Megfejtették, hogy terjedt el a földművelés?

Négy kőkorszaki európai ember DNS-ének elemzése feltárta, hogy miként vándorolhattak délről az északabbra fekvő területekre a földművesek, és hogyan keveredtek az ott élő vadászó-gyűjtögető emberekkel. A svéd-dán együttműködésben készült tanulmány – amely a Science tudományos magazin legfrissebb számában jelent meg – az emberi történelem egyik sokat vitatott fejezetére derít fényt, arra, hogy miként terjedt át a földművelés a Közel-Keletről Európába.

A tudósok úgy vélik, hogy a földművelés 11 ezer évvel ezelőtt a Közel-Keleten alakult ki, és a kontinentális Európa nagyobb részén körülbelül 5 ezer éve terjedt el. A mostani kutatási eredmények arra utalnak, hogy a gazdálkodási technikákat a mediterrán régióban élő déli népek vezették be, akik módszereiket elvitték az északi vadászó-gyűjtögető népekhez is.

Az Urantia könyv szerint ez nem egészen így történt:

„A Bolygóherceg megérkezésével egy új megítéltetési időszak veszi kezdetét. Kormányzat jelenik meg a földön, és beköszönt a fejlett törzsi korszak. Nagy társadalmi lépéseket tesznek e rendszerben néhány ezer év alatt. Szokványos körülmények között a halandók e korszakban a polgárosodott társadalom magas szintjét érik el.” (52:2.1)
„E megítéltetési időszak átlagos tartama nagyjából ötszázezer év, néha több, néha pedig kevesebb.” (52:2.2)
„E korszakban jelenik meg a mezőgazdaság. (...) Az állandó lakóhelyhez kötődő szokások és a földművelés fokozatosan meghonosodik.” (52:2.8)

„Mintegy tizenötezer évvel ezelőtt az alpesi erdők mindenfelé elterjedőben voltak. Az európai vadászokat [vagyis a cro-magnoni – vagyis a kék – emberfajtákat] ugyanaz az éghajlati kényszerítő erő szorította a folyóvölgyekbe és a tengerpartokra, mely a világ boldog vadászmezőit száraz és kietlen sivatagokká változtatta. Az esőt hozó szelek észak felé tolódásával Európa nagy füves területeit egyre inkább erdők borították be. Ezek a nagy és viszonylag hirtelen éghajlatváltozások késztették az európai emberfajtákat arra, hogy a pusztai vadászokból pásztorokká, bizonyos mértékben pedig halászokká és földművesekké váljanak.” (80:3.8)

„A műveltségbeli haladással járó eme változások bizonyos élőlénytani visszafejlődést is hoztak. A korábbi vadász korszakban a felsőbbrendű törzsek vegyes házasságokat kötöttek a felsőbbrendű hadifoglyokkal és mindig elpusztították az alsóbbrendűeknek tartottakat. De ahogy elkezdtek településeket létesíteni és hozzáfogtak a földműveléshez és a kereskedelemhez, egyre inkább életben hagyták a középszerű foglyokat és rabszolgává tették őket. És e rabszolgák utódai építették le oly nagy mértékben a cro-magnoni fajtát. E műveltségbeli visszalépés addig folytatódott, míg a fejlődés keletről új lendületet nem vett, amikor is a mezopotámiaiak utolsó és tömeges áradata átcsapott Európán, gyorsan felszívva a cro-magnoni fajtát és műveltséget, és útjára indította a fehér emberfajták polgárosodott viszonyainak kibontakozását.” (80:3.9)

„Ádám kora után nagyjából harmincötezer éven át a polgárosodás bölcsője Délnyugat-Ázsiában volt, kiterjedt a Nílus-völgytől keletre és egy kissé északra, Észak-Arábián, Mezopotámián keresztül egészen Turkesztánig. És abban az időszakban az éghajlat volt a meghatározó tényező a polgárosodott társadalom létesülése szempontjából.” (81:1.1)

„Az ádámfiak korai vándorlásainak az észak-afrikai és a nyugat-ázsiai nagy éghajlati és földtani változások vetettek véget, mert a kiterjedt Földközi-tenger elvágta őket Európától és a népvándorlás útját észak és kelet felé, Turkesztán irányába terelte. E földtani vetődések és az ezeket kísérő éghajlatváltozások befejeződésének időszakára, nagyjából Kr.e. 15.000-re, a polgárosodás folyamata az anditák műveltségi erjesztőanyagait és élőlénytani tartalékait kivéve világszerte nyugvópontra jutott, mert az anditákat keleten az ázsiai hegyek, nyugaton pedig a terjeszkedő európai erdőségek fogták közre.” (81:1.2)

„Az éghajlatváltozások ekkoriban viszik véghez mindazt, amit az összes többi kényszerítő körülmény nem volt képes elérni, vagyis rábírni az eurázsiai embert arra, hogy felhagyjon a vadászattal a pásztorkodás és a gazdálkodás, mint haladóbb foglalkozások érdekében. Az evolúció néha talán lassú, de roppant hatékony.” (81:1.3)

„Az ember a vadászból a pásztorok korszakán keresztül a szokványos módon fejlődött földművessé, és ez igaz volt az anditákra is, de az éghajlati szükségszerűségekből eredő evolúciós hajtóerő igen gyakran egész törzseket kényszerít át egyből a vadászatról a sikeres földművességre. De a vadászatból a mezőgazdaságba való azonnali áttérés csak azokon a vidékeken ment végbe, ahol a fajkeverék nagy arányban tartalmazta az ibolyaszín [vagyis az ádámfi] fajtát.” (81:1.5)

„Az evolúciós emberek (jelesül a kínaiak) már korán megtanulták a magok elültetését és a növénytermesztést azon keresztül, hogy megfigyelték, amint a véletlenül nedvességet kapott magok vagy az eltávozottak élelméül szánt magok a sír földjében miként csíráztak ki. De szerte Délnyugat-Ázsiában, a termékeny folyóvölgyek alsó szakaszai mentén és a szomszédos sík területeken, az anditák az elődeiktől örökölt, fejlett földművelési módszereket alkalmazták, mely elődök a gazdálkodást és a kertészkedést a fő foglalatosságaik részeként végezték a második kertben.” (81:1.6)

„Ádám leszármazottai évezredeken át termesztették az eredetileg a Kertben nemesített búzát és árpát szerte a Mezopotámia felső folyószakaszi határterületeihez tartozó magasabb fekvésű területeken. Ádám és Ádámszon leszármazottai itt találkoztak, kereskedtek és társadalmi szinten is keveredtek.” (81:1.7)

„E kikényszerített életkörülmény-változások miatt lett az emberi faj ilyen nagy hányadából mindenevő fajta. És a búzának, a rizsnek és az egyéb növényi ételeknek a pásztorok által biztosított hússal való vegyítése nagy előrelépést jelentett ezen ősi népek egészségének és életerejének megőrzése terén.” (81:1.8)

„A turkesztáni gazdag, nyílt vadászmezőknek és füves területeknek a nagyjából Kr.e. 12.000-ben elkezdődött és az éghajlatváltozási okokra visszavezethető pusztulása az e vidékeken élő embereket arra kényszerítette, hogy az ipar és a kezdetleges kézművesség új formái után nézzenek. Némelyek a háziasított nyájak tenyésztése felé fordultak, mások gazdálkodóvá lettek vagy a vizek adta növények begyűjtéséből éltek, de a felsőbbrendű andita elmék a kereskedelem és a kézművesség mellett döntöttek. Még az is szokás lett, hogy egész törzsek szentelték magukat egyetlen ipar művelésének. A Nílus-völgytől a Hindukusig és a Gangesztől a Sárga folyóig a felsőbbrendű törzsek fő tevékenysége a földművelés lett, melyhez mellékfoglalkozásként a kereskedelem társult.” (81:3.1)

„A[z] andita vándorlások Kr.e. 15.000 és 6000 között folytak.” (78:3.9)
„Az ádámfiak első hullámai olyan hosszú idő alatt tudtak átjutni Eurázsián, hogy a műveltségük jelentős részét elveszítették az út során. Csak a későbbi anditák haladtak elég nagy sebességgel ahhoz, hogy a Mezopotámiától tetszőlegesen távoli vidékekre is elvigyék az édeni műveltséget.” (78:3.10)
„Kr.e. 12.000-re a világ andita állományának háromnegyede már otthonra talált Észak- és Kelet-Európában, és amikor a Mezopotámiából kiinduló legutóbbi és végső kivonulásra sor került, ezen utolsó népvándorlási hullámok hatvanöt százaléka szintén elérte Európát.” (78:5.4)
„Az anditák vándorlással egybekötött hódításai tovább folytatódtak egészen a végső szétszóródásukig, Kr.e. 8000-től 6000-ig. A Mezopotámiából való kirajzásukkal folyamatosan kimerítették a szülőföldjük élőlénytani tartalékait, s közben határozottan erősítették a környező népeket. És minden általuk meglátogatott nemzetnek adtak a humorukból, a művészetükből, a kalandvágyukból, a zenéjükből és az iparukból. Szakavatott állattenyésztők és kiváló földművesek voltak. A jelenlétük rendszerint, egy ideig legalábbis, fejlesztőleg hatott a régebbi emberfajták vallási hiedelmeire és erkölcsi szokásaira. És így a mezopotámiai műveltség szép csendben elterjedt Európában, Indiában, Kínában, Észak-Afrikában és a csendes-világtengeri szigeteken.” (78:5.8)

„Nagyjából Kr.e. 5000-ben a haladó mezopotámiaiak hatalmas serege indult el az Eufrátesz-völgyből és telepedett le Cipruson; e polgárosodott társadalmat mintegy kétezer évvel később az északról érkező vad hordák pusztították el.” (80:7.10)

Felhasznált irodalom: