Magyarázhatja-e a reinkarnáció a szenvedést és az élet igazságtalanságait?

Tanulmányozás

Magyarázhatja-e a reinkarnáció a szenvedést és az élet igazságtalanságait?

 Az Urantia könyv egy hatalmas könyv, telis-tele ismeretanyaggal. Nem mindig találja meg benne könnyen a konkrétumokat az, aki még csak most kezdi olvasni. Az alábbiakban néhány támpontot adunk a tárgykörrel kapcsolatos gondolkodáshoz.

Egy evolúciós bolygón élünk. Az élet itt fejlődött ki, és a fejlődés nem állt meg, folytatódik tovább. Ez az evolúció az élet számos területén – a kormányzásban, a vallásban, a biológiában és a halandók vallásos életében – próbálkozásokkal és hibák elkövetésével jár. Mindannyiunkra süt a nap és esik az eső, és a betegség vagy az egészség, a szegénység vagy a jólét lehetősége mind velejárója a bolygói fejlődésnek. A tökéletesség a célunk, nem pedig a jelenlegi helyzetünk megőrzése.

Az Isten nem kivételez; a szegénység nem jelent feltétlen boldogtalanságot, és a gazdagság sem jelent feltétlenül boldogságot. Ha jobb a tudásunk, akkor a tetteink is jobbak; ha az igazsággal, a szépséggel és a jósággal kapcsolatban őszintén keressük az új felismeréseket, és alkalmazzuk is azokat az életünkre, akkor az életkörülményeinktől függetlenül jobb emberekké válunk.

Fontos szem előtt tartani, hogy a világunkat olyan nehézségek sújtják, amelyek a világegyetem úgynevezett „szokványos” világaiban nem fordulnak elő. Az Urantia könyv részletesen feltárja a múltunkat, és azt, hogy miként is jutottunk oda, ahol ma tartunk. Ez egy olyan világ, amelyen sajnos jelen van a sötétség és a bűn. És mégis olyan szellemi ajándékokat kaptunk, amelyek arra hivatottak, hogy segítsenek nekünk győzni és boldogulni, még e kedvezőtlen körülmények között is.

Az Isten eddigi öt korszakos kinyilatkoztatása közül három részben kudarcot vallott. Egy olyan világban kell élnünk, amely számos téren egyenlőtlenségeket mutat és kihívásokat tartogat számunkra. Az életnek ezek az „elkerülhetetlenségei” értékesek a hozzánk hasonló, szellemileg fejlődő halandók számára. Ha úgy döntünk, hogy ilyen értelemben közelítünk a problémához, akkor nagy előrelépést tehetünk a megoldás felé. Az Isten – mindannyiunkban való – jelenlétével kapcsolatos kinyilatkoztatásról is olvashatunk a könyvben s ez óriási vigaszt és segítséget jelenthet az egész életünk során.

A reinkarnáció felfogását elfogadók különféleképpen magyarázhatják a szenvedést és az igazságtalanságokat, de általában olyasmit szoktak felhozni, miszerint a szenvedés célja itt a földön az, hogy végül megszabaduljunk a karma kerekétől, amely azt követeli, hogy azt arassuk, amit vetünk; hogy odáig fejlődjünk, míg végül elhagyhatjuk ezt a világot és egy új, megvilágosodott létet fogadhatunk el. Csakhogy a reinkarnáció-felfogás ezt a világot mindenek felett állónak tekinti; úgy tűnik, hogy mindannyiunkat erre az egy bolygóra kárhoztat hosszú-hosszú időre.

Ezzel a reinkarnációs hiedelemmel szemben az Urantia könyv tanításai az egész világegyetem hatalmas mindenségrendjét ábrázolják, amelynek a mi evolúciós bolygónk csak egy kis részét képezi. Itt születünk, itt élünk és növekedünk, és remélhetőleg ráébredünk a valódi önazonosságunkra, vagyis arra, hogy egy szerető mennyei Atya gyermekei vagyunk. És e folyamat során megtanuljuk legyőzni az élet számos nehézségét ugyanezen szellemi azonosulás révén, amely megnemesít bennünket és a tisztán anyagi szintű létezés fölé emel.

Az egyenlőtlenségek és a megpróbáltatások arra szolgálnak, hogy segítsenek bennünket a szellemi fejlődésben. Az élet végén pedig egy új „állomáshelyre” megyünk, ezen a bolygón túl, a létezés azon szakaszába, ahol elkezdünk kiteljesedni abban a szellemi önazonosságban, amelyet még a húsvér testben élt anyagi életünk során kezdtünk felfedezni.

Mint említettük már, a világegyetem olyan hatalmas, hogy meghaladja a felfogóképességünket, és mégis érthetőbbé válik, ha felismerjük, hogy mindez egyetlen cél érdekében van: ez a cél nem más, mint segíteni minden halandónak abban, hogy „tökéletes legyen, ahogy az Isten is tökéletes”; hogy az anyagi lény valódi szellemi lénnyé váljon egy sor átalakuláson keresztül. De ez csak az első életünk; itt kezdjük, de továbblépünk, miután az itteni időnket a halál megszakítja.

A reinkarnációt sokan az életre és annak problémáira adott magyarázatként fogadják el. Már Jézus korában is népszerű volt ez a nézet. Jézus azonban soha nem tanította a reinkarnációt. Ehelyett azt tanította, hogy keressük az Istent önmagunkban, és tanuljuk meg legyőzni a megpróbáltatásokat a szellemi tapasztalásból nyerhető erő segítségével. Soha nem vagyunk egyedül a küzdelmeinkben; lehet, hogy elkerülhetetlenek, de nem kell egyedül szembenéznünk velük.

Azok számára, akik felfedezték az Urantia könyvnek az életet mint fokozatos fejlődésbeni tapasztalást bemutató tanításait, igencsak „unalmas és egyhangú” (94:2.3) lehet az a reinkarnációs gondolat, hogy életről életre vissza kellene térni ide, erre a helyre. A könyvben bemutatott felemelkedési terv a soha véget nem érő társaság, kaland, tanulás, tapasztalatszerzés és szellemi növekedés lehetőségét kínálja számunkra.

E tekintetben talán érdekes lehet az is, hogy bár az Urantia könyv tanításai nem támasztják alá a reinkarnációt, a könyvbeli tanítások mégis bepillantást engednek abba a felemelkedési lépcsőbe, amelyet szellemi felemelkedő lényként be fogunk járni. E fejlődési folyamat része az is, hogy 570 különböző „morontiai (alak)változást” kell megtapasztalnunk a valódi szellemi rang elnyerésére irányuló törekvésünk során. De a halál utáni első tapasztalásunk a feltámadás lesz – nem a reinkarnáció. Emlékezni fogunk arra, hogy kik vagyunk; a személyiségünk érintetlen marad, és az életünk egy magasabb síkon folytatódik.

„A halandói húsvér testben töltött idő alatt az isteni szellem bennetek lakozik, csaknem úgy, mint valami idegen dolog – a valóságban ez az Egyetemes Atyától való szellem-adomány emberbe költözését jelenti. Azonban a morontia létben a szellem a személyiségetek valódi részévé válik, és amint az 570 fejlődési átalakuláson átestek, egyúttal a teremtményi lét anyagi állapotából felemelkedtek annak szellemi állapotába.” (48:1.6)

Az Urantia könyv szerint a léleknek a szellemvilágokba való felemelkedését az első (halandói) létet meghaladó fokozatos szellemi létezések jellemzik, nem pedig az anyagi élet ismételt újraélése. Azt tanítja, hogy minden egyes ember élettapasztalatai teljesen egyediek és személyesek, és hozzájárulnak az egyes lelkek evolúciós fejlődéséhez és továbblépéséhez. A személyes létezés és tapasztalatszerzés folytonosságát biztosítja, ahol semmi értékes nem vész el vagy merül feledésbe. A könyv azt tanítja, hogy az eltávozott emberi lények szellemei nem térnek vissza a származási világukba.

„[A] helyi csillagrendszerekben működő szállító szeráfok (…) egykor majd benneteket fognak szállítani a csillagrendszer központi csoportjához tartozó különféle világok között (…). Azonban semmilyen körülmények között sem visznek vissza benneteket az emberi eredetetek világára. A halandó sohasem tér vissza a szülőbolygójára az átmeneti létezésének megítéltetési időszaka alatt, és ha valamelyik következő megítéltetési időszakban netalán vissza is térne, akkor is a világegyetem központi csoportjába tartozó szállító szeráf kísérné az úton.” (39:4.15)

 

 

Forrás:

Magyar fordítás:

  • Cseh Gábor (2024). CC BY-NC-ND HU

 

Szerző
Cs. G.
Év
2024

Címkék

Hozzászólások