A megtérés egyik útja

-

A megtérés egyik útja

Vannak, akik szépen, fokozatosan nőnek fel az istenhithez, s vannak, akik számára a megtérés egy éles fordulattal következik be.

Szellemi értelemben megtérni útkeresésből szokott az ember. A megtérés a szellemi felemelkedés örök, végtelen útjának megtalálását jelenti a földi zsákutcák, körforgalmak és terelő utak helyett. Azt csak mellékesen jegyzem meg, bár tényleg így van, hogy a szellemi felemelkedés útjának választásával örök élet is jár. Az örök fejlődés útja végtelen, azonban célirányos. Biztosítja a személyes kibontakozást és az önmegvalósítást, az Istent is jellemző értékek mentén, ami együtt jár a személy örök tényezővé válásával.

Aki a megtérés irányában akar változtatni az életén, többnyire már kipróbálta a múlandó földi élet egy-két örömét, mielőtt önként úgy dönt, hogy szóba áll az Egyetemes Atya ajánlatával, melyet számunkra Jézus közvetít ma is.

A gondolkodó ember egyre kevésbé elégszik meg a múlandó örömök időleges, jó érzést és bódulatot eredményező hatásaival, illetve azok nem mindig kellemes következményeivel.

Az emberben három olyan tényező van jelen, melyek külön-külön és együtt is vágynak az emberfeletti értékek és valóságok birtoklására. Ezek egyike a Gondolatigazító, melynek minden törekvése arra irányul, hogy az ember önvalóját és személyét hordozó lélekkel – vagy anélkül – elérje a Paradicsomot és az Atya szellemi valóságát.

De az emberi lélek is többre, szellemivé válásra vágyik, mely csak akkor biztosított a számára, ha eggyé kapcsolódik a Gondolatigazítóval, ha megtalálja Istent a Paradicsomon.

Az emberi értelem szintén vágyik arra a többre – az egyénileg megvalósítható igazra, jóra és szépre – melyet a földi ember elérhet, ha megmarad abban a törekvésében, hogy olyan tartást és jellemet akar a maga számára, mint amilyen Jézusnak volt a földi élete során. Ez azért lehetséges, mert ez az akarata az Egyetemes Atyának is.

Az ember megtérése

  • értelmi – belátó és felismerő,

  • akarati – változtatásra törekvő, illetve

  • érzelmi – megbánást és vágyat magában hordozó döntés és folyamat.

A megtérés tapasztalásból fakad. A helytelen és a rossz fájó megtapasztalásából és a megszabadító megoldás utáni vágyból.

Mivel az Egyetemes Atya megérti és szereti az ember gyermekeit, ezért nem a rossz dolgaikra tekint, hanem arra, hogy az egyén szabadulni akar a rossz döntések fájdalmas, néha szégyenletes terhétől és élő vágy él benne a személyes Isten megbocsátása, elfogadása, feloldozó jósága iránt.

Az Istennek való odaadottság nélkül az ember nem tapasztalhatja meg azt a megkönnyebbülést adó felszabadulást, amire vágyik, és nem élvezheti azt az élő erőforrást, mely segíteni tudja őt abban, hogy egyre jobban megértse Istent és együttműködjön vele annak megvalósításában, hogy az Isten fiaként olyanná váljon a maga fejlődési lehetőségeit kibontva, mint az Atya a saját végtelen valóságában. Ez azt is jelenti, hogy az Egyetemes Atya örök cél a létkezdettel bíró, hozzá igyekvő gyermekei számára.

A megtért ember hívővé válik, olyanná, aki a jézusi megoldásokat tekinti mintának a maga számára.

 

Szerző
Év

Hozzászólások