A személyes vallás, az igaz vallás és a szellem vallása
Mottó (1): „Isten plusz egy fő, mindig abszolút többség!” (Dombi Ferenc)
Mottó (2): Az ellenségei nem vádolhatták Jézust azzal, hogy emberként nem kínálta nekik is azt a jót, amit magának akart.
A közöttünk élt Jézus esetében, a címben közölt mindhárom vallás megnevezés fedte egymást. Vagyis Jézus a saját személyén keresztül, szellemben imádta az Atyát, és az Atya is Jézus személyén keresztül nyilatkoztatta ki magát. Így Jézus vallását mindenképp igaznak lehet nevezni, mert az Isten akarata nyilvánult meg általa.
„Az egyetemes valóságban csupán három elem van: tény, eszme és kapcsolat.” (196:3.2) Az Isten valósága örök tény. Az ember eszmét alkot erről a személyes valóságról és igyekszik kapcsolatba lépni vele, miként az Isten is kapcsolatra törekszik az emberrel. Az így nyert eszményképek pedig fejlődésre ösztönzik az embert.
Jézus ezeket a szavakat mondta egy nem zsidó nőnek: „De el kell hinned nekem, amikor azt mondom, hogy az idő hamarosan eljön – már most is itt van – amikor minden őszinte istenimádó ember az Atyát fogja imádni szellemben és igazságban, mert az Atya éppen ilyen imádókat keres. Az Isten szellem, és azoknak, akik imádják őt, szellemben és igazságban kell imádniuk.” (143:5.6)
1. A személyes vallás
Az egyén négyféle módon viszonyulhat az Isten-ember kapcsolathoz, melyek az Istenhez való közeledés négy szintjét mutatják (101:7.4):
a) Az egyén aláveti magát a hagyománynak és a vallást képviselő tekintélynek.
b) Megelégszik a személyes vallás apró eredményeivel, de valójában abban hisz, hogy az Isten magára hagyta őt.
c) Az egyén már többet ért és ismer az Istenből, de az adott kultúra „rabszolgájaként” nem meri vállalni a személyes továbblépést. Hiába kiemelkedő értelmi képességű, ha erősen fogva tartja őt „a kulturális kötelék kegyetlen szorítása.”
d) „A bölcselet negyedik szintje megszabadul minden szabályszerű és hagyományos akadálytól és mer őszintén, hűségesen, félelemtől mentesen és igazul gondolkodni, cselekedni és élni.” (101:7.4)
Jézusnak személyes vallása volt, és ezt kínálja azoknak is, akik hallgatnak rá. A személyes vallási tapasztalás bizonyosságot nyújt az Isten szellemi valóságáról az ember értelme és lelke számára. Jézus vallási szokásai nem voltak látványosak, sőt inkább botrányra adtak okot a szertartásos működést sokra tartó korabeli zsidók előtt.
A személyes vallás a jövő általános vallása lesz. A felvilágosult, Istent ismerő szabad emberek vallása.
A személyes vallás teret ad minden embernek arra, hogy a saját, Istenre vonatkozó felismerései és tapasztalásai szerint éljen.
Mikor az ötödik korszakos kinyilatkoztatás hatása kiteljesedik, a Jézus által bemutatott vallás minden értelmes és jóra törekvő ember vallásává válik, és köztudottá lesz, hogy egyedül ilyen vallásra érdemes törekedni. A kinyilatkoztatók a személyes vallás általánossá tételének szándékával mondták a következőket: „Nem akarunk Az Urantia könyvhöz kötődő Szt. Pétert, Szt. Pált, Luthert, Kálvint vagy Wesley-t ezer év múlva.” [Forrás: Kulieke. Megjegyzem, a forráshely írásából sok adat megismerhető az ötödik korszakos kinyilatkoztatás keletkezésének körülményeire vonatkozóan is. Az olvasáshoz az előszók alatti pdf formátumú dokumentumot kell megnyitni.]
Az Isten – a jézusi életmintán keresztül – a saját boldogságreceptjét kínálja az emberek számára. Ha a mennyei Atya az övétől eltérő gondolkodást, látásmódot és törekvési irányt kínálna a gyermekei számára, akkor azzal lenne vádolható, hogy nem akarja azt a jót másoknak, amit saját magának is. Vagyis nem szereti a gyermekeit, mert nem akar velük osztozni. Csak a jézusi boldogságreceptnek van örök érvénye.
Jézus mindig azt kereste, hogy mi az Atya akarata, mit tenne az Atya az ő helyében. Mi pedig kérdezhetjük azt, hogy mit tenne Jézus, ha a helyünkben lenne. De amint Jézus helyett nem döntött az Atya, úgy helyettünk sem fog dönteni Jézus. A „mit tenne most helyemben Jézus” kérdése az egyén részéről komoly kifejezése a jóra, sőt a legjobbra törekvés szándékának. Az ember őszintén megkérdezi az Istent, és ami az eszébe jut, arra nézve mérlegel és dönt.
Nem a tettei, hanem a szándéka teszi az embert Istent szeretővé. Jézus nem „azt tanította, hogy a vallásának lényege az embertársak szolgálata, hanem inkább azt, hogy a közösségi szolgálat az egyik biztos folyománya az igaz vallás szelleme birtoklásának.” (159:5.8) „Jézus mindig ragaszkodott ahhoz, hogy az igaz jóságnak önkéntelennek kell lennie, a könyörületesség megnyilvánulásakor ne tudja a bal kéz, hogy mit tesz a jobb.” (140:8.26)
A szándék a személyiség beállítottságát mutatja. Egy tettet lehet szokásból vagy kényszer hatására is tenni, továbbá egy magatartás eredhet a látszat fenntartásának szándékából is.
Azonban a fentiek mellett igaz marad, hogy az ember személyes vallását – amit és ahogyan hisz – az életének tettei mutatják meg, s csak másodsorban az, amit mond vagy tanít.
Az ember Isten-tudata (Istenről való tudata) csak a személyes vallási tapasztalása révén fejlődhet, mivel az Isten személyiségét az ember csak a saját személyiségén keresztül képes megismerni. „Isten jósága az Isten személyiségének részét képezi, és ennek teljes kinyilatkoztatása csak az Istenben hívő fiak személyes vallásos tapasztalásában jelenik meg.” (2:6.1)
Jézus mondja: „Nem azért jöttem, hogy Izráel gyermekeinek nyilatkoztassam ki az Atyát, hanem azért, hogy az Isten megértését és az ő szeretetére és kegyelmére vonatkozó kinyilatkoztatást az egyes híveknek, mint igaz személyes tapasztalást hozzam el.” (145:2.4) Ezért küldte ki az apostolait a világba, a nemzetekhez.
A személyes vallás tapasztaláson és gondolkodáson alapul. Az istentan, vagyis „a vallás bölcselete pedig jóhiszemű kísérlet e tapasztalás értelmezésére.” (103:1.5)
Az, hogy a személyes vallásos tapasztalatra vonatkozó valamely magyarázat vagy értelmezés téves, esetleg rossz, nem érvényteleníti a tapasztalat személyes értéket. A személyes vallásból fakadó igaz hitet annak gyümölcsei mutatják, és különböztetik meg a hiedelemtől. A legfőbb gyümölcs mindig egyfajta belső béke, felemelő bizonyosság.
„Míg a személyes vallás megelőzi az emberi erkölcsök kialakulását, addig feljegyzett, sajnálatos tény, hogy az intézményesített vallás mindig is lemaradt az emberfajták lassan változó erkölcsei mögött. A szervezett vallás maradian késlekedőnek bizonyult. A próféták rendszerint a vallási fejlődés élére állva vezették a népet; a hittudósok pedig rendszerint visszafogták őket.” (102:8.6)
„Az emberi életben az egyik legfontosabb dolog az, hogy az ember rálásson arra, hogy Jézus mit hitt, felfedezze az ő eszményképeit és törekedjen az ő magasztos életcéljának elérésére. Minden emberi tudás közül az bír a legnagyobb értékkel, hogy az ember megismerje Jézus vallási életét és hogy miként élte azt.” (196:1.3)
Jézus személyes vallási evangéliuma az Istennél való fiúi elismerésről szól (121:5.18).
Jézus közel kétezer éve kezdett nyilvánosan tanítani az Isten atyaságáról és az emberek testvériségéről és mutatta be a saját – külsőségektől nagyon is mentes – személyes vallását. Ez számomra azt jelzi, hogy az emberiség értelmileg készen áll a fejlettebb eszmék megvalósítására, valamint az Istenre vonatkozó magas eszményképek keresésére és felismerésére, amelyek megtermékenyítő módon fognak hatni az emberek gondolkodására.
„Egy napon a vallási hívek összejönnek és ténylegesen is hatékonyan együttműködnek az eszményképek és célok egysége alapján, mintsem hogy az együttműködést lélektani véleményekre és istentani hiedelmekre próbálják alapozni. Inkább a céloknak és nem a hitvallásoknak kell egyesíteniük a híveket. Lévén, hogy az igaz vallás személyes szellemi tapasztalási ügy, ezért elkerülhetetlen, hogy minden egyes hívő egyénnek meglegyen a saját, személyes értelmezése ezen szellemi élmény megszerzéséről. Jelölje a »hit« kifejezés inkább az egyénnek az Istenhez fűződő viszonyát, mintsem annak hitvallási szabályokba foglalását, amiről a halandók valamely csoportja képes volt egyetértésre jutni egy közös vallási állásfoglalásban.” (99:5.7)
2. Az igaz vallásról
Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás közléseivel találkozva, az emberek fokozatosan fel fogják ismerni, hogy csak egy Valóság, egy örök fejlődési út, egy Egyetemes Isten létezik, aki Atyaként gondolkodik és cselekszik az összes bolygó személyiséggel bíró lénye esetében. Az igazság terjedése a világvallások azon elemeinek felértékelődését fogja eredményezni a bolygónkon, amelyek már most is megtalálhatók a tanításaik között, a korábbi korszakos kinyilatkoztatók, Melkizedek és Jézus hajdani működésének eredményeként.
Mivel minden világvallás találni fog változtatni valót a saját rendszerében, ezért igény fog jelentkezni egy új közös jelképrendszer létrehozására, amint azt az Urantia könyv is előre jelzi (87:7.6).
Mikor nyilvánvaló lesz, hogy a mindenségben vannak fejlett és még fejlettebb evolúciós bolygói közösségek, akkor fel fog értékelődni az igaz vallás jelentősége, mely a legfejlettebbek hozzáállása a léthez, mivel csak az ilyen hozzáállás képes biztosítani az általános békét, a töretlen fejlődést és az evolúciós értelmek legnagyobb személyes boldogságát.
A fejlődés több, más fajok által már megvalósított vagy éppen valósuló útjával fogunk találkozni. E minták bizonyosan befolyásolják majd a mi bolygónk társadalmának fejlődését is. Már „az Urantia könyv” is tárt elénk egy fejlődési mintát a 72. írás közreadásával, mely egy szomszédos bolygó kormányzati berendezkedését mutatja be. A közöltek több eleme számunkra is mintaként szolgálhat. De a könyvben a kívánatos fejlődési irány más elemei is felvázolásra kerültek, melyeknek ismerete nélkül a bolygónk jövőjének tervezése egyre kevésbé képzelhető el, véleményem szerint.
A fejlődés nem kedvez a bűnnek. Az Isten ellen lázadó háttérhatalom ezért is igyekszik gátolni a fejlődést, így az elmúlt évtizedek új tudományos felismeréseinek találmányok által való terjedését is. Soha nem az Isten van a fejlődés ellen, hanem az Istent tagadók és a nevében hazudók. Az Isten, mint a fejlődés célja, soha nincs ellene az anyagban és az energiákban rejlő lehetőségek kiaknázásának, hisz minden megfejtett tudományos rejtély, egyben lépcsőfok az Isten felé is.
Az Isten olyan tapasztalat, amely megismételhető bizonyosságot eredményez – csak éppen az egyes ember számára – ezért lehet a meggyőződés személyes.
A hit is olyan, mint a szabad akarat és mint a vélemény – egyéni. Amint a szabad akarat és a vélemény nem látható, de kifejezésre juttatható, úgy a személyes vallásra vonatkozó hit sem látható közvetlenül, viszont hatásában nagyon is megtapasztalható. Az igaz vallás személyes jellegét jól tükrözi az a meghatározás, hogy „az igaz vallás az ember őszinte hűsége a legmagasabb rendű és legigazabb meggyőződéseihez.” (155:3.5) Ha az akaratnak és a véleménynek lehet szabadsága, akkor ezt a szabadságot a hit esetében is engednünk kell, különös tekintettel arra, hogy a vallásos hit szoros kapcsolatban áll az egyén teljességre és valóságra vonatkozó személyes tapasztalatával.
Az igaz vallás híve azt igyekszik megvalósítani az anyagi testben élve, amit a mennyei Atya a mennyben. Jézus nem véletlenül tanította így imádkozni a hozzászegődött apostolokat: „Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg.” (144:3.5) „A földön éppúgy, miként a mennyben.” (144:3.6)
Az igaz vallás képviselői egyre inkább olyan látásmóddal bírnak majd, amely által új szellemi jelentéstartalmakat fognak felismerni „olyan tények esetében, melyeket az emberiség már jól ismer.” (101:1.4)
„Az igaz vallás semmit sem vesz el az emberi léttől, hanem új jelentéstartalmakat ad az élet egészének; a lelkesedés, a hév és a bátorság új fajtáit hozza létre.” (100:6.5) Az igaz vallás segít abban, hogy új módon lássuk, kezeljük és használjuk azt is, amit már ismerünk.
„Az igaz vallás elutasítja az erőszakot a társadalmi fejlődés eszközeként, de nem utasítja el a társadalom azon értelmes törekvéseit, hogy a szokásait és az intézményeit az új gazdasági feltételekhez és kulturális követelményekhez igazítsa.” (99:0.2) Ugyanis, az „igaz vallás nem más, mint őszinte áhítat valamiféle olyan valóság iránt, melyet a hívő önmaga és az egész emberiség szempontjából a legfelsőbb értéknek tart.” (100:6.1)
Mivel az igaz vallás küldetése az, hogy majdan mindenki személyes vallásává legyen, ezért az igaz vallás képviselője nem tolja előtérbe és nem magasztalja fel önmagát (102:2.2). A naggyá válás útja mások fejlődésének támogatásán keresztül vezet. Ezért oly értékes a szülő türelme, kitartása és megoldást kereső törekvése is.
Az igaz vallás a pártatlanság és az önzetlenség talaján áll, erre késztet. A pártatlanság és az önzetlenség megélése által az emberek a saját személyükben szabadságot fognak tapasztalni még akkor is, amikor egymás társaságát élvezik.
„Az igaz vallás végül kiszabadul a papok és minden szent osztály felügyelete alól, és az emberek lelkében találja meg a valódi megnyilatkozás módját.” (194:3.6)
„A mai vallásnak csak azért esik nehezére, hogy hozzáállását a sebes lefolyású társadalmi változásokhoz igazítsa, mert megengedte magának, hogy mélyen hagyománytisztelő, megkövesedett és intézményesített legyen. Az élő tapasztalás vallásának nem okoz gondot mindeme társadalmi fejleményekkel és gazdasági fordulatokkal lépést tartani, melyek közepette mindig is erkölcsi kiegyensúlyozóként, társadalmi vezetőként és szellemi kormányosként működik. Az igaz vallás átviszi az egyik korszakból a másikba az arra érdemes műveltséget és azt a bölcsességet, mely az Isten megismerésének és az őhozzá hasonlóvá válásra való törekvésnek a megtapasztalásából születik.” (99:2.6)
A „keresztény polgárosultság társadalmi újraalkalmazkodásai, gazdasági átalakulásai, erkölcsi megújhodásai és vallási felülvizsgálatai gyökeresek és forradalmiak lennének, ha Jézus élő vallása hirtelen kiszorítaná a Jézusról szóló istentani vallást.” (196:1.2)
3. A szellem vallása teljes mértékben emberi tapasztalás
E vallás fokozatosan kerül kinyilatkoztatásra „és mindegyre magasabb és szentebb teljesítményekre hív a szellemi eszményképek és örök valóságok elérése terén.” (155:6.4)
Jézus mondja: „Atyám nem követeli meg tőletek a mennyországba való bejutás áraként, hogy rákényszerítsétek magatokat a szellemi értelemben visszataszító, szentségtelen és hamis dolgokban való hitre. Nem kívánják meg tőletek, hogy a saját irgalom-, igazságosság- és igazságérzéketeken erőszakot tegyetek azáltal, hogy a vallási formák és szertartások túlhaladott rendszerének vetitek alá magatokat. A szellem vallása mindörökre hagyja, hogy szabadon kövessétek az igazságot, vezessen bármerre is a szellem benneteket.” (155:6.5)
A „tekintélyelvű vallások csak arra képesek, hogy megosszák az embereket és felfogásbeli alapon csatarendbe állítsák őket egymás ellen; a szellem vallása fokozatosan közelebb hozza az embereket egymáshoz és rábírja őket, hogy megértőn rokonszenvezővé váljanak a másik iránt. A tekintélyelvű vallások egységes hitet követelnek az emberektől, ám ezt a világ mai állapotában lehetetlenség kivitelezni. A szellem vallása csak a tapasztalás egységét igényli – a beteljesülés azonosságát – a hitbeli változatosságnak azonban tág teret ad. A szellem vallása csak a látásmód azonosságát igényli, de nem követeli meg a nézőpont és a szemlélet egyformaságát.” (155:6.9)
A nézőpont és a szemlélet lehet egyéni, ha a közösség tagjai az értékeket, a célokat és a módszereket nem csak azonosnak látják, de mélyen el is kötelezték magukat ezek irányában.
„A szellem vallása nem az értelmi nézőpontok egységes voltát teszi szükségessé, hanem csak a szellemérzés egységét. A tekintély vallásai élettelen hitvallásokká dermednek; a szellem vallása a szeretetteljes szolgálat és az irgalmas segédkezés megnemesítő cselekedeteinek egyre erősödő örömévé és szabadságává növekszik.” (155:6.9)
Az emberiség egysége és a halandók testvérisége csakis a szellem vallása révén teremthető meg (155:6.8). A szellem vallása a magasan fejlett bolygók vallása, melyeknek lakói nem a mindennapi megélhetésért küzdenek. A szellem vallásának elfogadása olyan változást hozna az élet minden területén, hogy az emberiség is beléphetne a fejlett bolygók sorába.
Hozzászólások