Jézus pedagógiája

Jézus pedagógiája

Bevezetés

Egész tanári pályafutásom alatt, valamint az utóbbi években az Urantia könyv olvasójaként szerzett tapasztalataim alapján néhány gondolatot szeretnék megosztani Jézus pedagógiájával kapcsolatban (…).

Bármennyire is küzdöttek a tanításai elterjedése ellen, az általa tanított igazságok némelyike fennmaradt és továbbra is felkelti számos ember figyelmét és érdeklődő szeretetét, beleértve azokat is, akiket én tanítottam. E tanítások késztettek engem és a tanítványaimat a következő kérdés megfogalmazására: Mi volt az alapja azoknak a pedagógiai elveknek, melyeket Jézus a világunkon élt élete során Mesterként kialakított?

A földön az Ember Fiaként élt Jézus életéről és cselekedeteiről az Urantia könyv által közöltek alapján az alábbi szempontokat fejtem ki és osztom meg testvéri szeretettel.

Az Urantia könyvből kiemelt részletek segítségével egyértelműen meg tudjuk határozni azon alapvető elvek egy részét, melyek az ő tanítói működését áthatják: olyan viselkedési szabályokat, melyeket kifejezetten az apostolai figyelmébe ajánlott, valamint olyan normákat, melyeket az életével kapcsolatos tényekből következtethetünk ki.

Jézus pedagógiáját két szempontból vizsgáljuk:

Áttekintjük a tanítás általa javasolt emberi célját, valamint azokat a módszereket, melyeket e cél eléréséhez igénybe vett.

1. Kezdjük a tanítás azon emberi céljának meghatározásával, melynek átadására törekedett az őt követők részére:

A tizenkettek felavatása után Jézus a bátortalan földi képviselői kérésére beleegyezett a jeruzsálemi útjuk elhalasztásába s ezzel a közvetlen munka megkezdésének késleltetésébe, és egy további hetet töltött velük Galileában. Válaszolt a kérdéseikre és többféleképpen is elmagyarázta nekik annak a küldetésnek a lényegét, melynek teljesítésével nem sokkal korábban bízta meg őket: hogy folytassák az ő munkáját annyiban, hogy kinyilatkoztatják az Atyával kapcsolatos ismereteket az embereknek és rávezetik őket arra, hogy hit által tudatosítsák magukban annak valóságát, hogy ők ennek az Atyának a gyermekei. Amikor csütörtökön, a hét közepén eltöltött pihenőnap után úgy látta, hogy az apostolok nem tudták teljesen felfogni a tanításait, úgy határozott, hogy Péterrel, Jakabbal és Jánossal átveszi az alapvető kérdéseket annak érdekében, hogy aztán ők majd a saját szavaikkal magyarázhassák el ezeket az ismereteket a társaiknak.

E különleges és célirányos felkészítés során amellett, hogy felhívta a három apostol figyelmét azokra a cselekvés- és magatartásformákra, melyeket majd alkalmazniuk kell a politikai vetületek, a gazdasági ügyek, a személyes vallással kapcsolatos témák és a társadalmi tárgykörök érintése során, Jézus inkább a családot tette az Istennel kapcsolatos tanításainak legszilárdabb alapjává. Mindazonáltal a szöveg egyértelműen leszögezi, hogy a család olyan intézmény, mely „(…) nem éli túl a halált (…)” (140:8.14), bár kétségtelen, hogy az élet első néhány éve alatt kitüntetett szerepet játszik abban, hogy a lehető legjobb képességeink alakuljanak ki az Istennel és a világegyetemmel kapcsolatos tanítások befogadásához azalatt, amíg halandói húsvér testben élünk.

Két írással később találjuk a „Tanítás a családról” szóló szakaszt, melyben a betániai tanítás során Jézus elmagyarázta, hogy az „ország eszme” nem a legjobb módja annak, hogy az embernek az Istenhez fűződő viszonyát bemutassuk. Jézus azt mondta: „Egy másik kor emberei jobban megértik majd az országról szóló örömhírt, amikor az a családi kapcsolatban nyer kifejeződést – amikor az ember úgy értelmezi a vallást, mint az Isten atyaságának és az emberek közötti testvériségnek, az Istennél való fiúi elismerésnek a tanítását.” (142:7.4)

Amikor előadta a családi élet hét alapvető tényét, az apostolok mind (tévesen) a szülők és a családi környezet emberi feltételeire értelmezték azokat, s emiatt vált szükségessé, hogy a Mester órákon keresztül tárgyalja a családi élet ezen ismérveinek alkalmazását az embernek, a földi gyermeknek az Istenhez, a paradicsomi Atyához fűződő viszonyára.

Ha most átugrunk a Jézus halála előtti (az Urantia könyv szerinti) szerdai napra és elolvassuk a János Márkkal folytatott beszélgetésről szóló részt – melyben az elszánt legény erősen és őszintén vágyott arra, hogy elkísérje Jézust a hegyekbe, pedig Jézus inkább szeretett volna egyedül lenni és a mennyei Atyjával beszélgetni –, akkor egy olyan dialógussal találkozhatunk, melyet teljes egészében annak a tárgykörnek szenteltek, hogy a család milyen hatással van a gyerekekre a kezdeti és a későbbi életszakaszaikban. Ebben a párbeszédben Jézus azt hangsúlyozza, hogy milyen befolyással bír a gyermekek elméjére a szülői ráhatás azok részéről, akik egymást szerető szülők és akik úgy szeretik a gyermekeiket, hogy közben nem kényeztetik el őket, és amikor eljön az ideje, akkor megbíznak bennük és megengedik, hogy a gyermekek kockázatot vállaljanak: „A gyermek későbbi élete annak megfelelően lesz boldog vagy boldogtalan, könnyű vagy nehéz, hogy milyen volt a korai elmebéli és érzelmi élete, s éppen ezt befolyásolják az otthon közösségi és szellemi viszonyai.” (177:2.5)

Ebből a három kiemelt mozzanatból, valamint az általa felhozott sok egyéb olyan példából, melyekkel az Atya szeretetét, kegyelmét és gondoskodását igyekezett bemutatni, arra következtethetünk, hogy az emberek tanítása kapcsán Jézus megpróbálta olyan férfivá és nővé tenni a követőit, akik apaként és anyaként képesek úgy nevelni a gyermekeiket, hogy az új nemzedéknek ne okozzon gondot megtalálni a maga útját a hit és az Istennel való személyes kapcsolat szabad alakításában.

Jézus persze arra hívta fel az egész hallgatóságát, hogy lépjenek be az Atya Országába; ez volt az ő közvetlen feladata; pedagógiai szempontból viszont azt szerette volna ténylegesen is elérni, hogy eljussanak arra az érettségi fokra, ahol kiegyensúlyozott és szerető szülőkké válnak; olyan szülőkké, akik megkönnyítik a gyermekeik számára a szabadság felé vezető út bejárását annak érdekében, hogy a gyermekek majd a kellő időben – és persze a kegyetlen, szomorú, túlzottan beszabályozott vagy engedékeny, valamint önző családi élet élményéből fakadó holtterhek cipelése nélkül – képesek legyenek meghozni az istenfiúság elfogadásával járó alapvető jelentőségű döntést.

Jézus nagyon is fontosnak tartotta a megfelelő szülői teljesítményt, s ez összhangban van azzal, amit a hét lakóvilágról olvashatunk annak kapcsán, hogy ott majd megkövetelik a felemelkedő halandóktól a gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalok megszerzését – tapasztalatszerzést a saját gyermekeik vagy mások gyermekeinek nevelésében, melynek részét képezi az is, hogy egészen a serdülőkor eléréséig iránymutatást adnak számukra és gondoskodnak róluk.

2. Vizsgáljuk meg a Mester módszereit

Edreiben – a tízvárosi vándorút alatt – Jézus részletesen kifejtette a pedagógiájának néhány alapelvét a hitszónokoknak és a híveknek adott útmutatások keretében. Ezek voltak a Mester által kifejtett alapelvek:

Mindig tiszteljétek az ember személyét. Senkit ne tereljetek erővel a hit útjára. Ne alkalmazzatok lehengerlő érvelést vagy gondolkodásbeli felsőbbrendűséget ahhoz, hogy a férfiak és a nők belépjenek az országba.

Ne csorbítsátok vagy romboljátok a hallgatóságotok önbecsülését. Ha az ember elveszíti az önbecsülését és a méltóságát, akkor az lehangolja és eltávolodik attól a beállítottságtól, hogy elfogadja a legnemesebb származásának igazságát, vagyis azt, hogy ő az Isten gyermeke. Jézus soha nem űzött gúnyt a hallgatóságából, illetve a követőiből, még akkor sem, amikor valaki néha buta kérdést tett fel, vagy a hozzászólása arra utalt, hogy semmit sem fogott fel Jézus szavainak értelméből.

Tartózkodjatok attól, hogy ráijesztéssel igyekeztek férfiakat és nőket az országba terelni. Hitvány dolog büntetés kilátásba helyezésével, fenyegetéssel kényszeríteni valakit a megtanítandó igazság elfogadására.

Azt tanítsátok, hogy az érzelmi indíttatások, az erős érzelmek nem egyenrangúak az Isten Szellemének vezetésével. A nagyobb társaságban érzett izgatottság, a vigasztaló üzenet hallgatásának élménye és az imára, illetve istendicsőítő énekre adott érzelmi reakció nem azt jelenti, hogy az efféle emelkedett érzések szükségképpen hitet vagy még inkább az Isten igazságát mutatnák az adott személyben.

Beszéljetek nyíltan azokról a konfliktusokról, melyeken mindig át kell esnie az embernek, ha el akar jutni az igaz szellemi életre. Mutassátok be, hogy az országba belépő küzdelme egy dolgot jelent: a hitbeli küzdelmet, a kétség és a hitetlenség elleni harcot. Az a tény, hogy az Isten nem kötelez, nem kényszerít senkit arra, hogy higgyen az ő szerető atyaságában, még nem jelenti azt, hogy az Isten valamiféle gyenge lény lenne, akit üres ígéretekkel meg lehet téveszteni. A szellemi életbeli gyarapodás számos csatát hoz magával a húsvér testben élt élet és annak velejárói, a kapcsolódó szokások és követelmények tekintetében. Ez egy hosszú utazás, de olyan, melyet fokozatos megvilágosodás kísér, mert a hit fénye segítséget ad azoknak, akik őszintén vágynak arra, hogy megtalálják az Istent.

Az országról szóló evangélium hirdetésekor az Istennel való barátságot tanítsátok. A hittel megélt élet melletti elköteleződésre való rávezetés legjobb módja az, ha megmutatjuk, hogy az Isten valóban olyan személy, akit az őszinte ember megtalálhat és akivel ez utóbbi igazi barátságot köthet.

Az evangéliumot olyan jó hírként hirdessétek, mely az elmét lelkesedéssel és jó kedvvel tölti el. Ha annak az evangéliumnak a hirdetése – melyet a Mester az apostoloknak és a tanítványainak átadott – a félelem, illetve a gyötrelem, vagy bármely más nyomasztó érzés növekedését eredményezi, akkor valójában a következő két lehetséges dolog egyike történik: vagy a tanár tért el Jézus pedagógiai alapelveitől – mely alapelvek a természetüknél fogva csakis nagyobb fokú örömhöz és életigenléshez vezethetnek – vagy pedig a tanítvány igyekszik a szellemi élettel kapcsolatos saját felfogását mindenféle változtatás nélkül Jézus tanításainak megfeleltetni. Ezen összhang hiányában szükségképpen nagyfokú mentális és szellemi egyensúlyvesztés alakul ki.

Tanítsátok meg a híveknek, hogy ne álljanak a hamis rokonszenv bizonytalan talaján. A tanár nem merülhet el önsajnálatban és nem mutathat hamis részvétet. Torz szokás a morbid kíváncsiságot – akár sajátot, akár másét – hamis ájtatossággá alakítani s ezzel sokak figyelmét felhívni valaki másnak a szomorú történetére, illetve a személyes szenvedésünket mások előtt ecsetelni.

Ne akarjatok vigaszt nyújtani azoknak, akik harc nélkül megadják magukat a nehézségeknek. Nagyon hazug dolog azzal vigasztalni valakit, aki egyszerűen csak megadja magát a saját maga által tett vagy elmulasztott dolgok következményeinek, hogy azt mondjuk az illetőnek, hogy azokat a rossz dolgokat az Isten küldte rá. Az Isten nem küld rosszat. A rossz dolgok általában azoknak a tetteknek a következményei, melyeket éppen az a személy követett el, aki elszenvedi az adott következményeket; emellett persze néha lehetnek véletlen események hatásai is. 

Magyarázzátok el, hogy a hit nem akadályozza meg a problémák kialakulását, viszont segíti a hívőt abban, hogy bátran szembenézzen velük. Amikor a hívő embernek valami gondja támad vagy szenved valamitől, akkor a hitbeli vigasz nem más, mint annak tudatából eredő vigasz, hogy az Atya ismeri az ilyen kellemetlen körülményeket, és minden bizonnyal készen is áll segíteni az ő gyermekének az adott helyzetből kivezető út megtalálásában.

Jézus számos alkalommal és igencsak eltérő indíttatásból fokozatosan feltárta minden kor embere számára a tanítási módszertanának elemeit. E módszertan középpontjában mindig is a hallgatóság értelmi és szellemi gyarapodása állt. Az említett gyarapodás egyik közvetlen következményként megjelenő új életöröm nem gazdasági, társadalmi vagy politikai körülményektől függ, hanem kizárólag az istenfiúság mindent átható tudatától. 

A jézusi pedagógiáról készített eme rövid összefoglalást – mely pedagógia attól a Mestertől származik, aki szívesen elegyedett beszédbe az egyszerű emberekkel és nem fordult el a hatalommal rendelkezőktől sem; aki mindig egyszerűen beszélt, hogy a hallgatósága megérthesse a mondandóját; aki könnyedén ráruházta az örök igazságok tanításának feladatát azokra, akik pedig nem is teljesen értették őt – tovább bővíthetik az Urantia könyv olvasói, ha hajlandók odafigyelni azokra a magatartásformákra, szavakra, mosolyokra és arra a jó kedvre, mellyel a Mester élt a világunkon átvezető útja során.

 

Forrás:

Év

Hozzászólások