A tanulási lehetőségek végtelen tára
A tanulás egy nagyon átfogó téma, és szeretném megkísérelni ennek rövid áttekintését/bemutatását, hogy lássuk, mennyire széles a „tanulás” témaköre, és hogy valamennyire megismerkedjünk ezzel a tárgykörrel.
Először egy kis prológus: Az örökkévalóságban a Végtelen Istenségek mindent tudnak; a teremtői-teremtési spektrum másik végén lévőknek, a bolygói emberiségnek azonban a földi és a mindenségrendi neveltetés minden egyes részletében és elemében fokozatosan és folyamatosan kell részesülnie.
Evolúciós teremtmények vagyunk, ezért gyakorlatilag mindent tapasztalás útján kell elsajátítanunk. (…) Kezdjük az elsődleges szellemi felruházottságunkkal, vagyis a paradicsomi Gondolatigazítóval, és vizsgáljuk meg, hogyan tanulunk tőle. Egy olyan bolygón, mint a miénk – vagyis ahol nincsenek látható szellemi lények, akik a világegyetemet képviselik és kinyilatkoztatják annak igazságait – a korszakos kinyilatkoztatás tekintetében az Urantia könyvre, az „önmagától való kinyilatkoztatás” tekintetében pedig a Gondolatigazítónkra vagyunk utalva. A Gondolatigazítótól való tanulást tekinthetjük a tapasztalásra épülő szellemi neveltetésben részesülés elsődleges belső eszközének.
Úgy gondolhatnánk, hogy az Igazító, mint az Isten végtelenségének egy szilánkja, töredéke, valamiképpen – ahogy az Isten – tud mindent. Tudjuk, hogy minden Igazító rendelkezik „múltbeli-örök emlékezettel”. Lehetséges azonban, hogy az Igazítónak a jövőbeli örökkévalóságra van szüksége ahhoz, hogy feltárja előttünk, megvilágítsa számunkra az örök múltat. A Gondolatigazító tanításai és intelmei a tanuló elme és a növekvő morontia lélek számára azonban minden egyes ember esetében fokozatos és fejlődésre épülő tapasztalást jelentenek.
A minket érő külső szellemi hatásokat – mint például az Igazság Szellemének, a Szent Szellemnek, az elmeszellem-segédeknek, a mindenségrendi elmének a hatását és a tudatunkat érő összes többi anyagfeletti hatást – a központi szellemi magunk, vagyis a Gondolatigazítónk működése hangolja össze a tanulással összefüggő tapasztalásainkban, és a megértésükhöz szükséges egységet is kialakítja számunkra; a Gondolatigazító egyúttal ott van a mi egyedi személyiségünk fókuszában. A személyiség – akárcsak az Igazító – egységbe rendezi a tanulási tapasztalatainkat, felkészülésünket. Az egyes halandók személyisége pedig a személyiségkörön keresztül közvetlenül kapcsolódik az Egyetemes Atya végtelen, mindent egyesítő személyiségéhez.
Lehetne ezt egyszerűbben is mondani? Igen. Minden ránk irányuló fizikai, elmebéli és szellemi hatás a Gondolatigazítónk működése által alkot szerves egységet az elménkben. A tapasztalásaink teljes tárát, legyenek azok anyagiak vagy anyagfelettiek (testi, értelmi, szellemi lényegűek), a személyiségünk szintén egységbe rendezi, hogy a javunkra válhasson és hogy megérthessük.
A „testi” tanulási tapasztalataink mindazokból a dolgokból állnak, amelyeket az érzékszerveinken, az idegrendszerünkön és az agyunkon keresztül – a fizikai mechanizmusainkon keresztül – sajátítunk el.
Tanulunk (1) az érzékszerveinken keresztül, (2) az elménk használatával és (3) azáltal, hogy fogékonyak vagyunk a bennünk lakozó szellemre és arra, hogy be vagyunk kötve bizonyos anyagfeletti körökbe. Ily módon a felkészülés mindezen eszközeit egyesíti számunkra az, hogy a szellemi mag, vagyis a Gondolatigazítónk (a személyiségünk központja) és a saját személyiségünk közösen, összehangoltan végzi a tevékenységeit; a Gondolatigazító és a személyiségünk mindig az összes alkotó tényező – a fizikai, az elmei és a szellemi – összehangolása és egyesítése érdekében munkálkodik.
Tehát a világegyetemi képzésünket (fizikailag, mentálisan és szellemileg) jól felkészítve és felszerelkezve kezdjük meg annak érdekében, hogy a világegyetemi létpályánknak a viszonylag korai szakaszában, esetleg már a halandói ifjúságunk időszakában eljuthassunk a mindenségrendi létpolgárságra.
Az ember esetében a „tanulási lehetőségek végtelen tárából” az első vagy felemelkedési rész akkor kezdődik, amikor az Igazító megérkezik az emberi társához, és addig az időpontig tart, amikor az illetőt felveszik a Végleges Testületbe a Paradicsomon. Milyen széles választékot jelent ez a felkészülés terén!
Ennek az írásnak az a szándékolt értéke és célja, hogy áttekintsük a tanulási lehetőségek végtelen tárát, elindulva a földi szinttől (melyet már meg is kezdtünk) és haladva egyre feljebb és befelé, a Paradicsom irányában, majd újra vissza kifelé az időben és a térben, mindvégig követve az emberi tapasztalási létpályát, és hogy felismerjük, hogy a tanulás az egész felemelkedési program és a teljes végleges rendű szolgálati létpálya kulcsa, talán lényege is. (…)
Megállapítottuk tehát, hogy az ember védtelen csecsemőként kezdi az életét egy anyagi bolygón, és leginkább csak a közvetlen, ösztönös szükségleteit ismeri. A gyermek azonnal elkezdi használni a személyiségét, hogy egyesítse és összehangolja – azaz értelmet adjon – az első tapasztalásainak. A gyermek azután iskolába kerül vagy otthon részesítik oktatásban, és megkezdi a módszeres felkészülését; serdülőkorában elsajátíthat valamilyen szakmát, megszerezhet valamilyen képesítést vagy készséget – az is lehet, hogy olyan személyes tehetséggel vagy adottsággal rendelkezik, amely képzés vagy oktatás révén fejleszthető.
Később (a mi kultúránkban) a fiatal felnőtt felsőfokú tanulmányokat folytathat, miközben a bolygói létben szerzett tapasztalatainak minden vetületét feldolgozza és összehangolja.
Egy bizonyos ponton a legtöbb ember karrierépítésbe kezd, vagy betanul valamilyen munkaterületre az önmaga fenntartása érdekében. Ez a tapasztalás ugyancsak a bolygói felkészülés egyik eleme; csakúgy, mint az a kaland, hogy az ember ténylegesen alkalmazza a tudását egyszerűen azáltal, hogy megéli az életet és végzi azt a munkát, amire felkészítették.
A személyek közötti tapasztalások és kapcsolatok a bolygói felkészülésnek, valamint az örökké tartó tapasztalás által való fejlődésre épülő létpályának is jelentős részét képezik. A világegyetemi teremtmények örökké és eredendően társas lények – kivéve a lények nagyon-nagyon kevés rendjét, mint például a Független Hírvivőkét; és még ők is tartják a kapcsolatot egymással, miközben utaznak és szolgálnak.
A bolygói élet során megszerzett tapasztalatok egésze – a különböző társadalmi, erkölcsi, gazdasági és politikai tevékenységi színterekkel együtt – összevegyül a halandói tapasztalásban, és ez segít az embernek abban, hogy hasznosítható „fogalmat alkosson erről az életről”, mondja az egyik kinyilatkoztató, s ez pedig kihat arra, hogy az illető miként tud majd fogalmat alkotni a következő életről.
A kinyilatkoztatók a tanulást alapvetőnek – nélkülözhetetlennek – tartják a civilizációk és az egyének szempontjából egyaránt; a szomszédos bolygón a tanulás kötelező és élethosszig tartó. Bizonyos értelemben a tanulás elkerülhetetlen, amennyiben minden halandó tanul valamit a döntéseiből és az azokból következő tapasztalatokból, még az indokolatlan tétlenségre vonatkozó döntésekből is.
Az Urantia könyv sok részlettel szolgál a felemelkedési létpályán való felkészülésünk természetéről és tartalmáról, kijelentve, hogy „[a]z egész világegyetem egy nagy tanhely”. (37:6.2) Ez a gigantikus tapasztalási-tanulási vállalkozás a felkészülés széles választékát jelenti, úgyszólván a bolygói óvodától kezdve a helyi csillagrendszer, a csillagvilág és a helyi világegyetemi központ morontiai képzési szféráin keresztül fel egészen a felsőbb-világegyetem kisövezeteinek, nagyövezetein és központi világainak szellemi, tanulási létpályájáig.
Ezután következik a felemelkedő hosszú útja a Havona-világok külső körének kísérleti világába, ahol kezdetét veszi a központi világegyetemi tanulási tapasztalás. A felemelkedőknek a Havona egymilliárd egyedi világának mindegyikén van valami egyedi, jelentős értéket képviselő tanulnivalójuk és a személyiségük épülését szolgáló feladatuk. A Havonán való átkelés során a felemelkedők tanulnak a felsőségről, és kielégítő mértékben teljesítenek az Istenségek, vagyis a Végtelen Szellem, az Örökkévaló Fiú és az ő Egyetemes Atyja megismerése terén.
Miután a felemelkedők befejezték a havonai felkészülési pályájukat, az utolsó havonai világon utoljára lépnek ki az öntudatukból, hogy a harmadfajú szupernáfok közlekedési eszközei átvihessék őket a Paradicsom területére; ott, a Paradicsomon az örökkévalóság új teremtményeiként élednek fel. Az elsőfajú szupernáfok nagymértékben hozzájárulnak a Paradicsomba érkezők tanulási orientációjához, felkészítik őket az Örök Szigeten alkalmazandó nemes kulturális, társadalmi és szellemi életvitelre. A tökéletessé lett halandót ezt követően a paradicsomi Atya magához öleli, és az illető leteszi az örök véglegesség-esküt, mely aktus lezárja az adott halandó véges felemelkedői felkészülését.
Ekkor jön el a szolgálatkész tanítás oktatási tapasztalásának ideje – az evolúciós felemelkedésből, valamint a Havona és a Paradicsom honosaitól tanultak megosztása, miközben az ember visszatér az idő és tér világaira, hogy az Istenek világegyetemi segédkezőjeként szolgáljon, és folytassa e gazdag, sokrétű tapasztalatszerzést a Legfelsőbb Lény végső megjelenésének és ténylegessé válása kiteljesedésének idejéig. Ez a szolgálati munka bővelkedik tanítási jellegű tevékenységekben. A más felsőbb-világegyetemekből vagy a saját felsőbb-világegyetemünkből érkező paradicsomi zarándokok tanításával legalább annyit vagy még többet lehet tanulni, mint amennyit a felemelkedő halandó tanuló el tud képzelni.
A Legfelsőbb megjelenésének kiteljesedése várhatóan a legnagyobb világegyetemi esemény lesz a központi világegyetem megnyilvánulása óta, amint azt az egyik kinyilatkoztatótól tudjuk.
Egyetlen teremtmény sem „találja meg” (tapasztalati úton nem találkozik) a Legfelsőbbel, személyesen nem találkozik vele és nem „ismeri” meg egészen eddig a pillanatig; de abban a pillanatban minden teremtmény meg fogja őt ismerni – egyidejűleg megtalálja őt. Eddig az Istenség öröktől fogva létező Első Személyének, az Egyetemes Atyának a fiai és leányai voltak; ettől fogva pedig a Legfelsőbb Isten tapasztalás által fejlődő, tökéletesített teremtményeivé lesznek.
Az időn és a téren való átkelés megtapasztalása, az elmeképességek kiteljesítésének sokféle dimenziója és színtere, valamint a paradicsomi felemelkedési létpálya szellemi növekedésének mélysége, szélessége és rálátása kapcsán mondja a kinyilatkoztató, hogy „e fenséges kaland tanulmányozása a halandó ember számára mindenekfelett kívánatos”. (40:7.4) Ez azt jelenti, hogy az Urantia könyv lesz és marad is az elsődleges, meghatározó tankönyvünk, amíg csak itt vagyunk ezen a bolygón.
Szeretnék közbevetőleg megemlíteni egy ajánlást, mely (…) egy Miamiban élő olvasótól származik, aki arra biztatja a társait, hogy minden nap olvassanak „valamit” az Urantia könyvből. Amikor az ötödik korszakos kinyilatkoztatás tanításainak fontosságát, jelentőségét és értékét a tanuló, fejlődő halandói elme és az igazságra szomjazó lélek teljes mértékben felismeri, akkor a napi, folyamatos kinyilatkoztatás-tanulmányozás motivációja önkéntelen és természetes módon, hasznosítható és szellemileg építő jellegűen, személyes megtartó erővel és hitbeli erősödéssel, a bölcsesség terén is hasznot hajtva, az Egyetemes Atya iránti imádat és szeretet legtartalmasabb megnyilvánulásait kiváltó formában egyre jobban kibontakozik.
Az istenimádat maga is nevelő és átalakító hatású, amennyiben az istenimádat gyakorlója egyre inkább hasonlóvá kezd válni az imádott személyiséghez. Az istenimádat olyan eljárás, amelynek segítségével egyre többet tudhatunk meg az Istenről azáltal, hogy egyre jobban hasonlítunk hozzá. Amikor az ember az Istent, a Teremtőjét imádja, akkor az emberi személyiség egyre fogékonyabbá válik az iránt, ahogy a benne és körülötte lévő szellemi erők és jelenlétek úgy belül, mint kívül összedolgoznak; és az illető személyisége egyre inkább az igazságra, a szépségre, a jóságra, valamint a szeretetre törekszik, s egyre inkább összhangba kerül velük – ezek összevegyülése lesz minden bolygói és kezdeti világegyetemi felkészítés lényege és betetőzése, ami egyenesen elvezet a Gondolatigazítóval való eggyé kapcsolódáshoz és ez szolgáltatja a Paradicsom elérésének bizonyosságát is.
Azt mondják, ahhoz, hogy igazán megtanuljunk valamit, a legegyszerűbb arra készülni, hogy tanítsuk az adott dolgot. És pontosan ezt tesszük a paradicsomi felemelkedésünk során. Nemcsak azt adjuk át a közvetlenül mögöttünk jövőknek, amit a Paradicsomig vezető utunkon az előttünk/felettünk állóktól tanultunk; a Paradicsom elérését követően alászállunk (vagy „ki-emelkedünk”) a többi felsőbb-világegyetemre úgy, mint kinyilatkoztatói a „bölcsesség tapasztalati forrásainál” tanultaknak, és mint segítői azoknak a paradicsomi zarándokoknak, akik még mindig befelé, a Fény Központi Szigetén elérhető Istenségekhez vezető úton haladnak.
Ez a mindig előremutató felkészítési és szolgálati folyamat folytatódik a jelenlegi világegyetemi korszak hátralévő részében – mindaddig, amíg a Legfelsőbb Lény teljesen ki nem fejlődik és ki nem emelkedik az ismeretlen forrásaiból s egyetlen személyiségként nem egyesül úgy, mint az összes véges tapasztalás lehető legnagyobb fokú istenségi összegződése.
Egy röpke kitekintéssel szeretném zárni a gondolataimat a véges utáni és örökkévaló felkészítési és szolgálati létpálya következő szakaszára: Feltételezem, hogy a Legfelsőbb Lény, a Tökéletes Mihályok és a Tökéletes Alkotó Szellemek a Világmindenség Építészeinek tervezői tevékenységével és működésével összehangban indulnak közös vállalkozásra (az első tapasztalás által fejlődő Háromságban), hogy mindazt, amit a Legfelsőbb véges felkészülési tapasztalásában meg lehetett tanulni, megmutassák a külső tér új létpolgárai számára, tehát azoknak, akiknek léte a Világmindenség négy egymást követő külső térszintjének új világain indul majd el.
Röviden: A külső térzónák összes valóságának abszonit beteljesedését és tökéletesedését követően fog sor kerülni a Végleges Isten megjelenésére és megnyilvánulására. A Végleges meglényegülésében való részvétellel exponenciálisan többet fogunk tanulni ahhoz képest, amit a felsőség terén szerzett felkészülési tapasztalásaink során valaha is megtanultunk.
Egyszer s mindenkorra: A Legfelsőbb Isten és a Végleges Isten a (még megnyilvánulatlan) Világegyetemi Beteljesülés Végrehajtójával együtt alkotják majd a második tapasztalás által fejlődő Háromságot, és megkezdik, lehetőleg velünk, mint tapasztalás által fejlődő résztvevőkkel, a három abszolútban – az Istenségi, a Korlátlan és az Egyetemes Abszolútban – rejlő végtelen lehetőségek fokozatos ténylegessé alakítását. Ez a folyamat új, ismeretlen abszolút (valószínűleg személyes és nem-személyes) valóságokat kezd majd létrehozni a Világmindenségen túli, illetve a Világmindenséget körülvevő Végtelen Kozmosz (Mindenségrend) elképzelhetetlen szintjén/szintjein. A Végtelen Mindenségrend valósulása feltételezhetően örökké tartó – azaz véget nem érő – folyamat, mely szünet nélkül tágítja a ténylegessé vált valóság határait az örökkévalóság és a végtelenség ismeretlen és kimeríthetetlen lehetőségei felé.
Milyen óriási elgondolás! Milyen végtelen tára a tanulási lehetőségeknek! Milyen nagy terv az Egyetemes Atya részéről! – a bolygói halandókat nulla tapasztalati háttérrel vagy felruházottsággal rendelkező lényekként útnak indítani, majd az örökkévalóság végtelenségében és azon keresztül biztosítani számukra azokat a mechanizmusokat és eszközöket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy elérjék a végtelen felkészülési tapasztalást – egy tökéletes és dicső beteljesülést – az Atya Istennek, vagyis a Végtelen Valóság Első Forrásának és Középpontjának személyes felfedezését!
A tapasztalásalapú oktatás – vagyis tanulás és tanítás – az elfogadás és az adás – vagyis az elsajátítás és a megosztás – nem más, mint az Egyetemes Atya terve nekünk, szerény bolygói halandóknak, akik a végtelenség isteni, örökkévaló szilánkjának befogadóiként már most kapcsolódunk az örök felkészülési létpályánkhoz. Az első erkölcsi döntéseink pillanatától kezdve – amelyek azon alapulnak, amit az életben a jóról és a rosszról a neveltetésünk során megtanultunk – fel vagyunk ruházva a Végtelen Atya tökéletes szellemszilánkjával, ami tökéletes garanciát jelent arra, hogy a véges, legfelsőbb szintű tapasztalásalapú rendszerből tovább tudjunk lépni; hogy tudjunk tanulni, szeretni, tanítani és szolgálni az abszonit szinten; és hogy aztán megkezdhessük a határtalan Atya végtelen keresését és felfedezését az örök jövő korlátlanul Végtelen Mindenségrendjében!
És mindezt a mi páratlanul Jó és Tökéletes, Szerető és Végtelen Mennyei Atyánk ingyen ajándékként kínálja fel nekünk. A názáreti Jézus, vagy másként: a nebadoni Mihály – aki közvetlenül az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú végtelen személyiségeitől származik – az Atyánk akaratát és természetét számunkra kinyilatkoztatva mondta minden urantiai és minden nebadoni halandónak: tanulj és taníts – „ingyen kaptál, adj hát önként”. (100:7.10)
„Előbb vagy utóbb minden világegyetemi személyiség lassan ráébred arra, hogy az örökkévalóság utáni végső kutatás nem más, mint a végtelenség véget nem érő felfedezése, soha véget nem érő felfedező utazás az Első Forrás és Középpont abszolútságába.” (106:9.11)
Forrás:
-
Glass, D.: The Limitless Spectrum of Education. In: Fellowship Herald, Vol. 10, Summer 2009.
Magyar fordítás:
-
Cseh Gábor (2025). CC BY-NC-ND HU.
Hozzászólások