Gondolatok a személyiség és a Gondolatigazító adományozásával kapcsolatban

Gondolatok a személyiség és a Gondolatigazító adományozásával kapcsolatban

Bevezetés

Ebben az írásban arra teszek kísérletet, hogy helyre tegyem az Urantia kinyilatkoztatást tanulmányozók körében a személyiséggel és a Gondolatigazítóval kapcsolatban tapasztalható félreértéseket és téves nézeteket, valamint azon történésekkel és eseményekkel kapcsolatos téveszméket is kiigazítsam, melyek az előbb említett alapvető univerzumi tényeknek az Atya Isten által az ő világegyetemi teremtményei számára történő adományozásához köthetők.

Írásomnak nem célja a tárgykör átfogó vagy teljes kimerítése annak kapcsán, hogy az Urantia könyv szerzői mi mindent állítanak a személyiségről, illetve a Gondolatigazítókról. Még csak nem is szeretnék valamiféle nagyobb áttekintést adni e jelenségek természetéről és a paradicsomi felemelkedésben játszott szerepéről. Ez inkább egyfajta gyűjteménye ama gondolataimnak, melyeket annak vizsgálata kapcsán alakítottam ki, hogy ezeknek a világegyetemi tényeknek az adományozására hogyan és mikor kerül sor. Ebben az írásban kettős cél vezérel: egyrészt, hogy kiábrándítsam a kinyilatkoztatás tanulmányozóit abból, hogy úgy gondoljanak a személyiségre mint valami tárgyra vagy dologra, továbbá hogy körüljárjam és megértsem a Gondolatigazító adományozását az Isten kegyének kontextusában, mely Mihály azon ajándékából következik, hogy az urantiai alászállásának teljesítését követően kiárasztotta a világunkra az ő Igazság Szellemét.

Az ötödik korszakos igazság-kinyilatkoztatás tanulmányozóinak fejében különféle vélemények léteznek és nem kis mértékű bizonytalanság is van az emberi személyiség természetét és adományozását illetően, valamint az emberben lakozó Gondolatigazítót illetően. Az Urantia könyv több évnyi tanulmányozása és az abban foglalt igazságok megélése után is még mindig furdalja a kíváncsiságomat, hogy mi mint egyének hogyan viszonyulunk eme csodás ajándékok fogadásának módjához és idejéhez, és mindez még most is heves és kevésbé heves vitákhoz, érvek ütköztetéséhez vezet a kinyilatkoztatást komolyan vevő személyek körében. Ezeknek az alapvető kérdéseknek a megválaszolása összetett megközelítést kíván, mert a kérdéses entitások és az ezeket a folyamatokat övező rejtélyek transzcendens természetűek. De azért kísérletet teszek a felismeréseim és a következtetéseim összefoglalására a tárgyban.

Az Egyetemes Atya bemutatását tartalmazó legelső részletekből értesülünk „az önmaga mélyreható szétosztásának eljárásá[ról]” (10:1.1). Megtudhatjuk, hogy az a terve, „(…) hogy csak azokat a hatalmakat és hatásköröket tartsa magánál, melyek továbbadását vagy adományozását egyértelműen lehetetlennek tekinti.” (10:1.1) A maga számára fenntartott legfőbb hatalmak és hatáskörök közül kiemelkedik a személyiség adományozása a világegyetemi teremtmények számára, valamint a Gondolatigazítók adományozása annak érdekében, hogy ott éljenek és munkálkodjanak az evolúciós, saját akarattal rendelkező teremtményeinek elméjében. Megtudhatjuk azt is, hogy az Isten kizárólag a Paradicsomon és a központi világegyetemben van érzékelhetően jelen. Az idő és tér világegyetemeiben való megnyilvánulása azok személyében, illetve személyén keresztül figyelhető meg, akik ezeknek a teremtésrészeknek a mellérendelt teremtői és vezetői. Azonban a személyiség és a Gondolatigazítók adományozása terén az Atya Isten egyedül, közvetlenül és kizárólagosan cselekszik.

Ezen adományok elküldésének időpontját illetően a könyvet régóta ismerők körében általános válaszként szokott előjönni a következő: a személyiség (mint valami dolog vagy tárgy) adományozására a fogantatáskor vagy a születéskor kerül sor, a Gondolatigazító pedig akkor jön el és költözik a halandói elmébe, amikor a gyermek meghozza az első erkölcsi döntését, azaz éppen valamivel a gyermek hatéves kora előtt. Ha azonban figyelmesen olvasunk és tovább is gondoljuk az olvasottakat, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy ezzel talán túlságosan leegyszerűsítjük a kérdést. Az értelmes vizsgálódás során valamiképpen számolni kell azzal is, hogy az örökkévaló (az Atya Isten) és az időleges (teremtmény) között milyen természetű kapcsolat van.

 

Az anyagi elme sajátlényege

Mielőtt még elmerülnénk a személyiség alaposabb vizsgálatában és megpróbálnánk meghatározni az adományozásának sajátos körülményeit, előbb fel kell ismernünk egy annál (a tudatunk szempontjából) sokkal kézzelfoghatóbb ténylegességet, az anyagi sajátlényegünket. Ha nem teszünk különbséget a személyiség és az anyagi elme sajátlényege között, akkor annak az lesz az eredménye, hogy a természetüket illetően ellentmondásokba ütközünk és félreértésekhez jutunk. Az anyagi sajátlényeg nem más, mint a segédelmei felruházottságunk és a fizikai mechanizmusunk (a testünk) összjátékának terméke, és e két tényező egyike sem létezhet a síron túl. A genetikai biológiai alapunk meghatározza az egyediségünk és az önazonosságunk számos elemét. Az örökölt anyagi felépítésünk alkotja a fizikai mechanizmusunk működési peremfeltételeit. Ezek a peremfeltételek hatással vannak az egyén testi, mentális, érzelmi, viselkedési és szellemi sajátosságainak megnyilvánulási módjára. Ezeket az egymással összefüggő sajátosságokat nevezik gyakran – de helytelenül – személyiségnek. A kinyilatkoztatásnak köszönhetően kétségbevonhatatlan ismeretanyag birtokában foghatunk hozzá ahhoz, hogy különbséget tegyünk az anyagi sajátlényeg és a személyiség között. Az anyagi sajátlényegre utaló hivatkozások a könyvben számos helyen előfordulnak.

 

Mi is a személyiség?

Az ötödik korszakos kinyilatkoztatást megelőzően az emberek soha nem tudták tisztán és világosan megközelíteni azt a transzcendens valóságot, melyet személyiségnek nevezünk. Nincs semmi különös abban, hogy amikor ezzel a fogalommal találkozunk a könyvben, akkor a felfogóképességünknek komoly kihívást jelent annak értelmezése, hogy mi is a szerző közlendője a személyiséggel kapcsolatban, tekintettel az e kifejezéshez kapcsolódó korábbi felfogásainkra és bevett nézeteinkre. A kinyilatkoztatók úgy utalnak a személyiségre mint „istenivé tett valóságszintre” (0:5.1). A hivatkozott bekezdés tartalma arra késztet, hogy megálljunk egy pillanatra és belegondoljunk, hogy a szerző itt valami másra gondol, mint amit a kortárs pszichológusok és filozófusok javasolnak a személyt egyedivé tevő jellegzetes gondolkodás-, érzés- és viselkedésminták kapcsán. A személyiség általános megfogalmazásai magukban foglalják az egyediség és az időbeli állandóság eszméit, melyek mindegyike a kinyilatkoztatásban leírt személyiség-jellemzőknek tűnnek. A személyiség fogalmát gyakran annak leírására használják, ami pontosabb megfogalmazásban alkati sajátosságnak mondható – egy egyén „személyiségének” olyan jegyeiről van szó, mint például a befelé vagy kifelé fordulás, melyeket gyakran veleszületett sajátosságoknak tekintenek. Az Urantia könyv tükrében az egyén eme veleszületett sajátosságait úgy tekinthetjük, mint az illető anyagi genetikai-biológiai alapjának és a segédelmének az együttes kifejeződési formáit. Azonban világosan kell látni, hogy a személyiség természete tekintetében az emberiség evolúciós felismeréseit ki kell egészíteni a kinyilatkoztatás igazságaival annak érdekében, hogy a személyiség mint mindenségrendi valóság valódi értelméhez közelebb kerülhessünk. A személyiség mélyebb és rejtettebb természete mindig is a megértés határterületéhez fog tartozni a felemelkedési létpályánk során.

„A személyiség a világegyetemek egyik megoldatlan rejtélye. Képesek vagyunk megfelelő fogalmat alkotni a különféle rendű és szintű személyiségek kialakulásában szerepet játszó tényezőkről, de nem teljesen értjük magának a személyiségnek a valódi természetét. Világosan látjuk azon számos tényezőt, melyek együttesen az emberi személyiséget hordozzák, de nem teljesen értjük az ilyen véges személyiség természetét és jelentőségét.” (5:6.2)

A kinyilatkoztatók két alapvető értelemben használják a személyiség fogalmát. A lakóvilágokon lezajló újraszemélyesülés bemutatása során a „személyiség újbóli összeállításáról” tesznek említést, amellyel arra utalnak, hogy az alakot (testet), az elmét, a lelket és a szellemet mint alkotótényezőket újra összegyűjtik abban a pillanatban, amikor a halálbeli alvást követően végbemegy a teremtmény újratudatosulása, illetve felébredése. Ebben az értelemben a személyiség általánosabb és kevésbé pontos megfogalmazás. A szerzők emellett használják ezt a kifejezést akkor is, amikor a világegyetemi valóságnak valamely nagyon pontosan meghatározott elemére utalnak, vagyis amely „istenivé tett valóságszint” (0:5.1), illetve amely „(…) az egyetlen változatlan valóság a máskülönben állandó változást mutató teremtményi tapasztalásban; és (…) egyesíti az egyediség minden egyéb társult tényezőjét.” (0:5.11) A kinyilatkoztatók ugyan nem hajlandók definiálni a személyiséget, azonban a 112. írás felvezető részében felsorolnak tizennégy olyan dolgot, melyek tudhatók a személyiségről. Ez a lista valójában a személyiség jellegzetes sajátosságait tartalmazó ama felsorolásnak az összefoglalása, melyet a kinyilatkoztatás más részeiben kifejtenek. Ezen felül az „egyedivé tett saját akarat”, a „szellem-minta”, a „paradicsomi minta” és az „örökkévalóságtól való hatás” mind olyan minőségjegyei és megjelölései a személyiségnek, melyek levezethetők a kinyilatkoztatásból és amelyek segíthetnek annak tisztázásában, hogy miként működik a személyiség a dolgok, jelentéstartalmak és értékek mindenségrendi rendszerében. Ha tehát a kinyilatkoztatói szándékkal összhangban akarjuk értelmezni a „személyiség” kifejezést, akkor figyelnünk kell a használat szövegösszefüggésére. Én a személyiség fogalmát az „örökkévalóságtól való egzisztenciális hatás” (pontosabb) értelmében használom.

 

Mikor kerül sor a személyiség adományozására?

„Ami az Atyától jön, az, miként az Atya, örök, és ez személyiségi értelemben is igaz, mégpedig arra, amelyet Isten a maga szabad akaratú döntéséből adott, vagyis az isteni Gondolatigazítóra, Isten tényleges szilánkjára.” (112:5.2)

Ebben a részben található az egyetlen kulcs ahhoz, hogy miért is helytelen az olyan kérdés feltevése, hogy „mikor kerül sor a személyiség adományozására?” Az egzisztenciális emberi személyiségnek nincs kapcsolata az idővel. Az örökkévalóságban lakozó Atya az örökkévalóságban adományoz emberi személyiséget, nem az időben. Helyesebb azt a kérdést feltenni, hogy „mikor válik észlelhetővé és működőképessé az emberi személyiség az időben?” Vagyis, mikor kezd tapasztalati úton megnyilvánulni a személyiségnek nevezett egzisztenciális hatás? Az önazonosságtól mentes egzisztenciális emberi személyiség addig nem észlelhető tapasztalati úton megnyilvánulóként, amíg nem azonosul egy sajátlényeggel. Ennek feltételei az alábbiakban olvashatók:

„Az isteni személyiség megszerzésére való képesség az elő-személyes Igazító sajátja; az emberi személyiség megszerzésére való képesség pedig eredendően az emberi lény mindenségrendi-elmével való felruházottságában rejlik. Viszont a halandó ember tapasztalás által fejlődő személyisége nem figyelhető meg tevékeny és működési valóságként mindaddig, amíg a halandó teremtmény anyagi élethordozóját meg nem ragadta az Egyetemes Atya felszabadító istenisége, melyet aztán mint öntudatos és (viszonylag) önálló és magateremtő személyiséget bocsátott a tapasztalás vizére. Az anyagi sajátlényeg igazán és korlátlanul személyes.” (5:6.6)

Megjegyzem, hogy az emberi lény mindenségrendi elmével való felruházottságára történő további utalás a Szent Szellemre vonatkozik. Emellett a fent idézett részen való elgondolkodás és helyes értelmezés kulcsfontosságú annak megértéséhez, hogy mit jelent az „Egyetemes Atya felszabadító istenisége” és hogy az miként „ragadja meg” a halandó teremtmény anyagi élethordozóját. Ez a „felszabadító isteniség” nem más, mint a személyiségnek az Atya személyiségkörébe történő becsatlakoztatása. Az anyagi élethordozó megragadása pedig ennek a személyiségnek a cselekedete, miáltal azonosul az anyagi sajátlényeggel (az anyagi élethordozónak és a segédelmének a társulása). Ez így már azt jelenti, hogy az Atya ténylegesen is letette az alapját annak, hogy a véges teremtményből mindenségrendi polgár váljon. Vannak olyan olvasók, akik az Igazítóra értelmezik azt a részt, hogy „(…) meg nem ragadta az Egyetemes Atya felszabadító istenisége (…)”. Csakhogy a következő tagmondat [„(…) melyet aztán mint öntudatos és (viszonylag) önálló és magateremtő személyiséget bocsátott a tapasztalás vizére” (5:6.6)] nem az Igazító működését, hanem a személyiség működését írja le. Amint az kitűnik a 103:0.1 bekezdésben foglaltakból is: Már jóval az Igazság Szellemének, illetve a Gondolatigazítóknak az elküldése előtt az ember etikai, vallási és szellemiségi nézőpontjának tágítására kerül sor a Szent Szellemtől való felsőbb-elmei felruházottság jóvoltából. Mindezek a sajátosságok egy működő és megfigyelhető emberi személyiséget jeleznek.

 

Mi is az a Gondolatigazító?

Bár az emberek már régóta hisznek az emberben lakozó szellem létezésében csakúgy, mint a lélek létezésében, csak az ötödik korszakos kinyilatkoztatás révén jutott az emberiség megkérdőjelezhetetlen és átfogó ismeretanyaghoz ezekkel a rejtélyes mindenségrendi tényekkel kapcsolatban. Pontosan ez a helyzet az Atya Isten legfőbb parancsával is: „Légy tökéletes, miként magam is az vagyok” (1:0.6) Ugyanez az Egyetemes Atya még az olyan alacsonyrendű, állati eredetű teremtmények mint az emberek számára is rendelkezésre bocsátotta az említett parancs teljesítésére szolgáló módokat és lehetőségeket. Az ilyen teljesítmény titkát a tökéletes szellemi vezetőnél, a Gondolatigazítónál, a Titkos Nevelőnél kell keresni, melyet minden egészséges elmével rendelkező halandó megkap a világunkon. A Gondolatigazítókra a könyv minden részében van utalás, azonban az Urantia könyv 107-112. írásában lexikonnyi kincsestárat találunk ezekkel az isteni ajándékokkal kapcsolatban.

Bár a Gondolatigazítók nem kevésbé rejtélyesek, mint a személyiség, a leírásuk mégis egyszerűbb, lévén, hogy első közelítésben egy különálló dologról, egy olyan egyedivé tett tényről van szó, melynek tartózkodási helye az emberi elmére korlátozható. A személyiséghez hasonlóan a Titkos Nevelők is az Atyától származnak, azonban a véges teremtményekhez fűződő viszonyuknak időbeli összefüggése van. A fenti hivatkozott hat írásban számos részletet ismerhetünk meg a Gondolatigazítókról, ilyen például a kifürkészhetetlen természetük, a különböző osztályaik, az eltérő létpályáik, szerepük a lélekteremtésben és így tovább. Amint említettem, ezzel az írással az a célom, hogy megvizsgáljam azokat az eseményeket és folyamatokat, amelyek a pünkösd utáni sajátos fejlődési korszakunkból következően ezeknek a különleges ajándékoknak az Atya által történő elküldésével összefüggenek. Ennélfogva most hozzákezdek a Titkos Nevelők sajátosságainak, jellemvonásainak és működésmódjainak felsorolásához és bemutatásához, mellőzve annak az összefüggésnek a vizsgálatát, hogy az egészséges elmével rendelkező emberek miként részesülnek az ő automatikus elküldésük kegyében.

 

Mikor érkezik meg a Gondolatigazító?

A kérdésfeltevés itt is félrevezető. A könyvből tudjuk, hogy a mai korban az urantiaiak átlagosan hatéves korukban kapják meg a Gondolatigazítót. Az én nem tudományos igényű felmérésem szerint a kinyilatkoztatás tanulmányozói körében az az általánosan elterjedt felfogás, hogy a Nevelő röviddel az után érkezik, hogy az egyén meghozza az első erkölcsi döntését. Sokan viszonylag nagy bizonyossággal vallják, hogy azonosították azt az eseményt, amikor a gyermekükhöz megérkezett az Igazító, s ezt valamilyen kifejezett emberbaráti cselekedethez vagy valamilyen erkölcsi felismerés megnyilvánulásához kötik. Ki tudná ezt megmondani? Nekem inkább az a meglátásom, hogy a folyamat gyakran inkább attól a kegyes rejtelemtől függ, mely öntudatlanul munkál a gyermekben, mintsem hogy valamilyen egyértelmű, külsődlegesen is megfigyelhető viselkedés befolyásolná.

Egy evolúciós világon az Igazság Szellemének kiárasztását megelőzően láthatólag számos olyan hatás és körülmény jelenik meg, melyek az Igazítók érkezéséhez köthetők, s ezek közül sokat még az olyan magasrendű lények sem értenek teljesen mint a Független Hírvivők. A könyv felsorolja azokat az előfeltételeket is, melyek a Gondolatigazítók elküldéséhez szükségesek az olyan világokon, ahol még nem került sor paradicsomi fiúi alászállásra (108:2.6-2.11).

Mihály alászállásából következően a világunkon a Gondolatigazítók automatikusan beköltöznek minden egészséges elmével rendelkező halandóba. Akkor miért mondom mégis, hogy erre kegyből és felismerhetetlenül kerül sor?

Az Igazító beköltözésének egyik nevesített előfeltétele az, hogy a halandói elmét előzőleg „(…) az elmeszellem-segédek az elmebeli segédkezésük révén teljesen [előkészítették] és az elmét [ráhangolták] a Szent Szellemre (…)” (108:2.2). Vessük össze ezt a részletet azzal, amit a Fenséges Hírvivő mond a 34. írásban, miszerint: „Amint az elme így felruháztatik a Szent Szellem segédkezésével, már rendelkezik azzal a képességgel, hogy (tudatosan vagy öntudatlanul) az Egyetemes Atya szellemi jelenlétét – a Gondolatigazítót – válassza. De mindaddig, amíg az alászállt Fiú fel nem szabadította az Igazság Szellemét a minden halandó számára teljesítendő bolygói segédkezésre, addig egyetlen ép elme sem részesül magától a Gondolatigazító befogadására való felkészítésben.” (34:5.4) Úgy tűnik, hogy az Atya jelenlétével kapcsolatos felsőtudatos (nem tudatosuló) döntés elegendő ahhoz, hogy kiváltsa az Igazító elküldését. Az olyan világokon, ahol a Szent Szellem még nincs jelen, a Nevelő érkezése nem automatikus, és ahhoz szükség van tudatos választásra. Meglátásom szerint a Szent Szellem jelenléte és működése a kegynek olyasféle közvetítője, mely képessé teszi a világunkon az ilyen zsengekorú, közel hat éves gyermeket arra, hogy (felsőtudatosan) az Atya szellemi jelenlétét válassza. Emlékeztetek arra, hogy az elme felsőtudatos területei a „tudatosság felett”, magasabb szinten vannak, vagyis közelebb a fentről érkező szellemi behatáshoz, ugyanakkor hatékonyan képesek működni nem tudatosan is. A fent idézett szakasz további része megerősíti mind a Szent Szellem, mind az Igazság Szellemének helyzeti (magasabb szintű) kapcsolatát velünk, halandókkal.

Még pontosabban meghatározható az Igazító érkezése, ha figyelembe vesszük annak közlését is, hogy „(…) az Igazítók minden esetben azon nyomban megjelennek, amint a hetedik elmeszellem-segéd működésbe lép és jelzi a Világegyetemi Anyaszellemnek, hogy magvában összehangolta a hat társult segédnek az adott halandói értelem számára addig végzett tevékenységét. Ezért pünkösd napja óta az Urantián az isteni Igazítók minden erkölcsi besorolású, egészségesen működő elmébe beköltöznek.” (108:2.3)

Felvetem azt is, hogy erre a „nem tudatos erkölcsi döntésre” tekintsünk úgy, mint egy apróbb kegyre, melyben azért részesülünk, hogy a mindenségrendhez igazodhassunk. Nem azt akarom mondani, hogy ez a kegy által kapott kezdeti kapcsolat önmagában is elegendő volna ahhoz, hogy biztosan eljussunk a Paradicsomra. A kinyilatkoztatás tele van intelmekkel és kihívásokra figyelmeztetésekkel, valamint a sikerességünk bizonyosságára való utalásokkal annak kapcsán, hogy az őszintén meghozott napi döntéseinkkel folyamatosan haladhatunk előre a szellemi fejlődés terén, és hogy a sikerhez arra van szükség, hogy mindebben tudatosak és állhatatosak legyünk.

Ki ne venné észre a kinyilatkoztatók humorát abban a sajátosan pontos leírásban, mely arról szól, hogy az Igazítónak a Diviningtonról való elindulása és az általa választott alany elméjében való megjelenése közötti időátmenet 117 óra, 42 perc és 7 másodperc, valamint az, hogy „Ezt gyakorlatilag teljesen kitölti az Uverszán való bejegyzés időtartama.” (108:1.9) Hogy micsoda? Még ott fent is van bürokrácia?

 

Következtetés

Tehát az Atyának ezek az adományai csodálatosan egybeesnek a világunkon. A működő emberi személyiség megjelenésére és a Gondolatigazító tényleges megérkezésére csaknem teljesen egy időben kerül sor, kivéve azt a valamivel több mint 117 órát, mely időtartamra a Nevelőt feltartóztatja a felsőbb-világegyetemi bürokrácia.

Így vezet be minket az Atyába (a személyiség és a Gondolatigazító tekintetében) a Teremtő Fiú és a világegyetemi Anya kegye annak érdekében, hogy szintről szintre, teremtésrészről teremtésrészre haladva egyre feljebb emelkedjünk és végül ott állhassunk szemtől szemben a mennyei Atyánkkal, és a tökéletességet elérve vétessünk fel az univerzumba, ahol véglegesrendűekként foghatunk hozzá a végső rendeltetési célunk elérésével járó kihívásra való felkészüléshez és a tényleges kivitelezéshez.

 

Záró gondolatok

A Gondolatigazítók általános és gyakorlatilag automatikus elküldése és ezt követően a lélek megszületése a világunkon arra a következtetésre vezet, hogy a lakóvilági feltámadás hasonlóképpen csaknem általános az urantiai halandók esetében. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a kinyilatkoztatás sok tanulmányozója körében nem ez az általános felfogás. Engem az győzött meg, hogy a bolygónk milyen szerencsétlen történelmet futott be, és hogy mennyire nem szokványos a bolygónk igazgatása (a megítéltetések rendjének szabályostól eltérő volta), valamint hogy milyen bőséges isteni kegyben részesülünk. „A világegyetemek független Bírái egyetlen olyan lényt sem fosztanak meg személyiségi rendjétől, aki végérvényesen és teljesen meg nem hozta az örök döntést; az emberi léleknek teljes és bőséges lehetőséget kell kapnia, és meg is kapja, igaz szándékának és valódi céljának kimutatására.” (112:5.9)

 

 

Forrás:

Szerző
Anderson, K.
Év
2018

Címkék

Hozzászólások