A művész és művészete
Mottó: „A jóság, a szépség és az igazság őszinte keresése elvezet az Istenhez (…)” (195:6.17), mert „(…) az Isten a forrása és beteljesülése mindannak, ami jó, szép és igaz.” (130:2.7)
1.
A művészetről általában
A működő világ megértésére irányuló első emberi próbálkozások vallásos magyarázatokat eredményeztek, mivel a hajdan volt korok emberei a környezet történéseit az elhunytak, valamint az élő és élettelen dolgok szellemeinek működésével magyarázták. Ezért is mondható az, hogy az „(…) evolúciós vallás a tudomány, a művészet és a bölcselet szülőanyja, mely az embert felemelte arra a szintre, hogy képes legyen megérteni a kinyilatkoztatott vallást (…)” (5:5.5), ami már nem az ismeretlenre vonatkozó kitaláció, hanem a mindenség rendjére vonatkozóan közvetített tudás.
Mára a művészet a bölcselettel együtt az ember vallási és nem vallási tevékenységei közé „ékelődött be” (5:4.4).
A korszakos kinyilatkoztatások szerint az ember Isten teremtménye. Ezért az embernek van létcélja, mivel az Isten egyetlen teremtése sem célnélküli. Ha az embernek van Isten által kínált létcélja, akkor a művészetnek is van isteni küldetése. Mégpedig egy jobb valóság megjelenésének elősegítése. Például az idő olyan nemes érzelmeinek felkeltése által, melyek az alkotás szemlélőjében örökkévalóságra vonatkozó gondolatokká is érhetnek (48:7.23).
„A szépség, a művészet nagyrészt az éles ellentétek egyesítésének kérdése.” (56:10.3) S nincs nagyobb szépség a Teremtő és a teremtmény közötti összhang megvalósulásánál.
Bár minden, embernek tetsző alkotás elismerést is érdemel, azonban a művész dönthet arról, hogy az alkotói szabadságát össze akarja-e egyeztetni az emberek szolgálatával, amit megtehet a szépség, a jóság és az igazság művészi megjelenítése által, akár úgy is, hogy ezek hiányára helyez hangsúlyt, vágyat és igényt ébresztve ezen értékek iránt.
Tágabb értelemben minden gonddal és igyekezettel végzett alkotó célú tevékenység és annak eredménye művészetnek nevezhető.
Egy szeretettel elkészített ízletes étel az ötletes, netán művészi hatású tálalással együtt megihletheti, de nagy eséllyel jó kedvre hangolja az étel fogyasztóit. S ezek együtt, az étel közösen történő elfogyasztását is beleértve, művészi performansznak is tekinthető, megvalósítva ezzel a vendéglátó törekvését: az ajándékozást és az örömre hangolást. (Performansz: valaminek a megjelenítése és kifejezése érdekében történő művészi törekvés, előadás.)
De a mindennapok művészetéhez tartozhat egy hajviselet is, s még sok hétköznapi dolgot lehet tetszetősen, a magunk és mások örömére tenni.
Tágabb értelemben, minden emberi érzékszerv megszólítása révén lehetnének és vannak művészi értékű alkotások akkor is, ha esetleg ezeket nem nevezzük művészetnek. Egy finom parfüm összeállítása több mint mesterség, inkább művészet, melynek eredménye a hatásában is varázslatos tud lenni.
De beszélünk életművészetről is, ha a hétköznapokat egyszerre sikerül derűsen és eredményesen megélni. A kinyilatkoztatók szerint Jézus művésze volt annak, hogy a különböző kötelességeinek is eleget téve éljen boldog életet (125:6.12).
Továbbá a szónoklást, sőt a tanítást is lehet művészien végezni, mely eredmény a magával ragadó hatásosságban jelenik meg (163:0.2).
Szűkebb értelemben művészetnek, pontosabban képzőművészetnek mondható az alkotás minden olyan ága, melynek látható szándéka nem valamilyen használati cél vagy funkció kiszolgálása.
A képzőművészet már nem a hétköznapok művészetére vonatkozik. Inkább „(…) az ember azon kísérletéből származik, hogy a vágyott szépség érdekében elmeneküljön az anyagi környezetéből (…)” (196:3.30).
Bár az alkotói szabadság egyéni látásmód kérdése, azonban pontosan ezért, az alkotói szabadság kibontakozása nagyban függ a művész látásmódjától, amit alapvetően határoz meg a művészember személyes értékrendje. Az értékrend határozza meg azt, hogy a sokféle lehetőség közül melyik az a téma, amelyet a művész a saját módján megjelenítésre érdemesnek ítél.
Az igazi művész képes túllátni az anyagi világ keretein a szebb, a jobb és az igazabb irányába, s amit így lát, azt mások számára is meg tudja jeleníteni. A művész így segítheti az örök értékekkel kapcsolatos éleslátás kialakítását is.
Ha az igazság, szépség, jóság hármas érték irányát veszem alapul, akkor az íráshoz mellékelt kép, mely Ferdinand Georg Waldmüller (1793-1865) osztrák festő alkotása, engem jóságra késztet és az együttérzést kelti fel bennem.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/58/Ferdinand_Geo…
A festmény egy kilakoltatást ábrázol. Az alkotás magyar címe: „Elkobzás után”. A központban a földönfutóvá vált család látható. Pontosabban egy idősebb vak nő és egy anya négy kisgyermekkel. A háttér sötétjében az új lakók éppen a bérleti díjat adják át a háziúrnak. Az anya kezeiben egy csecsemő és egy feltehetően beteg kisleány. Az anya arcán mélységes kétségbeesés és tehetetlenség. A szomszéd gyerekek többsége jó szándékkal fordul a nincstelenek felé. Az anyja szoknyájába kapaszkodó kisleány még nem sokat ért az egész helyzetből. Kinyújtott kis kezét látva, három szomszéd gyermek is ételt kínál neki. S mintha a baloldalon lépdelő nagyobb szomszédlány azt kérdezné a szinte önkívületben levő anyától: „Most hova tetszenek menni?”
2.
Létezhet-e művészet az ember számára a hústest elhagyását követően?
A)
„Bizonyos mértékig az anyagi testalak külső megjelenése a személyazonosság jellegét tükrözi; a húsvér test, korlátozott mértékben, visszaad valamennyit a személyiség eredendő természetéből.” (112:6.3) Vagyis a személyiség jellegzetességei – valamilyen mértékben – már a bolygón való élet során is tükröződnek az egyén húsvér testén keresztül.
Miután a lélek elhagyja a korábban használt hústestét, a fél-anyagi, valamint a szellemi létszintek állomásain felfelé haladva fokozatosan olyan fél-anyagi, majd szellemi testeket fog kapni, amelyek egyre tisztábban mutatják és fejezik ki az egyén személyiségének fejlődő szépségét, benső természetét (112:6.3).
A fentiekre tekintettel elmondható, hogy a saját személyiségének fejlődése és egyesítése révén az ember egyre inkább önmaga szellemi testeinek szobrásza is lesz.
A tökéletesedő test egyre több szellemszemélyiség felismerésére is képessé válik. Amint a kinyilatkoztatók közlik: „Minden egyes új átmenettel és feltámadással egy további szellemlény-csoport kerül a látómezőtökbe, anélkül, hogy bármennyit is veszítenétek az előző állapotokban megismert barátaitok és társaitok felismerésére való képességből.” (44:0.18)
B)
A szellemi létszint személyiségei az anyagot nem tekintik öröktől fogva létezőnek, csak a szellemi valóság árnyékának. Márpedig egy görög szobor árnyékának látványa még a földön sem vetekedhet a szobor szemlélésével.
A fél-anyagi és a szellemi szinteken olyan lehetőségek állnak a szép, az igaz és a jó megjelenítésére, melyek a földi művészek számára ma még nehezen elképzelhetők.
A mennyei létszinteken a gondolatok, eszmék és eszményképek kifejezéséhez nem csak a festék vagy a márvány áll rendelkezésre (43:6.7). Azok, akik a felsőbb létszinteken is meg akarják élni az alkotóképességüket, a művészetükben ötvözhetik egymással az anyagi és a fél-anyagi megoldásokat is (46:2.5).
A csillagrendszerünk központi világán állandó szépművészeti kiállítás van (46:5.30). Az ottani mesterek „(…) műtermei e csodálatos világ minden páratlan építménye között a legnagyobbak és a legszebbek közé tartoznak.” (46:5.31)
Az első központi világon a tájkertészet is fontos szerepet játszik, mivel ott „(…) a földet nagyobbrészt művészi és díszítő céllal művelik.” (46:7.2)
Létszintről-létszintre, az Istenség paradicsomi központja felé haladva, a környezet szépsége egyre inkább kifejezi a nagyszerűséget és az összhangot.
A kinyilatkoztatók az égi művészetek között említik
-
a zenét (44:1.1-44:1.15),
-
az előadóművészetek hét ágát (44:2.1-2.11),
-
az építőművészet hét fajtáját (44:3.1-44:3.9), valamint
-
a formatervezés és díszítés hét válfaját (44:6.1-44:6.9) is.
Továbbá olyan művészeti ágakról is szólnak, melyeknek nincsenek ismert művelői a bolygónkon.
A művészet általános a mindenségben. A „(…) szellemvilágok nem nélkülözik a magas művészetet és a mennyei műveltséget.” (44:0.2) Az égi művészek pedig tudatosan törekszenek arra, hogy „(…) a paradicsomi Teremtők isteni szépségének művészi bemutatásán keresztül az épített szférákat (bolygókat) megszépítsék.” (44:8.6) Ennek kapcsán elsősorban az Istenség személyeire vonatkozó eszményképek művészi megjelenítését kell érteni.
C)
„A szellemi mesterek soraiban nincsenek kasztok. Nem számít mennyire alacsonyrendű a származásotok, ha van tehetségetek és rendelkeztek a kifejezőerő adományával, akkor megfelelően elismernek benneteket és kellő megbecsülésben részesültök, amint egyre magasabb fokra juttok (…)” (44:8.3) a tapasztalásban és a szellemi előrehaladásban. Vagyis a tapasztalás által való fejlődés mellett a mennyben kizárólag csak a művészi tehetség számít.
Bár „(…) az Istenek önkényesen nem adományoznak tehetséget és képességet az idő gyermekeinek, azért igenis gondoskodnak az ő összes nemes vágyuk kielégüléséről és a mennyei önkifejezés minden emberi igényének beteljesüléséről (…)” (44:8.3) a felsőbb létszinteken.
A bolygón élő, tehetségét a vérszerinti elődeitől öröklő művészt az égiek már a földön történő alkotó munkában is segíthetik.
Vannak olyan égi mesterek, akik „(…) időről időre eljönnek a csillagrendszeri központról, hogy felajánlják segítségüket a halandó fajok természetes tehetséggel felruházott egyedeinek. Ilyen megbízatásban e mesterek időlegesen a fejlődés bolygói angyalainak felügyelete alatt dolgoznak. A szeráfseregek e mesterekkel együtt próbálnak segítséget nyújtani azoknak a halandó művészeknek, akik eredendő képességekkel rendelkeznek, és akiknek különleges, korábbról származó tapasztalatokkal rendelkező Igazítójuk van.” (44:8.1)
Az égiek célja egy földi tehetség esetében az alkotóerők összehangolása és ösztönzése „(…) a mind tökéletesebb eszményképek felkutatására (…)” (44:8.2) és egyre tökéletesebb bemutatására.
3.
Véleményem szerint, egy művészi alkotás akkor hasznos az emberek számára, ha magában hordozza a következő lehetőségeket.
-
Segít eligazodni a szeretet, a jóság, az igazság és a szépség jelentéstartalmaival kapcsolatban,
-
felkelti a vágyat ezen értékek birtoklására,
-
és lehetőséget kínál a bennük való gyönyörködésre, a jó hangulatba kerülésre.
A csatolt kép Vladimir Kush orosz származású kortárs művész alkotása, aki jelenleg az USA-ban él. A kép magyar címe: „Holdfény szonáta”.
http://vladimirkush.com/images/stories/com_form2content/p3/f78/27.jpg
Mivel nem csak az alkotásnak van szabadsága, hanem az alkotás értelmezésének is, így számomra a kép a következőket jelenti.
Az alkotás azt a pillanatot ábrázolja, amikor a zongoraművész már nem a kottából játszik, hanem a szenvedély lendülete viszi. Mindez hatással van a lepkebábhoz hasonló ruhákba burkolózó közönség tagjaira. Egyesek hátán olyan szárnyacskák láthatók, amelyekből kettő a pókhálóban is fennakadt.
A pókháló szálakból „szőtt” napfény számomra a megszokáshoz való ragaszkodást jelképezi. Bár a pókhálóból szőtt fény biztonságot kínál, de képes fogva tartani a szárnyakat. Ez annak a jelzése, hogy könnyen elbizonytalanodunk a változás kapujában, és újra azt választjuk, amit elvárnak tőlünk akkor is, amikor lenne lehetőség a tovább lépésre, a kiemelkedésre, vagy a fejlődésre. Az első sor közepén az egyik néző még az előadás alatt sem adta át magát a szárnyalásra való hívásnak. Ő látványosan egy kitépett szárnnyal a kezében ül.
A zongoraművész és az előadása maga a szárnyaló pillangó. A művész és a zongorája együtt jelenítik meg a szabadság szárnyaló szépségét. Számomra külön értéke az alkotásnak, hogy Vladimir Kush a zenei hangzás hatását a festészet eszközeivel igyekszik megjeleníteni.
Véleményem szerint, a festmény azoknak a művészeknek a felelősségére is felhívja a figyelmet, akiknek az alkotása sok emberhez eljuthat, sokakra hatással lehet. Mivel a művészi előadások és alkotások élményét az egyének magukkal vihetik, ezért sok múlik azon, hogy a művész milyen útravalóval bocsátja el a közönségét.
A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása: az Urantia Írások
Hozzászólások