(Feltámadás új testben)
Olvasóköri gondolatok 81
„Halál, hol a győzedelmed? Halál, hol a fullánkod?” (1Kor.15:55) – olvashatjuk Pál apostoltól Csia Lajos fordításában. Ha a halál alatt a hústest levetését értjük, akkor az is meghal, aki elragadtatás útján hagyja el a földi világot, ugyanis a hústestét ő is leveti. Azonban a hústest elhagyása nem jelenti a gondolkodó, érző és akarattal bíró hívő személy elmúlását, megszűnését.
Előbb-utóbb mindenki elhagyja a hústestét. A halál kiküszöbölése jelenleg csak elméletben lehetséges (55:2.8).
Mivel a világegyetem jelszava a „Fejlődés”, ezért a hústest csak egy ideig alkalmas arra, hogy általa tapasztalatokat szerezzünk és magunkat kifejezzük. Még a szellemi fejlődés egyre magasabb szintjeinek eléréséhez is folyamatosan testet kell cserélnünk azért, hogy egyre alkalmasabb eszközzel rendelkezhessünk a soron következő, magasabb létszint megtapasztalásához, az ottani létben történő cselekvő részvételhez.
A kinyilatkoztatók szerint, csak a helyi világegyetemünk központjáig való emelkedés során, 570 testcserén kell keresztülmennünk ahhoz, hogy a tökéletes szellemmé válás hét fokozatából az elsőt elérjük (48:1.5).
Egyébként a szellemi személyek számára a hústest biztosítása és a hústesttel bíró személyek számára a szellemi testek biztosítása természetes gyakorlata a mennyei lényeknek.
Annak alátámasztására, hogy a szellemi lények hústestet, a hústestű lények pedig szellemi testet kaphatnak, több földi példa is felhozható:
a) Az első korszakos kinyilatkoztatás átadása érdekében száz olyan személy kapott emberi testet, akik különböző evolúciós bolygókról származva már elkezdték a szellemi felemelkedést, de jelentkeztek arra a feladatra, hogy a bolygónkon a fajunk fejlődését segítsék (66:2.4). Ők egyszer már levetették a saját bolygójuk emberi fajára jellemző hústestet és a szellemi felemelkedés során egyre szellemibb testeket kaptak. Majd mivel a jelentkezésüket elfogadták az első korszakos kinyilatkoztatónk emberi testű törzskarában való szolgálatra, mennyei lények segítségével levetették a szellemi testüket és a mi bolygónk emberi testét kapták meg (66:2.5), ami olyan jól sikerült alkotás lett, hogy később ezekből az emberekből kerültek ki a bolygónk nyolcadik emberfajtáját megalapító nodfiak.
b) Azoknak a törzskari tagoknak, akik az Isten ellenes lázadás során hűségesek maradtak, a személyes lelkét a hústestük levetése után elszállították (67:4.5; 74:5.2). Nem haltak meg, nem szűntek meg, csak a hústestüket egy alkalmasabbra cserélték.
c) Ádámot és Évát a második korszakos kinyilatkoztatás feladatainak elvégzése érdekében hozták a bolygónkra alvó állapotban, ahol ők is emberi hústesteket kaptak, azokban ébredtek fel itt földön (74:0.1). A saját fél-szellemi létszintjükön viselt testi alakjukat kapták meg földi kivitelben.
d) Amikor Ádámnak és Évának a vétek után meg kellett válniuk a huszadik életévüket be nem töltött gyermekeiktől – mivel a mennyeiek nem akarták, hogy a szülők vétkének következménye a gyermekeiket sújtsa – úgy vitték el őket a csillagvilágunk központjára, hogy a hús-vér anyagi testüket el kellett hagyniuk, mert személyként csak így voltak szállíthatók szellemi lények által (75:6.3). Ádám és Éva húsz év feletti gyermekei pedig szabadon dönthettek arról, hogy a szüleikkel maradnak vagy őket is elszállítják. Közülük is sokan döntöttek úgy, hogy a hústestüket hátrahagyva szellemi eredetű testet vesznek magukra. Az ádámi leszármazottak hústestének elvételében semmilyen kegyetlenség nem nyilvánult meg, csak az a gyakorlati szükségszerűség, hogy a szellemi úton való szállításnál a hústest akadály, a magasabb szinten való létezés pedig más testet igényel.
e) Makiventa Melkizedek, a harmadik korszakos kinyilatkoztató, bár szellemi személy volt, szintén hústestet kapott, a küldetésének lejártát követően pedig visszakapta a korábbi szellemi testét (93:1.3; 93:2.6; 93:8.1).
f) A helyi világegyetemünk paradicsomi származású Teremtő Fia, akit az embertársai a názáreti Jézusként ismerhettek, természetes módon kapta meg az emberi testet, miután a magas minőségű szellemi testét levetette, hogy Mária méhében növekedve jöjjön e világba. De ez előtt Jézus személye több más szellemi lényrend alakját is magára öltötte az alászállásai során, melyekre azért volt szükség, hogy az arra érdemességét bizonyítva, a világegyeteme feletti teljes főhatalmat megkaphassa.
g) Az emberek által okozott erőszakos halálát követően pedig, Jézus fél-szellemi testben támadt fel, amit a benne hívők számára többször is láthatóvá tettek. Később pedig Jézus visszavette az eredeti szellemi testét.
A fentiek azt mutatják, hogy a mennyei lények számára nem gond az, hogy egy szellemi vagy fél-szellemi személyt hústesthez segítsenek, amint az sem jelent számukra nehézséget, hogy egy korábban hústestben élt személynek szellemi vagy fél-szellemi testet adjanak.
A fenti, számszerűsíthető váltások a szellemi és anyagi testek között nem csak a mi bolygónkon megjelent, szellemi létsíkokról érkező és oda visszatérő személyek esetében valósak. A helyi világegyetemünkben, jelenleg közel négy millió evolúciós eredetű lakott bolygó van (32:2.9), amelyeken szintén oda-vissza működtetik ezeket a testváltó technikákat a korszakos kinyilatkoztatások átadása érdekében. Ha tehát az Isten családjába tartozó szellemi létállapotúak számára ilyen hétköznapi módon természetes a váltás a szellemi test és a hústest között, akkor hívő emberként joggal bízhatunk abban, hogy a hústesteink elhagyása után bizonyosan és tökéletes biztonsággal fogjuk megkapni az első fél-szellemi testünket a feltámadás reggelén.
A hit bizonyossága a korszakos kinyilatkoztatásokból származó ismereteken, ezen ismeretek embertársak irányába való alkalmazásán és az Egyetemes Atyával való személyes hitkapcsolaton alapul. A hívő ember nem fél a haláltól. Szenvedni ő sem szeret, de a haláltól nem fél. Nem fél, mivel személyes jó tapasztalatai vannak az Istennel kapcsolatban. A haláltól Jézus sem félt. A szenvedést – az ember józan hozzáállását követve – ő is elkerülte volna, de a magasabb létsíkokra történő visszatérés nem töltötte el félelemmel, ezért is tudott a mennyei Atyához fohászkodni és több embertársának segíteni még a kereszten is. A hívő ember úgy ismeri az Atyát, miként őt Jézus bemutatta és úgy is, amilyenként az imakapcsolata során megtapasztalta.
Ilyen ismeretekkel és tapasztalatokkal a hívő személy mindig készen áll arra, hogy a földi alakjának elhagyását követő harmadik nap reggelén, az első fél-anyagi testében ébredjen fel a csillagrendszerünk első lakó- és tanuló világán.
A másként nem jelölt tartalmak forrása az Urantia könyv.
Hozzászólások