Jelenlegi hely

2013

Szemünk színe

Egy kutatás szerint a kék szemű emberek egyetlen közös őstől származnak. A Koppenhágai Egyetem kutatóinak sikerült felderíteniük egy, a kék szem kialakulásához vezető genetikai mutációt. A kutatók szerint a mutáció körülbelül 6-10 ezer évvel ezelőtt következett be, és álláspontjuk szerint ezt megelőzően nem is léteztek kékszeműek.

Rejtélyes genetikai baleset eredménye vagyunk

Ausztrál genetikusoknak a Nature tudományos folyóiratban közzétett tanulmánya szerint 4500 éve egy rejtélyes esemény alapvetően megváltoztatta az ősi Európa lakóinak genetikai kódját. A kutatók Németországból és Olaszországból származó csontvázakat vizsgáltak meg, amelyeknek kora 2500 és 7500 év közé volt tehető.

Ősi őrlőköveket találtak Kínában

A korábbi közel-keleti leletekhez hasonló ősi, 23 ezer évesnek becsült őrlőköveket fedeztek fel Észak-Kínában, a Sárga-folyó középső termékeny völgyében. A kezdetleges őrlőszerszám két kőből állt: a kézben tartott, gömbölyű formájúval törték-zúzták a földre helyezett, lapos kőre szórt magokat és gumókat, amíg lisztszerű őrleményt nem kaptak.

Mágneses érzékenység

A magnetoreceptor „a mágneses tereket, elsősorban a Föld mágneses mezőjét detektáló berendezés vagy szerv. A mágneses érzékelés bizonyos formái sokféle állatcsoportban megtalálhatók, köztük a rovarokban, a halakban, a kétéltűekben, a hüllőkben, a madarakban és az emlősökben. Mindezek ellenére a mágneses érzékelő szervek természete még mindig nem világos.

Különleges bolygó-együttállás lehetett a betlehemi csillag

A Svájcban lévő winterthuri Eschenberg obszervatórium vezetője, Markus Griesser a betlehemi csillagnak nevezett fényjelenség mibenlétéről keletkezett teóriákat három fő feltételezésben összegezte: csillagrobbanás történhetett, erős fényű üstökös tűnt fel az égbolton, vagy pedig bolygók valamilyen különleges együttállásáról lehetett szó. Ezek közül Griesser az elsőt egyrészt nem tartja valószínűnek, másrészt rámutat: semmi nem utal arra, hogy abban az időben szupernóva bukkant volna fel.

Közel-Keletről érkezők hozták a földművelést Európába

Az ausztrál Adelaide-i Egyetem genetikusainak vezetésével dolgozó nemzetközi kutatócsoport 2010-ben megjelentetett tanulmánya szerint a földművelési ismeretek nem a tudás átadása útján terjedtek el Európában, hanem ősi közel-keleti bevándorlók hozták magukkal. A kutatók ezen állításukat 8.000 éves emberi DNS-maradványok elemzésének eredményére alapozzák.

Oldalak

Feliratkozás RSS - 2013 csatornájára