Az egyetemes intelligencia kibontakoztatása

Tanulmányozás 2025

Az egyetemes intelligencia kibontakoztatása

Amikor az „egyetemes intelligencia kibontakoztatására” gondolunk, mindannyiunknak más jut eszébe ezzel kapcsolatban. Az azonnali elégedettséget kereső világunkban az a gondolat, hogy bármit is műveljünk, ápoljunk vagy kibontakoztassunk, bizony fáradságos és hosszadalmas folyamatnak tűnik, és a legelső kérdésünk valószínűleg ez lesz: Mi hasznom belőle? Manapság szinte minden döntéshozatal öncélú, egyéni és közösségi viszonylatban egyaránt.

Hányan gondolkodtunk már el a múltbeli tapasztalatainkon és vettünk kézbe segítségként valamilyen életbölcseleti könyvet vagy fordultunk valamilyen módszerhez a sajátos hozzáállásunk megváltoztatása érdekében? Fontos a probléma felismerése, mert ezzel egy lépést teszünk előre, a jobb viselkedésbeli egyensúly felé, s ez nagyobb jóra ösztönözhet bennünket. Az Urantia könyv olyan mű, amely ösztönzést ad és számos olyan kérdésre kínál választ az eredetünkkel, a történelmünkkel és a beteljesülésünkkel kapcsolatban, amelyeket sehol máshol nem kapunk meg. Akár ki is fejthetünk néhány újonnan szerzett ismeretet bárkinek, aki meghallgatja, de adódik egy fontos kérdés: Hányan vagyunk olyanok, akik valóban a magukévá tették a megszerzett tudást, és engedik, hogy az újonnan szerzett felismerések befolyásolják a döntéseiket?

Az Urantia könyvön végigvonuló tanítás az Isten atyaságáról és az emberek közötti testvériségről már évezredek óta itt van velünk. A világunk azonban még a közelébe sem ért a testvériség megélésének, ami viszont szükségessé teszi, hogy fejlődjünk e tanítás személyes értelmezése és elfogadása terén ahhoz, hogy valóban hozzájárulhassunk a civilizációnk fejlődéséhez. A világbéke meghirdetésére irányuló erőfeszítéseink mindig eredménytelenek maradnak, ha nem műveljük a kozmikus (mindenségrendi) tudatosságot és a szeretetre való képességet, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megéljük az emberek közötti testvériséget.

Az egyetemes intelligencia kibontakoztatása, művelése az emberi elme fejlesztését jelenti, márpedig az elme „(…) [a]z emberi élő szervezet gondolkodó, észlelő és érző működési rendje. A teljes tudatos és nem tudatos tapasztalás. Az érzelmi élethez kötődő értelem, mely az istenimádaton és a bölcsességen keresztül a szellemi szintig terjeszkedik.” (0:5.8). Gyakorlati értelemben az egyetemes intelligencia művelése azt jelenti, hogy kifejlesztjük azt a nemes jellemet ÉS azt a mindenségrendi szemléletet, ami az emberek közötti testvériség megéléséhez szükséges, összhangban a Bennünk Lakozó Szellemmel és az Egyetemes Atya isteni akaratával. „Csak a felsőtudatos elme magasabb szintjein, amint az az emberi tapasztalás szellemi határterületén megjelenik, lelhetitek fel a tökéletes mintákkal együtt azokat a magasabb rendű fogalmakat, melyek egy jobb és maradandóbb polgárosodott társadalom felépítéséhez hozzájárulnak. (…)” (111:4.5) Az egyetemes intelligencia művelése az isteni ráhangolódást jelenti, az isteni sajátosságok és jellem kiegyensúlyozott módon történő egyesítését és összehangolását.

Az egyetemes intelligencia művelése nem tévesztendő össze az intellektus fejlesztésével – vagyis az öt érzékszervünkre és a környezetünk értelmezésére korlátozódó emberi gondolkodással. Amikor pusztán az intellektusunkat műveljük, akkor csak az érzékszintű élet megélésében merülünk el és azt a korlátolt hozzáállást alakítjuk ki, hogy „hiszem, ha látom”. Az élet könyvében Dzsiddu Krisnamúrti azt mondja: „Az értelem edzése még nem eredményez intelligenciát. Az intelligencia inkább akkor van jelen, ha valaki tökéletes harmóniában cselekszik mind értelmileg, mind érzelmileg. Az értelem és az intelligencia között óriási különbség van. Az értelem csupán az érzelmektől függetlenül működő gondolkodás. Ha az intellektust az érzelmektől függetlenül valamilyen irányba fejlesztjük, akkor lehet, hogy az embernek nagyszerű intellektusa van, mégsem lesz intelligens, mert az intelligenciában benne rejlik az érzés és az értelem képessége is; az intelligenciában mindkét képesség egyformán jelen van, intenzíven és egymással összhangban.”

Az egyetemes intelligencia kibontakoztatását nem szabad összekeverni a lelkiismerettel sem. A lelkiismeret irányítja a viselkedést, de a lelkiismeret nem intelligencia; nem a lélek veleszületett bölcsessége, és nem is isteni hang, amely a lélekhez szól. „Az pusztán az adott létezési szakasz erkölcseinek a helyest és az erkölcsöst megjelenítő eredője (…)” (92:2.6).

Amikor az egyetemes intelligenciát műveljük, akkor fejlesztjük ama képességünket, hogy nagyobb jóságot fejezzünk ki, és tiszteletben tartsuk azt a szeretetteljes felhívást, melyet az Egyetemes Atya fogalmazott meg minden egyes ember számára: „Légy tökéletes, miként én magam is tökéletes vagyok.” (1:0.3, 1:0.6, 7:4.7, 26:9.3, 40:7.4, 56:0.1) [és a Biblia, ld. Mt 5:48]. A tökéletesség elérése nagy feladat. Mit jelent tökéletesnek lenni egy visszamaradt, tökéletlen világban?

Egyetemes szemszögből nézve a tökéletesség olyan folyamat, melynek teljes elérésére majd csak a Paradicsomban kerül sor. A tökéletesség viszonylagos szintjeit viszont már az életünk során elérhetjük azáltal, hogy kitartóan törekszünk az igazságosságban és a szeretetben – vagyis az igazságban, a szépségben és a jóságban – való gyarapodásra, amelyek az Egyetemes Atya természetének jellemzői.

Az „isteni tökéletesség” az egyensúly kialakításával kezdődik – az összes képesség szabad akaratú mozgósításával egy nemes jellemtől vezérelt emberi személyiség felé, a magasabb rendű spirituális (szellemi) jelentéstartalmak és értékek felé tett lépésekkel, egyetlen közvetlen és távlati célt szem előtt tartva: a szerető szülő önzetlenségével szolgálni másokat. „Amint az ember akaratát az Atya akarata szerinti cselekvésnek szenteli, amint az ember Istennek adja mindenét, amije csak van, akkor Isten azt az embert többé teszi annál, mint ami valójában.” (117:4.14) Ez azonban kemény munkával jár – nem ez a kedvenc időtöltésem. „Az evolúciós embernek természetes módon nem ízlik a kemény munka. Ahhoz, hogy az élettapasztalásában lépést tartson a gyarapodó vallásos tapasztalás ösztökélő igényeivel és késztető ösztönzéseivel, folyamatosan munkálkodnia kell a szellemi növekedésén, az értelme által meghódított terület bővítésén, a tárgyi tudásának gyarapításán és a társadalmi szolgálatán. Nincs valódi vallás igen tevékeny személyiség nélkül.” (102:2.7) Ugye, mennyire szeretjük a kényelmes megoldásokat a szellemi teljesítmények elérése, sőt az önmagunk átalakítására irányuló erőfeszítések terén! Ezek az erőfeszítések talán elégségesek lehetnek az egyes ember számára, de társadalmi szinten nem bírnak átalakító erővel. Az „igen tevékeny személyiség” az egyetemes intelligencia műveléséhez szükséges elkötelezettség. „A férfiaknak és a nőknek időre van szükségük, hogy gyökeres és általános változtatásokat hajthassanak végre a társas viselkedéssel, a bölcseleti alapállással és a vallási meggyőződéssel kapcsolatos alapvető és sarkalatos felfogásaikon.” (152:6.1)

Az egyetemes intelligencia kibontakoztatása összhangban van a Fokozatos Fejlődés Isteni Tervével, mert a következő lehetőségeket rejti magában:

  • Javítja azokat a vallási/szellemi gondolkodási és cselekvési szokásokat, amelyek hozzájárulnak a szellemi növekedéshez és az igazságban való élethez.

  • Elősegíti az értelmi gyarapodást.

  • Elősegíti az érzelmi érettség elérését.

  • Fejleszti az erkölcsi rálátást, vagyis az erkölcsi értékeket és azok kifejezését elősegítő kötelességtudatot.

  • Fejleszti a valódi szellemi meglátás képességét, vagyis az Isten mint Atya/személyiség valóságának és minden személyiség testvéri valóságának felismerésére és elfogadására való képességet.

  • Erősíti az Istennel való bensőséges viszonyt a bennünk lakozó Szellemhez hangolódás mértékének javítása révén.

  • Elmélyíti a teremtett természet szépségének megbecsülését.

  • Előmozdítja az önzetlenség minőségi megélését, azaz a szeretetre való képességnek és az emberek közötti testvériség megélésére való képességnek a kibontakoztatását.

  • Javítja a mindenségrendi látásmódot, ami hozzájárul a vallási egységhez és a kulturális fejlődéshez.

  • Képessé tesz minden egyes embert arra, hogy maga bontakoztassa ki magában a mindenségrendi rálátást.

A kézzelfogható eredmények megjelenése a „hab a tortán”. Ezek közé tartozhat a pozitív életszemlélet, a jobb egészség, a tartalmasabb kapcsolatok, a kedvezőbb karrierlehetőségek, a mindennapi események harmonikus ritmusának és a rendezett életkörülményeknek a kialakulása. A valódi boldogság az egyetemes léptékű értelmes élet természetes velejárója!

Amikor az egyetemes intelligenciát műveljük, felszabadítjuk a hitet, nemesebb fokra emeljük a bölcsességet és megéljük az igazságot. A kiváló jellem és az ösztönzést nyert egyén másokkal összefüggésben kitágult szellemi látásmódja olyan szeretethullámot fog kelteni, amely társadalmi tudatosságú szolgálatba fordul át s ez átalakító hatással lesz a világunkra. A legnagyobb hatékonyság érdekében az egyetemes intelligencia kibontakoztatásának folyamatát egy egyértelmű rendeltetési célnak kell vezérelnie, egy legfőbb célnak, amelyre minden erőfeszítésünk, munkálkodásunk és szervező tevékenységünk irányul. Az egyetemes rendeltetési cél minden közvetlen célt és cselekvést áthat, és az életünk számára ösztönzővé, a személyes életúttervünk magjává válik.

A célt hitnek kell támogatnia. Megvan a hatalmunk, hogy megteremtsük, amit szeretnénk, de hinnünk kell a célunkban anélkül is, hogy tudnánk, miként fog megnyilvánulni, vagy milyen érzés lesz, ha egyszer elérjük. Nekem személy szerint a hit mindig az Istenbe vetett hitet jelentette. A Mennyország nem az utolsó állomás című könyvem megírása során felismertem, hogy a hit sokkal több, mint értelmi meggyőződés valamiről. A teremtő és a teremtmény közötti élő kapcsolatot jelenti, ami táplálja bennünk a vágyat az isteni tulajdonságok kifejlesztése iránt. A hit azzal arányosan növekszik, ahogyan az Istenre vonatkozó fogalmunk körét bővítjük és ahogy az Isten-ember kapcsolatot mind jobban megértjük; minél jobban felismerjük és értékeljük a bennünk lakozó Szellemet, annál szorosabb lesz a kapcsolatunk az Istennel és annál nagyobb lesz a szeretetünk Isten iránt, és annál erősebb lesz azon elkötelezettségünk, hogy tükrözzük az ő természetét. A hit személyes megtapasztalásában való növekedés erősíti az Istenbe mint Egyetemes Atyába és magunkba mint az Isten fiaiba és leányaiba vetett hitünket. Sőt, érzelmi téren még inkább nyitni tudunk az egész emberiségre értelmezett testvériség irányába. „A hiedelem akkor érte el a hit szintjét, amint serkentőleg hat az életre és alakítja az életmódot. Valamely tanítás igazként való elfogadása nem hit; az puszta hiedelem. A bizonyság és a meggyőződés sem hit. A tudatállapot csak akkor ér el hitszinteket, amikor ténylegesen is uralja az életmódot.” (101:8.1)

Lehet, hogy van egy jó elképzelésünk a távlati célunkról és a közvetlen céljainkról, de olyan életmód követése nélkül, ami lehetővé teszi számunkra, hogy el is jussunk oda, bizony szem elől téveszthetjük ezeket a célokat. Az egyetemes intelligencia művelésével a korszakos kinyilatkoztatás tükrében tisztábban láthatjuk a rendeltetést és a távlati célt, és több lehetőséget kapunk mindezek jelentéstartalmának megértéséhez. A megértésben való gyarapodással pedig együtt jár egy olyan pozitív láncreakció beindulásának lehetősége, amely segít nemesebb szintre emelni mind a személyes, mind a társadalmi értékeket.

Az egyetemes intelligencia kibontakoztatása, illetve művelése a következő hét tevékenységet foglalja magába s ezek mindegyike döntő fontosságú a kiegyensúlyozott szellemi természet kialakításához:

  1. A gondolkodás minőségének javítása

  2. A hiedelmek feltárása (a korszakos kinyilatkoztatás tükrében)

  3. Az érzelmi érettség fejlesztése

  4. Az erkölcsi tudatosság és következetesség kialakítása

  5. A szellemi útmutatásra hangolódás

  6. A jó ízlés ápolása

  7. Odaadó hozzáállás kialakítása

1. A gondolkodás minőségének javítása az elme fejlesztését jelenti a tárgyilagosság és a gondolkodás minősége terén. Az értelmes cselekvés csak akkor lehetséges, ha képesek vagyunk módszeresen és objektíven vizsgálni az ismereteink, a szerzett készségeink, a hozzáállásunk és a cselekedeteink értéktartalmát.

2. A szellemi alázat hiánya és ebből eredően a hiedelmeink feltárásától és megkérdőjelezésétől való ódzkodás talán az egyik legnagyobb akadálya a szellemi növekedésnek. Megelégszünk azzal, amit tudunk, és kényelmesnek találjuk a kialakult egyensúlyi állapotot. Ez nem is meglepő. A hiedelmeink feltárása olyan intellektuális utazást jelent, amely biztosan harcra készteti az elmét és a szívet. Az elme nem akarja elengedni a megszokottat, és tarthatunk attól is, hogy elveszítjük a biztonságérzetünket, ha kérdéseket merünk megfogalmazni. A hiedelmeink kérdező elmével történő felfedezése kétségtelenül szellemi izgalomba hoz bennünket, de a hiedelmek felfedezése nem arról szól, hogy elvetjük őket; hanem inkább arról, hogy kibővítjük azokat annak érdekében, hogy az életünk megéléséhez egy magasabb szellemi magaslatot találjunk. Arról van szó, hogy nyitottnak kell lennünk minden tudás iránt, és meg kell határoznunk, hogy a hiedelmeink hol helyezhetők el.

3. Az érzelmi érettség fejlesztése azt jelenti, hogy felismerjük és kezeljük a jellemhibáinkat, és hogy tovább dolgozunk az erősségeinken. A Gâyatrî című könyvben a szerző, I.K Taimni kifejti ennek a folyamatnak a fontosságát: „Mielőtt a lényünk legbelsőbb mélységeiből bármilyen spirituális fény áttörhetne az elménk birodalmaiba, sok mindent el kell végeznünk. A tisztátalanság nyomait el kell távolítani, a torzulásokat ki kell simítani, és a közvetítőket összhangba kell hozni. Csak egy ilyen jól előkészített, ezektől a szokványos hibáktól mentesített elmében nyilvánulhat meg a magasabb rendű tudás fénye.”

4. Az erkölcsi tudatosság és következetesség kialakítása talán a legnagyobb kihívás, mert természetesnek vesszük azt az erkölcsi következetlenséget, amelynek tanúi vagyunk a családban, az üzleti életben, a politikában és a vallásban. Mit jelent erkölcsileg következetesnek lenni? [Randy Ruffin szerint:] „Az erkölcsösség azt jelenti, hogy átláthatónak és teljes mértékben megbízhatónak kell lennünk – a család és a barátok felé, a munkahelyen és az egész életben. A tisztességről szól, arról, hogy nap mint nap „tartjuk a szavunkat”, kis és jelentős ügyekben egyaránt, a magánéletben éppúgy, mint a közélet területén.”

5. A szellemi útmutatásra hangolódás azt jelenti, hogy a bennünk lakozó Szellemmel való eggyé kapcsolódás megtalálására törekszünk, és nyitottak maradunk a Szellem útmutatásának követésére. A nemes szeretettel összhangban lévő erkölcsi döntések, igaz megnyilvánulások és szellemi alázat ad mozgósítő erőt a Bennünk Lakozó Szellemnek ahhoz, hogy a halandó elmét fokozatosan hozzáigazítsa az isteni magatartásmódokhoz. Az istenimádban való elmélyülés gyakorlása elősegíti az elme kapcsolódását az isteniségi területekhez, az ellazulás pedig megújítja az elmét – a konfliktus megszűnik, a feszültség oldódik –, s ezzel javul az ember képessége a szellemi válasz fogadására.

6. A jó ízlés ápolása olyan esztétikai érzék kifejlesztését jelenti, amely a tökéletességet tükröző dolgok felismerését és megbecsülését fejezi ki. A jó ízlés – a személyes ízléssel ellentétben – az igazsággal összhangban lévő tudás alapos megértésén alapul, nem is feltétlenül érzelemmentesen, de ehhez csak egy nyitott és racionálisan működő elmével lehet eljutni. A jó ízlés kialakulásával képessé válunk arra, hogy örömet találjunk a kiválóságban, és értékeljük a jót és a szépet, ott és ahol csak rátalálunk.

7. Az odaadó magatartás több, mint az Isten iránti szenvedélyes szeretet. Magában foglalja az Isten megismerése iránti elkötelezettséget és azt, hogy az embertársainknak való segédkezés révén hűségesen szolgáljuk őt. Az odaadó hozzáállás a kitartás és a belső isteniség kifejezése iránti mentális elkötelezettség eredményeként alakul ki. Ilyen odaadó hozzáállást úgy alakíthatunk ki, hogy szokásunkká tesszük az Istenben való bizalmat, miközben gazdagítjuk az imádságról és az istenimádatról alkotott felfogásunkat.

Az egyetemes intelligencia művelésének folyamatában minden egyes tevékenységet az egyén igényeihez, preferenciáihoz, erőforrásaihoz és képességeihez lehet igazítani. Ez a folyamatot ideális esetben már gyermekkorban elkezdődik, de sosem késő hozzáfogni. Sokan már eljutottak a mesteri szint bizonyos fokára e tevékenységek egyikében-másikában, de a kiválóságot nemcsak testi és értelmi képességek, hanem erkölcsi és szellemi készségek is jellemzik. Az isteni jellem kialakítása terén való előrehaladás a szellemi jelentéstartalmak bővülésével és az értékek nemesebb szintjének felismerésével jár, s ez egy szünet nélküli, örökké tartó folyamat.

Az egyetemes intelligencia kibontakoztatására irányuló tevékenységek egyidejűleg is végezhetők, persze különböző intenzitással. Az egyes tevékenységek kizárólag különböző sajátságokat élénkíthetnek vagy fokozhatnak. A távlati célra való összpontosítás és az elkötelezettség győzedelmeskedik a személyes kihívások fölött, beleértve a kétségeket is. Akárcsak egy új nyelv tanulásakor, e téren is lesznek olyan időszakok, amikor elkedvetlenedünk, de lesznek olyanok is, amikor tudjuk, hogy jó úton járunk. Az ösztönző hatású cél felerősíti a belső késztetésünket, ahogy megtapasztaljuk az Istennel és az embertársainkkal való kapcsolat kibontakozását. A kihívás tartalmasabbá teszi mindazok életét, akik elindulnak az úton.

 

Forrás:

  • Keene-Lund, Sh.: Cultivation of Universal Intelligence. In: UAI Journal, Vol. 15, No. 1., February 2008.

Magyar fordítás:

  • Cseh Gábor (2025). CC BY-NC-ND HU.

 

Szerző
Keene-Lund, Sh.
Év
2025

Címkék

Hozzászólások