A Gondolatigazítók eredete, természete, segédkezése és végső rendeltetése
Bevezetés
(…) A felemelkedési létpálya nagyszerű, izgalmas vállalkozás. De ne feledjétek, társaim a paradicsomi zarándoklatban: már el is indultunk ezen az úton – tehát öveket becsatolni!
Valójában mindannyiunk számára megtiszteltetés, hogy az Isten jelenlétében lehetünk és helyet adhatunk az Atya isteni szellemének, a bennünk lakozó Paradicsom-résznek, a végtelenség szilánkjának, az örökkévalóság parazsának, az első Nagy Forrás és Középpont előszemélyes darabjának – a paradicsomi Gondolatigazítónak. Annak révén, hogy az Isten kincsekkel megtöltött templomai vagyunk – mivel isteniségi lakóhelyként szolgálunk eme tévedhetetlen, mennyei eredetű szellementitásnak – igazság szerint és ténylegesen is az élő Isten fiai és leányai lettünk. Az Isten halhatatlan, isteni leányai és az Atya majdani hites fiai vagyunk – mindörökre, ha úgy döntünk és ha ennek megfelelően küzdünk.
Ahogy szép lassan avagy hirtelenül megismerkedtünk az Urantia könyv ámulatba ejtő tartalmával, fokozatosan tudatosul bennünk, hogy milyen kiváló barátaink vannak igen magas helyeken és van egy nagyszerű mennyei segítőnk is itt, bennünk, melynek származási helye a Divinington nemes szférája. Egy Független Hírvivő nagyon hatásosan emeli ki ezt az igazságot. A közlése szerint: „Nincs olyan teremtett lény, aki ne lenne elragadtatva a Titkos Nevelő befogadásától, azonban a véglegesrendű, saját akarattal rendelkező, evolúciós teremtményeken kívül egyetlen lényrendbe sem költözik Igazító.” (107:7.7)
„Miért van ez így?” – kérdezhetjük. „Mitől válik olyan különleges és kívánatos áldássá az, hogy egy Gondolatigazítónak adjunk otthont magunkban?” A következőkben egyenként megvizsgáljuk a mi hiba nélküli, hűséges barátunk számos jellemvonását, adottságát és oldalát. Ehhez az összeállításhoz felhasználtam a Gondolatigazítókról szóló hat írás mindegyikét, valamint több más forráshelyet is az Urantia könyvből.
Az Ő gyermekei vagyunk
„Az Igazító az isteni világegyetemi valóságként a maga valójában jeleníti meg azt az igazságot, hogy az Isten az ember Atyja.” (107:0.6) Csakis ebben a szellemi értelemben tekinthető az Isten az ember Atyjának. Mindannyian tudjuk, hogy egy apa fiai és leányai gyermekként kezdik a létüket. És mi mind „az Isten gyermekei” vagyunk. Az Isten úgy szeret minket, mint a gyermekeit; és mi is hasonlóképpen szerethetjük az Istent – ahogy Jézus is tette – „gyermeki” bizalommal és ragaszkodással.
Közülünk sokan – talán a többség – már jó ideje olvassák az Urantia könyvet, és bizonyára eljutottak az üzenetének valamilyen mértékű szellemi és értelmi befogadásáig. A becsületünkre válhat, hogy a jelenlegi fejlődési szintünknek megfelelően válaszoltunk is a kinyilatkoztatásra.
De emlékeznünk kell arra is, hogy minden halandói növekedés és véges fejlődés viszonylagos. Felidézhetjük magunkban ezt, amikor imánkban bensőséges kapcsolatot keresünk Mihállyal, a Nebadon urával, vagy amikor imádattal fordulunk a végtelen Istenhez, a mi Atyánkhoz – és ekkor felismerjük, hogy mi is csak az ő „kisgyermekei” vagyunk, akik csodálkozva néznek fel az ő élettel teli, beszédes orcájára és hallgatják az ő lebilincselő, mindenségrendi történeteit.
Remélem, hogy mindegyikünk el fog gondolkozni azon az igazságon, hogy ugyanennek a páratlan Istennek, aki ezen a felfoghatatlanul nagy és kiterjedt, csillagokkal teleszórt mindenségrendi teremtésösszességen – a világegyetemek mindenségén – túl lakozik, ennek a végtelen Istennek Atyai szíve és szeretetteljes személyisége van. Ő a TE ATYÁD – Ő teremtett TÉGED – és SZERET TÉGED – egyénként, személyesen és egyedileg.
És pontosan abból következően, hogy az Atyátok végtelen ragaszkodással viseltetik irántatok, a paradicsomi Szülőtök önként dönt úgy, hogy az ő istenség-valóságából egy egyedi szilánkot – egy részt az ő paradicsomi tökéletességéből, egy darabot az ő örökkévaló és abszolút sajátlényegéből – leválaszt, majd kiképez, felkészít, kioktat és betanít, hogy aztán az akarata szerint NEKED és CSAK NEKED adományozza.
Az Isten tehát egy egyedi isteniség-szilánkot adott neked, mely a kísérőd és egyben a társad is lesz mindvégig az időbeli utazás során átélendő kalandokban és tapasztalásokban, azután pedig veled tart az öröklétbeli ismeretlen valóságok felfedezésének útján is. Ez a paradicsomi Igazító jelenti a közvetlen kapcsolatot és rokonságot közötted és az Isten között. Te és az Igazítód mindig egymás társai lesztek a tapasztalásban.
Sőt mi több, az Igazítód és a halhatatlan lelked rendeltetése az, hogy egyre bensőségesebb közösséget alakítsanak ki – egyre közelebb és közelebb kerüljenek egymáshoz – míg végül a továbbélő lelked és az örökkévaló Igazító tényleges egységet nem alkot. Te és az Igazítód eljut a kettő az egyben való létállapotra a Gondolatigazítóval való eggyé kapcsolódás látványos világegyetemi jelenségén keresztül. Erről még bővebben lesz szó a következőkben.
Az egyén értéke
De még jóval az eggyé kapcsolódást megelőzően – akár itt és most, a jelen pillanatban, a mostani létállapotunkban – fontos újra és újra tudatosítanunk magunkban azt az igazságot, hogy minden normális elmeműködéssel jellemezhető, jelenleg ezen a világon – illetve a teremtésösszességben az Atyával való eggyé kapcsolódási sorozatba tartozó lényeknek otthont adó világok billióin – élő férfi és nő mind egyedi és végtelenül értékes egyed. Egyikük sem helyettesíthető soha az örökkévalóságban. Mindegyiküket arra választotta az Isten, hogy képes legyen befogadóként, otthonul és eggyé kapcsolódási társként szolgálni egy isteni döntéssel kiválasztott, gondosan felkészített és örökös igazodóképességgel felruházott istenség-szilánk számára.
Igen, fivéreim és nővéreim, ti is éppen ilyen végtelenül szeretett és határtalanul nagyra becsült fiai, illetve leányai vagytok az Istennek. Rokonságban álltok a Teremtővel – az Örökkévalóság gyermekei vagytok. A teremtő végtelenség élő sarjai vagytok, és mint ilyenek, személyesen is ilyen viszonyban álltok minden, a kiterjedt teremtésösszesség közeli avagy távoli szegletében élő lénnyel. Valóságos, igazi és köztiszteletben álló mindenségrendi létpolgárok vagytok a nagy világegyetemben.
A nebadoni Krisztus Mihály, az uverszai Nappalok Elődei, a Havonai tökéletes honosai, de még a paradicsomi Örökkévaló Fiú is – számtalan egyéb világegyetemi személyiség mellett – a ti fivéreitek és nővéreitek a világegyetemek mindenségében, vagyis az Egyetemes Atyának ebben a kimondhatatlanul régóta fennálló, de mindig fiatalos, elliptikus pályán keringő családjában.
Ez az igazság csak az egyik kiemelkedő sajátsága annak a világegyetemi jelentőségű ténynek, hogy az ember az örökkévaló Isten egy szilánkjának befogadója. S azáltal, hogy az emberbe költözik, a Galaxisok Tervezője immár a mi szemünkkel lát, a mi fülünkkel hall, a mi személyes érzékszerveinken keresztül ízleli és tapasztalja meg az anyagi valóságot – érzelmeket él át és az élményeinken keresztül szembesül az élet különféle mozzanataival – s közben igyekszik megtalálni a lelkünket. Rejtélyes módon belülről figyeli az életünket, sőt mi több, képes másokat szolgálni a mi tetteinken keresztül.
Mi mind ténylegesen is isteni módon kialakított teremtésrészek vagyunk – bámulatosan megalkotottak és csodálatosan felruházottak vagyunk. Saját, szabad akarattal rendelkező gyermekei vagyunk a szabadakaratú Istennek. És mint ilyenek, már most és mindörökre szabadságunk van abban, hogy meghatározzuk a saját, személyes rendeltetési célunkat.
E rendeltetésünk ebben a nagyszerű, hatalmas és növekvő kozmoszban fog kibontakozni, és megélni is itt fogjuk azt. A gyarapodó világegyetem örökre a te otthonod és az én otthonom lesz. Ha tekintetünket az éjszakai égbolton megfigyelhető csillagok felé fordítjuk, vagy ha a gondolatainkat a világegyetem széles kiterjedéseire irányítjuk, akkor mindig lenyűgöző látványban lesz részünk – egy hatalmas, elképesztő és fantasztikusan szép látványban.
A lendületes Legfelsőbb
Az élő világegyetem ezen felül tervszerű teremtésösszesség is, egy dinamikusan gyarapodó vállalkozás. Ez a teremtett mindenségrend egy önmagától fejlődő organizmus – egy sajátakarattal, szeretettel, energiával, eszményképekkel, késztetésekkel és saját célokkal jellemezhető lény. És mi, mint ennek a Teremtő Istennek a teremtett gyermekei, mi is gazdagodunk e jelentéstartalmak és értékek által – mi is birtoklunk hatalmat és van célunk. Isteni iránykijelölés, isteni minőségű célok és örökkévaló eszményképek jellemeznek minket. Mindegyikünknek megvan a maga egyedi szerepe ebben a világegyetemi szimfóniában. Mindannyian egy-egy egyedi, élő elemet alkotunk ebben az együtt-rezgő mindenségrendi mozaikban.
Ez a véges Isten, a fejlődő teremtésösszességnek ez a mindent átható lelke – a „Legfelsőbb Lény” – mibennünk, rajtunk keresztül és mint mi magunk fejeződik ki és lényegül meg. A döntéseink és a tetteink felhangokként mind választ keltenek a Legfelsőbb növekedésében. Ezzel egyidejűleg ez a mindenségrend-tudat egy olyan messzire vivő, fejlődési pályára állít minket, melynek kezdete egy abszolút Forrás és amely elvezet egészen a végtelen Beteljesülésig. S ezen örök életvonalak mindegyike egy-egy dicsőséges, jövőbeli forgatókönyvet vázol fel mindannyiunk számára a győzedelmes és soha véget nem érő szellemi növekedésben – azon az örökké tartó úton, melyen a hűséges társunkkal, az Igazítóval közösen fedezzük fel az Isten valóságát.
Az egyik Fenséges Hírvivő így érzékelteti ezt: „Az Isten elméjében lévő terv az ő hatalmas területein élő minden teremtményére kiterjed, és e terv a határtalan lehetőségek, a korlátlan fejlődés és a végtelen élet örökkévaló célját foglalja magában (…) [melyet] küzdelem árán kaphatjátok meg.” (32:5.7)
Igen, barátaim, félreértés ne essék, a zűrzavarból a dicsőségre való fáradságos felemelkedésünknek bizonyosan részét képezi a küzdelem, mert „[a]z emberiség nem erőfeszítés-mentesen emelkedik felfelé a világegyetemben[.]” (117:4.7)
Jézus így fogalmazta meg ezt a gondolatot: „A paradicsomi felemelkedés az egész idő legfelsőbb rendű kalandja, az örökkévalóság kitartást kívánó elérése.” Hozzátette azt is, hogy „Az ország szolgálata a földön megköveteli tőletek és a munkatársaitoktól, hogy összeszedjétek minden férfias bátorságotokat.” (143:1.6)
Ezután Jézus mind a korának, mind a mi korunknak a népeihez szólva mondta: „(…) de ti vagytok az (…) őszintén hívők hosszú sorában az első önkéntesek, akik e tanítások iránti hősies odaadásukkal ámulatba ejtik majd az egész emberiséget. A világ egyetlen hadserege sem mutatott több bátorságot és merészséget, mint amilyet ti és a ti hű utódaitok mutatnak majd, akik elmennek az egész világba hirdetni a jó hírt – az Isten atyaságát és az emberek testvériségét.” (143:1.7)
Miért nem szenteljük magunkat annak a feladatnak, hogy ténylegesen is létrehozzuk az Atya országát az Urantián, és miért nem engedjük, hogy az odaadásunk eredménye „bámulatba ejtő” legyen az emberiség, sőt a világegyetemi felügyelőink számára is? Mihály nagyon örülne, ha arról értesülne, hogy ezt a célt választottuk magunknak.
Jelenleg a bolygónk milliárdnyi lakosának elméjében való gondolatigazítói jelenlét alkotja az alapját és a valóságát a Jézus által hirdetett „földi mennyországnak” a világunkon. Az emberek közötti szellemi testvériség tényszerű, mai valóság MOST. A feladatunk az, hogy csatlakozzunk a bolygó és a világegyetem erőihez és szolgálóihoz abban a közös erőfeszítésben, hogy ráébresszük az egész emberiséget isteni örökségére, mely abból következik, hogy az ember az Egyetemes Atya gyermeke.
A bolygónkon élő hatalmas népességnek Jézus szerint leginkább annak felismerésére van szüksége, hogy egy végtelenül szeretetteljes és bölcs, egy örökkön céltudatos Istennek a fiai és leányai – egy olyan Isten gyermekei, aki komolyan veszi őket és aki azt szeretné, ha ők is komolyan vennék őt. Mindegyikünk számára létezik egy átfogó terv és egy egyéni feladatterv – mindenki számára van kijelölt tennivaló. Tehát mi a teendőnk?
A Gondolatigazítók alapvető szerepet játszanak a jézusi földi mennyország elhozatalában is – voltaképpen ők jelentik a titkát ezen ország megvalósításának. Jézus azt tanította, hogy amikor megosztjuk az örömhírt a társainkkal, akkor ebben a feladatban az ő szellemükhöz – a bennük lakozó Gondolatigazítóhoz – kell fordulnunk, mely az országba való belépésre pályázó társaink mindegyikének elméjében és lelkében ott van valahol, legbelül.
Továbbá, az Igazítók még segíthetnek is nekünk abban, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat és alkalmazzuk a megfelelő szóbeli kifejezésmódokat, amikor ezt a megmentő üzenetet eredményesen és mások által is érthetően szeretnénk közvetíteni. Ez a feladat talán csüggesztően nehéz, ámde tudnunk kell, hogy az összes mennyei sereg hasonlóképpen elismeri a feladatra vállalkozók „bátorságát”, mint az az Isteni Tanácsos, aki a következőket jelentette ki: „Még ha én nem is vagyok képes ezt megtenni, él énbennem valaki, aki viszont igen, és aki meg is fogja tenni ezt, s ő a világegyetemek mindensége Atya-Abszolútjának része.” (4:4.9) Márpedig az ’Atya-Abszolútnak ez a része’ nem más, mint a mi paradicsomi Gondolatigazítónk – ő kapcsol össze bennünket az Isten mindenhatóságával és mindentudásával, s az Isten számára semmi sem lehetetlen.
Az Ország tényleges elhozatala
Hasznos dolog szem előtt tartani, hogy ennek az országnak a megvalósításához nem csak erőre és bátorságra van szükség, hanem megértésre, irgalomra és bölcsességre, sőt még gyöngédségre is – kedvességre és vonzerőre, bájra is. Mert a szóban forgó ország a szeretet uralmát jelenti.
Ismétlem, az Igazítók a segítőink. „Az Igazítókat a szellemek Atyjának csodálatos és önmagát adományozó szeretete járja át.” (107:6.2) Szellembarátaink azt tanítják nekünk, hogy „az Isten a szeretet”. Tanúsítják, hogy az isteni szeretet „(…) másokra átterjedő [ragályos], és (…) a szeretet ragadósabb, mint a gyűlölet.” (100:4.6)
Az Isten végtelen odaadása olyan, mint valamiféle korlátlan térfogatú szeretet-tároló, mely csak arra vár, hogy az emberek megnyíljanak előtte s így rajtuk keresztül kiáramolhasson annak tartalma a világunkba – csak arra vár, hogy az Isten szeretetét a világba vezető csatornává váljunk.
Ha végre engednénk, hogy az Isten szeretete rajtunk keresztül áramoljon, akkor „(…) e jóindulatú szeretetvírus hamarosan olyan mértékben járná át az emberiség érzelmi érzés-áradatát, hogy az egész polgárosodott társadalmat szeretet övezné, és azzal megvalósulna az emberek közötti testvériség.” (100:4.6)
Eddig tehát két módját azonosítottuk annak, ahogyan az Igazítók a segítségünkre lehetnek azon törekvésünkben, hogy a hármas célunkat elérjük: hogy átalakítsuk az egyént, megváltoztassuk a világot és megvalósítsuk az Isten országát. Egyrészt ösztönzést és erőt adnak ahhoz, hogy hirdessük az igazságot, másrészt korlátlanul utánpótlást biztosítanak a benső szeretet-erőforrásainkhoz. Ebből következően kerülhet sor a kulturális haladásra, az emberi társadalom fejlődésére és az evolúciós továbblépésre. Egy jobb világ megteremtésének lehetőségei már léteznek, itt rejlenek bennünk már most is.
Jézus mondta, „Vallásunk új élettől és új jelentéstartalmaktól lüktet. Akik e tanítást elfogadják, azokat öröm tölti el és a szívükben örök örvendezésre éreznek késztetést.” (159:3.10)
Ha azt valljuk, hogy az Atya akaratának megcselekedésére törekszünk, akkor ennek legalább két kivitelezési módját ismerhetjük: hirdethetjük a Mester evangéliumát, valamint szerethetjük és szolgálhatjuk az emberiséget. S ha valamely adott élethelyzetben az Atya akaratának megismerésére törekszünk, akkor igenis forduljunk a benső erőforrásainkhoz. Mert a kinyilatkoztatóktól tudjuk, hogy „[a]z Igazítók ténylegesen az Isten akaratát alkotják[.]” (108:4.2)
Az emberi akaratnak az isteni akarathoz való igazításának eredménye nem más, mint a morontia lélek megszületése, növekedése és végső soron annak továbbélése. Ha pedig az ember az akaratát véglegesen és feltételek nélkül hozzáigazította az Isten akaratához, akkor annak végeredménye a szellemmel való eggyé kapcsolódás – vagyis a halhatatlan léleknek és az isteni Igazítónak immár egyetlen lénnyé válása. Az ilyen újonnan megjelenő valóság a teremtményeknek egy új, egyedi rendjét alkotja – a felemelkedő Istenfiak rendjét.
Az Igazítóval való eggyé kapcsolódás biztosítékot jelent arra, hogy a halandó végül meg is érkezik a Paradicsomra: az illető valamikori diadalmas megjelenése a Paradicsomon ezután már a legnagyobb bizonyossággal bekövetkező események közé tartozik. Az eggyé kapcsolódáson keresztül a hűséges Istenfi elnyeri a következőket: halhatatlanság, isteniség, az örökkévaló múlt tiszteletére való fokozatos ráébredés, valamint egyfajta korlátozott mértékű abszolút szint elérése.
Sőt, egy Hírvivő még azt is kijelenti, hogy „Végső soron az Atya szilánkok szükségképp az abszolút Isten ajándékai ama teremtményeknek, akik rendeltetésének beteljesülése az Isten mint abszolút elérésének lehetőségét magába foglalja.” (107:1.6)
Az Istennel való felbonthatatlan egyesülésen keresztül az ember egy olyan beteljesülés bizonyosságát kapja meg, mely mindörökre célt és irányt mutat neki a végtelenség felé. „Amint egy halandó ember eggyé kapcsolódik a teljes mindenségrend öröktől való létezésen alapuló Okának egy szilánkjával, akkor többé már semmi sem korlátozhatja ennek a példa nélküli és elképzelhetetlen társulásnak a végleges beteljesülését. (…) Az Igazító mindig Isten csodáját fogja a halandói személyiségnek kinyilatkoztatni, és ez a mennyei kinyilatkoztatás sosem érhet véget, mert az Igazító Isten része és olyan is mint az Isten a halandó ember számára.” (107:4.7)
Ezzel a végére is értünk ennek a halandói beszámolónak. Tekintsük át, hogy mit tanultunk eddig: Az Igazítók valóban az Isten szilánkjai. És mit tudunk az Istenről? Az Isten szeretet. Az Isten szellem. Az Isten tökéletes. Az Isten isteni. Az Isten akarat. Az Isten örökkévaló. S az Isten végtelen.
A bennünk lakozó Isten-szilánk hasonlóképpen rendelkezik ugyanezen Isten-sajátosságokkal, és fel is ruház bennünket – úgy is mondhatnánk: kicsinyítve – ezekkel: szeretettel, szellemi látásmóddal, isteniséggel, halhatatlansággal, saját akarattal, tökéletességgel, örökkévalósággal, abszolút értékű beteljesüléssel, valamint egy olyan céltudatos létezéssel, melynek soha nem szakad vége.
Az Igazítók „az Isten országa bennetek” (170:2.24). Az Igazítónk a paradicsomi felemelkedésünk titka, az Istenhez vezető utunk megvilágítója, a tökéletesség elérésének biztosítéka, az élő reményünk örökre, a kimeríthetetlen örömforrásunk és az örök útlevelünk a végtelenségbe. „Az Isten utáni kutatás sohasem ér véget.” (106:7.5)
Az eredeti mű:
- Glass, D.: Origin, Nature, Ministry, And Destiny Of Thought Adjusters. In: The Fellowship Herald, 2014
Hozzászólások