Az alábbiakban azt vizsgálom az ötödik korszakos kinyilatkoztatás közlései alapján, hogy miért ölte meg Káin Ábelt. Miként sikerült Káinnak talpra állni, az életét jobbá tenni. Ez milyen haszonnal járt rá nézve és az emberiség számára. Káin ugyanis a leszármazási ágán, valamint az újonnan választott közössége révén, nyomon követhető hatást gyakorolt az emberiség történelmére. Ez pedig azért történhetett meg, mert Ábel megölése után változtatott az életén, más módon folytatta azt.
Az ember számára a leggyümölcsözőbb, leggyógyítóbb újrakezdés az, ha Istenre, mint alapra építkezik, vele kezd új életet. Isten nem azonos a rá hivatkozva alapított társadalmi intézményekkel. Isten önmagával azonos és abban a kapcsolatban élő, melyet az egyénnel közösen ápolnak.
Ha valaki az újrakezdés mellett dönt, akkor valószínűleg látja, hogy a korábbi hozzáállása falnak vitte őt. Ezt felismerve ébred fel benne az a vágy, hogy az életét másként kellene folytatnia. A jó alap e téren azért fontos, mert az újrakezdő nem csak újat akar, hanem jobbat is. Mi a legjobb alap egy újrakezdő számára? Káin megmutatta nekünk. S bár Káin sokáig csak a testvérgyilkosságáról híresült el az utókor számára, valójában arról kellett volna ismertté válnia, hogy sikeresen változtatott az életén, és nem csak a maga javára, hanem az emberiség hasznára is.
Ha az ember Istenre alapozza az életét, arra a szellemi személyre, akit a korszakos kinyilatkoztatók és a korszakos kinyilatkoztatások bemutatnak, akkor belső békét talál és az élete működőképes lesz – méghozzá soha véget nem érőn. Ez azért van így, mert az ember annak a felemelkedési útnak a vállalására lett teremtve, melyet számunkra Jézus mutatott meg, mikor az emberek között élt.
Káin nem tehetett arról, hogy a második Kert lakói a vétek élő jelképeként tekintettek rá. Káin látványa mindig arra a vétekre emlékeztette az Ádám törzsébe tartozókat, melynek következtében az életük nehezebbé vált. Káin a vétek élő gyümölcseként nőtt fel, aki révén Éva az emberiség külön fejlesztési ágát indította el. S mivel Évát Ádám is követte a vétekben, ezért az egész emberiség javára kidolgozott törvényes fejlesztési rend megvalósítása lehetetlenné vált.
A kinyilatkoztatók közlése szerint, a korabeli emberek az Istent megelőzve alkottak ítéletet arról, ami Évával történt. Miután Éva „elcsábítása” kiderült, a Kert feldühödött emberi segítői és munkásai nem csak Káin apját, Kánót ölték meg, hanem a Kánó által vezetett, Kert melletti falu minden tagját, még a gyermekeket is.
Azonban Káin apja a vétek elkövetésének estéjén mondott valamit Évának, ami az események szomorú fordulatai ellenére Káin azon eszmei örökségének tekinthető, amit az általa személyesen nem ismert, vér szerinti apjától kapott. Éva minden bizonnyal elmondta Káinnak ezt a mondatot, mikor e fiú a testvérgyilkosság után tanácsot kért az anyjától a saját jövőjére nézve. Legalábbis Káin további élete és működése azt mutatja, hogy Éva elmondta Káinnak, hogy milyen közös szülői szándékkal fogant.
Káin apja ezt mondta Évának: Tovább fogsz élni a gyermekünk személyében, „(…) aki azért fog felnőni, hogy áldást és egyensúlyt hozzon a világnak.” (75:4.5)
1) De mi vezetett ahhoz, hogy az idegen apától származó, Éva által megszült Káin megölje Ádám és Éva második Kertben született első gyermekét, Ábelt?
a) Káin élete nem volt könnyű Ádám törzsében. Már a megfoganásától a megszületéséig tartó időszakban is több nagy érzelmi nyomás és fizikai ráhatás érte az Éva által kihordott Káint, akire többé-kevésbé hatottak az anyaméhben az Éva által átélt alábbi események:
- Éva megdöbbenése, mely a vétek elkövetésének felismeréséből eredt,
- az anyja tehetetlensége, rémülete és sajnálata a vétek után kezdődött emberi megtorlás halálesetei miatt,
- a tartós aggódás, mely Éva számára abból eredt, hogy miután Ádám is elkövette a vétket, harminc napra elkóborolt és semmilyen életjelet nem adott magáról (75:5.7),
- az a szomorúság, mely Évát áthatotta, miután megtudta, hogy az első Kertet el kell hagyniuk.
- De a harmadik magzati hónapját élő Káin annak a kettős tragédiának az érzelmi hatását is megtapasztalta, hogy az első Kertben született gyermekeinek többsége elhagyta Évát, aki röviddel ezt követően azzal is szembesült, hogy halhatatlanból emberré lett lefokozva (75:6.4; 75:7.1-3).
- Mivel Káin még azelőtt megszületett, hogy Ádám csoportja elérte volna a második Kert helyszínét, ezért e fiúnak az anyja méhében a vándorlás nehézségeit is át kellett élnie.
- Káin világrajövetele sem volt könnyű. Éva csak nagy szenvedések mellett, a rendkívüli erejének köszönhetően élte túl a szülést (76:0.2).
b) De Káinnak a születésétől a megtéréséig tartó élete sem nevezhető könnyűnek, már ami a körülményeket illeti. Úgy nő fel és választ foglalkozást magának, hogy Évának rajta kívül más gyermekek szoptatásának és gondozásának feladatait is el kellett látnia. A növekvő Káinnak több testvérrel is osztoznia kellett Éva figyelmén és gondoskodásán. Ádám idejének nagy részét pedig a második Kert kialakításának szerteágazó munkálatai, valamint az árvíz- és ellenség elleni védelem megszervezése kötötte le.
A felnövekvő Káinnak az anyjához volt nagyobb bizalma. Ádámra, a nevelő apjára valószínűleg kettős érzelemmel tekintett. Egyrészről értékelte, hogy Ádám szintén nemzett egy félig nodfi származású gyermeket, miként az ő megölt apja, Kánó is. Káint Éva szoptatta, amint Ádám nodfi nőtől származó leányát, Szanszát is, akinek az édesanyja belehalt a szülésbe.
Másrészről, az ifjú Káin bizonyosan nehezményezte, hogy Ádám, az általa vezetett Kert népe, vagy Ádám istene nem tudta megakadályozni a vérszerinti apja megölését. Ezért nem csak elutasította, de meg is vetette a nevelő apja vallását. A Kert népe úgy tekintett Káinra, mint a vétek élő jelképére. Káin pedig valószínűleg az Istent hibáztatta azért, amiért engedte, hogy a vétek és annak rossz következményei megtörténjenek.
Bár a Káinnal egykorú Szansza jobban átélte és értette a felnövő Káin beilleszkedési problémáit – hisz ő volt a vétek másik emberi gyümölcse – de személyes bölcsesség és tekintély híján nem sok eligazítást adhatott a féltestvére számára, legfeljebb érzelmi támogatást. Ádám és Éva pedig túlságosan elfoglalt volt a második Kert és a nagycsalád fenntartási munkáival ahhoz, hogy a Káin által igényelt érzelmi biztonságot megadja.
Kettő éves korától Káin egyre kevesebb figyelmet kaphatott Éva és Ádám részéről, mivel Évának más gyermekei is születtek a második Kertben (74:6.2).
Ezek közül kettő további gyermek születése határolható be a közlések alapján. Az egyik Ábel, aki még azelőtt megszületett, hogy Káin betöltötte volna a kettő éves kort (76:2.1), a másik pedig Szet, aki Káin tizenegy éves korában jött a világra (74:8.14; 76:3.4).
Azonban szinte bizonyos, hogy Éva további gyermekeknek is életet adott az Ábel és Szet születése közötti kilenc évben, mivel Ádámnak és Évának ki kellett használnia azt az időszakot, ami az emberré való lefokozódásuk következtében a gyermekek nemzésére és kihordására még a rendelkezésükre állt.
Káin tehát úgy nőtt fel és választotta magának a földművelést foglalkozásnak tizenkét éves kora táján, hogy egyre inkább magára volt utalva. Bár a természetben élő népek gyermekei korán érnek, azonban egy tizenkét éves ember még az ő esetükben sem tekinthető felnőttnek, sem testi erőben, sem tapasztalatban, sem pedig az érzelmi és értelmi érettség terén.
Az ifjú Káin tudott a vétekről. Tudta, hogy annak nem lett volna szabad megtörténnie, ezért könnyen lehetett olyan gondolata, hogy neki nem is kellene léteznie. Bár tud róla az Isten, de valószínűleg nem szereti, hiszen ő a vétek gyümölcse. Azt nem gondolom, hogy Káin tagadta az Isten létezését, ugyanis azok az emberek, akik az első Kertből elkísérték Ádám családját, sok olyan csodálatos történésről számolhattak be neki, ami alátámasztotta egy felsőbb Rendező személy létezését és működését. Káin esetében inkább az lehetett a gond, hogy nem bízott az Isten jóságában, atyai működésében. Káin zavaros önképpel és zavaros istenképpel lépett az ifjúkorba, s talán az is felmerült benne, hogy az lenne a legjobb mindenkinek, ha neki nem születne utóda.
Káin önmagáról való képét és az önbizalmát tovább rombolta az, hogy a nála két évvel fiatalabb féltestvére Ábel, miután megtudta és megértette annak jelentőségét, hogy Káin apja nem Ádám, nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem arra, hogy ezt bántó módon Káin szemére vesse.
Bár az emberek hajlamosak arra, hogy a nehézségeikért másokat okoljanak, gyakran ártatlan embereket – ezt nevezik bűnbakképzésnek – azonban Ábel részéről nem ez volt a helyzet. Ábel élvezte azt, hogy bánthatja Káint.
A Kert lakói tudták, hogy Káin nem oka, hanem az egyik következménye a véteknek. Mégis, ez a második Kertben élő ibolyaszín-nodfi keverék fiú, élő jelképe lett annak a tettnek, amely mindannyiuk sorsának nehezebbé válását eredményezte.
Káinnak biztos elmondta Éva és Ádám is, hogy szeretik őt. Ez azonban nem eredményezte azt, hogy Ábel is barátságosan viszonyuljon hozzá. Sőt, talán Ábel egyre féltékenyebbé vált, mikor látta, hogy Éva vagy Ádám valamilyen kedves gesztust tesz Káin felé.
Előfordulhat, hogy Ábelnek volt olyan gondolata, miszerint neki, mint Ádám és Éva második Kertben született első gyermekének a feladata egyfajta igazságot szolgáltatni, vagy legalábbis képviselni, a vétkes múlt nem kívánatos szereplőjével, Káinnal szemben. Ehhez alapot szolgáltathatott Ábel azon korai tapasztalata, hogy Káinnal és Szanszával kellett versenyeznie Éva anya figyelméért, személyes törődéséért.
A kinyilatkoztatók egyértelművé teszik, hogy Ábel volt az, aki folyamatosan csúfolta, bántotta és ingerelte Káint azzal, hogy neki Ádám nem az apja, és hogy a papok szívesebben fogadják az ő állatáldozásra való felajánlásait, mint Káin mezőgazdasági termékeit, ugyanis Ábel a pásztorfoglalkozást választotta. A helyzet az, hogy Ábel mindkét állítása tényeken alapult, azonban ezt nem kellett volna minden találkozásuk alkalmával, bántó célzattal Káin szemére vetnie.
A papok a következő miatt fogadták szívesebben a régi korokra emlékeztető állatáldozati felajánlásokat: „Az első Éden idejében Ádám valóban megpróbálta az állatáldozáshoz való felajánlásokat visszaszorítani, így Káin igazolható érveket talált az állításainak alátámasztására. A második Éden vallási életét azonban nehéz volt megszervezni. Ádámnak ezer és egy dolga akadt az építkezéseken, a védelmi munkálatokban és a mezőgazdaságban. Lévén, hogy szellemileg meglehetősen lehangolt volt, ezért az istenimádat és oktatás megszervezését azokra a nodfiakra bízta, akik ilyen minőségben működtek az első Kertben; és az istentiszteleteket tartó nodfi papoknak nem kellett sok idő ahhoz, hogy visszatérjenek az Ádám előtti idők alapelveihez és rendszabályaihoz.” (76:2.3)
Pedig az első Kert idején fontos volt Ádám számára és érvényt is tudott szerezni annak, hogy a Kert területén ne öljenek állatot. A Kert oly mértékben szólt a föld megműveléséről, a kertészkedésről, hogy még annak kialakítása és építése idején sem öltek állatot a falain belül (73:4.1). Azonban a vétek következtében ez is megváltozott a második Kert területén.
Káin nem volt panaszkodó ember. Ábel bántó szavait hallva nem rohant elmondani a sérelmeit Évának és Ádámnak, viszont fokozatosan meggyűlölte Ábelt.
Káin hamar magáévá tette a korszak azon felfogását, hogy egy férfi ne panaszkodjon, ha problémája van, akkor oldja meg maga, vagy a barátai segítségével. Azonban úgy gondolom, hogy Káinnak nem igazán voltak barátai Ádám törzsében, tényleg ő volt a vétek élő jelképe. Annak a kornak az emberei – még a második Kertben is – babonásak voltak. Ne feledjük, Ádám és Éva leszármazottain kívül, közel ezerkétszáz, evolúciós emberfajtákhoz tartozó ember is Ádámékkal ment a második Kertbe (75:6.2). Ők pedig, ha hittek abban, hogy az Isten örömét leli az állatáldozások bemutatásában, akkor a babona sem állhatott távol tőlük. A babonás észjárású ember könnyen gondolhatta azt, hogy Káinnal, a vétek gyermekével barátkozni, szerencsétlenséget jelent.
Figyelembe véve az eddig írtakat úgy vélem, hogy Káin magányos volt Ádám törzsében. Ábelnek volt elfogadó emberi közössége, kutyái és legeltetett állatai (76:2.7), Káinnak ezek közül egyik sem.
Káin már kisgyermek korától láthatta, hogy az ő testi jellemzői több tekintetben eltérnek Ádám és Éva közös gyermekeinek kinézetétől. Ábel pedig bántó módon újra és újra emlékeztette őt erre. Így hát nem csoda, ha Káin „dacolt a családi rendszabályokkal és megvetette apja vallását.” (76:2.8)
2) Káin húsz, Ábel pedig tizennyolc éves volt, mikor egy alkalommal Ábel szokásos gúnyolódása annyira feldühítette Káint, hogy megölte a nála fiatalabb féltestvérét.
Miért sikerült megölnie Káinnak Ábelt? Mert Káin
- két évvel idősebb, fejlettebb és tapasztaltabb volt,
- amihez hozzájárult az is, hogy a korabeli földművelés jobban erősítette Káint, mint a legeltető állattartás Ábelt,
- továbbá az ibolyaszín-nodfi keverék emberek, vagyis az anditák harcias természetűek voltak (76:2.4; 78:4.5; 80:4.3), és e fajtaváltozat első egyede éppen Káin volt.
Miért ölte meg Káin Ábelt?
Káin a tettét indulatból követte el, és nem mérlegelte a várható következményeket. Megelégelve a féltestvére sorozatos gúnyolódását, nem csak megbüntetni akarta Ábelt az addig kiállt szenvedésekért, de véget is akart vetni a további bántásoknak. Ábel ugyanis „(…) sohasem hagyta ki, hogy emlékeztesse Káint arra, hogy az ő apja nem Ádám.” (76:2.4) Ebben a szóbeli üzenetben aztán mindig több tartalomrész volt becsomagolva Ábel részéről, aminek a fullánkjait Káin bizonyosan érezte is. Például:
- az adottságaimat tekintve én jobb vagyok, mint te,
- Ádám csak sajnálatból foglalkozik veled,
- megtűrt vagy a közösségben,
- én biztos többre viszem majd, mint te – és így tovább.
A családi tragédiának nem volt emberi szemtanúja, amit az is mutat, hogy „Ábel haláláról a szülei akkor értesültek, amikor kutyái a gazdájuk nélkül tértek vissza a nyájakkal.” (76:2.7)
A második Kert lakói számára úgy tűnhetett, hogy Káin a vétek jelképéből immár átokká vált. Beteljesítette a végzetét, vagyis az éveken át melengetett vétek tojásból kikelt az átok fióka.
Káin érezte, hogy Ádám és Éva közös gyermekének megölése után nem maradhat tovább Ádám törzsében. Így vagy úgy, e közösséget el kell hagynia.
A második korszakos kinyilatkoztatóként megjelent Ádám törzsében egy ember megölése bűnnek számított. Ennek így kellett lennie, ha már az első korszakos kinyilatkoztatók arra tanították az ősembereket, hogy „Ne ölj férfit, nőt vagy gyereket!” (66:7.12)
Bár Kr.e. 35.776-ban (74:0.1; 74:8.14; 76:0.2; 76:1.1; 76:2.5), vagyis 37.848 – 1934 – 117 – 1 – 20 = 35.776/ Ádám és Éva voltak a bolygónk legfelvilágosultabb emberei, az első Kert korábbi törvénye egyértelművé tette, hogy „(…) aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki, mert Isten a maga képére teremtette az embert (…)” (74:7.20). Így Ádám törzsében nyilvánvalóan hallatszódtak olyan hangok, amelyek a viszonosság ősi elvét is figyelembe véve Káin halálát kívánták. Az ifjú Káin kortársainak véleményformálásában közrejátszhatott az is, hogy sokan közülük még éltek az első Kertben is – kevesebb küzdéssel, jobb körülmények között, dicsőbb kilátásokkal. De mivel családi ügyről volt szó, ezért Káin további sorsát tekintve Ádám és Éva szava volt a döntő.
Ádám és Éva nyilván átbeszélték egymás között, hogy mi legyen Káin sorsa, s Káin halállal való büntetése több okból sem látszott helyesnek.
A legfontosabb ezek közül az lehetett, hogy miután az első Kert evolúciós eredetű emberi népe megölte Kánót, vagyis Káin apját, rendkívül rossz üzenet lett volna a nodfiak felé az, ha az Évától született fiával is ez történik. Káin halállal való büntetése Ábel megöléséért, a második Kert céljainak elérését és az ibolyaszín emberfajta további küzdelmeit jelentős mértékben tovább nehezítette volna.
Így egyedüli megoldásként és büntetésként az kínálkozott, ha Káin száműzetésbe vonul, elhagyja a második Kertet.
Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy a kamaszodó, majd ifjú Káin többször is ábrándozott arról, hogy milyen lenne az élete az apja törzséhez tartozók, vagyis a nodfiak között. Különösen, miután megértette a származásából fakadó helyzetét Ádám törzsében és folyamatosan el kellett viselnie Ábel sértő csúfolódását. Azonban Ábel megölésével sokat romlott Káin törzsbeli megítélése. Ami korábban csak Káin ábrándja volt, az most a legjobb megoldásként kínálkozott a számára. Ádám és Éva pedig támogatták azt a döntést, hogy „(…) a fiú elhagyja a Kertet.” (76:2.7)
Káin azonban nem viselt törzsi bélyeget. Ez a korabeli világban azzal járt, hogy a közösséghez tartozást igazoló tetovált vagy bőrbe vésett jel híján, egy utazót büntetlenül meg lehetett ölni. Káin idejében a törzsi bélyeg viselése azt is jelentette, hogy aki ilyen jellel ellátott személyt öl meg, biztos lehetett abban, hogy a megsértett törzs bosszúállás céljából keresni fogja a gyilkost (68:1.2). Ez valamelyest visszatartó erővel bírt a rossz szándékúak számára.
Valószínűnek tartom, hogy Ádám családjában az azonosítást szolgáló törzsi jel alkalmazása több okból sem vált szokássá. Legfőképp talán azért, mert az ádámi törzs eredeti célja nem az emberektől való elkülönülés, hanem a velük való keveredés volt. Továbbá, Ádám és Éva leszármazottainak kinézete szemmel láthatóan eltért minden korábbi, immár egymással is keveredett emberfajta kinézetétől, ami önmagában is jelzésértékkel bírt. Mivel Káin Ádám családjához tartozóként nőtt fel, így bár kinézetben valamennyire eltért Ádám és Éva családjának vérszerinti leszármazottaitól, de törzsi jelet ő sem kapott. Ha az Ádám törzsébe tartozók használtak volna törzsi jelet a bőrükön, akkor ezt Káin már jóval azelőtt megkapja, hogy esetében a második Kert elhagyása Ábel megölése miatt felmerült.
Káinban nagyobb volt a félelem attól, hogy mi lesz vele a Kerten kívül a törzs védő jele nélkül, mint a bűntudat Ábel megölése miatt. Azonban a félelem és a bűntudat együtt megbánásra késztette és a továbbiakra nézve az anyjához fordult tanácsért. Éva pedig elsősorban azt tanácsolta a fiának, amit egy későbbi korban, a Krisztus után 1992-ben bemutatott „Apáca show” c. film (eredeti címe: Sister Act) főszereplője mondott a maffiafőnökként működő korábbi barátjának a film vége felé, 1:28.21 táján: „Térj meg!”
Aztán, az Éva és Káin közötti beszélgetés során bizonyosan elhangzott az is, hogy huszonegy évvel korábban Káin nem szerelemből, hanem az emberiség fejlődését segítő célzattal fogant.
Káin szellemi segítséget és útmutatást keresett, amit meg is kapott az anyjától.
Káin tényleg Éva vétke következtében jött a világra, vagyis az ő megjelenése nem volt tervbe véve az Isten térfelén akkor sem, ha a mennyei Atya előre tudta, hogy mi fog történni. Ezért, bár Éva és Ádám az őszinte megbánásukat követően, még a második Kertbe történő megérkezésük előtt Gondolatigazítót kapott, Káinba nem költözött ilyen szellemrész úgy, amint ez megtörténik a mai kor értelemmel bíró, szellemileg fejleszthető gyermekei esetében.
Az, hogy Káin mellé nem szegődött Igazító, nem azt jelentette, hogy ez később sem lehetséges, hanem azt, hogy Káinra volt bízva, mit kezd az életével. Az Isten semmilyen mértékben nem kívánta befolyásolni Káint, a vétek gyermekének mondott embert abban, hogy milyen sorsot választ magának. Olyat, amit mások vetítenek rá tudatlanságon alapuló félelemből, vagy olyat, amit az Istennel együttműködve tud megvalósítani szeretetből.
Nyilvánvaló, hogy Éva nem tudott a fia helyett Istenhez fordulni, de ezt javasolta neki. Káin pedig megtette, „(…) és mivel őszintén kereste az isteni segítséget, Igazító költözött belé. Ez az Igazító, mely őbenne lakozott és vigyázón működött, olyan határozott és különleges előnyt biztosított számára, mely őt Ádám félelmetes törzséhez méltó rangra emelte.” (76:2.8)
Káin tehát az Istenhez fordult, az ő személye előtt megbánta a gyilkos tettét, s talán több minden mást is. Mivel önmagával kapcsolatban őszintévé vált az Istenhez, ezért nyitottan kezdte keresni azokat a gondolatokat, melyek az Istennel való új viszonyának voltak a gyümölcsei.
És Káin a Nod földjének mondott vidékre ment, a második Édentől keletre, ahol megtalálta azt az embercsoportot, amelyik elfogadta és befogadta őt, az elámi nodfiakat.
A fentiekről a következőképp írnak a Bibliában: „Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál. És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.” (1 Mózes 4:14. – 4:16.)
Talán kezdetben e nodfi csoport azért fogadta be Káint, mert úgy tekintettek rá, mint aki Ábel megölésével bosszút állt azon a közösségen, melynek tagjai elkövették az első Kert melletti nodfi falu lakóinak lemészárlását, és Káin megbosszulta e falu vezetőjének megölését, a vérszerinti apja halálát. Abban az időben a bosszú, mint az igazságszolgáltatás egyik módja, igencsak elterjedt volt.
Káint a nodfi származású apja jogán fogadta be az elámi nodfiak közössége. Káin viszont az anyja, Éva tanácsai alapján épített fel egy fejlődő közösséget, sőt Éva személyére alapozva egy új vallást. A nodfiak ugyanis már a kezdetektől csodálták Évát, de miután egy nodfi vezető által nemzett fiút hozott a világra és nevelt fel, már tisztelték is.
S Káin elkezdte beteljesíteni azt a tervet, melyet Éva más nodfi vezetőkkel együtt akart megvalósítani az eredeti, törvényes fejlesztési terv mellett. Eszerint, „(…) ha a nodfiaknak, mint a legfejlődésképesebb és leginkább együttműködő emberfajtának egy, részben az ibolyaszín fajtától származó vezetője születne, akkor az a személy még erősebben a Kerthez kapcsolhatná ezeket a népeket.” (75:3.5)
Bár ez a terv eredetileg a bolygónk főlázadójának sugallt ötlete volt, mellyel sikerült is a bolygó törvényes fejlesztési rendjét elbuktatnia, az a fiú, aki húsz éves koráig maga is egyfajta áldozata volt a főlázadó működésének, arra az elhatározásra jutott, hogy e tervből megpróbálja kihozni mindazt a jót, amit annak idején az anyja és az apja jó szándékkal belegondoltak. Így, e Kertben nevelkedett fiú elhatározta, hogy a jövőben „(…) az apja népe jólétének előmozdítása érdekében (…)” (75:3.5) fog munkálkodni.
A bolygónk főlázadójának csavaros ötletében nem az ibolyaszín és a nodfi emberfajta keverésének szándéka és a jobb együttműködés igénye volt a rossz, hiszen akkor Éva, Szerapatatia és Kánó is könnyen észre vette volna a csapdát. Ami a főlázadó sugallt ötletében rosszindulatú volt, az a mód és az időzítés. Ez viszont elkerülte még a jót akaró, de türelmetlen Éva figyelmét is. Mert nem Évának kellett volna keverednie a nodfiakkal, hanem az Ádámtól született gyermekei leszármazottainak. S nem minél hamarabb, hanem csak azt követően, hogy ennek az ádámi eredetű csoportnak a létszáma elérte a félmillió főt (73:7.3).
3) Mit eredményezett Káin azon szándéka, hogy béketeremtő és kiegyensúlyozó lesz az apja népe javára?
Miután Káin menedékjogot kapott az elámi nodfiak között, elkezdte azt a munkát, melyre az anyja és az apja őt szánta. Bár Káinnak meg kellett küzdenie azért, hogy a béke fenntartója és a kultúra fejlesztője lehessen az új közösségében, azonban ezt segítette az a biztonság, ami a kettős el- és befogadásából fakadt. Míg Káin belülről érezte, hogy az Isten szereti, nem haragszik rá, elfogadja és támogatja őt, addig kívülről, a nodfiak részéről egyre több ember megértő hozzáállását, elfogadását tapasztalta meg. A társa – Remóna, aki a gyermekei anyjává is lett – szintén e közösségből származott.
Káinnak nem igazán lehettek nyelvi, megértésbeli nehézségei az elámi nodfiak között. A nodfiak eredeti nyelve és az első Kert beszélt nyelve az andoni volt (66:4.7; 74:2.2). Az első és a második korszakos kinyilatkoztató egyaránt azt tervezte, „(…) hogy ez a nyelv lesz az Urantia nyelve is, amint az édeni műveltség világszerte elterjed.” (74:2.2)
(Az úgynevezett árja nyelvek őse Kr.e. 23.000 táján kezdett formálódni a turkesztáni hegyvidéken (78:4.2; 78:5.3), míg az andoni nyelv különféle változatai ekkor már több mint 900.000 éve jelen voltak a bolygónkon. A kezdetben elkülönült színes emberfajták beszélt nyelveinek is az andoni volt az alapja.)
a) Káin különleges hatást gyakorolt arra a nodfi csoportra, amelyik befogadta őt. Hamarosan a vezetőjükké is vált, hiszen nem csak a béke és a fejlődés elhivatott képviselője volt, de sok olyasmit is megoszthatott a nodfiakkal és megtaníthatott nekik, ami Ádám törzsében már bizonyította a hasznosságát. Továbbá Káin, Éva fiaként és a jó adottságokkal bíró nodfi apja révén, fejlett értelemmel és kiváló szellemi képességekkel is rendelkezett.
Káin elsődleges célja az volt, hogy az elámi nodfiak békében éljenek a második Kert népével. Ezt sikerült is neki elérnie, mivel Ádám törzse is erre törekedett. Ezzel szemben a második Kerttől északnyugatra élő nodfiak, akik miatt Ádám népének az első Kertet el kellett hagynia, megmaradtak a második Kert ellenségének.
A később szóba kerülő tartalmak jobb megértése érdekében érdemes bemutatni a második nodfi szétvándorlás eredményét, mely egy torony építése kapcsán elfajult vita és háborúskodás nyomán állt elő. Ez a második szétvándorlás még jóval Ádám és Éva megérkezése előtt történt. Ádám és Éva érkezésének éve pontosan Kr.e. 35.914, míg a második nodfi szétvándorlás ideje Kr.e. 148.000 táján volt.
A nodfiak nagy csoportjai kétszer is szétvándoroltak a Perzsa-öböl térségéből. Lényegében mindkét alkalommal ugyanazok voltak a célterületek, de más időben és más okból szállták meg azokat. Az első kivándorlás röviddel Dalamatiának, az első fővárosuknak a tenger által való elöntése után történt, Kr.e. 198.000 táján (67:5.4; 73:1.5). Ezzel most nem foglalkozom. A második szétvándorlás Kr.e. 148.000 körül történt, melynek oka, a már említett, Bábel tornyaként ismert építménnyel kapcsolatos, vérre menő vita volt (77:3.1; 77:4.2).
Káin, illetve a leszármazottai három különböző nodfi csoporttal kerültek kapcsolatba. Kettővel keveredtek, a harmadik pedig elűzte a Káin leszármazottait is magukba foglaló népet a szárazföldről Kréta szigetére. A negyedik nodfi csoport, amelyik nem játszott közvetlen szerepet Káin és a népe sorsának alakulásában, a második Kert folyóközi területétől déli irányban élt. Ők voltak az elő-sumér nodfiak.
- Az első, Káin életére hatást gyakorló nodfi csoport az Elám vidékére vándorolt nodfiak voltak. Ők a műveltség és a kereskedelem szempontjait képviselték a régi nagy nodfi vitában. „A második kert létrehozását követően szokás volt úgy utalni e közeli nodfi szállásterületre, mint »Nod földjére«; és e nodfi csoport és az ádámfiak közötti hosszú, békés időszakban a két emberfajta nagymértékben keveredett, mert egyre inkább szokássá vált, hogy az Isten Fiai (az ádámfiak) az ember leányaival (a nodfiakkal) kössenek házasságot.” (77:4.5) Az első ilyen házasságkötésre a félig ádámfi Káin adott mintát, aki feleségül vette a nodfi Remónát.
A Káin emlékét őrző elámi nodfiak nagyobb csoportja, az időjárás szárazzá válása és a keleti hegyvidék barbárainak betörései miatt, valószínűleg Kr.e. 13.000 táján észak felé vándorolt.
- A második nodfi csoport, amely hatást gyakorolt Káin elámi népére, azoknak a nodfiaknak a leszármazottai voltak, akik nem kívántak részt venni a hajdani nodfi testvérharcban, hanem még annak kezdete előtt északra mentek, hogy csatlakozzanak Van és Amadon Istenhez hű csoportjához (77:4.10). Ezek a nodfiak ugyanis belátták, hogy az őseik bűnösek voltak az Isten ellen kezdett lázadásban (77:3.8).
Az Ararát hegyétől délre található Van-tó környékén élő vanfiak faji értelemben kevert, nodfi-andonfi csoport volt, ám a közösségi hagyományaik révén az első korszakos kinyilatkoztatás szellemi örökségét képviselték. E csoport leszármazottai voltak azok, akik az ádámfiakkal előzetesen keveredett, majd utóbb északra vándorolt elámi nodfiakkal, Káin népével vegyes házasságokat kötöttek.
- A harmadik nodfi csoport, amely Kr.e. 12.000 táján Káin kevert, elámi eredetű népét kiszorította Kis-Ázsia szárazföldi vidékéről, a nyugati vagy szíriai nodfi csoport volt. Az ide tartozó közösségek erős nemzeti érzülettel bírtak és nem igazán foglalkoztak azzal, hogy az elődeik fellázadtak az Isten ellen.
Ezek a nodfiak Éva és Ádám vétkének elkövetéséig alapvetően nem voltak ellenségesek az első Kertben élőkkel szemben. Sőt, egyes csoportjaik együttműködtek Ádámmal. Azonban a vétek utáni vérengzés miatt, melyet a Kertben dolgozó emberek követtek el a szíriai nodfiak kárára, ez a nyugati vagy más néven szíriai csoport, akiknek az első Kerttől északra több településük is volt, a második korszakos kinyilatkoztatók közösségének halálos ellenségeivé váltak. Így később ellenfélnek tekintették a Káin elámi törzséhez tartozókat is, akik nem csak az új ellenség ádámfiakkal, hanem a régi ellenség vanfiakkal is vegyes házasságokat kötöttek, és mellesleg a második Kerthez tartozó Éva anya tiszteletét hirdették.
Ezért aztán a nyugati vagy más néven szíriai nodfiak, Káin népét elűzték Kis-Ázsia szárazföldi területéről, hozzásegítve őket ahhoz, hogy Kr.e. 12.000 táján Kréta szigetének első meghódítói legyenek (80:7.2).
b) Míg kezdetben Káin csak egy nodfi közösségnek volt a vezetője, addig az első fiúgyermeke – Hánókh – a második Kerttől keletre található Elám vidéke összes nodfi csoportjának a vezetőjévé vált. Ez mindenképp Káin vérvonalának növekvő jelentőségét jelzi a keleti nodfiak között.
Még a korszakos kinyilatkoztatók is elismerik, hogy Káin „(…) bizonyos mértékig beteljesítette Szerapatatia jóslatait (…)” (76:2.9).
Káin első fiúgyermekével, Hánókh-kal kapcsolatban érdemes megemlíteni a következőket. Először is, szinte bizonyos, hogy ezen elsőszülött fiú volt az, akinek Káin tovább adta a saját eszmei és szellemi örökségét, melyet magával vitt a nodfiak közé. Az a Káin, aki megtapasztalta, hogy mit jelent egy kisgyermek életében, ha versenyeznie kell másokkal a szülei figyelméért, később pedig átélte a kirekesztettséget a közössége részéről, bizonyosan sokat foglalkozott az első fiúgyermekével, a felnövekvő Hánókhal, akit valószínűleg az Isten ajándékának tekintett. És az Isten Hánókhon keresztül is igazolta, hogy nem az számít, mit tartanak valakiről az emberek, nem számít, hogy az illető kitől származik, hanem annak van jelentősége, hogy ez a valaki miként viszonyul az Istenhez.
Hánókh nevét a korszakos kinyilatkoztatók három dolog kapcsán említik, s mindhárom elég jelentősnek tűnik ahhoz, hogy mögöttük ugyanaz a személy álljon, Káin elsőszülött fia.
- A kinyilatkoztatók Hánókhot mondják Káin első fiúgyermekének és az elámi nodfiak vezetőjének (76:2.9).
- Közlik, hogy Hánókh volt az első olyan földi halandó, aki már a húsvér testben töltött élete során eggyé kapcsolódott a Gondolatigazítójával, és még Illés előtt átélte az elragadtatást (45:4.13; 45:4.15; 97:2.2).
- Illetve Jézus kapcsán a kinyilatkoztatók elmondják, hogy a Mester, az „Ember Fia” megnevezést abból a könyvből választotta a maga számára, melyet „A Hánókh könyvének” neveztek (126:3.8). Ezt a könyvet – tekercset – nem Hánókh írta, de a neki tulajdonított tettekre vonatkozott.
Mivel az ötödik korszakos kinyilatkoztatás nem azért íródott, hogy összezavarjon, hanem hogy a tisztánlátást segítse, ezért az a véleményem, hogy a Hánókhal kapcsolatos közléseikkel a kinyilatkoztatók egyazon személyre, Káin fiára utalnak. Ezt számomra egy időrendben történő felsorolás is megerősíti, mely Hánókhot közvetlenül Éva után jelöli, de határozottan Mózes és Illés elé sorolja (45:4.12-15).
Káin szükségszerűen tudatta a felnövekvő Hánókhal, hogy az apai nagyanyja nem más, mint Éva, Ádám felesége. Azt is elmondta a fiának, hogy milyen sokat jelentett számára Éva azon tanácsa, hogy forduljon őszintén Istenhez, kérje és fogadja el a vezetését. Míg Káint Éva, addig Hánókhot Káin segítette abban, hogy megtalálja az Istent. S mivel Éva a hosszú élete okán Hánókh kortársa is volt, így könnyen előfordulhatott, hogy e két személy találkozott is egymással, az unoka az apai nagyanyjával.
Két dolog azonban biztos. Az egyik az, hogy „(…) Hánókh az elámi nodfiak vezetője lett. És az elámiak és az ádámfiak évszázadokon át békében éltek egymással.” (76:2.9) A másik pedig az, hogy az Éva felé irányuló tiszteletet, mely utóbb Káin csoportjának vallásává vált, a Káint követő Hánókhnak kellett éltetnie és tovább adnia.
c) Az Éva felé irányuló tiszteletvallás az elámi nodfiak által jutott el északra, Kis-Ázsiába.
Míg az északra vándorolt elámi nodfiakat korábban a második korszakos kinyilatkoztatók Kertjének közelsége formálta, addig az északi nodfiak Van-tó környékén élő csoportjaira az a hagyomány volt hatással, amit az első korszakos kinyilatkoztatás szelleméhez hű vanfi és amadonfi elődöktől vettek át. Az elámi nodfiak Káin által tanított népének képviselői és az északi nodfiak vanfi csoportjának személyei ezért is tudtak könnyen szót érteni és vegyes házasságokat kötni egymással (80:7.2).
Az elámi nodfiaknak vagyis Káin népének, és a nodfiak vanfi közösségének részleges keveredéséhez egyszerre volt adott a faji alap – mindkét csoport nodfi eredetű volt – és az első két korszakos kinyilatkoztatás értékelése révén vallási szempontból is könnyen tudtak kapcsolódni egymáshoz. Vagyis Káin leszármazottainak csoportjában két fontos hagyomány egyesült, melyek az első két korszakos kinyilatkoztatáson alapultak.
Ehhez a hagyomány együtteshez pedig hozzáadódott az, hogy Hánókh mennybemenetelének tapasztalata és a rávonatkozó hagyomány Káin népének örökségét képezte.
A kinyilatkoztatók „ragyogó andita törzs”-ként említik Káin és Hánókh csoportjának, valamint a nodfiak vanfi közösségének kevert leszármazottait. A közlés szerint, ezek az emberek a kiemelkedő értelmi és szellemi színvonaluk mellett, mindannyian alacsonyabbak voltak száznyolcvan centiméternél, ami a közösségük szoros faji összetartozását is jelzi. Ezeket a fejlett, alacsonyabb testmagasságú anditákat, a visszamaradott, de magasabb termetű anditák kiszorították Szíria és Kis-Ázsia vidékéről.
A Káin és Hánókh elűzött leszármazottait magába foglaló nép, Kr.e. 12.000 táján a Földközi-tenger keleti részén található Kréta szigetét választotta új otthonául, s nem egészen kétezer év elteltével, e népcsoporthoz tartozók a környező szigeteket is benépesítették. „Ezek a krétai menekültek igen jól értettek a szőttesek készítéséhez, a fémművességhez, a fazekassághoz, az ólomöntéshez és a kő építészeti célú felhasználásához. Ismerték az írást is, és pásztorkodásból, valamint gazdálkodásból tartották fenn magukat.” (80:7.2)
A későbbi héberek az „(…) ábécé használatát a szomszédos filiszteusoktól tanulták meg, akik a polgárosodottság magasabb szintjét elért krétai társadalom politikai menekültjei voltak.” (74:8.9)
d) A Krétán letelepült anditákat a kinyilatkoztatók egyértelműen Káin leszármazottainak mondják. Az anyatisztelet „(…) Krétán, Káin leszármazottai körében vált a legkedveltebbé. Ennek keretében Évát, mint a »nagy anyát« imádták. Mindenfelé Éva képmásokat lehetett látni. Több ezer nyilvános szentélyt emeltek Kréta- és Kis-Ázsia-szerte. Ez az anyatisztelet Krisztus koráig fennmaradt, később pedig Mária, Jézus földi anyja dicsőítésének és imádatának leple alatt beépült a korai keresztény vallásba is.” (80:7.7)
Káin és Hánókh kezdeti működésének eredményességét jól mutatja, hogy az ő földi életük után 23.700 évvel, az Éva személyének tiszteletéből kinőtt anyaimádás nem csak Kis-Ázsiában és Krétán vált elterjedt vallássá. A krétai hitterjesztők működésének következtében a Duna folyó mentén élők, sőt Közép-Európa nagy része is anyaimádóvá vált (80:8.5). Később, a kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően, az észak-európaiak is „(…) anyaimádók lettek, és néhány ezer éven keresztül a holtak elhamvasztása csaknem teljesen általános szokás volt Skandinávia-szerte.” (80:9.4) A kinyilatkoztatók szerint ez a magyarázata annak, hogy a korai fehér fajták csont maradványai nem találhatók meg Észak-Európában, ugyanis az anyatisztelet követői a halottaikat kőkunyhókban égették el, a hamvakat pedig kő és agyagurnákban temették el.
Azt nem tudom, hogy az anyaimádók közössége milyen hagyományt őrzött meg Hánókh mennybemeneteléről. Az viszont tudható, hogy az elragadtatás, vagyis a Gondolatigazító és az emberi lélek eggyé kapcsolódása a földi élet során, az anyagi test elégésével jár együtt (55:1.5). Ha erről az anyaimádóknak tudomása volt Hánókh mennybemenetele kapcsán vagy az első két korszakos kinyilatkoztatás révén, akkor könnyen elképzelhető, hogy a halottaik elégetéséhez ez adta az indító gondolatot.
4) Káin haláláról
A hetvenhétszer történő megbocsátás eredetét magyarázva a kinyilatkoztatók a következőt közlik: „A hetvenhét fogalmának az irgalom és a türelem szemléltetésére való alkalmazása az írásokból származik, ahol is arra utalnak, ahogy Lámech örvendezik fia, Tubal-Káin fémfegyverei miatt, s aki, összehasonlítva e kiválóbb eszközöket az ellenség fegyvereivel, így kiált: »Ha Káint, akinek kezében nem volt fegyver, hétszer bosszulták meg, akkor engem most hetvenhétszer fognak.«” (159:1.7)
Az utókor szövegváltozatként a „hetvenszer” és a „hetvenszer hétszer” kifejezéseket is használja.
A Bibliában írtak szerint Lámech és Tubal-Káin, Káin leszármazottai voltak: Káin → Hánókh → Irád → Mekhujáel → Methusáel → Lámekh → Tubálkain (1Mózes 4:17 – 4.22)
A kinyilatkoztatóktól idézett fenti közlésből megtudhatjuk, hogy Káint orvul ölték meg, a kezében nem volt fegyver. Több részletet, illetve a körülményeket nem ismerjük. Az viszont biztos, hogyha a korabeli emberek kiléptek a házuk vagy a kunyhójuk ajtaján, valamilyen fegyvert mindig vettek magukhoz. Ha Káin kezében nem volt fegyver amikor megölték, az számomra két lehetséges esetre szűkíti le Káin halálát.
Vagy álmában gyilkolták meg, vagy akkor, amikor a jó szándéka jeléül fegyver nélkül tárgyalt.
Záró gondolat: Éva vétkezett, majd ezt követően – a vétek ellenére és immár emberként – mindent megtett, amit még megtehetett az eredeti küldetésük szellemében, aminek következtében személyes sikert aratott és túlélő lett. A fia Káin, testvérgyilkossá vált, majd megtért – hinni kezdett Istenben, és a korábbi gyilkos immár béketeremtőként, közösségi és szellemi értékek átadójaként élt tovább. Káin olyan hatást keltett, amely messze ható módon túlélte őt. Azonban az ötödik korszakos kinyilatkoztatásra volt szükség ahhoz, hogy Káin tényleges szerepe ismertté válhasson az utókor emberei számára.
A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása az Ötödik Korszakos Kinyilatkoztatás részét képező Urantia Írások.