A vallásos tapasztalás valósága
Ezt az előadást részben az Urantia könyvből származó ismertanyagokból állítottam össze. S ezért a nagyszerű kinyilatkoztatásért, mindazokért a kinyilatkoztatott igazságokért, melyek az Urantia könyv írásaiból megismerhetők, sohasem mondhatunk elég köszönetet a mennyei Atyánknak.
Jézus a tizedik morontia megjelenése alkalmával (Filadelfiában) mondta azt, hogy „(…) csak egy örömhír van az országról – az örökkévaló élet azon adományának jó híre, mely adományt az emberek hit által kapnak meg.” (191:4.3)
A vallásos tapasztalás valósága az ilyen megvilágosodott élet megélésében és az olyanokkal való megosztásában áll fenn, akik hajlandók és képesek is meghallani „az Isten Atyaságának és az emberek testvériségének” üzenetében rejlő igaz, megmentő kegyelmet. Ezt az igazságot majd az örök életben fogjuk teljesen felfedezni – ez az örök élet pedig egy olyan új, élő valóság, mely abból a csírázó halandói teremtményi létből, illetve testi állapotból születik, amelyben ma élünk. A világossághozó „kerygma” (üzenet, evangélium) az élő vizekből való… ez a jézusi tanítások örömhíre, melyet most újonnan felfedezhetünk az ötödik korszakos kinyilatkoztatásban, az Urantia könyvvel összefüggésben.
Ha felidézzük, hogy mit mondott Jézus Naldának Jákob kútjánál, akkor megállapíthatjuk, hogy az örömhír a nekünk segédkező isteni Igazság Szelleméről szól. Emlékezzünk, hogy Nalda – az előtte és utána élt emberek közül sokakhoz hasonlóan – a beszélgetés menetét a saját, személyes üdvözülésének kérdése felől átterelte a teológiai és bölcseleti ellentmondások medrébe. Jézus azonban meglátta Nalda lelkében a jobb élet iránti vágyat. Ezért azzal folytatta a nő tanítását, hogy az újjászületéshez vezető út azáltal érhető el, ha imádja az Atyát szellemben és igazságban, valamint azon örömhír által, melyet a lelkünknek ajánl, ha készen állunk a fogadására. Ezután Jézus azt mondta neki: „Én, aki tehozzád szólók, én vagyok az.” (143:5.7) Érdekes, hogy az isteniségét és az istenfiúságát illetően ez volt az Ő első földi kijelentése egy emberi lény előtt.
Ne feledjük sohasem, hogy az Igazság Szelleme emlékeztetni fog minket Jézus evangéliumára – vagyis „az Isten Atyaságára és az emberek testvériségére” – és képesek leszünk jobban megérteni az Ő tanításait, ha nyitottak vagyunk a lelki gyarapodásra. Jézus tanításai sokrétűek és számos olyan tárgykört érintenek, melyek megvilágosodást hoznak annak, aki őszintén vágyik azok megízlelésére. A vallásos tapasztalás valósága minden bizonnyal a személyes üdvözüléssel kezdődik, de aztán folytatódik a hívek és nem hívek számára személyesen végzendő közösségi szolgálattal. Ahogy egyre többet tudunk meg a teremtőnktől, Mihálytól eredő élő vizekről, az istenimádat és a bölcsesség elmeszellem-segédei segítségével előbb-utóbb elkezdjük tanítani az örömhírt a társainknak is.
Amikor a fény és az élet iránti küzdelmünk érdekes kihívássá válik, valóban úgy lesz, ahogy megmondták, vagyis bonyodalmak kialakulására számíthatunk…, mégpedig nem is kicsire azok részéről, akik nem fogadják szívesen a kinyilatkoztatott vallás igazságát. Valóban örülhetünk, tudván, hogy Jézus megmondta, az ő szelleme előttünk fog járni és Ő mindig ott lesz velünk és ne nagyon aggódjunk amiatt, hogy mit mondjunk majd, mivel az Ő szelleme mindenképpen segíteni fog nekünk akkor és ott, ha valóban szükség lesz a segítségre.
Ne hagyjuk, hogy az élő igazság gyökerei elszáradjanak. Nyissuk meg a vallásos tapasztalásunk élő öntözővizét, a szellemi közösség és a szeretetteljes közösségi szolgálat együttesét. Így bátrak leszünk a jóság védelmében, türelmesek az igazságnak az esztelenekkel való megismertetésében, és tartósan állni fogjuk az ellenséges fogadtatást. Mindig emlékezzünk, hogy előre intettek minket, hogy gyengédséggel járjunk el, amikor a félrevezetettekkel van dolgunk.
A szellemi fény az azt érzékelő személy egyéni fejlettségi állapotától függően lehet nagyon megvilágosító, de lehet nagyon bántó is az elme számára. Találó képi hasonlattal úgy írhatnánk le ezt a helyzetet, mint amikor többedmagunkkal egy elsötétített előadóteremben vagyunk s az egyik esetben egy fényes REFLEKTORT irányítanak ránk, a másik esetben pedig halvány HÁTTÉRVILÁGÍTÁST kapcsolnak be, s ez utóbbi esetben ugyanaz az élmény mindenki számára kellemesebb és elfogadhatóbb lesz. Talán nem látunk túl nagy veszélyt abban, ha azt látjuk, hogy egy túlzottan lelkes hívő a járókelőknek prédikál, de előfordulhat, hogy a hívő ezzel éppen hogy zavart és félreértéseket generál az őt meghallgató személy elméjében. Nagyon gyakran nem ismerjük fel, hogy a szellemi értelemben vak ember milyen könnyen elbukik és utasítja el azt a szellemi utat, melyet éppen azért igyekszünk megmutatni neki, hogy nyitottabbá váljon a mennyei Atya szeretetének elfogadása iránt. Ne felejtsük el, hogy minden lélek továbbélővé válhat, ha hajlandó együttműködni az Istentől származó azon fény-adománnyal, amely őbenne lakozik. Az Isten megtalálására és a tökéletesség elérésére való hajlandóság – még ha az illető vágya csak egy parányi remény-szikra is – bizonyosan ki fog teljesedni az örökkévalóságban a Gondolatigazítóval, mely nem más, mint azon igaz fény-adomány, mely világosságot ad minden egészséges elméjű egyénnek, akinek a lelke az idő és tér megtapasztalására születik. Némelyek megkérdezhetik: „Miért létezik A Világegyetem?”, melyre valami olyasmit válaszolhatunk, hogy annak létezése az Egyetemes Atya téridőbeli isteni SZERETET-kifejeződéséből ered.
178. ÍRÁS – AZ UTOLSÓ NAP A TÁBORBAN
A búcsúbeszédében az apostolok, valamint a választott tanítványok, zsidók és nem-zsidók előtt Jézus azt mondta:
„Az élet viszontagságai közepette soha ne felejtsétek el szeretni egymást. Ne küzdjetek az emberekkel, még a nem hívőkkel se. Mutassatok irgalmat még azoknak is, akik rosszul bánnak veletek. Magatokat mindig elkötelezett állampolgároknak, egyenes iparosoknak, dicséretre méltó szomszédoknak, odaadó rokonoknak, megértő szülőknek és az Atya országának testvériségében őszintén hívőknek mutassátok. A szellemem köztetek lesz, most és egészen a világ végéig.” (178:1.17)
Már tudjuk, hogy az Igazság Szelleme folytatja az újrafogalmazott jézusi üzenet továbbadását minden nemzedéknek. Mihály e szelleme határozott segítségünkre van az Ő életének és tanításainak felidézésében azzal arányban, hogy mennyire vagyunk képesek felfogni és megtapasztalni ezt a szellemi valóságot. Az Igazság Szelleme iránymutatással segít abban is, hogy Jézus életét és tanításait olyan mértékig mutassuk be az igazságkeresőknek, amilyen mértékig az igazság iránti őszinte vágyuk engedi. Jézus vallása a hit, a remény és a szeretet vallása, és mindig arra bátorítanak minket, hogy „örvendezzünk”. Az Igazság Szelleme megtanítja nekünk az Atya szeretetét és a Fiú kegyelmét. Ez a szellem-tanító a szív érzelmein keresztül jut el a lelkünkhöz. E szellemi segítség fogadására való képességünket pedig az határozza meg, hogy mennyire szeretjük az igazságot, márpedig ez a szellemi igazság a lehető legmagasabb fokú emberi szabadság. Emlékezzünk, a Mesterről azt tanították, hogy ő a szívünkben élő igazság. Ő nem az elmében lévő tudás (mely nyilvánvalóan szükséges a lelki gyarapodáshoz), hanem a szívünkben és a lelkünkben lévő jelenlét.
Jézusnak a Bibliában közölt evangéliuma megváltoztatta a történelem menetét, és a világ jövőjét is minden bizonnyal jelentős mértékben alakítani fogja az Ő evangéliumának az Urantia könyvben foglaltak szerinti újbóli kibontása. Jézus azt kéri, hogy hagyjunk fel az értelmetlen, világias sóvárgással és aggodalmaskodással amiatt, hogy mi mindent látunk rossznak, és foglalkozzunk inkább a temérdek jó igazság terjesztésével és a társaink számára való hirdetésével. Jézus azt mondta, hogy közel a mennyország és hogy dönthetünk úgy, hogy az Isten eme családjában éljünk azalatt is, míg a halandói életünket töltjük ezen a sataniai Urantiának nevezett földi világon. Az Isten családja ott van mindegyikünkben és felfedezésre vár a közösen megélhető vallási tapasztalásban, és e családba bejutni az őszinte hűség és az igazság irányi vágy kapuján keresztül lehet. Csakis egy módja van annak, hogy az Isten ezen urantiai családja valóságosabbá váljon, mégpedig az, ha az Isten Atyaságának és az emberek közötti testvériségnek az igazságát az Ő földi fiai és leányai ténylegesen megélik. Ha az Istennek az egész világra kiterjedő családjával kapcsolatos igazságot töretlen, élő módon tudatosítjuk magunkban, akkor az segíteni fog abban is, hogy előrelépjünk az eszményi, megbízható polgárrá válás útján. Az Isten Atyaságával és az emberek közötti testvériséggel kapcsolatos igazság kinyilatkoztatását kellene a leghőbb vágyunkká tennünk. Az érdeklődőket ezen élő igazság által vidáman kell megnyernünk, nem pedig kötelességként megélt módon. Most már persze tudjuk, hogy az embertársaink többsége lázad minden olyan erőfeszítés ellen, mely az értékes és értelmes vallási élet megteremtésére irányul. Milyen szomorú látni a világunk senyvedését attól, hogy oly sok a nem termő ág. A vallásos tapasztalás valósága olyan dinamikus szellemi vetületű életben lelhető fel, melyet az Isten, az Egyetemes Atyánk iránti legmagasabb rendű hűség irányában előrefelé vivő, hitre épülő küzdelem mozgat; ez olyan alkotó folyamat, melyhez lelkesedést mutató életvitel társul, s amely végül meghozza a szellemi gyümölcseit.
Öntözzük tehát szeretettel minden élő szőlőtő gyökerét, hogy bőséges szellemi termést hozzon, úgymint „(…) szeretetteljes szolgálat, önzetlen odaadás, bátor hűség, őszinte tisztesség, felvilágosult őszinteség, halhatatlan remény, gyanakvásmentes bizalom, irgalmas segédkezés, kimeríthetetlen jóság, megbocsátó türelem és tartós béke.” (193:2.2) Mi, mint az igazságot kereső és az Istent megtaláló fiak és leányok az Isten eme családjában önként vállalhatunk egy további felelősséget is: elhivatottan és szeretetteljesen szolgálni az Istent ismerő hívek egész világra kiterjedő testvériségét mind a szervezett, mind a nem szervezett kezdemények és törekvések révén. A meggyőződés akkor kezd élő hitté válni, amikor őszintén teszünk is valamit annak érdekében, hogy szolgálatára legyünk Istennek és embernek, vagyis amikor közösségi szeretet-szolgálatot vállalunk.
Jézus tanítása nyilvánvalóvá teszi, hogy az Atya-eszme jelenti a legmagasabb rendű felfogást az Isten, vagyis az Első Forrás és Középpont és az Ő isteni Fia, a mi Atyánk, a nebadoni Mihály azon tevékenységeit illetően, melyeket személyes Istenségként folytat. Jézus tanítása kiemeli az emberek közötti testvériség minden másnál nagyobb jelentőségét, mivel ez jelenti a legmagasabb rendű felfogását annak, hogy az Isten szellemi családjában élünk, illetve történelmi nézőpontból a „mennyországot”. Az Isten keresése során hiábavaló minden ímmel-ámmal megtett erőfeszítésünk az Atyánk szeretetének felismerésére. Minél nagyobb szeretettel vagyunk egymás iránt, annál inkább törekszünk jobban megismerni az illető eredeti személyiségét, és ennek a vallási tapasztalásnak a valóságában jelen van az a késztetés, hogy kiálljunk az Istenről alkotott emberi fogalmak mellett. Csakhogy a kinyilatkoztatott igazság kinyilatkoztatása esetében ennél többről van szó – ez szellemi és valami olyasmi, amire nincs szó. Az evangéliumot meg kell élnünk ahhoz, hogy megismerhessük. Az Isten családjának evangéliuma élő igazság; és ha már úgy döntöttünk, hogy az Isten eme családjában szeretnénk élni, akkor lelkesnek kell lennünk az örömhír tanításában is.
A morontia személy alakjában tizenkilencedik és egyben utolsó alkalommal való megjelenésekor Jézus arra készült, hogy elmondja az utolsó búcsúszavakat az apostoloknak, mielőtt elhagyja az Urantiát. Az mondta: „(…) Én most itt hagylak titeket; felemelkedem az Atyámhoz, és rövidesen, nagyon is hamar, elküldjük az ittlétem e világába az Igazság Szellemét; és amikor ő eljött, akkor kezdjétek meg az országról szóló örömhír új terjesztését először Jeruzsálemben, majd pedig a világ legtávolabbi részeiben is. Azzal a szeretettel szeressétek az embereket, amilyennel én szerettelek titeket és úgy szolgáljátok a halandótársaitokat, ahogyan én szolgáltalak benneteket. Az életetek szellemgyümölcseivel vegyetek rá lelkeket arra, hogy higgyék el azt az igazságot, hogy az ember az Isten fia, és hogy minden ember testvér. Emlékezzetek mindarra, amit tanítottam nektek, és az életre, melyet közöttetek éltem. Szeretetem rátok vetül, szellemem veletek lakozik és békém veletek marad. Búcsúzom.” (193:5.2)
Az Igazság Szellemének e világon őáltala való kiárasztása óta már el is indultunk egy hihetetlen szellemi szabadság felé vezető úton. A dolgok magunk mögött hagyott rendje pusztán a faji rabszolgaság egy meghaladott állapota, és a rabszolgasorba taszított emberi világ lassan végre kezd kiszabadulni a szertartások és az önzőség kötelékéből, s elindul az Isten felszabadult, hű fiai, az agondonterek testvériségének megteremtése felé. Jó tudni, hogy a jelenkor tudományos gondolkodása és anyagelvű hajlamai ellenére mi már várjuk, hogy eljön majd az a korszak is, melyet a folyamatosan fejlődő, minőségi gondolkodás és az egyre teljesebb intellektuális szabadság jellemez. A vallási tapasztalásunkban megjelenő értelmi vetület kifejezésre juttatásától való félelmünk alkotja a szolgaságunk következő fokát, melyből lassan sikerül kitörnünk. A szellemi ösztönzés valamely jövőbeli korszakában az Isten fiainak és leányainak akkori nemzedéke őszinte örömmel fogja várni az új és nagyságrendileg is nagyobb fokú igaz, vallási szabadságot.
A VALLÁSOS TAPASZTALÁS VALÓSÁGA nem más, mint annak felismerése, hogy az Isten a mi Atyánk és az emberek a testvéreink az igazság, a szépség és a jóság ezen egyetemes honában. Ezen igazság őszinte elfogadása alkotja az örök élet alapját. Ez az Ő evangéliumának megvilágosító üzenete.
Bár tudjuk, hogy a bölcsességünk egyre tovább vezet minket a Paradicsom felé vivő úton és nagy örömmel viseltetünk a halandói mivoltunk iránt is, azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy igaz imádattal forduljunk a mennyei Atyánkhoz, a szeretet Istenéhez. A saját, személyes vallási valóságunk keretei között imádkozzunk nap mint nap, a szívünk minden vágya szerint, hogy az élő igazság fénye úgy ragyoghasson minden emberre, hogy őket is a paradicsomi Atyánk dicsőítésére vezesse.
AZ Ő ISTENI SZERETETÉBEN MINDÖRÖKKÉ – ÚGY LEGYEN!
Az eredeti mű:
- Jansen, N.: The reality of religious experience. In: IUA Journal, Vol. 12, No. 1, 2005.
Hozzászólások