Az ember értéke
1. A rabszolga is ember. De a tulajdonosa számára elsősorban anyagi értéke van. A gyári munkás is ember, aki a gyáros számára lényegében annyit ér, amennyit termel. S e munkásember bármikor lecserélhető ugyanúgy teljesítő, olcsóbb munkaerőre. Ugye milyen szemléletes ez a kifejezés „munkaerőpiac”? Nem oly régen még volt olyan kifejezés is, hogy „rabszolgapiac”.
De mennyit ér az ember önmaga számára?
Sok ember fedezhet fel önmagában talajtalanságot, nyitottságot a sodródásra. Különösen a fiatalok esetében tapasztalható, hogy azért keresnek válaszokat a kérdéseikre, hogy követhető értékeket találjanak. Keresik a helyüket, el akarnak igazodni a világban, a maguk módján akarnak tartozni ahhoz.
Sok ember fedezheti fel magában az énje kettősségét. A lázadót és emellett a szabálykövetőt is. Aki felfedezi magában az énje kettősségét, vagyis az élet megélésére való többirányú hajlandóságot, joggal teheti fel magának a kérdéseket – melyik vagyok inkább én? Hol vagyok én? Ki vagyok én? Melyik irányt kövessem? – Bárhogy döntünk, mindig csak olyan utat választhatunk, amelyről az adott időben ismereteink és tapasztalataink vannak.
S hogy az ismertek közül melyik tűnhet számunkra a legjobb útnak? Úgy gondoljuk az, amelyik éppen a legjobban vonz, a leginkább érdekel. Bár a tapasztalatszerzéshez mindegyik út megfelelő, a tartós emberi boldogsághoz csak egy út vihet. Az, amelyikkel az emberi faj eredete és a fejlődésének célja összhangban van.
2. A nyugati értékrendű világban – így a miénkben is – ma még általános az a nézet, hogy Isten nélkül is lehet boldogulni, sőt úgy lehet igazán. – Boldogulni, vagyis jól járni úgy, ahogy tudunk.
Mivel az elmúlt évszázadok büntetőnek beállított Istene az ilyen boldogulás útjában is állhat, ezért nem is foglalkoznak vele. Jelenleg a hírközlők nem beszélnek őszintén és általánosan arról, hogy milyen az Isten. Nem beszélnek arról, hogy mit kínál. Nem beszélnek arról, hogy Őt nem kitalálni kell, hanem rátalálni, mivel jelen van.
Az ember azonosul azzal, aminek az elérésére törekszik. A célba jutás szándéka mindig tökéletesíti a célba törekvőt. Szemléletes ez a tanulás vagy a sport esetében. Felmerül a kérdés, hogy mi az ember számára a leghasznosabb cél és út. Kivel és mivel érdemes azonosulnia? Mire érdemes törekednie?
Az én válaszom az előbbi kérdésekre a következő.
Az ember csak az Istenhez közeledve ismerheti meg önmagát olyannak, akit szívesen érez és lát saját magaként.
Persze, ehhez előbb meg kell ismernie az Istent. Mégpedig úgy, hogy felfedezi Őt a maga számára. Tehát nem mások fogadtatják el vele az Istent, hanem az ember fedezi fel az Istent a maga számára, és ha megismerte, akkor majd eldönti, hogy mit kezd ezzel az ismerettel. Az Isten is ezt akarja, ezt kínálja Jézuson keresztül.
A mai ember számára az Isten első hiteles képviselője a bolygónkon Jézus volt, akinek az életéről és a tanításáról meggyőződésem szerint jelenleg csak egy forrás képes hű képet nyújtani az értelmes emberek számára – az Urantia kinyilatkoztatás. Annak is a negyedik fejezete.
De mit is kínál az Isten megtapasztalható módon minden ember számára? Családot, amelyben Ő az Atya, az emberek pedig az ő gyermekeiként egymásnak is a testvérei. Isten, mint szellemi Atya nem azt nézi, hogy honnan jöttem, nem azt nézi, hogy milyen vagyok – elfogad, bárhonnan jöttem és bármilyen vagyok. Ami viszont a boldogságom szempontjából nem mindegy – hogy merre tartok? Ezért kéri Jézus a rá hallgatókat, hogy kövessék.
Az embert csak az tudja ösztönözni a Jézussal való barátkozásra, amit Jézusra vonatkozóan megismer. De Jézus csak az ajtó. Ő a kezdete egy új létezésnek, mely csak egyénileg választható. Jézus az emberiség élő meghívója ebbe az új világba. Éppen ezért fontos, hogy úgy ismerjük meg őt, ahogy ő maga bemutatkozna. Az Urantia kinyilatkoztatás pontosan ezt a célt szolgálja. Az Isten bemutatkozó meghívását az ember számára. A sodródó emberek még nem ismerik Jézus bemutatkozását. Ez nem azt jelzi, hogy az Isten nem létező, hanem azt, hogy nem tolakodó.
Az Urantia kinyilatkoztatás által nem csak Jézus mutatkozik be az igazságkereső emberek számára, hanem azt is megtudhatjuk, hová vezet az út, melyen ő a földi élete során előttünk járt.
Mivel próbáltam már az ellenkezőjét is, ezért úgy tapasztaltam, hogyha újra és újra, egyre természetesebben a magaménak választva élem meg azokat az értékeket, amelyeket Jézus életében felismertem, akkor magamat is értékesnek tapasztalom. A nem ártás ereje, a megbocsátás nagylelkűsége és a segítés bátorsága olyan értékek, amelyek az ember lelkét szellemi magasságokba képesek növeszteni.
Az Isten azt is közli velünk, hogy a hívő embert nem éri veszteség, ha meghal, hiszen a továbbélése biztosítva van az Isten szellemi családjában. Azonban – és ezt már én teszem hozzá – a világegyetemi látás- és gondolkodásmód hiányában az ember nem lesz képes annyi lelki és szellemi örömöt megélni a földi élete során, mint ezek által.
Az Isten világegyetemi látásmódja nem tesz robottá, nem tesz az Isten rabszolgájává, hanem szabaddá. Ugyanis a világegyetemi látásmód a fejlődő élet látásmódja. Az ember több mint a teste, és a biológiai létének anyagi evolúcióját szükségszerűen követnie kell a lelke és a szelleme kiteljesedésének is. Az ember isteni hivatását az is igazolja, hogy az értelmes ember képes az Isten akaratát megérteni, azt a maga számára a legjobbnak ítélni és abba belehelyezkedni. Ezen az úton járva egyre inkább az ember otthonává válik a teremtett Mindenség, szerető Atyjává az Isten, és a testvéreivé mindazok, akik a Nagymindenségben élnek.
Az Istennek tulajdonított értékek megélése a bolygónkon dupla haszon, ugyanis általuk nem csak önmagunkat tapasztaljuk értékesnek, hanem az emberek közül is sokan annak fognak látni bennünket. A mennyei Atya jellemére való formálódás célprogramja melletti emberi döntést lehet istenhitnek is nevezni.
Az Isten megismerésének esélyét az emberek választják maguknak. Az Isten csak kínálni tudja azt.
Hozzászólások