Gábriel angyal – a Fényes Hajnalcsillag
„A Fényes Hajnalcsillag a Teremtő Fiú által és a Végtelen Szellem helyi világegyetemi megnyilatkozása által megfogalmazott első azonosság-fogalom és személyiség-eszménykép megszemélyesülése. Ha visszatérünk a helyi világegyetem kezdeteihez, még mielőtt a Teremtő Fiú és az Anyaszellem egyesülése a teremtői társulás kötelékeiben megvalósult volna, azokban az időkben, mielőtt a fiakból és leányokból álló, sokféle tehetséget felvonultató családjuk teremtése megkezdődött volna, e két isteni személy e korai és szabad társulásának első közös cselekedete a Fiú és a Szellem legmagasabb rendű szellemszemélyiségének, a Fényes Hajnalcsillagnak a teremtését eredményezi.
Minden egyes helyi világegyetemben csupán egyetlen ilyen bölcs és fenséges lényt teremtenek. Az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú korlátlan számban képes az isteniségben magukkal egyenlő Fiakat teremteni, és valójában így is tesznek; de e Fiak, a Végtelen Szellem Leányaival egyesülve csak egyetlen egy Fényes Hajnalcsillagot képesek teremteni minden egyes világegyetemben, egy olyan lényt, aki olyan, mint ők és aki szabadon részesül az ő közös természetükből, de nem részesül az ő teremtői előjogaikból. A szalvingtoni Gábriel isteniség-természetében olyan, mint a Világegyetemi Fiú bár az Istenség-sajátosságaiban jelentősen korlátozottabb.
Egy új világegyetem szüleinek ezen elsőszülöttje különleges személyiség, aki számos olyan csodálatos jegyet hordoz, melyek egyike sem fedezhető fel egyik ősében sem, s aki előzmény nélküli sokoldalúsággal és elképzelhetetlen tündökletességgel bír. E felséges személyiség a Fiú isteni akaratának és a Szellem alkotó képzelőerejének keverékével rendelkezik. A Fényes Hajnalcsillag gondolatai és cselekedetei mindig is teljesen a Teremtő Fiút és az Alkotó Szellemet fogják képviselni. Az ilyen lény képes arra is, hogy a szellemi szeráfseregeket és az anyagi evolúciós sajátakaratú lényeket egyaránt mélyebben megértse és velük rokonszenves kapcsolatot alakítson ki.
A Fényes Hajnalcsillag nem teremtő, viszont bámulatos intéző, lévén ő a Teremtő Fiú személyes igazgatási képviselője. A teremtésen és az életlétesítésen kívül a Fiú és a Szellem sohasem vitat meg fontos világegyetemi eljárási kérdéseket Gábriel jelenléte nélkül.
A szalvingtoni Gábriel a Nebadon világegyetem főigazgatója és az annak igazgatását érintő minden végrehajtói jellegű folyamodvány elbírálója. E világegyetemi intézőt erre a munkára teljesen felkészültként teremtették, de a helyi teremtésrészünk növekedése és fejlődése során szerzett ő tapasztalatokat is.
Gábriel az elsőszámú vezető a nem személyi ügyekkel kapcsolatos felsőbb-világegyetemi rendelkezések végrehajtása terén a helyi világegyetemben. A tömeges megítéltetéssel és a korszakos feltámadásokkal összefüggő legtöbb ügyben is, melyeket egyébként a Nappalok Elődei intéznek, a végrehajtás Gábrielre és személyi állományára tartozik. Gábriel tehát a felsőbb-világegyetemi és a helyi világegyetemi urak együttes főigazgatója. Igazgatási segítők felkészült testülete áll a rendelkezésére, akiket e szakmunkára teremtettek, s akiket az evolúciós halandóknak nem nyilatkoztatunk ki. E segítőkön kívül Gábriel alkalmazhatja a Nebadonban működő mennyei lények bármelyikét, illetőleg bármelyik osztályát, s ő a főparancsnoka az »ég seregeinek« – a mennyei seregeknek – is.
Gábriel és személyi állománya nem tanítókat jelent; ők intézők. Tudomásunk szerint eddig még sohasem hagytak fel a szokásos munkájukkal, kivéve, amikor Mihály megtestesült valamelyik teremtményi alászállása alkalmával. Ilyen alászállások idején Gábriel mindig a megtestesült Fiú akaratának megnyilvánulását várta, és a Nappalok Szövetségével együttműködve ő lett a világegyetemi ügyek tényleges igazgatója a későbbi alászállások alatt. Mihály halandói alászállása óta Gábriel neve szorosan összefonódott az Urantia történelmével és fejlődésével.
Az alászállási világokon és az általános és különleges feltámadási összeírások alkalmával való találkozásokon kívül a halandók ritkán látják Gábrielt a helyi világegyetemen át vezető felemelkedésük során egészen addig, amíg be nem vezetik őket a helyi teremtésrész igazgatási munkájába. Intézőkként, tartozzatok bármely rendbe vagy szinthez, Gábriel irányítása alá fogtok tartozni.” (33:4.1-4.8)
Gábriel szerepe az általános igazgatásban
„Gábriel a Nebadon főigazgatója és ténylegese intézője. Mihály Szalvingtonról való távolléte semmilyen mértékben nem hátráltatja a világegyetemi ügyek vitelének szokásos menetét. Mihály távolléte alatt Gábriel a világegyetem kormányzója, miként legutóbb, az orvontoni Tökéletes Fiak paradicsomi összejövetele alkalmával is így volt ez. Ilyenkor Gábriel mindig kikéri a szalvingtoni Immanuel tanácsát minden nagyobb probléma kapcsán.
A Melkizedek Atya Gábriel első segéde. A Szalvingtontól távollévő Fényes Hajnalcsillag felelősségi köreit ezen eredeti Melkizedek Fiú veszi át.” (33:6.1-6.2)
Gábriel szerepe az ítélkezési rendben
„A Nebadon egész ítélkezési rendje Gábriel felügyelete alá tartozik. A Szalvingtonon található felsőbb bíróságok az általános világegyetemi jelentőségű problémákkal és a csillagrendszeri ítélőszékektől felküldött fellebbezési ügyekkel foglalkoznak. E világegyetemi bíróságnak hetven tagozata van, és azok tíz részleget alkotva működnek, egyenként hét osztállyal. Minden ítélkezési kérdésben kettős tisztviselői testület dönt, melyet egy tökéletes előéletű bíró és egy felemelkedői tapasztalattal rendelkező igazságszolgáltatási tisztviselő alkot.” (33:7.2)
„A Nebadon világegyetemben a Melkizedek Atya a Fényes Hajnalcsillag első végrehajtó társaként tevékenykedik. Gábriel inkább a világegyetemi irányelvekkel, a Melkizedek pedig a megvalósítási eljárásokkal foglalkozik. Gábriel a rendes alapítású nebadoni ítélőszékeket és tanácsokat vezeti, a Melkizedek pedig a különleges, rendkívüli és veszélyhelyzeti bizottságokat és tanácsadó testületeket. Gábriel és a Melkizedek Atya egyszerre soha sincs távol a Szalvingtontól, mert Gábriel távollétében a Melkizedek Atya működik a Nebadon főigazgatójaként.” (35:1.2)
Gábriel, a főparancsnok
„Tizenkét angyalhadosztály alkotja a 2.985.984 párból, illetőleg 5.971.968 egyedből álló hadtestet, és tizenkét hadtest (35.831.808 pár, illetőleg 71.663.616 egyed) teszi ki a legnagyobb működő szeráfszervezetet, az angyalsereget. A szeráfhadtestet egy főangyal vagy egyéb, mellérendelt besorolású személyiség vezeti, míg az angyalseregeket a Ragyogó Estcsillagok vagy Gábriel egyéb, közvetlen helyettesei irányítják. És Gábriel a »mennyei seregek főparancsnoka«, a Nebadon Fejedelmének főigazgatója, »a seregek Úristene«.” (38:6.2)
Gábriel és a Lucifer-féle lázadás
„Minden Bolygóherceg Gábrielnek, Mihály főigazgatójának a világegyetemi igazgatási felügyelete alá tartozik, míg rájuk közvetlenül a Csillagrendszer Fejedelmek kizárólagos rendelkezései vonatkoznak.” (50:2.1)
„(...) Mihály győzelmét követően »Gábriel lejött a Szalvingtonról és hosszú időre megkötötte a sárkányt (az összes lázadó vezért)«. A jerusemi szeráf-lázadókról írták: »És az angyalokat, akik nem tartották meg első állapotukat, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére a sötétség erős bilincseire vetette.«” (53:1.6)
„Ebben az időszakban Lucifer egyre bírálóbban viszonyult a világegyetemi igazgatás egész tervéhez, de mindig őszinte hűséget mutatott a Legfőbb Urak iránt. Az első nyílt hitszegésére Gábriel jerusemi látogatásakor került sor, s ez néhány nappal a Lucifer-féle Szabadság-nyilatkozat kihirdetése előtt történt. Gábriel olyannyira bizonyos volt a lázadás küszöbön álló kitörésében, hogy egyenesen az Edentiára ment abból a célból, hogy tanácskozzon a Csillagvilági Atyákkal a nyílt lázadás esetén foganatosítandó intézkedésekről.” (53:2.4)
„Gábriel személyesen jelen volt mindezen pártos fejleményeknél és csak annyit felelt, hogy a kellő időben majd szólni fog Mihály nevében, és hogy minden lény szabadon és befolyástól mentesen dönthet; hogy »a Fiaknak az Atya nevében működő kormánya csakis az önkéntes, őszinte és az álokoskodásnak nem engedő hűségre és odaadásra tart igényt«.
Lucifernek megengedték, hogy teljes egészében felépítse és alaposan megszervezze lázadó kormányzását, mielőtt Gábriel egyáltalán hozzálátott volna ahhoz, hogy szembeszálljon az elszakadás jogával vagy hogy ellenlépéseket tegyen a lázadó hírveréssel szemben. A Csillagvilági Atyák azonban e hűtlen személyiségek cselekvési hatáskörét azonnal a Satania csillagrendszerre korlátozták. Mindazonáltal e késedelmi időszak nagy próba és megmérettetés elé állította az egész Satania hűséges lényeit. Néhány évig általános volt a zavar, és nagy felfordulás uralkodott a lakóvilágokon is.” (53:4.6-4.7)
„Lévén, hogy Mihály a döntése szerint tartózkodott a luciferi lázadás elleni tényleges harctól, ezért Gábriel összehívta az irányítása alá tartozó törzskart az Edentián, és a Fenségesekkel való tanácskozást követően átvette a Sataniához hű seregek feletti parancsnokságot. Mihály a Szalvingtonon maradt, míg Gábriel a Jerusemre ment, és az Atyának – ugyanazon Egyetemes Atyának, akinek személyét Lucifer és Sátán tagadta – ajánlott szférán új minőségében hivatalosan is megmutatkozott a hűséges személyiségek összegyűlt sokasága előtt, és felmutatta Mihály lobogóját, a teremtésösszesség Háromsági kormányzásának anyagi jelvényét, a fehér alapon három égszínkék egyközepű kört.” (53:5.4)
„»És lett a mennyben háborúskodás; Mihály parancsnoka és az ő angyalai harcoltak a sárkánnyal (Luciferrel, Sátánnal és a hitszegő hercegekkel); és a sárkány és a lázadó angyalok küzdöttek, de nem diadalmaskodtak.« E »mennyei háború« nem olyan fizikai csata volt, ahogyan az efféle harcot az Urantián elképzelik. A küzdelem első időszakában Lucifer folyamatosan szónokolt a bolygó fogadótermében. Gábriel a közelben létesített főhadiszállásról szüntelenül megválaszolta a lázadói álokoskodásokat. A szférán jelenlévő különféle személyiségek, akik még nem voltak biztosak a választásban, a vitában a két oldalról elhangzott érveket figyelve jutottak döntő elhatározásra.” (53:5.6)
„Ez Lanonandek lázadás volt. A helyi világegyetemi fiak felsőbb rendjei nem csatlakoztak a Lucifer-féle elszakadási mozgalomhoz, bár a lázadó bolygókon tartózkodó élethordozók némelyikét bizonyos fokig befolyásolta a hűtlen hercegek szította lázadás. A Háromságot-elért Fiak egyike sem tért rossz útra. A melkizedekek, a főangyalok és a Ragyogó Estcsillagok mind hűek maradtak Mihályhoz, és Gábriellel együtt derekasan küzdöttek az Atya akaratának és a Fiú uralmának érvényesítése érdekében.” (53:7.4)
„A Satania központján, a Jerusemen kitört lázadás hírét a Melkizedek tanács továbbította. A veszélyhelyzeti feladatokat ellátó melkizedekeket azonnal kirendelték a Jerusemre, és Gábriel vállalta annak a Teremtő Fiúnak a képviseletét, akinek a fennhatóságát a lázadók megkérdőjelezték. A Sataniában kitört lázadás tényének hírére a csillagrendszert vesztegzár alá helyezték, elszigetelték a testvérrendszerektől. »Háborúskodás lett a mennyben«, a Satania központján, és az a helyi csillagrendszer minden bolygójára átterjedt.” (67:3.1)
„Ez után tették közzé a főangyali üzenetet, és Gábriel közvetített szavai elrendelték az Urantia második megítéltetési számbavételét és az alvó továbbélők második, kegyes és irgalmas megítéltetés céljából való feltámadását a Satania 606-os világán. A herceg megítéltetési időszaka véget ért; Ádám kora, a harmadik bolygói korszak a szerény nemesség képét mutatva nyílt meg; és az Urantia új urai láthatólag kedvező körülmények között kezdték meg uralkodásukat, függetlenül attól a világméretű zavartól, melyet e bolygói hatáskört betöltő elődjük együttműködésének hiánya okozott.” (74:2.8)
Gábriel és Sátán
„Sátán azért jöhetett el az Urantiára, mert nem volt hivatalban lévő Fiútok – sem Bolygóherceg, sem Anyagi Fiú személyében. Makiventa Melkizedeket azóta az Urantia Bolygóhercegének helyettesének nevezték ki, és Gábriel Lucifer elleni perének kezdete jelezte, hogy az összes elszigetelt világon felállt a bolygók átmeneti kormánya. Igaz, hogy Sátán rendszeresen meglátogatta Kaligasztiát és a többi bukott herceget egészen e kinyilatkoztatások megjelenésének időpontjáig, amikor is lezajlott Gábriel első meghallgatása a lázadók vezetőinek elpusztítása iránti kérvénye tárgyában. Sátán most teljes őrizetben van a jerusemi börtönvilágokon.”
„(...) A luciferi lázadás megítélésében megnyilvánuló hosszú késedelem (legalábbis, ha az időt urantiai léptékkel mérjük) ellenére feljegyezhetjük, hogy e kinyilatkoztatás kivitelezésének időtartama alatt a folyamatban lévő, Gábriel Lucifer elleni perének első meghallgatására az Uverszán sor került, és nem sokkal ezt követően a Nappalok Elődei rendelkeztek arról, hogy Sátánt azonnal zárják el a börtönvilágon, ahol Lucifert is tartják. Ezzel Sátánt megfosztották attól a lehetőségtől, hogy tovább látogassa a sataniai bukott világokat. Az irgalom jellemezte világegyetemben az igazságosság érvényesülése lehet ugyan lassú, ám annál bizonyosabb.” (54:4.8)
Gábriel, Ádám és Éva, valamint a Melkizedek
„Még az édeni utazók vonulatának veszteglése alatt történt, hogy Ádám és Éva értesült a vétkük természetéről és a sorsuk alakulásáról. Az ítélet kihirdetésére Gábriel jelent meg. És az ítélet így hangzott: az Urantia bolygó Ádámja és Évája vétekben részesnek találtatott; megszegték az e lakott világ uraiként való megbízatásuk részét képező egyezséget.” (75:7.1)
„Nem sokáig pihentek a teremtésrész halandóinak öntudatlan alvás-feledésében. Az Ádám halálát követő harmadik napon, az ő tisztes eltemetését követő második napon Lanaforge rendelkezéseit, melyeket az ügyvezető edentiai Fenséges helyben hagyott és amelyhez a Mihály nevében eljáró Nappalok Szövetsége a Szalvingtonon csatlakozott, átadták Gábrielnek, aki elrendelte az ádámi vétek ezen előkelő túlélőinek rendkívüli szólítását az Urantián. És a különleges feltámadást, az urantiai sorozatban a huszonhatos számút elrendelő eme parancsnak megfelelően Ádámot és Évát újraszemélyesítették és újraegyesítették a Satania lakóvilágainak feltámadási csarnokaiban az első kertben velük élt 1.316 társukkal együtt. Sok hű lelket már Ádám érkezésekor átvittek, melyre az alvó továbbélők és az élő, megfelelőnek minősült felemelkedők megítéltetésekor került sor.” (76:6.2)
„Makiventa az alászállását húsvér teremtményként éppen olyan hirtelenül és mindenféle körülményesség nélkül fejezte be, ahogy megkezdte. Sem a megjelenésével, sem a távozásával nem járt semmilyen szokatlan bejelentés vagy különös esemény; sem feltámadási számbavétel, sem bolygói megítéltetés zárása nem kísérte az Urantián való megjelenését; az övé veszélyhelyzeti alászállás volt. De Makiventa addig nem vetett véget az emberilény-testben való ottlétének, amíg a Melkizedek Atya annak rendje és módja szerint el nem bocsátotta és nem értesült arról, hogy a veszélyhelyzeti alászállása megkapta a Nebadon főigazgatójának, a szalvingtoni Gábrielnek a jóváhagyását is.” (93:10.2)
Gábriel és a jézusi megtestesülés
„Az elkülönített világokról a melkizedekek által készített rendkívüli helyzetjelentés áttanulmányozása után, Gábriellel egyeztetve, Mihály végül az Urantiát választotta, mint azt a bolygót, ahol az utolsó alászállását véghezviszi. E döntést követően Gábriel személyesen is ellátogatott az Urantiára, és miután megfigyelte az embercsoportokat, valamint a világ és annak népei szellemi, értelmi, faji és földrajzi felmérésének eredményei alapján úgy döntött, hogy a héberek rendelkeznek azokkal a viszonylagos előnyökkel, melyek az alászállási fajtaként való kiválasztást megalapozzák. Miután Mihály e döntést jóváhagyta, Gábriel kijelölte és az Urantiára kiküldte a Tizenkét tagú Családbizottságot – melynek tagjait a magasabb rangú világegyetemi személyiségek közül választotta – mely bizottságot azzal a feladattal bízott meg, hogy vizsgálódjanak a zsidó családi élet terén. A bizottsági munka befejezésekor Gábriel az Urantián tartózkodott és megkapta a jelentést, mely három olyan jövőbeli egybekelést jelölt meg, melyek a bizottság véleménye szerint egyaránt alkalmasak lehettek alászállási családul Mihály tervezett megtestesüléséhez.
A három megjelölt pár közül Gábriel maga választotta ki Józsefet és Máriát, később személyesen is megjelent Máriának, amikor is közölte vele a jó hírt, miszerint őt választották arra a feladatra, hogy az alászálló gyermek földi anyja legyen.” (122:0.2-0.3)
Gábriel megjelenik Erzsébetnek
„Jézus életművét az Urantián valójában Keresztelő János kezdte meg. Zakariás, János apja a zsidó papsághoz tartozott, az anyja, Erzsébet pedig ugyanazon nagy családi csoport tehetősebb ágának volt a tagja, amelynek Mária, Jézus anyja is. Zakariásnak és Erzsébetnek, bár már sok éve házasok voltak, nem volt gyermekük.
A Kr.e. 8. év júniusának vége felé járt az idő, amikor nagyjából három hónappal József és Mária házasságkötését követően Gábriel megjelent Erzsébetnek, délidőben, éppen úgy, ahogy később megmutatta magát Máriának is. Gábriel így szólt:
»Míg a férjed, Zakariás az oltár előtt áll Jeruzsálemben, és míg az összesereglett nép egy megszabadító eljöveteléért imádkozik, én, Gábriel azért jöttem, hogy bejelentsem, hamarosan fiút fogsz szülni, aki ezen isteni tanító előfutára lesz, és akit János fiadnak fogsz nevezni. A te Úr Istenednek szentelve magát fog ő felnőni, és amikor felnő, megörvendezteti a szívedet, mert sok lelket fog az Istenhez irányítani és hirdetni fogja a népetek lelki gyógyítójának és az egész emberiség szellemi-felszabadítójának eljövetelét is. A nőrokonod, Mária lesz az ígéret e gyermekének anyja, és én őneki is megjelenek majd.«
E látomás nagyon megijesztette Erzsébetet. Gábriel eltűnése után elkezdett gondolkodni az átélteken, sokáig töprengett a fenséges látogató szavain, ám e kinyilatkoztatásról a férjén kívül senkinek sem beszélt egészen addig, amíg meg nem látogatta Máriát a következő év február havának elején.
Erzsébet azonban öt hónapon át még a férje előtt is megőrizte a titkát. Amikor végül elmondta neki a gábrieli látogatás történetét, Zakariás meglehetősen hitetlenkedve fogadta az egészet és hetekig kételkedett az élmény valóságos voltában, és csak akkor volt hajlandó némiképp hinni a felesége által előadott gábrieli látogatás történetében, amikor már nem tudta kétségbe vonni, hogy a felesége várandós. Zakariást nagyon felkavarta Erzsébet jövőbeli anyasága, de nem kételkedett a felesége tisztességében, még a maga előrehaladott kora ellenére sem. Egészen a János megszületése előtti mintegy hatodik hétig, amikor is egy erőteljes álmot látott, Zakariás nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy Erzsébet a végzet fiának anyjává lesz, azé, aki előkészíti a terepet a Messiás eljöveteléhez.
Gábriel Kr.e. 8-ban, nagyjából november közepén jelent meg Máriának, miközben az asszony a názáreti otthonában dolgozott. Később, miután Mária megbizonyosodott arról, hogy hamarosan anyává lesz, meggyőzte Józsefet arról, hogy engedje el őt Júda városába, mely Jeruzsálemtől nyugat felé mintegy hat kilométerre a hegyekben helyezkedett el, Erzsébethez látogatóba. Gábriel mindkét jövőbeli anyát tájékoztatta a másikuknál tett megjelenéséről. Természetesen türelmetlenül várták, hogy találkozhassanak, összevethessék az élményeiket és megbeszélhessék a fiaik jövőjének valószínű alakulását. Mária a távoli unokatestvérénél maradt három hétig. Erzsébet nagyban hozzájárult Mária gábrieli jelenéssel kapcsolatos hitének megerősödéséhez, így Mária úgy tért haza, hogy nagyobb mértékben szentelhette magát annak a felhívásnak, hogy anyja lesz a végzet gyermekének, akit rövidesen védtelen csecsemőként fog a világra hozni, a teremtésrész átlagos és egészséges kisgyermekeként.
János Júda városában született meg Kr.e. 7. március 25-én. Zakariás és Erzsébet igencsak örült, amikor megtudták, hogy fiuk lett, amint azt Gábriel megígérte, és amikor a gyermeket a nyolcadik napon körülmetélésre elvitték, hivatalosan is a János nevet adták neki, ahogy előzőleg utasították őket. Zakariás egyik unokaöccse már ezt megelőzően el is indult Názáretbe Erzsébet üzenetével Máriához, miszerint fia született és e fiú neve János lesz.” (122:2.1-2.7)
Gábriel bejelentése Máriának
„Az egyik este, nagyjából napszálltakor, mielőtt József még hazaért volna, Gábriel megjelent Máriának egy alacsony kőasztal mellett, és amint Mária visszanyerte az önuralmát, így szólt: »Annak parancsára jövök, aki az én Mesterem és akit te szeretni és táplálni fogsz. Neked, Mária, jó hírt hozok, amikor bejelentem, hogy az élet tebenned mennyei elrendelés révén fogantatott, és hogy a kellő időben egy fiúgyermek anyjává leszel; e fiút Jósuának fogod nevezni, és ő fogja elhozni a mennyországot a földön és az emberek között. E dologról ne szólj senkinek, kivéve Józsefet és Erzsébetet, a te nőrokonodat, akinek szintén megjelentem, és aki hamarosan szintén fiat fog szülni, akinek neve János lesz, és aki elő fogja készíteni a terepet a megszabadulás üzenetének, melyet a te fiad fog hirdetni az embereknek nagy erővel és mély meggyőződéssel. És ne kételkedj a szavamban Mária, mert a végzet gyermekének halandói lakóhelyéül erre az otthonra esett a választás. Áldásomat adom reád, a Fenségesek ereje ad majd erőt, és az egész föld Ura fog vigyázni téged.«
Máriát heteken keresztül mélyén foglalkoztatta e látogatás élménye, míg végül bebizonyosodott számára, hogy gyermeket vár, mielőtt e szokatlan eseményeket el merte volna mondani a férjének. Amikor József mindezt meghallotta, bár mélyen megbízott Máriában, igencsak összezavarodott és sok éjszakán át nem tudott aludni. Józsefnek először kétségei voltak a gábrieli látogatást illetően. Amikor azután csaknem teljesen meggyőzték, hogy Mária valóban hallotta az isteni hírvivő hangját és látta az alakját, tépelődni kezdett, ahogy belegondolt abba, hogy miként történhetett mindez. Miként lehet emberi lények sarja egy isteni végzetű gyermek? József egészen addig nem tudott ezekkel az ellentmondásos gondolatokkal megbékülni, amíg néhány hét gondolkodás után ő és Mária is arra a következtetésre nem jutott, hogy őket választották arra, hogy a Messiás szüleivé váljanak, bár aligha az volt a zsidó felfogás, hogy a várt megszabadító isteni természetű lesz. Miután erre a nagy jelentőségű következtetésre jutottak, Mária sietve elutazott Erzsébethez látogatóba.
A visszatértét követően Mária meglátogatta a szüleit, Joáchimot és Hannát. Mária két fiútestvére és két leánytestvére, valamint a szülei mindig is nagyon kétkedők voltak Jézus isteni küldetését illetően, bár természetesen ekkor még semmit sem tudtak a Gábriel-féle látogatásról. De Mária bizalmasan közölte leánytestvérével, Szalóméval, hogy szerinte a fiának a nagy tanítóvá válás a végzete.
Gábriel Máriának szóló bejelentésére a Jézus fogantatását követő napon került sor és ez volt az egyetlen természetfeletti jelenség, mely Máriának az ígéret fia kihordását és megszülését kísérő teljes élményhalmazához köthető.” (122:3.1-3.4)
Gábriel találkozója Jézussal a hegyekben töltött negyven nap alatt
„Ahogy a hegyeket járta alkalmas szálláshelyet keresve, Jézus találkozott a világegyetemének főigazgatójával, Gábriellel, a Nebadon Fényes Hajnalcsillagával. Gábriel ekkor vette fel újra a világegyetem Teremtő Fiával a személyes kapcsolatot; most először találkoztak azóta, hogy Mihály búcsút vett a társaitól a Szalvingtonon, amikor elment az Edentiára, hogy felkészüljön az urantiai alászállás megkezdésére. Gábriel Immanuel utasítása szerint és az uverszai Nappalok Elődeinek felhatalmazása alapján arról tájékoztatta Jézust, hogy az urantiai alászállási tapasztalása gyakorlatilag véget ért, már ami a világegyeteme feletti tökéletes főhatalom kiérdemelését és a Lucifer-féle lázadás lezárását illeti. Az elsőt a megkeresztelése napján érte el, amikor az Igazítójának a megszemélyesülése bizonyította a halandói húsvér testhez hasonló alakba való alászállásának tökéletes és teljes voltát, míg az utóbbi azon a napon vált történelmi ténnyé, amikor lejött a Hermon-hegyről, hogy találkozzon a rá váró legénnyel, Tigláttal. Jézus most értesült a helyi világegyetemi és a felsőbb-világegyetemi legmagasabb köröktől arról, hogy az alászállási tevékenysége véget ért, már ami az ő személyes helyzetét a főhatalom és a lázadás vonatkozásában illeti. A keresztelési látomásban és a benne lakozó Gondolatigazító megszemélyesülésének jelenségében már korábban értesült erről a közvetlenül a Paradicsomból származó bizonyságról.
Mialatt a hegyen tartózkodott és Gábriellel beszélgetett, az edentiai Csillagvilági Atya személyesen is megjelent Jézus és Gábriel előtt, s azt mondta: »A feljegyzések immár teljesek. A 611.121-es számú Mihály főhatalma a Nebadon világegyeteme felett immár teljesen az Egyetemes Atya jobbjában van. Immanuel alászállási elbocsátását hozom neked, aki az urantiai alászállásban kezes-testvéred volt. Most már szabadon dönthetsz, hogy most vagy később, de immár a te saját döntésed szerint fejezed be a megtestesülési alászállásodat, emelkedsz fel az Atyád jobbjára, veszed fel a főhatalmadat és veszed át az egész Nebadon felett a jól megérdemelt, korlátlan uralmat. A felsőbb-világegyetemi feljegyzések teljességét a Nappalok Elődeinek felhatalmazása alapján abban is tanúsítom, hogy a világegyetemedben minden bűnös lázadás lezárásával kapcsolatban teljes és korlátlan hatalommal ruháztak fel minden ilyen lehetséges jövőbeli zavar kezelésére. Az Urantián és a halandó teremtményi húsvér testbeli munkád gyakorlatilag véget ért. Az életutad mostantól a te saját döntésedtől függ.«
Amint az edentiai Fenséges Atya eltávozott, Jézus hosszasan elbeszélgetett Gábriellel a világegyetem jó sorának alakulásáról és üdvözletét küldte Immanuelnek, biztosította őt arról, hogy abban a munkában, melyet az Urantián vállalni szándékozik, mindig szem előtt fogja tartani a szalvingtoni alászállás-előtti megbízással összefüggésben tőle kapott tanácsát.” (136:3.4-3.6)
„Gábriel emlékeztette Jézust, hogy két módja van annak, hogy a világ elé lépjen abban az esetben, ha úgy dönt, hogy egy ideig még az Urantián marad. És nyilvánvalóvá tette Jézus számára, hogy a tárgybani döntésének semmi kihatása nem lesz a világegyetemi főhatalmára vagy a Lucifer-féle lázadás felszámolására. A világ számára való segédkezésnek e két módja:
1. A saját útja – az a mód, amely a legkellemesebbnek és a leghasznosabbnak tűnik e világ közvetlen igényei és a saját világegyeteme jelenlegi épülése szempontjából.
2. Az Atya útja – a teremtményi élet messzebb tekintő eszményképének példaként állítása, melyet a világegyetemek mindensége paradicsomi igazgatásában közreműködő magas személyiségek képzeltek el.” (136:4.6-4.8)
Gábriel és az átlényegülés
„Három óra körül járhatott az idő e szép délutánon, amikor Jézus elvált a három apostoltól, azzal, hogy: »Elmegyek egy időre, hogy együtt lehessek Atyámmal és az ő hírnökeivel; azt akarom, hogy ti maradjatok itt, és amíg a visszatértemre várakoztok, imádkozzatok, hogy az Atya akarata legyen meg minden, az Ember Fia további alászállási küldetésével kapcsolatos tapasztalásotokban.« És miután ezt mondta nekik, Jézus hosszas tanácskozásra vonult vissza Gábriellel és a Melkizedek Atyával, s nem is tért vissza nagyjából hat óráig. Látva, hogy az apostolok mennyire nyugtalankodnak a hosszú távolmaradása miatt, Jézus azt mondta: »Mitől féltek? Tudjátok jól, hogy az Atyám ügyében kell járnom; miért vannak hát kétségeitek, amikor nem vagyok veletek? Kijelentem, hogy az Ember Fia úgy döntött, hogy a teljes életét a köreitekben, és mint közületek egy, úgy viszi végig. Örvendezzetek; nem foglak elhagyni benneteket, míg a munkámat el nem végeztem.«
Amint sovány estebédjüket fogyasztották, Péter megkérdezte a Mestert, »Meddig maradunk itt a hegyen, távol a testvéreinktől?« És Jézus azt válaszolta: »Amíg meg nem látjátok az Ember Fiának dicsőségét és meg nem értitek, hogy minden, amit mondtam nektek, igaz.« És ahogy ott üldögéltek, a tábortüzük vörösen izzó fényénél megbeszélték a Lucifer-féle lázadással kapcsolatos ügyeket, mígnem leszállt a sötétség és az apostolok szeme a fáradtságtól le-lecsukódott, mert útjukra aznap reggel nagyon korán indultak.
Az apostolok mélyen aludtak, de egy fél óra elteltével hirtelen egy közeli, sercegő hangra ébredtek, és nagy meglepetésükre és megdöbbenésükre, ahogy körülnéztek, látták, amint Jézus elmélyülten beszélget két ragyogó lénnyel, akik a mennyei világ fényének öltözékét viselik. És Jézus arca és alakja mennyei fényű világosságot árasztott. Ők hárman különös nyelven beszéltek, de az elhangzottak némely részéből Péter tévesen arra következtetett, hogy a Jézus társaságában lévő két lény Mózes és Illés; a valóságban Gábriel és a Melkizedek Atya volt az. A fizikai szabályozók Jézus kérésére rendezték úgy, hogy az apostolok szemtanúi lehessenek e jelenetnek.” (158:1.6-1.8)
Gábriel szerepe Lázár feltámasztásában
„Lévén, hogy a mintegy negyvenöt főnyi halandó alkotta társaság a sír előtt állt, a beszűrődő fényben halványan kivehették Lázár alakját, amint az vászonba pólyálva ott fekszik a temetkezési barlang jobb alsó fülkéjében. Míg e földi teremtmények csaknem lélegzet visszafojtva, csendben álltak ott, a mennyei lények hatalmas serege sietve elfoglalta a helyét, várva, hogy a beavatkozás jelére meginduljanak, mely jelet a parancsnokuknak, Gábrielnek kellett megadnia.” (168:2.1)
„Ahogy a ház felé sétáltak, Gábriel feloszlatta az összegyűlt mennyei seregek kiegészítőleg érkezett csoportjait, miközben feljegyezte, hogy ez volt az első és az utolsó eset az Urantián, hogy egy halandó teremtményt feltámasztottak a halott fizikai testbeli alakjából.” (168:2.8)
Gábriel és a keresztre feszítés
„Röviddel nyolc óra után történt, hogy Pilátus átadta Jézust a katonáknak és kevéssel kilenc óra előtt került sor arra, hogy elindultak a keresztre feszítés helyszínére. E több mint félórás időtartam alatt Jézus egy szót sem szólt. Egy nagy világegyetem ügyvitele gyakorlatilag leállt. Gábriel és a Nebadon főurai vagy itt, az Urantián gyülekeztek, vagy pedig figyelmesen követték a főangyalok térjelentéseit arra törekedve, hogy képben legyenek arról, ami az Urantián az Ember Fiával történik.” (186:4.2)
„A Satania első lakóvilága feltámadási csarnokainak nagy udvarában mostanság megfigyelhető egy nagyszerű anyagi-morontia műtárgy, melyet »Mihály Emlékmű« néven ismernek, s amely jelenleg Gábriel pecsétjét viseli. Ez az emlékmű röviddel azt követően készült, hogy Mihály elhagyta ezt a világot, és ez a felirat áll rajta: »A názáreti Jézus Urantián való halandói átmenetének emlékére.«” (188:3.11)
Gábriel közreműködése Jézus feltámadásában
„A sírból kikelve Jézus első dolga az volt, hogy üdvözölte Gábrielt és arra utasította, hogy maradjon továbbra is az Immanuel felügyelete alatt álló világegyetem ügyeinek intézője, és ez után meghagyta a melkizedekek főnökének, hogy tolmácsolja testvéri üdvözletét Immanuelnek. Ezt követően kérte, hogy az edentiai Fenséges szerezze be a Nappalok Elődeinek igazolását az ő halandói átmenetéhez; és a hét lakóvilág összesereglett morontia csoportjaihoz fordulva, akik azért gyűltek össze itt, hogy köszöntsék és üdvözöljék a maguk teremtményi rendjében megjelent Teremtőjüket, Jézus elmondta a halandói utáni létpályájának első szavait. Így szólt a morontia Jézus: »Miután befejeztem életemet a húsvér testben, egy rövid ideig itt leszek ebben az átmeneti alakban, hogy jobban megismerjem a felemelkedő teremtményeim életét és még teljesebben kinyilatkoztassam a paradicsomi Atyám akaratát.«” (189:1.10)
Gábriel feladatai Jézus anyagi testének maradványaival
„Tíz perccel három után, ahogy a feltámadott Jézus a Satania hét lakóvilágáról összesereglett morontia személyiségeket üdvözölte, a főangyalok vezetője – a feltámadás angyalaié – Gábrielhez fordult és Jézus halandói testét kérte. A főangyalok főnöke ezt mondta: »Nem vehetünk részt urunk, Mihály alászállási tapasztalásának morontia feltámadásában, de szeretnénk megkapni a halandói maradványait, hogy haladéktalanul hozzáfoghassunk az elbontásához. Most nem az anyagtalanná lényegítő eljárásunk alkalmazását javasoljuk; pusztán a felgyorsított idő eljárását szeretnénk segítségül hívni. Elég volt látnunk, amint a Fejedelmünk él és meghal az Urantián; a mennyei seregeket megkímélnénk attól az emléktől, melyre a Világegyetem Teremtője és Megtartója emberi alakjának lassú felbomlása láttán tehetnek szert. Az egész Nebadon mennyei értelmeinek nevében kérlek, adj felhatalmazást arra, hogy átvegyem a názáreti Jézus halandói testét és hatalmazz fel bennünket, hogy annak haladéktalan lebontását elvégezzük.«
És miután Gábriel megtanácskozta a dolgot az Edentia rangidős Fenségesével, a mennyei seregek főangyali szóvivője engedélyt kapott, hogy a belátása szerint járjon el Jézus maradványai esetében.” (189:2.1-2.2)
Gábriel, és az alvó továbbélők megítéltetési feltámadása
„Ezen a vasárnap reggelen, kevéssel fél öt után, Gábriel magához hívatta a főangyalokat és felkészült, hogy az ádámi megítéltetési időszak lezárásaként megnyissa az általános feltámadást az Urantián. Amikor e nagy eseményben érintett szeráfok és kerubok hatalmas serege felsorakozott a megfelelő alakzatba, a morontia Mihály megjelent Gábriel előtt, mondván: »Miként Atyámnak önmagában van élete, úgy adta azt a Fiúnak, hogy neki magában is legyen élete. Bár én még nem vettem vissza teljesen a világegyetemi hatáskör gyakorlását, ez az önként vállalt korlátozás semmilyen mértékben nem hátráltat abban, hogy életet adományozzak az alvó fiaimnak; kezdődjön hát a bolygói feltámadási számbavétel.«
A főangyalok köre ekkor működött első alkalommal az Urantiáról. Gábriel és a főangyali seregek a bolygó szellemi sarkának helyére vonultak; és amikor Gábriel megadta a jelet, a hangja villanásszerűen jutott el a csillagrendszeri első lakóvilágra, mondván: »Mihály felhatalmazása alapján, támadjanak fel az urantiai megítéltetési időszak halottai!« Erre az Urantia emberfajtáinak összes továbbélője, akik Ádám napjai óta szenderültek el, és akik addig még nem kerültek megítéltetésre, a morontia beiktatásra készen megjelentek a lakóvilágok feltámadási csarnokaiban. És a szeráfok és társaik egy pillanat alatt felkészültek a lakóvilágokra való elindulásra. E továbbélő halandók csoportfelügyeletére egykor kijelölt szeráfi oltalmazók rendszerint jelen lettek volna védenceiknek a lakóvilágok feltámadási csarnokaiban való ébredésekor, ám ekkor azért tartózkodtak az Urantián, mert itt volt szükség Gábriel jelenlétére Jézus morontia feltámadása kapcsán.
Függetlenül a számtalan olyan egyedtől, akinek személyes szeráfi oltalmazója volt, és akik kellő szellemi személyiségi előrehaladást mutattak és továbbmentek a lakóvilágokra az Ádám és Éva korát követő korszakokban, és bár eddig az urantiai fiak számos különleges és ezeréves feltámadására került sor, a mostani alkalom képezte a harmadikat a bolygói számbavételek, illetőleg teljes megítéltetési feltámadások sorában. Az elsőre a Bolygóherceg megérkezésekor került sor, a másodikra Ádám idején, és ez, a harmadik, a názáreti Jézus morontia feltámadását, az ő halandói átmenetét jelölte.
Amikor a főangyalok főnöke vette a bolygói feltámadás jelét, az Ember Fia Megszemélyesült Igazítója lemondott az Urantián összegyűlt mennyei seregek feletti hatásköréről, a helyi világegyetem mindeme fiait visszautalta a saját parancsnokaik fennhatósága alá. És amint ezt elvégezte, elindult a Szalvingtonra, hogy Mihály halandói átmenetének teljesítését bejegyeztesse Immanuelnél. És rögtön követte őt az a mennyei sereg, melynek szolgálatára nem volt szükség az Urantián. Gábriel azonban az Urantián maradt a morontia Jézussal.” (189:3.1-3.4)
Az eredeti mű:
- Angel Gabriel – The Bright and Morning Star. http://truthbook.com/angels/angel-gabriel-the-bright-and-morning-star
Felhasznált irodalom:
- Az Urantia könyv: 33:4.1-4.8; 33:6.1-6.2; 33:7.2; 35:1.2; 38:6.2; 50:2.1; 53:1.6; 53:2.4; 53:4.6-4.7; 53:5.4; 53:5.6; 53:7.4; 54:4.8; 67:3.1; 74:2.8; 75:7.1; 76:6.2; 93:10.2; 122:0.2-0.3; 122:2.1-2.7; 122:3.1-3.4; 136:3.4-3.6; 136:4.6-4.8; 158:1.6-1.8; 168:2.1; 168:2.8; 186:4.2; 188:3.11; 189:1.10; 189:2.1-2.2; 189:3.1-3.4.
Hozzászólások