You are here

Újrakezdők – Ádámszon és Ratta

Kicsoda Ádámszon és Ratta? Milyen veszteségek tudatában kezdtek új életet, egymást támogatva? S milyen nyereségek származtak ebből számukra és az emberiség javára?

 

1) Ádámszon (Ádám-fia-Ádám) – aki Ádám és Éva elsőként született gyermeke volt a bolygónkon – a gyermekkori álmait követve találkozott Rattával azt követően, hogy a szülei vétke őt is küzdésre és kilátástalan jövőre ítélte. Ratta pedig éppen az Ádámszonnal való találkozás előtt döntötte el, hogy nem fog férjhez menni, mivel nem akart egy 160.000 éves faji és családi hagyományt megszakítani, ami arra vonatkozott, hogy a nodfi emberfajta vérvonalát tisztán kell fenntartani. Ratta személyes tragédiája abban állt, hogy őneki már nem jutott olyan tisztavérű nodfi férfi, akivel összeköthette volna az életét. Mivel Ratta hagyománytisztelő volt, ezért úgy gondolta, hogy ebben a helyzetben csak úgy tud hű maradni a faji és családi örökségéhez, ha nem megy férjhez kevert vérű férfihez. Elhivatottság és elszántság kellett ahhoz, hogy így döntsön.

De míg Ratta a nodfi emberfajta utolsó tisztavérű leszármazottja volt, addig Ádámszon személyében az ibolyaszín emberfajta első bolygónkon született gyermekét tisztelhetjük. De nem csak személyesen nekik, hanem az emberiségnek is nagy szüksége volt arra, hogy ők ketten találkozzanak. S mivel az Istennek van stílusa, ezért az első korszakos kinyilatkoztatáshoz köthető utolsó különleges emberi leszármazott és a második korszakos kinyilatkoztatás első különleges emberi leszármazottja találkozott egymással. Megszerették egymást, ami aztán az emberiségnek is javára vált, mivel ők ketten jelentős mértékben járultak hozzá az európai műveltség megteremtéséhez.

Az első korszakos kinyilatkoztatás fennmaradt kultúrája és a második korszakos kinyilatkoztatás műveltsége először Ádámszon és Ratta révén kezdett összekapcsolódni a társadalom csoportszintjein. Időben kicsit később, a második Kerttől keletre található elámi nodfiak is egyre kiterjedtebb kapcsolatokat kezdtek kiépíteni az ádámfiakkal, a náluk letelepedett Káin működése következtében.

Visszatérve Ádámszonra. Ádám és Éva e fia megtehette volna, hogy mint nem vétkező egyenesági leszármazott, él a felkínált lehetőséggel és elhagyja a bolygónkat, amint tette ezt a feleségével együtt az első Kertben született összes gyermeke is. (Az ilyen szállítás szeráfok segítségével történik, az anyagi test átalakítását követően (51:2.2; 51:2.4; 75:6.3)

Ádámszon azonban nem akarta egyedül hagyni a szüleit az Urantián, „(…) nem akart elmenekülni a nehézségek vagy a veszélyek elől (…)” (77:5.4).

Bár így döntött, azonban nagyon megviselte, és felkavarta az, hogy a felesége és mind a 32 gyermeke egyedül hagyta őt. Ez volt Ádámszon egyik nagy vesztesége, mielőtt találkozott Rattával, de nem az egyetlen. Ádámszonnak is szembesülnie kellett a szülei vétkével, és ő is végig küszködte a vándorlással járó nehézségeket, amíg eljutottak a második Kert mezopotámiai helyszínére. Kivette részét az új Kert védelmi és építési munkáiból, valamint az ezzel járó kényelmetlenségekből is.

De Ádámszonra ezeknél komolyabb kihívás várt. Ha már itt maradt, és nem hagyta el a bolygót, Ádám első örököseként ki kellett találnia, hogy miként tudja a legtöbbet a legjobb módon kihozni a vétek nyomán kialakult helyzetből. Ádámszon maradhatott volna a szüleivel és támogathatta volna az ő mezopotámiai terveik kivitelezését. De ő másképp döntött, amiben én – a későbbi gyümölcsök ismeretében – isteni közrehatást is látok.

Fontos tudni, hogy Ádám és Éva megérkezésekor a nodfi műveltség már jó ideje hanyatlóban volt, valamint azt, hogy a vétek után a bolygónknak már nem maradt törvényesen működő műveltség központja.

 

2) Tudhatta-e a mennyei Atya, hogy Éva és Ádám el fog bukni? Az érintett szereplőket és a lázadás csillagrendszeri viszonyait az ötödik korszakos kinyilatkoztatás által megismerve, úgy gondolom, láthatták ennek az esélyét. Természetesen a mennyei Atya nem akarta, hogy Ádám és Éva elbukjon, azonban Ádám és Éva nem volt tökéletes, és aki tőrbe csalta őket, elszántabb volt a rosszban, mint amennyire e pár bölcsebb és kitartóbb tudott maradni a törvényes működésben.

Mindemellett, Ádám és Éva tudta, hogy mit és milyen körülmények között vállal a bolygónkon (75:7.4; 51:3.4).

Az Atya és Jézus azért is gondolhatták, hogy a mi Ádámunknak és Évánknak 50 %-nál nem sokkal több esélyük van a törvényes működésre, mivel ismerték és átlátták a csillagrendszerünk lázadó bolygóinak helyzetét. Tisztában voltak azzal, hogy nem csak a bolygóhercegeknek van esélyük a bukásra (53:7.1), hanem az Anyagi Fiaknak és Leányoknak (Ádámoknak és Éváknak) is (72:0.3).

A csillagrendszerünk igazgatási egységgé válása óta 13 bolygó Ádámja és Évája bukott el valamilyen módon (51:1.5), közülük legtöbben a Lucifer-féle lázadás idején. Továbbá az a tény, hogy még mindig 37 lázadó bolygó van a csillagrendszerünkben – vagyis annyi, mint az Isten ellen kezdett lázadás kitörésekor – számomra azt jelzi, hogyha egyszer egy bolygó Isten ellenes lázadáshoz csatlakozó első korszakos kinyilatkoztatója bebetonozza magát az adott világon, akkor a további, törvényesen működő korszakos kinyilatkoztatóknak kis esélyük van arra, hogy azonnal semlegesíteni tudnák őt, valamint az Isten- és emberellenes támogatóit. Még Jézusnak „(…) az Urantiára való alászállása sem söpörte el azonnal a világ korábbi igazgatásában vétett komoly hibák ideigvaló következményeit.” (50:6.5) A Jézus elmenetele után érkezett Igazság Szellemének komoly munkát kell végeznie, hogy az emberek az egyetemes igazság részeként ismerhessék fel a saját igazságukat és kivívják szabadságukat a bolygónk főlázadójával szemben, aki az emberi kiszolgálói révén az elmúlt 70 évben is azon igyekezett, hogy a világunk szabadság hozójának tüntesse fel magát.

Ha csak abból indulunk ki, hogy egy lázadó evolúciós világon milyen kicsi a fallal körülvett Édenkert területe a bolygó többi területéhez képest, amit a lázadó tart a befolyása alatt, akkor rögtön látszik, hogy egy bolygó Ádámjának és Évájának igen nagy bölcsességre és kitartásra van szüksége ahhoz, hogy ne hibázzon, vagyis ne vétkezzen.

Az a tény, hogy még mindig annyi lázadó bolygó van a csillagrendszerünkben, mint a Lucifer-féle lázadás kitörésekor, azt jelzi, hogy ama bolygókon, melyeken az Anyagi Fiú és Leány, vagyis a bolygó Ádámja és Évája nem lázadt fel és nem is vétkezett, az első korszakos kinyilatkoztató lázadót nem sikerült kiszorítani, vagy teljesen semlegesíteni. Ennek egyik oka az lehet, hogy a nagy megtévesztő nem szeret nyílt lapokkal játszani, viszont nagyon szeret másokat összeugrasztani. Szerencsére az ötödik korszakos kinyilatkoztatás elég sok támpontot ad arra vonatkozóan, hogy a mai világban az Isten-, a nemzet-, a család- és emberellenes erő törekvéseit felismerjük, bújjon akármilyen álarc mögé.

Ha a fentiek megfogalmazhatók az ötödik korszakos kinyilatkoztatás és a megszerzett élettapasztalatok alapján, akkor az Egyetemes Atya és Jézus bizonyosan látták az Ádámok és Évák küldetésében rejlő kockázatokat egy korábban lázadás útjára lépett bolygó esetében. Amíg nincs végső ítélet a Lucifer-féle lázadás ügyében, addig sajnos, a lázadó első korszakos kinyilatkoztató is az adott bolygón tartózkodhat és szervezkedhet, ha ezt a bolygón lakó emberi faj engedi neki.

Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás terjedőben levő igazságai által olyan fény világítja meg a jelenkor történéseit, mely a gondolkodó emberek számára lehetővé teszi a tisztánlátást és a helyes cselekvést.

 

3) Ádámszon jól látta, hogyha a második Kertben marad, akkor csak segítője, másodhegedűse lehet az apja és az anyja vétek utáni anyagi és szellemi vállalkozásának.

Az várható volt, hogy Ádám és Éva, a testük biológiai adottságainál fogva túl fogják élni Ádámszont, és az elsőszülött fiuknak nem marad elég életideje a második Kertben való önálló működésre. Egy törvényesen fejlődő bolygó Ádámja és Évája, az életfa termését és levelét fogyasztva „(…) végtelenül hosszú ideig élhet a bolygói küldetés során, de a gyermekeik nemzedékről nemzedékre egyre rövidebb élettartammal fognak rendelkezni.” (51:1.8)

S így is lett. Ádám 530 évet élt a bolygónkon. 117 évet az életfa termését fogyasztva, 413-at pedig úgy, hogy már emberré fokozta le magát a társával együtt. Éva összesen 511 évet élt a földünkön, ebből 394 évet az életfa támogatása nélkül (76:5.5; 74:8.14). Ádámszon a szüleinél kevesebb ideig, vagyis csak 396 évet élt emberi testben a bolygónkon (77:5.7).

Ádámszon amiatt is a saját útját választotta, mert „(…) a második Kert közösségeit távolról sem találta kielégítőnek.” (77:5.4) Hogy ennek mi lehetett az oka, nem tudom. Talán a nodfiak és az ádámfiak közötti ellentét és az, hogy a korlátlan személyes szabadság zavarodott eszméi ide is begyűrűztek (75:5.9; 74:5.6). A lényeg az, hogy Ádámszon úgy döntött, megkeresi a gyermekkori álmainak színterét. E vidéken, melyről Van és Amadon oly sokat mesélt neki, kezdett Ádámszon saját anyagi-szellemi vállalkozásba. E téren Ádámszon, az ő társával Rattával, igen eredményes lett. Egy olyan életteret szerveztek újjá, melyről a kinyilatkoztatók is az igazság és pártatlanság új, független központjaként beszélnek (77:5.7).

Ádámszon feltehetően úgy gondolkodott, hogy nem hagyja veszni és leépülni azokat a településeket, melyeket Van és Amadon felügyelt, mielőtt az első Édenkert megépítésébe kezdtek. Ezeken a településeken Van és Amadon népe békében élt együtt azokkal a nodfi leszármazottakkal, akik felismerték, hogy az őseik Isten ellen kezdett lázadásban voltak bűnösek. Ádámszon 123 éves volt, amikor 27 kísérőjével együtt megtalálta azt a vidéket, melyet Van és Amadon 203 évvel korábban elhagyott. A 123 éves kor, Ádámszon ismert, 396 éves életidejét figyelembe véve azt jelenti, hogy az akkori testi állapota egy mai 30 éves férfiember fiatalságának felelt meg, amennyiben feltételezzük, hogy ez a mai férfi 90 éves koráig fog élni.

A kinyilatkoztatók közlése szerint, Ádámszon és a társai „az egyik legkeletebbre fekvő régi vanfi településre” (77:4.13) érkeztek meg, mely a Kopet-dag hegység előterében lehetett. Ugyanis Van és Amadon hajdani „országa” a Kopet-dag hegység déli előterétől a Van-tó környékéig terjedt, mely terület a mai észak-iráni térséget és Törökország dél-nyugati vidékét foglalta magába (73:1.6). Ez a terület – különösen a Kopet-dag hegység előtti rész – vált az ádámszoni leszármazottak műveltségközpontjává. Sőt, Kr.e. 198.000 és Kr.e. 35.914, vagyis Ádám és Éva megérkezése előtt, nagy valószínűséggel ez a terület volt „a világetika és a világműveltség” (73:2.1) hegyvidéki központja is, az Isten mellett kitartók és az ellene való lázadást elutasítók bázis területe. Korábban e hegyvidéki központot, kicsit keletebbre és délebbre fekvőnek gondoltam, de az újonnan összevetett adatok egyértelművé teszik a fent írt behatárolást.

Mint majd látni fogjuk, sok igazság, felismerés és gondolat, melyet a későbbi görögök hagytak ránk, eredetileg a Kopet-dag hegység déli vidéke és a Van-tó közötti területről származott.

 

4) Véleményem szerint, Ádámszont a Gondolatigazítója is bátorította és ösztönözte, hogy felkeresse a gyermekkorában hallott történetek eredeti helyszínét. A következő miatt gondolom azt, hogy e téren isteni közbeavatkozás is történt.

Ádámszon hat éves volt, amikor Van és Amadon elhagyták a bolygónkat (74:5.1-2). Azonban a bolygó elhagyásának idejéig Van és Amadon sokat mesélt az értelmes és fejlett képzelőerővel bíró kis Ádámszonnak az ő korábbi, hegyvidéki otthonukról (77:5.2). Ádámszon Gondolatigazítója pedig nem hagyta, hogy e történetek és azok érzelmi felhangjai feledésbe merüljenek, hanem a vágykeltés érdekében újra és újra Ádámszon emlékezetébe idézte azokat. Az emberiségnek ugyanis nagy szüksége volt arra, hogy Ádámszon, Van és Amadon örökébe lépjen, sőt ennél többet is tegyen.

 

Ádámszon és Ratta társulása a következő nyereségekkel járt az emberiség számára:

 

a) A második Kerttel párhuzamosan egy új műveltségközpontot hoztak létre.

 A két központ közötti kapcsolat folyamatos volt és egyre szorosabbá vált.

  • Ádámszon és Ratta hétévenként rendszeresen ellátogatott a második Kertbe (77:5.7).
  • Később pedig Ádám és Ádámszon leszármazottai Mezopotámia felső, magasabb fekvésű területén „(…) találkoztak, kereskedtek és társadalmi szinten is keveredtek.” (81:1.7)

 

b) De Ádámszon és Ratta találkozása tette lehetővé az emberi fejlődés támogatása szempontjából fontos második közteslény csoport létrehozását is (77:5.6).

 

c) Míg Kr.e. 12.000 körül Kréta szigetét Káin leszármazottai foglalták el, addig az ettől északra fekvő területek első görög lakói Ádámszon népéhez tartoztak.

Kr.e. 10.500 táján, az ádámszoni leszármazottak közül 375 ember vált a görögök első letelepedett őseivé. „A görögök ezen ősapjait Szátó, Ádámszon és Ratta egyenes ági leszármazottja vezette nyugat felé.” (80:7.3) „Ádámszon e kései fiai hordozták a kiemelkedő fehér emberfajta akkoriban legértékesebb vonásait. Nagyfokú értelemmel rendelkeztek és külsőre ők voltak a legszebb emberek az első Éden kora óta.” (80:7.4)

 

Az ókori görögök „(…) minden művészetének és tehetségének alapját két személy leszármazottainak közvetlen öröksége képezte (…)” (80:7.5) s e két személy, Ádámszon és Ratta volt. „Nem csoda, hogy a görögök olyan mitológiai hagyományokat őriztek, miszerint ők közvetlenül az istenektől származnak és ők maguk is emberfeletti lények.” (80:7.5) A korabeli felfogás az ádámszonfiakat is az „eleitől fogva hatalmasok között” (77:5.9) tartotta számon.

 

d) A „Kopet-dag alsó előhegységében, más-más időszakokban négy különböző műveltség nőtt ki egymás után, melyeket az ádámszoni leszármazottak négy különböző csoportja alakított ki. E csoportok közül a második elvándorolt Görögország és a földközi-tengeri szigetek felé.” (77:5.10) Erről volt szó az előbbi pontban.

Ha az ádámszoni leszármazottaknak négy egymást követő műveltsége virágzott, melyek közül a második Kr.e. 10.500-ig állt fenn, akkor ezt követően a Kopet-dag déli előhegységében még két, ádámszoni leszármazottak által létrehozott műveltségnek kellett kibontakoznia. Ha a további közléseket jól értelmezem, akkor az ádámszoni leszármazottak megmaradt csoportjai Kr.e. 3.000 és Kr.e. 2.000 között hagyták el végleg a térséget, és a korábbi életterüket andonfi eredetű lovas népeknek engedték át. Az elvándorolt ádámszoni leszármazottak egyik része – csakúgy, mint a görög népcsoport korábbi megalapítói – az Égei-tenger térségét a Balkán-félszigeten keresztül érte el (80:9.6). Más részük déli irányba ment és keveredett a folyóközi térség új hódítóival.

Ugyanis Ádámszon és Ratta kevert leszármazottai ott voltak a Mezopotámiából kivándorolt anditák helyére érkező népek között is, és részt vettek az ott hagyott kulturális parázs újjáélesztésben (78:8.4). A ma általános történelemismeret és felfogás e népeket tartja a Tigris és az Eufrátesz közötti terület magas műveltséget felmutatni tudó első lakóinak.

A görögök részben megőrizték „Ádámszon és az anditák korának hagyományait” (98:1.1) és tanításait (90:3.9). Értelmi adottságaik, csillagászati ismereteik, hajózó bátorságuk és technikai tudásuk a nodfi és ádámi műveltséget egyesítő ádámszoni leszármazottak örökségén alapult. Ennek ismeretében talán nem tűnik nagy rejtélynek, hogy Ádámszon kései, kevert leszármazottai miként voltak képesek elkészíteni az antikütherai óraként ismert, csillagászati események előrejelzésére szolgáló szerkezet bronz alkatrészeit. Egyébként a bronz előállításának, vagyis a „(…) réz és az ón vegyítésének módját a turkesztáni ádámszonfiak egyike fedezte fel, akinek a rézbányája történetesen egy ónlelőhely mellett helyezkedett el.” (81:3.5) A bronzművesség Kr.e. 9.000-ben már jelen volt Turkesztánban (81:3.4).

Tehát mindaz, amit a görögöknek köszönhetünk – művészetek, tudomány, gondolkodásmód és ezek terjesztése a kereskedelem és a Földközi-tenger medencéjében alapított gyarmatok révén – eredetében Ádámszon és Ratta népétől származik (80:7.13; 80:7.5).

 

e) Ádámszon és Ratta, a 67 közös gyermekük révén a világ későbbi nagy vezetőinek leszármazási ágát is elindította (77:5.6).

 

f) Továbbá Ádámszon kései leszármazottai részt vettek a Melkizedek-féle harmadik korszakos kinyilatkoztatás tanításainak terjesztésében nyugaton és keleten egyaránt (93:7.2).

 

g) De még a szellemileg fejlett emberek glóriával való ábrázolásának meghonosítása is Ádámszon leszármazottaitól ered (74:6.5).

 

Ádámszon tudatosan végezte az általa ismert teljesebb igazság hirdetését és ténylegesen a magasabb szellemi, értelmi és fizikai életszínvonal elterjesztéséért dolgozott. A világ jobbá tételére törekedett (77:5.8).

„Az akkori korszak vívmányai közül több minden szunnyadó formában maradt fenn, magukban hordozva a későbbi európai polgárosodás kibontakozásának lehetőségét.” (77:5.9)

 

 

A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása: Az Urantia Írások

 

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Keletkezés hónapja:

Nyelv: