Párhuzamos kihalási események tüntették el a dinoszauruszokat (?)
A NewScientist online folyóiratban megjelent cikk két független kutatás eredményéről számol be azon „tömeges kihalás” kapcsán, mely a dinoszauruszok végét is jelentette 65 millió évvel ezelőtt. A cikk szerint nem biztos, hogy egyetlen egyszerű magyarázata van annak, miért tűnt el a Föld élővilágának háromnegyede. Két kihalási esemény is végbemehetett egymással párhuzamosan a krétakor végén, és mindkettő élőlények tömeges kipusztulását okozhatta. Az egyik lehetséges eseménynek a 65 millió évvel ezelőtt a mexikói Yucatán-félszigetet érő meteorbecsapódást tekintik, melynek eredményeként a dinoszauruszok nagy része kipusztult, és elérkezett az emlősök kora. Egy másik elmélet szerint százezer évvel korábban hatalmas vulkánkitörések voltak Indiában, amely globális felmelegedést okozott és ez hozzájárult egyes fajok kihalásához. A cikkben említett kutatások eredményével ez utóbbi elméletet igyekeznek erősíteni.
Más tudósok szerint ennél összetettebb a magyarázat, és sok más esemény is kellett ahhoz, hogy a tömeges méretű kihalásig fajuljanak a dolgok.
Az Urantia könyv a krétakor (50 millió évvel ezelőtti) végéről* szóló beszámolóban nem említ se meteor-becsapódást, se vulkánkitöréseket, vagy globális felmelegedést mint amelyek világméretű katasztrófa kiváltó okiként szolgálhattak volna. Épp ellenkezőleg:
„Élőlénytanilag és földtanilag ez eseménydús és tevékeny korszak volt a szárazföldön és a víz alatt egyaránt. A tengeri sünök gyarapodtak, míg a tengeri virágállatok és a tengeri csillagok megfogyatkoztak. Az ammoniteszek, az előző korszak meghatározói tényezői, szintén gyorsan hanyatlottak. A szárazföldön a páfrányerdőket jórészt felváltották a fenyők és az egyéb mai fák, beleértve az óriási szikvójafenyőt is. Ennek az időszaknak a végére, bár a méhlepényes emlősök még nem fejlődtek ki, az élőlénytani színtér már teljesen be volt rendezve a jövőbeli emlősfajták korai elődeinek a következő korszakban való megjelenéséhez.”
„A földtörténeti harmad- és negyedidőszakban a világ tájképi megjelenése vonzó volt – lankás dombok, tágas völgyek, széles folyók és kiterjedt erdők váltakoztak egymással. Ebben az időszakban a Panama-földnyelv kétszer emelkedett fel és merült alá; a Bering-szoros földnyelve pedig háromszor tette ugyanezt. Az állatfajok számosak és sokfélék voltak. A fákon hemzsegtek a madarak, és az egész világ egy állatparadicsom volt, eltekintve attól a szüntelen küzdelemtől, mely a fejlődő állatfajok között az uralomért folyt.” (61:0.2)
A 60:3.21 bekezdésben más vonatkozásban viszont kifejezetten utal „a dinoszauruszok gyászos végzetére, a kipusztulásra”, melynek általános magyarázatául azt hozza fel, hogy „a testtömegükhöz képest túl kicsi aggyal rendelkeztek”.
Továbbá:
„E nagy tömegű teremtmények tevékenysége és ereje egyre csökkent, ahogy egyre nagyobbak és nagyobbak lettek; de olyan óriási mennyiségű élelemre volt szükségük és a szárazföldet olyannyira letarolták, hogy úgyszólván éhen haltak és kipusztultak – nem voltak elég értelmesek ahhoz, hogy e helyzettel meg tudjanak birkózni.” (60:2.3)
Ezzel kapcsolatban a 61:1.2-1.8 bekezdésben ezt olvashatjuk bővebben:
„Ezen időszak kezdetén [vagyis kb. 50 millió éve], Észak-Amerikában hirtelenül megjelentek a méhlepényes emlősök, és eddig az időpontig ez jelentette a legfontosabb evolúciós fejlődést. Léteztek már a nem-méhlepényes emlősök korábbi rendjei, viszont ez az új fajta közvetlenül és hirtelenül fejlődött ki a már korábban létező hüllőősből, melynek leszármazottai végig a dinoszauruszok hanyatlásának időszakán át fennmaradtak. A méhlepényes emlősök atyja egy kis, igen eleven életet élő, húsevő, ugráló dinoszaurusz volt.
Alapvető emlősösztönök kezdtek megmutatkozni ezekben a kezdetleges emlősfajtákban. Az emlősök hatalmas túlélési előnnyel rendelkeztek minden más állati létformával szemben, annyiban, hogy képesek voltak:
1. Viszonylag kifejlett és fejlett utódokat világra hozni.
2. Ragaszkodással táplálni, nevelni és védelmezni az utódaikat.
3. A felsőbbrendű agyi teljesítőképességüket az önfenntartáshoz felhasználni.
4. Nagyfokú ügyességet mutatni az ellenségeik elől való menekülés során.
5. Meglehetős értelemmel igazodni és alkalmazkodni a környezetükhöz.”
*A természetes radioaktív bomlás rátája az időben nem állandó, a régmúltbeli radioaktív bomlási ráták nagyobbak voltak a mai rátáknál. A cikkben említett 65 millió év a tényleges időt meghatározó osztószámmal visszaszámolva (1,3) 50 millió évet jelent a valóságban. (A részletes magyarázatot ld. Halvorson cikkében az élet történetéről az urantia.hu-n.)
Felhasznált irodalom:
Hozzászólások