You are here

Az emberben lakozó szellemről

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (1. rész) ­– A Gondolatigazítók eredete és természete:

Noha az Egyetemes Atya a Paradicsomon lakozik, egyúttal jelen van a tér világain élő számtalan gyermekének elméjében is. Az Isten egy része, mely a halandókban lakozik, vagyis a Gondolatigazító, szüntelen vágyakozást kelt az istenszerűvé válás és a Paradicsom elérése iránt. Az Igazító olyan csalhatatlan iránytű, mely tévedhetetlenül mutatja az utat az emberi lényeknek a Paradicsom felé.

Egy Gondolatigazító a következő három féle beteljesülés egyikét éri el: személyiségre tesz szert azáltal, hogy eggyé kapcsolódik egy halandóval; az Egyetemes Atya döntése szerint megszemélyesül; vagy megszabadul minden ismert kötelezettségétől. Valamely személy és az Igazító eggyé kapcsolódásának eredményeként az Igazító személyiséget kap, az emberi lény pedig örök életet nyer.

A Gondolatigazítók az eredeti Istenség lényegét alkotják. Ők az Isten jelenlétének szilánkjai és közvetlenül az Egyetemes Atyától jönnek. Az Igazítók Istentől valók és Istenhez hasonlók; az ő fenséges szeretetét és szellemi segédkezését mutatják. A Gondolatigazítóknak van elméjük; képesek tervezni, munkálkodni és szeretni. Az ő bátorságuk és bölcsességük azt sugallja, hogy rendkívül sokrétű és alapos felkészítésben részesültek. Az Igazítók igazán szeretnek bennünket; arra vágynak, hogy elérjük az isteniséget s elérkezzék az idő, amikor megszabadulhatnak az anyagi testünk jelentette kötöttségektől.

A Gondolatigazítók tiszta szellemek, minden bizonnyal abszolút szellemek. Az Igazítóknak nincs szükségük energiabevitelre, mert ők maguk az isteni energia. Képesek igénybe venni az anyagi-gravitációs köröket, de rájuk nem hat úgy, mint ránk; ők a gravitáció elődjének töredékes részei. A Gondolatigazítók nem személyiségek – ők az isteni jelenlét.

Az Igazítók önként vállalkoznak arra, hogy emberekbe költözzenek. Képesek a körülményekhez alkalmazkodni és igazodni, és az emberi döntésekkel összhangban cselekednek. Az Igazítóknak van saját akaratuk, de mivel elő-személyesek, ezért alá vannak rendelve az emberi alanyuk halandói akaratának. Szerte a kozmoszban érvényes az, hogy ami elő-személyes, nem-személyes vagy személyest el nem érő, az mindig reagál a személy saját akaratára.

A Gondolatigazítókon keresztül az Atya közvetlenül kommunikálhat minden anyagi teremtménnyel szerte az ő végtelen birodalmaiban. Az ember és az Isten eme társulásában rejlő lehetőségek teljes köre mindezidáig még nem teljesen ismert.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (2. rész) – A Gondolatigazítók küldetése és segédkezése:

Amikor a Gondolatigazítókat útnak indítják az Atya első szent szférájáról, hogy halandókba költözzenek, isteni felruházottságukat tekintve azonosak, viszont különbözhetnek a tapasztalataikban. Az Igazító azt követően jelentkezik a feladatra, hogy tanulmányozta a halandói jelölt örökölt adottságaira, értelmi és szellemi képességeire vonatkozó adatokat.

Az Igazítók rögtön az adott személyről szóló jelentésben foglaltak megismerése után jelentkeznek a szolgálatra, de mindaddig nem küldik ki őket, amíg a halandói alanyuk meg nem hozta élete első erkölcsi döntését – a mi világunkon erre rendszerint röviddel a hatodik születésnap előtt kerül sor. A halandói elmék addig nem állnak készen az Igazító alászállására, amíg az elmeszellem-segédek és a Szent Szellem segédkezése révén a felkészítésük meg nem történt. A világunkon pünkösd napja óta minden normális elme esetében általános az Igazítók adományozása.

Nem teljesen világos, hogy az Igazító miként él és munkálkodik az emberi elmében. Láthatólag más szellemi jelenlétektől függetlenül tevékenykedik, mégis tökéletes összhangban működik az összes szellem-segédkezéssel, beleértve az elmeszellem-segédeket, a Szent Szellemet és az Igazság Szellemét. Az Igazítók nem veszítenek el soha semmit, amit a gondjaikra bíztak; ők teljesen megbízhatók. Főként a halandó jövőbeli élete foglalkoztatja őket s nem a pillanatnyi, földi élete. A Gondolatigazítók nem érdekeltek az élet könnyebbé tételében; ugyanis a kellően bonyolult élet számos döntéshozatali lehetőséget teremt, és éppen a mi mindennapi választásaink és döntéseink ösztönzik a növekedésünket. A Gondolatigazítók dolga biztosítani az ember továbbélését és felkészíteni az embereket az örökké tartó kalandra.

Az Igazítók igazán „mennyországgá” válnak bennünk; ők a szellemi teljesítményeink forrásai és az isteni jellemünk reménye. Lévén, hogy az elménkben léteznek, igencsak elszomorodnak, amikor aljas gondolatokat, önzést vagy tiszteletlenséget észlelnek azzal kapcsolatban, ami szép és jó. Az emberi félelmek és aggodalmak nagyban hátráltatják a munkájukat. Az Igazító az isteni szülője, míg mi a halandói szülője vagyunk az így kifejlődő, halhatatlan lelkünknek.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (3. rész) – Az Igazítók viszonya a világegyetemi teremtményekhez:

Az élettapasztalatot semmi sem helyettesíti a kozmoszban. Hasonlóan minden élőlényhez a felsőbb-világegyetemben, a Gondolatigazítóknak is tapasztalatot kell szerezniük. A Gondolatigazítók az anyagi fajokkal való kapcsolaton keresztül tesznek szert szakértelemre és hozzáértésre, s a besorolásuk is a tapasztaltságuk alapján lehetséges.

A tiszta Igazítók (1. csoport) az első feladatukat teljesítik. Őket rendszerint olyan világok első világkorszakaiba küldik, ahol az emberek még olyan kezdetleges lények, hogy közülük csak kevesen érnek el magasabb szellemi szinteket. Más Igazítókat olyan egyének kapnak, akiknek világán a halandók rendeltetése az, hogy a Szellemmel való eggyé kapcsolódáson keresztül érjék el az örök életet. Az ilyen világokon az Igazítók jobban segítségére lehetnek az emberi alanyuknak, mint nálunk, a Földön.

A haladó Igazítók (2. csoport) már szolgáltak egy vagy több olyan világon, ahol a halandók a Szellemmel való eggyé kapcsolódásban érhetik el a beteljesülést.

A felsőbb Igazítók (3. csoport) azok, akik már lakoztak halandóban korábban is, ám az alany elutasította a továbbélést, s ezért aztán az Igazítót egy másik halandóhoz küldték. Az Igazítók ritkán kapnak lehetőséget két alászállási tapasztalásra egyazon bolygón – a mi bolygónkon jelenleg nincs olyan Igazító, aki korábban már járt volna itt. Feltehető, hogy a világunkon élő, továbbélési képességgel rendelkező halandókban lakozó Igazítók vagy haladó Igazítók (2.) vagy felsőbb Igazítók (3.).

Az öntevékeny Igazítók (4. csoport) alkotják a legsokoldalúbb csoportot. Ezek az Igazítók rendkívüli küldetések teljesítésére képesek. Halandói alanyuk rendszerint tagja a beteljesülés tartalékos testületének; az ő esetükben a majdani eggyé kapcsolódás már kész ténynek vehető. A felsőbb Igazítók (3.) és az öntevékeny Igazítók (4.) képesek elhagyni az emberi testet, amikor csak akarják, habár ritkán tesznek így.

Az Igazító munkáját hátráltatják az emberi előfeltevések, a mereven rögzült eszmék, az ósdi előítéletek és a szeszélyes mentális viselkedések. Néha képesek megállítani a gondolatáramlást és úgy terelni az eszméket, hogy mély szellemi átalakulás menjen végbe a felsőtudati elmeszinten. Az emberek közötti értelmes kommunikációt is segítik az Igazítók, és az Igazító fajtájának is sok köze ahhoz, hogy az emberi személyiség milyen értékeket képes megmutatni a megnyilvánulásaiban.

Az Igazítók sohasem hibáznak. Semmi sem vész el soha, ami értékes; biztos a továbbélése mindannak, ami értékkel bír a saját akarattal rendelkező teremtményekben. Még ha valamely halandó el is utasítja a továbbélést, az Igazítója továbbviszi az élettapasztalatait valamelyik másik világra, valamelyik másik továbbélő-jelölthöz.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (4. rész) – Az Igazítók viszonya a halandó egyénekhez (1.)

Az Igazító nem szerves része az emberi testnek. Helyesebb úgy tekinteni az Igazítót, mint amely az emberi elmében lakozik, s nem az emberi agyban. Az Igazítók főként az elkövetkező létszakaszokra való szellemi felkészítésben érdekeltek, de azért érdekeltek az emberi alanyuk pillanatnyi jólétében is.

Az Igazítók előre meghatározott fejlesztési terv szerint fognak munkához, azonban az emberek nem kötelesek elfogadni ezt a tervet. Az Igazítók alá vannak rendelve az emberi akaratnak és nem is fognak soha arra kényszeríteni bennünket, hogy kövessük az útmutatásukat. Ők a halandói gondolkodási folyamatok fejlesztésének, átalakításának és a megfelelő irányba terelésének szentelik magukat. Az Igazítók nem irányítani próbálják a gondolkodásunkat, hanem inkább szellemivé alakítani igyekeznek. Minél jobban ráhangolódunk az isteni Igazítónkra, annál jobban közelítünk a morontia létezési rendhez. A morontia elme nem más, mint az anyagi és a szellemi természetünk összessége – az egy akarat által irányított kettős elme.

Az Igazítónk sikere nem csak a felfogásunktól függ, hanem a döntéseinktől, az elhatározásainktól és a töretlen hitünktől is. Az örök továbbélésünk függ attól, hogy istenszerűvé szeretnénk-e válni és hajlandók vagyunk-e megcselekedni azt és azzá lenni, ami e vágyunk végső beteljesülése szempontjából alapvető jelentőségű. Az ideális élet szeretetteljes szolgálatbeli élet, de túl sok ember pazarol rengeteg időt az élet jelentéktelen dolgaira s közben mellőzi az emberben lakozó isteni ajándékkal való munkakapcsolat kialakítását. Az Igazítóval való összhang javítható tudatosan is azáltal, hogy úgy döntünk, válaszolunk az isteni vezetésre, viszontszeretjük Istent és olyanná szeretnénk válni, mint ő, szeretettel viseltetünk embertársaink iránt és őszintén szeretnénk a szolgálatukra lenni, valamint örömmel elfogadjuk a kozmikus létpolgárságot.

Az Igazító ránk kifejtett hatása nem azonos a „lelkiismerettel”. A lelkiismeret arra int bennünket, hogy jót tegyünk, míg az Igazítók azt igyekeznek megmutatni nekünk, hogy mi is a jó.

Nagy a szakadék az emberi és az isteni között. A halandókat olyannyira meghatározzák az elektromos és vegyi folyamatok, hogy az Igazítóknak nagyon nehezére esik a halandókkal megláttatni a helyes utat. Csak kevés ember minősül igazi gondolkodónak – az emberek nem fejlesztik magukat fizikai, értelmi és szellemi téren eléggé ahhoz, hogy a bennük lakozó isteni szikra számára könnyűvé tegyék a vezetést. Az összezavarodottság és az elbátortalanodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető ellenáll az Igazító vezetésének.

Bizonyos hirtelen előtörő gondolatok és képek lehetnek az Igazító munkájának eredményei, de ezek többnyire egyszerűen csak olyan felbukkanó eszmék, gondolatok, melyek a tudatalatti elmében kapcsolódtak össze. Számos új vallás és „izmus” keletkezett a Gondolatigazítóktól származó közlés félreértelmezéséből.

Amikor az ember alszik, az Igazító megpróbál kommunikálni az emberi elme magasabb szintjein. A torz álmok azt mutatják, hogy a kapcsolatteremtés sikertelen volt. Veszélyes dolog azt találgatni, hogy az álmoknak vajon mely részei eredhettek az Igazító tevékenységéből; inkább kockáztassuk azt, hogy esetleg elvetünk valamit, ami az Igazítótól jöhetett, mintsem hogy az emberi elmében felbukkant valamely dolgot tévesen úgy azonosítsunk, mint az emberben lakozó Isten-szilánktól eredő kapcsolatteremtési kísérletet.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (5. rész) – Az Igazítók viszonya a halandó egyénekhez (2.)

Az Igazítóra hangolódás kapcsolatba hozható a halandói kibontakozási lehetőségek hét lelki körével. A hetedik kör jelzi azt, hogy az emberi személyiség elkezdett működni, az első kör elérése pedig a személyiség viszonylagos érettségét mutatja. Az egyes körök egymás utáni eléréséhez a teljes személyiség harmonikus működésére van szükség – anyagi, értelmi és szellemi téren egyaránt. Minden egyes döntésünk vagy hátráltatja vagy segíti az Igazító működését; ezek a döntéseink egyúttal meghatározzák a körökön való előrehaladásunkat is.

Az ember személyiségfejlődési üteme egyénenként változó, s úgy tűnik, hogy azt az egyes személyek növekedési képessége határozza meg. Az egészséges szokásokkal, kiegyensúlyozott idegi energiákkal és egyensúlyban lévő vegyi működéssel rendelkező testben tevékenykedő, tökéletesen kiegyensúlyozott elme az, ami a legtöbb mennyiségű világosságot és igazságot képes befogadni a pillanatnyi léttel járó kockázatok legkisebb szinten tartása mellett.

Szó szerint igaz, hogy úgy válunk egyre valóságosabbá, ahogy a hetedik lelki körtől az első felé haladunk, egyre feljebb.

Hit révén tapasztalhatjuk meg azt, hogy milyen az Isten gyermekének lenni, de a cselekedetnek van alapvető jelentősége abban, hogy a kifejlődő Legfelsőbb Lénnyel való rokonságunkat magunkban tudatosíthassuk. A véges teremtésben a meghozott döntéseinken keresztül lesz a lehetségesből tényleges, viszont a szellemi területeken a lehetségesek hiten keresztül alakulnak át ténylegesekké.

A halhatatlansághoz az Igazítóval való eggyé kapcsolódáson keresztül vezet az út. Sok ember teljesítette a maga köreit, azonban az eggyé kapcsolódáshoz leginkább az kell, hogy az illető véglegesen és teljesen az Isten akaratához igazítsa a halandói akaratát. A halandóval való eggyé kapcsolódás után az Igazító osztozik a halandói beteljesülésben és tapasztalásban – a halandó és az Igazító egyetlen entitássá válik. Bár a megszületett lélek a legtöbb ember esetében a halálon keresztül szabadulhat ki a test korlátai mögül, van lehetőség arra is, hogy az Igazítóval való eggyé kapcsolódásra az anyagi test halálának tényleges megtapasztalása nélkül kerüljön sor.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (6. rész) – Az Igazító és a lélek (1.)

A lélek nem azonos sem az emberi elmével, sem az emberi elmében lakozó isteni szellemmel. Az anyagi elme az a színtér, ahol élünk, döntéseket hozunk, Istent elfogadjuk vagy éppen eltávolodunk tőle, biztosítjuk a továbbélésünket avagy a pusztulásunkat siettetjük. Az anyagi evolúció testtel lát el bennünket, az Atya pedig felruház szellemvalósággal, de az elménk révén döntünk élet és halál között. A halandói elme pusztán egy olyan, átmenetileg működő rendszer, melyet használatra kaptunk az anyagi létünk idejére. A kifejlődő lelkünk mindig híven fogja tükrözni azokat a döntéseinket, melyeket a nekünk adott elmével meghoztunk.

Az emberi léleknek három előzménye van: az emberi elme, az isteni szellem, valamint a kettő közötti kapcsolat. Az elme és a szellem közötti kapcsolat hozza létre a lelket, mely teljesen új, egyedi világegyetemi értéket képvisel. Az emberi lélek nem más, mint a személyiség jövőbeli hordozójának egyfajta embrionális formája. Ha ezt a kifejlődő lelket áthatja az igazság, a szépség és a jóság – ha Isten-tudatossá lesz – akkor elpusztíthatatlanná válik. A lélek morontia valóságként létezik az anyagi és a szellemi világ között.

Az Igazító munkája szellemi természetű, de a kivitelezés az értelem területén zajlik. Az elme a hajó, az Igazító a révkapitány, az emberi akarat pedig a kapitány. A halandó egyetértésével a megbízható révkapitány biztosan elvezeti a kapitányát az idő akadályain és a tér korlátain keresztül az isteni elme forrásáig, sőt egészen a paradicsomi Atyáig.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (7. rész) – Az Igazító és a lélek (2.)

A halandói létpálya nem más, mint tanulás.

Nem annyira az a fontos, hogy mit értünk meg, hanem az, hogy minek a megértésére vágyunk, mely a továbbélésünket biztosítja.

Nem az számít, hogy milyen az elménk, hanem az, hogy milyenné válásra törekszik, mely a szellemmel való azonosuláshoz vezet.

Nem az a fontos, hogy milyenek vagyunk ma, hanem az, hogy milyenné válunk.

Az Isten akaratának megcselekedése azt jelenti, hogy hajlandók vagyunk megosztani benső életünket az Istennel. Béke ebben az életben, továbbélés a halálban, tökéletesség a következő életben és szolgálat az örökkévalóságban – mind a miénk lesz, amikor az emberi akarat úgy határoz, hogy elfogadja az Atya akaratát. E döntésünk nem a saját akaratunk feladását jelenti, hanem az akaratunk magasabb célnak szentelését és tökéletessé tételét – az Atya akarata így válik a halandó akaratává.

Számos emberi probléma forrása a kettős természetünk: részei vagyunk a természetnek, mégis képesek vagyunk a természet meghaladására; végesek vagyunk, de egy végtelenből eredő szikra ott lakozik bennünk. A vallásos bizonyosság – az élő hit – képes megtartani bennünket az említett kettős természetünk szülte konfliktusok közepette is.

A bennünk lakozó Igazító nem tudja megállítani vagy akár csak anyagi értelemben is megváltoztatni az időbeli küzdelmeinket; az Igazító nem képes mérsékelni az e világon élt életünkkel járó nehézségeket. De az emberek vigaszt és ösztönzést találnának, ha engednék az Igazítójuknak, hogy feltárja előttük az anyagi világ nehéz küzdelmeinek örökkévalósági célját.

A paradicsomi kaland lényege a biztonsággal vegyes bizonytalanság. Isten bennünk lakozik és reményét helyezi belénk, mi pedig őbenne élünk és megtanulunk bízni benne. Nem ismerhetjük biztosan az életünkben ránk váró események teljes körét, azonban mindig biztosak lehetünk az Atyánk végtelen szeretetében és odaadásában.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (8. rész) – A személyiség továbbélése (1.)

A személyiség fogalmát ugyan nem lehet pontosan meghatározni, mégis hasznos legalább tudatosítani azt, hogy a SZEMÉLYISÉG:

  • az Isten adománya,
  • viszonylagos alkotókészséggel van felruházva,
  • egyesíti az élő energiarendszerek azonosságát,
  • állandó,
  • képes különbséget tenni az egyes viselkedési szintek között,
  • egyedi, és
  • tud reagálni más személyiségekre.

Az Igazító is és a személyiség is változhatatlan, viszont a közöttük lévő kapcsolat csupa változás.

Az élet nem más, mint az organizmus és annak környezete között lejátszódó folyamat. A személyiség azáltal gyakorol hatást az életre, hogy értékeket és jelentéstartalmakat kölcsönöz az életfolyamatnak. Az emberi lények esetében a személyiség egyesít minden tevékenységet és a személyiség adományoz önazonosságot és alkotókészséget.

Az emberek szellemi lények; az önnön valónk egysége és a személyiségünk öntudata az anyagit meghaladó világból való felruházottság. A kozmikus (mindenségrendi) evolúció rendeltetési célja a személyiség egységének elérése a szellemi irányítás erősítésén keresztül és az emberben lakozó Isten-szilánkkal való kapcsolat fejlesztésén keresztül.

Az anyagi önnön valónk a fizikai létünk ideje alatt az anyagi élethordozó (vagyis a húsvér test) folyamatos működésétől függ. A halandók azáltal haladják meg a halált, hogy a személyiség-azonosságuk székhelyét az anyagi testből áthelyezik a maradandóbb morontia (félszellemi) lélekbe. Ezt az áthelyezést az Isten-keresési döntéseinkben mutatott ŐSZINTESÉG, ÁLLHATATOSSÁG és ELKÖTELEZETTSÉG alapozza meg.

Háromféle halál van: A szellemi halálra akkor kerül sor, amikor az illető elutasítja a továbbélést. Az elme halála akkor áll be, amikor a test még működik ugyan, de az alapvető elmekörök már megszakadtak. A fizikai halál az, amikor a test is és az elme is megszűnik tovább működni.

A fizikai halál után a továbbélő személy két nem anyagi alkotója megmarad: az emlékátiratok és a halhatatlan lélek. A halandó emlékátiratait a Gondolatigazító magával viszi a központi világegyetembe, míg a lélek a szeráfok őrizetébe kerül. A halált követően a Gondolatigazító tehát átmenetileg személyiség nélkül marad, a halandó pedig elveszíti az önazonosságát egészen addig, amíg e két tényezőt újra nem egyesítik egy új megnyilvánulási formában a lakóvilágokon.

A halandó újraszemélyesülésére vagy az adott megítéltetési korszak végén, vagy három „időszakon” belül kerül sor a lakóvilágokon. Az egykori anyagi lény újbóli összeállítása jelenti:

  • egyrészt egy megfelelő alak létrehozását,
  • másrészt az Igazító visszatérését,
  • harmadrészt a léleknek a már előkészített morontia alakba helyezését a szeráfi őrző által.

A sajátlényegünk a bennünket alkotó mindenféle tényező folyamatos változása közepette is megmarad. A fizikai létben a változások fokozatosak. A halálban és a személyiség leválásakor a változás hirtelen. Az emberi élet olyan végtelen változás, melyet a változatlan személyiség állandósága egyesít.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (9. rész) – A személyiség továbbélése (2.)

A világegyetemi kormányzat mindig türelmet, megértést és irgalmat mutat. Ha valaha is felmerül bármilyen kétség az iránt, hogy tanácsos-e valamely halandó előrehaladását engedni, a világegyetemi kormányzat mindig az adott egyénnek kedvező döntést hoz. A saját akarattal bíró teremtményeknek igazi esélyt kell kapniuk arra, hogy végleges döntést hozzanak az örök élet kérdésében; minden egyes emberi léleknek megengedik, hogy megmutathassa igaz szándékát és célját.

A halandói életünkből sok mindenre nem fogunk emlékezni a jövőben. Az Igazítónk csak azokat az emlékeket és élményeket őrzi meg, melyek alapvető jelentőségűek a világegyetemi létpályánk szempontjából. Az anyagi tapasztalataink nagy része elvész, azonban a személyiség megmarad, és megőrződnek a személyek közötti kapcsolatok is. Mindig emlékezni fogunk az általunk ebben az életben ismert emberekre és ők is emlékezni fognak ránk. A lakóvilágokon mutatkozik meg a személyiség először anyagi test nélkül. A fizikai létben tűnhet valaki szépnek külsőre és lehet egyúttal visszataszító a bensőjében, viszont a morontia alakjában, magasabb szinten a külső megjelenés a benső természethez igazodik.

A halandók egy viszonylag rövid és intenzív próbaidőszakon mennek keresztül. Az evolúciós világokon alakítjuk ki a továbbélés melletti döntésünket; a morontia (félszellemi) állapotban ezt a továbbélési döntést megerősítjük; a szellemi szinten pedig véglegesen meghozzuk a döntést. A bennünk lakozó Igazítóval való eggyé kapcsolódásra rendszerint még a helyi csillagrendszeren belül kerül sor, miután az örökkévaló létpálya melletti végleges és visszavonhatatlan döntést meghoztuk. Az eggyé kapcsolódás után már soha nem merülhet fel kétség a tekintetben, hogy az ilyen személy befutja-e majd az örökkévaló létpályát.

Miután a felemelkedők áthaladtak a helyi világegyetemen, találkoznak a helyi világegyetem urával, akitől megkapják az Egyetemes Atyához vezető útra szóló felhatalmazásokat. Az Igazítóval eggyé kapcsolódott halandók a felemelkedő személyiségek egy különleges rendjének tagjává válnak, olyanokká, akik szolgálatkészek, hűségesek és hatékonyan tevékenykedők; nem hagynak fel a mind feljebb és feljebb emelkedéssel addig, amíg végül ott nem állnak az Atya színe előtt a Paradicsomon.

A halandóknak minden esélyük megvan arra, hogy a saját beteljesülésüket meghatározzák. A kozmosz különböző egységek végtelen fokú szerves egységbe rendezett halmaza, mely egységek mindegyike részt vesz az egész beteljesülésében. Azok az egységek, melyek személyesek, rendelkeznek a beteljesülésük elfogadásának vagy elutasításának lehetőségével. A személyiség végül eléri az Istenség-célt, de az embernek magának kell döntenie arról, hogy e beteljesülés elérésekor jelen akar-e lenni vagy nem.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (10. rész) – Időbeli és örökkévaló önazonosság:

Az Egyetemes Atya minden személyiség adományozója és megőrzője. A személyiség a világegyetemek egyik megoldatlan rejtélye. A halandói anyagi sajátlényegnek van személyisége és önazonossága, időbeli önazonossága; az elő-személyes szellem-Igazítónak szintén van önazonossága, örökkévaló önazonossága. Miután így gondoskodott a halhatatlan lélek növekedéséről és megszabadította az ember benső valóját a megelőző okozati viszonytól való teljes függőség jelentette korlátoktól, az Atya félrevonul. Magára az emberre marad, hogy akarja vagy megakadályozza ennek a túlélő és örökkévaló sajátlényegnek a megteremtését, mely választás szerint az övé. A világegyetemek széles mindenségében egyetlen lény, erő, teremtő vagy segítő sem csorbíthatja semmilyen mértékben a halandói szabad akarat teljes önállóságát. Minden személyiségben fellelhető az isteni önkéntelenségből eredő rokon vonás. A világegyetemek mindensége személyiségkörének középpontja az Egyetemes Atya személye, és a paradicsomi Atya személyesen tudatában van és személyes kapcsolatban áll az öntudatos létezés minden szintjén élő összes személyiséggel. Csak ismételni lehet, hogy az Isten a mi világegyetemi Atyánk, és mi mindannyian az ő gyermekei vagyunk a bolygón.

Az Isten jóságának legnagyobb bizonysága és az ő iránta érzett szeretetnek a legfőbb indoka az Atyától származó s az emberben lakozó ajándék – az Igazító, aki oly türelmesen várja ki az idejét annak, amikor végre mindketten örökre eggyé legyünk. Ha alávetjük magunkat a bennünk lakozó szellem vezetésének, akkor tévedhetetlen vezetőre teszünk szert, aki lépésről lépésre, életről életre, világegyetemeken át mutatja az utat, míg végül ott fogunk állni az Egyetemes Atya paradicsomi személyének színe előtt.

Az emberben lakozó szellemi Nevelő az elmében támogatja az Isten-tudat kialakítását és segédkezik a halhatatlan lélek kifejlődésében. Minden olyan emberi lény, aki elkötelezte a lelkét az örökkévaló Isten benne lakozó szelleme mellett, képes higgadtan kitartani, miközben a leghőbb vágyaik semmivé foszlanak és a legvágyottabb reményeik összetörnek; biztosan tudja, hogy e végromlások pusztán megelőzik a világegyetem elérésének új, magasztosabb szintjén lévő nemesebb és tartósabb valóságokra építkezést.

Bár az elménkben munkálkodó isteni szellemet nem figyelhetjük meg, van egy gyakorlati módja annak, hogy az ember felfedezze, milyen mértékben adta át a lelki erői feletti irányítást a mennyei Atya őbenne lakozó szelleme tanításának és útmutatásának, s ez pedig annak mértéke, hogy az illető mennyire szereti az embertársait.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (11. rész) – Az emberi sajátlényeg feletti uralom titka:

Némelyek a természetüktől fogva boldogabbak másoknál. Sok, nagyon sok függ attól, hogy az ember mennyire hajlandó elfogadni az Atya benne lakozó szellemének vezetését és irányítását. Az emberek tartoznak maguknak annyival, hogy a legjobbat hozzák ki a földi létükből, s ha így őszintén igyekeznek, örömmel kell fogadniuk a sorsukat és ügyességet kell mutatniuk abban, hogy a legtöbbet hozzák ki abból, ami nekik jutott.

Az Atya gyermekei, akik a szellemtől születtek, örökre és mindig urai a sajátlényegüknek és mindennek, ami a húsvér test vágyaival összefügg. Az ember sajátlényege feletti uralmának titka az emberben lakozó szellemben való hithez szorosan kötődik, mely szellem mindig szeretet révén munkál. Ha szellemtől születtek meg, akkor mindörökre megszabadultok az önmegtagadó élet és a húsvér test vágyai felett őrködés tudatosan vállalt rabságából, és átkerültök a szellem örömteli országába, és a szellem gyümölcsei jelentik az élvezhető és megnemesítő önuralom legmagasabb rendű fajtájának lényegét – az igaz önuralmat.

A lelki okoskodások azt a nagy veszélyt hordozzák magukban, hogy az ember a káprázatokat és az úgynevezett rejtélyes élményeket a rendkívüli álmokkal együtt az emberi elmének szóló isteni közléseknek tekinti. A megtérés-kereséssel szemben a Gondolatigazítóval való lehetséges kapcsolatfelvétel morontia sávjaihoz való közeledésnek jobb módja az élő hiten és az őszinte istenimádáson, az őszinte és önzetlen imán keresztüli közelítés. Semmilyen körülmények között sem szabad vallási tapasztalatként gyakorolni az elmében kivetített tudatosság révületszerű állapotát.

Az élő Isten egy tényleges szilánkja ott lakozik minden épelméjű, erkölcsi tudattal rendelkező halandó értelmes lényében. Az emberben lakozó Gondolatigazítók a paradicsomi Atya örökkévaló Istenségének részét képezik. Az embernek nem kell messzebb mennie e szellemi-valóság jelenlét lelki szemléléséből nyerhető saját belső tapasztalásánál ahhoz, hogy megtalálja Istent és hogy megpróbáljon vele közösséget teremteni.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (12. rész) – Titkos Nevelők – tiszta szellemek (1.):

• Az emberi lélek kialakulása tapasztalás által való fejlődés eredménye. • Az Igazító az Isten akarata a világegyetemben. • Az isteni jelenlét az emberi elmében a rejtelmek rejtelme. • Ennek az Isten-szilánknak az a rendeltetése, hogy minden túlélővel eggyé váljon. • Az élő Isten egy szilánkja lakozik minden erkölcsileg tudatos emberi lény elméjében. • Semmi sem képes megakadályozni az isteni szellem által támogatott lelket abban, hogy a Paradicsom kapuihoz feljusson. • Az Isten örök kalandra szövetkezett az emberrel. • Az Egyetemes Atya szelleme ott él az emberi elmében. • Az Igazítóval való kapcsolat megteremtése magasabb rangot jelent az erkölcs, az elme és a szellem szintjén. • Az Igazítók az Istennel közvetlenül teremtenek kapcsolatot, az Örökkévaló Fiúval pedig a szellem-gravitációs körön át. • Az emberi elme időbeli önazonossága és az Igazító örökkévaló önazonossága hozza létre a lélek továbbélő önazonosságát. • Az Igazítóknak valamiféle elő-elméjük van; azáltal szereznek ismeretet, hogy megismerik őket.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (13. rész) – Isten az emberben:

• Az Igazító az Isten kinyilvánított jelenléte a teremtmény számára. • Az Igazító Istentől száll alá, felkarolja a halandói lelket és felemelkedik vele Istenhez. • Keresvén az eredetük szintjeit, az isteni szellemek magukkal viszik az Isten hű fiait és lányait. • A belső hang különbözik a lelkiismeret hangjától. Annak bizonyossága túl van értelmen és logikán. • Az Igazítóknak az anyagi elme működési rendjén keresztül kell betölteniük a rendeltetésüket. • A véges az Igazítón mint kozmikus ablakokon át nyer bepillantást a végtelenbe. • A vallásos tapasztalás egysége valamely csoport tagjai körében az egyénekben lakozó Igazítók azonos természetéből származik. • Az elő-személyes Nevelő olyan isteni vonzalmat kelt, mely igencsak személyes. • A Nevelő ösztönzi az emberbarátságot, viszont a félrevezetett tudat sok boldogtalanságot okozhat. • Nemesebbé tesz bennünket annak felismerése, hogy az emberbaráti késztetéseink isteni eredetűek. • A Titkos Nevelő bennünk az Atya jelenlétét alkotja számunkra. • Az Igazító az Atya szeretetének megtestesülése az ember lelkében, s az ember ezáltal juthat el az isteni jelenléthez a Paradicsomon.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (14. rész) – Az Igazító adományozásának előfeltételei:

• Az Igazító a társunk abban a tapasztalásban, hogy elérjük az örök beteljesülést. • Az Igazító teremti meg az emberben a vágyat, hogy olyan akarjon lenni, mint az Isten. • Az Igazító az ember tévedhetetlen mindenségrendi iránytűje, mely hibátlanul Isten irányába kormányozza a lelket. • Az evolúciós teremtmények három főbb létfejlődési szakaszon mennek át. • A Gondolatigazítók közvetlenül az Egyetemes Atyától érkeznek – ők a végtelen Isten részekre bontásából származó entitások. • Bár keveset lehet tudni az Igazítókról, az azért ismert, hogy a hármas beteljesülési céljuk közül az egyiket elérik. • A nemes szeretet és a szellemi segédkezés csak egy részét alkotja az igazítói alászállás rejtélyének. • Az Igazítóknak hét nagyobb osztályát lehet azonosítani. • Az eggyé kapcsolódás után az Igazító elmozdul az abszolút egzisztenciális szintről a véges tapasztalati szint felé. • A megkülönböztetett tiszteletet kiérdemelt Igazítók azok, akik nem éltek meg eggyé kapcsolódást, viszont számos alkalommal megszemélyesültek. • Az Igazító és az Atya minden más elő-személyes entitása eredetileg a központi világegyetemben él. • Átfogó voltukban ugyan korlátok jellemzik őket, de a jelentéstartalmak, az értékek és a tények teljességét tekintve abszolútak.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (15. rész) – Titkos Nevelők – tiszta szellemek (2.):

• A meg nem személyesült Igazítók és az eggyé nem kapcsolódott Igazítók csak a Megszemélyesült Igazítók számára láthatók. • Az Igazítót az „irányfény”, vagyis a szellem-fényesség azonosítja. • Az Igazító, vagyis a szubjektív Istenség folytatja az Isten végtelen kinyilatkoztatását, az objektív Istenségét. • Az Igazítók nem mások, mint Isten-szilánkok az abszolút szinten, még a szellem és az energia elkülönülésének előtti szakaszból. • Az Igazító képes tervezni, munkálkodni és szeretni, vagyis rendelkezik az önvalóra jellemző erőkkel. • A Gondolatigazító elméje a jellegében hasonló az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú elméjének jellegéhez. • Az Igazító a szellemi remény rabja az emberi elmébe zárva. • Az Igazító tiszta szellem és tiszta energia, és elmével is felruházott. • E szellemi Nevelők képesek átszelni a világegyetemek anyagi-gravitációs köreit. • Noha az Igazítók használják a gravitációt, de az hatni nem hat rájuk. • Az Igazítók az isteni jelenlét, ők igazi valóságok. • Az Igazító nem személyiség, viszont rendelkezik előjogokkal a sajátakarat, a szabad választás lehetősége és a szeretet terén.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (16. rész) – Az igazítói elme jellege:

• Az Igazítók önként vállalkoznak dolgokra, terveznek, alkalmazkodnak, döntéseket hajtanak végre, vagyis a saját akarat működésének jegyeit mutatják. • A személyiség saját akarata előrébb való az elő-személyes Igazító akaratánál. • Minden teremtett lény örömmel fogadna be Titkos Nevelőt. • Az Igazító küldetése az, hogy a halandó teremtmények számára megmutassa az Istent. • Az Igazítókat az örök alkalmazkodást biztosító bölcs elvek alapján adományozzák. • Az önkéntes Igazítók birtokában vannak a jelöltjükre vonatkozó szeráfi beszámolóknak és életterveknek. • Az Igazító az emberi jelöltnek három adottságát veszi figyelembe. • Az Igazítók központi világegyetemi székhelyéről a világunkra való átkelés időtartama az Igazító esetében alig 118 óra. • A gyermek első erkölcsi döntésével érkezik meg az Igazító – az Urantián ez átlagban a 2.134. napot jelenti. • Az emberi elmének szellemi értelemben felkészültnek kell lennie az Igazító fogadására. • Az Igazság Szellemének elküldését megelőző időkben számos körülmény határozta meg az Igazító mint ajándék fogadását. • Az Igazítóval való eggyé kapcsolódást követően kapja meg a felemelkedő az új világegyetemi nevét.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (17. rész) – Az Igazító küldetése:

• A világegyetemi felügyelők nagy tisztelettel adóznak az Igazítók előtt. Az egyikük azt mondta: „Tisztellek titeket! Már majdnem istenként imádlak benneteket!” • Egy bolygó elszigeteltsége semmiben sem befolyásolja az Igazítók munkáját és segédkezését. • Amit az Igazító nem tud megtenni értünk ebben az életben, megteszi azt a következőben. • Az Igazító jelenti az új, következő létforma lehetőségét számunkra. • Az Igazítókat mennyei segítőknek nevezik, nem földi segítőknek. • Ne úgy tekintsünk az Igazítókra, mint önző vigaszt és a halandóknak szánt megnyugvást nyújtókra. Ők a mi lelkünkkel foglalkoznak. • A félelem láncaitól való megszabadulás alkotja az alapot, melynek az Igazító nekifeszíti a szellemi emelőrúdját. • Tökéletes kísérőink vannak, ennélfogva a tökéletességi cél bizonyosan elérhető. • A Titkos Nevelő az Isten képének tükröződése a világegyetemben. • Az Igazítónak örömet okoz, ha üzenetét közvetlenül az emberi társa értelme elé tárhatja. • Az Igazító a világegyetemi létpálya valóságainak próbáját tartja a fejlődő elmében. • Minden más lényhez hasonlóan az Igazítónak is tényleges megélés által kell tapasztalatot szereznie.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (18. rész) – Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás (1.):

• A fejlődésünk Istenhez felfelé és befelé irányul; az Igazító az emberhez kifelé és lefelé tartva fejlődik. • Az öntevékeny Igazítók már rendelkeznek számos különleges tapasztalattal. • Az öntevékeny Igazítók képesek elhagyni az emberi testet különleges feladatok teljesítése céljából. • A Titkos Nevelők munkája attól függően más és más, hogy kapcsolati vagy eggyé-kapcsolódási Igazítókról van szó. • A tapasztalt Igazító nagyban hozzájárul a rendkívüli emberi teljesítményekhez. • A tapasztalt Igazító a leginkább tevékeny erők egyikévé válhat a bolygón. • Néha lehetővé válik, hogy a megvilágosodott elme meghallja az isteni hangot. • Az állatias természet, a hamis beállítottságok, a meggyökeresedett felfogások és a tartósan meglévő előítéletek hátráltatják az Igazító munkáját. • Ha nem sikerül a továbbélés elérése, akkor az Igazító az összes értéket magával viszi egy jövőben ellátandó szolgálatra. Igaz érték nem vész kárba sohasem. • A Teremtő Fiú jézusi alászállásában résztvevő Igazító (kb. 2000 éve) azonos volt a Melkizedekkel szolgált Igazítóval (kb. 4000 éve). • Az Igazítók csakis személyes lények szolgálat-segítése révén nyernek személyiséget. • A Megszemélyesült Igazítók vegyítik a Teremtő és a teremtmény tapasztalását. Ők az idő és az örökkévalóság közös lényei.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (19. rész) – Megszemélyesült Igazítók:

• A Megszemélyesült Igazítók a Világmindenség Építészeinek bölcs és hatékony ügyvivői. • Az Igazító szeretete az egész teremtésösszességben létező legigazabb isteni ragaszkodás. • Az emberben lakozó Igazító kapcsolatot létesít a felsőtudattal. • Az Igazító bizonyos dolgok megtételére törekszik a halandói társa javára. • Az Igazítók egyrészt tétlenek a tisztán időleges jólétünket illetően, másrészt istenien tevékenyek az örök jövőnkkel kapcsolatban. • Az Igazító erőfeszítéseit hátráltatják a fizikai testet és az anyagi elmét mérgező dolgok. • Mindannyian eleve elrendelés tárgyai vagyunk, de az nincs előre elrendelve, hogy az isteni tervet el kellene fogadnunk. • Az Igazító állhatatosan munkálkodik, de ennek során a gondjaira bízott emberi társa akaratával sohasem száll szembe. • Csak nagy ritkán vagyunk képesek felfogni az igazítói hang gyenge, távoli rezdüléseit. • Az eszményi élet szeretetteljes szolgálat, nem pedig félelmekkel teli nyugtalanság. • Az Igazítóval való összhangot többféleképpen is javíthatjuk tudatosan. • A Gondolatigazító az elme szellemivé alakításán kíván dolgozni annak érdekében, hogy kifejlődjön a morontia lélek.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (20. rész) – A bensőben zajló élet:

• Az Igazítóval való kapcsolatfelvétel nem egyszerű dolog: az üzenetét nagyon gyakran kezdetlegessé, torzzá és csonkává silányult formában veszi át az emberi elme. • Tévedés azt hinni, hogy a lelkiismeret a léleknek szóló Isten hangja. • A zavaros álmaink azt bizonyítják, hogy az Igazító képtelen volt összehangolni az emberi és az isteni elmét. • Nem szabad összetéveszteni az igazítói tevékenységet az álmokkal és a tudat működésével. • Az Urantia kinyilatkoztatás átvitelében is közreműködött egy Igazító. • A személyiség kibontakozása hét, egyre magasabb szint teljesítését jelenti. • A lelki körök teljesítése a személyiség-szinttel, az elme-kiteljesedéssel, a lélek-gyarapodással és az Igazítóhoz hangolódással hozható összefüggésbe. • A körök fokozatos teljesítése megkönnyíti a Nevelő segédkezését. • A lelki körök teljesítése háromféleképpen nyilvánul meg. • A lelki körök a megmutatkozó morontia (félszellemi) természet lehetőségeit képviselik. • A körökön való előrehaladásnak több köze van a Legfelsőbbel való kapcsolathoz, mint az Isten-tudathoz. • Az Igazító létpályájának három nagy napja van: az első az, amikor elértük a harmadik lelki kört s ezáltal szabadabbá tesszük az Igazítónk működését; a második az, amikor elértük az első lelki kört s ennek eredményeként hatékonyabbá tesszük az Igazítónkkal való kommunikációt; a harmadik az, amikor megtörténik az Igazítóval való végső, örök eggyé kapcsolódás.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (21. rész) – Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás (2.):

• Az Igazítók nem csak úgy szereznek tapasztalatot, hogy olyan halandókkal szolgálnak, akik nem válnak továbbélővé. • Amint a kifejlődő lélek és az isteni Igazító eggyé kapcsolódott, mindegyikük elnyeri a másik minden megtapasztalható jegyét. • Az állati eredetünkből fakadó ellenállás akadályozza az Igazítóval való hatékony kapcsolatteremtést. • Ritkán halljuk meg az Igazító hangját, kivéve: 1. a felsőbbrendű törekvéseink jellemezte pillanatokban; 2. valamely emelkedettebb helyzetben; 3. valamely nemesebb döntés meghozatalát követően. • Az Igazítónak fontos üzenete van az alászállása tárgyát képező elme számára. • A morontia lélek csak kozmikus látásmódon és szellemi felfedezésen keresztül ismerhető meg. • Az ősi ember (tévesen) a test szervekben lakozónak tartotta a lelket, és így kapcsolatba hozta a lélegzettel, a vérrel és még az árnyékokkal is. • Sok nép azonban közel jutott az Igazító felismeréséig. • Az Igazító szellemi munkája értelmi alapra épül. • Az elme döntései adják meg az öröklét lehetőségét. • Az emberi akarat határozza meg az elme örök érvényű választását. • Az Igazító képes befolyásolni az elmét, azonban az ember akarata ellenére sohasem tesz ilyet.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (22. rész) – Az Igazító és az emberi akarat:

• Ha az elménk a hajó, akkor az Igazító a révkapitány és az emberi akaratunk a kapitány. • Az Igazító az elme szövőszékén szövi meg a végleges rendűvé válni képes lény szellemmintáját. • A lélekfejlődés két meghatározó tényezője az anyagi elme és az isteni szellem. • Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás előtt az ember bármikor érvénytelenítheti a továbbélés melletti döntését. • Az elme a mennyiséget ismeri, de a minőséget érzi. A szellem pedig valóságot lényegít meg. • Az életküzdelmeink során az Igazító arra törekszik, hogy megnyugtasson és lelkesítsen bennünket. • Ha fogadókészek vagyunk, akkor az Igazító sokkal többet tehet értünk. • A kettős természetünkből eredő konfliktusok súlyosbítják az Igazító nehézségeit a halál előtt is és a halál után is. • A fizikai, az értelmi vagy a szellemi természetű halál beálltával a Nevelő búcsút vesz a befogadójától. • A halál és a feltámadás közötti időszakban várakozó Igazítók hét átmeneti szolgálatot végezhetnek. • Az azonnali továbbélés esetében az Igazító már az új morontia alakban csatlakozik a lélekhez. • Az Igazító múltbéli-örökkévalósági emlékezettel és korlátozott lehetőségeket jelentő abszolútsággal ruházza fel a személyiséget.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (23. rész) – Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás (3.):

• Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás a szülőbolygónktól a világegyetemi központig tartó úton bárhol végbemehet. • Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás után már semmilyen veszély nem fenyegetheti az örök létpályánkat. • Az isteni Igazító és a halandó ember társulása a legbámulatosabb jelenségek egyike a jelen világegyetemi korszakban. • Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás a Teremtő és a teremtmény egyfajta társulása – a véglegesrendűeket várja a külső térbeli szolgálat. • A külső tér igazgatói a megszemélyesült és emberivé lett Igazítók, illetve az örökkévalóvá lett halandók. • A Háromság a Legfelsőbb Istennek ugyanazt jelenti, mint az Igazító a fejlődő embernek. • Az ember az erkölcsi választásával könnyíti meg, hogy a lelkét betöltse az isteniség.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (24. rész) – Az emberben lakozó isteni jelenlét rejtélye:

„Az Isten tökéletességének végtelensége olyan, hogy ez örökre kiismerhetetlenné teszi. Isten minden kifürkészhetetlen rejtelme közül a legnagyobb a halandói elmékben lakozó isteni szilánk jelensége. Az Egyetemes Atyának az idő-teremtményeivel való együttlétének módja minden világegyetemi rejtelem legnagyobbika; az isteni jelenlét az emberi elmében a rejtelmek rejtelme.” (1:4.1)

„Amikor itt lent már végeztetek, amikor az átmeneti formátokban a földön adatott időtök lejár, amikor próbautazásotok a húsvér testben befejeződik, amikor a halandó templomot alkotó por »földdé lesz, mint azelőtt volt«; akkor, amint az kinyilatkoztatott, a bent lakozó »Szellem pedig megtér Istenhez, aki adta azt«. E bolygó minden egyes erkölcsi lényében ott lakozik Isten egy szilánkja, az isteniség egy része és darabja. Ez még nincs a ti birtokotokban, de rendeltetésük, hogy veletek eggyé váljanak, feltéve, hogy túlélitek a halandói létet.” (1:4.3) [Préd. 12:7]

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (25. rész) – Az emberben lakozó szellem hűséges vezetése:

„Végeredményben az Isten jóságának legnagyobb bizonysága és az ő iránta érzett szeretetnek a legfőbb indoka az Atyától származó s az emberben lakozó ajándék – az Igazító, aki oly türelmesen várja ki az idejét annak, amikor végre mindketten örökre eggyé lesztek. Bár Istent nem találhatjátok meg keresve, ha viszont alávetitek magatokat a bennetek lakozó szellem vezetésének, akkor tévedhetetlen vezetőre tesztek szert, aki lépésről lépésre, életről életre, világegyetemeken át mutatja az utat, míg végül ott fogtok állni az Egyetemes Atya paradicsomi személyének színe előtt.” (2:5.5) [Jób 11:7]

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (26. rész) – Mit jelent az, hogy a halandó ember az Isten képére teremtetett?

„»Isten szellem.« Ő egyetemes szellemi jelenlét. Az Egyetemes Atya végtelen szellemi valóság; ő »a legfőbb, örökkévaló, halhatatlan, láthatatlan és egyedül igaz Isten«. Még ha »az Istennek nemzetsége« vagytok is, nem szabad úgy gondolnotok, hogy az Atya formájában és kinézetében olyan lenne mint ti magatok, csak mert azt mondják rólatok, hogy »az ő képére« teremtettetek – hogy az ő örökkévaló jelenlétének központi lakhelyéről kiküldött Titkos Nevelők lakoznak bennetek. A szellemlények valóságosak, függetlenül az emberi szem számára láthatatlan voltuktól; még ha nem is húsvér lények.” (1:3.1)

„A végtelen minőségek véges általi megbecsülése messze meghaladja a teremtmény oktanilag korlátozott képességeit amiatt, hogy a halandó ember az Isten képére teremtetett – az emberben ott lakozik a végtelenség szilánkja. Ennélfogva az ember számára Isten megközelítésének legközelebbi és legkedvesebb módja a szeretet révén és a szereteten keresztül való közeledés, mert az Isten szeretet. E különleges viszony lényege a mindenségrendi társas viszonyokban szerzett tényleges tapasztalás, a Teremtő-teremtmény viszony – az Atya-gyermek közötti ragaszkodás.” (3:4.7)

„A halandó ember több annál, mint amit az a jelkép sugall, hogy az Isten képére teremtetett. Fizikai szempontból ez az állítás aligha igaz, de bizonyos világegyetemi lehetőségek tükrében annál kézzelfoghatóbb tény. Az emberi fajban valamiféle olyan evolúciós fejlődés zajlik, amely sokkal nagyobb méretekben a világegyetemek mindenségében is végbemegy. Az ember mint akarattal bíró személyiség az Igazítóval, egy személytelen entitással létesített kapcsolatában válik alkotóvá a Legfelsőbb véges lehetőségeinek jelenlétében, s ennek eredményeként bontakozik ki a halhatatlan lélek. A világegyetemekben az idő és tér Teremtő személyiségei a paradicsomi Háromság személytelen szellemével létesített kapcsolatban tevékenykednek és válnak ezáltal az Istenség-valóság új hatalomgyakorlási képességének alkotójává.” (117:3.5)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (27. rész) – Az Isten szelleme mibennünk lakozik:

„Az Atya paradicsomi jelenlétének megközelítéséhez előbb ugyan a szellemi fejlődés legmagasabb véges szintjeit is el kell érnetek, azonban örvendeznetek kellene az Atya által adományozott szellemmel való közvetlen közösség megélésére mindig fennálló lehetőség felismerésében, mely szellem oly bensőséges kapcsolatban van a bensőtökben lévő lélekkel és a szellemivé lényegülő önnön valótokkal.” (5:1.3)

„Bármennyire is különbözők az urantiai halandók az ő értelmi, társadalmi, gazdasági, sőt erkölcsi fejlődési esélyeiket és adottságaikat tekintve, ne felejtsétek el, hogy a szellemi képességeik egységesek és egyediek. Mindannyian az Atyától származó ajándék ugyanazon isteni jelenlétét élvezik, és mindannyian egyenlő jogokkal bírnak ahhoz, hogy bensőséges személyes közösséget hozzanak létre a bennük lakozó, isteni eredetű szellemmel, sőt mindannyian egyaránt választhatnak, hogy elfogadják-e a Titkos Nevelők egységes szellemi vezetését.” (5:1.5)

„Az emberben szellemileg ott lakozik egy túlélő Gondolatigazító. Ha egy ilyen emberi elme késztetése őszinte és szellemi, ha egy ilyen emberi lélek vágyik arra, hogy megismerje Istent és olyanná legyen mint ő, ha őszintén meg akarja cselekedni az Atya akaratát, akkor nincs olyan, a halandói fogyatékosságokkal összefüggő semlegesítő befolyás, sem olyan, a lehetőségek játékából eredő hatóerő, mely képes lenne megakadályozni az ilyen istenmód serkentett lelket abban, hogy a Paradicsom kapuihoz biztonsággal feljusson.” (5:1.7) [Róm. 8:35,38,39]

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (28. rész) – A szellem vezet, de nem hajt sohasem:

„A Szellem sohasem hajt senkit, csak vezet. Ha készséges tanulók vagytok, ha szellemi szinteket és isteni magasságokat akartok elérni, ha őszintén vágytok az örökkévaló cél elérésére, akkor az isteni Szellem gyöngéden és szeretőn vezetni fog benneteket a fiúi besorolás és szellemi fejlődés útján. Minden lépéseteket készségesen, okos és derűs együttműködéssel kell megtennetek. A Szellem uralmát sohasem szennyezi erőszak és nem rontja kényszer.

Amint az ilyen szellem vezette életet szabadon és értelemmel vállaljátok, az emberi elmében fokozatosan kialakul az isteni kapcsolat határozott tudata és a szellemi közösség bizonyossága; előbb-utóbb »a Szellem a szellemeddel (az Igazítóval) tanúsítja, hogy az Isten gyermeke vagy«. Ekkor a saját Gondolatigazítód már megismertette veled az Istennel való rokonságodat, s a feljegyzés igazolja, hogy a Szellem a »szellemeddel« tesz tanúságot, nem a szellemed mellett.” (34:6.11-12) [Róm 8:16]

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (29. rész) – Miként él bennünk az Isten:

„Az Atya Isten nem kisebbíti magát, és nem is képes visszafogni magát ahhoz, hogy ilyen közeli személyes kapcsolatot alakítson ki a világegyetemek mindenségében létező, csaknem korlátlan számú felemelkedő teremtménnyel. De az Atya nincs megfosztva az ő alacsonyrendű teremtményeivel való személyes kapcsolattól; nem nélkülözitek az isteni jelenlétet. Jóllehet az Atya Isten nem lehet veletek közvetlen személyiség-megnyilatkozás révén, ő bennetek van és veletek van a bennetek lakozó Gondolatigazítók, az isteni Nevelők azonosságában. Az Atya, aki személyiségében és szellemében a legtávolabb áll tőletek, így kerül hozzátok a legközelebb a személyiségkörben és a szellemi érintkezésben azon belső közösségben, melyet az ő halandó fiainak és leányainak lelkeivel alakít ki.” (40:5.3)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (30. rész) – Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás ideje:

„Ez ragyogó időszak a felemelkedő halandók számára, és rendszerint ekkor kerül sor az emberi elme és az isteni Igazító tökéletes eggyé kapcsolódására. Ez az egyesülés magvában talán már korábban végbement, azonban a tényleges munkaazonosság korábban sok alkalommal nem, csak az ötödik lakóvilágon vagy esetleg a hatodikon való ottlét ideje alatt jön létre.

A kifejlődő halhatatlan lélek és az örökkévaló, isteni Igazító eggyé kapcsolódását a feltámasztott túlélőket felügyelő felsőbb angyal, valamint azon főangyal szeráfi berendelése jelzi, aki a harmadik napon megítélendőkről készít feljegyzést; és ekkor, az ilyen túlélő morontia társainak jelenlétében e megerősítő hírvivők szólnak: „E szeretett fiúban nagy örömöm telik.” Ezen egyszerű szertartás jelzi, hogy egy felemelkedő halandó megkezdte a paradicsomi szolgálat örökkévaló létpályáját.

Közvetlenül az Igazítóval való eggyé kapcsolódás megerősítését követően az új morontia lényt először mutatják be a társainak az új nevén, és negyven napra szellemi viszonylatban felmentik mindenféle szokványos tevékenység alól, amikor is magába száll és kiválasztja a központi világegyetem felé vezető egyik lehetséges utat és választ a különféle paradicsom-elérési módszerek közül is.” (47:8.3-5) [Lk 3:22; Jel. 2:17]

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (31. rész) – Az Igazítók minden igaz értéket megőriznek:

„Amit a Gondolatigazító nem tud felhasználni a jelenlegi életetekben, azokat az igazságokat, amelyeket nem tud sikeresen átadni eljegyzett embertársának, azokat hűségesen megőrzi a következő létszakasz idejére, éppen úgy, ahogy most is magával hordozza körről körre azokat az igazságokat, melyeket nem tud embertársa tapasztalásai közé iktatni, mivel a teremtmény képtelen a megfelelő mélységű együttműködésre vagy sikertelenül próbálkozik azzal.

Egy dologra azonban bizton számíthattok: Az Igazítók semmit sem veszítenek el, amit a gondjaikra bíztak; sohasem hallottunk még olyat, hogy ezek a szellemsegítők mulasztást követtek volna el. Az angyalok és más felsőbb szellemlények, még a helyi világegyetemi fajtájú Fiak is, néha engednek a rossznak, néha letérnek az isteni útról, de az Igazítók sohasem inognak meg. Ők tökéletesen megbízhatók, és ez igaz mind a hét csoportjuk esetében.

Az Igazítótok jelenti a ti új, következő létformátok lehetőségét, az Isten fiaként való örök létezés magasabb rendű adományát. Akaratotok alapján és azzal összhangban az Igazítónak hatalmában áll az anyagi elmétek teremtményi folyamatait a születőben lévő morontia lélek késztetéseinek és célkitűzéseinek átalakító hatása alá vonni.” (108:5.2-4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (32. rész) – Miként segítenek bennünket az Igazítók:

„A Titkos Nevelők nem gondolatsegítők; ők gondolatigazítók. Azzal a céllal működnek együtt az anyagi elmével, hogy igazgatási és szellemi-átalakítási tevékenységük révén a jövőbeli létpályátok új világaihoz és új nevéhez egy új elmét hozzanak létre. Küldetésük döntően a jövőbeli életre irányul, nem a mostanira. Mennyei segítőknek nevezik őket, nem földi segítőknek. Nem érdekeltek abban, hogy könnyűvé tegyék a halandó létpályáját; sokkal inkább abban érdekeltek, hogy életutatokat meglehetősen nehézzé és göröngyössé tegyék azért, hogy egyre több döntési helyzetbe hozzanak és döntésre bírjanak titeket. A nagyszerű Gondolatigazító jelenléte nem teszi könnyűvé az életet és nem mentesít a fárasztó gondolkodástól, de az ilyen isteni ajándék fenséges értelmi békét és felséges szellemi megnyugvást hoz.

Pillanatnyi, folyton változó öröm- és szomorúság-érzeteitek alapjában véve tisztán emberi és anyagi válaszok a belső lelkiállapototokra és a benneteket körülvevő külső, anyagi környezetre. Ezért ne úgy tekintsetek az Igazítókra, mint önző vigaszt és a halandóknak szánt megnyugvást nyújtókra. Az Igazítónak az a dolga, hogy felkészítsen az örök kalandra, biztosítsa a továbbéléseteket. Nem része a Titkos Nevelő küldetésének az, hogy pátyolgassa a sértett érzelmeiteket vagy babusgassa a megtépázott büszkeségeteket; a lelketek felkészítése a hosszú, felemelkedői létpályára az, ami az Igazító figyelmét leköti és idejét kitölti.” (108:5.5-5.6)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (33. rész) – Hogyan munkálkodik az Igazító az elmével:

„A Gondolatigazító folyamatosan munkálkodik elméd szellemivé alakításán annak érdekében, hogy kifejlődjön a morontia lelked; te magad azonban többnyire nem vagy tudatában ennek a belső segédkezésnek. Meglehetősen képtelen vagy megkülönböztetni a saját anyagi értelmed termékét a lelked és az Igazító közös tevékenységének eredményétől.

A gondolatok, a következtetések vagy más elmeképek bizonyos váratlan kivetülései néha az Igazító közvetlen vagy közvetett munkájának eredményei; azonban sokkal gyakoribb az, hogy mindezek olyan képzeteknek a tudatosság szintjén való hirtelen megjelenései, amelyek a mélyebb elmeszinteken összekapcsolódott, a fejlődő állati elme köreiben jelenlévő szokványos és közönséges lelki működés természetes, mindennapos megnyilvánulásai. (Ezekkel a tudatalatti kiáradásokkal szemben az Igazító megnyilatkozásai a felsőtudatos területeken keresztül jelennek meg.)

A tudatosság halott szintjén túli minden elme-lényeget bízzatok az Igazítóra. A kellő időben, ha nem ezen a világon, akkor a lakóvilágokon, jól el fognak számolni a rájuk bízott dolgokkal, és előteremtik azokat a jelentéstartalmakat és értékeket, melyeket az ő gondjaikra és őrizetükre bíztatok. A halandói elme minden értékes kincsét fel fogják támasztani, ha továbbélővé lesztek.” (110:4.2-4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (34. rész) – Az Igazító és a lelkiismeret viszonya:

„Ne tévesszétek és keverjétek össze az Igazító küldetését és befolyását azzal, amit általában lelkiismeretnek neveznek; e két dolog nincs egymással közvetlen kapcsolatban. A lelkiismeret emberi és tisztán lelki válasz. Nem szabad lebecsülni, de az aligha a léleknek szóló Isten hangja, ami valójában az Igazítóé volna, ha e hang egyáltalán hallható lenne. A lelkiismeret, nagyon helyesen, jócselekedetre int benneteket; az Igazító viszont ezen felül még arra is vállalkozik, hogy elmondja, valójában mi a jó; s teszi ezt akkor és úgy, amint és amilyen módon képesek vagytok érzékelni e Nevelő vezetését.” (110:5.1)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (35. rész) – Értelmi és szellemi fejlődés:

„Amikor az értelmi természet fejlődése megelőzi a szellemiét, akkor az megnehezíti és veszélyessé is teszi a Gondolatigazítóval való összeköttetést. Hasonlóképpen, a szellemi túlfejlettség az emberben lakozó isteni entitás szellem-vezetésének megszállott, torz értelmezéséhez vezet. A szellemi felfogóképesség hiánya nagyon megnehezíti a magasabb rendű felsőtudatban lakozó szellemi igazságoknak az ilyen anyagi értelem számára való közvetítését. Az egészséges szokásokkal, kiegyensúlyozott idegi energiákkal és egyensúlyban lévő vegyi működéssel rendelkező testben tevékenykedő, tökéletesen kiegyensúlyozott elme – amikor is a fizikai, az elmebéli és a szellemi erők hármas fejlődési összhangot alkotnak – az, amely a legtöbb mennyiségű világosságot és igazságot képes befogadni az ilyen lény valódi jólétének legkisebb mértékű veszélyeztetése vagy kockázatnak való kitettsége mellett. Ilyen kiegyensúlyozott növekedéssel éri el az ember a bolygói létben való fejlődés egyre magasabb köreit egymás után, a hetediktől az elsőig.” (110:6.4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (36. rész) – Az Igazító nagy napjai:

„Az egyéni Igazítók létpályájának nagy napjai: először azok, amikor emberi társuk áttöri a harmadik lelki kört és így biztosítja a Nevelő önálló tevékenységét és szélesebb körű működését (feltéve, hogy az Igazító addig még nem volt öntevékeny); majd pedig azok, amikor emberi társuk eléri az első lelki kört, s ezáltal képessé válnak az egymás közti érintkezésre, legalábbis bizonyos mértékig; végül pedig azok, amikor véglegesen, örökké tartóan eggyé kapcsolódnak.” (110:6.22)

„A hét mindenségrendi kör teljesítése nem egyenértékű az Igazítóval való eggyé kapcsolódással. Sok olyan halandó él az Urantián, aki már elérte a maga köreit; de az eggyé kapcsolódás még nagyobb és fenségesebb szellemi eredményektől függ, mégpedig a halandói akaratnak a Gondolatigazítóban lakozó Isten-akarathoz való végleges és tökéletes ráhangolásától.” (110:7.1)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (37. rész) – Az Igazító és a lélek társulása:

„Amikor a kifejlődő lélek és az isteni Igazító végül, örökre eggyé kapcsolódott, mindketten elnyerik a másik minden megtapasztalható jegyét. Ez az összehangolódott személyiség mindazokat a továbbélési tapasztalásból származó emlékeket birtokolja, amelyekkel egykor a halandói elme-előd rendelkezett, majd pedig a morontia lélekben megvoltak, és ezen felül ez a várhatóan végleges rendű lény mindazokkal a tapasztalásban gyökerező emlékekkel is rendelkezik, melyeket az Igazító a halandókban eltöltött összes idő alatt összegyűjtött. Az Igazítónak azonban a jövő örökkévalóságára van szüksége ahhoz, hogy az adott személyiség-társulást mindazokkal a jelentéstartalmakkal és értékekkel felruházza, melyeket az isteni Nevelő a múlt örökkévalósága óta hordoz magában.” (110:7.5)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (38. rész) – Az Igazító üzenete a léleknek:

„A beteljesülés tartalékosaként besorolt halandói elme és a bolygófelügyelők közötti kapcsolat kialakítása és megszakítása alatt az emberben lakozó Igazító néha olyan helyzetbe kerül, hogy képes üzenetet továbbítani halandó társának. Nem is olyan régen az Urantián az egyik öntevékeny Igazító ilyen üzenetet küldött emberi társának, aki a beteljesülés tartalékos alakulatának tagja volt. Az üzenetet a következő szavak vezették be: »„És most, anélkül, hogy féltőn óvott társamnak, odaadásom tárgyának sérülést okoznék vagy veszélyeztetném őt, továbbá a túlzott mértékű fegyelmezésének és elbátortalanításának szándéka nélkül, jegyezzétek fel számomra a következő kérelmet, melyet őhozzá intézek.« Ezután egy csodálatosan megható és megindító intelem hangzott el. Az Igazító egyebek mellett azt kérte, »hogy emberi társam hűségesebben és őszintén működjön együtt velem, vidámabban viselje ittlétemet, hűségesebben hajtsa végre az általam kidolgozott programot, türelmesebben élje át az általam kiválasztott próbatételeket, állhatatosabban és vidámabban járja az általam kiválasztott utat, legyen szerényebb, amikor azoknak a fejleményeknek ad hitelt, amelyek valójában az én szüntelen tevékenységeimből erednek – e figyelmeztetést adjátok át az alászállásom tárgyát képező embernek. Egy isteni szellem felsőbb odaadását és ragaszkodását adományozom neki. Mondjátok meg továbbá szeretett társamnak, hogy bölcsességgel és erővel fogok működni a legvégsőkig, amikor is az utolsó földi küzdelem véget ér; hű leszek a rám bízott személyiséghez. A továbbélésre buzdítom őt, hogy ne okozzon nekem csalódást, hogy ne fosszon meg attól a jutalomtól, amelyet türelmes és megfeszített küzdelmeim miatt megérdemlek. Személyiségi előrehaladásunk az emberi akarattól függ. Körről körre türelmesen emeltem egyre feljebb ezt az emberi elmét, és bizonyságom van, hogy megszerzem a rendem főnökének jóváhagyását. Körről körre haladok előre a megítéltetésig. Örömmel és nyugtalanság nélkül várom a beteljesülés idejének lélekszámlálását; felkészültem, hogy mindent a Nappalok Elődeinek bíróságai elé tárjak.«” (110:7.10)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (39. rész) – A kifejlődő lélek rejtélye:

„Az isteni Igazítónak az emberi elmében való jelenléte örökre lehetetlenné teszi, hogy akár a tudomány, akár a bölcselet kielégítő magyarázatot adjon az emberi személyiség kifejlődő lelkére. A morontia lélek a világegyetem gyermeke és csak mindenségrendi [kozmikus] látásmódon és szellemi felfedezésen keresztül ismerhető meg.” (111:0.1)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (40. rész) – Az anyagi elme mozgástere:

„Az emberi személyiségek az anyagi elme színkörében élnek, öntudattal rendelkeznek, döntéseket hoznak, Istent választják vagy elfordulnak tőle, örökkévalóvá teszik vagy elpusztítják önmagukat.” (111:1.3)

„Az elme mindenségrendi [kozmikus] hangszerén az emberi akarat a pusztítás fülsértő hangsorait játszhatja, vagy belőle ugyanez az emberi akarat az Isten-azonosulás és az azt követő örök továbbélés harmonikus dallamait csalhatja elő. Az embernek adományozott Igazító végső soron érzéketlen a rosszra és képtelen a bűnre, de a halandói elme az elferdült és önző emberi akarat bűnös fondorlatai folytán ténylegesen is eltorzulhat, elferdülhet, rosszá és visszataszítóvá válhat. Ugyanakkor ez az elme nemessé, széppé, igazzá és jóvá – ténylegesen is naggyá – tehető az Istent ismerő emberi lény szellem-megvilágosította akarata szerint.’’ (111:1.6)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (41. rész) – Az Igazító a hajónk révkapitánya:

„Az elme a hajótok, az Igazító a révkapitányotok és az emberi akarat a kapitány. A halandói hajó urának rendelkeznie kell azzal a bölcsességgel, hogy az isteni révkapitányra bízza a felemelkedő lélek elkormányzását az örök továbbélés morontia kikötőibe. Az ember akarata kizárólag önzés, tunyaság és bűn révén utasíthatja vissza a szeretetteljes révkapitány irányító segítségét és futtathatja a halandói létpályát az elutasított kegyelem rossz zátonyaira és vezetheti a befogadott bűn szikláinak. Ez a hűséges révkapitány az egyetértésetekkel biztonságosan átvisz benneteket az idő akadályain és a tér korlátain, és elvezet egészen az isteni elme forrásáig és még tovább, az Igazítók paradicsomi Atyjához.” (111:1.9)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (42. rész) – A belső és a külső világ értékei:

„A belső és a külső világ különböző értékhalmazokkal rendelkezik. Bármely polgárosodott társadalom veszélyeztetett, ha a fiatalok háromnegyede anyagi jellegű foglalkozást űz és a külső világ érzékélményei hajszolásának szenteli magát. (…)

Csak a felsőtudatos elme magasabb szintjein, amint az az emberi tapasztalás szellemi határterületén megjelenik, lelhetitek fel a tökéletes mintákkal együtt azokat a magasabb rendű fogalmakat, melyek egy jobb és maradandóbb polgárosodott társadalom felépítéséhez hozzájárulnak. A személyiség a természetéből eredően teremtő jellegű, viszont tényleges teremtőként csak az egyén benső létében működik.” (111:4.4-5)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (43. rész) – A sajátakarat tiszteletben tartása:

„A teremtménynek ez a választása nem jelenti a saját akarat feladását. Ez valójában a saját akarat végső szentesítése, a saját akarat kiterjesztése, a saját akarat megdicsőülése, a saját akarat tökéletesítése; és az ilyen választás felemeli a teremtményakaratot az ideigvaló jelentőségének szintjéről abba a magasabb állapotba, amelyben a teremtmény-fiú személyisége bensőséges közösséget alkot a szellem-Atya személyiségével.” (111:5.5)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (44. rész) – Együttműködés az Igazítóval:

„Hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy figyeljetek az Igazító hűséges hívásának távoli visszhangjára, melyet a lelketeknek címzett! A bennetek lakozó Igazító nem állíthatja meg és lényegesen nem is változtathatja meg az időben vívott létküzdelmeiteket; az Igazító nem csökkentheti az élet nehézségeit a küzdelem világában bejárt utatok során. A bennetek lakozó isteni lény csak türelmet tanúsíthat, miközben ti az élet csatáját vívjátok, ahogyan az életet a bolygótokon megélik; de megengedhetitek, bárcsak meg is engednétek – ahogyan dolgoztok és aggódtok, ahogyan harcoltok és küzdötök – a derék Igazítónak, hogy mellettetek és értetek harcoljon. Annyira megnyugtatna és ösztökélne, annyira lenyűgözne és magával ragadna benneteket, ha végre megengednétek az Igazítónak, hogy folyamatosan kivetítse azt az igazi vezérlő eszmét, azt a végső célt és azt az örök rendeltetést, amely a jelenlegi anyagi világotok hétköznapi nehézségeivel való bonyolult, fáradságos küzdelemhez kapcsolódik.

Miért nem segítetek az Igazítónak abban, hogy bemutathassa nektek mindeme fárasztó, anyagi erőfeszítések szellemi ellendarabját? Miért nem engeditek meg az Igazítónak, hogy mindenségrendi-erő lényegű szellemi igazságokkal gyarapítsa erőnléteteket a teremtménylét időbeli nehézségeivel való küzdelemhez? Miért nem bátorítjátok a mennyei segítőtöket, hogy felvidítson benneteket azáltal, hogy tiszta képet tár elétek az egyetemes lét örök látóhatáráról, miközben ti a múló időben jelenlévő nehézségek kusza halmazán merengtek? Miért utasítjátok el, hogy világegyetemi nézőpontból felvilágosítson és ösztönözzön benneteket, miközben az idő hátrányai közepette küszködtök és a halandólétbeli utazásotokat nehezítő bizonytalanságok útvesztőjében bolyongtok? Miért nem engeditek meg az Igazítónak, hogy szellemivé alakítsa a gondolkodásotokat, még ha közben a földi erőfeszítések anyagi útjait is kell járnotok?” (111:7.2-3)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (45. rész) – Az Igazítót hátráltató nehézségek:

„Az Urantia fejlettebb emberfajtáinak létrejötte bonyolult keveredés eredménye; számos különböző eredetű emberfajta és törzs keveredései. Ez a vegyes jelleg rettenetesen megnehezíti a Nevelők dolgát abban, hogy az élet tartama alatt hatékonyan működjenek és további nehézségeket okoz mind az Igazítónak, mind az őrangyal-szeráfnak a halált követően. Nem is olyan régen a Szalvingtonon voltam és meghallgattam az egyik beteljesülés-őrangyal hivatalos beszámolóját arról, hogy milyen nehézségeket okozott neki a halandó társ szolgálata. A szeráf elmondta, hogy:

»A nehézségeket nagyrészt az okozta, hogy állandó feszültség volt a rám bízott teremtmény két természete között: az igyekezet kibontakozásával az állati tunyaság állt szemben; egy fejlettebb nép eszményképei egy fejletlenebb emberfajta ösztöneivel kereszteződtek; egy nagy elme fennkölt céljainak az ősi örökségből származó késztetés szegült ellen; a távlatot szemlélő Nevelő előrelátását az időbeli teremtmény rövidlátása semlegesítette; a felemelkedő lény fejlődési terveit az anyagi természet vágyai és sóvárgásai módosították; a világegyetemi értelem pislákolását a fejlődő faj vegyi-energia parancsai nyomták el; az angyalok késztetésével egy állat érzelmei álltak szemben; az értelmi képességek pallérozását az ösztön-hajlamok hiúsították meg; az egyéni tapasztalásokkal a faji szinten felgyülemlett hajlamok kerültek szembe; a legjobb célokra a legrosszabb szándék vetült; a lángelme szárnyalását a középszer nehézkessége semlegesítette; a jó kifejlődését a rossz tehetetlensége hátráltatta; a szépség művészetét a rossz jelenléte szennyezte be; az egészség pezsgését a betegség erőtlensége semlegesítette; a hit kútját a félelem mérgei szennyezték; az öröm forrását a szomorúság vizei keserítették meg; az örömteli várakozást a valóság keserűsége tette vágyálommá; az élet örömeiben állandóan jelen volt a halál szomorúságának fenyegetése. Micsoda élet, micsoda bolygón! És mégis, a Gondolatigazító folyamatosan segítő és ösztökélő jelenlétének köszönhetően e lélek komoly eredményeket ért el a boldogság és a sikeresség terén és mostanra eljutott a lakóvilág ítélő-termeibe.«” (111:7.4-5)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (46. rész) – Miként is tesz szert személyiségre az Igazító:

„Éppen ez a választási képesség, a szabad-akaratú teremtményrend világegyetemi rangjelzése az, amely az ember legnagyobb lehetőségét és legkomolyabb mindenségrendi felelősségét alkotja. A jövőbeli végleges rendű lény örök beteljesülése az emberi akarat összeszedettségétől függ; az, hogy az isteni Igazító örökkévaló személyiséget nyer-e, a halandói szabad akarat őszinteségétől függ; az, hogy az Egyetemes Atya megalkothat-e egy új felemelkedő teremtményt, a halandói választás állhatatosságától függ; az pedig, hogy a Legfelsőbb Lény átélhet-e tapasztalásban kibontakozó evolúciót, a döntéssel járó cselekedetek állhatatosságától és bölcsességétől függ.” (112:5.5)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (47. rész) – Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás (4.):

„A Gondolatigazítóval való eggyé kapcsolódás olyan örökkévaló, tényleges jegyekkel ruházza fel a személyiséget, amelyek előzőleg csak a lehetőség szintjén léteztek. Ezen új képességek között megemlíthetők: az isteniség-minőség rögzülése, a múltbeli-örökkévalósági tapasztalás és emlékezet, a halhatatlanság, és a korlátozott kibontakozási lehetőségű abszolútság egyik szakasza.

Az ideigvaló alakban átélt földi pályátok befutását követően egy jobb világ területén fogtok felébredni, és végre örökre egyesültök a hűséges Igazítótokkal. Ez az eggyé kapcsolódás az Isten és ember eggyé válásának rejtelmét, a véges-teremtményi fejlődés rejtélyét alkotja, de mindörökre igaz érvénnyel. Az eggyé kapcsolódás (…) [egy különleges világ] szent szférájának titkát képezi, és az Istenség szellemével való eggyé kapcsolódást átélt teremtmények kivételével egyetlen teremtmény sem foghatja fel ama tényleges értékek igazi jelentését, amelyek akkor egyesülnek, amikor az idő teremtményének azonossága mindörökre eggyé válik a paradicsomi Istenség szellemével. [Az említett különleges világ az »Atya, a Fiú és a Szellem kebele«, a tér felemelkedő teremtményeinek találkozóhelye, az idő azon zarándokainak fogadószférája, akik a Paradicsomra vezető útjukon áthaladnak a központi világegyetemen.]” (112:7.1-2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (48. rész) – A halandói beteljesülés nagyszerűsége:

„Úgy hisszük, hogy az Igazítóval eggyé kapcsolódott halandók a végleges rendű társaikkal együtt arra rendeltettek, hogy valamilyen formában közreműködjenek az első külső térszint világegyetemeinek igazgatásában. Szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy e hatalmas galaxisokból egykor majd lakott világegyetemek lesznek. Arról is teljesen meg vagyunk győződve, hogy a majdani világegyetemek irányítói között ott lesznek a paradicsomi végleges rendű lények is, akiknek természete a teremtmény és a Teremtő társulásának mindenségrendi következménye.” (112:7.17)

„Való igaz, hogy ti halandók földi, állati eredetűek vagytok; testetek valóban porból vétetett. De ha tényleg akarjátok, ha valóban vágytok rá, akkor az idők öröksége bizton a tiétek lesz, és egykor majd igaz jellemetek szerint fogtok szolgálni a világegyetemekben – úgy, mint a tapasztalás Legfelsőbb Istenének gyermekei, mint az összes személyiség paradicsomi Atyjának isteni fiai.” (112:7.19)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (49. rész) – Az Isten létének ténylegessége az emberi tapasztalásban (1.)

„Isten létének ténylegessége az emberi tapasztalás számára a Paradicsomról küldött szellemi Nevelőnek a halandói elmébe való beköltözése révén tárul fel, ahol ez az isteni jelenlét élni és az örök továbbélési képességgel rendelkező halhatatlan lélek kifejlődésében segédkezni hivatott. Ezen isteni Igazítónak az emberi elmében való jelenlétét három tapasztalásban kibontakozó jelenség kíséri:

1. Az értelmi képesség Isten megismerésére – az Isten-tudat.

2. A szellemi késztetés Isten megtalálására – az Isten-keresés.

3. Olyan személyiség, mely arra törekszik, hogy olyan legyen, mint az Isten – az ember őszinte vágya arra, hogy az Atya akarata szerint cselekedjen.” (1:2.3-6)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (50. rész) – Az Isten létének ténylegessége az emberi tapasztalásban (2.)

„Az Istent ismerők már megtapasztalták az ő jelenlétének tényét; az ilyen, Istent ismerő halandók személyes tapasztalataikban rendelkeznek azzal az egyedüli határozott bizonyítékkal az élő Isten létezésére vonatkozóan, melyet emberi lény egy másik emberi lénynek felajánlhat. Isten létezése a bemutathatóság minden lehetséges határán kívül esik, kivéve az emberi elme Isten-tudata és a Gondolatigazító Isten-jelenléte közötti kapcsolatot, mely Gondolatigazító a halandói értelmes elmében lakozik és amelyet az ember az Egyetemes Atyától mint önkéntes adományt megkapott.” (1:2.8)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (51. rész) – Az Isten létének ténylegessége az emberi tapasztalásban (3.)

„Az ember benső tapasztalásában az elme az anyaghoz kötődik. Az anyagi valósághoz kapcsolódott elmék nem élhetik túl a halandói halált. A túlélés módszerére az ember azáltal tehet szert, hogy akaratát úgy igazítja és halandói elméjét úgy alakítja, hogy ezen Isten-tudatos értelem fokozatosan szellem-tanította, majd pedig szellem vezette értelemmé váljon. Az emberi elmének az anyagi kapcsolódásból a szellem-egyesüléshez vezető fejlődése azáltal lehetséges, hogy a halandó elméjében a lehetőség szintjén meglevő szellemi adottságok a halhatatlan lélek morontia valóságaivá alakulnak át. Az anyagnak alávetett halandói elme sorsa az, hogy egyre inkább anyagivá váljon, majd pedig a személyiség kihunyását szenvedje el; a szellemnek engedő elme sorsa az, hogy egyre inkább szellemivé alakuljon és legvégül a túlélő és irányító isteni szellemmel eggyé kapcsolódjon, s így személyiség-létben jusson el a túlélésre és az örökkévalóságra.” (1:3.7)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (52. rész) – Az Isten mindenütt-jelenvalósága:

„(…) Az Isten jelenlétének TÉNYÉT a teremtményi elmékben az határozza meg, hogy lakozik vagy nem lakozik bennük Atya-szilánk, mint amilyen a Titkos Nevelő, viszont az ő HATÉKONY jelenlétét az határozza meg, hogy az elmében lakozó Igazító és az elme milyen mértékű együttműködést alakít ki.

Az Atya jelenlétének hullámzásai nem az Isten változékonyságából erednek. Az Atya nem húzódik vissza, mert semmibe vették; ragaszkodása nem törik meg csak azért, mert a teremtmény rosszat tett. Inkább az a helyzet, hogy a gyermekei, lévén, hogy felruháztattak a (vele kapcsolatos) választás hatalmával, e döntés meghozatalakor közvetlenül meghatározzák az Atya által az ő szívükre és lelkükre gyakorolt isteni befolyás mértékét és korlátait. Az Atya önként adott magából nekünk, mégpedig korlátok és kivételezések nélkül. Ő nem tesz különbséget a személyek, a bolygók, a csillagrendszerek vagy a világegyetemek között. (…)” (3:1.11-12)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (53. rész) – Az Isten megközelítése (1.)

„Ha a halandó ember szellemi indíttatása őszinte, és fenntartások nélkül az Atya akarata megcselekedésének szentelte magát, akkor, lévén oly bizonyosan és hatékonyan felruháztatott szellemileg a benne lakozó isteni Igazító révén, abban az egyéni tapasztalásban bizonyosan a sajátjává tudja tenni az Isten ismeretének magasztos tudatát és azt a fenséges bizonyosságot, hogy a túlélés az Isten megtalálásából, mint célból következik azon fokozatos tapasztalás révén, hogy maga is egyre inkább olyanná válik, mint ő.” (5:1.6)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (54. rész) – Az Isten megközelítése (2.)

„Az a tény, hogy az Isten elérése igen sok időt vesz igénybe, még nem teszi kevésbé valóságossá a Végtelen jelenlétét és személyiségét. Felemelkedésetek a hét felsőbb-világegyetem körének része, és bár e kört számtalanszor bejárjátok, joggal várhatjátok el, hogy szellemileg és a besorolásotokat tekintve egyre beljebb kerüljetek. Bízhattok abban, hogy szféráról szférára visznek benneteket, a külső köröktől egyre beljebb, a belső kör felé közelítve, és egy nap, s ebben ne kételkedjetek, ott fogtok állni az isteni és központi jelenlétben és látni fogjátok őt, jelképes értelemben, szemtől szemben. Ez pusztán a tényleges és szigorúan valóságos szellemi szintek elérésének kérdése; és e szellemi szinteket elérheti bármely lény, akibe Titkos Nevelő költözött, és aki ezt követően örökre eggyé kapcsolódott azzal a Gondolatigazítóval.” (5:1.9)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (55. rész) – Az Isten megközelítése (3.)

„A nagy Isten közvetlen kapcsolatot létesít a halandó emberrel és neki adja az ő végtelen, örökkévaló és felfoghatatlan önmagának egy részét azért, hogy az emberben éljen és őbenne lakozzon. Isten örök kalandra szövetkezett az emberrel. Ha engedtek a bennetek élő és körülöttetek lévő szellemi erők iránymutatásának, akkor nem véthetitek el azt a felsőbb rendeltetési célt, melyet egy szerető Isten határozott meg a tér evolúciós világaiból jövő, felemelkedő teremtményei számára világegyetemi célként.” (5:1.12)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (56. rész) – Az Isten jelenléte (1.)

„Az isteni jelenlét azonban a természetben vagy még inkább az Istent ismerő halandók életében sehol sem fedezhető fel oly teljesen és oly bizonyossággal, mint abban a próbaközösségben, melyet a bennetek lakozó Titkos Nevelővel, a paradicsomi Gondolatigazítóval alakítotok ki. Mekkora hiba azt képzelni, hogy Isten messzi az egekben van, mikor az Egyetemes Atya szelleme a ti saját elmétekben él!

A bennetek lakozó Isten-szilánk az oka annak, hogy az Igazító szellemi vezetésével egyre jobb összhangot találva bízhattok abban, hogy nagyobb mértékben érzékelitek majd azon egyéb szellemi hatások jelenlétét és átalakító erőterét, melyek körülvesznek benneteket és hatnak rátok, de amelyek nem szerves részetekként fejtik ki a hatásukat. Az a tény, hogy értelmileg nem vagytok tudatában az Igazítóval való szoros és bensőséges kapcsolatnak, még a legkevésbé sem cáfol egy ilyen fennkölt tapasztalást. Az isteni Igazítóval való testvériesség bizonyítékát teljes egészében azon szellemgyümölcsök természete és mennyisége teszi ki, melyek az egyes hívő élettapasztalatában teremnek. »A gyümölcseikről ismeritek meg őket.«” (5:2.3-4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (57. rész) – Az Isten jelenléte (2.)

„A halandó ember szerény mértékben szellemiesült anyagi elméjének túlságosan bonyolult dolog az olyan isteni entitások, mint a paradicsomi Igazítók szellemtevékenységeit észlelhető tudatossággal megtapasztalni. Amint az elme és az Igazító közös teremtményeként a lélek egyre inkább létezővé válik, egyúttal kifejlődik a lélektudatosságnak egy új szakasza is, mely képes a Titkos Nevelő jelenlétet megtapasztalni és képes az ő szellemi útmutatásait és egyéb anyagfeletti tevékenységeit felismerni.

Az Igazítóval való közösség teljes körű megtapasztalása erkölcsi rangot, az elme számára késztetést és szellemi megélést foglal magában. Az ilyen eredmény tudatosulása főként, bár nem kizárólagosan, a lélektudatosság területeire korlátozódik, viszont ennek bizonyítékai elérhető közelségben vannak és szellemgyümölcs-megnyilvánulásokban bővelkednek minden ilyen belső-szellemi kapcsolatot létesített lény életében.” (5:2.5-6)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (58. rész) – Az Isten-tudat:

„A személyiség örök továbbélése teljes mértékben a halandói elme választásától függ, melynek döntése meghatározza a halhatatlan lélek túlélési esélyét. Amikor az elme hiszi Istent és a lélek ismeri Istent, és amikor az Igazító támogatásával mind együtt vágynak Istenre, akkor válik a túlélés bizonyossá. Sem a korlátolt értelem, sem a képzettség hiánya, sem a kulturális szegénység vagy a romló társadalmi helyzet, sőt még az alacsony emberi erkölcsi értékrend (mely az oktatási, kulturális és társadalmi előnyök szerencsétlen okokból előálló hiányából fakad) sem képes érvényteleníteni az isteni szellem jelenlétét az ilyen szerencsétlen és emberi mivoltukban fogyatékos, de hívő egyénekben. A Titkos Nevelő jelenléte az emberben lehetővé teszi és egyúttal biztosítja a halhatatlan lélek növekedési és túlélési esélyét.” (5:5.13)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (59. rész) – A szellemi Nevelő ösztönző működése az emberi tudatban:

„Az ember igyekszik az önmaga szolgálatára irányuló belső kényszert a tudatos énjével – önmagával – azonosítani. Ezzel szemben hajlamos az emberbarátságra való törekvést valamilyen rajta kívül eső hatással – Istennel – azonosítani. Ezen ítélete valóban helyes, mert minden ilyen nem saját eredetű vágy ténylegesen is a benne lakozó Gondolatigazító iránymutatásaiból ered, és ez az Igazító pedig Isten-szilánk. A szellemi Nevelő ösztönzése az emberi tudatban úgy jelenik meg, mint az önzetlenség, a mások jólétével törődés késztetése. Legalábbis ez a gyermeki elme korai, alapvető élménye. Amikor a növekvő gyermeknek nem sikerül a személyiség-egyesítés, az önzetlenségi hajtóerő olyan mértékben túlfejlődhet, hogy komoly hátrányt jelenthet az önvaló jólétének. A félrevezetett tudat sok összeütközésért, aggódásért, szomorúságért és rengeteg emberi boldogtalanságért lehet felelős.” (103:2.10)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (60. rész) – A teremtményi akarat megerősítése:

„(…) Minden evolúciós erkölcsi teremtmény elemi döntéseinek többsége esetében a képzettség, a felkészültség és a tapasztalatok mind meghatározó tényezők. De az is teljesen lehetséges a teremtményben lakozó szellem számára, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen az emberi személyiség döntéshozó erőivel annak érdekében, hogy megerősítse a teremtmény teljes mértékben elhivatott akaratát arra, hogy a paradicsomi Atya akarata és szándéka iránti hűséges elhivatottságból bámulatos tetteket hajtson végre. (…)” (67:3.7)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (61. rész) – A halandói elme mindig hű szövetségese és védelmezője:

Az Isten anyagi testet és működő elmét, személyiséget és szabad akaratot adott az embernek.

Az Atya felhívja az embert, hogy legyen tökéletes, mint ő.

Az Atya tudja, hogy e cél eléréséhez általában több időre van szüksége az embernek annál, mint amennyi ideig a húsvér test működőképes maradhat. Ezért az Isten bőséges szellemi segítséget biztosít a küzdelmeinkhez. Itt említhető az is, hogy az Atya önmagából egy szellemrészt ad, hogy az emberben lakozzon és segítse a tökéletesedés útján.

Ennek a szellem-szilánknak és a halandói elmének az együttműködéséből születik meg a lehetőségét tekintve halhatatlan lélek, és ennek az együttműködésnek a gyümölcsei határozzák meg a fejlődésének ütemét. A lélek képes túlélni a halandói test pusztulását és a halandói elme működésének megszűnését. A továbbélő lélek és az isteni szellem folytatódó együttműködése akkor gyümölcsöző, ha a továbbélő személyiséget egyre közelebb és közelebb juttatja a minden személyiség forrásához, az Atyához. Az Egyetemes Atya elérésével a felemelkedő halandó eleget tett az Atya tökéletesedésre vonatkozó felhívásának.

Azáltal, hogy az Atya önmagából egy részt adott az embernek, egyúttal egy olyan szellemi segítőt adományozott, amelyen semmilyen külső szellem nem vehet erőt. Nincs az a szellemlény, amely az akaratát kívülről rákényszeríthetné a gyengébb halandói elmére, ha ez a szerény halandói elme kitart a mindig hű szövetségese, a benne lakozó Atya-szilánk mellett. Az ember eme szelleme külső szellementitás által nem legyőzhető.

Az isteni szellem adományozásával az Atya nem kerül ellentmondásba önmaga azon döntésével és cselekedetével, hogy az embernek szabad akaratot adott. Az emberben lakozó szellem-szilánk ugyanis a működése során feltétlenül tiszteletben tartja az adott személy saját akaratát. Semmilyen módon nem szegül szembe az emberi sajátakarattal és nem módosítja, nem befolyásolja azt. Ez a szellem csak sugalmaz, láttat és mutatja a helyes utat. Mindig az emberi akarat dönt arról, hogy merre kíván továbbhaladni.

A fentiek tükrében világos, hogy a lélek nem „születik le”, nem inkarnálódik, nincs újratestesülés sem halandói testben.

Nem kérdés az sem, hogy korábbi életek tapasztalataival a halandó nem rendelkezhet. Az adományozott isteni szellemnek lehetnek ugyan korábbról tapasztalatai, ám azokat halandói társával megosztania csak akkor szabadna, ha ezzel (1) nem vonja el még részben sem az emberi saját akarat döntési szabadságát és (2) az ilyen ismeretek megosztása kifejezetten hasznos az emberi társa lelki fejlődésének kibontakoztatása és szellemiesülésének elősegítése terén, vagy nélkülözhetetlen valamely kiemelten fontos szolgálat ellátásához.

Teljesen egyértelmű az is, hogy a szellemi világ befolyásolására szánt minden anyagi módszerben való hit nem más, mint babonaság. A szellemi rosszakarók és lázadók elleni küzdelemben az ember legfőbb szövetségese a benne lakozó, hűséges szellemrész.

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (62. rész) – A szellem fellegvára biztos védelem:

„(…) A mulandó bizonyosságok törékenyek, a szellemi bizonyosságok azonban megdönthetetlenek. Amikor az emberi megpróbáltatás, önzőség, kegyetlenség, gyűlölet, rosszindulat és féltékenység hullámai egyenesen a halandó lélekre zúdulnak, nyugodtan bízhattok abban, hogy van egy belső bástya, a szellemnek egy fellegvára, mely teljességgel bevehetetlen; legalábbis igaz ez minden olyan emberi lény esetében, aki elkötelezte a lelkét az örökkévaló Isten benne lakozó szelleme mellett.” (100:2.7)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (63. rész) – Igaz és hamis megtérés:

„Az úgynevezett vallási megtérésekhez társított látványos jelenségek többsége teljes mértékben lélektani természetű, de olykor-olykor előfordulnak ugyancsak szellemi eredetű tapasztalások is. Amikor az elmebéli mozgósítás a szellemi magaslat lelki elérésére való törekvés bármely szintjén már a lehető legteljesebb, amikor az isteni eszméhez való hűség iránti emberi késztetés tökéletességet mutat, akkor a bent lakozó szellem nagyon gyakran hirtelenül alant beavatkozik annak érdekében, hogy összhangba kerüljön a hívő halandó felsőtudatos elméjének összpontosuló és szentesített céljával. Az egyesített értelmi és szellemi jelenségekkel járó ilyen élmények alkotják azt a megtérést, mely a tisztán lélektani magyarázaton túli és afeletti tényezőkben áll fenn.” (100:5.4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (64. rész) – A választás elme-színtere:

„Bár az Igazítók munkája szellemi természetű, mégis minden tevékenységüket értelmi alapon kell végezniük. A szellemi Nevelőnek az elmén, mint emberi talajon kell kinevelnie a morontia lelket az adott személyiség együttműködésével.” (111:1.1)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (65. rész) – A személyiség örökkévalóvá válása:

„A halandó teremtmény személyisége a bent lakozó szellemmel való önazonosulás révén azonmód válhat örökkévalóvá, hogy az Atya akaratának megfelelő cselekvést választja. Ez a saját akarat felajánlás jelenti a cél örök-valósági teljesülésének csúcsát. Ez azt jelenti, hogy a teremtmény célja a pillanatok egymásra következése tekintetében rögzült; másként fogalmazva, az egymást követő pillanatokban a teremtmény célja változatlan marad. Egymillió vagy egymilliárd pillanat is követheti egymást, egyformán nincs változás a célban. A számoknak a teremtmény célja tekintetben már nincs jelentőségük. Így alkotja meg a teremtményi választás és az isteni választás az Isten szelleme és az ember természete soha-véget-nem-érő egyesülésének örök valóságait az Isten gyermekeinek és az ő paradicsomi Atyjuknak az örök szolgálatában.” (118:1.2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (66. rész) – A személyes továbbélés mércéje:

„(…) az időt túlélő és az örökkévalóságba emelkedő léleknek élő és személyes döntést kell hoznia arról, hogy azon szellemi mérce szerinti jót vagy rosszat választja-e, amely szellemi mérce szerinti igaz értéket a mennyei Atya által az ember szívébe költözni küldött isteni szellem állított fel. Az emberben lakozó szellem a személyes továbbélés mércéje.” (132:2.2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (67. rész) – Az örök üdvözülés biztosítása:

„A kinyilatkoztatott igazság, a személyesen felfedezett igazság, ez az emberi lélek legnagyobb boldogsága; az anyagi elme és a benne lakozó szellem közös teremtménye ez. Az igazságot megértő és a szépséget szerető lélek számára a jóság iránti vágy és szomj biztosítja az örök üdvözülést, melyek az Atya akaratának teljesítése, Isten megtalálása és az Istenhez hasonlóvá válás érdekében e halandót egységes cél kitűzésére késztetik. (…)” (132:3.4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (68. rész) – Őszinte beszéd a lélek szellemével:

„Testvérem, látom, hogy az igazságot keresed, és állítom, hogy a teljes igazság Atyjának szelleme benned lakozhat. Próbáltál már valaha őszintén beszélni a saját lelked szellemével? Ez valóban nehéz dolog és ritkán jár tudatosuló sikerrel; de az anyagi elme minden őszinte kísérlete arra, hogy érintkezésbe lépjen a benne lakozó szellemmel, biztos sikerrel jár, függetlenül attól, hogy az ilyen nagyszerű emberi tapasztalások többsége sokáig tudatfeletti bejegyzésként tárolódik az ilyen, Istent ismerő halandók lelkében.” (133:4.10)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (69. rész) – Az emberi önvaló és az isteni szellem azonosulása:

„Az emberi elme már korán elkezdi kimutatni az anyagi feletti jegyeit; az igazán gondolkodó emberi értelmet az idő korlátai nem kötik meg teljesen. Az, hogy az egyének annyira különbözően élik életüket, nem csak a különféle örökletes adottságokat és a különböző környezeti hatásokat mutatja, hanem azt is, hogy az önvaló milyen mértékben valósította meg az Atya őbenne lakozó szellemével való egyesülést, annak mértékét, hogy az egyik mennyire azonosult a másikkal.” (133:7.11)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (70. rész) – Az igaz istenimádat elismerése:

„(…) Mindenkor és minden korszakban bármely emberi lény igaz istenimádatát – ami az egyéni szellemi fejlődést illeti – az emberben lakozó szellem úgy ismeri el, mint a mennyei Atya iránt kifejezett hódolatot.” (142:3.8)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (71. rész) – Az önmagunk fölötti uralom titka:

„(…) Az önmagatok feletti uralom titka a bennetek lakozó szellemben való hithez szorosan kötődik, mely szellem mindig szeretet révén munkál. Még e megmentő hit sem magatoktól van; az is az Isten ajándéka. Ha ti ezen élő hit gyermekei vagytok, akkor többé már nem vagytok saját magatok rabszolgája, hanem magatok győzelmes urai vagytok, az Isten felszabadult fiai.” (143:2.7)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (72. rész) – Az isteni késztetésre adott tudatos válasz:

„(…) a mennyei Atya azt akarja, hogy a földi gyermekei, amennyiben e szellemi szabadságot felfogják, kezdjék meg az örökkévaló felemelkedéssel járó paradicsomi létpályát. Ennek lényege pedig a teremtményben lakozó szellem azon isteni késztetésére adott tudatos válasz, hogy a teremtmény találja meg a Teremtőt, ismerje meg az Istent és törekedjen arra, hogy olyan legyen, mint ő.” (145:2.9)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (73. rész) – Az Isten szellemének meghallgatása és az ima meghallgatása:

„Az Isten-ember érintkezési csatorna emberi végének megnyitásával a halandók számára nyomban igénybe vehetővé válik a világok teremtményei felé irányuló isteni segédkezés örökké mozgásban lévő árama. Amikor az ember meghallgatja Istennek az emberi szívben lakozó szellemét, akkor az ilyen tapasztalás ténye az is, hogy az Isten egyidejűleg meghallgatja annak az embernek az imáját. (…)” (146:2.4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (74. rész) – Mikor imádkozzunk?

„(…) Csakis a bennetek lakozó szellem vezethet titeket ama kérelmek kimondására, melyek kifejezik a szellemek Atyjával való belső kapcsolatotokat.” (146:2.11)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (75. rész) – A türelem hangja és az irgalom szolgálója:

„(…) Az emberi nyelv (…) olyan testrész, melyet csak kevés ember képes megzabolázni, de az emberben lakozó szellem képes e fékezhetetlen testrészt a türelem kedves hangjává és az irgalom ösztönző szolgálójává alakítani.” (146:2.13)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (76. rész) – A szellem szava a figyelő lélekhez:

„(…) azt tanította (…), hogy miután elmondták imájukat az Atyának, egy ideig maradjanak a csendes befogadás állapotában, hogy jobb lehetőséget adjanak a bennük lakozó szellemnek arra, hogy beszéljen a figyelő lélekhez. Az Atya szelleme akkor szól a legjobban az emberhez, amikor az emberi elme hozzáállása az igaz istenimádat. Az Atya bennünk lakozó szelleme révén és az igazság segédkezésén keresztül megvilágosodó emberi elme révén imádjuk az Istent. Az istenimádat (…) egyre inkább hasonlóvá teszi az egyént ahhoz, akit imád. Az istenimádat olyan átalakító élmény, miáltal a véges fokozatosan megközelíti és végül el is éri a Végtelen jelenlétét.” (146:2.17)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (77. rész) – A szellemi keresésre adott válasz bizonyossága:

„(…) testben és elmében – érzelmileg – az emberek egyedileg válaszolnak. Az egyetlen EGYSÉGES dolog az emberekben nem más, mint a bennük lakozó szellem. Bár az isteni szellemek a tapasztalataik jellegét és tartalmát illetően mutathatnak némi változatosságot, minden szellemi megkeresésre egységesen válaszolnak. Csakis e szellemen keresztül és e szellemhez való folyamodás révén képes az emberiség egységet és testvériséget elérni. (…)” (149:3.3)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (78. rész) – Az Atya színe elé járulás bizonyossága:

„(…) Természeténél és eredeténél fogva lehet az ember porból vétetett, de amikor beléköltözik az (…) [Atya] szelleme, az ilyen ember a beteljesülési célját illetően istenivé lesz. Az (…) [Atya] adományszelleme bizonyosan visszatér az isteni forráshoz és a világegyetemi eredetszintre, és a halandó ember emberi lelke, mely e bent lakozó szellem újjászületett gyermekévé lett, az isteni szellemmel bizonyosan felemelkedik egészen az örökkévaló Atya színe elé.” (149:6.9)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (79. rész) – Közösség a szellemi világgal:

„(…) A szellemi világgal való bensőséges közösség egyetlen módját az embernek a szellemmel, az Atya bent lakozó szellemével való felruházottsága jelenti, és e felruházottsághoz tartozik a Fiú kiáradt szelleme és a Végtelen Szellem mindenütt jelenvaló hatása is.” (150:3.7)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (80. rész) – Teendők az üdvözüléshez:

„Amikor a férfiak és a nők megkérdezik, hogy mit kell tennünk az üdvözülés érdekében, akkor válaszoljátok ezt: Higgyétek az országról szóló örömhírt; fogadjátok el az isteni megbocsátást. Hit révén ismerjétek fel az Isten bennetek lakozó szellemét, akinek elfogadása az Isten fiává tesz benneteket. (…)” (150:5.2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (81. rész) – Közreműködés az Isten iránti odaadás kimutatásának továbbításában:

„(…) az istenimádat kétségkívül a Teremtő személyéhez kötődik és továbbítódik, mégpedig az Atya személyiségköre működésének eredményeképpen. Hisszük továbbá, hogy az Igazító-lakta teremtmény hódolatának fogadására az Atya szellem-jelenléte révén kerül sor. Hatalmas mennyiségű bizonyíték áll rendelkezésre e meggyőződésünk alátámasztásához, és tudom, hogy az Atya-szilánkok minden rendjének felhatalmazása van arra, hogy halandó társuk őszintén kinyilvánított imádatát elfogadásra az Egyetemes Atya jelenlétéhez továbbítsák. Az Igazítók kétségkívül igénybe vesznek közvetlen, személyest el nem érő érintkezési csatornákat is az Istennel való kapcsolatba lépéshez, és hasonlóképpen arra is képesek, hogy igénybe vegyék az Örökkévaló Fiú szellem-gravitációs köreit.” (5:3.2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (82. rész) – Az Isten-kereső halandói elme és az Istent kinyilatkoztató halhatatlan Igazító együttműködése:

„Az őszinte istenimádat az emberi személyiség mindazon erőinek mozgósítását jelenti, melyek a kifejlődő lélek befolyása alatt állnak és amelyek feletti rendelkezéshez a halandóval társult Gondolatigazító isteni iránymutatást ad. (…) Az istenimádati tapasztalás abban a magasztos kísérletben áll, melyet az emberrel eljegyzett Igazító tesz arra, hogy az isteni Atyával közölje az emberi lélek kifejezhetetlen vágyódását és elmondhatatlan igényét – ez az Isten-kereső halandói elme és az Istent kinyilatkoztató halhatatlan Igazító közös alkotása. Az istenimádat ennélfogva az anyagi elmének azon cselekedete, mellyel jóváhagyja a szellemivé váló önvalójának azon kísérletét (a vele társult szellem útmutatásai szerint), hogy úgy érintkezzen Istennel, mint az Egyetemes Atya hű fia. (…)” (5:3.7-8)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (83. rész) – A szellemi felemelkedésünk előmozdítói:

„Jóllehet az Örökkévaló Fiú személyesen nem vehet részt a Gondolatigazítók adományozásában, az örök múltban részt vett azon a tanácskozáson, ahol a Gondolatigazítók adományozására vonatkozó tervet jóváhagyták és a kivitelezésben való együttműködésben megállapodtak az Egyetemes Atyával; amikor is az Atya, előrevetítve a Gondolatigazítók adományozását, azt javasolta a Fiúnak, »Alkossunk halandó embert a saját képünkre.« És ahogy az Atya szellem-szilánkja benned lakozik, úgy burkol be téged a Fiú szellem-jelenléte, és e kettő egyként munkálkodik örökkön a szellemi felemelkedéseden.” (6:5.7)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (84. rész) – A tökéletes összhangban működő szellemi segítőink:

„A Gondolatigazítók határozottan egyedi meglényegülései az Egyetemes Atya személyest el nem érő valóságának, melyek ténylegesen a halandói elmében lakoznak, mint annak része, és mindig tökéletes összhangban dolgoznak a Teremtő Fiú és az Alkotó Szellem együttes szellemeivel. (…)” (34:5.6)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (85. rész) – Az élet viszontagságainak megtapasztalásában velünk osztozók:

„(…) Az Isten tapasztalati úton nem ismerheti meg azt, amit személyesen sohasem tapasztalt meg; Isten előzetes ismeretei öröktől való létezésen alapulók. Ezért az Atya szelleme alászáll a Paradicsomról annak érdekében, hogy a véges halandókkal részt vegyen a felemelkedői létpálya minden igaz tapasztalásában; kizárólag így válhatott az öröktől való létezésben fennálló Isten az ember igaz és ténylegesen megtapasztalható Atyjává. Az örökkévaló Isten végtelensége magába foglalja a véges tapasztalás lehetőségét, amely az Igazító-szilánkok segédkezésében jelenik meg ténylegesen, melyek az élet viszontagságainak megtapasztalásában osztoznak az emberi lényekkel.” (108:0.2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (86. rész) – Az isteniség jegye, az Isten jelenléte mibennünk:

„A Titkos Nevelők kétségtelenül az Egyetemes Atya adományai, az Isten képének tükröződései kint a világegyetemben. Az egyik nagy tanító egykor arra intette az embereket, hogy újjá kell születniük az elméjük szellemében; hogy új emberré kell válniuk, aki, mint Isten, igazságosságban és az igazság kiteljesítésében teremtetett. Az Igazító az isteniség jegye, az Isten jelenléte. »Isten képe« nem fizikai hasonlatosságra vagy az anyagi teremtményi felruházottság véges korlátaira utal, hanem inkább az Egyetemes Atya szellemi jelenlétének ajándékára, a Gondolatigazítóknak a világegyetemek alacsonyrendű teremtményeihez való mennyei elküldésében.” (108:6.3)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (87. rész) – A mulandó események anyagi sorozatán felülemelkedő valóság:

„Az idő a teremtményi tudat révén érzékelt mulandó események egymásra következésének folyamata. (…) A lakott világokon, az emberi személyiség (melyben a paradicsomi Atya szelleme lakozik és amelyet e szellem vezet) az egyetlen fizikai kapcsolódású valóság, mely képes felülemelkedni a mulandó események anyagi sorozatán.” (130:7.4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (88. rész) – A szellem vezetése elfogadásának képességéről:

„(…) »Miért pazarolnál szavakat olyanra, aki nem képes felfogni a szavaid értelmét? Az Atya szelleme nem tudja tanítani és megmenteni azt, akiben az Isten fiaként való létezésre nincs meg a képesség.« Ezzel Jézus arra utalt, hogy a férfi elméje nem volt ép; hiányzott belőle a szellem vezetése elfogadásának képessége.” (130:8.4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (89. rész) – A kinyilatkoztatás ígérete:

„Az emberi elmében lakozó paradicsomi szellem jelenti a kinyilatkoztatás ígéretét és hitzálogát az isteni fejlődéssel járó öröklétre vonatkozóan minden, a halhatatlan és az emberben lakozó, az Egyetemes Atya szellemi szilánkjával való egyesülésre törekvő lélek számára.” (132:3.9)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (90. rész) – Mindig megbízható vezetőnk az Atya útján:

„(…) Emlékezz, hogy az Atya szelleme mindig benned él és a lelkednek mindig a menny felé mutatja az utat. Ha követed e halhatatlan szellem nem tudatosuló vezetését, akkor bizonyosan folytatod az Isten megtalálásában felfelé vezető utat. És amikor eljutsz a mennyei Atyához, ez azért lesz, mert az ő keresése révén egyre inkább olyanná lettél, mint ő. (…)” (133:4.9)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (91. rész) – A spirituális (szellemi) egység felismerésének alapja:

„(…) Nem kell hasonlóan látnotok vagy hasonlóan éreznetek és még csak hasonlóan sem kell gondolkoznotok ahhoz, hogy szellemileg hasonlók legyetek. A szellemi egység abból a tudatból ered, hogy mindegyikőtökben ott lakozik és egyre jobban meghatároz titeket a mennyei Atya szellem-ajándéka. (…)” (141:5.1)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (92. rész) – A szellem gyümölcsei a napi életünkben:

„A mennyei Atya szelleme már benned lakozik. Ha ez a fentről való szellem vezetne, akkor nagyon hamar látni kezdenél a szellem szemével, és azután a szellem-vezetés melletti őszinte választás révén megszületnél a szellemtől, hiszen az egyetlen életcélod az volna, hogy megcselekedd az Atyád akaratát, aki a mennyben van. Miután így megszülettél a szellemtől és örvendesz az Isten országában, elkezded bőségesen teremni a szellem gyümölcseit a napi életedben.” (142:6.7)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (93. rész) – A szellem tanításának és útmutatásának jelentősége:

„Bár az elmétekben munkálkodó isteni szellemet nem figyelhetitek meg, van egy gyakorlati módja annak, hogy felfedezzétek, milyen mértékben adtátok át a lelki erőitek feletti irányítást a mennyei Atya bennetek lakozó szelleme tanításának és útmutatásának, ez pedig az, hogy mennyire szeretitek az embertársaitokat. Az Atya szelleme osztozik az Atya szeretetében, és amint meghatározóvá válik az emberben, biztosan az istenimádat és az illető társai iránti szeretet felé vezeti. (…)” (146:3.6)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (94. rész) – Az Atya szelleme az emberben él:

„Jézus (…) azt mondta: »(…) Aki enged az Atya benne lakozó szelleme tanításának, az végül mind eljön hozzám. Nem arról van szó, hogy valaki is látta az Atyát, hanem arról, hogy az Atya szelleme az emberben él. A Fiú, aki lejött a mennyből, bizonyosan látta az Atyát. És akik igazán hisznek e Fiúnak, azoknak már örök élete van.” (153:2.11)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (95. rész) – Az Atya szelleme az ő Fiainak fiaiban van:

„(…) Ha az ember nem a továbbélést választja, akkor a szeretettől született és szolgálat által táplált valóságait a továbbélő Igazító őrzi meg. Mindezek a dolgok részét képezik az Egyetemes Atyának. Az Atya élő szeretet, és az Atyának ez az élete az ő Fiaiban van. És az Atya szelleme az ő Fiainak fiaiban – a halandó emberekben – van. (…)” (196:3.35)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (96. rész) – Az emberi tapasztalásban gyökerező új valóság:

„(…) Az ember lelke tapasztalás útján kibontakozó szerzemény. Amint a halandó teremtmény »a mennyei Atya akaratának megcselekedését« választja, úgy az emberben lakozó szellem az emberi tapasztalásban gyökerező új valóság atyjává lesz. Ugyanezen keletkező valóság anyja pedig a halandói és anyagi elme. (…)” (0:5.10)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (97. rész) – Szebb, szeretetteljesebb, irgalmasabb, személyesebb és valóságosabb:

„A mi Úr Istenünk egy Úr, és a teljes elméddel és szíveddel szeretned kell őt, miközben minden tőled telhetőt megteszel annak érdekében, hogy úgy szeresd az ő minden gyermekét, mint ahogy magadat szereted. Ez az egy Isten a mi mennyei Atyánk, akiben minden dolog fennáll, és aki a szelleme révén ott lakozik minden őszinte emberi lélekben. (...) Bár az Atya megtölti a világegyetemet, ő a szívünkben is él. Az ember elméje emberi, halandó, az ember szelleme azonban isteni, halhatatlan. (...) Az igaz Isten szelleme az ember szívében van. (...) (131:10.2-4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (98. rész) – A nagy dolog az emberi tapasztalásban:

„(…) vajon bölcs vagy-e, amikor nem veszed észre a halandói élet nagyobb dolgait, melyek azokon a szellemi területeken testesülnek meg, melyek az Istennek az ember szívében való jelenléte felismeréséből származnak? Minden emberi tapasztalásban az a nagy dolog, hogy megismeritek az Istent, akinek a szelleme bennetek él és arra törekszik, hogy végigvezessen benneteket azon a hosszú és csaknem végtelen utazáson, melynek célja a közös Atyánknak, a teremtésösszesség Istenének, a világegyetemek Urának színe elé járulás.” (133:4.5)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (99. rész) – A szellem-azonosság és lélek-egység megmutatkozása:

„A bennetek lakozó paradicsomi szellemetek azonosságának kölcsönös felismeréséből fakadóan így megtapasztalhatjátok a szellem-cél és a szellem-megértés tökéletes egységét; és mindezen mély szellemi egységet úgy élvezhetitek, hogy közben a legnagyobb különbség is meglehet az értelmi gondolkodást, a lelki érzületet és a társas viselkedést illető egyéni beállítottságotokban. A személyiségetek lehet üdítően különböző és feltűnően eltérő, miközben a szellemi természetetek, valamint az istenimádat és a testvéri szeretet szellem-gyümölcsei olyannyira egyesítettek lehetnek, hogy mindenki, aki az életeteket szemléli, biztosan felismeri e szellem-azonosságot és lélek-egységet (…)” (141:5.2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (100. rész) – Az Igazítók és az emberi személyiség (1.):

„Az emberi lények közötti magasabb rendű, értelmes érintkezést nagyban segítik az elmében lakozó Igazítók. Az állatok rokonszenvvel viseltetnek a társaik iránt, de nem közölnek egymásnak fogalmakat; képesek érzelmek kifejezésére, viszont eszmék és eszményképek közlésére nem. Az (…) emberek sem élnek meg magasröptű értelmi érintkezéseket vagy szellemi közösséget addig, amíg a Gondolatigazító be nem költözik az emberi elmébe, jóllehet a nyelv kifejlesztésének idejére ezek az evolúciós teremtmények már a legjobb úton vannak ahhoz, hogy Igazítót fogadjanak be.” (109:4.1)

„Az Igazító fajtájának nagyon is sok köze van az emberi személyiség kifejeződési képességéhez. Az egyes korszakokban az Urantia nagy értelmi és szellemi vezetői döntően azért voltak képesek jelentős hatást kifejteni, mert a bennük lakozó Igazító kivételes és előzetes tapasztalattal rendelkezett.” (109:4.3)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (101. rész) – Az Igazítók és az emberi személyiség (2.):

„Az állatok kezdetleges módon ugyan, de közléscserét folytatnak egymással, azonban az ilyen kezdetleges kapcsolatteremtésben kevés vagy egyáltalán semmi személyiségi lényeg sem jelenik meg. Az Igazító nem személyiség; ők a személyes szintet el nem érő lények. Viszont a személyiség forrásából származnak, és a jelenlétük javítja az emberi személyiség minőségi megnyilvánulását; különösen igaz ez akkor, ha az Igazító előzetes tapasztalattal rendelkezik.” (109:4.2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (102. rész) – Az Igazítók és az emberi személyiség (3.):

„Az alászállt Igazítók nem kis mértékben működtek együtt más szellemhatásokkal a régmúlt korokban élt ősemberek leszármazottainak átformálásában és emberré alakításában. Ha az Urantia lakóinak elméjében tartózkodó Igazítókat kivonnák, akkor ez a világ lassan visszajutna az ősember korának számos élethelyzetéhez és szokásához; az isteni Nevelők a polgárosodott viszonyok kibontakozásának egyik igazi lehetőségét jelentik.” (109:4.4)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (103. rész) – Az Igazítók és az emberi személyiség (4.):

„Aki nem rendelkezik szellemi-továbbélési képességekkel, attól még azt a tapasztalt Igazítót is elveszik, amelyik éppen most őnála van, míg akinek tényleges lehetősége van a továbbélésre, az megkaphatja akár a tunya, mindent feladó személy előzetes tapasztalatokkal már rendelkező Igazítóját is.” (109:4.5)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (104. rész) – Az Igazító beköltözésének anyagi akadályai (1.):

„A felsőrendű, öntevékeny Igazítók gyakran képesek szellemi jelentéstartalmakat vinni az emberi elmébe, amikor az akadálytalanul működik a felszabadult, de szabályozott alkotó képzelőerő csatornáiban. Ilyenkor, és néha az ember alvása közben, az Igazító képes feltartóztatni az elmebéli folyamatokat, megállítani az áramlást, majd elterelni az eszmefolyamot; mindezt annak érdekében teszi, hogy mély szellemi átalakulásokat okozzon a felsőtudat magasabb, rejtett zugaiban. Így az elme erőit és energiáit tökéletesebben hangolja a jelen és a jövő szellemi szintje kapcsolat-hangjainak hangneméhez.

Néha lehetővé válik, hogy az elme megvilágosodjon, hogy meghalljátok a bennetek folyamatosan beszélő isteni hangot, s így részlegesen tudatosíthassátok az állandóan bennetek lakozó magvában való személyiség bölcsességét, igazát, jóságát és szépségét.” (109:5.1-2)

 

AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEMRŐL (105. rész) – Az Igazító beköltözésének anyagi akadályai (2.):

„De az ingatag és gyorsan változó elmebéli hozzáállásaitok gyakran meghiúsítják az Igazítók terveit és tönkreteszik munkájukat. Munkájukra nemcsak a halandó fajok benső természete van hatással, hanem az igazítói szolgálatot nagymértékben nehezítik a ti saját előfeltevéseitek, meggyökeresedett felfogásaitok és tartósan meglévő előítéleteitek is. E nehézségek miatt sokszor csak befejezetlen alkotásaik képesek a tudatosság szintjére emelkedni, és emiatt a fogalomzavar elkerülhetetlen. Ezért az elmebéli helyzetek részletes elemzésekor csak az jelenthet biztonságot, hogy minden egyes gondolat és tapasztalás azonnali felismerése arra irányuljon, hogy annak mi a tényleges és alapvető jelentősége, teljesen függetlenül attól, hogy mi lehetett volna a jelentőségük.” (109:5.3)

 

[folytatása következik]

 

 

Forrás:

Magyar fordítás:

  • Cseh Gábor (1999-2022). CC BY-NC-ND HU

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Keletkezés hónapja:

Nyelv: