Urantia, az elszigetelt világ – egyelőre
Mi a bolygónk helye és szerepe a Nagy Világegyetemben?
Miért tűnnek a világok közötti távolságok olyan leküzdhetetlennek az elégtelen kozmológiai ismereteink és a viszonylag kezdetleges technológiáink számára?
Amikor a távcsöveinkkel, érzékelőinkkel, szondáinkkal vagy akár az űrhajóinkkal megpróbálunk egyre messzebb hatolni a kozmoszba, vajon belegondolunk-e abba, hogy mire vezethetnek e világ törekvései száz év alatt? Mi lesz ezer év múlva? Vagy egymillió év múlva? Mi lesz egymilliárd, vagy akár egybillió év múlva?
Ember által irányított, motoros repülőgépnek először 1903. december 17-én sikerült elhagynia a bolygó felszínét. Aznap négy kísérletet tettek, s ebből Orville és Wilbur Wright egyszer tudta a „Wright Flyer” repülőgépet 59 másodpercig a levegőben tartani [és irányítani], mely idő alatt a gép 279 métert tett meg.
Kevesebb mint 16 évvel később, 1919. júniusában John Alcock és Arthur Brown repülőgéppel egyhuzamban átrepült az Atlanti-óceán felett.
Az 1950-es évek végére az interkontinentális repülések már megszokottá váltak, és 1969-re az emberiség félelemmel vegyes bátorsággal megtette az első lépéseket a Hold felszínén. Micsoda hihetetlen fejlődés mindössze 66 év alatt!
Ma is folytatjuk a Monmatia nevű naprendszerünk nagyobb részének feltérképezését különböző pilóta nélküli űreszközökkel és érzékelőkkel, és ez a munka egyre nagyobb lendületet kap és egyre összetettebbé válik.
Mindezeket a folyamatos emberi erőfeszítéseket figyelembe véve, statisztikai alapon logikusan várható, hogy „hamarosan” felfedezzük a közeli, nem légző testvéreink tartózkodási helyét, feltéve, hogy ők is engedik, hogy megtaláljuk őket!
„Azért ébredhet bennetek komoly érdeklődés az efféle halandók bolygói viselkedése iránt, mert e lények egyik fajtája lakja az Urantiához közeli szférák egyikét.” (49:3.6)
Ezt figyelembe véve nem sok logika van abban, hogy a több világot magában foglaló naprendszerekben (vagy más csillagászati rendszerekben) élő halandók idővel teljesen természetes módon rátalálnak egymásra, még akkor is, ha csak a jelenlegihez hasonló alapvető technológiákat használnak.
„A Satania nem egységes fizikai rendszer, csillagászati egység vagy szerveződés. 619 lakott bolygója több mint ötszáz különböző fizikai rendszerben helyezkedik el. Mindössze öt rendszer rendelkezik kettőnél több lakott bolygóval, s ezek között is csupán egyben van négy lakott bolygó, míg negyvenhat rendszerben található két lakott világ.” (32:2.10)
Tehát
-
van 511 fizikai rendszer, amelynek egy-egy lakott szférája van,
-
46-nak két lakott világa van,
-
4-nek három lakott szférája van,
-
1-nek négy lakott halandó világa van.
Legyünk őszinték ezekkel a gondolatokkal kapcsolatban. Egy testvérbolygó felfedezése kedvező hatással lesz az emberi gondolkodás fogalmi kereteinek bővülésére, miközben kihívást tartogat a „mit jelent embernek lenni” felfogás kereteire nézve és kikényszeríti azok bővítését.
Ezenkívül a kulturális, szellemi és fizikai megértés terén kölcsönösen fejlesztő hatásokat tapasztalnának ezek a bátor és egymással megismerkedő halandók; több lehetőség teremtődne arra, hogy megismerjék egymás világát, történelmét és eszményképeit, miközben szeretetteljes és előremutató kapcsolatokat építenek ki a szomszédaikkal. Az így elmélyíthető élettapasztalatoknak köszönhetően több lehetőség adódik e szférák halandói számára ahhoz, hogy magasabb fejlettségi szinteket érjenek el a világegyetemben.
Itt álljunk meg egy percre! Miért csak a közelben élő világok részesülhetnek ebből a számos előnyből? Ez talán valamiféle kegyetlen kozmikus szerencsejáték?
Vajon ez azt jelenti-e, hogy a halandói szférák túlnyomó többsége arra van ítélve, hogy egyedül sodródjon végtelen időkön át, az evolúció minden szakaszán keresztül, még el nem éri a fény és az élet korszakát? Vajon e világok előre elrendelt sorsa, hogy mindezt úgy kell elérniük, hogy soha nem találkoznak olyanokkal, akik hasonló fejlődésen mentek keresztül?
Ez nyilván nem lehet igaz. És ha tágabb összefüggésben vizsgálódunk, akkor elég abszurdnak tűnik azt feltételezni, hogy az univerzum úgy van kialakítva, hogy a halandókat örökre elválassza egymástól. A kinyilatkoztatás a folyamatos növekedés és utazás előnyeit tanítja, még az evolúciós halandó világokon is.
„Értelmi keresztbeporzás. A testvériség lehetetlen egy olyan világon, amelynek lakosai oly fejletlenek, hogy nem ismerik fel a korlátlan önzés dőreségét. Szükség van a nemzeti és faji irodalom kicserélésére. Minden egyes emberfajtának meg kell ismernie minden emberfajta gondolkodását; minden egyes nemzetnek ismernie kell az összes nemzet érzéseit. A tudatlanság gyanakvást szül, és a gyanakvás nem egyeztethető össze a rokonszenvező és szeretetteli alapállással.” (52:6.4)
Lehetetlenség, hogy az emberek, akikben ott lakozik az Isten egy része, ne vágynának arra, hogy egyre messzebb és messzebb jussanak, nemcsak más országokba vagy a világukat körülvevő térrészben, s hogy ne élne bennünk a remény, hogy minden nap egy újabb embert szerethessenek meg. A minket körülvevő, élő világegyetem ezeknek az elveknek megfelelően létezik.
Vegyük például az Urantiát.
A bolygónk még mindig a lázadás utáni káoszban, zűrzavarban él. És mégis törekszünk arra, hogy kiterjesszük a látókörünket – hogy többet értsünk meg –, még úgy is, hogy egy rengeteg belső konfliktussal terhelt világi forgatag kellős közepében vagyunk.
Képzeljük el egy pillanatra, hogyan fogja ez a világ megérteni a világegyetemeket, amikor az Urantia könyv tanításai eljutnak a társadalomhoz az elkövetkező néhány száz évben. Képzeljük el, hogyan fogja ez a világ látni a világegyetemet egybillió év múlva. Csak egy pillanatra gondolkodjunk el ezen, figyelemmel arra, hogy milyen messzire jutottunk mindössze 123 év alatt.
Ez egyre inkább tudatosul az emberekben. Fiatalok tömegei tanulmányozzák, érzik és értik ezeket a nagyobb jelentőségű fogalmakat. Ezenkívül egyre több látható jele van a mennyei lényekkel és a bolygón kívüli látogatókkal való kapcsolatfelvételeknek. Ez a világunk jövője, ahogy fokozatosan visszatérünk a világegyetemi normális működés állapotába.
Nem őrültség feltételezni, hogy látogatók érkeznek a világunkra. Inkább az a hatalmas őrültség, ha valaki azt hiszi, hogy szándékosan elválasztottak minket a testvéreinktől, hogy egyedül vagyunk, vagy hogy a világegyetem egyszerűen csak egy kaotikus véletlenszerűség.
Az Urantia könyv tanulmányozóiként nekünk kell élen járnunk ezeknek a sokrétű felismeréseknek a képviseletében, és segítenünk kell mindazoknak, akik valóban keresik az igazságot. Az Ötödik Korszakos Kinyilatkoztatásban kimondott, levezetett és sejtetéssel feltárt igazságokat és nyilvánosságra hozott tényeket egyaránt találhatunk a világegyetem természetével és a világegyetemben elfoglalt helyünkkel kapcsolatosan.
Természetesen a világok akkor kezdenek bolygóközi kommunikációba, amikor az evolúciós fejlődés eredményeként erre képessé válnak, ugyanúgy, ahogy a törzsek, a közösségek és országok kommunikálnak egymással itt, az Urantián.
Sokkal jobban kiaknázhatjuk az egymás iránti szeretet gyakorlásában rejlő lehetőségeket ezen a világon, de vajon ez a folyamat itt véget ér? Vagy máshol is adódik számos új lehetőség a szeretet gyakorlására a tőlünk különböző, ámde az Isten által éppúgy segített halandó és mennyei testvéreinkkel kapcsolatban?
Azoknak a világoknak, amelyek nagyon messzire jutottak a fejlődésben – jobbára a mi felfogóképességünket meghaladó mértékben –, olyan lakói vannak, akik átugorhatják a morontia képzés egyes részeit, mint például az edentiai tanodákat, ahol is arra tanítanak minket, hogy más lényekkel – köztük rendkívül sokféle, több tízezer más bolygóról származó felemelkedő halandóval – lépjünk kapcsolatba.
„Az Edentián és annak társszféráin való ottlétetek során főként a csoportetika elsajátításával lesztek elfoglalva, azon kellemes és hasznos kölcsönös viszony titkának az elsajátításáról van szó, mely az értelmes személyiségek különböző világegyetemi és felsőbb-világegyetemi rendjei között fennáll.” (43:8.3)
Egy olyan világegyetem, amelynek fejlődését ilyen teljességben, szeretettel és gonddal tervezték és vitték véghez, sokkal teljesebb értékű szeretet, élet, kaland és kapcsolatépítés lehetőségét rejti magában. És ez még a halandó világok lakói esetében is így van.
Mindezek az erőfeszítések és kapcsolatfelvételek hozzájárulnak a Legfelsőbb kalandjához. Segítik a Nagy Világegyetemet a véges kifejeződés teljességének elérésében, ezzel mintegy megalapozzák a Végleges – abszonit – kalandját az eljövendő korszakokban.
Bátran kiállhatunk ezekért az egyetemes igazságokért, nyújthatunk támaszt azok számára, akik valamiképpen érzik, de még nem találták meg ezeket az igazságokat.
Miért? – kérdezhetitek.
Mert ennek a világnak a jövője nem az, hogy egy elszigetelt kék gömb legyen az űr mélyén. Bolygónk egy elme által teremtett, személyiség által irányított, élő világegyetem létfontosságú, fejlődő része. Ezek olyan igazságok, amelyeket e világ jövőbeli népei biztosan érteni fognak. És bizony a világ jövőbeli vezetőinek hallaniuk kell ezt.
Szerte a világon az emberek az eget szemlélve egyre inkább úgy teszik fel a kérdést: „miért ne?” És teszik ezt azért, mert e zavaros világ határain túl, a szívükben jól tudják, hogy ez igaz.
Ezen okokból kifolyólag készítette a csapatunk ezt az új filmet. Reméljük, hogy tetszeni fog.
Forrás:
-
Tonge, G.: Urantia, Isolated, For Now. In: Mini-Messenger, 18.12.2025. The Urantia Book Fellowship.
Magyar fordítás:
-
Cseh Gábor (2025). CC BY-NC-ND HU.
Hozzászólások