Tavaszidő: tanulmány a jövőről
Az Urantia könyv olvasói bizonyára érdeklődnek a próféciák iránt, ezért időszerű és hasznos lehet alaposabban körüljárni, hogy mit is mond a könyv a viszonylag közeli jövőnkről.
A Jézus által e témában közölt legjelentősebb dolgokat a 176. írás 2. szakaszában találjuk, ahol azt mondja: „A dolgok, melyekre ti most letekintetek, a végükhöz közelednek, de ez egy olyan új kezdet lesz, melyből az ország örömhíre eljut az egész világba és az üdve elterjed minden nép között. Amikor majd az ország teljesen kibontakozik, legyetek nyugodtak afelől, hogy a mennyei Atya nem fog elfelejtkezni arról, hogy meglátogasson titeket az igazság teljesebb kinyilatkoztatásával (…)” (176:2.3)
Utalásának tárgya, az „igazság teljesebb kinyilatkoztatása” már megjelent: ld. az Urantia írások. A Mester világossá teszi, hogy valóban erre gondol, mert így folytatja: „(…) éppen úgy, ahogy már e világnak adta őt, aki a sötétség hercege lett [első korszakos kinyilatkoztatás], és aztán Ádámot [második korszakos kinyilatkoztatás], akit a Melkizedek követett [harmadik korszakos kinyilatkoztatás], és e napokban az Ember Fiát [negyedik korszakos kinyilatkoztatás].”
A 92. írás 4. szakaszában áll ez: „Számos vallási kinyilatkoztatásra került sor, de csupán öt bírt korszakos jelentőséggel.” Az első négy ugyanaz, mint amit Jézus fentebb említett. Az ötödiket, vagyis az Urantia írások elnevezést a Melkizedek szerző rendelte a könyvhöz. Nyilvánvaló, hogy Jézus már 2000 évvel ezelőtt megjövendölte annak a könyvnek az érkezését, mely korszakos jelentőségű, sőt még annál is több, mert egy új megítéltetést hirdet.
Ígéretének ebből a beteljesüléséből arra is következtethetünk, hogy az ország valóban ott tart, hogy „teljesen kibontakozik” (176:2.3), mivel Jézus kijelentette, hogy ez a feltétele az igazság teljesebb kinyilatkoztatásának. Mivel pedig ez a kinyilatkoztatás valóban megjelent, ez azt bizonyítja, hogy az ország valóban elérte a teljes kibontakozását. De mit értett Jézus e szavak alatt? Hogy az egész világ jézusivá vagy esetleg kereszténnyé lett? Bizonyára nem; a szavainak jelentése szükségeképpen valami más.
Jézus evolúciós okokból nem tudott annyi igazságot kinyilatkoztatni, amennyit az ötödik korszakos kinyilatkoztatás tartalmaz. A kinyilatkoztatás fokozatos. Ezért számomra a „teljesen kibontakozik” jelentése az, hogy nagyjából már megvalósult mindaz, amit a negyedik korszakos kinyilatkoztatástól az idő és a körülmények ismeretében ésszerűen el lehetett várni.
Jézus az Isten atyaságát tanította, mégpedig az egyén és az egyén Atyja közötti személyes kapcsolatot. A könyv ezt a kinyilatkoztatást kiterjeszti az Egyetemes Atya, az egész bolygó és minden bolygó Atyjának kinyilatkoztatására. Jézus szándékosan a szellemi területre korlátozta a kinyilatkoztatását, elsősorban a személyes, szellemi területre. A könyv az anyagi, illetve fizikai területeket is magában foglalja, s ezek nem csak személyesek. A világegyetemmel, a bolygóval, a népességgel, a csoporttal és a közösséggel is kiterjedten foglalkozik. De a világegyetemi alaposság igényével teljes összhangban a könyv hosszas beszámolókat közöl a korábbi kinyilatkoztatásokról, különösen a IV. részben. Ha visszaugrunk a 176:2.3 bekezdéshez, megállapíthatjuk, hogy közvetlenül az „igazság teljesebb kinyilatkoztatása” fordulat használata után Jézus ugyanebben a mondatban ígérte „az igazságosság bőségesebb megmutatását” is.
Éveken át nem vettem észre ezeket a fordulatokat, vagy legalábbis nem keltették fel a figyelmemet. Nem tudatosan úgy tekintettem rájuk, mint az „igazság teljesebb kinyilatkoztatása” rész egyfajta díszítésére. De a szerzőkkel együtt bizonyára Jézus sem sokat ad a szépítgetésre és a fölösleges fordulatokra.
Próbáljuk meg felfedni ezeknek a szavaknak a jelentéstartalmát. A jelentésüknek szorosan össze kell kapcsolódniuk a „teljesebb kinyilatkoztatással”, mivel közvetlenül egymás után állnak ugyanabban a mondatban. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás eddigi tárgyalása során arra jutottunk, hogy a személyes vallásos tapasztalás területe mellett – amire a negyedik korszakos kinyilatkoztatás összpontosított – ez már a közösségi vonatkozásokat is magában foglalja. Márpedig a társadalmi közegben az igazságosság alapvető érték. Igaz, hogy az egyéni megtapasztalásban is alapvető jelentőségű, de személyesen a bennünk lakozó nagy tanítóval, az Igazítóval való közösség révén fedezhetjük fel és kell felfedeznünk az igazságosságot, az Isten akaratát. A közösség azonban általában nem jutott el erre az elengedhetetlen szintre. Ezért az Atya és az ő Fia, vagyis a Bolygóhercegünk szeretetkésztetésből gondoskodik számunkra az igazságosság megmutatásáról. A következő bekezdésekben Jézus elmagyarázza, hogy ez a „megmutatás” feltételezi annak érkezését, aki ezt elvégzi (176:2.5) Ez nyilvánvalóan nem az ő személyes földi visszatérésére vonatkozik.
VALAMIKOR MAJD VISSZATÉREK
Miután megismétli az ígéretét, miszerint „valamikor majd visszatérek”, elmagyarázza, hogy erre a visszatérésre „hatalomban és szellemben fog sor kerülni”, ami csak „a szellem szeme” számára lesz látható, „a húsvér test szeme” számára nem. Ezért aztán ez a visszatérés aligha lehet azonos az ugyanebben a szakaszban említett „másik megítéltetési adománnyal” (176:2.5). Jézus hozzáteszi még, hogy „(…) az Ember Fia újbóli megjelenésének időpontját csak a Paradicsom tanácsaiban ismerik; még a menny angyalai sem tudják, hogy mikor kerül erre sor.” (176:2.5) A közteslények pedig azt sejtetik, hogy: „De ha minden szemnek látnia kell őt, és ha csak szellemi szemek láthatják meg a jelenlétét, akkor az eljövetele még sokáig várat magára.” (176:4.5)
Tekintettel arra, hogy az Urantia könyv tanításainak nincs hivatalos olvasóközösségi értelmezése, az itt kifejtett nézetek teljes mértékben az egyes szerzői értelmezéseken és személyes vallási tapasztalásokon alapulnak.
Ha tovább tanulmányozzuk Jézus szavait és elgondolkodunk rajtuk, ez is felkeltheti a figyelmünket: „Azonban meg kell értenetek, hogy amikor az országról szóló ezen örömhírt terjesztik majd az egész világon minden nép üdvére (…)” (176:2.5). Ez a 176:2.3 bekezdés szerinti „igazság teljesebb kinyilatkoztatása” fordulat megjelenési feltételeinek megismétlése. És már láttuk, hogy az igazság teljesebb kinyilatkoztatásának tényleges megjelenése miatt ennek a feltételnek teljesülnie kellett. Mivel pedig ebben a bekezdésben Jézus „egy másik megítéltetési adománnyal” foglalkozik, ezért ez a feltétel is teljesült ezen alászállás tekintetében.
Jézus azonban egy másik feltételt is hozzátesz: „(…) és amikor a korszak teljessége kibontakozott (…)” (176:2.5). Több szerző is írt arról, hogy a könyvet jóval az ideje előtt, illetve száz évvel az ideje előtt adták át. Az ideje alatt az új korszak, illetve megítéltetési korszak értendő. Az új megítéltetési korszak csak akkor jöhet el, „amikor a korszak [a jelenlegi megítéltetési korszak] teljessége kibontakozott”. Ez még nem történt meg, és így most a könyv megjelenése és azon megítéltetési korszak közötti átmeneti időszakban élünk, mely megítéltetési korszak majd a megítéltetési alászállással veszi kezdetét. Erre az átmeneti időszakra utal Jézus, amikor ezt az új feltételt hozzáteszi. Milyen gondosan választotta meg Jézus a szavait azon az emlékezetes kedd estén! És ez természetesen újabb igazolása a jézusi kijelentés valóságtartalmának, miszerint „az Atya és a Fiú tud minden dologról” (142:2.3).
Mi lehet a célja egy ilyen átmeneti időszaknak? Az alászállás messze nem csak egy véletlen esemény a bolygó fejlődésében; a világegyetemben ezt roppant nagy gonddal tervezik. És ez a tervezés magában foglal egy bizonyos tevékenységet az ilyen alászállás kedvezményezettjeinek részéről. Ezt Ádám és Jézus esete szemlélteti. Az utóbbi esetben a meglévő prófétai jóslatok miatt az egész zsidóság egy új Messiást várt. Keresztelő Jánosnak pedig az volt a sorsa, hogy az új ország előfutára legyen. A világnak készen kell állnia az új megítéltetési alászállásra. Ezért a könyv – mint az új megítéltetés egyik szakasza – a maga ideje előtt adatott, hogy aztán később az „igazságosság megmutatójának” kiegészítő szakasza kövesse. Mi pedig mint az alászállás előtt átadott könyv fogadói azt a megbízatást kaptuk, hogy „olvasókörök ezreit alakítsuk” a végből, hogy legyenek tanítók és vezetők arra az időre, „amikor a korszak teljessége kibontakozott”.
Bár az Urantia írások korszakos jelentőségűek és az új korszakhoz tartoznak, önmagukban nem jelentik egy új korszak kezdetét. De a megítéltetési alászállás, az igazságosság megmutatójának eljövetele valóban az új megítéltetési korszakot alkotja. Úgy tűnik, hogy az Urantia könyv az ideje előtt adatott, és ez a könyvnek új értelmet és távlatokat ad a mi szempontunkból, akik ebben az átmeneti korban élünk. Nem szabad kizárólag a személyes üdvösség érdekében tanulmányoznunk, bármennyire is nélkülözhetetlennek tartjuk. A személyes üdvösség biztosítása után a figyelmes és értő olvasó figyelmet fordít arra a felelősségre és feladatra, melyet az igazság teljesebb kinyilatkoztatása az eljövendő alászállással kapcsolatban rábíz.
De aztán Jézus hozzátesz még valamit, ami sokszor komoly gondot okozott nekem: „(…) az Atya egy másik megítéltetési adományt küld nektek, vagy különben az Ember Fia tér vissza, hogy megítélje a korszakot.” (176:2.5) Nincs semmi különös abban, hogy az Ember Fia visszatér egy ítélői feladatra. Tudjuk, hogy: „Amikor egy paradicsomi Fiú megjelenik valamely evolúciós világon és az ott élőkhöz hasonlóvá lesz, akkor az ő jelenléte zárja le az adott világ megítéltetési időszakát és hozza el magát a megítéltetést is.” (20:3.4) Jézus véget vetett az ádámi korszaknak, és egy újat nyitott, az Igazság Szellemének korszakát. Nem volt Tanító Fiúnk, aki ezt megtette volna, és ezért logikusnak tűnik, hogy a paradicsomi Fiúnknak vissza kell térnie, hogy megítélje a korszakot. Az ilyen ítélői küldetés nem alászállás, és a Fiú nem lesz látható egy ilyen küldetésen.
Az igazi gondom a „különben” szócskával van. Szó szerint és önmagában véve ez azt jelentheti, hogy még csak nem is lesz másik alászállás! Bár hajlok arra, hogy a „teljesség kibontakozása” feltétel megvalósulása és „az igazság teljesebb kinyilatkoztatásának” tényleges megjelenése miatt Jézus ígéretének második része is beteljesedik, mindazonáltal a mondat ezen utolsó része bizonyos figyelmeztetést jelenthet számunkra. Lehet, hogy mi, akik kiváltságosak és áldottak vagyunk, amiért ismerhetjük a Mester ezen ígéreteit, és akiknek különleges felelősségünk van e megítéltetési alászállás előkészítésében, esetleg kudarcot vallhatunk a feladatunkban? Számít-e, hogy Mihály terveinek végrehajtásában teljesítjük-e a kötelességünket vagy nem? Mi is ahhoz a csoporthoz tartozunk, amelyet „az igazság intézőiként” jelölnek meg, és belőlünk is válhat „haszontalan intéző” (176:3.7). Miért nem növekszik, miért nem gyarapodik egyre jobban az olvasókörök száma? „A rátok bízott igazság szerint fogja az igazság Mestere a számonkérést elvégezni.” (176:3.7)
Miután foglalkozott „.Jeruzsálem gyötrelmeivel” (176:2.6) és az Ember Fiának visszatérésével, melyet „illetően se a mennyben, se a földön senki nem mondhat erről semmit” (176:2.6), Jézus azzal folytatja, ami minket most, a korunkban nagyon is érdekel. „Azonban bölcsen kell hozzáállnotok egy korszak kibontakozásához; éberen kell figyelnetek az idők jeleit. Amikor a fügefa gyenge ágat hajt és meghozza a leveleit, tudhatjátok, hogy közeleg a nyár. Hasonlóképpen tudhatjátok majd, hogy amikor a világ átesett az anyagias beállítottság hosszú telén és látjátok egy új megítéltetés szellemi tavaszának közeledtét, akkor egy új látogatás nyárideje közeleg.” (176:2.6)
Figyeljük az idők jeleit: az „országról szóló evangélium” eljutott az egész világhoz és minden néphez, a „teljesség kibontakozása” meglett, és végül, de nem utolsósorban megjelent „az igazság teljesebb kinyilatkoztatása”. A közteslények kijelentik: „Ezen írás elkészítésekor [1935-ben] az anyagelvű korszak legrosszabb része már lezárult (…)” (195:6.4). Ezért a szellemi tavasz ideje most van.
IDŐ ELŐTT ADATOTT
Ha egy pillanatra visszatérünk ahhoz az állításhoz, hogy a könyvet száz évvel azelőtt adták, hogy itt lett volna az ideje, figyelemre méltó, hogy ezt az időszakot is említik a könyvben: „Itt van, Mester, a száz vagy ezer éve ránk bízott igazság.” (176:3.7) (Az „ezer” említése szintén nem véletlen, amint azt később látni fogjuk.) Nem ritka, hogy a könyv ilyen feltűnésmentes módon tár fel valamit. A könyvet tanulmányozásra kaptuk, nem pedig felületes olvasásra. A felületes olvasó nem veszi észre az ilyen dolgokat, de egy odafigyelő személy megpróbálja összekapcsolni más állításokkal, és így új, gyakran meglepő felismerésekre tesz szert vagy utalásokat talál arra, hogy a saját gondolatmenete helyes lehet.
Egy másik megerősítő tény az, amit sokan közülünk feltételeznek, vagyis hogy a könyvet az első száz évben az „egyházak angyalainak” gondjaira bízták, míg ezt az időszakot követően a haladás angyalai veszik át az irányítást. Az egyházak angyalai arra „vállalkoznak, hogy megtartsák az eszményképeit mindannak, ami az idő múlását túlélte, annak érdekében, hogy az erkölcsi értékek biztonságosan átadódhassanak az egyik korszakból a másikba (…)”, míg a haladás angyalait „azzal a feladattal bízták meg, hogy ösztönözzék az egymást követő társadalmi korszakok evolúciós fejlődését.” (114:6.6-7)
EGY ÚJ ALÁSZÁLLÁS
A könyvben több olyan hely is van, amely egy új adományozásra (alászállásra) utal. A Háromsági Tanító Fiakról azt mondják, hogy ők „már most is ellátogatnak a világotokra abból a célból, hogy a szférátokon való későbbi ott tartózkodásuk terveit kidolgozzák. Akkor várható a megjelenésük az Urantián, miután a bolygó lakói többé-kevésbé megszabadultak az állatiság béklyójától és az anyagelvűség korlátaitól.” (20:9.1)
A Tanító Fiak azért jönnek, hogy beindítsanak egy szellemi korszakot, „a mindenségrendi megvilágosodás ezredévét” (20:9.1). A jövőbeli korszakok nem fognak több tízezer évig tartani; az evolúció előrehaladtával sokkal rövidebbek lesznek. Ennek tükrében kell vizsgálni a fent említett „ezer évet”.
A Tanító Fiakat rendszerint egy Ítélkező Fiú kíséri a szükséges ítélői feladatok elvégzésére. Mivel nálunk még nem járt Tanító Fiú, az Ember Fia (a földön élő halandók számára láthatatlanul) újra megjelenhet, hogy megítélje az igazság intézőit.
Érdemes közelebbről is megvizsgálni a 20. írás 7-9. szakaszát, hogy jobban megértsük a Háromsági Tanító Fiak céljait. „Tényleges szellemi párját képezik az anyagi tudásnak és az ideigvaló bölcsességnek.” (20:9.2) Jelenleg olyan társadalmunk van, „mely azon bűnösség terhe alatt tántorog, hogy eltűri az eszményelvűség nélküli tudományt, az elvtelen politizálást, a munka nélkül szerzett vagyont, a korlátozás nélküli élvezetet, a jellem nélküli tudást, a lelkiismeret nélküli hatalmat és az erkölcsiségtől mentes ipart.” (195:10.20) Ezeknek az egyébként üres és értelmetlen vívmányoknak a szellemi megfelelői a Tanító Fiak tevékenységének eredményeképpen lesznek valósággá. Ez talán nincs teljes összhangban az igazságosság alászállásbeli megmutatásával?
A Háromsági Tanító Fiak láthatatlanok maradnak, de a kíséretükben ott vannak a Ragyogó Estcsillagok, akik „összekötőként szolgálnak a teremtésrész halandói és a Tanító Fiak láthatatlan testülete között.” (37:2.9) A Ragyogó Estcsillagok szintén láthatatlanok a halandók számára, de a „személyes jelenlétüktől függetlenül is megnyilvánulni képes szellemerővel rendelkeznek.” (37:2.5) „Az egész [jerusemi] világból szellemi beállítottság árad [a Ragyogó Estcsillagok révén], mert a tevékenységeik közül sokat a Szalvingtonról telepítettek ide.” (46:5.25)
Egy ilyen szokatlan áttelepítés a csillagrendszerünk központjára szintén jelentőséggel bír. A Tanító Fiak a Ragyogó Estcsillagokkal együtt nagyon erős befolyást gyakorolhatnak egy bolygóra, még akkor is, ha láthatatlanok. Ha ez kiegészül egy látható igazságosság-megmutatóval és az ő összekötőivel, akkor óriási változások várhatók a bolygó szellemi beállítottságában.
A főangyalokra vonatkozó részben található a jól ismert bekezdés a kihelyezett urantiai központjukról: „Vajon felfogjátok-e annak a ténynek a jelentőségét, hogy a ti szerény és összezavart bolygótok a paradicsomi felemelkedési rendhez kötődő főangyali tevékenységek világegyetemi igazgatási és irányítási egységparancsnokságává lett? Ez kétségtelenül jelzi az egyéb felemelkedői tevékenységeknek a Mihály alászállási világán való jövőbeli összpontosulását és egyúttal nagy és ünnepélyes jelentőséget ad a Mester személyes ígéretének, miszerint »újra eljövök«.” (37:3.4) Egy újabb példa a világegyetemi vonatkozású sejtésekre!
Mihály tervei szerint az Urantiának nyilvánvalóan fontos központtá kell válnia. Ez a „szerény és összezavart bolygó” elutasította azt, aki joggal Ura e világnak. És mi erre az isteni válasz? Az Urantiából az ő és az Atya segédkezőinek ide összpontosított erőfeszítései révén ékesség lesz Mihály, a Mesterünk koronáján. Érdekelhet ez minket? Akkor biztosan nem, ha csak a személyes üdvösség és a mozgalomszervezés foglalkoztat bennünket, vagy ha nem válunk világegyetemi gondolkodásúvá. Az ő tervei részben már most is ismertek. Ez egyfelől kihívást jelent a tanulmányozás és a megértés minősége szempontjából, másfelől felhívást tartalmaz az együttműködésre.
Az Urantiához tartozunk, most és még a halál után is. De ne ismételjük meg a szellemi megvilágosodás nélküli, tisztán emberi tevékenység balgaságát, és ne legyünk büszkék se, hiszen mi csak szolgálók vagyunk! Inkább abban legyünk biztosak, hogy valóban együttműködünk azokkal, akikkel szükséges. És ennek első lépése a bennünk lakozó Atyával való mind teljesebb, bensőséges közösség. Ez az ország első „szakasza”. (170:4.2) És aztán az 1. szakasz teljesítésével (itt rengeteg munka lesz!) élesítenünk kell a 2. szakaszt, az „evangéliumban hívők gyarapodó testvériségét” (170:4.3), és ez lesz az, amire a 3. szakasz, a „láthatatlan szellemi lények halandó-feletti testvérisége” (170:4.4) vár.
Mihály, mint láttuk, már most azon van, hogy véghez vigye a terveit. Egyértelmű bizonyíték erre az a tény is, hogy Makiventa Melkizedeket az Urantia Bolygóhercegének helyettesévé nevezték ki. Meg nem nevezett okból kifolyólag még nem foglalta el a hivatalát. De mivel szabadon gyárthatunk elméleteket, én úgy gondolom, hogy ez azért van, mert az Urantia még nem áll teljesen készen. Kaligasztia sötét, aljas tetteinek súlyát nem mérik fel kellőképpen, gyakran még az urantiaiak sem. De legalább elkezdhetnénk gondolkodni azon, hogy mit jelentene a Melkizedek elfogadása, és ily módon felkészülhetnénk rá. Mindig a viszonylag kevesek, az élcsapatot alkotók jelentik a döntő tényezőt.
A bukott Lanonandek Fiúnk helyébe egy olyan Melkizedek lép, aki a helyi „világegyetem legidősebb Fiainak” (35:2.5) rendjébe tartozik, még a Csillagvilági Atyához képest is. „Ők azok a tanítók, akik fejlett életet élő, teljes világokat nyernek meg arra, hogy a Teremtő Fiút és az ő paradicsomi Atyját véglegesen és teljesen elismerjék.” (35:2.7) Ők „megértő barátok, rokonszenves tanítók és bölcs tanácsosok” (35:2.1), és hatalmuk is van!
A 170. írás (A mennyország) előrevetíti, hogy: „Előbb-utóbb egy másik és még nagyobb Keresztelő Jánosnak kell megjelennie, aki hirdeti majd, hogy »közel az Isten országa« – értve ez alatt a visszatérést Jézus magas szellemi felfogásához (…) (170:5.19). Keresztelő János volt Jézus alászállásának előfutára és hírnöke. Tehát ez az új és nagyobb Keresztelő János valószínűleg egy új alászállás előfutára lesz, amint azt a kinyilatkoztatók láthatólag megerősítették. Egy ilyen nagy tanhirdető a jelenlegi világméretű kommunikációs eszközökön keresztül jelentős változást hozhat e világ vallási gondolkodásában: „(…) melyek újbóli elmondása ellentételezi majd ama korai követőinek munkáját, akik Mihály földi itt tartózkodásának tényéből egy társadalombölcseleti hiedelemrendszer megalkotásához fogtak.” (170:5.19)
Ez egy óriási jelentőségű előrejelzés! Jézus korai követőinek munkáját visszacsinálni! Ne felületesen olvassunk, hanem vegyük észre, mit jelenthet ez különösen az óhitet képviselő egyházak számára. És mit jelent ez most, a mi számunkra? Ha egy ilyen szellemi forradalom valóban bekövetkezik, készen állunk-e arra, hogy segítsünk határozott útmutatást adni az összezavarodott embereknek? Ez az esemény nem korszaknyi időkre van tőlünk!
TANULMÁNYOZÁS ELŐÍTÉLETEK NÉLKÜL
Eddig a közelgő eseményekkel kapcsolatban a könyvben található utalások közül tekintettünk át néhányat; a gondolkodva olvasók további utalásokat is találhatnak. Tanulmányozzunk előítéletek nélkül. Mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb előítéletei, elvégre nem vagyunk hozzászokva a hirtelen eseményekhez, nem vagyunk felkészülve azokra. „Amint a fizikai feltételek megértek, hirtelenül evolúciós folyamatok mehetnek végbe az elmében; amint az elme kedvező állapotot ér el, hirtelenül szellemi átalakulások történhetnek (…)” (65:8.6) Számunkra a legnagyobb személyes átalakulás továbbra is a bennünk lakozó Atyával való erősödő és megvilágosító hatású közösség marad, meg persze az, amikor a gondolkodásunkat e témák felé tereljük. Ez megakadályozza a haszontalan emberi cselekvést. Ne feledjük, hogy a legnemesebb cselekedetünk az Atya akaratának keresése, megismerése, mégpedig az értékválasztáson keresztül.
„Az Urantia most ott reszket a társadalmi újraigazodás, az erkölcsi megélénkülés és a szellemi megvilágosodás egyik legelképesztőbb és leglebilincselőbb korszakának küszöbén.” (159:9.2)
Már utaltunk az ország öt szakaszára, amelyekről a 170:4.2-6 szakaszban tesznek említést a szerzők. A 4. szakasz: „Az Isten akarata tökéletesebb teljesítésének távlata, elmozdulás egy új társadalmi rend hajnala felé a fejlettebb szellemi élettel összefüggésben – az ember következő korszaka.” (170:4.5) Említést érdemel, hogy ez a szakasz a 3. szakaszt követi: „A láthatatlan szellemi lények halandó-feletti testvérisége, mely a földön és a mennyben érvényesül, az Isten emberfeletti országa.” (170:4.4) Az öt szakasz oksági sorrendet mutat. A közteslények így folytatják: „Bár Jézus az ország egy jövőbeli szakaszára [5. szakasz] utalt és számos alkalommal bizalmasan tudatta azt is, hogy egy ilyen esemény esetleg valamilyen világméretű válsághelyzetben jelenik meg (…)” (170:4.15). Úgy gondolom, hogy egy ilyen válsághelyzetben oda kell figyelnünk a hozzáállásunkra.
Jézusnak az időbeli felfordulásokhoz, illetve földi kataklizmákhoz való hozzáállását mutatja ez a kijelentés: „Mit számít az nektek, akik elhiszitek az országról szóló ezen örömhírt, hogy nemzetek buknak el, a korszak lezárul vagy minden látható dolog összeomlik, ha tudjátok, hogy az életetek a Fiú ajándéka, és hogy az örökre biztonságban van az Atyában?” (176:3.2)
Jézus nagyon következetes volt. Az örökkévaló dolgok valóságosabbak, mint a világi dolgok. Nincs mitől félnünk, bár ő megérti a mi emberi reakcióinkat. A kijelentése lélektani és szellemi értelemben egyaránt gyakorlatias. Engem a háborús időkre emlékeztet, amikor az Angliából induló bombázóflották átdübörögtek a fél kontinens fölött Németország irányában. Akkor praktikusnak bizonyult, hogy számoljunk a legrosszabbal, ami történhet, és aztán azt mondjuk: Na és? Ez nyugtatólag hatott. Jézus is felveti a legrosszabbat, ami történhet: „(…) minden látható dolog összeomlik (…)”.
Úgy vélem, hogy egyetlen válság sem fog eljutni idáig, mert a könyvben számos olyan rész van, amely egy ilyen eseményt nagyon valószínűtlenné tesz. Mire menne az „igazságosság megmutatója”, ha nem lesz több halandó, akit taníthatna? De lélektani és szellemi szempontból jó dolog elgondolkodni ezen. Mert kihívás a hitünk számára. Bízzunk a mindentudó és irgalmas Atyánkban és az ő segítőiben. Emlékezzünk arra, amit a gondviselésről mondtak. A gondviselés az egész, a csoport érdekében hat. Ha mi egyénileg fontosak vagyunk mások szellemi jóléte szempontjából, akkor a gondviselés működik. A legjobb védelem, amit kaphatunk, ha szellemi téren tevékenyek és figyelmesek vagyunk. És ezt is mindig szívleljük meg: „Az ország építőit (…) nem szabad, hogy megzavarják az ideigvaló felfordulások vagy (…) a szörnyű földi csapások.” (176:3.2)
Annyi mindent tehetünk most az ország negyedik szakaszáért. A láthatatlan testvéreink az országban ránk várnak. Hozzuk működésbe a szellemi képzeletünket az Istennél való fiúságban. A békemozgalmak összességében a negatív megközelítés útján tevékenyek: atomháború-ellenesség, stb. Az Urantia könyv viszont megmutatja nekünk – például az urmiai előadásokon keresztül – hogyan lehetnénk tevékenyek pozitív megközelítésben a világkormány ügyének előmozdítása terén. Az ilyesminek mindig először kevesek tudatában kell valósággá válnia, és minél valóságosabbá válik számukra, annál inkább megérinti majd a többi embert, mert a tartalma megbízható és pozitív.
Így és sok más módon is készülhettünk a „következő korszakra”. És így működünk együtt a feletteseinkkel. Ha őszintén megpróbáljuk felismerni, hogy milyen változások fognak bekövetkezni, ez rengeteg lehetőséget ad az építő jellegű gondolkodásra. Szellemi meglátásra és világegyetem-tudatosságra (ami csak az Isten-tudatosság után következik) van szükségünk. De kezdhetnénk a világegyetemi beállítottsággal, vagyis a tehetetlenségből és a képzelőerő hiányából fakadó előítéletek leküzdésére való hajlandósággal. És a hit hiányával mindazzal kapcsolatban, ami már kiderült a Mester terveiről. Az Istennek és az embereknek szükségük van egymásra. Bizakodjatok, már tavasz van!
Forrás:
-
Begemann, Henry: Springtime: A Study of the Future: In: The Fellowship Herald, Spring 1999.
Magyar fordítás:
-
Cseh Gábor (2024). CC BY-NC-ND HU
Hozzászólások