Zárt kör vagy nyitott könyv?

Zárt kör vagy nyitott könyv?

Zárt kör vagy nyitott könyv?

„Néha a mag elvetésével szükségképpen együtt jár a mag pusztulása, a legtitkosabb reményeitek halála, mielőtt újjászületne, hogy az új élet és az új lehetőségek gyümölcseit megteremje.” (48:6.36)

A mustármag hosszúkás vagy apró gömb alakú. Ez egy zárt, magvában való univerzum, amely a növekedés lehetőségét keresi. Ahhoz, hogy a mustármag meg is valósítsa azt, ami eredendően megvan benne, szüksége van tápanyagokra a talajból és életre keltő sugarakra a napból. Ki kell törnie, hogy az új élet kicsírázhasson. Hogyan jelezheti az átalakulásnak ez a mag-jelképe az új hozzáállás szükségességét számunkra, akik hívei és követői vagyunk József-fia-Jósuának, a názáreti Jézusnak?

Több mint 2000 éven át történelmi és teológiai, kulturális és politikai vélemények küzdöttek a názáreti Jézus személyére alapozott tekintély megszerzéséért. E roppant érdekes személlyel kapcsolatos hagyományok, babonák, lenyűgöző körülmények milliókat foglalkoztattak. Az ezzel az egyetlen emberrel kapcsolatos teológiai vélemények köre a megtestesült Istentől a szándékos megtévesztésig terjed. A harmadik évezred kezdetén Jézus élete – mint a feltámadt Krisztusé – komoly tudományos viták és kutatások tárgyává vált, sokan pedig fanatikus rajongással viszonyulnak hozzá.

A Jézus születése utáni második évezred utolsó évszázadában egy új, mindenségrendi léptékű, korszakos jelentőségű kinyilatkoztatás részeként Jézus tanításainak újabb összeállítása és újbóli kifejtése látott napvilágot az Urantia könyv címmel.

A világegyetem hirtelen kapcsolatba lépett a halandókkal, mégpedig az első és a második világháború között. E szokatlan könyv lapjain Jézus személye erősen megváltozott jelentőséget kapott, és valódi világegyetemi hatalom és tekintély társult hozzá, ugyanakkor furcsa módon mentessé is lett az intézményes vallási vonatkozásoktól.

A könyvben Jézus tanításainak újrafogalmazását illetően kulcsszerepet kap a Jézusról szóló, kereszténységnek nevezett, széles körben elterjedt vallás és a tényleges vallás között tett különbségtétel, mely utóbbi vallást maga Jézus gyakorolt isteni és emberi lényként itt, ezen a bolygón.

Az Urantia Kinyilatkoztatás tanulmányozói számára, akik felfedezték Jézus emberi életének lélekformáló történetét, az ő páratlan tanításai jelentőségének felismerése csak a kezdete annak az egész életen át tartó keresésnek, amely a jelentéstartalmakra és az értékekre irányul, és amely valóban mindent megújít, mind az anyagi, mind a szellemi dolgokat.

De mi a helyzet az örömhírrel? Mit mond nekünk ez a Kinyilatkoztatás az Evangéliumról? Nem Márk, Lukács, Pál vagy János evangéliumáról, hanem magáról a názáreti Jézusról?

Az, aki Jézus tanításait összeállította számunkra, az Urantia könyv IV. részének elején ezt a kijelentést teszi:

„[Az írások hiteléül: Azon megbízatásom teljesítése során, hogy a názáreti Jézus tanításait újra megfogalmazzam és a tetteit újra elmondjam, szabadon merítettem minden feljegyzés- és bolygói ismeretanyagból. Vezérlőelvemnek megfelelően olyan feljegyzést igyekeztem készíteni, mely nem csak a ma élő emberi nemzedék számára lesz megvilágosító hatással, hanem amely hasznos lesz minden jövőbeli nemzedéknek is.” (121:8.12)

„Habozás nélkül alkalmaztam azokat a kiváltképpen emberi eszméket és fogalmakat, melyek képessé tehettek arra, hogy a legeredményesebben mutassam be Jézus életét, és amelyek biztosíthatták számomra, hogy az ő páratlan tanításait a legnagyobb haszonnal és általánosan magasztos kifejezésmóddal adjam elő újra.” (121:8.14)

Maga Jézus így foglalja össze az evangéliumát a feltámadása után, a jeruzsálemi Nikodémusz udvarában való megjelenése alkalmával. Kijelenti:

„Arra intelek titeket, hogy mindig emlékezzetek arra, hogy az emberek közötti küldetésetek a mennyországról szóló örömhírnek – az Isten atyasága valóságának és az ember fiúsága igazságának – a hirdetése. A jó hír teljes igazságát hirdessétek, ne csak a megmentő örömhír egy részét. (…) Az Istennél való fiúi elismerés, hit révén, még mindig az országról szóló örömhír megmentő igazsága. Menjetek hirdetni az Isten szeretetét és az ember szolgálatát. Amely tudásra a világnak a legnagyobb szüksége van, az ez: az emberek az Isten fiai, és hiten keresztül ténylegesen is megismerhetik és naponta átélhetik e megnemesítő igazságot.” (193:0.4)

A pünkösdi történések bemutatása után a kinyilatkoztatók egy újabb összefoglalást tesznek közzé:

„Jézus olyan életet élt a földön és olyan evangéliumot tanított, mely kiemelte az embert abból a babonaságból, hogy az ember az ördög gyermeke, és felemelte őt az Isten hű fiának méltóságára. Jézus üzenete, ahogyan azt hirdette és annak idején megélte, hatékony megoldás volt az ember szellemi nehézségeire az üzenet elmondásának idején. Most, hogy személyesen már elhagyta a világot, a maga helyébe elküldi az ő Igazság Szellemét, akinek rendeltetése, hogy az emberben éljen, és minden egyes új nemzedék számára újrafogalmazza a jézusi üzenetet annak érdekében, hogy a föld színén megjelenő halandók minden új csoportja az evangélium új és naprakész változatát kapja, olyan személyes megvilágosodást és csoportos útmutatást, mely hatékony megoldásnak fog bizonyulni az ember sokféle, új és újabb szellemi nehézségeire.” (194:2.1)

Jézus tanításainak ez az egyedülálló ábrázolása azáltal segíti a hívőt, hogy elveti az ösztönzést és kihívást jelentő növekedés magvait a személyes tapasztalás termékeny talajában. A kinyilatkoztatók közlik velünk:

„A Mester nem javasolt megoldásokat a korának vagy bármely későbbi kornak a nem vallási jellegű kihívásaira. Jézus az örök valóságokkal kapcsolatos szellemi éleslátást akarta kifejleszteni, valamint az eredetiséget mutató életre irányuló kezdeményezést szerette volna bátorítani; ő maga kizárólag az emberi faj mélyről fakadó, állandó szellemi szükségleteivel foglalkozott. Az Istenével egyenrangú jóságot nyilatkoztatott ki. Kiemelte a szeretetet – az igazságot, szépséget és jóságot – mint az isteni eszményképet és az örök valóságot.” (140:8.31)

A tökéletességre való felhívás Jézus evangéliumában arra késztet bennünket, hívőket, hogy szellemi gyümölcsöket teremjünk, új fogalmi mintákat azok életében, akik elfogadják ezt az éltető életmódot. Személyes választásunk révén azzal kezdjük, hogy elhárítjuk az eredendő bűnösség régi vádjait, és hűségesen megtanuljuk elfogadni a szerető teremtőhöz fűződő tényleges fiúságunkat (a hit által összetartott családi közösséget). Igazi kapcsolatot alakítunk ki az Istenünkkel, aki a szellemi átalakulás felé vezet bennünket, nem úgy kezel, mint reménytelen bűnösöket, hanem úgy, mint a szeretett gyermekeit, akik mind egyediek és értékesek végig az örökkévaló korszakokban. Az üdvözülés az örök élet evangéliumi kulcsává válik, amely révén mindannyiunkban tudatosul, hogy nem bűnösök vagyunk, hanem úgy tekintenek ránk szeretettel, mint paradicsomi felemelkedési lehetőségekkel bíró személyes lényekre.

Ahogy Jézus és az ő evangéliuma egyre világosabbá válik az emberek előtt, a babona és a félelem felesleges teherré lesz. Sok régi hitrendszer hagyományai és díszletei kezdenek olvadozni az igazság fényének tűző sugarai alatt. Ahogy az ember a valódi halandói érettség felé növekedve halad, az egykor az Istenbe vetett gyenge hit megerősítésére használt támaszokat és állványzatokat le lehet bontani és félre lehet tenni örökre. A léleknövekedés valódi építményét emeljük az örökkévalóság számára. Az igazságszeretet és az őszinte szándék vezet bennünket minden egyes lépésünknél. Az emberi lényként való tapasztalatszerzés az egyetlen út hazafelé.

Megtanuljuk, hogy az Isten nem valamiféle szigorú önkényúr vagy döntőbíró. Ehelyett az Istenről kiderül számunkra, hogy elfogadó, megmentő, szerető, intellektuálisan ösztönző Atya. Vannak szabályok, de ezek olyan módszerek, amelyek segítségével valóságosabb, szeretetteljesebb, adakozóbb emberré válhatunk.

Elfogadjuk a meghívást, hogy hazatérjünk a dolgok középpontjába. Hiszen minden dolog teremtője mindannyiunkhoz közvetlen meghívást intézett, hogy csatlakozzunk hozzá a Paradicsomon. Az Isten egyetemes átalakulási és felemelkedési tervének öröme és békéje a választásunk szerint a miénk lehet.

Közvetlenül a morontia mota halandói szemléltetése előtt egy főangyal a következő kijelentést teszi: „Már most meg kellene tanulnotok a szívetek kertjét öntözni és a tudás száraz homokját meglelni. A formának nincs jelentősége, ha már megkaptátok a tanítást. Nem létezhet tyúk a tojás nélkül, és a tojás is elveszti értékét, ha már kikelt belőle a csirke.” (48:6.32)

„A régi tényekből új képet teremteni, a szülői életet az utódok életében újból kifejteni – ezek az igazság művészi győzelmei. Hamis célból, előre megfontoltan cselekvőre még a meggörbült hajszál is árnyat vet, s nem kevésbé vétkes az, aki alapvető elvet akár a legkisebb mértékben is elferdít vagy eltorzít – ezek jelentik a hamisságot. De a tényszerűvé tett igazság, a megkövült igazság bűvtárgya, az úgynevezett változatlan igazság vaspántja a hideg tények körében vakként zárja magába az egyént. A szó szoros értelmében igaza lehet valakinek a tényeket illetően és örök tévedésben lehet az igazság vonatkozásában.” (48:6.33)

A mai kultúra hatalmas felfordulás időszakát éli. A filozófia a káosszal és a tagadással küzd. A teológia a dolgok értelmét keresi. A történelem felülvizsgálata folyamatban van. A tudományban a közelmúltban számos forradalom zajlott. A vallás pedig a népek közötti fegyveres konfliktusok mozgatórugójává vált, legalábbis a szervezett és elmerevített vallás. Jézus evangéliuma mégis személyes békét kínál nekünk, mihelyst az új és élő út a személyes imádatban és hozzáállásban a helyére kerül. Jézus minden őszinte embert figyelmeztet a régi gondolkodásmódokkal és a bálványimádással való küzdelmekre. A megvívott küzdelem jutalma azonban értékekben gyarapítja és megörvendezteti az elmét és a szívet, miközben vágyat ébreszt a hívőkkel és az igazságkeresőkkel való közösség és az ő szolgálatuk iránt mindenütt a bolygón.

Az evangéliumi üzenetre való ráébredés szakaszai személyenként változnak, de azért meghatározhatók bizonyos általános kategóriák vagy részterületek:

  1. ÚJJÁSZÜLETÉS – Személyes ismeretség az Istennel, megismerés is, nem csak hit.

  2. FIÚSÁG – Az istengyermeki rang hitbeli elfogadása, „Ő van, tehát én is vagyok”.

  3. AZ ATYA AKARATA – Az Isten akaratának felismerése és elfogadása; „Az én akaratom az, hogy a te akaratod legyen meg.”

  4. KAPCSOLAT A GONDOLATIGAZÍTÓVAL – A bennünk lévő Isten tudatosításának erősödése, a személyes vallásos tapasztalás; csoportos vallásos áhítatok és ima.

  5. AZ ISTENI DOLGOKRA VALÓ ÉRZÉKENYSÉG – Igazság, szépség és jóság másokban és önmagunkban; a vallásos élet és gondolkodás tisztelete életfelfogásoktól és kultúráktól függetlenül.

  6. A SZELLEM GYÜMÖLCSEINEK MEGMUTATKOZÁSA – Személyes átalakulás a szeretetteljes szolgálaton keresztül; személyes béke, mely minden felfoghatót meghalad.

  7. AZ OKOZATISÁG, A KÖTELESSÉG ÉS AZ ISTENIMÁDAT MÉLYEBB MEGÉRTÉSE – A mindenségrendi valóságban elfoglalt személyes helyünk betöltése, a Legfelsőbb evolúciójának részéként való létezés felismerése.

Tamás apostolhoz szólva Jézus azt mondja:

„Szenteld életedet ama nagy munkának, hogy megmutatod, hogy a bíráló-elemző anyagi emberelme miként győzedelmeskedhet az értelmi kétség tehetetlensége felett, amikor az élő igazság megnyilatkozásának látványával szembesül, amint az érvényesül a szellemtől született férfiak és nők tapasztalásában, akik életükben a szellem gyümölcseit termik, és akik úgy szeretik egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (181:2.26)

Másutt a kinyilatkoztatók ezt a megjegyzést teszik:

„Jézus nem azt várja el a tanítványaitól, hogy higgyenek benne, hanem azt, hogy higgyenek vele, higgyenek az Isten szeretetének valóságában és teljes bizalommal fogadják el a mennyei Atyához fűződő fiúság bizonyosságának biztonságát. A Mester azt szeretné, hogy minden követője teljesen osztozzon az ő minden másnál magasabb rendű hitében. Jézus a legmeghatóbb módon arra késztette a követőit, hogy ne csak azt higgyék, amit ő hitt, hanem higgyenek úgy is, ahogy ő hitt. Ez a teljes jelentése az ő legfelsőbb követelményének, »Kövess.«” (196:0.13)

Ezzel szemben minél jobban elmélyedünk Jézus hitében, tanításaiban és példázataiban, annál nagyobb szükségünk van arra, hogy kritikusan értékeljük a kortárs média és a ravasz propaganda támadását. Az elmés reklámok hipnotizáló hatása, az önzést és osztályharcot szító materialista hóbort, a félelem és a háború propagandája a nyílt terror révén azt a határozott benyomást erősíti, hogy a kultúránk és a civilizációnk az elme és a lélek betegségétől szenved. Pedig az ellenszer kéznél van, ha megfelelően alkalmazzuk. Minél inkább átjárja a személyes életünket a „szeretet isteni vírusa”, annál kevésbé tudnak hatni ránk a múlandó anyagi javak, a mai nyugati kultúra önző késztetései. Mintha álomból ébrednénk, kezdünk áthatolni a kulturális kötöttségek, a politikai vélelmek, a manipulatív nyelvi programozás, különösen pedig az evolúciós vallási dogmák számos rétegén. Ahogy Pál apostol oly találóan fogalmazott: „Most ugyanis homályosan látunk, tükörben, akkor majd szemtől szemben [látunk]”.

A lelkünk hívása, a belső vágyak és a céltudatos eszményképek végre felráznak bennünket!

Ha ráébredünk Jézus evangéliumának teljességére, egyetemességére és egyszerűségére, az Isten atyaságáról és az emberek közötti testvériségről szóló evangéliumára, egyrészt látni fogjuk, hogy milyen messzire kell mennünk. Másrészt viszont megértjük, hogy hány lépcsőfokot másztunk már meg a civilizációs/kulturális létrán. Ez még nyilvánvalóbb abban a húsz évszázadban, mely a Mester a földi ittléte óta eltelt. A tudományos felfedezések, a gépi találmányok, a dolgok értelmi alapú megközelítése, a politikai, kulturális és művészi teljesítmények gyorsuló, fokozatosan erősödő hullámai Jézus feltámadása óta teljesen átalakították a bolygónkat.

És mégis háborúk, súlyosan túlnépesedett városok, járványos betegségek, kulturális megrekedés, a környezetünk állapotának romlása és bűnözés sújt minket. A politikusok erőszakos önhittsége és az kétségbeesett ateisták világfájdalma mint két szélső érték közötti ingázástól már szédülhet a fejünk és émelyeghetünk attól az érzéstől, hogy világunk irányítása kicsúszik a kezünkből. Lehet, hogy a félelemkeltés mesteri csalás, de azzal fenyeget, hogy eluralkodik, amikor a médiagépezet katasztrófát és szörnyű pusztulást jósol. Értékelő és megkülönböztető képességünket lenullázzák. Felszabadulásra vágyunk. Követeljük, hogy az Isten vegye át az irányítást.

„Ne csüggedjetek; az emberi evolúció még most is folyik, és az Isten kinyilatkoztatása a világnak Jézusban és Jézuson keresztül nem marad el.” (196:3.33)

Nem itt lenne az ideje, hogy újra elővegyük az örömhír vígaszt hozó bizonyosságait? Ha nem helyezzük az Egyetemes Atyát a történelem és a jövőnk középpontjába, akkor elkerülheti a figyelmünket az Isten jelenlétének evolúciós kibontakozása, az egész emberiség iránti üdvözítő szeretetének megnyilvánulása. Ha nem hiszünk az Atya Istenben és az Anya Istenben, a Jó végső győzelmében hívők testvériségében, akkor kijelentjük, hogy az evangélium nem mozdított meg minket eléggé ahhoz, hogy átformáljuk az elménket és nyissunk az új megértés felé. Ottragadtunk a hideg, zárt körben.

Jézus az Atya gondviselésébe vetett magasztos bizodalommal élt, pillanatról pillanatra tudatosította magában az Isten jelenlétét, s ezt nem gyengítették kétségek vagy félelmek. A jézusi örömhír evangéliuma mindannyiunkat biztosít arról, hogy személyes kapcsolatunk van az Istennel. A családunk egy lesz az egész világ emberiségével. Megtanuljuk, hogy az Isten jelen van a legbensőbb lényünkben. Az imáink és a vágyaink meghallgatásra találnak.

Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy békés pillanatokra van szükségünk ahhoz, hogy összekapcsolódjunk benső szellemi valóságunkkal. Felfedezzük, hogy a bizalom és a szeretet megtartó és gyógyító teljességgel rendelkező kapcsolatokat hoz létre. Felismerjük a sebeink és a magányosságunk mélységeit, ahogy a sérüléseket és a fájdalmat átadjuk a Szellem átalakító hatásának, hogy az igazság isteni fényével és az egymás iránt érzett szeretettel győzzünk az elme sötétsége fölött. Az ígérete, hogy mindent megújít, valóra válik mindenki számára, aki őszintén keresi az Istent és az ő bizalmat mutató és gyógyulást hozó SZERETETÉT.

„Jézus vallása annyiban segíti az emberi polgárosodás legfelsőbb rendű formáját, hogy megteremti a legfelsőbb rendű szellemi személyiség fajtát és hirdeti ama személy szent voltát.” (194:3.7)

„Az előremutató szellemi késztetés a világban jelen lévő legerősebb hajtóerő; az igazságot tanuló hívő a haladó és tetterős lélek a földön.” (194:3.4)

Sajátos módon sok viszály és vita kísérte Jézus evangéliumának tanításait és tanítóit. A mártíromság, az üldöztetés, sőt a kriminalizálás is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a modern hívők ódzkodnak a vakbuzgóság áldozatává válástól. Még az aranyszabályt is a feje tetejére állították, csakhogy udvariasan elutasítsák a mások magánéletébe való beavatkozást.

Szörnyű dolog látni, ahogy a valódi tanhirdetés véleményeket ütköztető vitákká és egymás elítélésévé fajul. A vakbuzgók viszályt és ellenségességet szítanak mindenütt, függetlenül attól, hogy milyen vallási mozgalomhoz próbálnak követőket gyűjteni. A tapintat és a türelem, valamint az a képesség, hogy meghalljuk a másik lelkének kiáltását, több hívőt nyerhet meg, mint az értelmi képességek vagy a hangos viták útján való megnyilvánulások. A bölcsesség gyöngyszemeit eredményesen elejteni egy közös beszélgetésben már önmagában is művészet. Az úgynevezett második mérföld megtétele pedig a csoda forrása lehet egy igazán rászoruló ember számára.

„A jézusi vallás egy új és teljesebb kinyilatkoztatása arra rendeltetett, hogy meghódítson egy anyagelvű, világias rendre épített birodalmat és legyőzze a működéselvű természetközpontúságot a világban. (…) A vallásnak új vezetőkre van szüksége, olyan szellemi beállítottságú férfiakra és nőkre, akik mernek kizárólag Jézusra és az ő egyedülálló tanításaira támaszkodni.” (195:9.2-4)

Jézus arra hív minket, hogy ismerjük meg az igazi lehetőségeinket, hogy úgy tegyük magunkat hasznossá, ahogyan csak mi vagyunk képesek rá. A személyes szellemi átalakulás által kiváltott érzések felszínre törése arra késztet bennünket, hogy hasonló átalakulásban segédkezzünk az egész világ számára, egyszerre mindig egy közösségben.

Jézus nem csak annyit mond, hogy „Béke legyen veletek”. Sürget minket, hogy szeressük egymást, hogy menjünk el az egész világba és vigyük el az örömhírt – a világegyetemek Istenével való rokonságunk örömhírét. Nyilvánvaló, hogy Jézus vallásában nincs helye a henyélésnek. A munkára buzdítás szavai: „Menjetek” és „Tegyétek”, „Szolgáljatok” és „Szeressetek”.

A kinyilatkoztatók a következőkre is figyelmeztetnek minket:

„Sem a demokrácia, sem semmilyen más politikai csodaszer nem fogja átvenni a szellemi előrehaladás helyét. A hamis vallások jelenthetik ugyan a valóság megkerülését, azonban Jézus az evangéliuma által a halandó embert egészen a szellemi fejlődés örök valóságának bejáratáig vezette.” (195:6.10)

„A szabadság vagy a kezdeményezés a lét bármely mezején egyenes arányban áll a szellemi hatás és a mindenségrendi-elme szabályozás mértékével; vagyis, az emberi tapasztalásban »az Atya akarata« megcselekedésének tényleges mértékével. Így aztán, amint egyszer hozzáfogsz, hogy megtaláld az Istent, az maga lesz a meggyőző bizonyítéka annak, hogy az Isten már megtalált téged.” (195:6.16)

„Amint az ember már eléggé kiábrándult azoktól a szomorú csalódásoktól, melyek az önzőség ostoba és csalóka követésével járnak, és miután felfedezte az alakias vallás sivárságát, csakis akkor lesz hajlandó teljes odaadással az országról szóló evangélium, a názáreti Jézus vallása felé fordulni.” (195:9.7)

„A mai műveltséget a jézusi élet új kinyilatkoztatásával kell szellemileg megkeresztelni és az örökkévaló üdvözülésről szóló evangéliuma új felfogásával kell megvilágosítani. Amikor Jézus így felemeltetik, minden embert magához von. Jézus tanítványainak hódítóknál többnek kell lenniük, minden ember számára az ösztönzés és a magasabb szintre emelt élet bőséges forrásainak kell lenniük. A vallás mindaddig csak az emberszeretet felmagasztalása, amíg az Isten jelenléte valóságának felfedezése istenivé nem teszi azt a személyes tapasztalásban.” (195:10.1)

„Mindig tartsátok észben – az Istennek és az embereknek szükségük van egymásra. Mindegyikük egyaránt szükséges a világegyetem isteni rendeltetés szerinti véglegességének elérésében való teljes és végleges tapasztalatszerzéshez az örökkévaló személyiség részéről.” (195:10.3)

Jézus valódi evangéliumát könnyen meg lehet érteni, sőt tanítani is könnyű, csakhogy meg is kell élni. Képmutatás kísérti azok életét, akik ellenállnak az Istennél való azon személyes tapasztalás átalakító erejének, mely az önzést a halandótársak iránti szeretetteljes szolgálaton keresztül győzi le.

Összefoglalva, előbb-utóbb talán rájövünk, hogy a lehetőséget tekintve mi magunk is élő evangéliumok vagyunk az életünkön keresztül, ahogyan kapcsolatba kerülünk ezzel a világgal és annak kultúráival. Megvan a lehetőségünk ahhoz, hogy úgymond nyitott könyvvé váljunk. Ha kérdeznek, tanítjuk mindazt, amit meg lehet tanulni. Amikor szükséget tapasztalunk, cselekszünk. Amikor eljön az ideje, hogy elcsendesedjünk és odafigyeljünk a benső világra, alázatosan átengedjük a gondolataink irányítását az Istennek. A csoportos áhítatokban a megemlékezés és a megújulás útján igyekszünk haladni, ami elvezet bennünket az igaz istenimádathoz.

„A felhívás arra a kalandra, hogy az ember az ország jézusi testvériségének szellemi újjászületése révén egy új, átalakított emberi társadalmat építsen, mindenkit kell hogy lelkesítsen, aki hisz őbenne, hiszen az embereket nem kavarta fel semmi azóta, hogy az ő húsvér testbeli társaiként jártak a földön.” (195:10.6)

Ez az egyszerű, mégis megmentő és erőteljes hatású evangélium a feje tetejére állította a nyugati világot. Ez vezetett el a reneszánszhoz, sőt az ipari forradalomhoz, a felvilágosodáshoz és a modern világunkhoz.

Talán megláthatjuk a mai időkben a hagyományok és kultuszok ősi, zárt körének bolygószintű felszakadását, s az emberiség előtt egyedülálló, új lehetőségek nyílnak ahhoz, hogy az Atya szeretetének gyógyító ereje kifejthesse a hatását. Jelentős, felmérhetetlen változások közepette élünk. Melyik úton megy tovább ez a bolygó? Ki tudja? Ki áll fog megállni elég hosszú időre ahhoz, hogy „olvasson” belőlünk és megismerjen minket, ha mi leszünk „a nyitott könyv népe”?

„A rátok bízott igazság szerint fogja az igazság Mestere a számonkérést elvégezni. (…) Ingyen kaptátok; ezért önként kell adnotok a menny igazságát, és ahogy adjátok, ez az igazság megsokasodik és a megmentő irgalom növekvő fényét árasztja, éppen azáltal, hogy ebben a munkában segédkeztek.” (176:3.7-10)

 

Forrás:

Magyar fordítás:

  • Cseh Gábor (2024). CC BY-NC-ND HU

 

Szerző
Zendt, S.
Év
2024

Címkék

Hozzászólások