A férfi értéke

A férfi értéke

Mottó (1): „E korszak vallási kihívása azoknak a messzire látó és előretekintő, valamint szellemi rálátással rendelkező férfiaknak és nőknek szól, akik a mindenségrendi igazság, a világegyetemi szépség és az isteni jóság kibővített és megfelelően összerendezett korszerű fogalmaiból egy új és vonzó életfelfogást mernek felépíteni.” (2:7.10)

Mottó (2): „Végeredményben az ember hite és nem a tudása szabja meg a viselkedését és határozza meg a személyes teljesítményét. A tisztán ténybeli tudás igen kevés hatással van az átlagemberre, hacsak nem válik érzelmileg hatóképessé.” (99:4.5)

 

A nemek egyenlősége azt jelenti, hogy a férfi és a nő értelmi és szellemi lehetőségei azonosak, a többi különbözőségük pedig egymást kiegészítő és az együttműködés megtalálására késztető adottságként van jelen számukra.

Vagyis a férfi és a nő olyan lehetőség egymás számára, akik megfelelő értelmi és szellemi szinten működve képesek a legtöbbet kihozni az együttműködésükből egymás örömére és a fajuk javára. 

Hajdan a nő mindennapi munkás volt, „míg a férfi a munkát és a pihenést váltogató vadásszá és harcossá vált.” (69:3.2) „A férfi mindig is szégyellte a női munkát, a nő viszont sohasem vonakodott a férfi munkáját ellátni.” (69:3.3) Például a férfi ma is kevéssé nyitott arra, hogy bölcsődei gondozó vagy betegápoló legyen. „Érdekes viszont, hogy a férfiak és a nők mindig is együtt dolgoztak az otthon megépítésében és berendezésében.” (69:3.3)

„Az eredendően meglévő anyai ragaszkodás sohasem fogja megengedni az egyenjogúsított nőnek azt, hogy a folyamatos munkavégzésben a férfi komoly vetélytársává váljon. Mindegyik nem mindörökre egyeduralkodó marad a maga területén, azokon a területeken, melyeket az élőlénytani különbözőség és az elmebéli eltérés határoz meg.” (84:5.13) Ám éppen ez teszi lehetővé számukra azt, hogy a kiegészítő és együttműködő magatartásuk révén segítsék és ajándékozzák egymást.

A férfi – a hagyományoknak köszönhetően is – szereti, ha otthon és a társadalmi közösségeiben tisztelet és megbecsülés övezi. Ezt egyébként a nő is joggal várhatja el. 

Ma a férfi számára a figyelem és a tisztelet forrása a sportos kinézet, a jó anyagi háttér és annak látható jelei, a hatalmi pozíció, illetve a tanultság különböző megnyilvánulásai. A jövőben a férfiak és nők társadalmi elismerését a közösség számára hasznos szolgálatuk fogja kiváltani, ami a férfi részéről nem zárja ki a sportos kinézetet. Azonban a családban élő férfi a fentiektől függetlenül is tapasztalhatja, hogy a kisgyermekei számára mindig a figyelem középpontjába kerülhet, ha akar.

Minden embernek van egy otthoni és egy közösségi értéke, amely az értelmes jó akaratától és az együttműködési készségétől függ.

Az önuralom az a fontos alaptulajdonság, amely révén a férfi képessé válik a megbízhatóságra, valamint az elmebeli felfogóképességének és az erkölcsi látásmódjának fejlesztésére. A helyzet az, hogy aki önuralmat szeretne, annak érzelmi érettségre kell szert tennie (52:6.6). Akit ugyanis az érzelmei képesek elsodorni az együttműködés kárára, az nem mondható önuralommal bírónak.

„A harag olyan anyagi megnyilvánulás, mely általában azt mutatja, hogy a szellemi természet milyen mértékben képtelen ellenőrzést gyakorolni az együttes értelmi és fizikai természet felett. A harag azt mutatja, hogy hiányzik belőletek a türelmes testvéri szeretet, valamint azt, hogy híján vagytok az önbecsülésnek és az önuralomnak. A harag felemészti az egészséget, lealjasítja az elmét és akadályozza az emberi lélek szellemtanítóját” (149:4.2), a javunkra működni akaró isteni Gondolatigazítót.

Önuralom nélkül nem lehet a szellemi ösvényen maradni. Aki az önuralmát elveszíti, letér arról. A szellemi önuralom nem görcsös visszafogottság, amellyel az egyik kéz a másikat igyekszik lefogni. A szellemi önuralom a szabadság állapotának megnyilvánulása, amely a megpróbáltatások közepette is működni képes. 

Az igazi önuralom a pillanatnyi helyzet fölé emelkedés az isteni igazságban, a szeretetben való megmaradás révén. Például ilyen módon: „Barátom, ha rosszat mondtam, szólj a rossz ellen; de ha igazat szóltam, akkor miért kell megütnöd?” (184:1.6) Jézus az önuralom méltó példája marad számunkra.

„Egyszer az embernek majd meg kell tanulnia, hogy miként élvezze a szabadságot féktelenség nélkül, a táplálkozást falánkság nélkül és a gyönyört bujaság nélkül. Az önuralom jobb emberi politika a viselkedés szabályozására, mint a szélsőséges önmegtartóztatás.” (89:3.7)

Ha belegondolunk, szabadság csak ott létezhet a szinte végtelen számú személyiség számára, ha ezek a személyek elég önuralommal és olyan értékrenddel bírnak, ami senkinek sem akar ártani, de mindenkinek hasznára akar lenni. Ennek a hozzáállásnak a közös értékrendjét a mennyei Atyától eltanulható gondolkodásmód biztosíthatja mindenki számára.

Az önfegyelem nem az érdekérvényesítés hiánya, hanem az érdek kitisztázásának és az érdekeltekkel való megbeszélés vállalásának útja is. A szellemi világban és a fejlett evolúciós világokban mindig van egy magasabb fórum, mely tényleg bölcs és a döntésének minden vitás fél bizalommal vetheti alá magát szükség esetén. Az önfegyelem értéke igazolódik az értelem számára ott, ahol a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltató szervek és személyek működésében nincs visszaélés sem a joggal, sem pedig a hatalommal.

Bármilyen furcsa, vannak olyan világok, ahol a törvényhozó, végrehajtó és az igazságszolgáltató szervekben működő személyek úgy végzik a feladataikat, hogy a pártatlanságukat a legfőbb isteni értéknek tartják, a szinte mindenki által helyesnek látott jogok és kötelességek biztosítása során.

Az igazság isteni eszményképe létezik és megvalósítható azok számára, akik a szellemi fejlődés útjára lépnek. Hangsúlyozom, hogy a világegyetemi látásmód és a szellemi látásmód a jelenlegi ismereteim szerint azonos látásmód. Ez mindenképp az emberi istenhit látásmódja is, mely az értelem kapuján belépve, joggal bízhat egy szerető Isten kalauzolásában, éppen e szerető Isten egyre jobb megismerése és megtapasztalása érdekében.

Ha nem létezne az abszolút igazság, szépség és a jóság, akkor nem léteznének az ezek megvalósítására ösztönző eszményképek sem az emberek számára. Már pedig léteznie kell ezen eszményképeknek, mert ezek éltetik azokat az emberi eszméket, amelyek mentén eddig is fejlődtünk. Az ember képes a szellemi értékek jelentéstartalmának megértésére. Ezért vágyakozik utánuk.

Az, hogy ezen eszményképek elérése globálisan még nehezítve van, csak múlandó állapot. Az, hogy a jövő emberisége számára ezek meg fognak valósulni, nem kérdés. „Az emberi fejlődés végső célja az Isten atyaságának tiszteletteljes felismerése és az emberi testvériség szeretetteljes megvalósítása.” (143:1.4)

Az emberi kapcsolatok lelke a kölcsönös megértésre és jóra törekvés. Ha majd általános lesz a szellemi látásmód, a férfiak és a nők örömteli ösztönzést fognak érezni arra, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Ezen ösztönző szellemi látásmódhoz azonban ismertnek kell lenni a következőknek:

  1. A világnak és az emberi létnek szellemi forrása és célja van.
  2. Az ember és a számtalan evolúciós bolygón kifejlődött értelmes lény az Isten gyermeke.
  3. Az Isten személyesen is jelen van az értelmes evolúciós lényekben egy eredeti Istenrész, a Gondolatigazító révén, hogy segítse a gyermekei szellemi fejlődését.
  4. A szellemi fejlődés célja, hogy az értelmes evolúciós lények olyanná váljanak, mint az ő mennyei Atyjuk, vagyis kibontakoztassák azokat a szellemi lehetőségeket, amelyek a fejlődőképes értelmük és lelkük révén bennük rejlenek.
  5. Az evolúciós bolygók gyermekei, akár anyagi, akár már lelki vagy szellemi testekben élnek – a látszólagos hasonlóságaiktól és különbözőségeiktől függetlenül – szellemi testvérei egymásnak.
  6. A szeretet akkor igaz, jó és szép, ha az Isten evolúciós gyermekei a mennyei Atyjukat mindenek felett, egymást pedig úgy törekszenek szeretni, ahogy a bolygónkon élt Jézus is szerette az embereket.

Az 5. korszakos kinyilatkoztatás megjelenése óta az eszményelvű gondolkodás nem hóbort, nem céltalan ábrándozás, hanem az egyedül helyes gondolkodás, amely lépcsőfokról lépcsőfokra isteni magasságokba képes vezetni az embert – férfit és nőt egyaránt.

Az emberi múlt ismert nagy tanítói azért voltak férfiak, mert az apajogú társadalmakban a nőket nem vették volna komolyan, bármilyen tisztán is hirdetik az igazságot. Azonban a fény és élet korszakaiban a férfiak és a nők társként fognak egymáshoz viszonyulni az élet örömteli megélésében az otthon, az oktatás, a vallás, az ipar és a kormányzás területén, valamint a faj számára egymás után nyíló fejlődési lehetőségek megvalósításában.

A jövőben a „társadalmi és igazgatási beosztások többségét férfiak és nők együtt töltik be. A tanítói tevékenységet is jobbára közösen látják el; minden igazságszolgáltatási feladatot is hasonlóan társult párok teljesítenek” (55:3.9), mivel a férfi és a nő értelmi és szellemi rangja azonos.

A férfi igazi értéke az, hogy a szellemi látásmód birtokában képes úgy együttműködni a vele egyenrangú nővel, hogy közben a legjobbat hozza ki önmagából.

Szerző
Év

Hozzászólások