Új fajt képviselhetnek a Kínában előkerült emberi kövületek?
Két délkelet-kínai barlangból olyan kövületek kerültek elő, melyek egy eddig ismeretlen kőkori nép létére utalnak. A leletek az emberi evolúció egyik olyan, viszonylag új szakaszára hívják fel a figyelmet, mely meghatározó szerepet játszhatott Ázsia benépesülésében.
A fosszíliák egy olyan népcsoportra utalnak, melyben az archaikus és a modern anatómiai jegyek roppant szokatlan keveréket alkottak, s a leletek a kelet-ázsiai szárazföldi térségben eddig talált hasonló fajtájú leletek között a legfiatalabbnak számítanak. A csak mintegy 14.500-11.500 évvel ezelőtt élt emberek kortársai lehettek a modern anatómiájú embereknek abban a korszakban, amikor Kína legkorábbi földműves kultúrái elkezdtek kialakulni – mondja az a nemzetközi kutatócsoport, melynek két vezetője Darren Curnoe egyetemi docens (University of New South Wales) és Ji Xueping egyetemi tanár (Yunnan Institute of Cultural Relics and Archeology).
A felfedezésről a PLoS ONE folyóiratban számoltak be részletesen. A leletek szokatlanul tarka képet mutató jellemzői miatt a kutatócsoport nem foglalt határozottan állást a kövületek besorolását illetően.
„Ezek a fosszíliák származhatnak egy korábban nem ismert emberfajtától, egy olyantól, mely fennmaradt egészen a jégkor legvégéig, azaz mintegy 11.000 évvel ezelőttig” – közölte Curnoe. „De az is lehet, hogy egy olyan népcsoporttal van dolgunk, mely a modern embereknek az Afrikából kiindult, igen korai és ezidáig ismeretlen migrációját jelenti, tehát egy olyan népességről beszélünk, mely genetikailag talán egyáltalán nem járult hozzá a ma élő emberek genetikai örökségéhez.”
A kutatásban részt nem vevő szakemberek egy harmadik forgatókönyvet sugallnak, mely szerint a Red Deer Cave emberei hibridek lehettek. „Elképzelhető, hogy modern emberek voltak, akik elegyedtek az akkor ott élt archaikus emberekkel” – mondja Isabelle De Groote londoni paleoantropológus. Értelmezése szerint egy másik opció, hogy függetlenül tettek szert a sokkal primitívebb jellegzetességekre genetikai sodródás vagy elszigeteltség révén, esetleg a klímához hasonló környezeti nyomásokra adott válaszul.
A legalább három különböző egyedtől származó maradványokat kínai régészek találták Maludongban (másként: a Gímszarvas-barlangban), a Yunnan tartománybeli Mengzi város szomszédságában 1989-ben. A leletek tudományos vizsgálata 2008-ban kezdődött meg hat kínai és öt ausztrál intézmény tudósainak közreműködésével.
1979-ben egy kínai geológus talált egy negyedik csontvázat a Guangxi Zhuang autonóm tartományban lévő Longlin falu melletti barlangban. A lelet egy sziklatömbben nyugodott egészen 2009-ig, amikor a nemzetközi kutatócsoport kiemelte és rekonstruálta a fosszíliát.
A maludongi és a longlini koponyák és fogak nagyon hasonlók, és az archaikus és a modern ember anatómiai sajátosságainak szokatlan keverékét mutatják, de felfedezhetők rajtuk korábban még nem látott jellemzők is.
Általánosságban kerek agyüreggel és prominens homlokeresszel rendelkeztek. Koponyacsontjaik igen vaskosak. Arcuk eléggé rövid és lapos volt, orruk széles. Állkapcsuk előreállt, azonban hiányzott róla a modern emberre jellemző áll. Számítógépes tomográfiát készítettek agyüregükről, mely azt mutatja, hogy homloklebenyük modern kinézetű volt, halántéklebenyeik viszont archaikusak. Nagy őrlőfogakkal rendelkeztek.
Ázsia ma már a világ népességének több mint a felét adja, ezért a tudósok még mindig keveset tudnak arról, hogy miként fejlődött ki a modern ember ezen a területen azt követően, hogy az őseink letelepedtek Eurázsiában mintegy 70.000 évvel ezelőtt, jegyezte meg Curnoe.
A tudósok azért nevezik ezeket a népeket a „Gímszarvas-barlang népének”, mert az ősi emberek egy ma már kihalt gímszarvas-fajtára vadásztak és a húst főzve készítették el a maludongi barlangban.
Az ázsiai kontinens hatalmas, és az emberiség eredetével kapcsolatos tudományos érdeklődés eddig főként Európára és Afrikára irányult: a tudományos kutatásokat akadályozta a szűkös ázsiai leletanyag, valamint az, hogy ma még kevéssé ismerjük azt a korszakot, amelyekből a már megtalált kevés lelet származik.
Eddig még nem találtak olyan, 100.000 évesnél fiatalabb kövületeket a kelet-ázsiai térségben, mely hasonlított volna a tőlünk (Homo sapiens) különböző emberfajtákhoz. Ebből arra következtettek, hogy a területet már elhagyták az evolúciós unokatestvéreink, amikor az első modern emberek megjelentek. Az új felfedezés azonban azt sugallja, hogy egészében véve talán nem is így történt a dolog, és mindez Ázsiára irányítja a kutatók figyelmét.
„A Tibeti-fennsík jelentette földrajzi változatosság miatt Délkelet-Kínának mindig is meghatározó szerepe volt a biológiai sokféleség és a kulturális sokszínűség kialakulásában. Ez a sokszínűség a legrégebbi időkben is megvolt” – mondta Ji professzor.
Az elmúlt tíz évben Ázsiából került elő a 17.000 éves és meglehetősen rejtélyes indonéziai Homo florensis („a hobbit”), melyet annak bizonyítékául tekintenek, hogy a modern ember keveredett az ősi, szibériai gyenyiszovai emberrel.
„A gímszarvas népének felfedezésével új fejezetet – ázsiai fejezetet – nyithatunk az emberi törzsfejlődés történetében, s ezt a történetet még csak most kezdjük kibontani” – nyilatkozta Curnoe.
Az Urantia könyv részletesen foglalkozik Ázsia benépesülésének történetével. A leírásokból a faji és kulturális sokszínűség ténye visszaigazolódik (ld. pl. a 78. és 79. írást). A könyvben foglaltak azt a nézetet látszanak erősíteni, hogy a faji és kulturális szempontból igen változatos képnek része volt az is, hogy az eltérő fejlettségű népek egymás kortársai is lehettek. Kevéssé volt jellemző ugyanakkor a legfejletlenebb és a legfejlettebb népek közötti nagymértékű keveredés. Közép- és Észak-Kínában nagy és fejlett emberi tömegtársadalom létezett Kr.e. 25.000 és 5000 között (79:6.8); az emberinek aligha nevezhető fajták pedig Ázsia keleti és déli peremvidékére szorultak vissza.
A sárga „(...) emberfajta nagymértékben elkerülte a keveredést a leromlott neandervölgyi fajtákkal (...).” (79:5.1)
„Bár a neandervölgyiek egész Eurázsiában elterjedtek, mégis a keleti peremvidék volt a leginkább fertőzött a leromlott állati fajtákkal. Ezeket az emberi szintet el nem érő fajtákat az ötödik eljegesedés szorította dél felé, ugyanaz a jégtakaró, mely oly sokáig akadályozta a szangik [így pl. a sárga] fajták bevándorlását Kelet-Ázsiába. (...) Az alsóbbrendű neandervölgyi fajtákat a később kivándorló sárga törzsek elpusztították vagy elűzték a területről.” (79:5.2)
Felhasznált irodalom:
Hozzászólások