You are here

Három nagy csillagrendszeri lázadás az Egyetemes Atya paradicsomi uralma ellen

A korszakos kinyilatkoztatók közlései szerint, a Jézus által teremtett és irányított helyi világegyetemben három nagyobb felkelés volt, melyek során csillagrendszeri vezetők – s az alárendeltjeik közül sokan – az Egyetemes Atya paradicsomi elsősége és mindenkit szolgáló akarata ellen lázadtak.

Az első nagy lázadás nagyjából 850 millió éve történt. A második körülbelül 700 millió évvel ezelőtt volt, a harmadik csillagrendszeri lázadás pedig 200 ezer éve kezdődött.

A helyi világegyetemünk első és második csillagrendszeri lázadását már lezárták, elbírálták. A harmadik nagy csillagrendszeri lázadás esetében az elbírálás még folyamatban van.

Feltehető a kérdés, hogy miért tartom hitelesnek a magukat korszakos kinyilatkoztatóként bemutatkozókat és az általuk közölt tartalmakat, akár millió vagy milliárd éves múltbeli távlatokra vonatkozóan is.

Azért, mert a földi átlagember által is leellenőrizhető közléseik tartalmában eddig nem csalódtam. A közvetlenül le nem ellenőrizhető közléseiket pedig az ismerhető tartalmakkal és adatokkal összhangban levőnek találtam. Sőt, például a kinyilatkoztatóknak az általunk fekete lyukként ismert csillagászati képződmények mibenlétére és szerepére vonatkozó közlései számomra értelmezhetőbbek, mint a távolról történt megfigyelések eredményei alapján megfogalmazott földi magyarázatok.

Nekem a korszakos kinyilatkoztatók közlései a világ felfedezésében, önmagam és mások megértésében, elfogadásában segítenek. A megértett közlések növelik a békémet, a reményemet és az örömömet. Nem vagyok a magam ellensége, nem akarom feladni a gondolkodást semmilyen tartós bódulatért. Szeretem felismerni azt, ha emberi minőségemben megajándékoznak, és azt is, ha be akarnak csapni. Megítélésem szerint, az immár ötödikként átadott korszakos kinyilatkoztatás tárgyilagos tájékoztatás az emberről és mindarról, ami körülötte van. De úgy is mondhatom, hogy az ötödik korszakos igazság kinyilatkoztatás tárgyilagos tájékoztatás az Egyetemes Atyáról és azokról, akik általa létezhetnek.

 

1) A Teremtő Fiú alászállásai és a csillagrendszeri lázadások

Jézus, az általa teremtett világegyetem eddigi három nagy csillagrendszeri lázadásától nem ijedt meg. A helyi világegyetemünk 400 milliárd éves történelme során (119:0.7), Jézus a saját világegyeteme fölötti főhatalom elnyerése érdekében vállalt teremtményi alászállásait összekapcsolta a lázadástól terhelt térségekbe tett alászállásokkal. Mindhárom lázadás idején az általa teremtett lényekhez teljesen hasonló alakot öltött magára a lét egyre alacsonyabb szintjein, hogy segítsen a károk enyhítésében és mintát mutasson, vagyis képviselje az igazságot, tegye a jót és mindezt vonzó, szép módon. Legutóbb és egyben utoljára éppen a mi bolygónkon, emberhez hasonló alakban.

Az általunk Jézusként megismert Teremtő Fiú hét alkalommal szállt alá, hogy az általa megalkotott világegyetem hét teremtményi szintjét megtapasztalja, és ezáltal a világegyeteme feletti főhatalmat elnyerhesse.

A helyi világegyetemek Teremtő Fiai számára, a saját világegyetemük teljes jogú kormányzására „(…) való felkészülésben és kiképzésben ezek az alászállások jelentik az utolsó lépést ahhoz, hogy e magasztos feladatot isteni pártatlansággal és igaz ítélőképességgel teljesíthessék.” (119:0.4) Bár a helyi világegyetemeket Teremtő Fiak a természetüknél fogva irgalmasak, azonban az alászállások gyakorlati tapasztalásai más módokon is megértőbbé, könyörületesebbé teszik őket.

A hét alászállás során Jézus nem csak azt tapasztalta meg, hogy milyen életküzdelmei vannak a teremtményeinek, de arra is rákényszerült, hogy az Egyetemes Atyát az egyre alacsonyabb létszintek értelmes teremtményeiként értse meg, mint célt és erőforrást. Egy alászállt Teremtő Fiú a teremtményei igényeit személyesen tapasztalva választja ki azt az utat, mely révén az isteni értékeket és azok elérési útját a legjobb módon tudja vonzóvá tenni számukra.

Az alászállásai által, Jézus előtt megnyílt annak a lehetősége, hogy a teremtményi működés hét szintjén megélje és bemutassa, milyen egy tökéletes működésű

  • Melkizedek Fiú,
  • Csillagrendszer Fejedelem,
  • Anyagi Fiú,
  • angyal szeráf,
  • szellemi felemelkedés útját járó zarándok,
  • fél-anyagi létállapotú zarándok,
  • és milyen tökéletessé válhat egy ember, ha olyan jellemet akar magának, mint amilyen az Egyetemes Atyának is van.

Tehát a helyi világegyetemi Teremtő Fiú nem csak a teremtményei hét csoportjának életét tapasztalja meg a világegyeteme feletti főhatalom elnyerése érdekében vállalt alászállásai során, hanem mint közöttük élő, fejlődésre, illetve felemelkedésre is vezeti őket.

Az alászállásaikat teljesítő Teremtő Fiak „(…) megtestesítik mindazt, ami megszerezhető az isteni örökségből és magukba foglalják mindazt, ami a tökéletesített-teremtményi tapasztalásból nyerhető.” (21:4.6)

Jézus alászállásai a következő sorrendben történtek, melyek által fokozatosan a sajátjává tette a teremtményei nézőpontját is:

a) Melkizedek Fiúként működött veszélyhelyzeti szolgálatban 1 milliárd évvel ezelőtt (119:1.3, 119:1.6).

b) Ügyvezető Csillagrendszer Fejedelem volt körülbelül 850 millió évvel ezelőtt, egy fellázadt Csillagrendszer Fejedelem helyett (119:2.4; 119:2.1),

c) Anyagi Fiúként a második korszakos kinyilatkoztató feladatát látta el, miközben egy fellázadt Bolygóherceget is helyettesített, körülbelül 700 millió évvel ezelőtt (119:3.4; 119:0.7).

d) Egy angyali rend tanító szeráfjaként működött körülbelül 550 millió évvel ezelőtt (119:0.7). „Ez idő alatt szeráfi tanító tanácsosként, a ti fogalmaitok szerint személyi titkárként működött huszonhat különböző tanítómester mellett, huszonkét különböző világban.” (119:4.3)

e) Halandói eredetű, szellemi állapotot elért felemelkedő zarándok volt, kicsivel több mint 300 millió évvel ezelőtt (119:5.2; 119:5.1).

f) Fél-anyagi állapotú felemelkedő zarándokként is élt egy ideig, körülbelül 150 millió évvel ezelőtt (119:6.3; 119:0.7).

g) Anyagi testű csecsemőként megszületve, egy teljes emberi életet élt végig Krisztus előtt 7-től Krisztus után 30-ig (119:7.5; 122:8.1-189:1.1).

Így vált a Teremtőnk a teremtményei társává, barátaivá is.

„Miért kellene az embernek azon keseregnie, hogy milyen alacsonyrendű a származása és milyen kényszeredett az evolúciós létpályája, amikor maguk az Istenek is átmennek egy azzal egyenértékű tapasztaláson, mielőtt olyannak tekinthetővé válnak, aki tapasztalatilag kiérdemelte, valamint véglegesen és teljesen képessé vált arra, hogy a világegyetemi területe felett uralkodjon!” (21:4.6)

 

2) Az első nagy csillagrendszeri lázadás Jézus világegyetemében

Az általunk Jézusként megismert Teremtő Fiú első alászállását követően majdnem százötvenmillió év telt el, amikor nagyjából 850 millió évvel ezelőtt, a helyi világegyetem száz csillagvilága közül a 37-es számúban veszélyes helyzet alakult ki. A 37-es csillagvilág száz csillagrendszerből áll, és a 11-es számú csillagrendszer fejedelme viszályt szított, meg nem értésből fakadó elégedetlenségének adott hangot. (Jelzem, hogy egy anyagi értelemben is kifejlődött csillagrendszer ezer evolúciós eredetű bolygót foglal magába. A mi evolúciós eredetű bolygónk a 606-os számot viseli egy másik csillagvilág fejlődő, még nem teljesen kialakult csillagrendszerében.)

A Csillagrendszer Fejedelmek kiváló képességekkel bíró, szabad akaratú intézőknek lettek megalkotva. Esetükben fontos volt az is, hogy értsék az alájuk rendelt személyek gondolkodásmódját. Egy csillagrendszer fejedelem az Egyetemes Atya és az ő Teremtő Fia iránti hűségét tanulás és tapasztalás által alakítja ki magában, míg a teremtmény közeli gondolkodás képessége eredendően a sajátja. Az intézők e magas rendjéből kerülnek ki a Csillagrendszer Fejedelmek és a Bolygóhercegek. A működésük szempontjából fontos, hogy „(…) képesek közel kerülni az értelmes lények alacsonyabb rendű fajaihoz. Az ő esetükben nagyobb a veszélye annak is, hogy eltévelyednek, hogy eltérnek a világegyetemi kormányzás elfogadható eljárásától.” (35:8.15)

„A Csillagrendszer Fejedelmek hűek az elnevezésükhöz; szinte teljesen szabad kezük van a lakott világok helyi ügyeiben. Ők csaknem atya-fiú viszonyban vannak a Bolygóhercegekkel, az Anyagi Fiakkal és a segédkező szellemekkel. A fejedelem személyes hatalma majdnem teljes. E vezetőket nem felügyelik a háromsági megfigyelők a központi világegyetemből. Ők a helyi világegyetem végrehajtói osztálya, és a jogerős rendelkezések végrehajtásának felügyelőiként, valamint a bírói ítéletek érdemi végrehajtatóiként ők jelentik az egyetlen szintet a teljes világegyetemi igazgatásban, ahol a (Teremtő) Mihály (rendű) Fiú akarata ellen fordulás a legkönnyebben és a legkézenfekvőbben csaphat át elzárkózásba és a sajátjogok követelésébe.” (35:9.5)

A Nebadon helyi világegyetem 37-es csillagvilága 11-es csillagrendszerének fejedelme viszályt szított, amit a felettes csillagvilági vezetők, a Csillagvilági Atyák kivizsgáltak és a döntésüket a csillagvilág paradicsomi tanácsosa is jóváhagyta. Azonban ezt a döntést az érintett csillagrendszer fejedelem nem akarta elfogadni, „(…) nem tudott teljesen belenyugodni a döntésbe. Több mint száz év elégedetlenkedés után a Fejedelem a társaival kirobbantotta a Nebadon világegyetemben a Teremtő Fiú hatalma ellen irányuló, egyik legkiterjedtebb méretű és leginkább megrendítő hatású felkelést (…)” (119:2.1).

Amíg a bennünket is érintő csillagrendszeri lázadásról részletes beszámolót kaptunk (53:0.1-54:6.10), addig az első nagy lázadásról a következőket osztották meg a korszakos kinyilatkoztatók.

A lázadó Csillagrendszer Fejedelem neve Lutentia. A helyi világegyetemünk központi idejében mérve húsz nebadoni szabványévig – átszámítva száz földi évig – lázadóként uralkodott a székhely-bolygón (119:2.2; 35:6.1). A csillagvilág irányítói ezt követően rendelték el Lutentia fejedelemszéktől való megfosztását és kérték a helyi világegyetem vezetését, „(…) hogy a lakott világok viszály-sújtotta, összezavarodott csillagrendszerének irányítására új Csillagrendszer Fejedelmet jelöljenek ki.” (119:2.2)

S ekkor átmeneti jelleggel a Teremtő Fiú, a mi későbbi Jézusunk vállalta, hogy a helyéről elmozdított Lutentia utódaként, az új végleges fejedelem kijelöléséig, betölti az ügyvezető Csillagrendszer Fejedelem tisztségét a lázadással sújtott Palonia csillagrendszerben.

„Több mint tizenhét világegyetemi szabványévig (azaz nyolcvanöt földi éven át) e különös és ismeretlen megbízott vezető felelt az irányításért, és ennek az összezavart és elcsüggesztett helyi csillagrendszernek az ügyeit nagy bölcsességgel intézte. Soha egyetlen Csillagrendszer Fejedelmet sem szerettek olyan odaadóan, nem tiszteltek és ismertek el annyian, mint őt. Igazságosan és kegyelemmel tett rendet a felkavart csillagrendszerben, különösen nagy gonddal ügyelve minden alattvalójára, még fel is ajánlotta a lázadó elődének, hogy megosztaná vele a csillagrendszer fejedelemszékét, ha a tiszteletlen viselkedéséért bocsánatot kér Immanueltől (aki az Egyetemes Atya személyes képviselője a Teremtő Fiú udvarában). Lutentia azonban megvetően elutasította a kegyelmi ajánlatot, mert jól tudta, hogy az új és különös Csillagrendszer Fejedelem nem más, mint (a) Mihály (rend helyi világegyetemi Teremtő Fia), éppen az általa nemrégiben megtagadott vezető. A félrevezetett és becsapott követőinek milliói azonban elfogadták a megbocsátást a Palonia csillagrendszer akkoriban Megmentő Fejedelemnek nevezett új uralkodójától.” (119:2.5)

Az átmeneti időszak leteltét követően, amikor a végleges kinevezéssel rendelkező új Csillagrendszer Fejedelem megérkezett, a csillagrendszer lakói szomorúak voltak az adott ideig munkálkodó nemes és jóságos uralkodó távozása miatt. Még az eltévelyedett elődje is küldött neki egy üzenetet: „Pártatlan és igazságos vagy minden cselekedetedben. Bár én továbbra is elutasítom a paradicsomi uralmat, mégis kénytelen vagyok elismerni, hogy igazságos és könyörületes intéző vagy.” (119:2.6)

A fentiekből következik, hogy Lutentia nem tagadta az Egyetemes Atya létezését és a Mindenség jelentős része fölötti, Paradicsom központú uralmának tényét, mint Lucifer, egy másik csillagrendszer lázadó fejedelme. Lutentia csak az Egyetemes Atya isteni rendjét nem akarta elismerni maga fölött valónak és az általa vezetett, Teremtő Fiútól „nyert” csillagrendszere fölött sem. Ha Lutentia tagadta volna az Egyetemes Atya létét és paradicsomi uralmát, az általunk Jézusként ismert Teremtő Fiú nem ajánlja fel számára, hogy közösen, együtt lássák el a Palonia csillagrendszer vezetésének feladatát. Ha Lutentia vállalta volna, hogy tanul a Teremtő Fiútól, akkor később újra ő lehetett volna a Csillagrendszer Fejedelem.

 

3) A második nagy csillagrendszeri lázadás Jézus világegyetemében

A helyi világegyetemünk Teremtő Fiúja a harmadik tapasztalatszerző és szemlélet finomító alászállását összekapcsolta a második nagy csillagrendszeri lázadás rossz hatásainak enyhítésével.

Az általunk Jézusként megismert Teremtő Fiú körülbelül 700 millió évvel ezelőtt, a helyi világegyetem 61-es csillagvilága 87-es csillagrendszerének 217-es számú világán Anyagi Fiú képében – társ nélkül működő Ádámként – jelent meg, és a bolygó bukott vezetője helyett, átmenetileg megbízott Bolygóhercegként járt el.

Aki számára továbbra is kérdés, hogy lehet-e hinni a korszakos kinyilatkoztatók által közölt időadatoknak és tényeknek, annak tudnia kell, hogy a világunkban jelentősen eltér az Egyetemes Atya létezését tagadók és az Isten szeretet akaratát követni akarók működése. A hívők keresik és képviselik az Isten akaratát, a lázadók pedig támadják a hívőket és az isteni akaratot. Így például, ellene vannak a mindenki javát szolgáló békés együttműködésnek. A lázadók nem hisznek a „mindenki énjét” szolgáló törekvésekben, csak a „saját énjük” kedvének kiszolgálásában, amit helytelenül, csak az anyagi létezés keretei között tudnak elképzelni.

A korszakos kinyilatkoztatók ötszázezer éve tanítják a bolygónk lakóit az Isten-ember viszonyról és a létezés azon rendjéről, amit a természeti törvények is kifejeznek, támogatnak. Az Isten ellen lázadók pedig kétszázezer éve minden eszközzel azon igyekeznek, hogy az örök jóra, igazra és szépre vonatkozó reménytől megfosszák az embereket. Az Egyetemes Atyát félelmetesnek, majd nem létezőnek állították be, az örök jó, igaz és szép valósága helyett pedig leépítő bódulatokat erőltetnek. A lázadók egyik jelmondata akár ez is lehetne: „Ne keresd az Istent, ne akarj gondolkodni, fogadd el a bódulatot!”

Mivel a bolygónk Isten ellenes lázadói igyekeznek eltüntetni a korszakos kinyilatkoztatók működésének nyomait, a tanításaikat is átformálják vagy elhallgatják, ezért minden ma élő igazságkeresőnek magának kell eldöntenie, hogy ő annyit ér-e, mint a por, mely majd a testét befedi, vagy rendelkezik lélekkel is, melyet ha nem úgy táplál, mint a testét, akkor képes lesz túlélni a hústest halálát, és a lét magasabb szintjén ébredve folytatja a létezést.

Tehát a mi későbbi Jézusunk, mint egyedül működő Anyagi Fiú, a 217-es bolygó Ádámjaként – helyi időszámítás szerint egy nemzedéknyi időn keresztül – dolgozott veszélyhelyzeti küldöttként. S megbízott Ádámként a fellázadt Bolygóherceg feladatát látta el.

Ennek során a Teremtő Fiú – egy Anyagi Fiú képében eljárva – nagy türelemről, állhatatosságról és hozzáértésről tett tanúbizonyságot (119:3.5).

„E veszélyhelyzeti Anyagi Fiú bűnbánatra és megtérésre késztette a vétkes Bolygóherceget és annak egész törzskarát, és tanúja lehetett, amint a bolygót visszaállítják a paradicsomi rendszerhez hű szolgálatba a helyi világegyetemekben uralkodó rendnek megfelelően. Aztán, kellő időben megérkezett az Anyagi Fiú és Leány ebbe a megújult és megváltozott világba, és amint teljesen felkészültek, mint a bolygó látható urai, a megbízott vagy másként veszélyhelyzeti Bolygóherceg egy nap délben hivatalos keretek között elhagyta a bolygót.” (119:3.4)

Mindez jól mutatja, hogy az a természetes, békés megoldásokat felkínáló őszinte életgyakorlat, mely az Istentől való természetet és életet jeleníti meg, alkalmas arra, hogy más személyeket gondolkodás átalakításra késztessen.

A korszakos kinyilatkoztatók közléseiből tudhatjuk, hogy az Egyetemes Atya által fenntartott fejlődési rend ellen lázadó szellemi intézőket és az ő követőiket, a balgaságuk felismerését és a megtérésüket követően, miután a jóvá igazolást megkapták, a világegyetemi szolgálat más formáiba helyezik vissza (53:9.1; 67:4.7).

Az Anyagi Fiúként történt megtestesülése óta egyetlen Ádám és Éva sem csatlakozott szándékosan a Teremtő Fiú helyi világegyetemi fennhatóságát megkérdőjelező lázadáshoz; „(…) túlságos odaadással szeretik és tisztelik őt, semhogy tudatosan elutasítsák. A legutóbbi időkben már csak a magasabb rendű lázadó személyiségek megtévesztése és álokoskodása vezeti félre az Ádámokat.” (119:3.8) Amint ez megtörtént a mi bolygónk Anyagi Leánya és Fia, Éva és Ádám esetében is.

Egyébként, a Teremtő Fiúnk hét alászállása a teremtményi lét hét helyi világegyetemi szintjére, együtt járt a Háromság létéből fakadó hét akarati jelleg kinyilvánításával is. A Háromság hét akarati jellege jól mutatja, hogy bár a Háromság csoportegység, azonban azt saját akaratú személyiségek alkotják, akik egyedül, és az együttműködés más lehetséges módján is tevékenyek.

A Háromság hét akarati jellege a következőképp értendő, ha a szemléltetés kedvéért az Atya akaratát „A”-val, a Fiú akaratát „B”-vel, a Szellem akaratát pedig „C”-vel jelöljük. Ez alapján a Háromság akarata hét módon nyilvánulhat meg.

  • „A” az Egyetemes Atya akarata.
  • „B” az Örökkévaló Fiú akarata.
  • „C” a Végtelen Szellem akarata, akit a Háromság viszonyában Együttes Cselekvőnek is neveznek, mivel az Atya és a Fiú akaratának kinyilvánítójaként működik. De mivel önálló személyiség is, ezért a saját akaratából képviseli az Atyát és a Fiút.
  • A fenti jelölésből következik a Fiú és a Szellem közös akarati jellege, melynek szemléltető képe a „B + C”.
  • Az Atya és a Szellem együttes akarati jellegét az „A + C” mutatja.
  • Az Atya és a Fiú közös akaratának szemléltető jelölése az „A + B”.
  • A Háromság közös akarati jellegét pedig az „A + B + C” jelöli.

Ez a hét akarati jelleg nyilvánul meg azon Hét Tökéletes Szellem egyedi természetében is, akik a hét nagy, evolúciós eredetű felsőbb-világegyetemi teremtésrész szellemi irányításáért felelnek, mely hatalmas méretű, de egymástól jól elkülönült teremtésrészek egymást követve keringenek a központi világegyetem, és így a Paradicsom Szigete körül is.

A fentiek értelmében, a hét alászállása során az általunk Jézusként megismert Teremtő Fiú

  • Melkizedek Fiúként az Atya, a Fiú és a Szellem egyesített akaratát nyilvánította ki („A + B + C”),
  • megbízott Csillagrendszer Fejedelemként, az első nagy csillagrendszeri lázadás idején az Atya és a Fiú akaratát („A + B”),
  • egyedül eljáró Ádámként, vagyis megbízott Bolygóhercegként a második nagy csillagrendszeri lázadás idején, az Atya és a Szellem együttes akaratát nyilatkoztatta ki („A + C”),
  • angyal szeráfként a Fiú és a Szellem közös akaratát („B + C”),
  • halandó eredetű szellemi felemelkedőként az Együttes Cselekvő, vagyis a Szellem akaratát mutatta meg („C”),
  • fél-anyagi létállapotú felemelkedő halandóként az Örökkévaló Fiú akaratát („B”),
  • és az emberi testhez hasonló alakban történt „(…) alászállás alkalmával az Egyetemes Atya akaratát élte meg, éppen úgy, mint egy húsvér halandó (…)” (119:8.4), mégpedig a harmadik nagy csillagrendszeri lázadás idején („A”).

 (Ma már azt is tudjuk, hogy a kereszthalál nem az Atya akarata volt. Ezt a szenvedést azok okozták Jézusnak, akiknek nem tetszett, hogy az Egyetemes Atya akaratát képviseli.)

Látható, hogy amint az egész világegyetem számára az Egyetemes Atya az első („A”), úgy az Istent még felismerni képes legalacsonyabb létszinten, vagyis az állati eredetű ember szintjén, szintén az Atya jellemének és akaratának a bemutatása a szellemi fejlődésre ösztönző tartalom („A”).

 

4) A harmadik nagy csillagrendszeri lázadás Jézus világegyetemében, a Lucifer-féle lázadás

„E felkelésben több személyiség vett részt, mint a másik kettőben együttvéve(…)” (53:7.9), és ezen Isten ellenes megmozdulásban a mi bolygónk is érintve van.

Jelenleg a Földünkön a liberális világrend megteremtésére irányuló utolsó kísérlet zajlik. E törekvés erőltetői tisztában vannak azzal, hogyha most nem járnak sikerrel, akkor az igazi szándékaik teljesen lelepleződnek és nem lesz több lehetőségük a Lucifert és eszméit dicsőítő hatalmuk egész bolygóra történő kiterjesztésére.

Egyébként, a felsőbb világegyetemi vezetők Lucifert már eltávolították a csillagrendszer fejedelem székéből, és jelenleg egy börtönként szolgáló bolygón tartják fogva több megátalkodott társával együtt, ahol az ítéletükre várnak. Ez azt is jelenti, hogy a csillagrendszerünk központján a lázadás már véget ért. Ez azonban még nem mondható el a lázadásban érintett evolúciós eredetű bolygókról.

Lucifer és elvakult követői részéről az önteltség, az önáltatás és a vétkek sorozata vezetett a bűnben való elmerüléshez. De mivel az eltelt kétszázezer év során csábító ígéretekkel és hamis érveléssel csak 37 bolygóvezetőt sikerült a lázadás mellé állítani a csillagrendszerünk jelenleg lakott 619 evolúciós eredetű bolygójának szellemi vezetői közül, ezért a luciferi működés nyomorúságát hosszantartóan csak ennek a 37 bolygónak a népei – köztük a miénk – tapasztalták meg (53:7.1).

„Luciferről igen keveset hallottak az Urantián amiatt, hogy főhadnagyát, Sátánt bízta meg az ügyeinek igazgatásával a bolygótokon.” (53:1.4)

Belzebub pedig a bolygónk hűtlen köztes teremtményeinek, a fél-anyagi lényeknek volt a vezetője, aki szövetséget kötött a hitszegő bolygóvezetővel, vagyis e világ fejedelmével, Kaligasztiával (53:1.5). Ez utóbbi szellemi személy nevét azért nem ismeri a korunk történelme, mert az idők során a földi kiszolgálói segítségével igyekezett minél inkább háttérben maradni és úgy szervezkedni. A korszakos kinyilatkoztatók szerint Kaligasztia az, akit a bolygónkon „ördög”-nek lehet nevezni (53:1.4).

Annak idején Lucifer kezdte el tagadni az Egyetemes Atya létezését, így a csillagrendszerünkben ő volt az első ateista, és ugyanezt várta el a követőitől is. Lucifer értelmének megbomlását jól jelzi, hogy bár elfogadta a fizikai, az értelmi és a szellemi erők létezését, de ezek eredetére és céljára vonatkozóan nem tudott magyarázatot adni. Lucifer arra törekedett, hogy a fölöttes szellemi értelmekkel való együttműködést megszüntesse. Az első lopása azzal kezdődött, hogy azt a bolygóközösséget, melyet az Egyetemes Atyától és a helyi világegyetem Teremtő Fiújától azért kapott, hogy védje és fejlessze, elkezdte kisajátítani.

Bár Lucifer az elmék egyenlőségét és az értelmek testvériségét hirdette, azonban nem szolgálni, hanem uralkodni akart. Lucifer nem a fejlődésben, hanem a saját hatalmában hitt. Elutasította az elmék fejleszthetőségét és nem ismerte el, hogy a fejlődő értelmek csak egymást szolgálva válhatnak testvérekké.

Lucifer nem fogta fel, hogy a felettes szellemi vezetők miért engedték meg a lázadóknak, hogy az Isten ellenében felépítsék és működtessék a rendszerüket. Ezt gyengeségnek tekintette. Pedig ennek az volt az értelme, hogy minden gondolkodó személy láthassa a Lucifer-féle működési mód élet- és fejlődés ellenes voltát. Az alacsonyabb rendű, de fejlődésre képes értelmeknek – amilyenek például az evolúciós bolygók állati eredettel bíró személyei – saját tapasztalatokra és felismerésekre van szükségük a jó és rossz közötti választáshoz, a személyes elköteleződésük kialakításához. Az evolúciós eredetű értelmek esetében különösen igaz, hogy csak azt hiszik el, amit a kitisztázott ismereteik és a gyakorlati tapasztalataik együttesen igazolnak számukra.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a lázadásnak Istenben való hitet erősítő hatása is van, továbbá a lázadás erővel történő letörése egyes értelmek esetében a lázadókkal való ösztönös együttérzést erősítette volna. Ezekre is tekintettel engedték a felsőbb szellemi vezetők a lázadást kibontakozni és a hatásait megtapasztalhatóvá tenni. Az Egyetemes Atya ellen kezdett csillagrendszeri lázadásokat azért számolják fel lassan, hogy minden kétkedő számára nyilvánvalóvá válhasson, hogy a lázadás által létrehozott viszonyok hazugságokra, kényszerekre és kizsákmányolásra épülnek. Még jelenleg is sok olyan polgár van a bolygónkon, akik nem ismerték fel, hogy mely erőközpont van az Egyetemes Atya ellen, és melyik mellette.

A lázadás, szembe kerülés a mindenség törvényrendjével. A lázadás erőltetése olyan összhanghiányhoz vezet, ami a figyelő értelmek számára leleplezi az Egyetemes Atya elleni lázadás haszontalan, káros voltát.

A személyek szabad akarata lehetőséget biztosít a választásra. A jó vagy a bűn választására is. Azonban az utóbbihoz való ragaszkodás erkölcsileg leépíti az embert, és komoly személyiségtorzulást eredményez. Így például érzéketlenséget az egyén saját örök jövője és mások élete iránt.

Elgondolkodtató közlés a korszakos kinyilatkoztatók részéről az, hogy az Egyetemes Atya elleni lázadás kitörését követően „Lucifer és Sátán ügynökei még a gyermekek felkészítő tanodáit sem kímélték a véglegesrendűek kulturális bolygóján, sőt inkább arra törekedtek, hogy az evolúciós világokról irgalomból kimenekített fejlődő elméket is megrontsák.” (53:7.9)

Itt azon hívő szülők gyermekeinek befolyásolására irányuló kísérletről volt szó, mely gyermekek az Istennel kapcsolatos önálló döntésük meghozatala előtt szenvedtek el testi halált okozó balesetet vagy betegséget, és a hívő szüleikre tekintettel személyesültek újra a magasabb létsíkon azért, hogy fejlődést és tapasztalást követően maguk dönthessenek az örök jövőjükkel kapcsolatban.

Ma a bolygónkon hasonló, befolyásoló és megváltoztató törekvések zajlanak a gyermekek esetében.

A liberális működésmód már a kezdetektől a megtéveszthetők kihasználására épül, és azon igyekszik, hogy semmibe vegye a fejlődés és fejlesztés isteni rendjét.

Pedig a férfi és a nő nélkülözhetetlen tényező az Isten tervében, amit az is mutat, hogy az Egyetemes Atya és az emberi szülők összedolgoznak, és együtt adnak esélyt az újabb, Istent megismerni képes személyeknek arra, hogy kezdettel bíró, de öröklétű akarati tényezőivé válhassanak a valóságnak. Az emberi szülők teremtőként működnek együtt az Istennel egy új személy megjelenése érdekében, akiből – ha az illető is ezt akarja – megismételhetetlenül és örökké csak egy lesz (167:5.7).

 

5) Bár a lázadás még tart a bolygónkon, azonban az Egyetemes Atya személyével és fejlesztési rendjével szembeni ellenállás következményeinek felszámolása már elkezdődött, mégpedig Jézus utolsó, teremtményi testben vállalt alászállásával.

A helyi világegyetemünk Teremtő Fiúja, akit mi Jézusként ismertünk meg, azt követően döntött arról, hogy a mi bolygónkat választja az utolsó, vagyis a hetedik alászállása helyszínéül, miután értesült Ádám és Éva vétségéről. Ez nagyjából 37.800 évvel ezelőtt történt (74:0.1; 74:8.14).

A hét megtestesüléssel járó alászállás által – mely az Istentől az emberig tartó létezés megtapasztalása – a Teremtő Fiúnk jogosulttá vált a helyi világegyeteme feletti legfelsőbb hatalom gyakorlására. Övé lett minden hatalom égen és földön.

A korszakos kinyilatkoztatók közlik, hogy a bolygónk a helyi világegyetem múltban kifejlődött és jövőben kifejlődő evolúciós világai közül a legfontosabb bolygó. Szó szerint: „Az Urantia az egész Nebadon érzelmi kegyhelye, a tízmillió lakott világ legfontosabbika” (119:8.8). Ez a következők miatt van így.

a) Jézus, a helyi világegyetem Teremtő Fiúja a mi bolygónkon tapasztalta meg az értelmes személyiséglét legalacsonyabb szintjét, az állati eredetű emberi létet, és itt nyerte el a világegyeteme feletti főhatalmat.

b) A fentiek miatt a jó és a gonosz erők számára kiemelkedő jelentőséggel bír az, hogy melyikük győz a Földön. Ezért a világunk Isten ellenes lázadói minden gonoszságra elszánták magukat annak érdekében, hogy az Egyetemes Atya és az ő fejlődési rendje ne legyen elfogadott a bolygónkon. Végső soron a világunk Isten ellenes lázadói készek elpusztítani akár a Földünket is, mivel számukra az mindennél, még a bolygó fölötti uralomnál is fontosabb, hogy Jézus tanításai ne legyenek meghatározók az emberiség életében. Persze, ha a megtévesztett embereknek nem is, de a lázadás emberi vezetőinek van fizikai értelemben vett menekülési útja. Az emberiség ma még azért nem mehet a csillagok közé, mert az Isten ellenes lázadók a helyi Napunk egyes bolygóin és holdjain már kiépítették a létüket biztosító hátteret, amit nem szeretnének felfedni. Nem véletlen, hogy hivatalosan még sehol sem állunk az emberrel történő bolygóközi utazások terén. És itt a hangsúly a „hivatalos” szón van.

Az nem kérdés, hogy eljön majd az a kor, amikor az Isten- és emberszeretet fogja meghatározni a világunk történéseit (143:1.4; 195:9.1). Azonban addig a küzdelem azért hosszú, mert a két ellentétes érdekű oldal más eszközöket használ az emberek irányában. Belátható, hogy a kényszerítés és a vonzóvá tétel, valamint az átverés és az igazság képviselése között nagy működésbeli különbség van.

c) Jézus utolsó személyes tapasztalása a teremtményi lét síkján együtt járt a negyedik korszakos kinyilatkoztatás átadásával. Ennek a mi lázadó bolygónkon az lett a következménye, hogy az önzők keresztre feszíttették az egyetemes igazságok szelíd képviselőjét. Így vált a bolygónk a helyi világegyetem érzelmi kegyhelyévé. A környező lakott bolygókon a Földet a Kereszt Világaként ismerik.

d) Továbbá, szintén a bolygónkon történt meg a harmadik nagy csillagrendszeri lázadás szellemi értelemben vett lezárása is. Miben állt ez a szellemi értelmű lezárás? Jézus – emberalakban – visszautasította az Isten elleni lázadáshoz való csatlakozást és mindazok sorsát, akik a felajánlott megbocsátást nem fogadták el, a hetedik felsőbb-világegyetem paradicsomi eredetű ítélőinek döntésére bízta.

e) Egyedül a mi bolygónk bírja a Teremtő Fiú azon ígéretét, hogy a jövőben visszatér majd hozzánk hatalommal és dicsőségben. S ez újra csak azt támasztja alá, hogy a Föld – világegyetemi nevén az Urantia – túl fog élni minden fizikai és szellemi megpróbáltatást.

Jézus atyai működését és nagylelkűségét jól mutatja, hogy „(…) már a luciferi lázadás legelején mentességet ajánlott minden lázadónak. Ajánlatának lényege az volt, hogy miután elnyeri a világegyeteme feletti teljes fennhatóságot, megbocsát mindenkinek, aki őszinte megbánást mutat, és visszahelyezi őket a világegyetemi szolgálat valamilyen formájába.” (53:9.1) Azonban a lázadás vezetői nem, csak a náluk alacsonyabb rendű mennyei lények éltek ezzel a lehetőséggel.

A szabadság azon felfogása, mely kihagyja a számításból a Teremtő és Fenntartó Istent, továbbá az önérvényesítés érdekében alárendelt szerepet szán a társainak, önbecsapás. Az ilyen hozzáállás nem veszi figyelembe azt, hogy mindenkinek azonos joga van az öröklét eléréséhez. Aki ezt tudatosan gátolja, ember- és Isten ellenes. Ha az ilyen törekvést nem követi őszinte megbánás, akkor ez a magatartás megmarad az illetővel szembeni ítélet indokolásának. Bár „(…) az igazságosság sohasem pusztítja el azt, amit az irgalom megmenthet (…)” (54:5.3), azonban „(…) kegyelmet nem erőltetnek azokra, akik megvetik azt (…)” (28:6.7).

A rossz csak a lehetőség szintjén létezik addig, amíg azt nem választják. S aki választja, az konkolyként van jelen a búzamezőben.

Az igaz szabadság és a helyes önértékelés együtt jár. A helyes önértékelés az öntisztelet, vagyis a helyes önszeretet előszobája. A helyes önismeret nem működik azon alapvető ismeretek hiányában, hogy kicsoda az ember és milyen az Isten.

Az ember arra lett teremtve, hogy a hétköznapi életét a legmagasabb elérhető céllal hozza összefüggésbe. Az ember által elérhető legmagasabb cél, a saját Gondolatigazítójával – az Istentől való ajándékrészével történő – egyesülés, majd pedig az Egyetemes Atya örökké tartó felfedezése és megtapasztalása, melyhez az előttünk járó testvéreinktől támogatást kapunk, a mögöttünk haladóknak pedig támogatást adunk. A testvériség kapcsolatrendszere egymás szolgálatán alapul. Az életküzdelmek jó akaratú vállalói mind méltók a támogatásra.

 

A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása az Ötödik Korszakos Kinyilatkoztatás részét képező Urantia Írások.

 

Szerző:

Tárgykör:

Keletkezés éve:

Keletkezés hónapja:

Nyelv: