Születésnapi gondolatok (2018)
Augusztus 21., Jézus 2024. születésnapja alkalmából.
A farizeusok egyszer arról kérdezték Jézust, hogy melyik a legnagyobb parancsolat. Jézus azt felelte:
„(…) Csak egy parancsolat van, és az a legnagyobb mind közül, és ez a parancsolat: »Halld, ó Izráel, az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr; és szeressétek az Úr Isteneteket teljes szívvel és teljes lélekkel, és teljes elmével és teljes erővel.« Ez az első és nagy parancsolat. A második parancsolat az elsőhöz hasonló; valójában közvetlenül abból fakad, és ez pedig: »Szomszédodat magadként szeresd.« Nincs ezeknél nagyobb parancsolat; e két parancsolaton függ az egész törvény és minden próféta.” (174:4.2)
Ez az üzenet nem csak a farizeusi elme számára jelenthetett világos életmódszabályt, hanem a kor minden értelmes embere számára is jól értelmezhető volt. A Mester olyan fontosnak tartotta ezt, hogy amikor a tanítványok alaposan felkészített és tapasztalt gyülekezetéből kiválasztott hetven tanítót elküldte, hogy hirdessék az országról szóló evangéliumot, az indulás előtt hozzájuk intézett utolsó beszédében a hetedik útmutatásként a következőket hangsúlyozta:
„(…) Azt tanítsátok, hogy az ember minden kötelessége ezen egyetlen parancsolatban összegezhető: teljes elmédből és szellemedből szeresd az Urat, a te Istenedet és magadként a szomszédodat. (…)” (163:4.8)
Az Abner vezette hetveneknek az ember teljes kötelességeként ezt kellett tanítaniuk a farizeusok által előadott 613 életmódszabály helyett.
Az intézményes keretek között működő kereszténység mára megfeledkezett erről az útmutatásról. Belátva, hogy a mai keresztény teológia a bonyolultsága és a hívek számára reménytelen átláthatatlansága miatt kevés hatást tud gyakorolni az egyszerű hívő emberek gyakorlati életére, felkértek egy teológust, hogy röviden foglalja össze a Krisztusban való élet legfőbb alapelveit úgy, hogy azokat bárki képes legyen követni a gyakorlatban. A teológus meg sem állt 55 pontig.
A Teremtő Fiú által a jézusi húsvér testben megélt élethez köthető születésnapról való megemlékezés alkalmával nem szabad megfeledkeznünk a jézusi evangélium lényegéről: az Isten Atyaságáról és az összes ember fiúi elismertségéről, s az ebből következő testvériségről.
Az emberek közötti testvériség elismerése nem csak azért alapul az Atyaságon, mint kapcsolaton, mert az Atya adományozott személyiséget minden emberi lénynek. Az isteni családba tartozásunkat több tény is megalapozza:
- A szellemi ígéret fiai, hűséges fiak vagyunk. Elfogadtuk a fiúi besorolást. Hiszünk a fiúi rendünk valóságában, és így az Istennel való atya-fiúi viszonyunk örök valóság.
- Az Isten Teremtő Fia egy lett közülünk, ténylegesen is a bátyánk ő. Ha pedig szellemben az ő testvéreivé leszünk, akkor szellemben szükségképpen annak is fiai leszünk, aki a közös Atyánk.
- Fiak vagyunk, mert egy Fiú szelleme kiáradt bennünk. E szellem mindegyre az isteni Fiú felé vonz bennünket, aki annak forrása, és tovább, a paradicsomi Atya felé, aki pedig ezen isteni Fiú forrása.
- Ezen isteni szabad akarattal adta nekünk az Egyetemes Atya a teremtményi személyiségünket. Felruházott bennünket a szabad akarattal, melyet Isten megoszt mindenkivel, aki a fiává lesz.
- Az Egyetemes Atya egy szilánkja lakozik bennünk, és így közvetlen rokonságban állunk a minden Istenfi isteni Atyjával. (40:6.3-6.8)
Isten tehát a mi világegyetemi Atyánk, és mi mindannyian az ő gyermekei vagyunk a bolygón (5:6.13), a Teremtő és Tökéletes Fiú pedig a saját teremtésrészében, vagyis a helyi világegyetemünkben világegyetemi Atyaként működik. (20:1.14) Jézus szeretete az emberiség iránt kettős: emberi és isteni. Az Isten Fiaként atyai szeretettel szereti az embert, az Ember Fiaként pedig testvérként szeret minket. (140:5.2)
A számmal jelzett hivatkozások forrása az Urantia Írások.
Hozzászólások