Mi a személyiség?
Mi a személyiség? Hol van a személyiség? Mikor van a személyiség? Sok éven át töprengtem ezeken a kérdéseken, és igyekeztem válaszokat keresni, mert úgy éreztem, hogy az Urantia könyvben megtalálhatom azokat.
A Webster szótár szerint „Személyiség – az a tulajdonság vagy állapot, hogy valaki személy, és nem tárgy vagy absztrakció; az, ami egy lényt személyiséggé tesz; személyes létezés vagy identitás. Az, ami megkülönbözteti az embereket; megkülönböztető személyes jegy; egyéniség.”
Az individualitást (egyéniséget) ugyanebben a kötetben így írják le: „Az egyénre jellemző tulajdonság; az a sajátosság, ami megkülönbözteti az egyik személyt vagy dolgot a másiktól; megkülönböztető jellemző.”
A Webster szótárban alig találunk különbséget e két dolog között, viszont az Urantia könyv határozottan különbséget tesz közöttük. Amikor arról beszélünk, hogy valakinek kiegyensúlyozott, kedves, elbűvölő, nagyszerű, csodálatos vagy fantasztikus személyisége van, akkor ezt a szót lecserélhetnénk az „egyéniség” kifejezésre, legalábbis a húsvér testben élt életünk tartama tekintetében. A személyiség egy fázisa vagy aspektusa párhuzamba állítható azzal, amit „egyéniségnek” nevezünk, mivel a személyiség egyesíti minden élő energiarendszer (ön)azonosságát, valamint a vérmérsékletünket, a cselekedeteinket, a jellemvonásainkat, az erkölcsi tulajdonságainkat – függetlenül attól, hogy őszinték és becsületesek vagy álszentek és csalók vagyunk-e; kedvesek vagy kegyetlenek, boldogok vagy szomorúak (rosszkedvűek), nagylelkűek vagy fösvények (takarékoskodók), önzők vagy önzetlenek, segítőkészek vagy jótékonykodók, gyorsak vagy lassúak, lusták vagy ambiciózusok, intelligensek vagy unalmasak, szórakoztatók vagy fárasztók, idegesítők vagy megnyugtatók, mosolygósak vagy komorak, kellemesek vagy kellemetlenek, szeretetteljesek vagy ridegek, barátságosak vagy tartózkodók, pozitívak vagy negatívak, mentálisan egészségesek vagy neurotikusak, prometeusziak, illetve epimeteusziak, jók, szépek és igazak vagy rosszak, visszataszítók és hamisak. Az „egyéniségünk” ezen tulajdonságainak sokasága alkotja a jellemünket, a viselkedésünket, a valódi önmagunkat.
„Az emberi élő szervezetben a részek összegződése alkotja az ember önnön valóját – egyedi lényegét, ennek a folyamatnak azonban egyáltalán semmi köze sincs a személyiséghez, amely ugyanis a mindenségrendi valóságokhoz fűződő kapcsolat összes tényezőjének egyesítője.” (112:1.18)
Dr. William S. Sadler „A lélek evolúciója” (The Evolution of the Soul) című művében azt írja, hogy a személyiség az ember felruházottságának és tapasztalatainak összessége; az emberi mivoltunk és a cselekedeteink teljes egésze. Így fogalmaz: „Megfigyeltem, hogy a személyiség hat szinten működik: a fizikai, az értelmi, az érzelmi, a társadalmi, az erkölcsi és a szellemi szinten. De amikor összesítem az összes tevékenységet azok jellemzőivel, attitűdjeivel, motivációival és viselkedéseivel együtt, tehát amikor összegzem mindezeket és megállapítom, hogy a személyiség egészét tekintve végeredményben olyan sok mindent található, ami nem volt megfigyelhető ezekben az alkotótényezőkben, akkor hajlok a gestaltpszichológia [alaklélektan] szemszögéből vizsgálni a dolgot és arra a következtetésre jutok, hogy a részek jelentéstartalma az egészből származik – hogy az egész több, mint az azt alkotó részek egyszerű összessége. A személyiséget nem lehet meghatározni, mert EGYEDI – nem csak azért, mert minden egyén egyedi személyiség, hanem azért is, mert ugyanaz az egyén a halandói létezésének minden pillanatában egyedi. A személyiségre nemigen érvényes az ok-okozati meghatározottság általános törvénye. Az AKARAT a teljes személyiség működésmódja.”
Dr. Sadler azt is állítja, hogy „[a] Szellem Nevelő akkor költözik az ember elméjébe, amikor az illető erkölcsi természete teljesen kialakul, azaz amikor az ember erkölcsi lénnyé, szabad akaratú teremtménnyé válik, olyanná, aki képes választani a helyes és a helytelen, a jó és a rossz között (…)”.
Ifj. William S. Sadler a „Tanulmány a Világmindenségről” (A Study of the Master Universe) című munkájában így fogalmaz: „Az Isten felruházott minket a személyiség ajándékával együtt járó, felbecsülhetetlen értékű választási képességgel.” Bill 1958. november 23-án, társaságunk első évfordulóján Oklahoma Cityben tartott beszédében így beszélt az Isten ajándékáról:
„Az Isten két felbecsülhetetlen értékű adománnyal ruházott fel minket. Először is, abszolút irányérzékkel. Szeretetének egy részét belénk zárta. Ott él bennünk. Ez a bennünk élő Isten-rész mindannyiunk számára valóságossá teszi az Isten szeretetét, és ez a bennünk élő Isten-rész ismeri az utat Istenhez. Ugyanolyan pontosan mutat az Isten felé, mint az iránytű az északi irányba. Az Istentől származik, ezért ismeri az Istenhez visszavezető utat. Ez a mi tévedhetetlen kalauzunk.
És Isten egy második, felbecsülhetetlen értékű ajándékot is ad nekünk: a viszonylagosan szabad akaratot, a választás szabadságát. A kalauz nem azonos a kapitánnyal. Mi vagyunk a kapitányok. A kalauz csak úgy tudja kormányozni a hajónkat, ahogy mi döntünk. Ha belegondolok abba, hogy mennyi felbecsülhetetlen értékű ajándékot kaphattam az Istentől, akkor meg kell állapítanom, hogy egyik sem lehet olyan értékes, mint a választás szabadságának ajándéka. Ha nem így lenne, akkor csak egy gép lennék. A választás szabadságával viszont ember vagyok, az Isten fia lehetek. Mit jelent a választási szabadság? Azt jelenti, hogy nem kell szolgai módon reagálnom arra, ami velem történik. Van beleszólásom abba, hogy mi leszek. Megszabadultam attól, hogy előre meghatározott ok-okozati összefüggések szerint kelljen haladnom. Ez a könyv megtanít arra, hogy minél inkább kifelé, az anyagi szintek felé tartok, annál kevesebb választási lehetőségem adódik. És minél inkább befelé haladok, távolodva az anyagi szintektől, befelé és a szellem felé, annál nagyobb a választási szabadságom, egészen addig, amíg el nem érek a legfelsőbb szintű választásig, addig a döntésig, hogy Istennel vagy Isten nélkül; a választásomnak itt már nincs korlátja a tekintetben, hogy az Ő fiává válok-e, hogy az Ő akaratát cselekszem-e. Teljesen önmagam vagyok. Itt a választásom abszolút. Isten megadta nekünk ezt a végtelenül csodálatos felruházottságot, a választás szabadságát és a tökéletes irányérzéket.”
Tudjuk, hogy az Egyetemes Atya mindannyiunknak személyiséget adományoz; egyedi ajándékot ad nekünk, amelyet az erkölcsiség jellemez. A személyiség egyesíti az önazonosságunkat; a személyiség tesz minket öntudatossá, és ad nekünk viszonylagosan szabad akaratot (de abszolút szabadságot a tekintetben, hogy az Isten fiává váljunk). Tudjuk, hogy a személyiségkör közvetlen kapcsolatot jelent az Atyával. Tudjuk, hogy ez az ajándék az állandó változások közepette is változatlan marad (a növekvő lélek, vagyis az Igazító és a személyes elme közötti kapcsolat eredménye). Tudjuk, hogy a Gondolatigazító, vagyis a közvetlenül az Atyától származó második ajándékunk alkotja az emberi személyiség szellemi magját, és az emberi személyes akaratnak van alárendelve. Legalább „érzékelnünk” kellene, mi is az a személyiség és hol található.
„(…) A személyiség az egyed azon ismérve, melyet ismerünk, és amely képessé tesz bennünket e személy jövőbeni felismerésére az alakjában, az elméjében vagy a szellemi állapotában bekövetkezett változások jellegétől és mértékétől függetlenül. A személyiség bármely egyed azon része, mely képessé tesz bennünket az adott személy felismerésére és határozott azonosítására úgy, mint akit korábbról ismerünk, és nem számít, hogy mennyire változott meg azért, mert az ő személyisége kifejeződésének és megnyilvánulásának hordozóformája megváltozott.
A teremtményi személyiség a halandói válaszviselkedésnek két, önmagát megnyilvánító és jellegzetes jelenségén keresztül mutatkozik meg: ezek az öntudat és az ezzel társult, viszonylagosan szabad saját akarat.
Az öntudat a személyiség ténylegességének értelmi tudatosulását jelenti[.]” (16:8.4-6)
Mikor érkezik meg a személyiség? Tudjuk, hogy a Gondolatigazító a mai korban már az első erkölcsi döntés időszakában érkezik. „Az Igazítók addig nem képesek belépni a halandó elméjébe, amíg azt az elmeszellem-segédek az elmebeli segédkezésük révén teljesen elő nem készítették és az elmét rá nem hangolták a Szent Szellemre. Így mind a hét segéd összehangolt működésére van szükség ahhoz, hogy előkészítsék az emberi elmét az Igazító fogadására. A teremtményelmének a magasabb rendű istenimádat- és bölcsesség-működés meglétéről kell bizonyságot tennie úgy, hogy bizonyítja képességét a megjelenő jó és rossz közötti értékválasztásra – erkölcsi döntés meghozatalára.” (108:2.2)
„Csak egy személyiség tudhatja, hogy mit tesz, mielőtt megtenné azt; csakis (…) [e]gy személyiség képes előretekinteni mielőtt megtenne valamit, és ezért képes tanulni mind az előrelátásból, mind pedig a cselekvésből. Egy személyiséggel nem bíró állat rendszerint csak cselekvés útján tanul.” (16:7.3)
A Szalvington körül keringő világok hetedik csoportját a főangyalok világai alkotják. Mindet „(…) a személyiségi adatrögzítők foglalják el. A rögzítők ezen óriási csoportja azzal foglalkozik, hogy pontosan rögzítse az idő minden egyes halandójának útját a születés pillanatától végig a világegyetemi létpályán, amíg az egyed vagy elhagyja a Szalvingtont a felsőbb-világegyetemi rendbe való átlépéssel vagy „kitöröltetik a feljegyzett létezésből” a Nappalok Elődeinek rendelkezése nyomán.” (37:3.7)
Mit jelent a saját akaratú teremtmény fogalma? Tudjuk, hogy ez valamiképpen kapcsolatban áll a személyiséggel, de nézzünk néhány meghatározást:
„Amint valamely új világon az élethordozók sikeresen létrehoztak egy akarattal bíró lényt, amely képes erkölcsi és szellemi döntések meghozatalára, akkor és ott a munkájuk véget ér[.]” (36:3.8)
„Korszakokon át voltunk szolgálatban, és csak a hét elmeszellem-segéd, valamint a Fizikai Főszabályozók voltak a segítségünkre. És most, hogy a saját akarat, vagyis az istenimádat és a felemelkedés melletti döntés képessége megjelent a bolygó evolúciós teremtményeiben, megértettük, hogy a mi munkánk itt véget ért[.]” (62:7.6)
Andon és Fonta esetében „az a bizonytalan érzésük, hogy ők valamivel többek az állatoknál, abból eredt, hogy volt személyiségük, és azt a bennük lakozó Gondolatigazító jelenléte erősítette.” (63:1.4)
A hetedik pszichikai (lelki) kör szintjét „[a]z emberi lény akkor [éri el] (…), amikor kifejleszti a személyes választásának, az egyéni döntésének, az erkölcsi felelősségének erőit és a szellemi egyéniség kialakításának képességét.” (110:6.13)
„A hetedik [pszichikai (lelki)] kör elérése az igazi emberi személyiség működésének kezdetét jelzi.” (110:6.1)
Ezek [mármint a körök – a hetediktől az elsőig] sikeres elérése „(…) a teljes személyiség összarányos működését igényli, nemcsak annak egyes szakaszaiét. A részek növekedése nem egyenlő az egész igazi megérésével; a részek valójában a teljes sajátlényeg – az egész önnön való – anyagi, értelmi és szellemi kiteljesedésével arányosan gyarapodnak.” (110:6.3)
A „megszemélyesít,” a „megszemélyesülés” és a „megszemélyesítés” kifejezéseket néha a „valóságosság tesz” értelemben használják az Írások szerzői. Néhány példa:
„Miként az Atya és a Fiú megszemélyesíti a Teremtő Fiakat, nagyobbrészt úgy személyesíti meg a Fiú és a Szellem az Ítélkező Fiakat.” (7:6.5)
„(…) amint a negyvenkilencedik Tükröző Szellem megszemélyesült, akkor egy új és messze ható válasz jelent meg az Istenségi Abszolútban; e válasz új személyiségi előjogokat biztosított a Legfelsőbb Lény számára és Madzseszton megszemélyesülésében teljesedett ki, aki a negyvenkilenc Tükröző Szellem és társaik teljes munkájának tükrözőműködés-vezetője (…)” (17:2.2)
„Teremtő Fiúnk az Egyetemes Atyától és az Örökkévaló Fiútól egyidejűleg származó végtelen azonosság 611.121. eredeti fogalmának megszemélyesülése.” (33:1.1)
„Ti, halandók, személyek vagytok; ennélfogva képesek vagyunk leírni azokat a lényeket, akik megszemélyesültek, de miként tudnánk valaha is bemutatni nektek egy abszonit lényegűvé vált lényt?” (30:1.114)
„Bár az átlagos urantiai halandó nem reménykedhet abban, hogy olyan magas szintű jellembéli tökéletességet ér el, mint a názáreti Jézus a húsvér testben való tartózkodása során, azért általában minden halandó hívő kialakíthat erős és egyesített személyiséget a jézusi személyiség tökéletessé tett jegyei szerint. A Mester személyiségének egyedi jellegét nem is annyira annak tökéletessége, mint inkább annak arányossága, a tökéletes és kiegyensúlyozott egyesítettsége adta.” (100:7.1)
„Krisztus Mihály, noha valóban kettős eredetű lény volt, nem volt kettős személyiség.” (120:4.2)
Az Urantia könyv nem fogja vissza a képzelőerőnket a túlzásba vitt kinyilatkoztatásokkal. Ösztönzi és bátorítja a gondolkodást és a találgatást. Mi is így tegyünk?
Mit tehet a személyiség egy egyénért a Gondolatigazító nélkül? Minden okunk megvan, hogy elhiggyük: ha egy egyén rendelkezik a továbbéléshez szükséges tulajdonságokkal, normálisan működő elmével, akkor a Gondolatigazítónak jelen kell lennie, hogy elindítsa a lélek megszületését, s a lélek esetében arról a morontia entitásról van szó, amelynek növekedését a mi erkölcsi és szellemi döntéseink segítik. Ezen kívül a személyiség szabad akaratából iránymutatónak választhatja a Gondolatigazító szellemi közreműködését. Tehát még az Igazság Szellemének általános kiáradása és a Gondolatigazítóknak a Bölcsesség Szelleme első működésbe lépésével meginduló általános eljövetele előtt vajon nem feltételezhetjük-e teljes bizonyossággal, hogy a Gondolatigazítók korán érkeztek?
Vajon adna-e egy következetes, szerető Atya egy halandónak személyiség-adományt – vagyis az egyén egyesítésére vonatkozó egyedi, szabad akaratú választás lehetőségét és azt a képességet, hogy az egyén az Ő akaratához igazítsa a saját akaratát – a Gondolatigazító, vagyis a lélek megszületéséhez és a szellemirányításhoz feltétlenül szükséges összetevő nélkül? Csak a Gondolatigazító megérkezésével születik meg a lélek, és lélek nélkül nincs továbbélés.
„(…) az emberi személyiség megszerzésére való képesség pedig eredendően az emberi lény mindenségrendi-elmével való felruházottságában rejlik. Viszont a halandó ember tapasztalás által fejlődő személyisége nem figyelhető meg tevékeny és működési valóságként mindaddig, amíg a halandó teremtmény anyagi élethordozóját meg nem ragadta az Egyetemes Atya felszabadító istenisége, mely ezután már öntudatos, (viszonylag) önálló és önformáló személyiségként halad tovább a tapasztalás útján. Az anyagi önvaló igazán és korlátlanul személyes.” (5:6.6)
Az Írások szerint az emberi, személyes szabad akarat akkor – és csak akkor – működött ezen a bolygón, amikor mind a hét elmeszellem-segéd működésbe lépett. Az evolúció folytatódott, Mihály eljött hozzánk, majd eltávozott és elküldte az Igazság Szellemét. Azóta a Gondolatigazítók általánosan, mindenféle korlátozás nélkül érkeznek meg abban a pillanatban, amint a bölcsesség szelleme, vagyis a hetedik elmeszellem-segéd működésbe lép – ugyanabban a pillanatban, amikor „saját akaratú teremtménnyé” válunk, vagyis amikor a személyiségünk működése nyilvánvalóan megmutatkozik.
Bár az Írások szerint a személyiség megelőzi a Gondolatigazító érkezését, ez azt jelenti, hogy „kissé” korábban kapjuk meg? Azt olvassuk, hogy az Igazító az emberi saját akaratnak van alárendelve. Ha a személyiséget azelőtt megkapjuk, hogy mind a hét elmeszellem-segéd tevékenysége beindul, akkor az nem tudna működni, mert nem vagyunk „saját akaratú teremtmények” mindaddig, amíg mind a hét nem működik. Ekkor viszont már van Igazítónk is.
Tekintettel arra, hogy ez a felbecsülhetetlen értékű választási lehetőség együtt jár az Egyetemes Atyától kapott személyiség-adománnyal; lévén, hogy a Gondolatigazító a saját akaratú döntésünknek van alárendelve; és mivel gyakorlatilag egyszerre kezdenek működni az elménkben, ezért vajon lehetséges-e, hogy eddig alábecsültük a személyiség ajándékának jelentőségét?
Elvégre tudjuk, hogy „[e]gyetlen személyes teremtményt sem lehet az örök kalandra kényszeríteni; az örökkévalóság kapuja csakis a szabad akarattal rendelkező Isten szabad akaratú fiainak szabad akaratú választására válaszul tárul fel.” (5:6.12)
Forrás:
-
Elliott, B.: What is Personality? In: Fellowship Herald, Vol. 7, Summer 2006.
Magyar fordítás:
-
Cseh Gábor (2025). CC BY-NC-ND HU.
Hozzászólások