Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás közlései alapján igyekeztem összeszedni azokat a célokat, melyeket Jézus – a negyedik korszakos kinyilatkoztató – a földi működése során el kívánt érni, illetve azokat az elveket, melyek szerint működött.
Cél alatt azt értem, amiért Jézus a földi alászállását vállalta, amit a lejövetele által meg akart valósítani. Működési elven azt értem, amihez Jézus igazodott, amihez tartotta magát a céljai elérése érdekében.
A Mester az alászállásának működési elveit a hitelessége és a sikeressége elősegítőinek tekintette. Azonban ezek egy korszakos kinyilatkoztató Istenfiú működési elvei, és a nemzetek mai polgárai nem alkalmazhatják egy korszakos kinyilatkoztató minden egyes működési elvét a saját személyes életükben.
Jézus például vállalta, hogy földre szállt Teremtő Fiúként nem fog megnősülni, nem alapít hozzá köthető emberi leszármazási ágat a bolygón. Ezt, és a többi működési feltételt azért vállalta, hogy a földi életének mintájáról és az átadott tanításáról – mint lényegről – minél kevesebb körülmény terelje el a figyelmet.
Vagy itt van az a tény, hogy Jézus nem politizált. Ő, aki az Egyetemes Atya jellemét és szeretet akaratát mutatta be, nagyon vigyázott arra, hogy a magatartása miatt az emberek ne társíthassanak az Atya személyéhez olyan tartalmakat, melyek nem köthetők az Első Forrás és Középpont személyiségéhez, isteni természetéhez. Egy fejlődő bolygón élő ember azonban közösségi lény is, akinek nem csak a saját jellemfejlődése van a kezében, hanem állampolgárként társadalmi felelőssége is van. Ha Jézus részt vesz a saját mennyei közösségeinek életében (a vele egyenrangú Teremtő Fiak találkozóin, vagy a neki alárendelt helyi világegyetem őt is illető közösségi eseményein), akkor miért ne tehetnék ezt a Jézust képviselni akaró földi hívők a saját közösségeikben.
A korszakos kinyilatkoztatók többször is hangoztatják, hogy a hívő ember hasznos közösségi ember is, aki tevékenyen részt vesz a saját közösségei életében. Ezért a választások idején mindig érdemes megvizsgálni a politikai közösségek tevékenység gyümölcseit, hogy van-e közöttük olyan csoport, melynek gyakorlatban is bizonyított törekvései további támogatást érdemelnek, mivel a békén és a közösség jólétén munkálkodik. Egy olyan világhelyzetben, melyben a gonosz erő a bolygónk feletti hatalom megszerzésére törekszik, azt a közösségi összefogást támogatni, mely a Jóisten nevében cselekszik az emberekért, igencsak helyénvalónak látszik.
Mert hát ki vezesse a szellemi és értelmi szempontból is fejlődő társadalmakat? Nyilvánvalóan olyan személyek, akik hisznek abban, hogy ez a fejlődés Isten által is támogatott útja. S kikből fog állni az a társadalmi többség, melynek akaratából megválasztják az erre törekvő képviselőket?
I. Jézus földi alászállásának céljai:
1) Az alászállás Jézusra vonatkozó célja
Az ember tökéletes megértése személyes tapasztalás által (120:1.7). Erre feltétlenül szükség volt azért, hogy Jézus megkaphassa a saját világegyeteme feletti főhatalmat. Jézusnak mellérendelt módon – velük együtt élve – kellett megismernie a maga által teremtett és szervezett világegyetem személyiséggel bíró lényeit.
2) Az alászállás emberekre vonatkozó célja
Az Isten bemutatása az embernek.
3) Az alászállás Egyetemes Atyára vonatkozó célja
Az ember bemutatása az Istennek.
A második és a harmadik cél által Jézus megmutatta, hogy az Isten keresi az embert és megtalálja, valamint azt, hogy az ember is keresi az Istent, mielőtt megtalálja Őt (120:2.8).
4) Az alászállásnak a Lucifer-féle lázadásra vonatkozó célja
Jelentősége van annak, hogy Jézus a maga részéről ember képében zárta le a Lucifer-féle lázadást. Azon teremtett lény képében, akik közül a lázadó sajnos sokakat megtévesztett. Ez a lezárás elvi jellegű volt és két dolgot jelentett.
Az egyik által Jézus kifejezésre juttatta, hogy az Istent ismerő ember elutasít mindenfajta egyezkedést és megállapodást a lázadókkal /Lukács szerint való evangélium 4:3-12/. A lázadás elvi szintű lezárásának másik jelentése pedig az, hogy Jézus egyértelműen kifejezésre juttatta, nem kíván a lázadás vezetői felett ítélkezni, mivel azok többször is elutasították a megbánást és a megbocsátást. Ezért Jézus a lázadók feletti ítélkezés jogát nála magasabb Bíró kezébe adta át (134:8.7).
5) Jézus feladatul adta magának, hogy a második cél megvalósulása érdekében az ember szellemi természetének felszabadításán fog munkálkodni és az embereket is erre fogja bátorítani. Ezért igyekezett értelmet megvilágosítani, félelmektől megszabadítani, és segédkezni az emberek fizikai jólétének biztosításában (120:2.5).
Szintén a második cél megvalósulása érdekében Jézus bemutatta az eszményi vallásos életet (120:2.5). Ezzel nem másolandó példát, hanem ösztönzést kívánt adni (120:2.7).
Az alászállás eredményes teljesítése együtt járt
- egy fejlődési korszak lezárásával,
- az addig alvó, de továbbélésre alkalmasnak mutatkozó lelkek fél-anyagi testekben történő feltámadásával,
- és a következő fejlődési korszak megnyitásával, melyet a Teremtő Fiú Igazság Szellemének munkálkodása jellemez (120:2.4).
II. Jézus a következő működési elvekhez tartotta magát korszakos kinyilatkoztatóként:
1) Önkéntesség
A földi alászállása a saját önkéntes döntésén alapult (120:1.5).
2) A saját akaratának az Atya akarata alá való rendelése
Jézus az egész földi alászállása során tartotta magát ahhoz az elhatározáshoz, hogy a saját önálló akaratát alárendeli a mennyei Atya akaratának. Vagyis Jézus úgy élte az életét a Földön, ahogy azt a mennyei Atya is tette volna a helyében (136:4.9). Azonban, mivel két önálló személyiségről van szó, és az Atyának van megengedő akarata, ezért a mennyei Atyáról mutatott kép bőségesen átitatódott a földön a jézusi személyiség színekkel. Tény, hogy az Atya teljesen a magáénak látta Jézus földi működését, gyönyörködött abban, akivé vált és amint működött (135:8.6; 158:1.10).
Jézus a földi alászállása során való működését a közte és a mennyei Atya közötti töretlen, bensőséges kapcsolatra építette. Jézus hittel és bizalommal fordult a mennyei Atya vezetése felé (120:1.3).
3) A szükséglet kielégítés és az önvédelem természetes útjának választása
Jézusnak három mód is rendelkezésére állt ahhoz, a földi életének szükségleteit kielégítse és a testének védelmet biztosítson.
- Az első lehetőség a mennyei seregek igénybe vétele.
- A második a saját mennyei képességeinek alkalmazása.
- A harmadik pedig a természetes, tevékeny, körültekintő emberi működés.
a) Jézus úgy döntött, hogy az Atya akarata ellenében nem fogja igénybe venni a mennyei seregeket és a saját mennyei képességeit más javára, illetve a saját szükségleteinek biztosítása és a személyes védelme érdekében. Vagyis a földi igényeit természetes, emberi úton fogja kielégíteni és a munkáját is így fogja végezni. Úgy döntött, „(…) hogy az életművét a természeti törvénynek megfelelően és a létező társadalmi szerveződéssel összhangban szervezi és hajtja végre.” (136:6.2) Vagyis az Atya akarata ellenében Jézus semmilyen csodát nem akart tenni.
Tehát Jézus nem kívánt igénybe venni mennyei eredetű közreműködést, csak akkor, ha azt a mennyei Atya is akarta, illetve az igénybevétel nem volt a mennyei Atya akarata ellenére. A kapernaumi tömeges gyógyítás előtt Jézus így imádkozott: „Azért jöttem a világra, hogy kinyilatkoztassam az Atyát és megteremtsem az ő országát. E célból éltem az életemet eddig az óráig. Ha tehát Ő is úgy akarja, aki engem küldött, és ha ez nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy magamat a mennyországról szóló örömhír terjesztésének szenteltem, akkor szeretném egészségesként látni a gyermekeimet (…)” (145:3.9).
b) Jézus azt a természetes módot mutatta be, mely által az ember belső békét élhet meg és biztosíthatja a lelkének túlélését. Jézus azt akarja, hogy a követői túlélővé váljanak és eljussanak a Paradicsom központi Szigetére. Ehhez pedig minden döntés hajdan és most is az egyes ember kezében van. Jézus bölcsen úgy döntött, hogy a belső erőforrás biztosításának és a jóra történő vezetésnek azt az útját kínálja fel, melyet minden ember igénybe tud venni, aki őszintén az Atyához fordul. „Jézus elhatározta, hogy a mennyországot az emberek szívében alapítja meg természetes, rendes, összetett és fárasztó módszerekkel, éppen olyan módszerekkel, amilyeneket a földi gyermekeinek később alkalmazniuk kell a mennyország bővítése és kiterjesztése során.” (136:8.6)
Jézus tisztában volt azzal, hogy az ő követése előbb-utóbb olyan bölcsességre vezeti majd el az emberek nemzedékeit, amely által maguk is képesek lesznek egyfajta földi mennyország létrehozására, a fény és élet fejlett világának megteremtésére a bolygón.
c) Jézus maga is alkalmazta az okosság és óvatosság együttes elvét, mely a földi körülmények között óvja az embert a kiszolgáltatottságtól. Például, nem szórja a szellemi gyöngyeit azok elé, akiket csak ingerelne általuk. Jézus okossága és óvatossága abban is megnyilvánult, hogy sem kérdések által, sem pedig ténylegesen nem tudták megfogni az ellenfelei. Maga is alkalmazta azt, amit a követőinek tanácsolt: „Legyetek ravaszak, mint a kígyók, de ártalmatlanok, mint a galambok.” (140:8.13) Végül a Mestert csak akkor tudták elfogni, amikor engedte ezt. De Jézus még az úgynevezett tárgyalása során is okos volt (a) és a kereszten is szelíd (b).
a) „Barátom, ha rosszat mondtam, szólj a rossz ellen; de ha igazat szóltam, akkor miért kell megütnöd?” (184:1.6)
b) „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” (187:2.4)
4) A népszerűség és az emberek befolyásolásának elutasítása
Jézus nem tört népszerűségre, nem kívánt a maga számára politikai vagy gazdasági sikert azért, hogy azt az emberek befolyásolására, megnyerésére használja (136:8.8). Pedig minden képessége megvolt volt ahhoz, hogy így tehessen. Jézus ma is ahhoz tartja magát, hogy az embereknek magukban és őszinte elhatározás révén kell döntést hozniuk az Istennel kapcsolatban.
Jézusnak a kora vallási felekezetei és politikai pártjai kapcsán megfogalmazott hitvallása a következő volt: „Arra törekszünk, hogy mindet megnyerjük, de mi egyik sem vagyunk közülük.” (137:7.5)
Mivel Jézus tudta, „(…) hogy a mennyország azzal van összefüggésben, hogy az emberek szívében legyőzessen a rossz, és hogy ez tisztán szellemi természetű dolog (…)” (136:9.2), ezért követhető tanító akart lenni és nem irigyelt király.
Jézus arra törekedett, hogy az életének ösztönző mintája és tanítása minden vallás és minden nép közös örökségévé váljon, ezért nem kívánt tiszteletfajtát vagy vallást alapítani (120:3.6). Jézus a bármely korban élő egyént szólította meg és hívta a követésére.
5) Jézus „(…) tanításai az egyénre vonatkoznak, nem az államra.” (140:8.5)
Viszont Jézus a büntetést a közösség, az állam, a szellemi felsőség dolgává tette. Bár arra oktatta az apostolokat, „(…) hogy ne álljanak ellent a rossznak, ne harcoljanak az igazságtalanság vagy a sérelem ellen, de a rosszcselekedetekkel szemben nem a közönyös türelmet tanította. Ezen a délutánon világossá tette, hogy helyesli a gonosztevők és bűnözők közösség általi megbüntetését, és hogy a polgári kormányzatnak néha erőt kell alkalmaznia a társadalmi rend fenntartása és az igazságszolgáltatás érdekében.” (140:8.4)
6) A rossz jóval történő legyőzése
„A rosszat nem lehet bosszúval helyrehozni. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a saját fegyvereivel harcoltok a rosszal.” (140:8.7)
Jézus a céljait igenlő, tevékeny hozzáállás által valósította meg (120:3.5). Nem a rossz tiltását, hanem a helyes megtételét hangsúlyozta. A rosszat ugyanis nem lehet rosszal – vagyis szemet szemért módon – megszüntetni.
„Jóval viszonozni a rosszat, az ember akaratának kinyilvánítása a helyzet uralása céljából, legyőzni a rosszat a jóval – az igenlő jellegű és helyes módszer.” (159:5.14)
Példa: „Az egyik apostol egyszer megkérdezte: »Mester, mit tegyek, ha egy idegen arra kényszerített, hogy egy mérföldön át cipeljem a csomagját?« Jézus azt felelte: »Ne ülj le zihálva, s közben csendesen morgolódva az idegen miatt. Igazságosság nem ered az ilyen közömbös hozzáállásokból. Ha nem jut eszedbe semmilyen eredményesebb cselekedet, akkor legalább még egy mérföldön át viheted a csomagot. Az biztosan gondolkodóba ejti a becstelen és istentelen idegent.«” (159:5.15)
A rossz jóval történő legyőzésének csúcsán a „szeressétek ellenségeiteket” tanítás áll.
7) Az életmű védelme
a) Jézus azért nem hagyott maga után írásos feljegyzést és azért nem engedte, hogy róla képmásokat készítsenek, mert nem a saját személyére, hanem a gyakorlati életművére kívánt hangsúlyt helyezni. Arra a tartalomra, melyet minden korban az Igazság Szelleme segít kibontani. Jézus ma is azt szeretné, hogy kövessék és nem azt, hogy bálványozzák (120:3.7). Jézus egy megújulni képes, szellemi alapú tanítást akart hátra hagyni, nem kőbe vésettet. „Azért jöttem a világra, hogy kinyilatkoztassam az Atyát és megteremtsem az ő országát (…)” (145:3.9), vagyis a mennyei Atya akaratának elsőségét az emberek szívében.
b) Jézus nem kívánt házassági kapcsolatra lépni és emberi utódot hagyni maga után. Ő minden emberhez jött és nem akart olyan leszármazási ágat maga után hagyni, melynek személyeit rá való tekintettel bálványozzák ahelyett, hogy az Atya akaratának megtalálásában őt követnék (120:3.8).
c) Jézus ügyelt arra, hogy se a kortársai, se pedig az utókor ne vádolhassa őt rokonnak való kedvezéssel, ezért az apostolai közé nem választott senkit a vérrokonai közül.
„Mert aki megcselekszi az én Atyám akaratát, aki a mennyben van, az az én anyám, öcsém és húgom.” (154:6.5)
A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása az Ötödik Korszakos Kinyilatkoztatás részét képező Urantia Írások.