Jelenlegi hely

Szemünk színe

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Nyelv:

 

Egy kutatás szerint a kék szemű emberek egyetlen közös őstől származnak. A Koppenhágai Egyetem kutatóinak sikerült felderíteniük egy, a kék szem kialakulásához vezető genetikai mutációt. A kutatók szerint a mutáció körülbelül 6-10 ezer évvel ezelőtt következett be, és álláspontjuk szerint ezt megelőzően nem is léteztek kékszeműek.

„Eredetileg mindnyájan barnaszeműek voltunk” – nyilatkozta Hans Eiberg professzor, az egyetem munkatársa. A mutáció az úgynevezett OCA2 gént érintette, amely a hajunk, szemünk és bőrünk színét adó melanin termelésében játszik szerepet. Az OCA2 gén genetikai mutációja következtében egyfajta „kapcsoló” alakult ki, amely szó szerint kikapcsolta a barna szem létrehozásának képességét.

Eiberg és munkatársai jordániai, dániai és török származású kék szemű emberek mitokondriális DNS-ét vizsgálták. Ez a genetikai anyag nőkből származik, tehát nyomon lehet követni az anyai öröklődést. Több generáció alatt az ősi DNS szegmensei keverednek, és az emberek különféle szekvenciákkal rendelkeznek. E szegmensek közül azonban néhány nem keveredik újra; ezeket nevezzük haplotípusoknak. Ha egy embercsoport tagjaiban hosszú haplotípusok közösek, azt jelenti, hogy a szekvencia viszonylag a közelmúltban alakult ki az emberiség fejlődése során. A DNS-szekvenciának nem volt elég ideje arra, hogy keveredjen.

A kutatás azt mutatta ki, hogy a dániai és a jordániai kékszeműek ugyanazzal a haplotípussal rendelkeznek, mindegyikükben pontosan ugyanazok a génváltozások vannak jelen, amelyek ehhez a kék szemet kialakító egyetlen mutációval állnak összefüggésben. Ez a mutáció az, amely az OCA2 melanintermelésének kapcsolóját szabályozza. Az írisz melanintartalmától függően egy ember barnától kékig többféle szemszínnel rendelkezhet. A barnaszeműekben jelentős egyéni variáció figyelhető meg a melanintermelést irányító DNS területén. A kutatás azonban rámutatott, hogy a kékszeműekben a szem melanintartalmának mennyisége csak kismértékű eltérést mutat.

„800 emberből csupán egyetlen nem illett a képbe, de ennek az egy személynek kék szeme volt, egyetlen barna folttal” – számolt be Eiberg. „Ebből arra következtethetünk, hogy az összes kék szemű ember egyetlen közös őstől származik. Mindegyikük megörökölte ugyanazt a kapcsolót DNS-ük ugyanazon a pontján.” Ez a genetikai kapcsoló aztán valahogyan elterjedt egész Európában, és mára már az egész világon is.

A kék szemszín eredeti megjelenésének legvalószínűbb földrajzi területe a közel-keleti térség, illetőleg a Fekete-tenger északnyugati része lehetett, ahonnan Európa felé északi irányban megindult a nagy földművelési fejlődést hozó népvándorlás a neolitikum időszakában, azaz mintegy 10.000 évvel ezelőtt.

Egy másik tanulmány szerint az OCA4 és NCAX5 alléleket tartalmazó európai haplotípusok kis mértékű változatossága a világosabb bőrszín mellett megnyilvánult erős szelekcióra utal a mintegy 30.000 évvel ezelőtti európai népességben.

A fentiekkel összefüggésben az Urantia könyvből megtudhatjuk, hogy Kr.e. 991.485-ben született meg a Földön az első két emberi lény. (62:5.1) Andon és Fonta leszármazottai a vándorlásuk során Nyugaton áthaladtak Európán, egészen Franciaországig és Angliáig. Keleten eljutottak egészen Jáváig, ahol a csontjaikat a közelmúltban megtalálták – ez az úgynevezett jávai ember – majd továbbutaztak Tasmaniába. (64:1.6) „Az ősember – Andon népe – feketeszemű és barna bőrű volt, mely bőrszín valamelyest hasonlított a [későbbi] sárga és a vörös ember keverékének bőrszínéhez. A melanin egy színezőanyag, mely minden emberi lény bőrében megtalálható. Ez a bőr eredeti andoni festékanyaga. Általános megjelenésüket és bőrszínüket tekintve e korai andonfiak leginkább a mai eszkimókhoz hasonlítottak, mintsem bármely más élő emberi lényhez.” (63:4.1)

Kr.e. 500.000 körül India északnyugati hegyeinek törzsei egy újabb nagy faji küzdelembe bonyolódtak, melynek végén csak mintegy száz család marad. De e túlélő andonfi leszármazottak a legértelmesebbek és evolúciós szempontból a legkívánatosabbak voltak. E hegyvidéki badoniták között, az akkoriban lakott hegyvidék északkeleti részen élő egyik férfinak és nőnek váratlanul az átlagostól eltérő családja lett. Ez a szangik család, a hat színes emberfajta eredete. E szangik gyermekek, szám szerint 19-en nemcsak hogy értelmesebbek a társaiknál, hanem a bőrük színe a napfényben eltérő árnyalatot mutatott. E tizenkilenc gyermek között öt vörös, két narancsszín, négy sárga, két zöld, négy kék és két indigó volt. E színek egyre erősebbé váltak, ahogy a gyermekek nőttek, és amikor e fiatalok később a törzsbeli társaikkal párosodtak, akkor minden utódjuk bőrszíne a szangik szülő bőrszínéhez hasonlított. (64:5.1-3; 61:7.4)

„Ádám és Éva a Kr.u. 1934. évhez képest 37.848 évvel ezelőtt jött el (...) [a Földre].” (74:0.1) „Ádám és Éva volt az ibolyaszín emberfajta, vagyis (...) [a Földön kilencedikként megjelent emberfajta megalapítója. Ádámnak és utódainak kék szemük volt, és az ibolyaszín fajtához tartozó népeknél a világos bőrszín és a világos – a sárgásszőke, a vörös és a barna – hajszín volt a jellemző.” (76:4.1)

Amikor az emberi lények először megjelentek a bolygón egészen eddig az időpontig, azaz egy hozzávetőleg 964.000 évet átfogó időszakról van szó, az emberi lények haja fekete volt, az íriszük pedig sötét színű vagy fekete. A bőrszín változatossága a szangik emberfajták megjelenésével kezdődött Kr.e. 500.000 táján, azonban csak az ádámi géneknek az emberi DNS állományba való beépülésének kezdetétől lehet beszélni a haj- és szemszín igen eltérő változatainak megjelenéséről.

Csaknem 30.000 éven át (Kr.e. 35.785 – Kr.e. 5.800) a mezopotámiai második Éden (a Káspi-tenger déli partjától keletre, a Kopet-dag hegység közelében) volt a polgárosodás bölcsője. Az ádámi népek Mezopotámiában megvetették a lábukat, leszármazottaikat egészen a föld legtávolabbi vidékeiig is elküldték, és később, miután a nodfiakkal és a szangik törzsekkel összeolvadtak, őket nevezték anditáknak. E vidékekről indultak el azok a férfiak és nők, akik a történelmi tetteket végrehajtották, és akik oly nagy mértékben felgyorsították a kulturális fejlődést. (78:0.1)

Kr.e. 8000 és Kr.e. 6000 között az anditák három utolsó hulláma is megindult a Folyóközből. A Mezopotámiából való kirajzásukkal folyamatosan kimerítették a szülőföldjük biológiai tartalékait, s közben határozottan erősítették a környező népeket. És minden általuk meglátogatott nemzetnek adtak a humorukból, a művészetükből, a kalandvágyukból, a zenéjükből és az iparukból. Szakavatott állattenyésztők és kiváló földművesek ők. És így a mezopotámiai műveltség különösebb feltűnés nélkül elterjed Európában, Indiában, Kínában, Észak-Afrikában és a csendes-óceáni szigeteken. (78:6.1; 78:5.8)

 

Felhasznált irodalom: