Jelenlegi hely

Magyarázatos előszó az Urantia könyvhöz

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Nyelv:

(2013.)

 

Az Urantia könyv szerzői által a könyvhöz készített Előszó önmagában is tartalmas olvasmány. A könyvben gyakran használt, fontosabb fogalmak magyarázatának közlése miatt olvasóköri tanulmányozása felettébb ajánlatos. Ebben nyújt segítséget az alábbiakban olvasható összeállítás, mely az Előszó tartalmát az eredetinél helyenként valamivel egyszerűbb megfogalmazásban, másutt pedig szemléltető példákkal mutatja be.

Az egyszerűsített előszó felépítése követi az Előszó szerkezeti felépítését annyiban, hogy megtartja a szakaszt mint a bekezdések alkotta nagyobb szerkezeti egységet. Ugyanakkor el is tér tőle, mert a szakaszon belül kétféle összefoglalását is adja az adott szövegrésznek: egy-egy istentani összefoglaló és tartalmi összefoglaló olvasható benne.

Az egyszerűsített előszót alkotó forrásmunkák szerzői (ld. a forrásjegyzéket az összeállítás végén) vállalják a felelősséget a jelentéstartalmakkal kapcsolatosan tett kompromisszumokért, a tények felpuhításáért és az igazság torzulásáért. A munkájuk során sok jelentéstartalmat kellett feláldozniuk annak érdekében, hogy bizonyos jelentéstartalmakat megvilágítsanak; számos tényt kellett felpuhítaniuk, hogy a vizsgált tények értelmét egyszerűbb formában bemutathassák; megannyi igazságot kellett eltorzítaniuk annak érdekében, hogy a kérdéses igazságokat érthetőbbé tegyék. Ebből következően az Urantia könyv Előszavának más értelmezése is lehetséges.

 

Bevezetés

[Istentani összefoglaló]

A Paradicsom a központi világegyetemnek a kellős közepében található – ez a végtelenség földrajzi középpontja és az örökkévaló Isten lakóhelye.

[Tartalmi összefoglaló]

Az emberi lények tanácstalanok az olyan kifejezések jelentését illetően, mint „Isten”, „istenség” és „isteniség”. De az embereket még inkább zavarba ejti az, hogy az isteni személyek miként működnek együtt s az, hogy milyen viszonyban állnak egymással. Az emberek nem sokat tudnak ezekről a dolgokról, s amit tudnak, az is zavaros. Ezért állítottam össze ezt a leírást, hogy bemutassam, mit is értünk mi az itt alkalmazott egyes kifejezések alatt. E kifejezéseket fogjuk tehát használni azokban az írásokban, melyeket mi, orvontoniak írtunk az urantiai embereknek angol nyelven.

Teljesebb igazságokat akarunk megosztani veletek. Szeretnénk, ha teljesebb képet alkothatnátok a világegyetemről. Segíteni szeretnénk, hogy több szellemi dolgot tudjatok felfogni. De nehéz dolgunk van, mert a ti szegényes nyelveteket kell igénybe vennünk ehhez. Márpedig azt az utasítást kaptuk, hogy a mondandónkat a ti nyelveteken adjuk közre. Új szavak bevezetésére csak olyan esetben kaptunk engedélyt, amikor a nyelveteken nem találtunk alkalmas – vagy részben alkalmas – földi kifejezést a közlendőnkhöz.

Szeretnénk segíteni, hogy megérthessétek az üzenetünket. Szeretnénk megkímélni titeket attól, hogy a közlendőink összezavarjanak. Ezért tartottuk jó ötletnek, hogy meghatározzuk bizonyos, általunk használandó földi szavaknak a mi értelmezésünk szerinti tartalmát. Ez az összeállítás tehát arról szól, hogy mit is értünk mi azok alatt a földi kifejezések alatt, amelyeket az Istenségről szóló beszámolókban használunk. Megadjuk azoknak az általános érvényű kifejezéseknek a jelentését is, amelyeket a dolgokkal, a jelentéstartalmakkal és az értékekkel kapcsolatos beszámolókban alkalmazunk.

Ennek az előszónak az összeállításában csak magunkra támaszkodhatunk. Éppen ezeket a szavakat kell használnunk akkor, amikor utalunk rájuk. Ezért aztán nem is lehet kerek a történet. Csak arról szól, hogy mit értünk a közreadott írásokban használt kifejezések alatt. Az említett írások az Istenségről és a nagy teremtésösszességről szólnak. Némely írást az én csoportom készített – ez a csoport olyan lényekből áll, akik e feladat elvégzésére az Orvontonból érkeztek az Urantiára.

Világotok, az Urantia egyike a számos olyan világnak, amelyen hozzátok hasonló emberek élnek. Világotok, sok más világgal együtt alkotja a Nebadon helyi világegyetemet. Ez a helyi világegyetem sok másikkal együtt az Orvonton felsőbb-világegyetemet alkotja. De az Orvonton felsőbb-világegyetemen kívül van még más is. Hat hozzá hasonló felsőbb-világegyetem létezik; összesen tehát hét. Mind a hetük egy Havona nevezetű hely körül kering. A Havona a központi világegyetem. A Havonának, a központi világegyetemnek sohasem volt kezdete és sohasem lesz vége. A Havona isteni tökéletességű világegyetem. Ennek a központi világegyetemnek a kellős közepén található a Paradicsom Szigete. A Paradicsom nem mozog. A Paradicsom a végtelenség középpontja. Ott él az Isten.

A hét felsőbb-világegyetem folyamatosan gyarapodik és változik. A központi világegyetem tökéletes. Amikor mindezekre együtt gondolunk, akkor úgy utalunk rájuk, mint a nagy világegyetemre. A nagy világegyetemben emberek élnek. Van kormányzata is. De ez még nem a teljes teremtésösszesség. A nagy világegyetem maga is csak egy része valami még nagyobbnak. Része a világmindenségnek. A világmindenségben vannak olyan világegyetemek is, amelyekben még nem él senki. Ezek a világegyetemek a külső térben vannak.

 

I. Istenség és Isteniség

[Istentani összefoglaló]

Az Istenség Isten személye és – tényleges és potenciális – egység jellemzi.

Az Istenség hét szinten működik.

A Végleges az egyesítő isteniségi kifejeződés második szintjén abszonit felügyelőként és megtartóként működik.

Az abszonit szinten a dolgoknak és lényeknek nincs kezdetük, sem végük. Az abszonitokat nem teremtik, hanem meglényegítik.

A Paradicsomon az idő és a tér nem létezik – abszolút.

Az Istenség lehet: a) lételvi – az Örökkévaló Fiú; b) élményelvi – a Legfelsőbb Lény; c) társuló – a Hétszeres Isten; d) osztatlan – a paradicsomi Háromság.

Bár az Istenség isteni, mégsem mind Istenség az, ami isteni. Az isteniség az Istenség jellegzetes egyesítő jegye.

Az isteniséget a teremtmények igazságként, szépségként és jóságként foghatják fel; az isteniség a személyiségben a szeretetnek, a kegyelemnek és a segédkezésnek felel meg; az isteniség a személytelen szinteken igazságként, erőként és fennhatóságként nyilvánul meg.

[Tartalmi összefoglaló]

A világegyetemek mindenségében sok minden zajlik. Az Istenség munkában van. E munkálkodás anyaggal, elmével és szellemmel kapcsolatos. E munka némely része személyes, más része nem az. De az összes résznek van egy közös jellemzője, s ez nem más, mint az isteniség jellemző sajátossága. És mindezeket szabályozzák s így a különböző részek összedolgoznak.

Az ISTENSÉG lehet valós, mint személy, mint az Isten. De az Istenségben nem csak ez van benne. Az Istenség létezhet személyiség előtt és azon túl is; az emberek azonban nem igazán érthetik ezt. Az anyagi fölötti szintet elérve előbb-utóbb minden a helyére kerül, amit az Istenség tesz. Ami pedig az Istenség egész művét összefogja, nem más, mint az isteniség – legalábbis ez a legjobb magyarázatunk számotokra.

Az Istenség személyes módon cselekszik. Az Istenség oly módon is cselekszik, amelyet nevezhetnénk „személyes előtti” működésmódnak is. Az Istenség egy harmadik módon is cselekszik, melyet nevezhetünk „személyesen túli” működésmódnak. Amikor a teljes Istenség működését próbáljátok elképzelni, akkor gondoljatok egy hétemeletes épületre. A teljes Istenség mindvégig működésben van a hét szint mindegyikén. Vegyük sorra ezt a hét szintet:

1. A statikus (nyugvó) szint. Ezen a szinten kell kezdenünk. A statikus azt jelent, hogy „nem mozgó”. Az Istenség e szintjét úgy érdemes úgy elképzelnetek, mint amely van, semmint úgy, mint amely cselekszik; úgy, mint létezőt, semmint úgy, mint valamit tevőt. De ez logikus is: mielőtt kimondhatnánk, hogy az Istenség TESZ valamint, előtte ki kell mondanunk, hogy az Istenség valami LÉTEZŐ.

2. A potenciális (magvábanvaló) szint. Ez a második szint, mely már elkülönül az elsőtől. Mit jelent a „magvábanvaló”? Azt jelenti, hogy helye van valaminek. Egy tál értékét az adja, hogy üres; valamit tehetünk bele. Mielőtt az Istenség bármit is tehetett volna, léteznie kellett egyfajta ürességnek, melyet be lehetett tölteni. Ennek az ürességnek a jelenlétében az Istenség már rendelkezik valamiféle tervvel. A világegyetem (elméletileg) még nincs itt, de a részletes terve már megvan.

3. Az asszociatív (társuló) szint. Ezen a harmadik szinten tárul elénk a létrejövő személyiség látványa. Az Istenség itt éri el az atyaságot. Az Istenből az Örökkévaló Fiú Egyetemes Atyja lesz. Itt már számítani lehet a Háromság megjelenésére. Az Isten többé már nincs egyedül; most már vannak társai, akikkel megtapasztalhatja a testvériséget.

4. A teremtő (alkotó) szint. Ezen a negyedik szinten az Istenség elkezd cselekedni oly módon, ahogy mi a cselekvést értelmezzük. Az Istenek itt kezdik megosztani magukat más lényekkel. Elkezdenek adni önmagukból – magukból adnak más személyeknek. Itt kezdenek megmutatkozni más lények előtt és lehetővé teszik, hogy a teremtmények megismerjék őket.

5. Az evolúciós (fejlődési) szint. Az Istenség itt kiterjed, túlnő a központi világegyetem határain. Az Istenség ezen a szinten még társul is a teremtményekkel.

6. A legfelsőbb szintje. Az Istenség ezen a szinten tanulja meg, hogy miként tapasztaljon; az Istenség megszabadul attól, hogy mindig mindent előre tudjon. Az Istenség ezen a szinten tanulja meg, hogy milyen teremtménynek lenni – hogy milyen kicsiként indulni és aztán növekedni. Az Istenség itt vegyíti össze azt, amit az ember az életből kihoz, azzal, amit az Isten az életből kihoz. Ezen a szinten az Istenség a téridőben munkálkodik. Itt az Istenség nem közvetlenül uralja a nagy világegyetemet, hanem inkább a színfalak mögött tevékenykedik – azon dolgozik, hogy összehangolja és irányítsa a nagy világegyetem urainak tevékenységét. Ezt néha az Istenség Felsőségének nevezzük.

7. A végleges szintje. Ez a teljes Istenség tevékenységének utolsó szintje. E szintet úgy is elképzelhetjük, mintha az Istenség benyomulna a jövőbe. E szinten megy végbe az is, hogy az Istenség felülemelkedik a téridőn. Ez azt jelenti, hogy az Istenség itt mindenható, mindentudó és mindenütt-jelenvaló. Az előző (a hatodik) szinten az Istenség összehangol mindent, ami a nagy világegyetemben végbemegy. Ezen a (hetedik) szinten az Istenség ugyanezt a koordinátori feladatot látja el, csak éppen most már a teljes világmindenségre kiterjedően. Az Istenség itt már a végest meghaladó (abszonit) módon cselekszik. Ez azt jelenti, hogy kimondja az utolsó szót és mindent beindít – mindent, korlátlanul. A hetedik szinten folyó eme tevékenységet az Istenség Véglegességének nevezzük.

A teljes Istenség eredendően benne foglaltatik a végtelen VAGYOK egységének fogalmában. Mint a valóság teljessége, a VAGYOK végtelenség. Mint Istenség, a VAGYOK egyes, hármas és hétszeres. Ha a hármas Istenség három oldalát „(1)”, „(2)” és „(3)” számmal jelöljük, akkor az egyes Istenség és a hétszeres Istenség a következő viszonyban van a hármas Istenséggel:

A VAGYOK egyes Istensége

[(1)-(2)-(3)] a Végtelen – a VAGYOK, amely van.

A VAGYOK hármas Istensége

(1) a Végtelen Egy – a VAGYOK, mely cselekszik.

(2) a Határtalanság – a VAGYOK, mely válaszol (reagál).

(3) a Végtelenség – a VAGYOK, mely eredményez (következményt hordoz).

A VAGYOK hétszeres Istensége

{(1)} az Egyetemes Atya – a VAGYOK, mely atyává lesz.

{(1), (3)} az Egyetemes Szabályozó – a VAGYOK, mely szabályoz (irányít).

{(1), (2)} az Egyetemes Teremtő – a VAGYOK, mely teremt.

{(3)} a Végtelen Megtartó – a VAGYOK, mely megtart.

{(2), (3)} a Végtelen Potenciál – a VAGYOK, mely szándékozik.

{(2)} a Végtelen Képesség – a VAGYOK, mely kiterjed.

{(1), (2), (3)} a Végtelenségi Egyetemes Egy – a VAGYOK, mint VAGYOK.

A VAGYOK Istenségének egyes, hármas és hétszeres oldalai az Isten egységének oldalaival képezett kombinációi alkotják a teljes Istenség hét működési szintjét (a szögletes zárójelben kötőjellel összekapcsolt halmazok tehát az általuk jelölt Istenségek együttes, egyként való létére utalnak):

1. Nyugvó – Végtelenségi Egyetemes Egy (önálló Istenség) {(1), (2), (3)} és a Végtelen (önmagától létező Istenség) [(1)-(2)-(3)]

2. Magvábanvaló – a Végtelen Egy (saját akarattal rendelkező Istenség) [(1)] és a Végtelen Potenciál (önmagára irányuló Istenség) {(2), (3)}

3. Társuló – az Egyetemes Atya (önmagát megszemélyesítő Istenség) {(1)} és a Fiú (isteni mód testvéri Istenség) [(2)-(3)]

4. Alkotó – az Egyetemes Teremtő (önmagát szétosztó Istenség) {(1), (2)} és a Szellem (isteni mód kinyilatkoztatott Istenség) [(3)]

5. Evolúciós – az Egyetemes Szabályozó (önmagát kiterjesztő Istenség) {(1), (3)} és a Hétszeres (a teremtményekkel azonosult Istenség) [(2)]

6. Legfelsőbb – a Végtelen Megtartó (az önmagától tapasztalatot szerző Istenség) {(3)} és a Legfelsőbb (teremtményt Teremtővel egyesítő Istenség) [(1)-(2)]

7. Végleges – a Végtelen Képesség (az önmagát kivetített Istenség) {(2)} és a Végleges (tér-időt meghaladó Istenség) [(1)-(3)]

Miután áttekintettük a teljes Istenség működésének hét szintjét, most vegyünk sorra három további „szint”-értelmezést.

A véges szint. Ezúttal már inkább a teremtés szintjeit szemléljük, semmint az istenség-tevékenységi szinteket. A véges szinten vannak a teremtmények – olyanok, mint ti, urantiaiak, emberek és másfajta teremtmények. A véges szinten a dolgok egymás után történnek meg, vagyis a bekövetkezésük az időben megy végbe. Az is igaz, hogy egy időben csak egy helyen lehettek. A véges dolgok és emberek létezése talán nem mindig ér véget, de abban biztosak lehetünk, hogy kezdetük mindig van. Teremtik őket. Emlékezzetek a teljes Istenség-működés hatodik szintje kapcsán elmondottakra; említettük az Istenség Felsőségét. A Felsőség Istenség-szintje éppen ezen a véges létszinten munkálkodik.

Az abszonit szint. Talán úgy lehet a legjobban elképzelni ezt a szintet, mint a véges és az abszolút közöttit. Ezen az abszonit szinten olyan dolgok és lények vannak, amelyeknek, illetőleg akiknek nincs sem kezdetük, sem végük. Szintén itt mehetnek végbe olyan dolgok, melyeket nem korlátoz az idő vagy a tér. Az ilyen történések nem veszik semmibe az időt és a teret, hanem egyszerűen fölülemelkednek az időn és a téren – meghaladják a téridőt. Az e szinten létező lényeket abszonit lényeknek nevezzük. Az abszonit lényeket nem teremtik; őket „meglényegítik”. Bevezethettünk volna itt egy új kifejezést, de talán a „meglényegített” is megteszi. A lényeg az, hogy az abszonit lények egyszerűen csak vannak. Emlékeztetünk a teljes Istenség-működés hetedik szintjével kapcsolatban elmondottakra; ott említettük az Istenség Véglegességét. Az Véglegesség Istenség-szintjének éppen ehhez az abszonit létszinthez van köze. Bármerre járunk is a világmindenségben, ha olyasmit figyelünk meg, amelynek végbemenetele nem igényel időt, vagy ha olyasmit tapasztalunk, amely mintha egyszerre menne végbe mindenütt – ha tehát ilyesmivel találkozunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az valamilyen abszonit működés. Biztosak lehetünk abban is, hogy ez az Istenség Véglegességének műve.

A személyes szintet tudjátok értelmezni. Viszont az Atya a személyes síkon túl is működik. Ezen a síkon nem ad részeket magából és nem is teremt, hanem meglényegít. A meglényegít kifejezést jobb híján így lehetne értelmezni: egy meglényegített lény olyan lény, akinek a létezése valamely tervben eredendően megvolt, abból eredendően következett. Egy egyszerű példával szemléltetve: Az Egyetemes Atya nem teremti a teremtmények testvériségét. Hanem bizonyos értelemben meglényegíti. Egyszerűen amiatt, hogy ő az Atyja minden egyes teremtménynek, a testvériség eredendően benne van az összes teremtmény viszonyrendszerében. Ezzel most igencsak feszegetjük a meglényegít fogalmának határait, de talán érthető az utalás. Az Isten nem teremt egyetemes testvériséget. Az egyetemes testvériség az Isten egyetemes Atyaságából lényegül meg. Az egyik nem lehet meg a másik nélkül.

Az abszolút szint. Ez a harmadik és egyben utolsó létezési szint. Ez az abszoniton is túl van. Az abszonit szint meghaladja az időt; az abszolút szint egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja az időt – vagyis időtlen. Az abszonit szint meghaladja a teret; az abszolút szint egyszerűen semmibe veszi a teret – tér nélküli. Az abszolút szint teljes mértékben kívül esik minden olyasmin, aminek köze van kezdetekhez és végezetekhez. Például: A Paradicsom Szigetén nincs sem idő, sem tér. A Paradicsom a tér és az idő tekintetében abszolút; „kívül” esik a téren és „megelőzi” az időt. A paradicsomi Háromság (az Atya, a Fiú és a Szellem) ezen az abszolút szinten tevékenykedik. Ezt a szinten nem tudja összehangolni olyan Istenségnek a cselekedete, aki tapasztalás útján gyarapodik.

Bármikor, amikor csak az Istenség ezen az abszolút szinten cselekszik, akkor olyasmi történik, ami a szó legteljesebb értelmében végérvényű – ezeken túl már nincs semmi.

Az Istenség lehet nem-gyarapodó, örökre ugyanaz (egzisztenciális, vagy másként: lételvi) miként az Örökkévaló Fiúban. Az Istenség lehet tapasztalásban gyarapodó, változó (empirikus, vagy másként: élményelvi, tapasztalásra építő) miként a Legfelsőbb Lényben. Az Istenség állhat számos isteni teremtő csoportosulásából (asszociatív, másként: társuló) miként a Hétszeres Istenben. Az Istenség lehet teljes egyetlenség (osztatlan) miként a paradicsomi Istenség esetében látjuk.

Minden, amit isteniként tudunk azonosítani (és még több is) az Istenségtől ered. Az Istenség természetből fakad, hogy mindig isteni. De lehet valami isteni úgy is, hogy mégsem Istenség. De még ha nem is Istenség, akkor is kapcsolatban fog állni az Istenséggel és mindig is egyre közelebb igyekszik kerülni az Istenséghez szellemi, elmei vagy személyes értelemben.

Az ISTENISÉG az Istenség jellemző sajátossága. Az Istenség minden cselekedete isteni. Ez az isteniség biztosítja, hogy minden Istenség-cselekedet összedolgozzon, sohasem egymás ellenében működjön.

Az emberi lények felfogásában az isteniség nem más, mint igazság, szépség és a jóság. Amikor a személyiség isteniséget mutat, akkor megjelenik a szeretet, a kegyelem és a segédkezés. De amikor az Istenség nem személyként működik (miként a Háromságban), akkor az isteniség úgy nyilvánul meg, mint igazság, hatalom és fennhatóság.

Az isteniség lehet tökéletes és teljes; ilyen az, amikor a paradicsomi Teremtő cselekszik. Az isteniség azonban lehet tökéletlen is; ilyesmivel a ti teremtményi létszinteteken lehet találkozni. Az isteniség lehet viszonylagos – sem nem tökéletes, sem nem tökéletlen; ez az előbb említett két szint közötti szintekre jellemző. A Havona központi világegyetem épp ilyen köztes szint; nem olyan abszolút tökéletes, mint a Paradicsom Szigete, de nem is áll olyan távol a teljességtől és tökéletességtől, mint a fejlődő felsőbb-világegyetemek.

Ha el akarjuk képzelni a tökéletességet, akkor rá fogunk ébredni, hogy van egy sor lehetséges kombináció. Van abszolút tökéletesség (A), van viszonylagos tökéletesség (B) és ott van még a tökéletlenség (C) is. Ezeket hétféleképpen kombinálhatjuk (ismétlés nélkül):

[A hét elemű halmazok sok esetben a három eredeti elem (ismétlés nélküli) kombinációjából állnak össze. Ezt könnyű igazolni, hiszen ezt az általános feladványt kell megoldani egy háromelemű véges halmazon: Ha adott egy véges halmaz, melynek n darabszámú elemeiből k elemszámú halmazokat (osztályokat) akarunk mindenféle módon képezni (és minden elem csak egyszer fordul elő). A konkrét példánál maradva három esetet kell vizsgálnunk:

a) Legyen n=3 és k=1, vagyis a kérdés az, hogy a háromelemű halmazból (legyen a három elem A, B és C) miképpen választhatunk ki egy elemű halmazokat? Háromféleképpen: A, B és C elemet kiválasztva.

b) Legyen n=3 és k=2. A háromelemű halmazból hány kételemű halmazt képezhetünk? Ugyancsak hármat: AB, AC és BC. (AB=BA, AC=CA és BC=CB.)

c) Legyen n=3 és k=3. Egy háromelemű halmazból egyetlen háromelemű halmaz képezhető, mégpedig az ABC (=ACB=BAC=BCA=CAB=CBA).

Tehát összegezve: 3+3+1=7.]

1. Abszolút tökéletesség (A)

2. Valamennyi abszolút tökéletesség és valamennyi viszonylagos tökéletesség (AB)

3. Mind a három kombinációja – abszolút, viszonylagos és tökéletlen (ABC)

4. Valamennyi abszolút tökéletesség, valamennyi tökéletlenség (AC)

5. Viszonylagos tökéletesség (B)

6. Valamennyi viszonylagos tökéletesség, valamennyi tökéletlenség (BC)

7. Tökéletlenség (C)

 

II. Isten

[Istentani összefoglaló]

Az Isten a végtelent el nem érő személyiségszintek közül három szinten működik.

Az „Isten” szó az Istenség összes személyi viszonyára utal.

Az „Isten” kifejezés mindig személyiséget jelöl.

A Legfelsőbb Isten az idő és a tér fejlődő vagy ténylegessé váló Istene – a teremtmény-Teremtő önazonosság megvalósítója.

A Hétszeres Isten magában foglalja az időben és térben s a központi világegyetem határain túl működő Istenség-személyiségeket.

A Végleges Isten az időt meghaladó és a téren túllépő abszonit szint meglényegült és kifejlődő Istene.

A jelenleg az Istenségi Abszolútként létező Abszolút Isten majd eljut az isteniségi valóságok megtapasztalására.

E szinten az Istenség tapasztalás útján él a megszemélyesülés lehetőségével, eléri az isteniség teljességét és kimeríti a más-megszemélyesülés egymást követő fejlődési szintjein való ön-kinyilatkoztatás képességét.

[Tartalmi összefoglaló]

Az olyan emberi lények, mint ti mindig is keresték az Isten leírására alkalmas kifejezéseket. Vannak eszméitek az erkölcsi kötelességre vonatkozóan. Vannak eszményeitek a szellemi értékről is. Ha e kettőt összevonjátok, akkor szavakkal nehezen kifejezhető dolgot kaptok.

Ha komolyan elgondolkodtok a világegyetemről, akkor egyből felmerül az, hogy a világegyetemet valaki beindította. Aztán pedig rögtön felmerül bennetek az is, hogy senki sem hozhatta létre azt, „aki a világegyetemet beindította”. Az a valaki, akik mindent beindított, nem más, mint az Első Ok, vagyis az Isten. Az Isten az Egyetemes Atya. Az ő cselekedeteinek nincs korlátja, a tetteit a végtelenségben viszi véghez. De most azt akarjuk előadni nektek, hogy miként cselekszik korlátok között: hogy miként cselekszik személyként, hogy miként cselekszik a végtelent el nem érő módon, és hogy miként cselekszik a viszonylagos és nem abszolút istenisége kinyilvánítása során. Innen közelítve három cselekvési szintjéről beszélhetünk:

1. A személyest el nem érő szint (elő-személyes). Önmaga egy részének leválasztásával az Isten létrehoz egy Gondolatigazítót. Az Igazító nem személy és az Isten nem „atyja” az ilyen Igazítónak. Személy csak más személyek atyja lehet. Az Isten a „forrása” az Igazítónak, de nem atyja. Ez jól példázza azt, hogy az Isten miként cselekszik a személyest el nem érő módon.

2. Személyes szint. Az Isten minden személy atyja. Ez igaz mind a teremtett lényekre (mint pl. az angyalok) és a nemzett lényekre (mint pl. az emberek). Amikor az Isten valamely személlyel összefüggésben cselekszik, akkor ezen a második szinten munkálkodik. Az Istennek az ember iránti szeretet-megnyilvánulása ezen a szinten megy végbe.

3. A személyest meghaladó szint. Az Isten ezen a szinten teremt kapcsolatot azokkal a lényekkel, akik többek, mint végesek. Az ilyen abszonit lények többek a személyeknél.

Az Isten olyan kifejezés, melyet csak akkor használunk, amikor Istenség-személyre utalunk valamilyen értelemben. Az Istenségnek számos személyes cselekvési szintje van. Az Isten kifejezést minden egyes ilyen szint vonatkozásában eltérően kell értelmezni. További fogalompontosítást igényelnek az említett szinteken belüli használat esetei. Az Isten kifejezéssel nem csak az Egyetemes Atyára utalunk, hanem az összehangolásban szerephez jutó és mellérendelt (nem alárendelt) Istenség-személyekre is. Pl. az Isten szót használhatjuk a paradicsomi Teremtő Fiak – a helyi világegyetemi atyák – megjelölésére is.

Az Isten kifejezésnek a mi szóhasználatunkban a következő jelentései lehetnek:

A. Lehet megjelölés szerinti tartalmú, mint amikor az Atya Istent említjük.

B. Lehet szövegösszefüggés szerinti tartalmú. Ebben az esetben az adott mondat többi kifejezése határozza meg, hogy az Isten kifejezés alatt kit is kell érteni. De ha nem volna egyértelmű, hogy mire is gondolhattunk, akkor Isten alatt az Egyetemes Atyát értsétek.

Az Isten kifejezés szűkebb tartalmú az Istenség kifejezésnél. Az Isten mindig személyt jelent. Az Istenség utalhat személyre, de utalhat másra is.

Az ISTEN kifejezést ezekben az írásokban az alábbiakban felsorolt értelemben használjuk:

1. Az Atya Isten – Teremtő, Szabályozó és Megtartó. Az Egyetemes Atya, az Istenség Első Személye.

 2. A Fiú Isten – Mellérendelt Teremtő, Szellem Szabályozó és Szellemi Igazgató. Az Örökkévaló Fiú, az Istenség Második Személye.

3. A Szellem Isten – Együttes Cselekvő, Egyetemes Egységbe-rendező és Elme Adományozó. A Végtelen Szellem, az Istenség Harmadik Személye.

4. A Legfelsőbb Isten. Ez a véges Isten. Van kezdete, és folyamatosan növekszik a téridőben. A Legfelsőbb Isten egybegyűjti a teremtők és a teremtmények minden tapasztalását a téridőben. Ő vegyíti össze és egyesíti ezt a tapasztalást. Ő fűzi össze mindezt a tapasztalást. Ő istenségszerű, ugyanakkor teremtményszerű is, evolúciós és gyarapodó. Mindezeknek a dolgoknak az összevonása a Legfelsőbb Lény személyes teljesítménye.

A Legfelsőbb Isten a végtelen Istenség cselekedeteinek következménye.

5. A Hétszeres Isten. Ahol Istenség-személy működését észleljük a téridőben, ott a Hétszeres Istent találjuk. Ez pedig az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek a teremtő társaikkal együtt történő munkálkodása a nagy világegyetemben. Ezek az együttes tevékenységek mind a Legfelsőbb Lénnyé állnak össze. A Legfelsőbb Lény személyesen alakítja ki a saját hatalmát a Hétszeres Isten e cselekedeteiből. Ez a gyarapodó Legfelsőbb Lény válik az Istenség első teljes kinyilatkoztatásává a téridőben. A Hétszeres Isten a nagy világegyetemben tevékenykedik. A nagy világegyetemben két, egymással kapcsolatban lévő személyiség-mozgás figyelhető meg. A Paradicsomból kifelé irányul a tökéletes személyek alászálló kiáradása. A Paradicsom felé pedig a felemelkedő teremtmények áradata tart.

Az emberek Jézus alászállásában találkozhatnak a Hétszeres Istennel. Amikor Jézus azt mondta, hogy „Aki látott engem, az látta az Atyát.”, akkor Istenként és Isten nevében beszélt, s ez a legtöbb, amit az ember a Hétszeres Istenről megérthet. A Hétszeres Isten nem más, mint a téridőben mindenütt jelen lévő Isten; a tökéletlen, evolúciós területeken cselekvő Isten.

6. A Végleges Isten. A Végleges Lény kifejlődik; a Végleges „meglényegül”. (Utalunk arra, amit a „meglényegül” kifejezésről mondtunk a nem teremtett abszonit lényekkel kapcsolatban – ők egyszerűen csak vannak.) A Végleges Isten a téridővel összefüggésben, de azon kívül munkálkodik. A felsőbb időben és a meghaladott térben tevékenykedik. A Legfelsőbb nem más, mint az Istenség-egység első megnyilatkozása a téridőben; a Végleges pedig a második. Ha ennek megértésével próbálkoztok, akkor nagy léptékben kell gondolkoznotok. A Végleges Isten kiteljesedett növekedéséhez előbb szükség van legalább a világmindenség növekedésének kiteljesedésére. Ez minden végesnek és minden abszonitnak a kiteljesedését jelenti.

7. Az Abszolút Isten. Az abszonit lények személyesen túli lények; ők a Végleges Istennel vannak kapcsolatban. De ezeknek az abszonit lényeknek a személyesen-túlin is túl kell jutniuk ahhoz, hogy hasonló kapcsolatba kerülhessenek az Abszolút Istennel. Erre utalunk a „meghaladott személyesen-túli értékek” kifejezéssel. A Legfelsőbb az egyesülő Istenség-kifejeződés és Istenség-kiterjedés első szintjét képviseli; a Végleges a második ilyen szint; az Abszolút Isten képviseli a harmadik és végső szintet. Az Abszolút Isten megtapasztalható lenne, de jelenleg nincs jelen ilyen értelemben. Viszont létezik úgy, mint (nem megtapasztalható) Istenségi Abszolút. Ez a harmadik szint (vagyis az Abszolút Isten szintje) jelenti az út végét, már ami az Istenség növekedését és kiterjedését illeti. Már nincs semmi más, ami megszemélyesülhetne. Nem maradt már több isteniség sem. Az Isten immár teljes mértékben kinyilatkoztatta magát. E szinten túl már magán az Istenségen jutunk túl. E szinten túl valami olyasmivel találkozunk, ami kívül esik az Istenségen; itt szembesülünk a Korlátlan Abszolúttal.

 

III. Az Első Forrás és Középpont

[Istentani összefoglaló]

Az Első Forrás és Középpont Istene elsődleges, végtelen és örökkévaló; kizárólag saját akarata korlátozhatja.

Az Egyetemes Atya az Első Forrás és Középpont végtelen személyisége.

A VAGYOK azon szabad akarat gyakorlása által szabadult meg Istenségében a korlátlan végtelenség béklyóitól, amely létrehozta az első abszolút isteniség-feszültséget.

A VAGYOK azáltal nyer személyiséget, hogy az Eredeti Fiú Örökkévaló Atyjává és a Paradicsom Szigetének Örökkévaló Forrásává válik.

A VAGYOK fogalma az idő-korlátolta, tér-kötötte, véges ember-elme számára tett bölcseleti engedmény.

[Tartalmi összefoglaló]

Ha figyelembe veszünk mindent, ami létezik (létezett vagy létezni fog), akkor ezek végső soron hétféle valósággá, a hét egyenlő Abszolúttá adódnak össze:

1. Az Első Forrás és Középpont

2. A Második Forrás és Középpont

3. A Harmadik Forrás és Középpont

4. A Paradicsom Szigete

5. Az Istenségi Abszolút

6. Az Egyetemes Abszolút

7. A Korlátlan Abszolút

Isten, mint az Első Forrás és Középpont valóban első. Ez alól egész egyszerűen nincs kivétel. Az Első Forrás és Középpont végtelen és örökkévaló is. Őt csak az ő saját, szabad akarata korlátozhatja valamiképpen.

Isten, az Egyetemes Atya az Első Forrás és Középpont személye. Mint ilyen, személyes viszonyban van minden mellérendelt és alárendelt forrással és középponttal. Végtelen felügyeletet is gyakorol felettük. De nem is biztos, hogy élnie kell ezzel a felügyeleti hatáskörével. Miért is kellene? Ezek a társ források és középpontok makulátlan tökéletességgel dolgoznak. De a végső felügyelet azért változatlanul megvan, még ha soha nem is válik szükségessé a beavatkozás.

Az Első Forrás és Középpont tényleg elsődleges mindenütt. Mindegy, hogy milyen területről van szó: az istenségi cselekvés területén belül vagy e területen kívül; a személyes vagy a személytelen tevékenységek területén; a már létező dolgokkal vagy a még nem létező dolgokkal kapcsolatos tevékenység területén; a lenti véges síkon vagy a fenti végtelen szinten való tevékenységről. Mindennek, egész egyszerűen mindennek a létezése közvetve vagy közvetlenül az Első Forrástól és Középponttól függ.

Az Első Forrás és Középpont a világegyetemmel különféle módokon áll kapcsolatban:

1. A fizikai világegyetem. Az anyagi teremtésösszességet összetartó gravitáció a Paradicsom Szigetének alsó felszínében fut össze. Ez a világegyetemek mindenségének gravitációs középpontja. Emiatt az Atya személye sohasem lép kapcsolatba ezzel a gravitációs központtal. De a gravitációs középpont ott van a Paradicsom alsó vagy anyagi oldalán. Az Atya pedig a Paradicsom felső vagy szellemi oldalán lakozik.

2. Az értelmi világegyetem. A világegyetemek elmeerői (végül) a Végtelen Szellemben találkoznak. De vannak másodlagos elmeközpontok is. A felsőbb-világegyetemekben működő elmefajta (a kozmikus elme) központja a Hét Tökéletes Szellem. A Legfelsőbb Lény kifejlődő elméjének központja pedig a Paradicsomon Madzseszton. (Madzseszton a tükrözőműködés paradicsomi vezetője.)

3. A szellemi világegyetem. Minden világegyetemi szellemerő az Örökkévaló Fiú személyében találkozik.

4. Cselekvési képesség. Az Istenség részéről az Istenségi Abszolút gondoskodik korlátlan térről vagy lehetőségekről minden jövőbeli tevékenységhez.

5. Végtelenségi válasz. A végtelenség korlátlanul képes reagálni az Istenség cselekedetére. Ez a korlátlan válaszadó képesség a Korlátlan Abszolútban van meg.

6. Egyesített cselekvés és válasz. Az Egyetemes Abszolút tökéletes egyensúlyt teremt a másik két Abszolút között és tökéletesen összehangolja őket. Az Istenségi Abszolút a Korlátozott Abszolút; korlátozott olyan értelemben, hogy elkülönült a másik Abszolúttól, a Korlátlan Abszolúttól.

7. A személyiség világegyetem. Minden személy (erkölcsi lény) közvetlen kapcsolatban van az Egyetemes Atya személyével.

Összefoglalva, az Első Forrás és Középpont viszonya a világegyetemhez:

anyag, energia: a Paradicsom Szigete;

elme: a Végtelen Szellem;

szellem: az Örökkévaló Fiú;

cselekedet: az Istenségi Abszolút;

válasz: a Korlátlan Abszolút;

összehangolás és egyesítés: az Egyetemes Abszolút;

személyiség: az Egyetemes Atya.

A VALÓSÁGOT kevéssé értik az emberi lények, még az emberinél jóval magasabb szinten lévő véges lények sem. Amit ti valóságnak tartotok, az messze nem a teljes történet. Még ha elgondolkodtok is az Istenségen, felfogni akkor sem vagytok képesek. Az Istenségből legfeljebb a Legfelsőbb Lényt érthetitek meg valaha is. De a Legfelsőbb Lényen túl is rengeteg minden van még. A Legfelsőbb Lény előtt már létezett dolgok örök valóságok és a végest meghaladó valóságok. Ezekkel az örök és végest meghaladó valóságokkal kapcsolatban szeretnénk megosztani veletek valamit. De nehézségekbe ütközünk, amikor erről akarunk beszélni. A téridőn kívüli dolgokról beszélünk úgy, hogy a ti téridőbeli nyelveteket kell igénybe vennünk a bemutatáshoz. Emiatt úgy kell beszámolnunk az örökkévalósági történésekről, mintha az időben zajlottak volna. Ezzel torzítunk a történeten, de ha nem így járnánk el, akkor semmit sem tudnánk elmondani.

Az emberi lény valahogy így tudja elképzelni a dolgok valódi eredetének módját: A VAGYOK-ot úgymond elzárta a végtelenség. Nem tudott parancsolni, mert nem volt „aki a parancsoknak engedelmeskedjen”. Ezért aztán részben eltávolodik a végtelenségtől. Ezzel megváltozik a kép. Most már két végtelenségrészünk van. Van az a rész, amely felé elmozdul és van az a rész, amelytől távolodik. Azt a részt, amely felé elmozdult, meg is változtatta; megváltoztatta azzal, hogy elmozdult felé; az a végtelenségnek a Korlátozott Abszolút része. Ez az a végtelenségrész, amely parancsol. Azt a részt viszont, amelybe nem nyomult be, nem változtatta meg; ez a végtelenségnek a Korlátlan Abszolút része; ez „a parancsoknak engedelmeskedő”. A Korlátozott Abszolút (ezen a ponton) teljes Istenség, a „parancsosztó”. A Korlátlan Abszolút teljes nem-Istenség, a „parancsoknak engedelmeskedő”. A végtelenség ilyeténképpen való két részre osztása feszültséget kelt. Ezt a feszültséget az Egyetemes Abszolút (a harmadik Abszolút) megjelenése oldja. Az Egyetemes Abszolút folyamatosan igyekszik kiegyenlíteni a két végtelenségrész – ama rész, amely felé a VAGYOK elmozdult és ama rész, amelytől a VAGYOK eltávolodott – közötti feszültséget.

Azonban a VAGYOK nem állt meg itt. Eddig ő az Abszolút Személy. Most azonban elválasztja magát az Abszolút Személyiségtől; így lesz belőle az Abszolút Személyiség Atyja. Az Abszolút Személyből ennek megfelelően az Egyetemes Atya Örökkévaló Fia lesz. Mialatt mindez zajlott, az Atya kiépítette az abszolút gépezetet – a Paradicsom Szigetét.

Most már van az Atya és van a Fiú, s ők a Paradicsom Szigetén lakoznak. A terep elő van készítve a teremtéshez. Az Atya-Fiú első teremtő cselekedete úgy személyesül meg, mint a Végtelen Szellem és úgy materializálódik, mint a Havona központi világegyetem. Ezzel az Atya teljesen megszabadult a végtelenség jelentette korlátoktól. Nem csak a teljes végtelenségtől szabadult meg, hanem a teljes Istenségtől is.

A Fiú és a Szellem vele együtt tölti ki a teljes Istenség egészét. Amikor az Atya csatlakozik a Fiúhoz és a Szellemhez a paradicsomi Háromságban, akkor a Háromságként kitöltik az Istenség egészét. Miután ezzel végzett, az Atya hozzáfogott az Istenség kibővítéséhez. Beindította a növekedést, a fejlődést és a tapasztalást annak érdekében, hogy további Istenség jelenhessen meg – a Legfelsőbb, a Végleges és az Abszolút Istenség.

A VAGYOK fogalmának bevezetése hasznos ugyan, de aligha tényszerű. De szükségetek van erre a fogalomra. Mégpedig azért van szükségetek rá, mert nem tudtok az időn, a téren vagy a véges valóságokon kívüli keretekben gondolkodni. Nem érthetitek az örökkévalóságot. Nem tudtok elképzelni olyat, amelynek nincs se kezdete, se vége. Egy emberi lény számára mindennek van kezdete. Vagyis mindennek, kivéve az EGYETLEN OKOZATLAN-nak – az összes többi ok eredeti okának. Ezért vezetjük be a VAGYOK-nak ezt a fogalmát. Arra az időre utalunk, amikor a VAGYOK teljesen egyedül volt. A történetet innen kell továbbmesélnünk: Az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem éppoly örök, mint az Egyetemes Atya; nem jobban és nem is kevésbé. Másként fogalmazva, sosem volt olyan, amikor a VAGYOK ne lett volna a Fiú atyja, s vele a Szellem Atyja.

A Végtelen. Ez a fogalom valós tartalommal bír; ez nem a ti korlátozott felfogóképességeteknek tett engedmény. Akkor alkalmazzuk, ha az Első Forrás és Középpont korlátlan „elsőségére” akarunk utalni. A VAGYOK fogalma valami olyasmi, melyre azért van szükség, hogy megválaszolhassátok azt a kérdést, hogy „Hogyan kezdődtek a dolgok legelőször?” Ez nem tényszerű fogalom. Azonban „a Végtelen” kifejezés már tényleg jelent valamit. Az Egyetemes Atya valóban rendelkezik szabad akarattal és az ő szakad akarata számára egyszerűen nincsenek korlátok. Ha így gondolunk rá, akkor néha azt a kifejezést használjuk, hogy „az Atya-Végtelen”.

Mindannyian gondban vagyunk „az Atya-Végtelen” kifejezés teljes jelentéstartalmának értelmezésekor. Egyikünk sem rendelkezik megfelelő képességű elmével ahhoz, hogy felfoghassuk „az Atya-Végtelen” tényleges jelentését. És persze a végtelent el nem érő szinteken az Egyetemes Atya nem jelenik meg úgy, mint a Végtelen. Szerintünk csak két olyan lény van, aki valóban úgy ismeri az Atyát mint végtelenséget. Mindenki más számára ennek az értelmezésnek az elfogadásához hitre van szükség.

 

IV. A világegyetemi valóság

[Istentani összefoglaló]

A Paradicsom az anyagi-gravitációs szabályozás Abszolútja. Mozdulatlan, és van ugyan világegyetemi elhelyezkedése, de nincs térbeli helyzete.

A Paradicsom nem teremtő – a Paradicsom egyedi szabályozó. Az erővel, energiával és erőtérrel kapcsolatos reakciókat befolyásolja a Paradicsom.

A valóság négy nagyobb osztályba sorolható.

[Tartalmi összefoglaló]

Ha a mai világegyetemet vizsgáljuk, különféle valóságokat láthatunk; nem ugyanolyan minden. A valóság azért veszi kezdetét, mert az Egyetemes Atya úgy döntött, hogy beindítja. A mi nézőpontunkból három főbb valóságfajta van:

1. Istenivé nem tett valóság. Általában véve ez a teremtés materiális (anyagi) oldala. Ez a teremtésnek az a része, amely nem személyes. A valóságnak ez a fajtája olyasmire is utal, amelyet még csak nem is lehetett személyessé tenni. Végeredményben ez a fajta valóság a Korlátlan Abszolút jelenlétéig terjed – addig a végtelenségrészig, amelytől a VAGYOK eltávolodott.

2. Istenivé tett valóság. Nagyjában és egészében ez a teremtés személyes oldala. Ennek van köze a személyekhez, a skála alján lévőktől a tetején lévőkig, a legalacsonyabb rendű végestől a legmagasabb rendű végtelenig. Ha valami megszemélyesülhet, az ebbe az általános kategóriába tartozik. Azonban az istenivé tett valóság több is, mint személyiség. (Emlékezzetek, hogy az abszonit lények többek, mint személyek.) Az istenivé tett valóság az Istenségi Abszolút jelenlétében végződik – abban a végtelenségrészben, amelybe a VAGYOK benyomult.

3. Kölcsönösen összekapcsolódott valóság. A valóságot vagy istenivé tettnek vagy istenivé nem tettnek feltételezzük. De az Istenség szintjét el nem érő lények számára van egy határterület is. Itt az istenivé tett és az istenivé nem tett valóság összekeveredik, elvegyül egymással. Úgy tűnik, mintha ez a kölcsönösen összekapcsolódott valóság az Egyetemes Abszolút területe volna – vagyis a harmadik Abszolúté, aki a másik kettő közötti feszültség kiegyenlítése érdekében jelent meg.

Ez az eredeti valóság elsődleges fogalma: Az Atya indítja be és működteti, mint egy vállalkozást. Az alapvető és eredeti valóság-elkülönülés az istenivé tett valóság és az istenivé nem tett valóság között – az Istenségi Abszolút és a Korlátlan Abszolút között – jön létre. Az eredeti kapcsolat pedig nem más, mint az e két Abszolút közötti feszültség. Az Atya által okozott eme feszültséget teljes mértékben oldja az Egyetemes Abszolút (a harmadik Abszolút). Így jött létre az Egyetemes Abszolút, ennek a feszültségnek az oldása révén.

Az idő és a tér szempontjából a valóság tovább osztályozható úgy, mint:

1. Tényleges és potenciális. Némely dolog már most is megvan; mások még nincsenek. Pl. az Örökkévaló Fiú szellemi lényként teljes és végleges. De a halandó ember aligha szellemi lény jelenleg; az ember potenciális szellemi lény.

2. Abszolút és Abszolútat el nem érő. Bármi, ami abszolút, az az örökkévalóságtól fogva létezik; mindig is volt; semmi köze sincs az időhöz. Az abszolútat el nem érő valóságok kétfélék: Először is vannak az abszonit valóságok. Az abszonit valóságok az idővel is és az örökkévalósággal is kapcsolatban vannak; egy köztes területet foglalnak el. Aztán pedig vannak a véges valóságok. A véges valóságok a térben léteznek és van időbeli kezdetük.

3. Egzisztenciális (lételvi) és empirikus (élményelvi). Lételvi az, aki a dolgok megtapasztalása előtt is tud; aki pedig tapasztalás révén gyarapodik, az élményelvi. A paradicsomi Háromságok természetük szerint lételviek. A Legfelsőbb és a Végleges a természete szerint élményelvi.

4. Személyes és személytelen. Az Istenség kiterjedése, a személyiség kifejeződése és a világegyetemek evolúciója – mindezek a dolgok örökké az Atya által létrehozott csatornákban folynak. Két fő csatorna van, a személyes és a személytelen. Ezeket az Atya alkotta meg, amikor megteremtette a Paradicsomot az Örökkévaló Fiú mellett. A Paradicsom a személytelen minta; ez indítja meg az áramlást a személytelen csatornában. A Fiú a mintaszemélyiség; ő indítja meg azt áramlást a személyes csatornában.

PARADICSOM(I). E kifejezés a szófaja szerint lehet melléknév vagy főnév. Ebben bekezdésben a melléknévi jelentésével foglalkozunk. Utalhatunk vele a paradicsomi erőkre és energiákra. Beszélhetünk a paradicsomi gravitációs központról. Említhetjük a paradicsomi Istenségeket. Szólhatunk a paradicsomi isteniségről, a paradicsomi személyiségről vagy a paradicsomi – szellemi, elmei vagy anyagi – energiáról. Minden a Paradicsomnál kezdődött, de nem mindent a Paradicsom (a központi Sziget) indított be.

A Paradicsom Szigete. Most pedig főnévként határozzuk meg a Paradicsomot. Ez a központi Sziget személyesen az Atya által megalkotott gépezet. Ugyanolyan okból építette ezt a gépet, mint amiért bárki gépet épít. Azért építette, hogy ez lássa el az anyagi világegyetemek felügyeletének gépies feladatát. Lévén, hogy az Atya abszolút, ezért az ő gépe is abszolút. Ez a központja a világegyetemek gravitációs felügyeleti rendszerének. A Paradicsom nem mozog. Ez az egyetlen állandó helyzetű dolog a világegyetemek mindenségében. A Paradicsom Szigetének van valamiféle világegyetemi helyzete; fizikailag is elérhetjük, ha a megfelelő irányba haladunk megfelelő szállítóeszközzel. De a Paradicsom Szigete nem a térben van; a tér még a Paradicsom elérése előtt eléri a saját belső határát. A Paradicsomot körbeveszi valami, de ez a „valami” nem tér. A materiális világegyetemek összes anyaga és energiája a Paradicsomból származik. Ez igaz az összes múltbeli és az összes jövőbeli világegyetemre is. E központi Fénysziget az Istenség cselekedetei által jött létre. A Paradicsom azonban nem Istenség. A materiális teremtések sem részei az Istenségnek, hanem az Istenség működésének következményei.

A Paradicsom nem teremtő; egyáltalán nem teremt semmit. De nincs semmi hozzáfogható, ha a világegyetemekbe tartó számtalan dolog feletti felügyelet gyakorlásáról van szó. Bizonyos mértékben arra reagál, ami a világegyetemekben zajlik. De közel sem annyira, mint amennyire felügyelet gyakorol afölött, ami világegyetemekben zajlik. Bárhová is tekintünk, a Paradicsom mindenkinek befolyásolja a cselekedeteit, akinek bármi köze van térerőhöz, energiához és erőtérhez (hatalomhoz). Az összes világegyetemben semmi sincs, ami a Paradicsomhoz lenne fogható. A Paradicsom nem képvisel semmit és semmi sem képviseli a Paradicsomot. Semmi máshoz nem tudjuk hasonlítani. A Paradicsom csak Paradicsom.

 

V. A személyiségi valóságok

[Istentani összefoglaló]

Minden személyiségszakasz potenciálisan társ-teremtő. Az önazonosság társítható mintával, viszont a személyiség élő energiarendszerekkel társul.

A személyiség nem test, elme, szellem vagy lélek. A személyiség változatlan valóság a máskülönben állandó változást mutató teremtményi tapasztalásban.

Az ember lelke empirikus szerzemény.

[Tartalmi összefoglaló]

Térjünk vissza az istenivé tett valósághoz. (Az istenivé tett valóság a végtelenségnek az a része, amelybe a VAGYOK benyomult.) Az istenivé tett valóság tovább bontható számos alcsoportra bontható. A személyiségi valóságok alkotják az egyik ilyen alcsoportot. Az ember úgy képzeli el a személyiség-valóságot, mint amely istenimádatot és bölcsességet mutatni képes elménél kezdődik. Ez az emberi és a közteslényi elmefajta. Innen felfelé haladva a morontia és a szellemi növekedési szinteken eljuthatunk a végső személyiségranghoz. Ez az útja az emberi lények és a közteslények, valamint a velük rokon teremtmények növekedésének. Van azonban sok más személyiségfajta is, melyek nem ezen a módon gyarapodnak.

A valóság korlátok nélkül kiterjeszthető. A személyek változatossága végtelen lehet. Mind a valóság, mind a személyiség kapcsolatba kerülhet az Istenséggel. Mindkettő örökre állandósulhat. A nem személyes valóságban végbemenő változásoknak korlátja van. De a személyiség fejlődésének és gyarapodásának a mi tudomásunk szerint nincsenek korlátai.

Amint a személyek valóban felnőnek és magasabb szintű gyakorlati tapasztalatokra tesznek szert, egyre inkább lehetővé válik számukra a másokkal való társulás. Bizonyos korlátok között képesek lesznek még valami új dolgot és valamilyen új lényt teremteni is. Még az Isten és az ember – az isteni természet és az emberi természet – is képes együtt élni egyazon személyben. Erre Krisztus Mihály a bizonyíték, mert ő még most is az Ember Fia és egyúttal az Isten Fia.

A végtelenség szintje alatt bármely két személy kialakíthat társulásra való képességet. Még arra is képessé válhatnak, hogy együtt teremtsenek. Ez még a személyes szinten is túlmutató dolog. Ez vonatkozik az elő-személyes és személyesen túli lényekre is. Az elő-személyes, a személyes és a személyesen túli mind kapcsolódik egymáshoz. Három dolog kapcsolja őket össze: Először is az, hogy előbb-utóbb képesek együtt munkálkodni. Másodszor az, hogy mindannyian képesek fejlődni és növekedni. Végül pedig az, hogy rendelkeznek azzal a képességgel, hogy egymás társai legyenek a teremtésben. Viszont éles határvonal húzódik e háromféle kapcsolat és aközött, ami személytelen. Ami személytelen, az soha nem válik személyessé növekedés révén. Személyiség soha nem önkéntelen módon jelenik meg. A személyiség mindig a paradicsomi Atya ajándéka. A személyiség az energián felül adatik a dolgokhoz; a személyiség olyasmi, ami hozzáadódik az élő energiarendszerhez. A nem élő energiamintáknak lehet önazonosságuk, de sohasem lehet személyiségük.

A személyiség lényege az Egyetemes Atya titka. Ő adja, és ő ismeri annak végső rendeltetését is. Az Örökkévaló Fiú az abszolút személyiség. Az Örökkévaló Fiú ismeri a szellemenergiák titkait és mindent tud arról, hogy miként válnak a morontia szellemekből tökéletessé lett szellemek. Az Együttes Cselekvő a szellem-elme személyiség. Ő a forrása az értelemnek, az észnek és az egyetemes elmének. A Paradicsom Szigete viszont sem nem személyes, sem nem szellemi. A Paradicsom Szigete az egyetemes test lényegét alkotja. Innen származik minden fizikai anyag. Egyúttal ez a tökéletes minta is, amelyről az anyagi teremtésrészek felépítéséhez a mintát vették.

Az egyetemes valóságnak ezt a négy vetületét úgy jellemezhetjük mint anyag, elme, szellem és személyiség. Az emberi lények a következőképpen ismerik mindezeket:

1. Test. Az ember anyagi vagy fizikai szervezete. Az állati természetű és állati eredetű, élő elektrokémiai mechanizmus.

2. Elme. Az élő test azon része, amely gondolkodik, észlel és érez. Ide tartoznak a tudatos és a nem tudatos elmeszintek egyaránt. Ez jelenti azt az értelmet és azokat az érzelmeket, amelyek az istenimádaton és a bölcsességen keresztül a szellemi szintig is elérnek.

3. Szellem. Ez az ember elméjében lakozó isteni szellem. Ennek az isteni szellemnek a neve Gondolatigazító. Ez a szellem halhatatlan. Nem személy, hanem elő-személyes valóság. Megvan a lehetősége arra, hogy az ember személyiségének részévé váljon, ha az adott emberi lény a továbbélést választja.

4. Lélek. Az ember lelke tapasztalás útján kifejlődő valóság. Amikor egy emberi lény a mennyei Atya akaratának megcselekedését választja, akkor a benne (az emberben) lakozó szellem valami új dolog atyjává lesz. Ennek az új valóságnak az anyja pedig az emberi elme. Ez az új valóság az emberben lakozó szellemnek és az emberi elmének a gyermeke. A lélek nem anyagi és nem is szellemi. Inkább a kettő közötti – morontiai. Ez a kifejlődő lélek. Rendeltetése a halhatatlanná válás. Képes túlélni a halandói halált és megkezdeni a hosszan tartó felemelkedést a Paradicsomig.

5. Személyiség. Az emberi lény személyisége nem test, nem elme és nem is szellem; nem is a lélek. A személyiség nem változik; a teremtményi tapasztalásban minden más változik. A személyiség egyesít mindent, ami a teremtményt alkotja. A személyiség különleges dolog; a személyiséget az Egyetemes Atya adományozza; ő adja hozzá az anyag, az elme és a szellem élő és egymással társított energiáihoz. A személyiség a morontia lélek továbbélésével válik túlélővé.

6. Morontia. Anyag és szellem között nagy szakadék tátong. Ebben a köztes térben sokféle dolog van. Ezeket a köztes valóságokat „morontiának” nevezzük. Ezzel bármilyen morontia valóság jelölhető – személyes vagy személytelen, élő vagy nem élő. A morontia láncfonala szellemi, vetülékfonala fizikai.

A morontia értelmének szemléltetéséhez használt textilipari példa igen szemléletes. A szövet két egymásra merőleges fonalrendszerből épül fel, a hosszanti láncfonalakból és a keresztirányú vetülékfonalakból. Ennek a két fonalrendszernek a fonalai szabályos rendszer szerint alul-felül keresztezik egymást. A szövet jellegzetes mintáját egyébként azok a kereszteződési pontok adják, ahol a láncfonal van felül. A kinyilatkoztatók talán éppen ezért, vagyis a szellemi összetevő fontosságának kiemelése céljából hasonlították a „szövet” láncfonalához (és nem a vetülékfonalához). A potenciálisan halhatatlan ember esetében a Gondolatigazító ebbe a morontia szövetbe szövi a maradandó értékek és isteni jelentéstartalmak szellemmintáját.

 

VI. Energia és minta

[Istentani összefoglaló]

Az energia a szellemi, az elme- és az anyagi területekre alkalmazható kifejezés. Az erő fogalmát is ilyen tág értelmezésben használjuk. Az erőtér megjelölés az anyagi szintre utal.

A minta lehet anyagi, szellemi vagy elmei – vagy ezeknek bármely társulása.

[Tartalmi összefoglaló]

Van egy kör, az úgynevezett személyiségkör, mely átjárja az összes világegyetemet, és amelynek középpontja az Atya. Minden személyiség ezen a körön van. Ez a módja annak, hogy egy lényről megmondhassunk, hogy van-e személyisége. Ha az adott lény benne van az Atya személyiségkörében, akkor annak a lénynek van személyisége. Ha nincs benne ebben a körben, akkor nem rendelkezik olyan személyiséggel, amely az Atyától ered. Ehhez hasonlóan léteznek egyéb körök, melyek a szellem, az elme és az anyag azonosításához felhasználhatók. Ha valami válaszol az Örökkévaló Fiú szellemkörére, akkor már tudjuk is, hogy az a dolog szellemtermészetű. Ha valami válaszol a Végtelen Szellem elmekörére, akkor tudhatjuk, hogy az adott dolog valójában elme. Ha pedig valami a gravitációra válaszol, akkor tudhatjuk, hogy anyaglényegű dologról van szó. Az összes gravitációs kör a Paradicsom Szigetének alsó felén lévő nagy gravitációs központba csatlakozik. Ha bármi is válaszol bármiféle anyagi gravitációra, akkor tudható, hogy az a valami egykor a Paradicsom Szigetéből indult ki. Ez lehet anyag vagy valamiféle anyagi energia.

ENERGIA. Az „energia” alatt több mindent értünk mint pusztán anyagi energiát. Beszélhetünk szellemi energiáról, elmeenergiáról és anyagi energiáról is. Az „erő” fogalmát is ily módon használjuk: van szellemi erő, elmei erő és van kozmikus (anyagi) (tér)erő is. Az „erőtér (hatalom)” kifejezésnek kétféle értelmezését használjuk: Az anyagi energia különböző átalakulási szakaszokon megy át. A kezdeti energiaformákat nemigen képesek érzékelni az emberek által kifejlesztett eszközök. Erre a kezdeti állapotú energiafajtára az emberi lények által ismert gravitáció sem hat. A későbbi szakaszokban azonban ez a kezdeti energiaforma eljut oda, hogy már érzékeny lesz a gravitációra (az általatok ismert gravitációra). Amint tehát az energia eljut ebbe az állapotába, már erőtérnek nevezzük. Ez az elektronszerveződési szakasz; itt kezdenek létrejönni az atomi rendszerek. De még másféle értelemben is használjuk ezt a kifejezést. A főhatalom megjelölésére is használjuk úgy, mint „független (önálló) hatalom”. Sajátos jelentéstartalmat kell társítanunk ehhez a három kifejezéshez – (tér)erő, energia és erőtér (hatalom). Egyszerűen nem elégséges az emberi nyelv szókincse e jelentéstartalmak kifejezésére. Ezért némely bevett jelentéstartalmú szavatokhoz egyedi jelentéstartalmat kell társítanunk. Foglalkozzunk most e három kifejezéssel annak függvényében, hogy miként vonatkoztathatók a teremtés anyagi oldalára.

Fizikai energia. A „fizikai energia” fogalmát több dolog jellemzésére is használjuk: Ha valami mozog, akkor az hatásban lévő fizikai energia. Ha valami bármi módon hat, akkor az hatásban lévő fizikai energia. S ha valami éppen nem hat, de képes volna hatni, az megint csak fizikai energia. Pl. egy akkumulátor lehet nyugalmi állapotban; de el is tudja indítani az autót; s ha éppen nem is működik, mégis magában foglal valamilyen fizikai energiát; ez az energia azonban potenciális (nem tényleges) egészen addig, amíg rá nem adod a gyújtást (a kocsiban) és működésre nem bírod. Így tehát olyankor használjuk a „fizikai energia” kifejezést, amikor anyagi mozgásról, megnyilvánuló anyagi hatásról vagy potenciális anyagi energiáról beszélünk.

Ha még pontosabban akarunk utalni a fizikai energiára és arra, hogy milyen hatást fejt ki, akkor három további fogalomra bontjuk. Ekkor használjuk a „mindenségrendi erő”, a „kilépő energia” és a „világegyetemi erőtér” kifejezéseket. Ezeket a fogalmakat a következőképpen értelmezzük:

1. Mindenségrendi erő. Volt már szó arról, hogy minden anyagi világegyetem eredete a Paradicsom Szigete. De az új világegyetemek nem darabonként áramlanak ki a Paradicsomból. Az anyagi teremtésösszesség a Paradicsomból áradt ki a végtelen múltban. A Havona, a központi világegyetem egyből valóssá vált. De a Havonán kívül akkor még semmi sem létezett, semmi, csak a felsőbb-világegyetemek (és később a külső világegyetemek) kiépítésére alkalmas tér. Hová került a teremtés többi „anyaga”? Úgy tűnik, hogy a Paradicsom Szigetéből kiáramlott, majd befogadta a Korlátlan Abszolút. (Emlékezzünk arra, hogy a Korlátlan Abszolút az a része a végtelenségnek, amelytől a VAGYOK eltávolodott.) Azóta pedig a Korlátlan Abszolút apránként kienged, átad valamennyit abból, amit egykor a Paradicsomtól kapott. Ahogy a Korlátlan Abszolút elengedi az anyagi teremtés „anyagát”, úgy születnek meg az új világegyetemek a téridőben. De amikor a Korlátlan Abszolút először kiengedi az anyagi teremtés ezen „anyagát”, akkor az ebben a szakaszban még nem érzékeny a paradicsomi gravitációra. Ebben a nagyon korai szakaszban a materiális teremtés „anyagát” „mindenségrendi erőnek” nevezzük.

2. Kilépő energia. Az anyagi teremtés „anyaga” a későbbi fejlődése során a paradicsomi gravitáció hatása alá kerül. Amint érzékennyé válik a paradicsomi gravitációra, onnantól kezdve „kilépő energiának” nevezzük. „Kilépett” a Korlátlan Abszolút öleléséből. De ez a kilépő energia még mindig nem érzékeny a gravitációra, legalábbis arra a gravitációra nem, amit az emberek annak neveznek. Erre az energiára nem hatna a világotok gravitációs vonzása – csak az alsó-Paradicsom gravitációs központja fejt ki hatást rá. Ez a kilépő energia nem más, mint az anyagi rendszerek – atomok és elektronok – megjelenése előtti materiális teremtésbeli „anyag”.

3. Világegyetemi erőtér. Most jutottunk el oda, ahol számotokra is értelmezhető az anyagi energia. A világegyetemi erőtér már érzékeny arra, amit ti gravitációnak ismertek. (Általában) még mindig érzékeny a paradicsomi gravitációs központ hatására, viszont közvetlenül hat rá a bolygók és csillagok gravitációs vonzása is. Ez az elektronok, protonok, atomok és a mozgás szakasza – minden olyasmié, amit e fogalmak alatt az emberi lények értenek.

A cseppfolyós halmazállapotú víz példáján így szemléltethető az erő, az energia és az erőtér viszonya: Ha jó időben feltekintetek az égre, akkor nem látjátok a levegőben jelenlévő vízgőzt, csak azt látjátok, hogy kék az ég és süt a nap. A példában ez az erő. Amint az időjárás hidegebbre fordul, az égen felhők jelennek meg. A példában ez a kilépő energia. Amikor aztán elkezd esni az eső, az már a világegyetemi erőtér. Érzékelhetitek a nedvességet a levegőben. Az erő ki nem tapintható. Az energia érzékelhető, de nem megfogható addig, amíg eső formájában le nem hullott és csak akkor érzékelhetitek.

Elme. Ahol elme jelenik meg, ott számíthatunk arra, hogy valamilyen élőlény tett valamit annak érdekében, hogy elme legyen jelen ott. Először is lennie kell egy élő energiarendszernek és csak azt követően lehet elmét adni ehhez az energiarendszerhez. Függetlenül attól igaz ez, hogy milyen magas rendű lényről van szó. Az ember esetében az anyagi energiarendszerhez (a testhez) társul elme. A szeráfok esetében az elme valamilyen szellemi energiarendszerhez (a szeráfi alakhoz) adódik hozzá. Ha az energiarendszerhez személyiség is adatott (az Atya által), akkor az elme a szellem és az anyag között egyfajta párnát képez. Kiterjeszkedik és összeköti a szellemet az anyaggal. Ezért aztán háromféle „fényt” ismerünk – anyagi fényt, intellektuális (értelmi) rálátást és szellem-fényességet.

Fény. A szellem-fényesség képletesen értendő. Ti ugyanilyen képletes módon használjátok a „világos” fordulatot, amikor arra utaltok, hogy megértettetek valamit. Van azonban valami a szellemi lények esetében, melyet csak úgy írhatunk le, mint „fényességet”. De ennek a szellem-fényességnek semmi köze az intellektuális rálátáshoz vagy a fizikai fényhez.

Minta. Ez egy újabb értelmezésre szoruló kifejezés. Az anyagnak, az elmének és a szellemnek is lehet mintája. Ezek bármely kombinációjának is lehet mintája. A személyes lénynek (személynek) van mintája; az önazonosságnak van mintája; entitásoknak és még a nem élő anyagnak is van mintája. Mindeme dolgoknak van valamiféle alakjuk, formájuk, felépítésük. De a minta sohasem szaporodik. A minta nem teremtő. Ha a minta sokszorozódik, akkor az azért van, mert valaki másolatot készített valamilyen korábbi és eredeti mintáról.

A minta határozza meg, hogy az energia milyen alakot vagy formát vesz fel. Az atomnak pontos mintája van, benne az atommaggal és a központi mag körül keringő elektronokkal. De ezzel a mintával vagy formával nem magyarázható meg, hogy mi tartja össze az atomot. A minta nem szabályozza az atomot. Az atomot a gravitáció szabályozza. A minta nem szabályoz energiát; a gravitáció igen. Maga a minta nem érzékeny a gravitációra. A tér sem reagál a gravitációra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármilyen kapcsolat volna a minta és a tér között – csak mert egyik sem érzékeny a gravitációra. A térnek semmi köze a mintához; a tér valami egészen más dolog. A minta azért nem érzékeny a gravitációra, mert nincs a mintában semmi, ami képes volna reagálni a gravitációra. Az atom példájánál maradva, van egy mag és a körülötte keringő elektronok. A mag anyagi tömege, valamint az elektronok érzékenyek a gravitációra; a mintának nincs tömege. Egy emberi lény rendelkezik testtel, melynek igen nagy tömege van; a test sok kilogrammot nyom; a kilogrammokban mért testtömeg arányos az ezen emberi testre ható gravitációs vonzásnak a mértékével. Ennek az emberi lénynek lehet olyan testmintája (megjelenése), amelyet egyesek szépnek tartanak. A „szépség” nem érzékeny a gravitációra; a test igen. Ugyanilyen összehasonlítást lehet tenni az elme- és a szellemszintek esetében is. Bármely minta (forma) valóságát az az anyag határozza meg, amelyből áll.

A mintának nagy jelentősége van. A minták különböznek egymástól és éppen ez a változatosság teszi az életet olyan érdekessé. Az emberek nem egyformák. Az emberi faj egyedeit egyfajta általános hasonlóság jellemzi, de a minta (a megjelenés) minden egyes emberi lényt egyedivé tesz. Valamely dolog formája vagy mintája megkülönbözteti az adott dolgot az összes többi dologtól. Valamilyen egyediségként értelmezhető és azonosítható. Különösen igaz ez a személyes teremtmények alakja esetében. Minden személyes alak egyediséget tükröz – igyekszik elkülönülni a többi hasonló alaktól. Ez igaz az anyagi lények, a morontia lények és a szellemi lények esetében is. Ezek a lények magukra szabják az alakjukat. Még az emberi lények jelleme is kiütközhet az arcvonásokban. Miért van így? Miért igyekszik egyedi formát találni a lények megjelenése? Nem azért, mintha bármi rejlene az (anyagi, elmei vagy szellemi) energiában. A magyarázat a dolgok kezdetében keresendő. Az Isten személyében és a paradicsomi mechanizmusban. Az Isten teremtette a Paradicsomot, a minták mintáját; ő formálta arra az „alakra”. És a személyiség azóta úgy nyilvánul meg, hogy megszabja a dolgok „alakját”, új és egyéni mintákat teremt.

A minta az, amiről a másolatok készülnek; egyfajta mesterpéldány, amelyről másolatok készíthetők. Az Örökkévaló Fiú a minták abszolútja; ez az Isten által alkotott első „forma”. Az Örökkévaló Fiú a mintaszemélyiség. Az Egyetemes Atya a közvetlen ősforrása mind a Fiúnak, mind a Paradicsomnak. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Paradicsom nem adományoz mintát, a Fiú pedig nem tud személyiséget adományozni. Mindkettőnek vannak korlátai. Az Atya azáltal szabadult meg ezektől a korlátoktól, hogy a Paradicsom okává és a Fiú szülőjévé lett.

 

VII. A Legfelsőbb Lény

[Istentani összefoglaló]

A Havonában a Legfelsőbb a paradicsomi Istenséget tükrözi és a Hétszeres Istenben terjeszkedik kifelé.

A Legfelsőbb Lény az összes teremtmény-Teremtő tevékenység magasabb egységbe rendezője, ő a tér-idő isteniségben kölcsönös összefüggést kialakító.

[Tartalmi összefoglaló]

Térjünk vissza az Előszó korábbi részeihez és vegyük fel ismét az Istenséggel kapcsolatos beszámoló fonalát. Most egy kissé más szemszögből fogjuk vizsgálni az Istenséget. Ha az örökkévalóság (különösen a múltbeli örökkévalóság) felől közelítünk az Istenséghez, akkor felfedezhetünk néhány új kapcsolatot. Innen nézve láthatjuk, hogy az Istenség egésze nem az örökkévalóság óta létezik. Az Istenség két csoportra osztható: Először is ott van az az Istenség, amely már az örökkévalóság óta létezik. Aztán ott van az az Istenség, amely nem az örökkévalóság óta létezik. Az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szellem Isten az örökkévalóság óta létezik; ezért hívjuk őket „lételvieknek”; ők mindig is voltak. De ez nem igaz a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten esetében. Ez a három Istenség kialakulóban van; most jönnek létre. Most válnak ténylegessé, most növekednek és gyarapodnak. Ők még nem léteztek akkor, amikor még csak a központi világegyetem volt, amikor még a hét felsőbb-világegyetem léte nem kezdődött meg. E régmúlt idők óta folyik a létrejövetelük. Az újabb idők alatt a „Havona utáni korszakot” értjük. Ezzel azokra az időkre utalunk, melyek a hét felsőbb-világegyetemmel vették kezdetüket; azokról az időkről van szó, amióta a Havona már nincs egyedül – már nem az egyetlen teremtésrész.

Ezekben a Havona utáni korszakban kerül sor a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten megjelenésére. A világmindenség növekedésével és gyarapodásával különböző síkokon jelennek meg. Megjelennek a téridőben és megjelennek más módon is. Pl. a Legfelsőbb megjelenik téridő növekedésként. A Végleges viszont az időn és téren túl van; a Végleges meghaladja a téridőt. E három most megjelenő, illetőleg gyarapodó Istenség nem múltbeli örökkévaló (nem voltak mindig). Ugyanakkor jövőbeli örökkévalók (mindig is lesznek). Létrejöttükre az eredeti három paradicsomi Istenséggel – az Atyával, a Fiúval és a Szellemmel – való együttműködésen keresztül kerül sor. Úgy növekednek, ahogy egyre nagyobb hatalomra tesznek szert a világegyetemekben. Azáltal tesznek szert hatalomra, hogy összefogják mindazt a teremtői tevékenységet, ami a növekvő világegyetemekben zajlik. Ennek révén tapasztalatokat szereznek. S emiatt nevezzük a Legfelsőbb Istent, a Végleges Istent és az Abszolút Istent „élményelvi Istenségeknek”.

Ezek szerint tehát innen nézve kétféle Istenség van:

1. Lételvi. Ezek az öröklétű lények. Az örökkévaló múlt óta léteznek és létezni fognak az örökkévaló jövőben is. Az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szellem Isten lételvi.

2. Élményelvi. Ezek a lények nem az örökkévaló múlt óta léteznek. Az ő létrejöttükre a Havona utáni jelenben kerül sor. A létezésük a teljes örökkévaló jövőben tartani fog. Ők nem múltbeli örökkévalók, de jövőbeli örökkévalók. A Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten élményelvi Istenség.

Az Atya, a Fiú és a Szellem lételvi. A lényük ténylegességét tekintve valóban lételviek. Feltehető, hogy ha ki tudnák magukat fejezni valamilyen új módon, akkor tapasztalni is képesek volnának. A Legfelsőbb és a Végleges teljes mértékben élményelvi. Az Abszolút Isten esetében azonban vigyáznunk kell: az Abszolút Isten és az Istenségi Abszolút egyazon valóság két különböző vetületét fejezi ki. Az Istenségi Abszolút a végtelenségnek az a része, amelybe a VAGYOK benyomult. De ilyen értelemben az Istenségi Abszolút potenciális; olyan üresség, melyet az Istenség cselekedetei megtölthetnek. Az Istenségi Abszolút ilyen tiszta potenciálként a múlt örökkévalóságától fogva létezik, vagyis lételvi létező. Amikor viszont az „Abszolút Isten” fogalmát használjuk, akkor ezzel azt jelezzük, hogy ez a tiszta potenciál, ez az eredeti üresség, immár megtelt tapasztalattal. Ilyen értelemben az Abszolút Isten élményelvi is. Alapvetően a teljes Istenség örökkévaló. De csak az Atya, a Fiú és a Szellem teljesen örök. Minden egyéb Istenség-személynek eredete van, viszont a beteljesülésükben örökkévalók.

A múltbeli örökkévalóságban az Atya kifejezte magát a Fiúban és a Szellemben. De az Atya nem állt meg itt. Azóta is új és új módokon fejezi ki magát. Kifejezi magát úgy, hogy megszemélyesít olyan Istenség-szinteket, amelyek eredetileg nem voltak személyesek. Kifejezi önmagát a véges, az abszonit és az abszolút létsíkon. Így kifejezi magát a Legfelsőbb Istenként, a Végleges Istenként és az Abszolút Istenként. Ez a három élményelvi Istenség még nem teljesen fejlődött ki. Jelenleg a létrejöttük folyamata zajlik; most növekednek.

A Legfelsőbb Isten. A Legfelsőbb jelen van a Havona központi világegyetemben. Ez a jelenlét a három paradicsomi Istenségnek – az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek – a tükröződése. A paradicsomi Istenségek és a Legfelsőbb a téridőben munkálkodik, kint, a hét felsőbb-világegyetemben. A Hétszeres Istenként munkálkodnak kint, a téridőben. (A Hétszeres Istennel a következő szakaszban foglalkozunk.) Bárhogyan is, de az általuk a téridőben folytatott tevékenység építi ki a Legfelsőbb Lény hatalmát. Amikor a Legfelsőbbnek erre az egyre erősödő hatalmára gondolunk, akkor egy külön kifejezést használunk, a „Mindenhatót”. Amikor pedig úgy gondolunk a Legfelsőbbre mint hatalmas Istenségként a nagy világegyetemben tevékenykedőre, akkor a Mindenható Legfelsőbbként említjük. Tehát van a három Istenség a Paradicsomon, akik létrehozzák a Legfelsőbb Isten szellemszemélyét a Havonában és kiépítik az ő hatalmát a Mindenható Legfelsőbbként a nagy világegyetemben. Ez a kétfázisú növekedés, vagyis a szellemszemélyé és a hatalmas Mindenhatóé, együtt folyik. Egyetlen Úrként egyesülnek, a Legfelsőbb Lényként.

Az egész folyamat annak folytatódása, hogy az Atya igyekszik megszabadulni a végtelen és abszolút voltának korlátaitól. Először is megszabadul a végtelenségtől. Azután a Fiún és a Szellemen keresztül megszabadul a teljes Istenséggel járó lét jelentette korlátoktól. Majd pedig a Legfelsőbb Lényben megszabadul az örökkévalóságtól. A Legfelsőbb Lényben az Atya már képes megérteni, hogy milyen is Istenségnek lenni s mégis a téridőben munkálkodni, képes megismerni azt, hogy mit jelent a növekedés és a tapasztalás.

A Legfelsőbb Lény közvetlenül nem teremtett senkit – egyet kivéve. Megteremtette Madzsesztont, a tükrözőműködés vezetőjét. A Legfelsőbb Lény hangol össze minden dolgot, ami a nagy világegyetemben zajlik. Ő kapcsolja össze a teremtők és a teremtmények minden tevékenységét a nagy világegyetemben. Három Istenség van a Paradicsomon; van számos alárendelt Teremtő is, akik a téridőben munkálkodnak; mindannyiuk munkáját a Legfelsőbb Lény koordinálja. Amikor a Legfelsőbb Lény majd végére ér a növekedésnek, alaptermészetében keveredni fog a véges és a végtelen. A természete magában fogja egyesíteni a tapasztalás útján megszerzett hatalmat a paradicsomi Istenségtől származó szellemszemélyiséggel.

A Legfelsőbb Lény mást is tesz a növekedésen kívül. Ő az irányítója a véges lényekkel kapcsolatban a téridőben végbemenő dolgoknak. Merre felé irányítja a dolgokat? Ez egyfajta mozgásba hozás. A téridőbeli tapasztalás és a szellemszemély egyesülésének útját egyengeti. A hatalom és a személyiség összekapcsolása terén igyekszik minél többet elérni. Az élményelvi hatalomnak a szellemszeméllyel való egyesülését segíti elő. Miért teszi ezt? Mert megpróbálja áttörni azt a korlátot, amely a teremtés véges szintjét elválasztja a teremtés abszonit szintjétől. Hidat akar építeni, melyen a véges teremtmények egykor majd átkelhetnek az abszonit szintre. Igyekszik segíteni a véges teremtményeknek abban, hogy többek lehessenek, mint véges teremtmények. Azon igyekszik, hogy a felsőbb teremtményekké válhassanak.

 

VIII. A Hétszeres Isten

[Istentani összefoglaló]

A teremtményi korlátok és a véges állapot ellentételezése érdekében az Atya létrehozta az Istenséghez való közeledés hétszeres útját.

[Tartalmi összefoglaló]

Az emberi lények és a hozzájuk hasonló véges teremtmények egész egyszerűen oly távol vannak a paradicsomi Istenségtől, hogy csak létrával érhetnek fel hozzá. Ezért aztán az Egyetemes Atya gondoskodott is ilyen létráról. Lehetővé tette, hogy a teremtmények hét lépésben közelíthessenek hozzá. Ezek a lépések:

1. A paradicsomi Teremtő Fiak

2. A Nappalok Elődei

3. A hét Tökéletes Szellem

4. A Legfelsőbb Lény

5. A Szellem Isten

6. A Fiú Isten

7. Az Atya Isten

Így működik az Isten a téridőben. Így működik a hét felsőbb-világegyetemben. E hét lépésben képesek az emberi lények végül eljutni az Isten színe elé, aki szellem. Ez a Hétszeres Istenség azt az Istenséget jelenti, amellyel az ember útban a Paradicsom felé kapcsolatot teremt. Ennek a Hétszeres Istenségnek a működése hozzáadódik a Legfelsőbb Lény erősödő hatalmához. Annak során, ahogy az emberi lények kapcsolatot teremtenek a Hétszeres Istennel, először a helyi világegyetemük Teremtő Fiújának isteniségét kezdik felfogni és felismerni. Később eljutnak a felsőbb-világegyetemükhöz tartozó Nappalok Elődeihez. Azután találkoznak a hét Tökéletes Szellem egyikével – azzal, aki azt a felsőbb-világegyetemet felügyeli, ahonnan az adott felemelkedő származik. Végül a felemelkedő eljut az Egyetemes Atyához a Paradicsomon.

Emlékeztetünk, hogy a nagy világegyetemet a Havona és a hét felsőbb-világegyetem alkotja. Az Istenség három különböző módon működik a nagy világegyetemben, és mindegyik módon egyszerre. Először is működik a paradicsomi Háromság a nagy világegyetemben. Itt a Háromság lehatol a véges szintre és a Legfelsőbb viszonylatában működik; ezt a Felsőség Háromsága működésének nevezzük. A Felsőség Háromsága tehát a paradicsomi Háromságot alkotó Atya, Fiú és Szellem működése a véges szinten. Ugyancsak a nagy világegyetemben működik a Legfelsőbb Lény; ez az Istenség véges szinten való működésének második módja. A harmadik és egyben utolsó működési mód nem más, mint a Hétszeres Isten működése a nagy világegyetemben. Ezért mondjuk, hogy a nagy világegyetem hármas Istenség-működés színtere. Három Istenség tevékenykedik itt – a Felsőség Háromsága, a Hétszeres Isten és a Legfelsőbb Lény. Különösen a Legfelsőbb Lény részese mindezeknek a tevékenységeknek. Először is a paradicsomi Háromságtól kapja a személyiségi és a szellemi sajátosságait; ez a Legfelsőbb Isten szellemszemélye a Havonában. De a felsőbb-világegyetemek Mindenható uraként máshonnan nyeri az egyre gyarapodó hatalmát. Ez a mindenható hatalom három olyan csoport működésén keresztül épül ki, melyek a Hétszeres Istenhez tartoznak – ez a Teremtő Fiak csoportja, a Nappalok Elődeinek csoportja és a hét Tökéletes Szellem csoportja. A Legfelsőbb Lény az evolúciós teremtmények számára az elérhető Isten. Úgy fejlődik, ahogy ezek a teremtmények fejlődnek. Neki, mint Mindenhatónak úgy növekszik a hatalma, ahogy a hét felsőbb-világegyetem teremtményei növekednek. A Legfelsőbbnek ez a mindenható hatalma és a Legfelsőbbnek a szellemszemélye egy és ugyanazon valósággá válik. A kettő teljesen és véglegesen egyesül – úgy, mint a Legfelsőbb Lény.

Említettük már, hogy miként segíti a Hétszeres Isten létrája az emberi lényeket abban, hogy felkapaszkodhassanak az Istenhez. Először a Teremtő Fiak segítik az emberi lényeket a haláltól a halhatatlanságig tartó hosszú úton. Így a véges teremtmény végül képes lesz eljutni a Végtelen kebelére – képes lesz megtalálni az Atya Isten a Paradicsomon. A Legfelsőbb Lény is érintett a véges lények további és folyamatos gyarapodásában. Igyekszik minden végest összehozni oly módon, hogy hidat verhessen a véges és az abszonit közé. Megpróbálja segíteni a véges teremtményeket abban, hogy valamikor majd megpróbálkozhassanak az abszonit létsíkok elérésével. Ha valaha is eljutnak ezekre az abszonit szintekre, akkor talán megpróbálkozhatnak azzal, hogy valamennyire megismerjék a Végleges Istent. Szerintünk erre – vagyis a végestől az abszonitra való feljutásra – mostantól számítva nagyon hosszú idő elteltével kerülhet sor. Amikor majd sor kerül erre, akkor szerintünk abban részük lesz a Teremtő Fiaknak és az ő Isteni Segédkező társaiknak. Talán nem fognak mindig a helyi világegyetemekben tartózkodni. Viszont a Nappalok Elődeiről és a hét Tökéletes Szellemről úgy gondoljuk, hogy ők mindig is ott lesznek, ahol jelenleg is vannak; ugyanis ők a hét felsőbb-világegyetem urai.

A Hétszeres Isten akkor fogott munkához, amikor a hét felsőbb-világegyetem léte megkezdődött. Úgy gondoljuk, hogy a Hétszeres Isten működése egykor majd ki fog terjedni a külső tér most még lakatlan világegyetemeire is. A külső térben négy hatalmas körzet van. Körülveszik a nagy világegyetemet, és ahogy kifelé haladunk egyre nagyobb méreteket érnek el. Ezeket első, második, harmadik és negyedik térszintnek nevezzük. Egyszer majd ezek a ma még lakatlan térszintek is benépesülnek. Fel fog állni bennük valamilyen kormányzat is. Az ott lakók pedig tömegesen indulnak majd befelé, a Paradicsom felé, hogy megtalálják az Istenséget. De ez az Istenség-keresés némiképp különbözni fog attól az Istenség-kereséstől, amely jelenleg zajlik a nagy világegyetemben. Most a teremtmények véges és evolúciós úton közelítenek az Istenséghez. A külső térből jövők egykor majd megpróbálkoznak a végest meghaladó módon közelíteni az Istenséghez. Megpróbálkoznak transzcendens és abszonit módon közeledni az Istenséghez. Ők is ugyanazt az Istenséget (az Egyetemes Atyát) fogják keresni, azonban a kereséssel új és magasabb szinten próbálkoznak majd.

 

IX. A Végleges Isten

[Istentani összefoglaló]

A Végleges Istenség ténylegessé válása az első élményelvi Háromság abszonit egyesülését mutatja.

A Végleges Isten az időn túllépő és a teret meghaladó abszonit szinteken működő személyes Istenség.

[Tartalmi összefoglaló]

A Legfelsőbb Lény azáltal növekszik, hogy összeköt mindent, ami a nagy világegyetemben zajlik. Egyesít isteniséget, energiát és személyes cselekedeteket. Ezek a tevékenységek a téridőben zajlanak. A Végleges Isten jelenleg hasonló módon növekszik. De a növekedése egy felsőbb síkon megy végbe és a világegyetemi tevékenységek szélesebb körére terjed ki. A Legfelsőbb a téridőben növekszik; a Végleges a meghaladott térben és időben növekszik. A Legfelsőbb a nagy világegyetemi színtéren gyarapodik; ez a Havonában és a hét felsőbb-világegyetem zajlik. A Végleges a teljes világmindenség színterén növekszik; ez a nagy világegyetemben és a négy külső térszinten zajlik. A Végleges az ő magasabb szintjén és az ő szélesebb működési körében kapcsolja össze a dolgokat valahogy úgy, ahogy a Legfelsőbb végzi az egyesítő tevékenységét egy alsóbb szinten és egy kisebb működési területen. A Legfelsőbb növekedésének befejeződése azt fogja jelenteni, hogy az Istenség befejezte a növekedést önmaga teremtői kiteljesedésének első szintjén; ez a véges téridő szint. A Végleges növekedésének befejeződése pedig azt fogja jelenteni, hogy az Istenség befejezte a növekedést a teremtői kifejeződés második szintjén; ez a felsőbb-idő és a meghaladott tér abszonit szintje.

A Végleges kiteljesedett növekedése valami mást is jelent: azt jelenti, hogy egy új Háromság, egy élményelvi Háromság jött létre az abszonit szinten. A paradicsomi Háromság lételvi; erre az új Háromságra viszont úgy utalunk, mint az „első élményelvi Háromságra”. (Erről az első élményelvi Háromságról bővebbet majd a XII. szakaszban adunk közre.)

Mindenesetre a Végleges kiteljesedett növekedése azt jelenti, hogy minden, amit tapasztalás révén ki lehetett fejezni az abszonit szinten, az ki is fejeződött. Kifejeződött egy új, egyesített Istenségként, úgy, mint a Végleges Istenség. A paradicsomi abszonit valóságok kifejeződtek. Kifejeződtek egy bizonyos értékszinten. Ezt az értékszintet így jellemezhetjük: ezen a szinten a dolgok és a lények „meglényegülnek”, ezen a szinten kerül sor az idő meghaladására és ezen a szinten megy végbe a tér meghaladása. A Véglegesnek ez a fejlődése a mi számunkra és a ti számotokra is jelentőséggel bír. Esélyetek van részt venni a Végleges növekedésében. Az e növekedésben való részvétellel ti magatok is elérhetitek az abszonit szinteket. Ennek kivitelezésében segítségetekre lesz a Hétszeres Isten és a Legfelsőbb Lény is. Mindennek teljesítése során esélyt kaptok a végleges szolgálatra a világegyetemekben és arra, hogy magatok számára is elérjétek a végleges beteljesülést.

A Végleges Isten fogalmával az abszonit isteniségi szinteken működő személyes Istenségre utalunk. Ez a felsőbb-időben, illetőleg a meghaladott időben való működést is jelenti; valamiképpen kívül esik az időn, de még nem az örökkévalóságban zajlik. Jelenti a meghaladott térben való működést is; valamiképpen meghaladja a teret, de még nem a végtelenségben megy végbe. A Legfelsőbb Isten az Istenség legfelsőbb szintű fejlődése. A Végleges Isten a legfelsőbb-feletti meglényegülése az Istenségnek. Amikor a véges lények egyesített Istenségként igyekeznek értelmezni a paradicsomi Háromságot, akkor a Legfelsőbb az, amelyet képesek lesznek felfogni. A Végleges a paradicsomi Háromságnak az abszonit lények által megérthető egyesülése.

De mi a szerepe az Egyetemes Atyának a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten mindeme növekedésében? Itt utalunk a három szintre, a végesre, az abszonitra és az abszolútra. Az Atya indította be a fejlődő Istenség teljes tervének kivitelezését. Ez a munka mindhárom szinten egy időben folyik. Új tapasztaló személyiség és új kiérdemelt hatalom összekapcsolása zajlik e szintek mindegyikén. Három új Istenség létrehozása van folyamatban.

Három múlttól fogva örökkévaló Istenség van – az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem. A múltbeli örökkévalóságban egyedül voltak a Paradicsomon. A jövőbeli örökkévalóságban csatlakozni fog hozzájuk három kifejlődött Istenségtárs. Ez a három evolúciós Istenség a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és (vélhetően) az Abszolút Isten.

A Legfelsőbb Isten és a Végleges Isten kifejlődése jelenleg is zajlik az élményelvi világegyetemekben. Ők nem lételviek; nem a múltbeli örökkévalóság óta léteznek. Ők jövőbeli örökkévalók. A Legfelsőbb olyan jövőbeli örökkévaló, amely a téridő keretei között működik, a Végleges pedig olyan jövőbeli örökkévaló, amely a felsőbb-idő és a meghaladott tér keretei között működik. E kifejlődő Istenségek sajátosságaira és hatalmára való utaláskor nem végtelenként gondolunk rájuk (nem úgy, mint a paradicsomi Istenségekre). Úgy gondolunk ezekre a kifejlődő Istenségekre, mint amelyek legfelsőbb szintű sajátosságokkal és végleges szintű sajátosságokkal rendelkeznek.

Talán legfelsőbb-végleges sajátosságokkal rendelkeznek – olyan sajátosságokkal, amelyek a kétféle sajátossághalmaz szorzatából adódnak. De mindkettejük véges számú években mért idővel ezelőtt jött létre; történelmi világegyetemi eredettel rendelkeznek. Végezetük azonban sohasem lesz. Van személyiségi kezdetük. Örökkévaló és végtelen Istenség-potenciálból származnak. De sem a Legfelsőbb, sem a Végleges nem örökkévaló és nem végtelen – legalábbis nem a szó legteljesebb értelmében.

 

X. Az Abszolút Isten

[Istentani összefoglaló]

Az Abszolút Isten az elérendő cél minden, az abszonit szintet meghaladó lény számára, de az Istenségi Abszolút lehetőségeinek tere meghaladja a véges fogalmakat.

[Tartalmi összefoglaló]

Az Istenségi Abszolútnak és az Abszolút Istennek van köze egymáshoz, de nem azonosak. Térjünk vissza a valóság témájához. Beszéltünk már arról, hogy a VAGYOK miként távolodott el az egyik végtelenségrésztől és nyomult be egy másik végtelenségrészbe. Az utóbbi részt neveztük Korlátozott Abszolútnak – azért „korlátozott”, mert a VAGYOK benyomult az ebbe a végtelenségrészbe. Erre a Korlátozott Abszolútra gyakrabban utalunk úgy, mint az Istenségi Abszolútra. A két fogalom nem teljesen fedi egymást, de közeli az egyezés. Ez az Istenségi Abszolút jelenti azt a körzetet vagy színteret, ahol minden istenségi cselekvés megtörténik – az Atyáé, a Fiúé, a Szellemé és a Háromságé. Az Istenségi Abszolútnak az Abszolút Istenhez fűződő viszonyát a következőképpen képzelhetitek el: Az Istenségi Abszolút alkotja azt az alapzatot, amelyen az Abszolút Isten emelkedik. Az alapzat örök és lételvi – sosem volt kezdete. Az alapzaton emelkedő építmény élményelvi. Bizonyosan van kezdete. A teljes kép tehát így néz ki: Van egy lételvi alap, az Istenségi Abszolút. Ezen az alapon épül egy élményelvi építmény; ez az építmény az Abszolút Isten. Az Istenségi Abszolút, vagyis az alapzat, minden tapasztalást megelőz és minden tapasztalás után van. Az Abszolút Isten a tapasztaló lények által valamiképpen megtapasztalható, megismerhető lesz. Ha és amikor az Abszolút Isten létrejön, az annak lesz köszönhető, hogy teljesen létrejött a második élményelvi Háromság. Emlékeztetünk, hogy az „első élményelvi Háromságról” a Végleges Istennel összefüggésben beszéltünk; most pedig a „második élményelvi Háromságról” az Abszolút Istennel összefüggésben beszélünk. (E két élményelvi háromságról a XII. szakaszban részletesen szó lesz. Most csak annyit, hogy valamelyest különböznek az Atya, a Fiú és a Szellem alkotta paradicsomi Háromságtól.)

Ha ez a második élményelvi háromság, vagyis az Abszolút Háromság valaha is teljes mértékben működésbe lép, annak nagy jelentősége lesz. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az isteniség többé már nem részlegesen vagy viszonylagosan – nem csonkán – nyilvánult meg a világegyetemek előtt. Ez azt jelenti, hogy az isteniség (az igazság, a szépség és a jóság) abszolút értelemben – csonkítatlanul – nyilvánult meg. De ennél is többet fog jelenteni. Jelezni fogja azt is, hogy a jelentéstartalmak teljes egyesítése végbement. Hogyan egyesíthetők a jelentéstartalmak? Vegyük pl. azt, hogy az Isten szeretete és a Háromság igazsága szükségképpen más-más színben tűnik fel az emberi lény előtt. Az Istenség törvénye és az Isten szeretete nem mindig mutat ugyanolyan képet a téridőben. Az anyagi gravitáció és a szellemi szeretet láthatólag különböző törvényeknek engedelmeskedik. Ha a jelentéstartalmak teljes mértékben egyesítetté válnának, attól kezdve mindezek a dolgok láthatólag egy alapvető, egyesített törvény szerint működnének. Ilyen képet alkothatunk az abszolút (csonkítatlan) értelemben megnyilvánuló isteniségről és a végleges értelemben egyesülő jelentéstartalmakról. De mi a helyzet az értékekkel? Nem vagyunk biztosak abban, hogy az értékek mind összekapcsolhatók. Miért nem? Térjünk vissza oda, hogy az Abszolút Isten építménye az Istenségi Abszolút alapzatán emelkedik. Az Istenségi Abszolút a Korlátozott Abszolút – az a végtelenségrész, amelybe a VAGYOK benyomult. Még senkitől sem hallottunk olyasmit, hogy ez a Korlátozott Abszolút azonos lenne a Végtelennel...

De a következőkben biztosak vagyunk: Nem ragadhattok meg abszolút értékeket, hacsak nem juttok túl a végleges beteljesüléseken. Ez az egyetlen módja annak, hogy eljussatok az abszolút jelentéstartalmakhoz és a végleges szellemlényegűséghez. De amíg nem juttok el odáig, addig nincs értelme abszolút értékeket emlegetni.

Említettük, hogy a Végleges Isten az abszonit lények számára felfogható. Vannak azonban az abszonitnál is magasabb rendű lények. Őket abszonit-felettieknek nevezzük. Az Abszolút Istent az ilyen abszonit-feletti lények érthetik meg. De még beszélni sem tudunk az Abszolút Istenről úgy, hogy nem hozzuk szóba az Istenségi Abszolútat. Ezzel viszont eljutottunk ahhoz a ponthoz, amely már a mi felfogóképességünket is messze meghaladja. Ezért nem is szívesen mennénk bele azokba a részletekbe, amelyek ennyire meghaladják az emberi felfogóképességet.

 

XI. A három Abszolút

[Istentani összefoglaló]

Az Istenségi Abszolút a mindenható megelevenítő, a Korlátlan Abszolút pedig a tökéletesen hatékony mozgatója a világegyetemek mindenségének.

A Korlátlan Abszolút nem-személyes és istenivé nem tett. Semmilyen tény, igazság, tapasztalat, bölcselet vagy kinyilatkoztatás nem képes belelátni.

Az Egyetemes Abszolút oldja fel az istenivé tett és az istenivé nem tett – a megszemélyesíthető és a meg nem személyesíthető – valóságok szétválásából eredő feszültséget.

Az Egyetemes Abszolút egyenlíti ki a feszültséget az alábbiak között: a véges és a Végtelen; a lehetséges valóság és a tényleges valóság; a Paradicsom és a tér; az idő és az örökkévalóság; az ember és az Isten.

[Tartalmi összefoglaló]

Térjünk vissza oda, hogy miként kezdődött minden, és járjuk körül a témát. Egyféleképpen már elmeséltük a történetet: elmondtuk, hogy minden a három Abszolúttal kezdődött. Ugyanígy előadhatnák a történetet azzal, hogy minden a három Abszolúttal végződik. Tegyük fel, hogy így is elmesélhető a történet: Ez alkalommal az Egyetemes Atyával és az Örökkévaló Fiúval kezdünk. Először is megalkották a közös cselekvési tervüket s e cselekedetük létrehozta a Cselekvő Istent. A Cselekvő Isten persze nem más, mint a Végtelen Szellem. Amint a Végtelen Szellem működésbe lépett, meg is született a Havona központi világegyetem. Amint létrejött a Havona, az Atya is megtett néhány dolgot: A teremtő gondolatát a Fia kifejeződéseként vagy szavaként engedte útjára. Emellett a Fiúval közös cselekedetének eredménye az ő Együttes Cselekvőjük, a Végtelen Szellem is. És még mást is tett. Fenntartotta tényleges jelenlétét a Havonában. Viszont a Havonán kívül beszüntette ugyanezt a fajta jelenlétet. A havonabeli jelenlétét elválasztotta a mindenhol máshol való jelenlététől. Ez azért van így, mert a Havona teljes és befejezett teremtés, míg minden más befejezetlen volt – voltaképpen semmi sem volt Havonán kívüli a távoli múltban, kivéve a teret. A Havonában az Atya jelenléte tényleges. Másutt inkább potenciális az ő jelenléte – olyan üresség, amely megtölthető. Ez a kitölthető üresség, ez a végtelenség-potenciál rejti magában az Atya Havonán kívüli jelenlétét. Az Atya kinyilatkoztatja magát a Havonában, míg másutt elrejti magát. A térbeli jelenléte a Korlátlan Abszolútban rejtőzik. Az istenisége az Istenségi Abszolútban rejtőzik. És van még egy harmadik Abszolút is. Ez pedig az összehangoló Abszolút, az Egyetemes Abszolút. Az Atya az Egyetemes Abszolútban rejti el az ő természetet, mint a változhatatlan Végtelent. Ennek az Egyetemes Abszolútnak a működése biztosítja, hogy a másik két Abszolút egy Abszolútnak tűnjék.

Most végre van elég tere az Istennek ahhoz, hogy munkálkodhasson. Működésének központja a Havonában van és a rendelkezésre áll tér is a teremtéshez. Hozzáfoghat önmaga új módokon való kifejezéséhez. Valami újat hozhat létre. Ez az új dolog nem más, mint a tapasztalás. A teremtésrészek és a teremtmények többé már nem „robbannak” bele a létbe. Most már hozzáfoghat a lassú, lépésről lépésre haladó teremtéshez. Most már nem az örökkévalóságban cselekszik, hanem az időben, valamint fejlődés és tapasztalás által. Ez igaz az új fizikai teremtésrészekre. És igaz az új szellemi teremtésekre is. Ez az időbeli cselekvés új tevékenységet vált ki az Egyetemes Abszolút részéről. Az Egyetemes Abszolút hozzáfog, hogy összehangolja az időbeli dolgokat és tapasztalásokat az örökkévalósági lételvi dolgokkal. Hogyan megy ez? Nézzük meg, hogy mi történik, amikor az Isten tökéletességgel együtt tökéletlenséget visz be egyazon világegyetembe. Ez elég komoly feszültséget hoz létre. A tökéletesség és a tökéletlenség ellentétben áll egymással. A végtelen tökéletességtől aligha várható el, hogy elviselje a véges tökéletlenség jelenlétét. Az Egyetemes Abszolút itt lép fel feszültség-kiegyenlítőként. A végtelen tökéletesség és a véges tökéletlenség természetes ellentétét kiválóan kiegyenlíti az Egyetemes Abszolút működése. Az Első Forrás és Középpont így megláthatja, hogy milyen is az, amikor végbemegy a főhatalom lassú kibontakozása a növekedő felsőbb-világegyetemekben. Ekkor már nem csak az Örökkévaló Fiú atyja lehet, hanem a halandó ember atyja is. Az Isten ekkor már azt is eltervezheti, hogy olyan Istenségeket hoz létre, amelyek ugyancsak képesek tapasztalás útján gyarapodni. Ezek az élményelvi Istenségek: a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten.

Három Abszolút van: az Istenségi, a Korlátlan és az Egyetemes Abszolút. Néha nem lehetséges elkülöníteni az Istenségi Abszolútnak és a Korlátlan Abszolútnak a cselekedeteit. Néha úgy tűnik, hogy nagyon szorosan együttműködnek. Néha még feltételezhető az is, hogy a jelenlétük egyesített vagy összehangolt, de egyetlen jelenlét. Az ilyen helyzetekben megnyilvánuló együttes jelenlétet és együttes működést az Egyetemes Abszolút működésének tekintjük.

1. Az Istenségi Abszolút. Az Istenségi Abszolút mindig igyekszik beindítani a dolgokat, mozgásba hozni azokat, igyekszik megindítani a működést. A Korlátlan Abszolút pedig mozgatja a dolgokat. Milyen dolgokat érintenek ezek a működésmódok? Az egész kozmosz érintett ezekben. Érintettek a mai világegyetemek. Érintett az összes, kialakulóban lévő világegyetem. Érintett az összes, valaha is létrejövő világegyetem. És a múlt, jelen és jövő eme teljes kozmosza nem véletlenszerűen növekszik; a növekedés egyesítettsége legfelsőbb szintű, az összehangoltsága pedig végleges – teljes mértékben megtervezett.

 Az Istenségi Abszolút működését nehéz megérteni. E működésmód jellemzésekor talán azt mondhatnánk, hogy magába foglal mindent. Azt tudjátok, hogy egy személy miként gondoskodhat magáról. Ez a személy a családjáról is gondoskodni szeretne. Lehet belőle polgármester és keményen dolgozhat azért, hogy javára legyen egy nagy metropolisznak. Bővítsük tovább ezt a felelősségi kört. Egy nagy nemzet első számú vezetője a teljes nemzet érdekében dolgozik. Egy Teremtő Fiú az ő egész helyi világegyetemének javát keresi. A Legfelsőbb Lény a teljes nagy világegyetem javára munkálkodik. Az Istenségi Abszolút mindenkor azért tevékenykedik, hogy minden számára a legtöbb jót biztosítsa – mindenhol. De nem is csak mindenhol, hanem mindenkor. Az Istenségi Abszolút mai cselekedeteit nem csak a ma élő összes ember javára végzi, hanem a holnap embereinek javára is – és az összes holnap világegyetemei javára. Az Istenségi Abszolút ma éppúgy törődik azzal a személlyel, bolygóval vagy világegyetemmel, aki, illetőleg amely nem is jön létre majd csak egymillió vagy egymilliárd év múlva. Egy kép jelentését annak keretei adják. Az Istenségi Abszolút munkája azért nem foglalható keretbe, mert annak tényleges kereteit a végtelenség és az örökkévalóság adja.

Más megközelítésben úgy képzelhető el az Istenségi Abszolút mint egy nagy terem, melyet az Atya elkülönített. Az Atya és az ő isteni társai ebben a teremben dolgoznak. Ez az Atya „Istenség-műhelye”. Ebben a műhelyben az Atya és munkatársai örökkévalósági módon is és időbeli módon is tudnak dolgozni – ami azt illeti, bármelyik módon, tetszés szerint. De mindig Istenségként dolgoznak itt és a munkájukon mindig érződik az isteniség. Azonban nem ez az egyetlen műhely, melyet az Atya kialakított. Van egy másik is. Ez a másik műhely a Korlátlan Abszolút jelenléte. Ez a másik műhely kontrasztként jött létre – az Istenségi Abszolút műhelyével éles ellentétet képező módon. Az Atya tulajdonképpen kimondta, hogy Istenségként egyetlen műhelyben szeretne dolgozni; ez a korlátozása, illetőleg lehatárolása annak, hogy az Atya mit tehet. Tehát ez az Istenségi Abszolút műhelye, vagyis a Korlátozott Abszolút. Az Atya a másik műhelyben viszont nem határolta le, illetőleg korlátozta a tevékenységét ily módon. Ezt nevezzük a Korlátlan Abszolútnak. De ne felejtsétek, hogy van egy harmadik műhely is. Ez pedig az Egyetemes Abszolút műhelye. Ha mindhárom műhelyre vagy teremre gondoltok, akkor a végtelenség teljes tartalmára gondoltok. A három együtt a végtelenség egészét lefedi. Ebben a három műhelyben megvan az összes potenciális „anyag”, amelyből minden tényleges vétetik – anyag, elme és szellem.

2. A Korlátlan Abszolút. Ennek a műhelynek semmi köze az Istenség működéséhez, az isteniséghez vagy a személyiséghez. Itt az Atya olyan módon tevékenykedik, amely nem személyes, nem istenségi és nem isteniségi. Ez azt jelenti, hogy a Korlátlan Abszolút nem személy. A Korlátlan Abszolút nem Istenség. A Korlátlan Abszolút nem teremtő. Láthatjátok, hogy mi ellen beszélünk; folyton azt hangsúlyozzuk, hogy mi „nem” ez az Abszolút. Gondban vagyunk, amikor azt akarjuk elmagyarázni, hogy mi az Abszolút. Ez a rejtély el fog kísérni benneteket még akkor is, amikor már jóval az emberi szint fölött jártok. Ezt a problémát sem tényekkel, sem igazsággal nem lehet megoldani. Sem tapasztalás, sem kinyilatkoztatás nem lebbentheti fel a fátylat erről a rejtélyről. Még a legmagasabb rendű bölcselet sem képes rá. Még az abszonit lények bölcselete sem elégséges ahhoz, hogy a Korlátlan Abszolút természetének és jellemének feltárásával megpróbálkozhasson.

Viszont néhány határozott állítást azért megfogalmazhatunk az Korlátlan Abszolúttal kapcsolatban: Ez az Abszolút határozott valóság, valós jelenlét. Ez a jelenlét mindenhol ott van a nagy világegyetemben. Pontosan ugyanez a jelenlét ott van szerte a teljes külső térben is, a nagy világegyetemen kívül eső külső térben, ahol jelenleg is hatalmas léptékű fizikai teremtési munka zajlik. Ez a jelenlét egyúttal térjelenlét is, vagyis jelenlét a térben. (Lehetséges persze, hogy van olyan jelenlét is, amely nem térjelenlét – valami jelen van, de nem foglal teret. Pl. az Istenségi Abszolút mindenütt jelen van, de nincs ott a térben. A Korlátlan Abszolút is mindenhol jelen van, és ott van a térben is.) A Korlátlan Abszolút jelenléte valami egészen más, mint ahogy azt a gondolkodóitok némelyike a metafizikai és bölcseleti fejtegetéseiben meghatározza. Némelyek úgy vélik, hogy a világegyetem többé-kevésbé önműködő. Szerintük a dolgok azért történnek meg éppen úgy, mert ez a módja a dolgok megtörténésének. De egyáltalán nem így van. Nincs semmilyen esetleges vagy véletlenszerű benne. A Korlátlan Abszolút teszi a dolgát – mindig és mindenhol.

Ez a munkálkodás nem a dolgok szabályozását jelenti, hanem felügyelet gyakorlását. Minek a felügyeletét? Jobbára a fizikai oldalét. Ennek a felügyeletnek az erőhöz és az energiához van köze. A térben lévő dolgokhoz – az anyagi dolgokhoz – van köze. E tevékenysége során a Korlátlan Abszolút láthatólag meglehetősen határtalanul működik. De nem ez a helyzet az élet, az elme, a szellem és a személyiség esetében. E területen a Korlátlan Abszolút munkája lehatárolt és korlátok közé szorított. És persze ott van az Atya, a Fiú és a Szellem paradicsomi Háromsága, mely ténylegesen is ellenőrzi a Korlátlan Abszolút munkáját. Ez az Abszolút azt teszi, amit a paradicsomi Háromság szerint tennie kell.

Beszámolhatunk nektek még néhány további dologról, melyek nem érvényesek a Korlátlan Abszolút esetében. Némely emberi teológus annyira az Isten mindenütt jelenvalóságára összpontosít, hogy ennek eredményeként úgy kiterjesztik az Istenséget, hogy az el is enyészik. Ez a panteizmus. A Korlátlan Abszolút azonban valami egészen más. A tudósaitok egykor úgy gondolták, hogy van valami magában a térben, amely képes az energiát közvetíteni. Ezt a valamit „éternek” nevezték el. A Korlátlan Abszolútnak semmi köze ehhez az „éter” elképzeléshez. Ez az Abszolút láthatólag végtelen mértékű erővel és energiával rendelkezik, mely kivonható a szorításából és felhasználható új fizikai világegyetemek építéséhez. Azt tudjuk, hogy ez az Abszolút azt teszi, amire a paradicsomi Háromság utasítja. De azt nem értjük, hogy ez az Abszolút milyen kapcsolatban van a világegyetembeli szellemi valóságokkal.

3. Az Egyetemes Abszolút. Térjünk vissza oda, amikor a VAGYOK eltávolodott az egyik végtelenségrésztől egy másik végtelenségrész felé. Ezzel a végtelenséget két részre osztotta. Ott volt az a rész, amelybe a VAGYOK benyomult – a korlátozott rész, az istenségi parancsosztó rész, az Istenségi Abszolút, a Korlátozott Abszolút. Ott volt aztán az a rész is, amelytől a VAGYOK eltávolodott – a nem-istenségi rész, a Korlátlan Abszolút, a „parancsoknak engedelmeskedő”. De ez még nem minden; ott van még a két végtelenségrész közötti kapcsolat is. Így tehát van két részünk, és van még egy kapcsolat is. Ez összesen három valóságot tesz ki. Ez a harmadik valóság, ez a kapcsolati valóság az Egyetemes Abszolút. Az Egyetemes Abszolút az a kapocs, amely összefogja ezeket a kettéosztott végtelenségrészeket és egységes egészként összetartja a teljes végtelenséget. Ezt vitte véghez az Egyetemes Abszolút, amikor a VAGYOK kettéosztotta a végtelenséget. És az Egyetemes Abszolút éppen ezt teszi még mindig és mindig is ezt fogja tenni.

Láthatjátok, hogy a végtelenség két részre osztása elválasztja egymástól a szabad akaratot és a nem-szabad-akaratot. Elválasztja egymástól az isteniségi cselekvést és a nem-isteniségi reakciókat. Elválasztja egymástól a dinamikát és a statikát, a változást és az ugyanazonosságot. Ez az elkülönülés feszültséget okoz. Gondoljatok egy fahasábra: Hasítsuk ketté részlegesen ezt a fahasábot. A széthasított részeknél kezdjük el szétfeszíteni. Megjelenik a feszültség. Ez olyasmi, mint a kettéosztott végtelenség által okozott feszültség. Az Egyetemes Abszolút igyekszik mérsékelni ezt a feszültséget. A kettéhasított részek külön maradnak, míg az alapjuk továbbra is összetartja őket.

Mindig emlékezzetek: Semmit sem tudhatunk a végtelenségről az időben. Előbb el kell jutnunk az örökkévalóságig, mielőtt bármi reményünk lehetne arra, hogy egy kicsit is felfoghatunk a végtelenségből. Amikor az idők nyelvén beszélünk a végtelenségről, akkor csak a végtelenség egy kis részéről beszélhetünk, nem annak teljességéről. Hasonlóképpen nem beszélhetünk az Isten végtelen személyiségéről úgy, hogy az emberi lények számára értelme is legyen. Az Isten végtelen személye része az Isten végtelen Istenségének. És ti nem tudtok, nem érthettek meg valami sokat egyikről sem. Amikor a VAGYOK kettéosztotta a végtelenséget és egyúttal meg is hagyta egyesítettségében (mint a fahasáb példájában, ahol az egyik végén kettéhasított fa másik vége még egyben van), akkor tett valamit. Valódi feszültséget hozott létre; feszültséget az Istenségi Abszolút és a Korlátlan Abszolút között. Az Egyetemes Abszolút nyomban közbelépett a feszültség csökkentése érdekében. Ezért létezhetnek anyagi világegyetemek a térben. Ezért létezhetnek véges személyiségek az időben. A végtelenséget és az abszolútságot az Atya az ellenőrzése alá vonta; a végtelenséget és az abszolútságot visszatartotta attól, hogy kiszorítsák a létből a nem végtelen és nem abszolút valóságokat – pl. az emberi lényeket.

Ha a végtelenség, az örökkévalóság és az abszolútság nem volna ellenőrzés alatt, akkor minden mást kiszorítanának a létezésből. Vegyünk pl. egy üres vödröt, ami nem is annyira üres. Tele van levegővel. Ha megtöltjük vízzel, a víz kiszorítja a levegőt. Ez a helyzet a teremtéssel is. A példában a vödör jelenti a világegyetemet, a levegő a véges dolgokat és embereket, a víz pedig az abszolútságot. Ha az abszolútság tölti ki mindent, akkor nem marad hely nektek és nekünk sem, mert nem vagyunk abszolútak. Mi akadályozza meg a „vizet” abban, hogy megtöltse a kozmikus vödröt? Ez az Egyetemes Abszolút feladata. Ez tartja vissza az örökkévalóságot attól, hogy kiszorítsa az időt. A véges dolgokat megvédi attól, hogy a végtelenség kiszorítsa őket. A kozmikus vödörben megmarad a lehetőség a jövőbeli növekedésre és fejlődésre. A Paradicsom Szigete tartózkodik attól, hogy kitöltse az egész teret. Az Isten személye helyet biztosít a világegyetemben más személyeknek, még az olyan alacsonyrendű személyiségeknek is, mint az ember. Ha mérni tudnátok az Egyetemes Abszolútnak a „víz” kozmikus vödörtől való távol tartása érdekében kifejtett munkáját, akkor fogalmat alkothatnátok e munka hatalmas mértékéről. Tudomásotok lenne arról, hogy mennyi” levegőt védett meg a kiszorítástól. Ha tudnátok mindezt, akkor felfognátok, hogy mennyire nem teljes, mennyire tökéletlen és befejezetlen a mai teremtés. Ez az állítás nem csak a véges dolgokra és emberekre vonatkoztatható, hanem az abszonit dolgokra és emberekre is. Lévén, hogy a teremtés egyre növekszik, ezért az Egyetemes Abszolút ez irányú működése is egyre erőteljesebb. Szerintünk az Egyetemes Abszolút ez irányú „védelmező munkája” a végtelenségig fog erősödni.

Az Egyetemes Abszolút az Atya harmadik műhelye. Ebben a műhelyben az Atya azt méri fel, hogy mi újat lehetne tenni a kettéosztott végtelenséggel. Itt utalunk a már említett fahasáb példájára – egyik végét széthasítottuk, de a másik vége még egyben volt. Ezt onnan is vizsgálhatjuk, hogy azt mondjuk, hogy az Egyetemes Abszolút visszatért a széthasítatlan véghez. Ebben a harmadik műhelyben az Atya felméri, hogy mit lehet tenni az idő és az örökkévalóság összekapcsolása érdekében. Azon dolgozik, hogy egyesítse a véges és az abszolút értékeket. Azt vizsgálja itt, hogy mit lehetne kezdeni egy egyesített lételvi-élményelvi megközelítéssel az Istenhez való eljutás érdekében. Ez a harmadik műhely, az Egyetemes Abszolút egyáltalán nem fogható fel. Az Egyetemes Abszolút azonban része az Istenségnek. Utalunk a már említett hét szintre, arra a hét síkra, amelyeken a teljes Istenség működik. Az Egyetemes Abszolút az első három síkon – a statikus, a potenciális és az asszociatív szinten – cselekszik. Nem cselekszik viszont a következő két síkon, vagyis a teremtői és az evolúciós szinten. Legalábbis így van ez a világmindenségben élő értelmes személyek esetében.

Az Abszolút. A két abszolút – a korlátozott és a korlátlan – igen különbözőnek tűnik. Legalábbis az értelmes teremtmények szemében. Ezt a két Abszolútat tökéletesen és teljesen egyesíti a harmadik Abszolút – az Egyetemes Abszolút. Végül is csak egy Abszolút van. Emberi és véges nézőpontból hárman vannak. Végtelenségi nézőpontból csak egy van belőlük. Térjünk vissza a fahasáb példájához ennek tisztázása érdekében. Félig kettéhasítjuk a fahasábot. Szétfeszítjük a kettévágott végét. Ezzel egy Y-alakú fahasábot kapunk. Ennek három része van: a töve, a jobb hasábfél és a bal hasábfél. De még mindig egyetlen fahasábot alkotnak.

Az „abszolút” kifejezést sohasem használjuk negatív értelemben. Sohasem mondunk olyat, hogy „abszolút nem”. Az Egyetemes Abszolútra sem gondolunk úgy, mint amely magateremtette – valamiféle személytelen Isten – volna. Ami a személyeket illeti, tudjuk, hogy az Abszolút azt teszi, amit a paradicsomi Háromság tőle megkövetel. Istenség irányítja és utasítja az Abszolútot.

 

XII. A Háromságok

[Istentani összefoglaló]

A paradicsomi Háromság létrejötte elkerülhetetlen volt. Léte a személyes és a nem-személyes szétválásában rejlik.

Egyedül a paradicsomi Háromság alkot végtelenséget magába foglaló Istenség-valóságot – a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten ténylegessé válását.

A Végleges Isten úgy fog hatalommal és személyiséggel felruházódni, mint a Végleges Háromság egyesítésének következménye.

Az Abszolút Háromság a második élményelvi Háromság, és egyesülése tapasztalatilag elérheti az Abszolút Istenséget.

[Tartalmi összefoglaló]

Az eredeti Háromság az Atya, a Fiú és a Szellem alkotta paradicsomi Háromság. Ez a háromság örökkévaló; mindig is volt. Valóban elkerülhetetlen volt; szükségszerű volt, hogy legyen. Miért? Térjünk vissza megint a dolgok kezdetéhez. Utalunk arra, amikor az Isten először fejezte ki magát a Paradicsomban és az Örökkévaló Fiúként. Ez azt jelentette, hogy elválasztotta a nem-személyes dolgokat a személyes dolgoktól. A Paradicsom az abszolút gépezet; a Fiú az abszolút személyiség. Mit tett ezután az Atya? Létrehozta az elmét. Az elme képes kapcsolat-hidat verni a szellemszemély és a nem-szellem gép közé. Az elme Istene a Végtelen Szellem, vagyis az Atya és a Fiú Istenség-egyenértéke. Elkerülhetetlen volt, hogy ez a három Istenség-egyenérték egyesüljön. Ez a szövetség a paradicsomi Háromság.

Ez a Háromság örökkévaló, éppúgy, mint a Havona központi világegyetem. A Havona teremtésének kora óta folyik két másik háromság létrejövetele is. Miért pont két további háromság van? Mert az Atya úgy döntött, hogy csak két további teremtési szint lesz. Az abszolút létszinttel kezdte. Majd úgy döntött, hogy lesz még két további létszint. Eldöntötte, hogy lesz egy véges szint. Eldöntötte azt is, hogy lesz egy abszonit szint is. Hatalom és személyiség e szintek mindegyikén létrejön. A hatalom és a személyiség háromsági szövetségben igyekszik egyesülni.

A paradicsomi Háromság. Ez az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem örök istenségi szövetsége. Mindig is volt, most is van és mindig is lesz; a paradicsomi Háromság örök létezése tényszerű; a paradicsomi Háromság lételvi. De amint a háromság munkához fog a két új létszinten, belép a képbe a tapasztalás. Ez az egyetlen háromság, amely a teljes végtelenséget magába foglalja. Mivel azonban ez a Háromság képes tapasztalni, ezért képes tapasztalni az Istenség. Így már lehet élményelvi Istenségünk. Ez az oka a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten egyre erőteljesebb megjelenésének.

A két másik háromságot „első élményelvi Háromságnak” és „második élményelvi Háromságnak” nevezzük. Hívjuk őket Havona utáni háromságoknak is. E két háromság egyike sem lehet végtelen. Miért nem? Azért nem, mert származtatott Istenségekből állnak – a származtatott Istenségek éles ellentétei az eredeti Istenségeknek (az Atyának, a Fiúnak és a Szellemnek). Ezeket a származtatott Istenségeket a paradicsomi Háromság hozta létre. Ily módon gazdagítja az Isten az isteniség végtelenségét. Növelni nemigen tudná az isteniség végtelenségét, de képes gazdagítani. Tapasztalatokkal gazdagítja. Kinek a tapasztalataival? A véges létsíkon munkálkodó teremtmények és Teremtők tapasztalataival, valamint az abszonit létsíkon működő más lények tapasztalataival.

A háromság alapvető kapcsolat. Ez az Istenség alapvető ténye – az, hogy az Istenség Háromságban egyesül. A Háromság működése kitölti az istenségi cselekvés területét egészen annak határaiig. Ha összeadjuk mindezt a háromsági működést, akkor az már eléri a teljességet. Ez a teljesség egy új Istenség-személy. Három új tapasztalási teljesség van, melyek a véges, az abszonit és az abszolút növekedés három szintjén összegződnek. Ez a három teljesség a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten és az Abszolút Isten. Ez a három élményelvi Istenség, a tapasztalásban gyarapodó Istenségek. Eredeti kezdetük a paradicsomi Háromságtól, az eredeti Háromságtól való. A folyamatos növekedésük pedig három dologtól függ: Először is nekik maguknak kell dolgozniuk rajta. Másodszor, függenek attól, hogy mit tesznek a Havona utáni Teremtők; függenek pl. a Teremtő Fiaktól. Harmadszor pedig részlegesen függenek attól, hogy mit tesznek a Havona utáni Háromságok; függenek az első és a második élményelvi Háromság eredményességétől.

Ezt a két Havona utáni Háromságot úgy hívjuk, hogy Végleges Élményelvi Háromság és Abszolút Élményelvi Háromság. Jelenleg még egyikük sem működik teljes hatalmában. A létrejöttük most folyik. A következőket közölhetjük róluk:

1. A Végleges Háromság. Ennek a Háromságnak a kifejlődése jelenleg is zajlik. Amikor a kifejlődése befejeződik, ez a Háromság a következő lényekből fog állni: a Legfelsőbb Lény, a Legfelsőbb Teremtő Személyiségek és a Világmindenség Építészei. A Legfelsőbb Lényről már esett szó. A Legfelsőbb Teremtő Személyiségek azok a teremtők, akik a Hétszeres Isten első három szintjét alkotják – a Tökéletes Szellemek, a Nappalok Elődei és a Teremtő Fiak. A Világmindenség Építészei nem véges lények; ők abszonit lények. Nem teremtmények és nem is teremtők. Ők különleges világegyetemi tervezők. Úgy képzelhetitek el őket, mint a világmindenség értelmes, céltudatos és élő részletes terveit. Mi fog történni, ha ez a Végleges Háromság valóban működésbe lép? Sok köze lesz a Végleges Isten növekedésének kiteljesedéséhez. Ez a Háromság és a Végleges Isten a teljes világmindenségben fog munkálkodni. Helyük bőven lesz hozzá.

2. Az Abszolút Háromság. Ez a második élményelvi Háromság. Ez is kifejlődőben van. A növekedése befejeződésével a következő lények fogják alkotni: a Legfelsőbb Isten, a Végleges Isten, valamint a ki nem nyilatkoztatott Világegyetemi Beteljesülés Végrehajtója, de róla nem fogunk közreadni semmit. Ez az Abszolút Háromság személyes és a személyes feletti szinteken működik. (Emlékeztetünk arra, hogy az abszonit lények a személyes feletti síkhoz tartoznak.) A tevékenységét egészen a nem-személyes terület határaiig kiterjeszti. Ha valaha is be tudja fejezni a növekedését, akkor egy olyan Abszolút Istennel lesz dolgunk, akinek növekedése az Istenségi Abszolút alapjain szerzett tapasztalásnak köszönhető.

Látható, hogy a Végleges Háromság miként tudja kiteljesíteni a növekedését. Azt viszont nem értjük, hogy az Abszolút Háromság miként tudná kiteljesíteni a gyarapodását. Hogyan érhető el a végtelenség vége? Ha ez az Abszolút Háromság sohasem lesz képes kiteljesíteni a növekedését, akkor hogyan jöhet létre az Abszolút Isten valaha is? De a növekedés mellett talán van más út is. A múltbeli örökkévalóságban az Atya és a Fiú háromságivá alakulással hozta létre az eredeti Háromságot. Ez egyfelől létrehozta a Végtelen Szellemet, másfelől sajátos Atya-Fiú szövetséget alakított ki. Bátorkodunk arra gondolni, hogy talán a Legfelsőbb Isten és a Végleges Isten is háromságivá alakulásban fog részt venni valamikor a távoli jövőben. Ha valaha is így tennének, akkor ez a cselekedetük egyfelől háromságivá tehetné az Abszolút Istent, másfelől sajátos Legfelsőbb-Végleges szövetséget alakíthatna ki.

A világegyetemi bölcselők néha szóba hozzák a Háromságok Háromságát. Ezt a Háromságot a három Háromság – a paradicsomi Háromság, a Végleges Háromság és az Abszolút Háromság – alkotná. Feltételezés szerint lételvi és élményelvi is lenne. Ez egyfajta Háromsági Végtelen lenne. Ha a Háromságok mindig új istenségi megszemélyesüléseket eredményeznek, akkor vajon a Háromságok Háromsága minként személyesülne meg? Ennek a Háromságnak a működése talán végtelen módon nyilatkoztatná ki az Egyetemes Atya személyét – úgy, mint a VAGYOK. De minden ilyen elméleti megfontolástól függetlenül a paradicsomi Háromság a lehetőségeit tekintve végtelen, mert az Egyetemes Atya ténylegesen is végtelen.

Köszönetnyilvánítás

A jelen Előszót követő írásokban bemutatjuk az Egyetemes Atya jellemét és közreadunk valamennyit az ő paradicsomi társainak természetéről is. Megpróbáljuk bemutatni a tökéletes központi világegyetemet és a körülötte keringő hét felsőbb-világegyetemet is. E beszámoló során figyelembe kell vennünk a feletteseinktől, a felsőbb-világegyetemünk uraitól kapott utasításokat. Ezek az utasítások olyan szabályokat fektetnek le, amelyeket követnünk kell az új igazságok bemutatása és az ismereteiket rendszerezése során. E szabályok értelmében emberi fogalmakat és eszméket kell felhasználnunk mindenhol, ahol csak lehet. Az emberi elme legjobb fogalmait kell felhasználnunk. Ha végképp nem tudunk használható emberi fogalmat találni, akkor elmondhatjuk azt, hogy miként látjuk mi ezeket a dolgokat. Ilyen esetben megosztjuk veletek a nézeteinket.

Világotokon nem ez az első kinyilatkoztatás. Minden egyes kinyilatkoztatásnak magában kell foglalnia a legjobbat, amit az adott korban ismernek, és fel is kell használnia azt. Minden egyes kinyilatkoztatás a régiből indul ki, majd rátér az új igazság átadására, megrostálja és világossá teszi azt, amit már tudtok. Azért jöttünk, hogy beszéljünk nektek Istenről és az ő világegyetemi társairól. De még mielőtt hozzáfogtunk volna a történet közreadásához, előbb még gondosan tanulmányoztuk az emberi lények által e tárgyban alkotott fogalmakat. Tanulmányoztuk az emberi lények által ismert mai és régebbi eszméket egyaránt. Megvizsgáltuk az Istent ismerő halandók alkotta fogalmakat. Ennek eredményeként több mint ezer fogalmat válogattunk ki. Ezekre az emberi fogalmakra alapoztuk a beszámolónkat. Ahol ezek az emberi fogalmak nem elég jók az igazság olyan mértékben való kifejtéséhez, ahogy arra utasítottak bennünket, ott kiegészítéseket teszünk. Ezeket az emberi fogalmakat a saját fogalmaink és teljesebb ismereteink segítségével egészítjük ki. Mi ismerjük a paradicsomi Istenségek valóságát és isteniségét. Ismerjük azt a világegyetemet is, amelyben élnek – a Havona tökéletes világegyetemet.

Nagyon is tudatában vagyunk a feladatunk nehézségeinek. Tudjuk, hogy a nyelvünket nem fordíthatjuk le a ti nyelvetekre; a fordítás során túl sok minden elvész. Az isteniséggel és az örökkévalósággal kapcsolatos fogalmakról fogunk beszélni. Ehhez olyan nyelvet veszünk igénybe, amelyben csak olyan véges kifejezések vannak, melyeket az emberi elmék képesek megérteni. De tudjuk, hogy segítséget kapunk. Nem egyedül az elmére számíthatunk. Tudjuk, hogy minden egyes emberi elmében ott lakozik magának Istennek egy része. Tudjuk azt is, hogy az Igazság Szelleme ott él minden egyes emberi lélekkel. Tudjuk továbbá azt is, hogy ezek a szellemerők segíteni fogják az emberi lényeket a közlendőink jobb megértésében. Segíteni fognak benneteket annak megértésében, hogy mit is jelentenek a szellemi értékek valójában. Segítenek megérteni, hogy mit is jelentenek a világegyetemi jelentéstartalmak valójában. De legfőképpen valami mást, valami sokkal fontosabbat fognak tenni. Az Isteni Jelenlét e szellemei ténylegesen is képesek segíteni nektek abban, hogy szellemi oldalról érthessetek meg egyfajta igazságot. Ez az igazság segíti a gyarapodásotokat, segít a személyes vallásos tapasztalás terén való fejlődésben. Ez az az igazság, mely révén tudatosulhat bennetek az Isten jelenléte és valósága.

 

 

Felhasznált irodalom:


Creative Commons Licenc