A Legfelsőbb és a közösségi szolgálat
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a Legfelsőbb és a Közösségi szolgálat összekapcsolása szokatlan témaválasztás. A gondolatmenetünk kifejtése során azonban ez az összefüggés egyre világosabb lesz.
A Legfelsőbb megértése
A Legfelsőbb megértéséhez alapvető ismeretek szükségesek. A Jelenések könyvének számos olvasója hajlamos kerülni a Legfelsőbb tárgykörének tanulmányozását és az azzal kapcsolatos vitát. Pedig: „(…) ő az Istenségnek a véges teremtmények által ténylegesen is felfogható teljessége (…)” (56:8.1).
Forrás: A Legfelsőbb Lény a paradicsomi Háromságnak és a Hétszeres Istennek (akiket Legfelsőbb Teremtőknek is neveznek) a teremtménye (17:2.2). Valójában a Hétszeresnek csak az első három alkotója (a Teremtő Fiak és Alkotó Szellemek, a Nappalok Elődei, valamint a Hét Tökéletes Szellem) vett részt ebben a teremtési tevékenységben. (116:2.5)
Működésmód: A Legfelsőbbnek túl sok működésmódja van, semhogy ebben a cikkben minddel foglalkozhatnánk, azonban néhányat mégis felsorolunk: lehetővé teszi az Atya számára, hogy szabad akaratából megszabaduljon az abszolútság szörnyű korlátaitól úgy, mint a tér és idő még ki nem teljesedett, tapasztalás által fejlődő Istene; az út, amelyen a véges lények befelé haladnak; az egész világegyetemi növekedés katalizátora; a morontia lelkünk anyja; az Atya szeretete egész mindenségrendbe áramlásának csatornája; és minden véges növekedés összessége.
Beteljesülés: A Legfelsőbb Lény rendeltetése az, hogy tökéletessé váljon; a lehetségesből a ténylegessé. Ez akkor fog megtörténni, amikor mind a hét felsőbb-világegyetem teljes egészében megállapodik a fényben és életben. Micsoda elképesztő pillanat lesz ez! Mindaddig senki sem jut el a Legfelsőbb Lényhez, amíg mindannyian meg nem találjuk; és ez bizony abban a hihetetlen pillanatban fog megtörténni. Sok olvasó úgy gondolkodik, hogy ez egyenértékű lesz az eggyé kapcsolódással, mert: a Háromság a Legfelsőbb Lényhez képest olyan, mint a Gondolatigazító a halandókhoz képest (116:3.4, 117:3.10). Aztán egy napon a Legfelsőbb elfoglalja a helyét a tapasztalás által fejlődő Háromságban.
Amikor a Legfelsőbb a Nagy Világegyetem tökéletessé válásakor kibontakozik a maga teljességében, megkezdődik a harmadik világegyetemi korszak, és a külső térszinteken a Végleges Isten működése kerül előtérbe. Jelenleg azonban a Legfelsőbb második világegyetemi korszakában élünk és létezünk (az első világegyetemi korszak a Havona korszaka volt). A kettősség a természetünk része.
Természetesen a valóság különböző területein létezik egység és hármasegység, de a hét felsőbb-világegyetemen belül kettős eredetű lények vagyunk (ld. a Legfelsőbb és az Atya). A kettősséget végtelenül sokféleképpen lehet értelmezni: férfi/nő, tökéletes/tökéletlen, létezés/cselekvés, szellemi/anyagi; lételvi/élményelvi [azaz öröktől való létezésen alapuló / tapasztalás által fejlődő]; gyakorlatilag minden vonatkozásban a jin és a jang.
Ezt szem előtt tartva, nézzük meg a Legfelsőbb néhány alapvető tulajdonságát. Az Urantia könyv három írást szentel a Legfelsőbbnek: A Legfelsőbb Lény (115. írás), A Mindenható Legfelsőbb (116. írás) és A Legfelsőbb Isten (117. írás). A Jelenések könyvének nagy részéhez hasonlóan ezek az írások is fordított sorrendben jelennek meg, de ez csak az emberi gondolkodás érdekében van így. Az Előszóban ez áll: „A nem-személyes tevékenységek értékszintjén fejlődő Mindenható Legfelsőbb és a Legfelsőbb Isten szellem-személye egyetlen valóságot alkot – a Legfelsőbb Lényt.” (0:8.10)
Az alapok
A Legfelsőbb megértéséhez egy meglehetősen egyszerű módszert is alkalmazhatunk, mégpedig Georg W.F. Hegel filozófus dialektikus módszerét, a tézis-antitézis-szintézis vizsgálatot. (Ez egyszerű?) Az Urantián ideiglenesen tartózkodó Fenséges Hírvivők egyike emlékeztet bennünket: „De amint a nagy világegyetemben minden teremtmény és minden Teremtő hasonlóképpen az Isten és az isteni tökéletesség elérésére törekszik, akkor olyan mértékű mindenségrendi feszültség keletkezik, amely csak úgy oldódhat fel, hogy létrejön a mindenható erő és az összes teremtmény megjelenő Istene szellem-személyének fenséges rendezett egésze, a Legfelsőbb Lény.” (116:7.6)
A tézis itt úgy értelmezhető, mint a Legfelsőbb Isten, vagyis mint olyan személyiség, aki valahol a Havonában lakozik. Az antitézis lehet a Mindenható Legfelsőbb, vagyis mint a Nagy Világegyetem egész szervezetében pulzáló erő, míg a szintézis a Legfelsőbb Lény megjelenése.
Hogy még inkább nehezítsék a megértést, a szerzők bevezetik a „Legfelsőbb Elme” fogalmát. A Legfelsőbb Elmét a Mindenható Legfelsőbbről szóló 116. írásban szerepeltetik, s ily módon összekapcsolják a mindenségrend fizikai energiájával. A morontia elménk élő fizikai rendszerekre épül, s a rendeltetése az, hogy egységet keressen ezek között a látszólag egymással ellentétben álló valóságok között.
Jó, de itt már feltehetitek a kérdést: Mennyiben vonatkozik ez ránk? Ismét csak Hegel módszerét alkalmazva, a szintézis a növekedés folyamatát jelenti. Tehát a növekedésen van a hangsúly, mind a Legfelsőbb Lény, mind az összes felemelkedő lény esetében.
A Legfelsőbb a tőlünk eredő döntés-cselekvés alkotta „táplálékból” növekszik; és ez ugyanaz az eljárás, amellyel a lelkünk is gyarapodik [fejlődik]. Ezért is idézik gyakran a következő mondást: „A tett a miénk, a következmény pedig Istené.” (48:7.13, 117:5.5) Ez a legfőbb kötelességünk mindenségrendi létpolgárként: táplálni a Legfelsőbbet. Megvan hozzá a hatalmunk, a személyiségünk, hogy válasszunk, és a szintézis, amelyben a Legfelsőbb és a mi egyéni lelkünk is gyarapodik.
Mi, az Urantia népei olyan szerencsések vagyunk, hogy egyike lehetünk annak a hét helyszínnek a 10.000.000 lehetséges hely közül, ahol a Teremtő Fiúnk, vagyis Mihály megtestesült. Kétszeresen is áldottak vagyunk az eszményi tanítások tekintetében, a növekedést megmutató tanításai tekintetében –ez az Isten atyasága és az emberek közötti testvériség. Továbbá áldottak vagyunk az ő Igazság Szellemének adománya tekintetében is, amely lehetővé teszi ezen örömhír újraértelmezését minden egymást követő nemzedék számára.
Az Atyával való fiúi kapcsolat hit általi elfogadása az Atyával való kapcsolatunkban megnövekedett szellem-tudatosságot eredményez, belépést az országba. De az emberek testvériségében való részvételünk hatással van a lelkünk növekedésére; és így megnyílik az út ahhoz, hogy jó mindenségrendi létpolgárrá váljunk. „Az Atya Isten esetében a hozzá fűződő fiúi viszony a legmagasabb rendű kapcsolat. A Legfelsőbb Istennel kapcsolatban bármely besorolás elnyerésének előfeltétele a fejlődés – tenni kell valamit és lenni kell valamivé.” (115:0.1) (Ismét megjelenik a kettősség.)
Az Atya növekedést vár el; az Ő akaratának folyamatos megcselekedését. Jézus azt mondta: „Az Atya csak azt kívánja tőlem, hogy ti bő termést hozzatok.” (180:2.1) Továbbá: „A szellem gyümölcsei a Legfelsőbb lényegét alkotják, amennyire az az emberi tapasztalásban felfedezhető.” (117:6.17) Jézus a szellem tizenegy gyümölcsére hívta fel a figyelmet, és ezeket kettősségi formában mutatta be: szeretetteljes szolgálat, önzetlen odaadás, bátor hűség, stb. [ld. 193:2.2]. Ez tiszta kinyilatkoztatást alkot. Ehhez képest a Biblia a szellem gyümölcseit nem kettősségi, hanem egyes formában mutatja be: szeretet, öröm, békesség, stb.
Olyanok akartok lenni, mint Jézus? Akkor [ismerjétek fel azt az igazságot, hogy]: „Amikor az ember megtermi »a szellem gyümölcseit« az életében, akkor egyszerűen csak feltárja ama vonásokat, melyeket a Mester a maga földi életében megmutatott.” (194:3.1)
A közösségi szolgálat és Jézus
Az alexandriai Rodan azt mondta: „Ha valami a tapasztalásotokban vallássá vált, akkor magától értetődő, hogy már ama vallás tevékeny örömhírhozójává lettetek (…)” (160:5.3)
Mi a közösségi szolgálat? Számunkra a közösségi szolgálat az országról szóló örömhír élő segédkezés útján való terjesztésének sokrétű folyamata; egyesek számára ez egyfajta segítési kötelesség. Jézus a mintegy ötven megbízható követőjéhez szólva azt mondta: „Emlékezzetek, hogy azt a megbízást kaptátok, hogy hirdessétek az ország ezen evangéliumát (…) és nem szabad megengednetek, hogy bármi is eltérítse ezen egyedüli kötelesség iránti odaadásotokat.” (178:1.11)
A közösségi szolgálat többféleképpen felosztható úgy, hogy a felosztott részek felöleljék ezen igazságok megélése iránti hívői elkötelezettséget és képességet; mindegyik hozzájárul a Legfelsőbb növekedéséhez. Ennek szemléltetéséhez hasznos lehet áttekinteni a következőket:
Személyes segédkezés: Általában négyszemközti beszélgetések családtagokkal, barátokkal és azokkal, akikkel véletlenül találkozunk.
Hírvivői szerep vállalása: Közvetlen igazság-megosztás kis csoportokban vagy közvetett módon („becsempészéssel”) nyilvános beszélgetések során; valamint kreatív kifejezésmódok alkalmazásával művészként, tanítóként, íróként vagy zenészként.
Tanítványi szerep vállalása: Az örömhír nyilvános tanítása/hirdetése, valamint úgy tevékenykedni, hogy az közösségi példa legyen az Isten szeretetére és az emberiség szolgálatára.
Apostoli szerep vállalása: Az ország követének lenni. Mindent feladni és tevékenyen hirdetni az örömhírt szerte a világon.
Jézus közösségi szolgálatának legfőbb jellemzője az volt, hogy élő hite volt az Isten vezetésében és gondviselésében. Ő az Isten isteniségének [isteni mivoltának] élő példája volt, és ezt az isteni lelkesedést azzal mutatta meg, hogy bárhová ment, jókedvet szerzett. Akaratát az Isten akarata megcselekedésének szentelte és önzetlen odaadással viseltetett az emberek iránt – ezek jellemezték az ő igazságát, csakúgy, mint a szeretetre és irgalomra alapuló pozitív megközelítés a negatívumok – a félelem és az áldozat – hangsúlyozása helyett.
Másodszor, a segédkezéséből az Istennel való barátság sugárzott, s egyúttal nagyra értékelte az Atyánk számos adományát. Mindig az egyes emberben rejlő isteni szellemhez szólt, s tette ezt azáltal, hogy a jót (az Istent) kereste bennük. Jézus teljes mértékben megértette, hogy az embert mint emberi és isteni lényt a legjobban a szeretet vezeti. A hite rendíthetetlen volt, miközben nagyon is tudatában volt annak a küzdelemnek, amelyet minden örömhír-hívőnek meg kell vívnia – ez a kétely elleni küzdelem. És az Atyjához hasonlóan mindig tisztelte az előtte álló ember személyiségét – azt, hogy valódi lehetőségük van megválasztani a létük beteljesülését, s így az adott személy vált a legfontosabbá minden közül, amivel abban a pillanatban kapcsolatba került.
Harmadszor, a közösségi szolgálatának lényege az ő kiegyensúlyozott és összeszedett személyisége volt. Mindig kedves volt, mégis őszinte; igazán őszinte, sosem álszent; gyakorlatias, mégis eredeti; szerette a bűnöst, de gyűlölte a bűnt. Jézus soha nem sietett, megközelíthető volt. A pillantása örökre megváltoztatta az emberek életét.
Jézus közösségi szolgálata kétféle formában nyilvánult meg: személyes és nyilvános módon.
Személyes segédkezés: Megkérdőjelezte a szülei haragos istenbe vetett hitét. „A mennyei Atya nem szeretheti kevésbé a gyermekeit, mint ahogy te szeretsz engem.” (125:0.6) Természetesen tizennégy éves korában ő lett a testvérei számára az apai fivér, és az anyja vigasztalója József halála után. A család ügyeinek intézésében a családi tanács módszerét alkalmazta, a fegyelmezéshez pedig a pozitív megközelítést, különösen az egyik öccse, Júdás esetében, amíg végül huszonnyolc évesen el nem hagyta az otthonukat.
Két éven át utazott Ganiddal és Gonoddal a Földközi-tengeren, és segítséget nyújtott a félénk, elcsüggedt és elbátortalanodott lelkeknek. A félős fiatalembertől először útbaigazítást kért Főnixbe, majd elmagyarázta a fiúnak, hogyan juthat el a beteljesülést jelentő céljához (130:6). Tarentum kikötőjében a feleségét bántalmazó férfit pedig – miután szétválasztotta a veszekedő feleket – félrehívta és emlékeztette arra, ott van benne a jó és erényes ember, majd elbúcsúzott tőle s emlékeztette, hogy az Atya Isten minden gyermekét egyenlően kezeli (133:2). A személyes segédkezése során folyamatosan megmutatkozott a szellem gyümölcse a közösségi szolgálatban.
Nyilvános működés: Az apostolok kiválasztása után Jézus felkészítette őket a közösségi szolgálatra azzal, hogy beszélt nekik az Isten országának számos vetületéről, és folyamatosan emlékeztette őket az atyai szeretet és a testvéri szeretet személyes értelmezésére. Először kettesével küldte őket a helyi közösségekhez. Ezután szellemi tanításban és vallási képzésben részesítette őket, majd velük együtt tanító és tanhirdető utakra indult Palesztinában és a környező területeken.
Gyakran adott tanácsot az apostoloknak, arra kérve őket, hogy ne foglalkozzanak azokkal, akik esetleg félreértelmezik az örömhírt. Szívesebben tanított példázatokban, hogy: „(…) azok, akik meg akarják ismerni az igazságot, leljék meg amit keresnek, míg az ellenségeink és azok, akik nem szeretik az igazságot úgy halljanak minket, hogy nem értenek meg.” (151:1.4)
Mindazonáltal azzal bízta meg az apostolokat, hogy hirdessék az örömhírt minden népnek, minden férfinak, nőnek és gyermeknek. „Elküldelek benneteket, hogy szabadságot hirdessetek a szellemi raboknak, örömet a félelem rabságában sínylődőknek, és hogy a betegeket a mennyei Atyám akarata szerint gyógyítsátok.” (140:3.2)
Zárógondolatok
Atyánk számára a Legfelsőbb képviselheti az egész nagy világegyetemet, de mi annak egy-egy részét képviseljük. Minél jobban megértjük ezt, annál inkább tudatosul bennünk, hogy kötelességünk hozzájárulni a Legfelsőbb növekedéséhez. A Legfelsőbbnek van Havona-személyisége (a Legfelsőbb Isten), van az egész Nagy Világegyetemet átható fizikai energiája (a Mindenható Legfelsőbb), és van kialakulóban lévő sajátlényege (a Legfelsőbb Lény). A halandóknak van paradicsomi személyiségük, van Gondolatigazolójuk, van anyagi fizikai energiájuk (testük) és van kifejlődő önvalójuk (lelkük). Ehhez hozzáadódik a Legfelsőbb Elme és a morontia (lélek) elme.
A Legfelsőbb Lény növekedésének alapját a szellem élő gyümölcsei képezik, amint azt a fejlődő halandók tapasztalhatják. Teremjünk hát sok gyümölcsöt!
A közösségi szolgálat az örömhír terjesztésében való segédkezés, és minden embernek módot kell találnia arra, hogy valamiképpen részese lehessen. A közösségi szolgálat végzése során osztozzatok a Gondolatigazítótok útmutatásában tükröződő élő hitben, mutassátok ki az Istennel való barátságotokat és törekedjetek kiegyensúlyozott, egyesített megközelítésre. Lévén, hogy egyének és közösségi lények is vagyunk, ezért alkalmazhatjuk a Mester személyes és nyilvános módszereit a közösségi szolgálatban. Tudatosan vagy sem, valójában mindkét síkon munkálkodunk.
„A mennyország hit révén megvilágosodott és szellemben felszabadult fiaiként az ember iránti kötelezettség és az Isten iránti kötelezettség kettős felelősségével néztek szembe, miközben önként egy harmadik, szent kötelességet vállaltok: az Istent ismerő hívek testvériségének szolgálatát.” (178:1.5)
Forrás:
-
Weimer, A., Weimer B.: The Supreme and Outreach. In: The Fellowship Herald, Vol. 9 Summer 2008.
Magyar fordítás:
-
Cseh Gábor (2025). CC BY-NC-ND HU.
Hozzászólások