Az Urantia könyv olvasóinak találkozója (2018)

Az Urantia könyv olvasóinak találkozója (2018)

2018.08.25., Aldebrő

Az augusztus utolsó hétvégéjén megtartott összejövetel alapját Jézus urantiai alászállásban eltöltött életének emléke képezte. A kis létszámú találkozó házigazdája ez alkalommal is Tamás és családja volt.

A baráti beszélgetések különösen érdekes részét képezték a kérdezz-felelek viták. A központi témát az emberben lakozó szellemmel való eredményesebb együttműködés kérdésköre alkotta. A vélemények ütköztetése során megtapasztalhattuk, hogy a más nézőpontok és szemléletek megismerése a többi résztvevő számára akkor lehet igazán hasznos és építő jellegű, ha a résztvevők látásmódja azonos.

A központi honlap eddigi szerkesztési elve megerősítést nyert, s ennek értelmében csak olyan cikkek közzétételére fog sor kerülni a jövőben, amelyek szerkesztői változtatás nélkül is tükrözik az Urantia könyv szellemiségét és összhangban vannak annak tényközléseivel.

Megvan a maga ideje a vetésnek, a növekedésnek és az aratásnak is. A könyv azok kezébe adatik majd, akik készen állnak rá. A szélesebb körű olvasói találkozó szervezésre akkor érdemes sort keríteni, ha tényleges igény mutatkozik rá; a jelenlévők egybehangzó véleménye szerint az egyesületi keretek kialakítása jelenleg nem időszerű.

A kora délutáni 30 fok körüli meleg ellenére a programból ebben az évben sem maradt ki a szőlőhegy meglátogatása. Az idei évben korán jött gyümölcsérlelő meleget bő és jó minőségű terméssel hálálta meg a növény. Tudatosíthattuk magunkban, hogy az ág csak a gyümölcsért, a szőlőtermésért él, és nem is tehet mást; nekünk is így kell élnünk, csakis a szellem gyümölcseinek meghozatala céljából: hogy úgy szeressük az embert, ahogy minket szeret az Isten – hogy úgy szeressük egymást, ahogy Jézus szeretett bennünket.

Mindannyian bizakodunk abban, hogy a következő találkozóra nem kell egy teljes évet várnunk. Ha ez az Ő akarata is, akkor hamarosan ismét találkozhatunk.

Szerző
Év

Hozzászólások