A Kárpát-medence ősi lakóiról és az általuk használt ábécéről
1.
A Kárpát-medence első emberi lakói az andonfi ősemberek, már Kr.e. 950.000-ben jelen voltak Európa jégmentes területein (64:1.6). Később pedig folyamatosan igazodtak az egymást követő jégkorszakok észak felől támadó jégfolyamainak déli határaihoz. Az andonfi vadászok hagyományosan a hegyvidékek lakói voltak. Eredetileg ők az északnyugat-indiai hegyvidék előteréből, fennsíkjairól és völgyeiből érkeztek. Azonban az egymást követő jégfolyamok arra ösztönözték őket, hogy a folyók mellett és Európa sík vidékein is megtelepedjenek.
Később, miután megjelent az andonfiak tökéletesebb, neandervölgyinek elnevezett fajtaváltozata, ők is megtelepedtek a Kárpát-medence erdős, hegyvidéki területein, ahogy Európa más jégmentes vidékein is (64:4.1). Amikor a jégfolyam a legnagyobb betörését hajtotta végre déli irányba, az Alpok előtt megállt (61:7.3). Így alapos okkal feltételezhető, hogyha a jég el is érte a Kárpátok külső peremét, a hegyvonulaton soha nem tört át.
Miután az emberi faj további evolúciós fejlődésének eredményeként megjelentek a színes emberfajták, és amikor ezek elvándorlását az északnyugat-indiai hegyvidék előteréből az éghajlat enyhülése is lehetővé tette, a kék emberfajtához tartozók szintén Európa felé indultak Kis-Ázsián keresztül, a balkáni útvonalon.
Nagyjából Kr.e. 24.000-ig a kis-ázsiai félszigetet szárazföldi út kötötte össze a Balkán-félszigettel, vagyis Európával. Ez a szárazföldi összeköttetés megszűnt, miután egy földrengés következtében a gibraltári-földhíd elsüllyedt, és az Atlanti-óceán vize a földközi-tengeri medencére zúdult, aminek vízszintje így hirtelen, jelentősen megemelkedett. Ennek a katasztrófának a korabeli partvidéken élők közül rengetegen estek áldozatul. Valószínűnek tartom, hogy miután e természeti katasztrófa híre elterjedt a Közép-Európa hegyvidéki térségeiben élő andonfiak között, e törzsek megerősítést találtak arra az ősi hagyományukra, hogy miért hasznos, ha a hegyek között élnek.
Bár kezdetben a kék emberek egymás után érkező, fejlettebbnek tekinthető csoportjait a leépült európai andonfiak magukba olvasztották, azonban később a kék emberek fajfejlesztő hatása fokozatosan érvényesült. Ez alól kivételt képeznek Közép-Európa hegyvidéki térségei, melyeknek andonfi lakói a Duna-mentén élő és az ottani vándorlási útvonalat használó, Kis-Ázsiából folyamatosan érkező, kulturálisan is egyre fejlettebb andonfiak révén kaptak utánpótlást. Azonban Kr.e. 7.000 után a vándorló lovas anditák is megjelentek a Duna-mentén, akik az itt élőkre faji és kulturális hatást gyakoroltak. (Anditáknak nevezzük azokat az embereket, akik túlnyomórészt az első- és a második korszakos kinyilatkoztatás átadására érkezett, emberi testet kapott segítők leszármazottainak keverékei, közös faji örökösei voltak.)
Az andonfiak nagy számban éltek Kis-Ázsiában (80:8.2). Éppen ezért a Duna-menti útvonalat használó andonfiak régóta és folyamatosan hozták magukkal a Kárpát-medencébe azt a kultúrát, mely Kis-Ázsiában volt rájuk hatással a fajilag andonfinak számító Van és Amadon csoportja részéről. (Van és Amadon andonfi csoportja hű maradt az Egyetemes Atyához az első korszakos kinyilatkoztató lázadása után is.) Továbbá az évezredek folyamán a Kis-Ázsiában élő andonfiakra kellett, hogy kulturálisan hasson a nodfiakhoz majd pedig az ádámfiakhoz való közelség is. Kis-Ázsia keleti része és Észak-Mezopotámia egymással határos.
Később, miután a mezopotámiai ádámfiak terjeszkedtek és Turkesztánban keveredtek a nodfiakkal, valamint az ott jelenlevő evolúciós fajták legkiválóbb csoportjaival, a Kárpát-medenceiek a turkesztáni anditák nyugat felé vándorló közösségei révén is részesültek a kultúrát fejlesztő hatásokból. A továbbiakban ezekről a vándorlásokról részletesebben is szó lesz.
Tehát a korszakos kinyilatkoztatók szerint, a közép-európai térség hegyvidéki területeit az ősember európai megjelenésétől kezdve folyamatosan az andonfiak birtokolták, és ez igaz maradt a későbbi andita vándorlások idején is.
2.
Bár a beszélt nyelvek eredete „(…) sohasem tudatos és sohasem szándékos, és ezért mindig rejtelmekbe burkolódzik (…)” (68:4.2), azonban nem ez a helyzet az íráshoz szükséges ábécével, amit szándékosan és tudatosan, szabályokat alkotva és követve hoz létre egy vagy két ember.
Az evolúciós úton fejlődő emberi faj első ábécéjét az első korszakos kinyilatkoztatás átadására érkezett, emberi testet kapott tanítók egyike, Fad alkotta meg (66:5.9). Ez az ábécé azonban elveszett az emberi társadalom egésze számára az Egyetemes Atya ellen kezdett lázadás miatt. Ennek az ábécének az írásmódja huszonöt hangalakot jelölt (66:5.9).
Az első korszakos kinyilatkoztató lázadása előtt átadott tanításokból és így a kidolgozott ábécéből is, két evolúciós emberfajta részesedett a legnagyobb mértékben: az andonfiak és a kék emberek. Az a tény, hogy a Fad által megalkotott ábécé használatával készült iratok száma meghaladta a kettőmilliót (66:5.9), számomra azt jelzi, hogy ezt az írásmódot sok tízezer éven át használták Dalamatia városában.
Az emberiség első írásáról tudjuk, hogy azoknak a jeleit kőlapokra is vésték, amiken az emberi fajnak átadott olyan parancsolatok voltak, melyek az Isten elfogadását és az embertársakkal való együttélést segítették elő. „A törvény szövegét hordozó kőlapok közül sok ma a mezopotámiai és perzsiai partoktól távolabb eső vizek mélyén nyugszik.” (66:7.16)
Az tudható, hogy az első ábécé jeleit Kr.e. 198.000-ig használták Dalamatiában.
Az első korszakos kinyilatkoztatás átadásának nyelve az andoni volt. Ez azért alakult így, mert amikor az első korszakos kinyilatkoztatás vallási és életmódjavító tanításainak átadása Kr.e. 500.000 után elkezdődött, lényegében csak andonfi eredetű ősemberek éltek a bolygónkon. Ekkortájt az evolúciós úton megjelent színes emberek szaporodása éppen csak kezdetét vette.
De a második korszakos kinyilatkoztatás átadására Kr.e. 35.000 körül érkezett Ádám és Éva nyelve is az andoni volt. Ebben szerepet játszott az, hogy az életfa eljárás révén két olyan személy – Van és Amadon – volt az Istenhez hűséges emberek vezetője, akik a nyelvükben és a testi kinézetükre is andonfiak voltak, és az első korszakos kinyilatkoztatás kudarca után, egészen a második korszakos kinyilatkoztató Ádám és Éva megérkezéséig a bolygón maradtak.
Nagy valószínűséggel Van és Amadon egy ideig még tovább használta az első korszakos kinyilatkoztatás átadása idején megalkotott ábécét. Ez azért életszerű, mert a lázadás kitörését követően Van és Amadon az északi hegyvidékre vonult vissza, ahol a saját szempontjaik szerint, a saját területükön szerveztek közösségeket, mely feladat igényli a nyilvántartások vezetését és az írásos üzenetek készítését is. „A lázadást követő ezer éven belül Vannak több mint háromszázötven fejlett csoportja működött szerte a világon. A polgárosultság ezen előretolt állásai leginkább a hűséges andonfiak leszármazottaiból álltak, melyekhez szangik fajták [színes emberfajták] is, különösen a kék ember, valamint nodfiak keveredtek.” (67:6.6)
Az első korszakos kinyilatkoztatás másik, de hűtlenné vált tanító csoportjának, az Isten ellenes lázadáshoz csatlakozó nodfiaknak a leszármazottai utóbb elhagyták a dalamatiai ábécét, és egy sajátos írásrendszert hoztak létre az új fővárosukban, Dilmunban. Ezt az ábécét és írásmódot vették át később a sumérok (77:4.7).
Feltételezem, hogy Van és Amadon, az általuk készített ábécé esetében figyelembe vették az első korszakos kinyilatkoztatás átadása idején készült és használt ábécét, mivel a korszakos kinyilatkoztatások minden tekintetben egymásra épülnek.
„Az Éden nyelve az Amadon által beszélt egyik andoni nyelvjárás volt. Van és Amadon jelentősen továbbfejlesztette e nyelvet azáltal, hogy egy új, huszonnégy betűs ábécét alkotott, és azt remélték, hogy ez a nyelv lesz az Urantia nyelve is, amint az édeni műveltség világszerte elterjed.” (74:2.2)
Tehát a fajfejlesztés megvalósítására és a második korszakos kinyilatkoztatás átadására érkezett Ádámot és Évát kész nyelv és kész ábécé várta, amit a legfejlettebb andoni csoport vezetői készítettek az andoni nyelv alapulvételével.
Véleményem szerint, a Van és Amadon által megalkotott huszonnégy betűs ábécének nem mai értelemben vett betűi, hanem inkább jelei voltak.
Megítélésem szerint az első ábécék jeleit nem folyóírással kötötték egymáshoz, hanem az írásjeleket egymás mellé vésték, rótták, karcolták vagy papírpótló anyagokra festették (66:5.9). Azonban a vésés és a rovás érdekében arra volt szükség, hogy az ábécé egyes jeleiben ne legyenek görbületek, vagyis az adott jel vonalrészei szögeket bezárva csatlakozzanak egymáshoz, ilyenformán:
M + N ∆×
Bár előfordulhatott, hogy az ábécé jeleinek használatakor a jeleket rögzítő nem jól emlékezett vissza a korábban tanult jelek alakjára vagy hangtani jelentésére, esetleg nem volt olyan gyakorlott, hogy egy jelet annak eredeti alakját követve rögzítse a fán, kövön, csonton, fémen, vagy egy agyagedény oldalán. De azért úgy gondolom, hogy a jelírás pontosságára igyekeztek nagy hangsúlyt helyezni. Valószínű, hogy a korai időkben e jeleknek talán varázserőt is tulajdonítottak, így a jelforma pontos kivitelezése tényleg fontos volt. Esetleg azért is gondolkozhattak e jelekről így, mert az első ábécéket isteni küldöttek, illetve azok leszármazottai adták át az embereknek. De egy adott kulturális központból származó írásmód jelei azáltal is módosulhattak, hogy azok formáját részben vagy egészben megváltoztatták a többiektől különbözni akaró új közösségek.
3.
Az andonfiak, a kék emberek, majd pedig az ádámfiak és az anditák vándorlási útvonalainak vizsgálata fontos annak megértéséhez, hogy a második korszakos kinyilatkoztatáshoz köthető ábécé jelei miként terjedhettek el és maradhattak fenn az andonfiak és az ősi kék emberek által lakott térségekben.
Az írás és a kultúra átadásában és átvételében Kis-Ázsia keleti térsége, ehhez kapcsolódóan Mezopotámia északi területei, valamint a közép-ázsiai Turkesztán fontos szerepet játszottak.
Meglátásom szerint a Kárpát-medencébe az írásjeleknek az a formája jutott el és maradt fenn, amelyet Van és Amadon dolgozott ki. Úgy gondolom, hogy ettől az ábécétől nem térhetett el jelentős mértékben az ádámfiak által megalkotott harmadik ábécé sem (76:3.8). A nodfiak kultúrája – az írás tekintetében – nem lehetett meghatározó a sumérokon túli térségekben, ha a több mint százhúszezer éven keresztül folyamatosan hanyatló nodfi műveltséget az ádámi hatás emelte fel (77:4.1). De számomra más tényezők is azt mutatják, hogy az Európát elérő andonfiak a második korszakos kinyilatkoztatás átadásához készített írás használatát vették át.
Ezt jelzi például azon írásjelek nagymérvű egyezése is, ami a Kárpát-medencei rovásírás, a korai sztyeppei rovásírás, az etruszk írás és a Pireneusokhoz közeli ásatási területen talált „Irulegi keze” lelet felületén levő írásjelek között mutatkozik. (A nevezett írásmódok mindegyikének van írott és képi irodalma az interneten.)
Egyébként a Pireneusok közelében talált „Irulegi keze” felirat ősi baszk jeleit összevetettem az ősi magyar rovásírás jeleivel és a vizsgálódásom szerint az írás tizenegy, részben többször is ismétlődő baszk jele azonos a Kárpát-medencei rovásírás jeleivel, négy baszk jel pedig hasonló azokhoz. Csak két jelet nem tudtam beazonosítani a baszk írásból.
Ez a házbejárathoz kiakasztott vagy szögelt kézforma a rajta levő írással, az ártó erők távoltartása és a jó szerencse biztosítása céljából készülhetett. (A megosztott kép eredeti forráshelye a házrajz alsó részén olvasható.)
A baszkokról a korszakos kinyilatkoztatók azt közlik, hogy az őseik a kék emberfajtához tartoztak. „A kék ember különösen az ábécén alapuló írást kedvelte és e téren [annak használatában] ő jutott a legmesszebbre. A vörös ember a képírást részesítette előnyben, míg a sárga emberfajták a szavak és fogalmak jelképekkel való leírása felé fordultak, sok tekintetben hasonlóan ahhoz, amilyet ma is használnak.” (66:5.10)
Folyamatában szemlélve a történteket, az első Kert ábécéjének és több, második kerthez köthető kulturális elemnek a megérkezése a Kárpát-medence területére a következő népmozgásokkal volt kapcsolatban. Az alábbiakban pontokba szedve, sok idézettel igyekszem bemutatni ezt a kultúra közvetítő folyamatot.
a) Arról már volt szó, hogy „(…) a jég visszahúzódásával a kék emberek néhány más, kisebb faji csoporttal együtt az andoni törzsek régi útvonalai mentén nyugat felé vándoroltak. Több hullámban szállták meg Európát, elfoglalva a földrész legnagyobb részét.” (64:7.8) Az andoni törzsek útvonala Kis-Ázsián át a Balkán-félszigetre vezetett, ahonnan akár több irányba is tovább indulhattak Európa belseje felé. Az egyik kedvelt útvonal a Duna-mentén, a folyó forrásvidéke felé haladt. Kis-Ázsia sokáig az Európába tartó andonfiak kiindulási térsége volt, később az anditák egy része is Kis-Ázsián keresztül, az égei-tengeri útvonalat választva érkezett Európába.
De az andonfiak egy része nem csak az Észak-Mezopotámiához viszonylag közeli elhelyezkedésű vanfi és amadonfi települések révén ápolhatott jó kapcsolatot a mezopotámiai ádámfiakkal és Ádámszon Kopet-dag környéki leszármazottaival (81:1.7). Kr.e. 25.000-ben az andonfiak „(…) öt vagy hat, meglehetősen jellegzetes települést tartottak fenn az ádámszoni központtól északra és keletre. Turkesztánban is jelen voltak elszórtan, és elszigetelt közösségeik éltek Eurázsia-szerte, különösen a hegyvidéki térségekben.” (78:1.5)
Bár a közép-európai emberek csoportja „(…) magába foglalja a kék, a sárga és az andita fajtákat, azért döntően mégiscsak andonfi. Ezek az emberek rövid-széles fejformájúak, barnás bőrűek és zömökek. Ékként hatolnak be az északi és a földközi-tengeri emberfajták közé úgy, hogy az ék széles alapja Ázsiára támaszkodik, a hegye pedig Kelet-Franciaországig ér el.” (80:9.5)
„A legkorábbi andita népek a Mezopotámiával határos vidékekről származnak több mint huszonötezer évvel ezelőttről, és az ádámfiak és nodfiak keverékéből alakultak ki. A második kertet az ibolyaszín fajta véréből egyre kevesebbel rendelkező népek egyközepű körei vették körül, és e faji olvasztócsésze határterületein született meg az andita fajta. Az elvándorló ádámfiak és nodfiak később beléptek az akkoriban még termékeny turkesztáni térségekbe és ott hamar elkeveredtek a fejlett helyi lakosokkal, és az így kialakuló faji keverék megnövelte az andita fajta északi elterjedtségét.” (78:4.2)
b) „Az ádámfiak a kulturális eredményeiket és az értelmi fejlettségüket tekintve magasan a környező népek felett álltak. Megalkották a harmadik ábécéjüket és egyéb módon is megteremtették az alapokat sok olyasmihez, ami a mai művészet, tudomány és irodalom előfutára lett. Itt, a Tigris és az Eufrátesz közötti területen olyan színvonalú írástudományt, fémművességet, fazekasságot és szövőmesterséget tartottak fenn és olyan építészetet hoztak létre, melyet e világ évezredekig nem tudott meghaladni.” (76:3.8)
Az ádámfiak tanító csoportja a második kertben a Szetről elnevezett papi csoport, a szetfi papok voltak (76:3.5).
„Amikor a szetfi papságra gondoltok, ne keverjétek össze azokat a fennkölt gondolkodású és nemes lelkű egészségvédő és vallási tanítókat, igazi tanítókat azokkal a lealjasult és elüzletiesült papi csoportokkal, melyek a későbbi idők törzseinél és a környező nemzeteknél jelentek meg.” (76:3.10)
Valószínűleg a szetfi papokhoz köthető a harmadik ábécé megalkotása. Mivel az első Kert oktatási intézményeiben andoni nyelven és az andoni nyelvre alapozott ábécén keresztül folyt az oktatás, ezért amikor az idő múlásával a fent említett harmadik ábécét az ádámfiak megalkották, akkor ez, véleményem szerint inkább jelentette a meglévő ábécéjük kiegészítését és jobbítását, mint a korábbi írásuk lecserélését. Továbbá azt is gondolom, hogy bár az ádámfiak ősszülei, vagyis Ádám és Éva elkövették a vétket, a későbbi leszármazottaik egy ideig komolyan gondolhatták azt, hogy az Ádám és Éva által abbahagyott küldetést a leszármazottaknak kell folytatniuk a lehetőségeik szerint.
Az ilyen törekvéshez a korábbi, andoni nyelvhez kapcsolt ábécé elhagyása nem látszik életszerűnek, különösen annak fényében, hogy a vétek előtti időkben az volt az Ádám és Éva által is jóváhagyott terv, hogy az andoni „(…) nyelv lesz az Urantia nyelve is, amint az édeni műveltség világszerte elterjed.” (74:2.2) Tehát Van, Amadon és amíg élt, Ádám és Éva is alkalmasnak találta az általuk használt andoni nyelvet, valamint az andoni nyelvhez kapcsolódó ábécét arra, hogy azok a jövő emberiségét szolgálják.
Úgy vélem, hogy húszezer évvel ezelőtt a vadászó, pásztorkodó és földművelő ádámfiak gyakorlatias írást használtak, hogy feljegyezhessék a gazdálkodással kapcsolatos adatokat. Nagyobb terjedelmű írásokat a tanítók, tudósok és írók használhattak, készíthettek. Érdekes, hogy a mezopotámiai ádámfiakhoz köthető írott alkotások, mondjuk Krisztus előtt 19.000-ből (78:2.5), még nem kerültek a nyilvánosság elé.
c) Nincs közlés arról, hogy az ádámi leszármazottak korai csoportjai – Kr.e. 30.000 táján – a Kárpát-medencei andonfiakkal keveredtek volna. Arról viszont igen, hogy az ádámi leszármazottak a kék emberekkel keveredve tizenkettőnél is több, cro-magnoni típusú közösséget hoztak létre (80:1.7) – feltételezem, hogy elsősorban a mai Franciaország keleti és déli területein, illetve a Pireneusok térségében. A Duna-mentét és a Kárpát-medencét Kr.e. 15.000-ig elsősorban andonfi hatás érte. A csoportjaik a balkáni útvonalon keresztül folyamatosan érkeztek az andonfiak által birtokolt Kis-Ázsiából (80:8.2).
Kr.e. 19.000 után az „(…) ádámfiak sok nemzedéken át a szerte Turkesztánban elhelyezkedő településeiken vadásztak, pásztorkodtak és művelték a földet. E nagyszerű nép lassan kiterjesztette a felségterületét Európa egy részére is.” (80:2.5) Véleményem szerint ezen a Káspi-tenger fölötti térséget kell érteni.
„Az Eufrátesz-völgy andita népei északra, Európába vándoroltak, ahol keveredtek a kék emberekkel, valamint eljutottak nyugatra, a földközi-tengeri vidékekre is, ahol keveredtek az összevegyült szaharaiak és a déli kék emberek maradványaival. A fehér emberfajta e két ágát akkoriban, és ma is, térben elválasztották ama korai andonfi törzsek rövid-széles fejű, hegyvidéki túlélői, mely törzsek már régóta lakták e központi térségeket.
Andon leszármazottai Közép- és Délkelet-Európa hegyvidéki területeinek nagy részén szétszóródva éltek. Gyakran kaptak erősítést a Kis-Ázsiából érkezők révén, mely térséget jelentős létszámban szállták meg. (…)” (80:8.1-2)
d) „Nagyjából Kr.e. 30.000 és 10.000 között korszakos faji keveredések mentek végbe szerte Ázsia délnyugati részén. A turkesztáni hegyvidékek lakói elszánt és életerős népet alkottak. Indiától északnyugatra még létezett a Van korabeli műveltség sok eleme. E településektől még északabbra a korai andonfiak legjobbjai maradtak meg. E két, műveltségében és természetében is kiválóbb fajtát felszívták az észak felé mozgó ádámfiak. Ez az összeolvadás sok új gondolat elfogadásához vezetett; megkönnyítette a polgárosodás kibontakozását és nagymértékben segítette a haladást a művészet, a tudomány és a társadalmi műveltség minden területén.
Amint a korai ádámi vándorlások kora lejárt, nagyjából Kr.e. 15.000-ben, Ádámnak már több leszármazottja volt Európában és Közép-Ázsiában, mint a világ bármely más részén, beleértve Mezopotámiát is. Az európai kék emberfajtákat komoly mértékben felhígították. A ma Oroszországnak és Turkesztánnak nevezett területek déli részeit a nodfiakkal, andonfiakkal, valamint a vörös és a sárga szangik törzsekkel keveredett ádámfiak töltötték meg nagy számban. Dél-Európát és a Földközi-tenger peremét az andonfi és a – narancsszín, zöld és indigó – szangik népek egy kevert fajtája foglalta el, egy kevés ádámfi fajtával kiegészülve. Kis-Ázsiát és a középkelet-európai területeket túlnyomórészt andonfiak alkotta törzsek birtokolták.” (78:3.4-5)
„A régibb andonfi népek csak Lappföldön (és bizonyos mértékben Bretagne-ban) őrizték meg az önazonosságuk látszatát.” (80:4.6)
e) Úgy vélem, hogy az ádámfiak és a nodfiak közötti kapcsolattartás nyelve Kr.e. 15.000-ig az andoni nyelv valamely változata lehetett. De miután e két nép keveredett és sokasodott Mezopotámiában, illetve Turkesztánban, új önazonosságot kereső törzsek jelentek meg, melyek egyre inkább a saját nyelvüket kezdték használni. „A turkesztáni polgárosodott társadalmat folyamatosan újjáélesztették és megújították a Mezopotámiából újonnan érkezők, különösen a későbbi andita lovas népek. Az úgynevezett árja anyanyelv kialakulása a turkesztáni hegyvidéken ment végbe; e nyelv a vidék egyik andoni nyelvjárásának és az ádámszonfiak, valamint később az anditák nyelvének keverékéből jött létre. Sok mai nyelv tehát ezeknek a közép-ázsiai törzseknek a korai nyelvéből alakult ki, akik meghódították Európát, Indiát és a mezopotámiai síkságok felsőbb területeit. Ez az ősi nyelv kölcsönözte a nyugati nyelveknek mindazt a hasonlóságot, melyet árjának neveznek.” (78:5.3)
f) Bár az anditák már korán keveredtek a Turkesztán déli részén élt fejlettebb andonfi csoportokkal, nem ez volt a helyzet a Turáni-alföld távolabbi térségeiben élő andonfiakkal. „Az anditák csaknem húszezer éven át egyre messzebb, Közép-Ázsia északi részeibe szorították az andonfiakat. Kr.e. 3000-re a növekvő szárazság ezeket az andonfiakat visszaűzte Turkesztánba. Ez a déli irányú andonfi nyomás több mint ezer évig folytatódott, a Káspi- és a Fekete-tenger környékén szétvált, s a Balkán-félszigeten és Ukrajnán keresztül nyomult be Európa területére. Ebben az áradatban jelen voltak az ádámszoni leszármazottak megmaradt csoportjai és a beözönlés időszakának második felében nagy számban vonultak erre az iráni anditák, valamint nagy számban a szetfi papok leszármazottjai is.” (80:9.6)
Vagyis a kiszorított közép-ázsiai andonfiak 20.000 éven keresztül folyamatosan az anditák közelségében éltek, ami a fejlettebbek hatásgyakorlásának többféle módját hordozhatta magában. Például megnyilvánulhatott az anditáktól szerzett hadizsákmány révén, andita foglyokon keresztül vagy az anditáktól ellesett életmódbeli szokások útján, netán kereskedelem által. Megjegyzem, hogy Közép-Ázsia északi részébe beletartozik az Urál hegység déli térsége is.
g) Az anditáknak hét nagyobb európai beözönlése különíthető el Kr.e. 15.000 és Kr.e. 6.000 között. De a beáramlásuk – bár kisebb mértékben – az egész jelzett időszak alatt folyamatos volt. Az első négy nagyobb hullám által érkező anditák gyalogosan érték el Európa északnyugati részét, „(…) míg az utoljára érkezők három nagy hullámban, lóháton jöttek be. Némelyek az égei-tengeri és a Duna-völgyi útvonalon jöttek Európába, de a korai és tisztább vérvonalakat képviselők többsége a Volga és a Don füves területein át, az északi útvonalon vándorolt be Északnyugat-Európába.” (80:4.1)
„Kr.e. 12.000-re a világ andita állományának háromnegyede már otthonra talált Észak- és Kelet-Európában, és amikor a Mezopotámiából kiinduló legutóbbi és végső kivonulásra sor került, ezen utolsó népvándorlási hullámok hatvanöt százaléka szintén elérte Európát.” (78:5.4) Ez az utolsó kivonulás Kr.e. 6.000-ben történt Mezopotámiából.
„Az anditák Kr.e. 6000-re csaknem teljesen kiürítették e térséget, bár a leszármazottaik, akik nagymértékben keveredtek a környező szangik [színes] emberfajtákkal és a kis-ázsiai andonfiakkal, összecsaptak az északról és keletről betörő népekkel egy sokkal későbbi korban.” (78:6.7)
h) Mivel a Duna-völgye vándorlási útvonal volt, ezért a kereskedelemmel is egyre inkább foglalkozó hegyvidéki andonfiakat Kr.e. 15.000-től folyamatosan érték olyan kulturális hatások, melyeknek eredete Kis-Ázsiához, később pedig a turkesztáni térséghez volt köthető.
Vagyis a Duna-mentét és így a Kárpát-medencét is kettős műveltségi hatás érte Kr.e. 7.000-től. Gyalogosan vándorló andonfiak érkeztek a Duna-völgyébe, akik leginkább földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Illetve a Duna-völgyi útvonalon lovas anditák is jöttek. Hogy aztán az utóbbiak közül mennyien telepedtek le itt, nem tudni, de hogy az anditák, mint fejlettebb nép gyakorolt kulturális és faji hatást a Kárpát-medencei andonfiakra, az bizonyosra vehető.
„A dunaiak andonfiak voltak, olyan gazdálkodók és pásztorok, akik a Balkán-félszigeten keresztül léptek Európa területére és lassan vonultak észak felé a Duna-völgyben. Cserépedényeket készítettek és földet műveltek, szívesen éltek a völgyekben.” (80:8.4)
A Kis-Ázsiából érkező, Duna-völgyében vándorló andonfiakról azt is tudni kell, hogy a „(…) krétai hitterjesztők munkájának eredményeként a dunaiak anyaimádók lettek. E törzsek később összeolvadtak a kis-ázsiai partvidékről hajókkal érkezett andonfi tengerészek csoportjaival, akik ugyancsak anyaimádók voltak. Közép-Európa nagy részén így már korán a rövid-széles fejű emberfajták kevert fajtaváltozatai telepedtek le, melyek az anyaimádást és a holtak vallási szertartásos szokás szerinti elhamvasztásának gyakorlatát követték (…)” (80:8.5).
„Kr.e. 5000-re a kifejlődő északi emberfajták voltak az egyeduralkodók egész Észak-Európában, beleértve Észak-Németországot, Észak-Franciaországot és a Brit-szigeteket is. Közép-Európát még egy ideig a kék ember és a kerek fejű andonfiak ellenőrizték. Ez utóbbiak főként a Duna-völgyben voltak jelen és az anditák sohasem szorították ki őket teljesen.” (80:5.8)
i) A Kr.e. 3000 táján Turkesztánba erővel visszatérő andonfiak követték a nyugat felé űzött anditákat, vagyis az ádámi és nodfi műveltség egymással keveredett kései örököseit.
„Kr.e. 2500-ra a nyugati irányú andonfi lökéshullám elérte Európát. Az egész Mezopotámiára, Kis-Ázsiára és a Duna-medencére kiterjedő betörés, mely a turkesztáni hegyek barbárainak tulajdonítható, hozta magával az addigi idők legsúlyosabb és legtartósabb kulturális hanyatlását. A betörő népek határozottan andonizálták a közép-európai emberfajták jellegét, mely azóta is jellegzetesen alpi maradt.” (80:9.7 ) De az andonfi eredetű lovas barbárok betörése kiterjedt a Földközi-tenger keleti medencéjének térségére is (80:9.9).
„A földközi-tengeri partvidék azonban nem itatódott át az anditákkal egészen a vándor népek Kr.e. 2500-ban bekövetkezett nagy betörési hullámainak koráig. A szárazföldi közlekedés és kereskedelem átmenetileg csaknem teljesen leállt ezekben a századokban, amikor is a vándorló népek betörtek a Földközi-tenger keleti körzeteibe. A szárazföldi közlekedésre gyakorolt hatásuk eredményeképpen a tengeri közlekedés és kereskedelem nagy teret nyert; a Földközi-tengeren zajló kereskedelem négyezer-ötszáz évvel ezelőtt javában folyt. A tengeri közlekedés fejlődése azt eredményezte, hogy az anditák leszármazottai hirtelenül elterjedtek a földközi-tengeri medence teljes partvidéki területén.” (80:9.9) Az eddigiek alapján azt feltételezem, hogy az etruszkok az anditák kései leszármazottai és részben az andonfiak keveréke voltak.
Összefoglalás: A korszakos kinyilatkoztatások átadott igazságai és tartalmai egymásra épülnek. Ez alapján gondolom azt, hogy a második és a harmadik ábécé az első, Fad által készített ábécé egyre jobb változatai lettek.
A Kárpát-medencén is keresztül haladó Duna-menti vándorúton sok tízezer éven át jöttek Kis-Ázsiából andonfiak, majd pedig Turkesztánból is olyan csoportok, amelyeknek nyelvére és kultúrájára az első- és a második korszakos kinyilatkoztatás átadására érkezett emberi testű tanítók leszármazottainak közös műveltsége volt hatással. Kr.e. 7.000 után pedig már lovas vándor népek is áthaladtak a Duna-menti útvonalon.
A korszakos kinyilatkoztatók szerint a közép-ázsiai anditák hatása a térben Mongóliáig, időben pedig még Kr.u. 1.200-ig is elért (79:1.9). Ha ez így volt, akkor az andita hatás nem csak keleti irányban hatott, de elterjedt mindenütt a sztyeppén, ahol lovas nomádok éltek. Így azok a törzsek is részesedtek az andita hatásból, melyek a magyarok közvetlen őseiként érkeztek a Kárpát-medence területére. Arra a területre, melynek faji és kulturális viszonyait előzőleg a fejlett kis-ázsiai andonfiak és az andita vándor népek formálták.
A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása az ötödik korszakos kinyilatkoztatás.
Hozzászólások