Jézus és Pál összehasonlítása

Amit mi kereszténységként – és az újszövetségi szövegek meghatározó részeként – ismerünk, az szinte teljesen a tárzusi Pál tapasztalatain alapul, melyeket „a feltámadott és megdicsőült Krisztussal” kapcsolatban szerzett a damaszkuszi úton.

Pál azonban sohasem ismerte az emberi Jézust – Isten megtestesülését, aki halandó emberként ismerkedett az emberi léttel. Pál sohasem dolgozott Jézus mellett, nem végezte vele együtt a nehéz halászhálók behúzásának izzasztó munkáját a Galileai-tavon. Sohasem volt alkalma megfigyelni Jézust, amint beszélget az árusokkal a termelői piacon Kapernaumban. Pál sosem szerzett tudomást Jézus fiatalkori életküzdelmeiről, arról, hogy egy munkásosztálybeli család legidősebb fiúgyermekeként miként próbált boldogulni a világban. Ő sohasem ült Jézus és az apostolok társaságában a tábortűz mellett késő estig, hallgatva a Mester szavait az országról – egy olyan szellemi civilizációról, mely áthatja a világegyetemünket. Pál lényegében kihagyta a legalapvetőbb kinyilatkoztatási elemet a Megtestesülésben – az Isten megfigyelését, amint emberi lényként éli a mindennapi életét.

Az első idők legjelentősebb keresztény vezetői közül azok, akiknek volt alkalmuk némi időt eltölteni az emberi Jézussal, tiltakoztak Pál tanításai ellen. Közöttük említhető a Mester öccse, vagyis Jakab, továbbá Péter, Barnabás, Abner és János Márk. A Pál-féle tanítások korai elterjedésére a legnagyobb hatással bíró két ember – Lukács és Markión – egyike sem élt meg semmilyen tapasztalást az emberi Jézussal kapcsolatban. Pál még az evangéliumokat sem olvasta soha; ugyanis még azok leírása előtt meghalt.

Tanulságos összevetni Jézus tanításait Páléval:

Jézus az Isten akaratának megcselekedésében és az emberek között testvériség szolgálatában szerzett személyes tapasztalás vallását alapította meg; Pál egy olyan vallást alapított, amelyben a megdicsőült Krisztus lett az imádat tárgya, és a testvériséget azok a megkeresztelt hívek alkotják, akik hiszik a feltámadást és a Mester közelgő visszatérését.

Jézus az Istennek az emberiség szolgálatába állított szeretetére összpontosított; Pál az egyén személyes üdvözülésére fókuszált.

Jézus azt tanította, hogy az üdvözülés elérése korlátozás nélkül biztosított az Isten részéről, akire igaz, hogy „mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik” (Mt. 7:11) Pál számára viszont szükség volt valamilyen rituális ügyletre – a Krisztusnak „bűnné” kellett lennie (2Kor 5:21) s a „vétkeinkért halált szenvedett” (Róm. 4:25).

Jézus azt tanította, hogy a bűn szándékosan elkövetett hűtlenség az Istennel szemben; Pál tanítása szerint a bűn elkerülhetetlenül részét képezi az emberi természetnek.

Jézus számára a hit nem más, mint bizodalom az Atya gondoskodó felügyeletében és útmutatásában; Pálnál a hit annak elfogadását jelenti, hogy a Krisztus meghalt a bűneinkért.

Jézus az üdvözülést úgy hirdette, mint az Isten által minden egyénnek ellentételezés nélkül kínált adományt; Pál azt terjesztette, hogy Jézusnak meg kellett váltania az üdvözülésünket egy elhidegült Istentől.

Jézus úgy mutatta be az embernek az Istenhez fűződő kapcsolatát mint a gyermek és az őt szerető Atya viszonyát; Pál úgy ábrázolta, mint a bűnözőnek a bírájához való viszonyulását.

Jézus számára a mennyország jelenbéli, itt és most létező valóság; Pálnál az ország egy eljövendő esemény, mely a második eljövetellel és a megítéltetéssel van összefüggésben.

Jézus azt tanította, hogy egy szerető Atya jelenlétében élünk; Pál arról tanított, hogy a bennünket irányítani akaró gonosz erő működése közepette éljük az életünket.

A közelgő átrendeződés alapjaiban fogja megrengetni a kereszténységet, ugyanis a Pál-féle zord halál-metafizika végre lecserélődik arra a tetterős élet-kinyilatkoztatásra, melyet Jézus élt és tanított a halandói ittléte során az Ember Fiaként és az Isten Fiaként (196:2.1)

Jézus azt mondta: „Menjetek hirdetni az Isten szeretetét és az ember szolgálatát. Amely tudásra a világnak a legnagyobb szüksége van, az ez: az emberek az Isten fiai, és hiten keresztül ténylegesen is megismerhetik és naponta átélhetik e megnemesítő igazságot.” (193:0.4)

Az eredeti mű: