Az Urantia könyv olvasóinak találkozója (2019)
2019.07.06., Dobogó-kő
Az első dobogó-kői találkozó sportosra sikerült. Meleg is volt, de még inkább a kb. 10 km-es út, a meredek emelkedők és a veszélyes lejtők tették próbára a résztvevők izmait és mozgáskoordinációs képességét. Épp ekkoriban kezdett érni a málna, így a vadon termő gyümölcs kóstolása is színesítette a programot. A kiadós testmozgás kipihenése és a felfrissülés után kötetlen beszélgetés alakult ki a könyvben foglaltakról.
2019.08.17., Dobogó-kő
A második dobogó-kői találkozó résztvevőit kellemes időjárás fogadta. A könnyű túra és ebéd után a nagyszerű panorámában gyönyörködve zajlottak a beszélgetések. Szóba került többek között a mindenségrend fogalmának tartalma, a paradicsomi minta jelentése, a hét kiterjedésű világmindenség mibenléte. Nagy érdeklődés övezte azt a témát is, hogy miként lehet ott a paradicsomi mag a legelemibb részecskében is. Az eszmecsere során a résztvevők a legalaposabban az egyesület alakításának előnyeit és hátrányait vitatták meg. Eszerint a közösségi szervezet létrehozásának kiemelt céljai között említendő azoknak a kereteknek és jobb lehetőségeknek a megteremtése, amelyek segíthetik az arra vállalkozókat a kinyilatkoztatás igazságainak másokkal való megismertetésében. Ennek érdekében a következő év tavaszáig szükséges a működési célok minél pontosabb megfogalmazása, az egyesület működéséhez szükséges feltételek meghatározása, a várható teendők áttekintése. Az ötletek, felvetések és az időközben felmerülő egyéb témák megvitatása céljából még ebben az évben (ősszel) célszerű találkozót tartani. A jövőben szervezendő nyári találkozók időpontját a tervezhetőség érdekében célszerű volna augusztus 21. napjára tenni.
Hozzászólások