You are here

Egyetemes krisztustan: a bolygói szintet meghaladó elmélet [Universe Christology: A Transplanetary Theory]

A vallás a kulturális területek közül általában utolsóként hajlandó változtatni az értelmezési keretein az új ismeretek felfedezését követően. Noha a nyugati civilizáció a tudományos csillagászati megközelítést tekintve már az űrkorszakba lépett, a legtöbb keresztény a spirituális (szellemi) kozmológiáját tekintve még csak a kopernikuszi kor előtti szakaszban tart. Amikor Istenre és a szellemi világra gondolnak, öntudatlanul is azt feltételezik, hogy a mennyország fent van, a pokol pedig lent, bár intellektuálisan felismerik, hogy ennek semmi értelme sincs a modern csillagászati kozmológiánkban. Következésképpen továbbra is a ptolemaioszi alapú krisztustannal élnek együtt.

Ezt a leegyszerűsített kozmológiai nézetet tovább bővítik a világ végére vonatkozó dolgoknak (eszkatológia) a modern tudomány kora előtti koncepciói. Annak ellenére, hogy jelentős bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy egy evolúciós univerzumban élünk (ahol minden növekedés és továbblépés kulcsa a fokozatos fejlődés), a legtöbb keresztény azt feltételezi, hogy a halál után valamilyen módon azonnal átalakulunk anyagi lényekből valamilyen szellemi létformává.

A teológia minden területe közül az eszkatológia és a világegyetem szellemkozmológiai felépítése a legkevésbé kidolgozott. Számos író játszott már el a gondolattal, hogy az univerzumban az anyagi és a szellemi valóságnak párhuzamban kell állnia; a takarékosság elve azt sugallja, hogy kezdjük az ismert fizikai univerzummal, és az ismereteinket terjesszük ki az ismeretlenre. Az új csillagászat tehát az a fogalmi alap, amelyet fel kell használnunk egy olyan szellemi kozmológia megalkotásához, amely értelmezhető a mai keretek között.

Azt mondják az olyan csillagászok mint Charlier, hogy galaxisokból és szupergalaxisokból álló, hierarchikus (aláfölérendeltségen alapuló) univerzumban élünk. A tér görbült természete azt sugallja, hogy egy korlátos világegyetemben élünk, de annak kiterjedése olyan óriási, hogy a távolságokat fényévek milliárdjaiban mérhetjük. Az univerzumban zajlik az evolúciós folyamat, a csillagködök új napokat és csillagrendszereket hoznak létre, a legrégebbi napok pedig kihunynak. A csillagászati kozmosz most éppen tágul, de évmilliárdokkal ezelőtt összehúzódóban volt; ez pedig tágulási-összehúzódási ciklusok létezését sugallja.

Az univerzumot gravitációs erők tartják össze, amelyek befelé és kifelé irányuló hatásai sokkal értelmesebb kép alkotását teszik lehetővé annál, mint amilyet a régi ptolemaioszi háromemeletes univerzum felfelé és lefelé irányuló kapcsolatai mutattak. Minden valószínűség szerint több millió lakott bolygó van az evolúciós fejlődés különböző szakaszaiban.

Anyagi csillagászati kozmológiánk e tényeit és valószínűségeit szem előtt tartva felvázolhatunk egy olyan szellemi kozmológiát, amely összhangban van ezzel az univerzummal. Mindenekelőtt az istenségről alkotott fogalmaink kerültek kiterjesztésre már korábban, hogy figyelembe vehessük a közel határtalan univerzumunk elképesztő összetettségét. A hagyományos paradicsomi Háromságon kívül léteznie kell Istenségi Abszolútoknak, melyek az univerzum végtelen múltjában, jelenében és jövőjében benne foglalt összes megnyilvánulási lehetőség forrásai. Az istenségnek ezt a vetületét Whitehead fogalmával Isten ősmegnyilvánulásának nevezhetjük.

A távoli galaxisoktól az energia-anyag legapróbb részecskéiig egy teremtési folyamatot figyelhetünk meg a fejlődő téridő-univerzumban. Jung, Tillich, Teilhard de Chardin, Whitehead és mások felhívták a figyelmet Istennek erre a fejlődő aspektusára. Ismét csak a Whitehead-féle folyamatteológiából kiindulva, ezt az Isten következményes vagy folyamat-megnyilvánulásaként jelölhetjük.

A számtalan galaxist azok valószínűleg számtalan lakott bolygójával együtt szemlélve fel kell tételeznünk, hogy számtalan, végtelen sokféleségű és természetű istenség-személyiség segédkezik a világegyetemek e mindensége számára. Az istenségnek ezt a működésmódját nevezhetjük Isten (önmagát) szétosztó megnyilvánulásának. Amellett, hogy így kiterjesztjük az istenségről alkotott fogalmainkat, el kell fogadnunk azt is, hogy minden reális teista (Isten létezését megengedő) metafizikai képet valamilyen szellemi kozmológiában kell elhelyezni, és annak legalább olyan kiterjedtnek kell lennie, mint a mi hatalmas, csillagászati léptékű univerzumunk. Egy ilyen kozmológiában ésszerű lenne azt feltételezni, hogy a Háromság és az Ősistenség más aspektusainak lakóhelye a világegyetemek mindenségének középpontjában található. Ez az, amit hagyományosan Paradicsomnak hívunk.

Az anyagi univerzum galaxisaival és szupergalaxisaival párhuzamot vonva észszerűnek tűnik az ezeknek az anyaggalaxisoknak és szupergalaxisoknak megfelelő szellemi térrajzi alkotások előrevetítése, melyeket helyi világegyetemeknek és felsőbb-világegyetemeknek fogunk nevezni. Minden egyes helyi világegyetemben és felsőbb-világegyetemben lennie kell egy (önmagát) szétosztó istenségi személyiségcsoportnak, melynek tagjai a világegyetemek mindenségének e részében található összes bolygó és személyiség számára való segédkezéssel foglalkoznak. Az Egyetemes Atya mindent lehetőt ezeknek az önmagukat szétosztó Istenség-személyiségeknek a felügyeletére és gondjára bíz.

A harmadik alapfeltevés az értelmezési keretek közé illeszkedő szellemi kozmológia kidolgozása során a világegyetemek mindenségében az, hogy a szellemi világegyetem kulcsfontosságú módusz operandija (eljárási módja) az evolúció. Ennek a szellemi kozmológiának minden eseményét és személyiségét az evolúciós növekedésnek a fejlődés lehetőségét biztosító dinamikája alakítja és határozza meg. A jelenlegi világegyetemi korszakban a Folyamatistenség kiemelt szerepet játszik az idő és tér galaxisaiban és világegyetemeiben.

A halandói besorolású értelmes lények a lakott bolygókról származnak, az állatvilág fejlődési csúcsát képviselik. Ezen anyagi halandók elméjét egyfajta szellemi segédkezés világosítja meg, amely magában foglalja az ős-, a folyamat- és önmagát szétosztó Istenség tevékenységének elemeit. A szellemi segédkezés eme vezetése, valamint az igazság, szépség és jóság értékeinek halandói érzékelési képessége révén az ember döntéseket hoz, és azonosul a szellemi valósággal. E döntések által egy olyan félszellemi lélek fejlődik, amely képes lehet a továbbélésre azután, hogy a fizikai testi, agyi mechanizmus leépül és megszűnik működni.

Az anyagi test halála után ezzel az új, félszellemi lényegű testtel és elmével való tapasztalás már a szellemi világegyetemben folytatódik, gyakorlatilag onnan, ahol az evolúciós tapasztalás az anyagi világban véget ért. Fokozatosan, pontosan meghatározott növekedési tapasztalatok megszerzésének során át ezek a fejlődő személyiségek egyre inkább szellemivé válnak, mígnem elérik az igazi szellemi besorolást. A szellemi evolúciós felkészítés és növekedés folytatódik, amint az egyén világegyetemről világegyetemre halad tovább, befelé a szellemi mindenségrendben, mígnem ezek a zarándokok elérik a Paradicsomot, ahol az Egyetemes Atya átöleli őket. Ezzel véget ér a tapasztalások véges szakasza, és a valóság új szintjei nyílnak meg a tanulás és a szolgálat lehetősége számára, amely a végtelen, örökkévaló jövőben is folytatódik.

E kiindulási feltevésekkel, melyek az univerzum kozmológiájával kapcsolatos mai tudásunkban és a hozzá kapcsolódó tudományos, jelenségalapú meglátásainkban gyökereznek, most már megpróbálhatunk felvázolni egy olyan egyetemes krisztustant, amely összhangban van ezekkel a felismerésekkel.

Az Egyetemes Atya minden anyagi-szellemi helyi világegyetemhez hozzárendelt egy-egy önmagát Szétosztó Istenség-személyiséget. A helyi világegyetemünkben ezeknek az önmagát Szétosztó Istenség-személyiségeknek a cselekvő keze egy Isteni Fiú, akit a keresztények Krisztusként ismernek. Minden egyes helyi világegyetemben ezt az Istenfit „egyszülött Fiúként” ismerik, mert gyakorlatilag minden szempontból ő az Isten mindenki számára a helyi világegyetemében – „Aki látott engem, az látta az Atyát.” (János 14:9)

Minden egyes helyi világegyetemben az Egyetemes Atya a helyi világegyetemi Fiára ruházza a felelősséget mindazért, ami az ő világegyetemében végbemegy – „Minden hatalom a mennyben és a földön nekem adatott.” (Mt. 28:8) A helyi világegyetemi Fiúnak és társainak az első feladata az, hogy működésbe hozzák azokat a teremtő csillagköd-erőket, melyek azután létrehozzák a helyi csillagrendszereket a napjaikkal és a bolygóikkal együtt, amint azt János evangéliumának prológusa is megjeleníti. Ebbéli minőségében a helyi világegyetemi Fiúra úgy utalhatunk, mint a Teremtő Fiúra.

A bolygói evolúció előrehaladtával végül megjelennek a színen a bölcsesség és az istenimádat képességével rendelkező lények. A helyi világegyetemi Fiú és az isteni megosztozásban társaiként működők a szellemi segédkezés különféle formáit biztosítják ezen értelmes lények számára, ahogyan a bolygói civilizációk és kultúrák fejlődnek. Az egyes bolygók kulturális-vallási fejlődésének egy bizonyos pontján, amit úgy is lehetne nevezni, hogy „az idő teljessége”, a helyi világegyetemi Fiú megállapítja, hogy a bolygó már készen áll az alászállási küldetésre. Ezután ő – vagy valamely társa az isteni megosztozásban – a teremtésrész halandóihoz hasonló alakban megtestesülve megjelenik ezen a világon.

Az alászálló Fiú az Egyetemes Atya teljesebb megismerését teszi lehetővé, és felfedi a „Krisztust” mint utat, amelyen keresztül a helyi világegyetemben mindenki eljuthat az Atyához – „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14:6) Az e minőségében segédkező helyi világegyetemi Fiúra utalhatunk úgy, mint a Megmentőre vagy a Közbenjáró Fiúra. Kétségtelen, hogy minden bolygónak van valamilyen fejlődési „Omega-pontja”, amelyet a helyi világegyetemi Fiú jelöl ki. Ekkor aztán visszatér a bolygóra úgy, mint a helyi világegyetem teljhatalmú ura, hogy a bolygó előtt a küldetésben és a segédkezésben új korszakát nyisson.

Amint egy ilyen egyetemes krisztustan meghonosodik valamely világon, általánosan elfogadottá válik az is, hogy a bolygó különböző vallásainak mindegyike hiteles szellemi meglátásokat is hordoz, és hogy mindegyik vallás tanulhat valamit a másiktól. Az ilyen világokon élő halandók kezdik megérteni, hogy kevéssé számít önmagában az, hogy hol kezdjük meg a szellemi felkészülésünket a világegyetemben. Az anyagi test halálát követően minden olyan halandó feltámad, akiben túlélési értékkel rendelkező lélek fejlődött s e feltámadásra új típusú testtel és elmével kerül sor; majd pedig folytatja a tanulást és a felkészülést a helyi világegyemben, a szellemi tökéletesedés útján haladva, a helyi világegyetemünk Vezetőjének, a Megmentőnek, a mindenki fölött álló Krisztusnak az útmutatása és szeretetteljes segédkezése mellett.

Végül befejezzük a helyi világegyetemi tapasztalás iskoláit, és Krisztus áldásaival megkezdjük a magasabb szintű szellemi felkészülésünket, ahogy haladunk befelé a világegyetemek mindenségében. S amint a hosszú-hosszú evolúciós világegyetemi felkészülésünk és növekedésünk eredményeként elérjük a Paradicsomot és az Egyetemes Atya átölel minket mint az ő hites fiait és leányait, akik állati létszintről indulva isteni tökéletességi rangra emelkedtek, akkortól a mi valódi szellemi világegyetemi szolgálatunk is kétségtelenül kezdetét veszi.

A fenti egyetemes krisztustant széles ecsetvonásokkal, impresszionista stílusban vázoltuk fel. Abban a reményben mutattuk be, hogy ösztönözze az alkotó teológiai gondolkodást egy olyan szellemi kozmológia kapcsán, amely összhangban van a világegyetemi kozmológiáról szóló mai tudásunkkal. Akit érdekel a vallás részletesebb, egyetemes vonatkozású vizsgálata, az a világhálón sok helyen elérhető Urantia könyvet rendkívül hasznos forrásműnek fogja találni.

 

Az eredeti mű:

Magyar fordítás:

  • Cseh Gábor (2022). CC BY-NC-ND HU

 

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Keletkezés hónapja:

Nyelv: