Az érzelmek és érzések szerepe az evolúciós világban
Többször is elgondolkodtam azon, hogy vajon miért nem rendeztek még soha olyan [Urantia] konferenciát, amely kifejezetten az érzelmek és érzések evolúcióban betöltött szerepével foglalkozik. Persze az is lehet, hogy csak én nem tudok arról, hogy valahol már tartottak ilyen rendezvényt.
Volt idő, amikor komolyabban elmerültem a pszichológiával kapcsolatos tanulmányokba és mélyen beleástam magam a tranzakcióanalízisbe; ekkor találtam rá az Urantia könyvre. Ez a könyv bővelkedik a pszichológiai tárgyú részletekben. Különösen érdekes volt számomra, hogy ezeket az információkat a harmincas évek közepén adták közre. Vajon hány mai olvasó van tisztában azzal, hogy akkoriban a pszichológiát még lenézték – áltudománynak csúfolták. Nem csoda, hogy dr. Sadler, az úttörő pszichiáter le volt nyűgözve.
Ahogy én látom, a legjobb, amit jelenleg tehetek, hogy bemutatom a kezdetleges érzelmekkel és érzésekkel kapcsolatos alapvető szövegrészeket, és remélem, hogy ez másokat is arra ösztönöz, hogy az itt nem közölt hivatkozások megvizsgálásával tovább dolgozzanak a saját evolúciós fejlődésükön (…).
Ember előtti érzelmek
Az ember több mint elme és szellem. Az emberek fizikai-érzelmi lények is. Ha egy élethordozó szemszögéből nézzük, könnyen belátható, hogy miért fordítottak nagy figyelmet a legígéretesebb állatfajok érzelmi fejlődésére is. És ugyanezeket a kezdetleges vonásokat könnyen felismerhetjük a mai állatokban és emberekben is.
„Ezen új faj képviselői a testméretükhöz képest a legnagyobb aggyal rendelkeztek bármely állathoz képest, mely előttük a földön valaha is létezett. Rendelkeztek számos, a későbbi ősembert is jellemző érzelemmel és érzékkel, nagyon kíváncsiak voltak és erős fellelkesülést mutattak, amikor valamely dologban sikert értek el. Az éhségérzet és a heves nemi vágy magasan fejlett volt, és határozott válogatás nyilvánult meg az udvarlás és a párválasztás egy kezdetleges formájában. A rokonaik védelmében vadul harcoltak és a családi kapcsolataikban meglehetős gyöngédséget mutattak, a szégyenérzettel és a bűntudattal határos meghunyászkodási érzékkel rendelkeztek. A párjuk iránt nagyon ragaszkodók és meghatóan hűségesek voltak, de ha a körülmények elválasztották őket, akkor új társat választottak maguknak.” (62:2.3)
Korai emberi érzelmek
A fent idézett szövegrész az állatok által mutatott érzelmek és érzések egész soráról szólt. Elképesztő lehet belegondolni, hogy egymillió évvel ezelőtt néhány állat magasabb szintű érzelmeket mutatott, mint néhány mai ember. De még többre volt szükség, és nemsokára megszületett egy nagyon ígéretes ikerpár, akiket Andon és Fonta néven ismerünk. Úgy tűnik, hogy ők már az érzelmek teljes skálájával rendelkeztek:
„Ezen emberi ikerpár hamar számos új érzelmet mutatott ki. Kifejezték a tárgyak és a más lények iránti csodálatukat és komoly mértékű hiúságot is mutattak. De az érzelmi fejlődés terén a legfigyelemreméltóbb előrelépés a valódi emberi érzelmek egy új csoportjának a hirtelen megjelenése volt, az imádat csoportjáé, a befogadó áhítat, a hódolat, az alázat és még a háládatosság egy kezdetleges formája is megjelent. A félelem, párosulva a természeti jelenségekkel kapcsolatos tudatlansággal, ekkoriban ad életet a kezdetleges vallásnak.
E kezdetleges emberek nem csak ilyen emberi érzelmeket nyilvánítottak ki, hanem számos egyéb, magasan fejlett érzés is megvolt náluk nyers formában. Ködösen felismerték a sajnálatot, a szégyent és a szemrehányást, és ténylegesen is tudatosult bennük a szeretet, a gyűlölet és a bosszúállás, és a féltékenység jellegzetes érzelmeire is hajlamosak voltak.
E két ember – az ikerpár – felügyelete nagy próbatételt jelentett a főemlős szülők számára. Olyan kíváncsiak és kalandvágyók voltak, hogy számos alkalommal majdnem életüket vesztették még nyolcéves koruk előtt. Így nem is csoda, hogy már tizenkét éves korukra mindenhol sebhelyek borították a testüket.
Nagyon korán elsajátították a szóbeli érintkezést; tízéves korukra egy fejlett jelrendszert és egy olyan nyelvet fejlesztettek ki, mely csaknem félszáz fogalmat foglalt magába, és amely nagymértékben továbbfejlesztette és kiterjesztette az őseik által használt kezdetleges közléscsere-eljárásokat. De bárhogy próbálkoztak is, az új jelek és jelképek közül csak néhányat tudtak a szüleiknek megtanítani.
Nagyjából kilencévesek lehettek, amikor egy verőfényes napon a folyó mentén lefelé elvonultak egy igen nagy jelentőségű dolgot megbeszélni. Az Urantián állomásozó minden mennyei értelem, jómagamat is beleértve, megfigyelőként jelen volt a déli találkozó eseményeinél. Ezen a jelentős napon közösen arra jutottak, hogy egymással és egymásért akarnak élni, és ez volt az első megállapodás azok sorában, melyek végül odáig vezettek, hogy eldöntötték, megszöknek a visszamaradott, állati társaiktól és észak felé veszik az útjukat, s ekkor még nemigen tudták, hogy ezzel megalapítják majd az emberi fajt.” (62:5.4-8)
A felemelkedésért folytatott küzdelem
Úgy tűnik, hogy már a legkorábbi emberek – legalábbis kezdetleges formában – szintén megtapasztalták az általunk ma megélt érzelmeket és érzéseket. Ezek mindegyike – beleértve az alantasabbakat is – fontos szerepet játszott az ember evolúciójában. Ne feledjük, hogy az első félmillió év alatt még nem volt jelen a világunkon a bolygóherceg és a száz tagú emberfeletti törzskara. Már a túléléshez is nagy bátorság kellett. Andon és Fonta Gondolatigazítót kapott, ahogyan néhány, de nem minden gyermekük is. Ők már emberek voltak, és így mind a hét elmeszellem-segéd működését élvezhették. Az élet kemény volt, és ők többnyire az érzelmeiken keresztül reagáltak a környezetükre. Íme, mit sikerült elérniük a korai őseinknek:
„E korai emberek állati őseinek törzsi élete számos társadalmi szokás kialakulását vetítette előre, és e lények kiteljesedő érzelmei és fejlődő agyi teljesítőképessége révén közvetlen fejlődés ment végbe a társas szerveződésben és a nemzetség tagjai közötti munkamegosztásban. Nagyon is hajlamosak voltak az utánzásra, azonban a játékösztön gyenge fejlettségi szintet ért el náluk, és a humorérzék csaknem teljesen hiányzott belőlük. Az ősember alkalmanként elmosolyodott ugyan, de szívből sohasem nevetett fel. A humor a későbbi ádámi emberfajta öröksége. E korai emberi lények nem voltak olyan érzékenyek a fájdalomra és olyan kényesek a kellemetlen helyzetekre, mint a később kifejlődő halandók közül sokan. A gyerekszülés Fonta és az ő közvetlen leszármazottai számára nem volt fájdalmas és szenvedéssel járó megpróbáltatás.” (63:4.2)
„Csodálatos törzset alkottak. A férfiak hősiesen harcoltak a párjuk és a gyermekeik védelme érdekében; a nők ragaszkodó odaadással viseltettek a gyermekeik iránt. De a hazafiságuk teljes mértékben a közvetlen nemzetségre korlátozódott. Nagyon elkötelezettek voltak a családjuk iránt; ellenvetés nélkül meghaltak volna a gyermekeik védelme érdekében, azonban nem voltak képesek felfogni azt a gondolatot, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék az unokáik számára. A felebaráti szeretet még nem született meg az emberi szívben, függetlenül attól, hogy a vallás megszületéséhez szükséges minden érzelem már jelen volt ezekben az urantiai őslakókban.
E korai emberek megható ragaszkodást mutattak a társaik iránt és már kétségtelenül élt bennük a barátság eszméje, még ha kezdetleges formában is. A későbbi időkben gyakori látvány volt, hogy a visszamaradott törzsekkel való folyton visszatérő csaták során ezek az ősemberek hősiesen küzdöttek az egyik kezükkel, miközben a másikkal egy sebesült harcostársukat támogatták, próbálták védeni és menteni. A későbbi evolúciós fejlődés legnemesebb és legfelsőbb rendű emberi vonásai közül sok e korai népekben vetült előre megindító formában.” (63:4.3-4)
„A párzási ösztön az emberi lények egyik meghatározó hajtóereje; ez az egyetlen olyan érzés, mely az egyéni kielégülés álruhájában megjelenve eredményesen elcsalja az önző embert odáig, hogy a faj jóléte és fenntartása érdekében magasan az egyéni jólét és a személyes felelősséget nélkülöző szint fölött működjön.
A házasság, mint intézmény a legkorábbi kezdeteitől egészen a legújabb időkig az ember önmaga átörökítésére való élőlénytani hajlamának társadalmi evolúcióját ábrázolja. A kifejlődő emberi faj megmaradását e faji párzási ösztön megléte biztosítja, egy olyan késztetés, melyet csak közelítőleg lehet nemi vonzalomnak nevezni. Ez az erős élőlénytani késztetés minden ezzel kapcsolatos hajlam, érzelem és szokás – legyen az testi, értelmi és társadalmi – ösztönközpontjává válik.” (82:1.7-8)
„Ha a hiúságba beleértjük a büszkeséget, a törekvést és a méltóságot is, akkor nem csak azt vehetjük észre, hogy e hajlamok miként járulnak hozzá az emberi társulások kialakulásához, hanem azt is, hogy miként tartják össze az embereket, lévén, hogy ezek az érzelmek semmit sem érnek közönség nélkül, mely előtt díszelegni lehet. A hiúság rövidesen olyan egyéb érzelmekkel és érzésekkel társult, melyeknek társadalmi színtérre volt szükségük, ahol megmutatkozhattak és kielégülést nyerhettek. Ebből az érzelemcsoportból származnak minden művészet, szertartás, játékos testgyakorlás és egyéb versengés minden formájának ősi kezdetei. (…)” (68:2.10-11)
„A társadalmi csoportosulások megjelenésével az egyéni viszolygások elkezdtek eltűnni a csoportérzésekben, és ez segítette a törzsön belüli békességet, ez azonban a törzsek közötti béke rovására ment. A békét tehát először a csoporton belüliek vagy a törzs élvezte, azok, akik sohasem kedvelték és mindig is gyűlölték a csoporton kívülieket, az idegeneket. Az ősember érdemnek tekintette az idegen vér kiontását.” (70:1.5)
„Az ember sohasem fogadja el a békét mint természetes életmódot mindaddig, amíg alaposan és többszörösen is meg nem győződött arról, hogy a béke a legjobb dolog az ő anyagi jólétéhez; és amíg a társadalom nem bocsátott rendelkezésre bölcsen olyan békés helyettesítőket, melyek gondoskodnak azoknak az eredendően meglévő hajlamoknak a kiéléséről, azoknak az állandóan felgyülemlő érzelmeknek és energiáknak a felszabadítását szolgáló közösségi hajtóerőnek a rendszeres szabadjára engedéséről, melyek az emberi faj önfenntartási válaszainak részét képezik.” (70:2.20)
„Emlékeznetek kell arra, hogy az érzés az, nem pedig a gondolkodás, ami vezérlő és szabályozó hatást gyakorol minden evolúciós fejlődésre. A fejletlen elmék számára csekély különbség van a félelem, az óvakodás, a tisztelet és az imádás között.” (85:7.2)
„A korai babonaság varázsa volt az anyja a későbbi tudományos kíváncsiságnak. E kezdetleges babonaságokat előremutató, erőteljes érzelem – félelem és kíváncsiság – hatotta át; a régi idők varázslásában fokozatosan erősödő hajtóerő érvényesült. E babonaságok a bolygói környezet megismerésére és szabályozására irányuló emberi vágy előretörését jelentették.” (88:4.6)
„A régi idők során mindvégig az emberek ilyen módokon törekedtek többlet hitelt szerezni az isteneik főkönyveiben. Egykor az volt a szokás, hogy amikor az embereket valamilyen érzelmi túlterhelés érte, önmegtartóztatásra és önkínzásra tettek esküt. Az idők folyamán ezek az eskük az istenekkel kötött szerződések alakját öltötték és ebben az értelemben valódi evolúciós fejlődést képviseltek annyiban, hogy azt feltételezték az istenekről, hogy valamilyen meghatározott dolgot kell cselekedniük cserébe ezért az önkínzásért és a test gyötréséért. Az eskük között voltak nemleges és igenlő jellegűek egyaránt. Az ilyen káros és szélsőséges fogadalmak ma a legjobban bizonyos indiai népcsoportoknál figyelhetők meg.” (89:3.5)
„Az emberevés némely formája az egykor fejlettebb fajták elfajzásának eredménye volt, de többnyire elterjedt volt az evolúciós emberfajták körében. Az emberevés olyankor került előtérbe, amikor az emberek erős és keserű érzelmeket tápláltak az ellenségeik iránt. (…)” (89:5.5)
„A vallás és annak közvetítői, melyek közül a legfontosabb az ima, csakis azokkal az értékekkel társulnak, melyek általános társadalmi elismertséggel, a csoport jóváhagyásával bírnak. Ezért, amikor az ősi ember megpróbálta kielégíteni az alantasabb érzelmeit vagy be akarta teljesíteni a zabolátlan, önös törekvéseit, megfosztotta magát a vallás vigaszától és az ima segítségétől. Ha az egyén bármiféle közösségellenes dologgal próbálkozott, rákényszerült a nem vallási jellegű varázslás segítségének keresésére, a boszorkánymesterekhez kellett folyamodnia, és így megfosztatott az ima segítségétől. Az ima ezért nagyon hamar a társadalmi evolúció, az erkölcsi fejlődés és a szellemi előrelépés hathatós támogatójává vált.” (91:1.2)
„A rejtelem és a hatalom mindig is ösztönözte a vallási érzületeket és félelmeket, míg az érzelem mindig is erőteljes szabályozótényezőként működött azok fejlődésében. Az alapvető vallási ösztönző mindig a félelem volt. A félelem alakítja az evolúciós vallás isteneit és mozgatja az elmaradott hívők vallási szertartásait. A polgárosodás kibontakozásával a félelmet módosítja a hódolat, a csodálat, a tisztelet és a rokonszenv, és később tovább befolyásolja a bűntudat és a megbánás.” (92:1.4)
„A korai evolúciós elmében jelenik meg először a társadalmi kötelezettség és az erkölcsi kötelesség érzése, mely főként érzelmi alapú félelemből származik. A társadalmi szolgálatra való határozottabb késztetés és az emberbarátság eszményalapúsága az emberi elmében lakozó isteni szellem közvetlen késztetéséből származik.” (103:5.1-2)
Ez az eszme/eszménykép, vagyis az, hogy jót tegyünk másokkal – az a késztetés, hogy megtagadjunk valamit az egónktól a felebarátunk javára – eleinte nagyon korlátozottan jelenik meg. A fejletlen ember csak a hozzá nagyon közel állókat tekinti felebarátnak, azokat, akik jószomszédként bánnak vele; a vallási civilizáció előrehaladtával a felebarát fogalmi köre kibővült, és magába foglalta a nemzetséget, majd a törzset, aztán a nemzetet. Jézus pedig kibővítette a felebarát fogalmát úgy, hogy az az egész emberiséget magába foglalja, beleértve még annak elfogadását is, hogy szeressük az ellenségeinket is. Minden normális emberben van valami, ami azt súgja neki, hogy ez a tanítás helyes. Még azok is, akik a legkevésbé gyakorolják ezt az eszményt, elismerik az elméleti helyességét.
Új megítéltetési korszakok
Félmillió évvel az első emberek kifejlődését követően, a hat színes fajta megjelenése után érkezett meg az Urantiára a Bolygóherceg és a 100 húsvér férfiból és nőből álló törzskara. Ez lett a kinyilatkoztatott vallás és a fejlettebb életviteli és tanulási módszerek elsajátítására irányuló gyakorlati képzés új megítéltetési korszaka. Akkoriban nem az érzelmi önuralmon volt a hangsúly. A könyvből tudjuk, hogy körülbelül 300.000 évvel később lázadás tört ki, és gyakorlatilag minden, vagyis az akkori fejlődés egésze elveszett, bár a testi fejlődés folytatódott.
Az oktatás az ádámi megítéltetési korszak idején [kb. 38.000 éve] sokkal fejlettebb szintet ért el. Elvégre először a saját felsőbbrendű utódaik tanítására alkalmazták. És ők nagy figyelmet fordítottak a társadalmi fejlődésre.
„A Kert nyugati tanrendszerének kizárólagos célja a közösségszervezés volt. A nyugalmas délelőtti időszakot a gyakorlatias kertészkedésnek és mezőgazdasági munkáknak szentelték, a délutáni időszakokat pedig a játékos versengéseknek. Az estéket a társadalmi érintkezés és a személyes barátságok ápolása céljából vették igénybe. A vallási és a nemi nevelést otthoni feladatnak tekintették, a szülők feladatának tartották.
Ezekben a tanodákban az oktatás kiterjedt a következőkre:
1. Egészség és testápolás.
2. Az aranyszabály, a társadalmi érintkezés mércéje.
3. Az egyéni jogoknak a csoportjogokhoz és a közösségi kötelezettségekhez való viszonya.
4. A különböző földi emberfajták történelme és műveltsége.
5. A világkereskedelem előmozdításához és fejlesztéséhez alkalmazható módszerek.
6. A kötelezettségek és az érzelmek összeütközésének feloldása.
7. A játék, a humor, valamint a testi harc helyettesítőinek művelése.” (74:7.2-10)
Haladó szellemi kinyilatkoztatások
A Melkizedek [kb. 4000 évvel ezelőtt] fő célja az volt, hogy újraélessze az egy Isten fogalmába vetett hitet, és tudjuk, hogy Jézus célja itt [a világunkon] részben az volt, hogy kinyilatkoztassa a mennyei Atya természetét és akaratát. Úgy tűnik, egyikük sem az érzelmi fejlődésre összpontosított.
Aztán megkaptuk az Urantia könyvet. Ez nemcsak egy nagymértékben kibővített szellemi kinyilatkoztatás, hanem visszanyúlik egészen a világ kezdetéig, hogy az ember fejlődésének minden vetületéről beszámolhasson. A mindenségrendi tudatosság kiterjesztésének és a szellemi érzékelés fokozás fejlesztésének egyik komoly gátja az érzelmi érettségi szintünk, s a növekedés legfőbb akadályait a tudatlanságunk és az előítéleteink képezik. Vajon mennyire lehetünk érettek, ha a modern emberben még mindig megfigyelhetjük mindezeket a kezdetleges vonásokat? Az állati eredetű vonások mindig velünk maradnak, de a világ fejlődésével ezeket a sajátosságokat szocializálnunk [a közösség érdekében szabályoznunk] kell.
Jézus azt mondta, hogy meg kell tanulnunk szeretni egymást, ahogyan ő szeret minket, és akkor mindenki megtudja, hogy az Isten fiai vagyunk. Az írásokban rengeteg leírás található Jézus emberi érzelmeiről és arról, hogy mit tanított az érzéseinkről és érzelmeinkről.
Az érzelmeink közül sokat még mindig kezdetleges módon élünk meg, amint azt a nemzetek és a vallások közötti folyamatos összeütközések is bizonyítják. A harcnak egy kevésbé romboló formáját is folytatjuk, például az övön aluli ütéseket a heves vitáink során. A nemi jellegű érzelmek is lehetnek romboló hatásúak, amit a magas válási arány is mutat. Az élvezetek csábítása is abba az irányba hat, hogy az irányítás kicsússzon a kezünkből. A kapzsiság és a hataloméhség pusztító erejét mindenki jól ismeri.
Mindannyiunknak függetlenné kell válnunk ahhoz, hogy őszintén mondhassuk Atyánknak azt, hogy a mi akaratunk az, hogy az Ő akarata legyen meg. De mi a helyzet az ultra-függetlenséggel? Ez volt Lucifer, Sátán és Kaligasztia dőresége. Vajon ez is része annak az örökségnek, amit ránk hagytak? Szerintem igen. Nézzünk csak körül.
Az Urantia kinyilatkoztatás átadása időzítésének sok köze lehetett ahhoz, hogy dr. Sadler pszichiáterként úttörő volt, és a kinyilatkoztatók előre láthatták, hogy az emberiség néhány éven belül nagy előrelépéseket tesz a pszichológia területén. A genetikai öröklődés és a környezeti kondicionálás megértése nélkül nehéz lenne felismerni, hogy miért teszünk bizonyos dolgokat, vagy miért viselkedünk bizonyos módon: nehezen tudnánk felismerni, hogy mekkora hatalmunk van saját magunk felett ahhoz, hogy visszafogjuk a meggondolatlan viselkedésünket.
Az érzések és az érzelmek olyan mértékben erősítik az emberi tapasztalást, hogy nélkülük sem embernek, sem állatnak nem minősülnénk. Az érzések és az érzelmek nem jelentenek problémát, de néha sok évnyi tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy megtanuljuk, miként használjuk ezeket az eszközöket azoknak az aktuális dimenzióknak a megteremtéséhez, amelyek a legjobban tükrözik a folyamatosan fejlődő emberi tapasztalás szintjét. Az érzések és érzelmek a földi tapasztalásunk ízfokozói és színezékei. Nemcsak a környezetünkre adott belső reakcióinkat tükrözik nagy részletességgel (ez egy további dimenzió), hanem a választási lehetőségek tárházát teremtik meg számunkra, így aztán választhatunk, hogy (döntésünk szerint) gondolatban, szóban és tettben (…) eljátsszuk ezeket a reakciókat és esetleg váratlan „finomításokat” eszközöljünk az érzések és érzelmek aktuális palettáján.
Ha az érzések és az érzelmek szavak, akkor a gyermeki „Nem!” kiáltás és duzzogás mint válasz helyett a legnagyobb szótár bármelyik szavát választhatjuk, hogy kifejezzük a legmélyebb aggodalmainkat és félelmeinket. Továbbá, ha már elsajátítottuk az érzéseink és érzelmeink legmélyebb megismerésének művészetét, akkor finomíthatjuk a válaszunkat.
Ez felveti az érzések és érzelmek egy rendkívül fontos aspektusát: megszépítik az emlékeinket, lehetővé teszik számunkra, hogy a múltbeli eseményeket részletesebben felidézzük. És ebben rejlik a probléma: ha ezeket az emlékeket nem megfelelő (vagy pontatlan, eltúlzott, stb.) érzésekkel és érzelmekkel társítva tároltuk, akkor az emlékbankunk kevésbé lesz megbízható forrása azoknak a válaszmintáknak, amelyeket az aktuális emberi tapasztalatainkra adható válaszokhoz keresünk.
Szerencsések vagyunk, hogy olyan kinyilatkoztatást kaptunk, amely ennyi útmutatást tartalmaz az érettség csábításaival kapcsolatban és azzal összefüggésben, hogy mi szükséges az érettség eléréséhez. Mekkora szabadságot rejt az önuralom! Milyen nagy öröm, hogy valóban az országban élünk!
Forrás:
-
Johnson, N.: The Role of Emotions and Feelings on an Evolutionary Word. In: Fellowship Herald, Vol. 10, Summer 2009.
Magyar fordítás:
-
Cseh Gábor (2025). CC BY-NC-ND HU.
Hozzászólások