Az abszolút gravitációról
Megfigyelési adatok szerint a lineáris (egyenes irányú) gravitáció galaktikus léptékben (pl. galaxishalmazoknál nagyobb rendszerek esetében) nem érvényesül szigorúan. Ha az univerzumban a fizika törvényei egyetemesek, akkor felállítható egy olyan gravitációs elméletet, amely képes dinamikusan egyesíteni a világegyetemet; lennie kell egy olyan gravitációformának, amely kozmikus léptékekben működik. A kinyilatkoztatás úgy utal erre az új gravitációformára mint cirkuláris (paradicsomi vagy abszolút) gravitációra.
A gravitációként közismert jelenséget (valójában az egyenes irányú gravitációt) úgy szokás meghatározni, mint az elektronszerveződési anyag részecskéi között fellépő rövid hatótávolságú kölcsönhatást (gravita: elektronok, protonok, neutronok, stb.) „Az egyenes irányú gravitáció a nagy-mindenségrend rövid hatótávolságú összetartó ereje, némiképp úgy, mint ahogy az atomon belüli összetartó erők a kis-mindenségrend rövid hatótávolságú erői.” (42:11.5) „A helyi vagy egyenes irányú gravitáció az energia vagy az anyag villamos állapotának sajátossága; jelen van a központi világegyetemben, a felsőbb-világegyetemekben és a külső világegyetemekben, bárhol, ahol megfelelő anyagkeletkezés zajlott le.” (11:8.3) Ezzel szemben az abszolút gravitáció közvetlen kölcsönhatás a Paradicsom és az ultimatonok – az elektronszerveződési szintet el nem érő anyag – között. „Az abszolút anyagi gravitáció középpontja és góca a Paradicsom Szigete[.]” (11:8.2) Az elektronszerveződési szinten lévő energia-anyag az ultimatonokból jön létre, ezért érzékeny mind az egyenes irányú, mind az abszolút gravitációra. Az abszolút gravitáció pillanatszerűen fejti ki hatását; ez az „(...) abszolút jelenléti kö[r] (...) Istenhez hasonlóan függetle[n] az időtől és a tértől.” (12:3.6) Ez maga után vonja azt, hogy az egyenes irányú gravitáció ugyancsak pillanatszerűen hat, amint azt Newton feltételezte. „[A] tér ténylegesen semlegesíteni tudja az effajta gravitációs hatást, még ha késleltetni nem is képes azt.” (11:8.3)
Az abszolút gravitáció az egyes ultimatonok és a Paradicsom Szigete között fellépő nagy hatótávolságú kölcsönhatás, mely rendelkezik a „gravitációs kiterjedés lehetséges végtelenségével”. (11:8.9) A mindenségrendi erőből létrejövő későbbi materializációs formáktól eltérően az ultimatonok nem lépnek gravitációs kölcsönhatásba más ultimatonokkal (ultimáta) vagy elektronszerveződési szinten lévő anyaggal (gravita). „Az ultimatonokra nem hat a helyi gravitáció, az anyagi vonzás kölcsönhatása (...) Az ultimatoni energia nem engedelmeskedik a közeli vagy a távoli anyagtömegek egyenes irányú vagy közvetlen gravitációs vonzásának[.]” (41:9.2) Olyan kölcsönös vonzást mutató erővel rendelkeznek, amely arra késztet száz ultimatont, hogy összeállva szokványos elektront alkossanak, azonban ez a nagyon rövid hatótávolságú erő alapvetően különbözik az abszolút gravitációtól. A Paradicsom abszolút gravitációja csak az egyes ultimatonokat vonzza, és a lokális (helyi) vagy lineáris (egyenes irányú) gravitációtól függetlenül fejti ki hatását. Az ultimatonok ahhoz hasonlóan viszonyulnak a Paradicsomhoz, mint ahogy az elektronok viszonyulnak az atommagokhoz. „Az első mérhető energiafajta, az ultimaton középponti forrása a Paradicsom.” (42:1.2) Ez a párhuzam azonban nem terjeszthető ki az abszolút gravitáció természetére, amely nem olyan inverz négyzetes sajátosságú erő, mint amilyen a negatív elektronokat és a pozitív protonokat összekötő elektrosztatikus erő.
Az egyenes irányú és az abszolút gravitáció definíció szerint egyaránt centrális erő. Azt tudjuk, hogy az egyenes irányú gravitáció képes zárt keringési pályák létrehozására, de létezhetnek másfajta centrális erők is, amelyek ugyancsak képesek zárt pályák létrehozására. Newton foglalkozik is ezzel a kérdéssel az 1687-ben megjelentetett Principia című munkájában. Először egy olyan elliptikus pályát vizsgál, amelynél a centrális erő az ellipszis mértani középpontja felé mutat. (1. könyv, X. tétel). Úgy találja, hogy a mértani középpont körüli zárt keringési pályához szükséges centripetális erőnek egyenesen arányosnak kell lennie a középponttól való távolsággal. De azt is észreveszi, hogy egy ilyen fajta erő jelenlétében minden pályának azonos lenne a keringési periódusa, a középponttól való távolságuktól függetlenül. Ez viszont teljesen ellentmond a Johannes Kepler által több mint fél évszázaddal korábban felfedezett bolygómozgási törvényeknek. Ezután egy olyan elliptikus pályát vizsgál, amelynél a centrális erő az ellipszis két gyújtópontjának egyike felé mutat. Ennél az esetnél úgy találja, hogy a zárt pályához szükséges centripetális erőnek az ellipszis két gyújtópontja közül az egyiktől mért távolság négyzetével fordított arányban kell állnia. A bolygók Kepler-törvényekkel leírható zárt elliptikus pályái teljes mértékben magyarázhatók ennek az inverz négyzetes sajátosságot mutató centrális erőnek a hatásával.
Newton csak két különböző fajta centrális erőt vizsgál, pedig elméletileg másfajta centrális erők is lehetségesek. J. Bertrand az 1873-ban közreadott rövid dolgozatában azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen centrális erők tudnak zárt pályákat fenntartani. Kidolgozott egy formál-analitikus bizonyítást, mely Bertrand-tételként ismert, amellyel kimutatja, hogy csak két lehetőség azonosítható: az egyik erő az ellipszis két gyújtópontja közül az egyiktől való távolság négyzetével fordítottan arányos, a másik pedig az ellipszis mértani középpontjától való távolsággal egyenesen arányos erő. A Newton-féle egyetemes gravitáció az inverz négyzetes sajátosságú erőn alapul. A zárt pályák létrehozására képes egyetlen másfajta centrális erő az elliptikus pálya mértani középpontjától való távolsággal egyenes arányban változik. Lévén, hogy az abszolút gravitációról azt olvashatjuk, hogy alapvetően különbözik az egyenes irányú gravitációtól, ezért a Bertrand-tételből egyszerű dedukció útján arra jutunk, hogy az abszolút gravitációnak egyenes arányban kell állnia a Paradicsomtól való távolsággal.
A mértani középponttól való távolsággal egyenes arányban változó centrális erő egyszerű harmonikus rezgőmozgást eredményez. Ez ugyanolyan periodikus mozgásforma, mint amellyel időtartamot mérünk, vagy amely a kvantum-oszcillátort jellemzi, vagy amely elméleti határt szab az inerciarendszerek kiterjedésének. „Az idő a mozgásból származik”, és az abszolút gravitáció képezi az egyszerű harmonikus körmozgás periódusainak okát is, amelyek az univerzumnak a Paradicsom Szigete körüli keringését jellemzik.
A kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy végső soron az univerzum minden galaxisa ellipszis alakú pályán kering a Paradicsom Szigete körül a teremtés síkjában. Az egyenes irányú gravitáció mellett ez nem volna lehetséges. Az egyenes irányú gravitáció a távolság négyzetével fordítottan arányos, ami azt jelenti, hogy a forgó rendszer teljes tömegének jelentős része a rendszer középpontja körül gömbszerűen tömörülne össze. Lennie kellene az univerzumban valahol egy felfoghatatlanul sűrű anyagtömörülésnek, már ha az egész univerzum az egyenes irányú gravitációs erő hatása alatt végezne körmozgást. Ez azonban rögtön kivehető lenne a megfigyelési adatokból, különösen az ennek hatására kialakuló jelentős mértékű téridő-görbületből. A világegyetem megfigyelhető téridője megkülönböztethetetlen a sík euklideszi tértől. Az univerzum téridőjének nincs észlelhető görbülete, vagyis nincs ilyen nagy anyagtömörülés az univerzumban.
Kimutatható, hogy az univerzum energia-tömege egyetlen síkban összpontosul. Ennek a síknak a létezésére a gravitáció jelenti a leghihetőbb magyarázatot. Lévén, hogy ezt a síkbeli szerkezetet nem okozhatja az egyenes irányú gravitáció, ezért Bertrand-tétele értelmében az egyetlen másik lehetséges gravitációforma az egyszerű harmonikus körmozgással jellemezhető centrális erő – a kinyilatkoztatásban említett abszolút gravitáció.
A világmindenség galaxisait felépítő ultimatonokat az abszolút gravitáció tartja az Örökkévaló Sziget körüli elliptikus keringési pályán. „[A] világmindenség hat egyközepű, elliptikus zárt görbében, a központi Szigetet körülvevő térszintekben nyilvánul meg[.]” (12:1.3) „Már régen felfedeztük, hogy a hét felsőbb-világegyetem egy nagy, elliptikus zárt görbét (...) jár be.” (15:1.2) Ezeket az elliptikus pályákat egy egyenesen arányos centrális erő okozza, a keringés pedig ezeknek a koncentrikus ellipsziseknek a mértani középpontja körül megy végbe. Egy Világegyetemi Ítélő a felsőbb-világegyetemek bemutatásakor megerősíti, hogy a keringés középpontja a mértani középpontban van, nem pedig a két gyújtópont egyikében: „[A]z első felsőbb-világegyetem (...) közelítőleg a (...) paradicsomi ho[n] (...) keleti fekvésével szemközti irányt jelent. Ez az elhelyezkedés azzal, mely nyugatra esik, együtt alkotja az idő szférái közül azokat, melyek az örökkévaló Szigethez fizikailag a legközelebb vannak.” (15:1.4) A két gyújtópont egyike mint középpont körüli elliptikus pályán csak egy olyan pont van, ahol egy műhold a legközelebb lehet a keringési középponthoz. Lévén, hogy a felsőbb-világegyetemek elliptikus pályáján két periaptikus pont található, ezért a Paradicsom körüli keringésnek az ellipszis mértani középpontja körül kell végbemennie. Ez pedig kizárólag egy egyenesen arányos centrális erő hatására lehetséges.
Az egyenes irányú gravitáció által okozott elliptikus pályák apszidális precessziót mutatnak. Egy pályának a középpontot legjobban megközelítő pontja, a periapszis minden egyes fordulat után egy kissé elmozdul az ellipszis egyik gyújtópontja körül, és az ellipszis nagytengelyének iránya a csillagászati rendszerben valamelyest megváltozik. Az apszidális precesszió miatt egy műhold nem pontosan ugyanazon a térrészen megy át az egymást követő fordulatok során. A hat térszint elliptikus pályái nem mutatnak apszidális precessziót. A hat térszint galaxisai minden egyes fordulat alkalmával pontosan ugyanazt a pályát járják be. „A felsőbb-világegyetemi térszint helyes és előre elrendelt útját követitek. Jelenleg ugyanazon a téren haladtok át, melyet sokkal korábban a bolygórendszeretek és annak elődei is átszeltek; és a távoli jövőben egy napon a rendszeretek vagy annak utódai újra át fognak haladni ugyanazon a téren, melyet most ti szeltek át sebesen.” (15:1.3) Egy elliptikus pályán csak akkor maradhat el az apszidális precesszió, ha valamilyen egyenesen arányos centrális erő fejt ki hatást a pálya mértani középpontjából.
Az egyenesen arányos centrális erő hatására minden zárt pálya esetében azonos lesz a keringés periódusa. Az Egyetemes Ítélő egy kerékhez hasonlítja a felsőbb-világegyetemi szintet. „A Hét Tökéletes Szellem a központi Szigetről sugározza ki hatását, a hatalmas teremtésösszességet egyetlen óriási kerékké alakítva, melynek közepe a Paradicsom örökkévaló Szigete, hét küllője a Hét Tökéletes Szellem kisugárzása, a pereme pedig a nagy világegyetem külső vidékeinek összessége.” (15:0.1) Ez több, mint egyszerű párhuzam. „Bármelyik felsőbb-világegyetem sugárirányú határvonalai ténylegesen az azt felügyelő Tökéletes Szellem paradicsomi központjába tartanak.” (16:0.12) Ha a felsőbb-világegyetembeli galaxisoknak különböző távolságokban nem lenne azonos a Paradicsom körül keringés periódusuk, akkor az egyik felsőbb-világegyetem galaxisai fokozatosan elmozdulnának egy másik felsőbb-világegyetem területe felé, és ez az egész világegyetemi felépítés nem volna lehetséges.
Az univerzumnak az abszolút gravitáció hatása alatti felépítésére és dinamikájára vonatkozó ezen és más kinyilatkoztatott leírások csak egy olyan centrális erővel hozhatók összhangba, amely a Paradicsomtól való távolsággal egyenes arányban változik.
Az eredeti mű:
- Park, G. L.: Az abszolút gravitáció. In: A Paradicsom Örök Szigete – A kinyilatkoztatott kozmológia megerősítése (2013)
A számmal jelölt idézetek és tartalmak forrása: Az Urantia Írások
Hozzászólások