A fajnemesítés kényes témája

A fajnemesítés kényes témája

Mottó (1): „Az Urantia nagy lemaradását a fény és élet magas bolygói rendeltetési céljának elérése terén a betegséggel, az elfajzással, a háborúval, a sokszínű fajjal és a több nyelvvel összefüggő nehézségek okozzák.” (55:3.21)

Mottó (2): „Az élő ős-sejtanyag válogatott, felsőbbrendű fajtáit féltőn és okosan óvni kell, ha egyszer már megjelentek. A lakott világok többségén sokkal többre értékelik e felsőbbrendű élet-kibontakozási lehetőségeket, mint az Urantián.” (49:1.7)

 

1.

Valamikor a jövőben, amikor már régen világkormány fog működni az emberek bizalmából, napirendre fog kerülni az emberi faj nemesítésének kérdése is. Szükség lesz erre, ha nem akarunk hátrányba kerülni más evolúciós bolygók fejlett lakóihoz képest, s ha eléggé szeretjük a saját fajunkat, igent fogunk mondani az emberiségre váró, még ki nem bontott fejlődési lehetőségekre, az értelmesebb, jobb szellemi felfogóképességgel bíró, életerősebb emberi egyedek jövőbeli társadalmaira.

Viszonylag még kevés tapasztalatunk van a megbízható, embereket szolgáló vezetőkkel kapcsolatban, de szükségszerű, hogy egyre inkább legyenek ilyen tapasztalataink. A fajnemesítés olyan feladat, amely csak a bizalom és az együttműködés légkörében valósítható meg a bolygónkon.

„Mivel az ádámi módszer nem volt képes faji összhangot elérni, ezért most nektek kell rendeznetek a fajnemesítés terén kialakult bolygó helyzetet az alkalmazkodás és a szabályozás egyéb, főként emberi módszerei révén.” (51:5.7) – közlik a kinyilatkoztatók.

Úgy néz ki, hogy nem csak életkísérleti, hanem társadalom kísérleti bolygó is lettünk a történelmünk okán.

Ebben az írásban arra teszek kísérletet, hogy megértsem az emberi faj nemesítésével kapcsolatos felvetéseket az Urantia kinyilatkoztatás alapján, függetlenül attól, hogy miként valósul meg. Mert, hogy egyszer az emberiség tudatosan fog a fajának nemesítésére törekedni társadalmi szinten is, az bizonyos. 

A fajnemesítés tudatos törekvés az emberi faj kívánatos tulajdonságainak megjelenítése érdekében. A fajnemesítés az, amit ha felvállalunk, a jövőbeli utódaink nagyon hálásak lesznek érte. Hiszek abban, hogy a fajnemesítést – az Isten Atyaságát és az emberek testvériségét megélve – úgy is meg lehet valósítani a bolygónk jövőjében, hogy a szaporodásban korlátozott egyének, e visszafogottságukra olyan ajándékként tekintsenek, mellyel hozzájárulnak az emberi faj fejlesztéséhez.

Van-e szükség fajnemesítésre az emberi faj esetében? 

Ha igaz az, hogy az emberi elme minősége „az öröklött képességen alapul” (120:3.9), és „az öröklött sajátságok képezik az egész jellem alapját” (76:2.6), akkor az a kérdés, hogy van-e szükség fajnemesítésre az emberfajták esetében, oka fogyottá válik. Igen, az emberi faj, és annak jövőben megszülető egyedei érdekében helye van az ember hasznos faji adottságai további kibontásának.

A fajkeveredés nem azonos a fajnemesítéssel. A fajkeveredés a különböző fajtájú emberek egyedeinek tetszés, nemi vágy vagy érdek alapján történő keveredése a fajon belül, mely szaporodással, így fajtakeveredéssel is jár. A fajnemesítés ettől eltérő módon tudatos törekvés, az emberi faj kívánatos tulajdonságainak megjelenítése és elterjesztése érdekében. 

Az Urantia kinyilatkoztatás szerint, a „különböző népek keveredéséből erősebb és jobb fajták származnak, amennyiben e különböző fajták felsőbbrendű örökítő tényezők hordozói. Az urantiai emberfajták javára is szolgált volna egy ilyen korai összeolvadás” (64:6.32). Azonban – mint közlik – egy „(…) ilyen kísérlet elvégzése az Urantián a jelenlegi faji körülmények között rettenetes hatású lenne.” (64:6.32)

Az eredmény azért lenne rettenetes hatású, mert a jó vérvonalú csoportokat annyira leépítené, hogy a továbbfejlődésük hosszú időre – esetleg végleg – lehetetlenné válna. A terhelt vérvonalak pedig – amellett, hogy általánossá válnának – nem lennének képesek annyit fejlődni, hogy a bolygó társadalmának szellemi előrehaladását hatékonyan rájuk lehessen alapozni. 

A fajfejlesztés nem fajelmélet. A nők és a férfiak ösztönösen törekszenek minél egészségesebb és értelmesebb társat találni maguknak, és tudatos vágyuk az értelmes és egészséges gyermekek világra hozatala. Pontosabban, minden jóérzésű és józan gondolkodású ember kimondott vagy ki nem mondott vágya az, hogy a születendő gyermeke lehetőség szerint, még nála is szebb, értelmesebb és egészségesebb legyen.

Nem árt tudnunk, hogy az első, magasabb értelmű emberi pár azért tudott fennmaradni és továbbfejlődni az utódaik révén, mert tudatosan nem keveredtek a rosszabb adottságú törzsbeli társaikkal.

Nem fajelmélet, ha nem támogatjuk azoknak az egyéni és csoport vérvonalaknak a fejlődését, amelyek nem fejlődőképesek. Önző érdekből és alaptalanul megbélyegezni embercsoportokat az alacsonyabb rendűség vádjával, mert úgy akarunk bánni velük, ahogy akarunk – fajelméletnek minősül, ami elfogadhatatlan a jézusi erkölcsű ember számára.

A génsebészet nem lehet megoldás az emberi faj nemesítésére. Ha ez megoldás lenne, akkor a kinyilatkoztatók jelezték volna. Úgy gondolom, hogy a jövőben azért nem lehet olyan megoldásként tekinteni a génsebészetre, mint ami az ember értelmi és testi adottságságainak, szellemi képességeinek feljavítója lehetne, mert az ilyen beavatkozás megbontja a fejlődőképes egyedekben hordozott természetes fejlődési és kibontakozási összhangot. 

Úgy néz ki, hogy az emberi faj egyedeiben rejlő kívánatos emberi képességek és fejlődési utak kibontása nem lehetséges máshogy, csak a legjobb adottságú egyedek párosodása révén. De mivel az ember nem tenyésztett lény, meg kell kapnia a párválasztáshoz a választás szabadságát. Ez a választás annál szabadabb, minél több olyan, jó genetikai adottságú egyed van a társadalomban, akik rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, melyeknek a továbbfejlesztése a közösség szempontjából kívánatos.

Ha a fajnemesítés szükséges és kívánatos voltát elfogadjuk, akkor jöhet annak a keresése, hogy ez miként valósítható meg. Mert hát ki az, aki ma hitelesen kimondhatja azt, hogy melyik ember esetében kívánatos az, hogy sok utódja legyen, melyik ember esetében kevésbé kívánatos az utód, és ki az, akinél nem kívánatos az utódnemzés a faj fejlődése érdekében. 

Az Urantia írások egyik üzenete számomra az, hogy a faj egésze szempontjából nem kívánatos vérvonalú, de már létező egyedeket nem kell és nem szabad kiírtani, nem szabad bántani, hanem csak a szaporodásukat lehet korlátozni, illetve megtiltani. Mondom ezt abban a tudatban, hogy akár én is lehetek olyan, akinek a vérvonala nem kívánatos az emberi faj egésze szempontjából. 

Biztos vagyok abban, hogy a jövőnk egyre jobb erkölcsű bolygói társadalmai a faj nemesítésének kérdését bölcsen, szinte mindenki megelégedésére fogják intézni. 

Ne feledjük, az Urantia kinyilatkoztatás inkább íródott a jövő emberi nemzedékei számára, mint a jelenlegi korszaknak. Ha ez így van – mennyivel inkább igaz ez a fajnemesítés témája vonatkozásában.

A mostani helyzetet alapul véve úgy látom, hogy az emberi faj nemesítése egy ideig még nem lesz közbeszéd téma a bolygónk társadalmában, de mivel az ötödik korszakos kinyilatkoztatás foglalkozik vele, én is késztetést érzek rá. 

 

2.

A fejlődés – vagyis a tökéletesedés – általános érvényű isteni parancs. Mivel az emberi faj anyagi szintű létezése még a kinyilatkoztatás által elénk tárt nagyon távoli jövőben sem szűnik meg, ezért az emberi fajnak is ki kell bontania azokat az adottságait, amelyek a selejtező szaporodás révén a létének rejtett lehetőségeiből a faj javára még kibonthatók. Azonban ma azt látom, hogy a jövő emberisége csak akkor fog majd hozzá a saját faja tudatos, mindenkit érintő nemesítéséhez, amikor elkezdi érezni az abból fakadó hátrányt, hogy nem teszi ezt. 

Valószínű, hogy a más evolúciós bolygók nemes emberi fajaival való jövőbeli találkozások és a velük kapcsolatos tapasztalataink vágyat fognak ébreszteni bennünk a saját fajunk nemesítésére.

  • Az egyén fejlődik, ha folyamatosan nyitott arra, hogy felismerje és átalakítsa a korábban talán hasznos, de mostanra már a boldogsága útjában álló régi működésmódjait.

Ennek megvalósulásához arra van szükség, hogy az egyén őszintén keresse az eszményi igazságokat és akarjon is igazodni hozzájuk.

  • A társadalom fejlődik, ha a tagjai között egyre inkább megnyilvánul az atyai módon szerető testvériség. Annak a társadalomnak boldogok a polgárai, akik kölcsönösen szolgálják egymást.

Ennek megvalósulásához arra van szükség, hogy a bolygón egyre több olyan ember legyen, aki éli és tanítja az Isten Atyaságát, valamint az emberek ebből következő testvériségét.

  • És az emberi faj fejlődik, ha a hústesti adottságai egyre jobban támogatják az emberi értelem és lélek kibontakozását a szellemi irányában. Ennek megvalósulásához pedig meglátásom szerint a következők szükségesek:

a) Általános bizalom és a jó erkölcs megléte a bolygó polgárai között, ami magába foglalja a világkormány és a bolygó régiós vezetőinek elfogadottságát is.

b) Az emberi fajnemesítés előnyeinek megismertetése a bolygó polgáraival. Illetve annak bemutatása, hogy 76:2.6 „a jó környezet nem képes komolyabb mértékben segíteni az alsóbbrendű örökségből fakadó jellemgyengeségek legyőzését”.

c) A fajnemesítés hasznosságának bemutatása más bolygók tapasztalatai és eredményei tükrében. (Amikor az Urantián a fajnemesítés általános téma lesz, már ismerni fogjuk több fejlett bolygó ezzel kapcsolatos eredményét és tapasztalatait is.)

d) Annak a módszernek a nyilvánossá tétele, amely által ki lehet választani azokat az egyedeket és embercsoportokat, akiknek a szaporodása és keveredése kívánatos az emberi faj nemesítése szempontjából.

e) Annak hangsúlyozása, hogy a fajnemesítésből való kizárás az értelmes egyedek esetében nem érinti a lelkük túlélésének és szellemi továbbfejlődésének lehetőségét.

Eleinte gondolkodtam a szaporodásban visszafogott egyedek és csoportok társadalom általi ellentételezésén is, azonban úgy látom, hogy egy felsőbb erkölcsöket megélő fejlett bolygói társadalomban erre nincs külön szükség.

 

3.

Mindig is voltak önfeláldozó hősök, akik a társaikért áldozták az életüket. Az Urantia írások ki is emelik az ilyen hősiesség értékét (63:4.4; 78:2.2; 180:1.3). 

Az is önfeláldozás, amikor valaki elfogadja és vállalja a közösség jobb létéért azt, hogy kevesebb gyermeke lesz, mint másoknak, vagy egyáltalán nem lesz gyermeke, bár képes lenne nemzeni illetve kihordani őket. A szaporodásról való lemondás az egyén ajándéka a közösség számára, amint a világra hozatal is ajándék volt a faj két tagja részéről azon egyed számára, aki a faj javára önként lemond a további szaporodásról.

Az emberi fajnemesítés 

  • bizonyosan várható előnyeinek nem ismerése,
  • a kiválasztó módszer alkalmatlansága, 
  • a kiválasztást végzőkkel szemben fennálló bizalmatlanság,
  • a fejlett közösségi jó erkölcs kialakulatlansága – együtt 
  • az erőszakos fajnemesítési programok rossz történelmi tapasztalatainak hangoztatásával, mindig ki fogja zárni a fajnemesítés társadalmi elfogadását.

Az emberi faj nemesítésének vannak értelmi, bölcseleti, mindenségrendi és szellemi szempontjai (55:4.11). Azonban ezeknek mára csak a békés érvényesítése valósulhat meg az Urantia bolygón. A szeretet parancsa az értelem szavát és a megértést részesíti előnyben, nem pedig a kényszert.

Ahogy a kinyilatkoztatók mondják, mivel a „(…) honos fajtáitok fejlesztésére kidolgozott eszményi tervek megbuktak” (51:0.3), ezért „(…) nektek kell tudnotok megállapodásra jutni a kifejezetten alkalmatlan, fogyatékos, elfajzott és közösségellenes vérvonalakat képviselők élőlénytani közösségből való kizárásáról.” (51:4.8)

Jó, ha tudjuk azt is, hogy a bolygónk szellemi felügyelői támogatják „(…) az urantiai emberfajták szellemileg felsőbbrendű fajtaváltozatainak felemelését és megőrzését szolgáló intézkedések bevezetését (…)” (110:4.6).

Milyen közösségi és egyéni előnyök várhatók az emberi faj tudatos nemesítésétől? Röviden: „új sajátságok” és „felsőbbrendű vonások” (82:6.6) megjelenése, magasabb élőlénytani besorolás elérése (51:6.1). Részletesebben:

  • az életerő és a termékenység növelése (82:6.5);
  • nagyobb ellenálló képességű, hosszabb életű emberfajta létrehozása (52:5.9);
  • az értelmi képességek élénkülése (51:6.1);
  • a szellemi felfogóképesség erősödése (51:6.1);
  • az emberi alkotóerők kibontakoztatása (82:6.5);
  • az elfajzottságot újra termelő fejlődési utak lezárása (52:5.9).

Az a tény, hogy a tapasztaltabb Gondolatigazítók gyakran költöznek magasabb rendű emberi elmékbe, azt mutatja, hogy az öröklött emberi adottságok fontos szerepet játszanak a Gondolatigazítók általi kiválasztás és a feladatok meghatározása során (108:1.1).

Szerző
Év

Hozzászólások