Születésnapi gondolatok (2020)
Augusztus 21., Jézus 2026. születésnapja alkalmából.
Kr.u. 29. szeptemberében Magadánban Nátániel és Tamás sokat vitatkozott egy bizonyos görög bölcselővel, az Alexandriából való, Rodan nevezetű férfival, aki nem sokkal korábban lett Jézus tanításainak híve. Célul tűzte, hogy az életfelfogását összehangolja Jézus vallási tanításaival, és abban a reményben utazott Magadánba, hogy ezeket a kérdéseket a Mesterrel megbeszélheti. Erre nem kerülhetett sor, azonban Jézus úgy rendelkezett, hogy Nátániel és Tamás hallgassa meg minden mondanivalóját és cserébe beszéljenek neki az evangéliumról.
A görög filozófus Nátánielnek, Tamásnak és az éppen Magadánban tartózkodó, mintegy huszonnégy hívőből álló csoportnak egyebek mellett a következőképpen beszélt arról, hogy milyen hatást gyakorolt rá és az életfelfogására mindaz, amit Jézusról és a tanításairól megtudott:
„A nehézségekkel való szembenézés minden módszere közül a legnagyszerűbbet (…) Jézustól, a Mesteretektől tanultam. Arra utalok, amit ő állandóan gyakorol és amit oly hitelesen tanított nektek, az elvonulást az istenimádatban való elmélyülésre. Jézus ama szokásában, hogy gyakran elvonul egymagában a mennyei Atyával való bensőséges közösségre, abban lelhető fel az a módszer, mely nem csak erő- és bölcsességgyűjtés a szokványos életküzdelmekhez, hanem a magasabb szintű, erkölcsi és szellemi természetű nehézségek legyőzéséhez szükséges energia felvételét is jelenti. De még a nehézségek leküzdésének helyes módszerei sem ellentételezik a személyiség eredendő fogyatékosságait és nem pótolják a valódi igazságosság iránti vágy és szomj hiányát.
Nagy hatással van rám Jézus azon szokása, hogy elvonul magában a létkérdések magányos felmérésének ezen időszakaira; a társadalmi szolgálat sokféle igénye kielégítéséhez új bölcsesség- és energiatárak felkutatására; a legfelsőbb életcél megelevenítésére és elmélyítésére azáltal, hogy a teljes személyiségét ténylegesen aláveti az isteniséggel való kapcsolatteremtés tudatának; új és jobb módszerek elsajátítására ahhoz, hogy igazodhasson az állandóan változó élethelyzetekhez; ama személyes hozzáállások alapvető fontosságú helyreállítására és újbóli beállítására, melyek létfontosságúak a minden érdemes és valós dologra való teljesebb rálátáshoz; és az, hogy mindezt úgy teszi, hogy fél szemmel mindig az Isten dicsőségét figyeli – őszintén suttogva a Mesteretek kedvenc imáját, »Ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen meg!«
A Mesteretek ezen istenimádati szokása hozza magával az elmét felüdítő ellazulást; a lélekre ösztönzőleg ható megvilágosodást; az embert a nehézségeivel való szembenézésre képessé tevő bátorságot; a legyöngítő félelmet eltörlő önismeretet; és az isteniséggel való egyesülés tudatosságát, melynek bizonysága képessé teszi arra, hogy merjen olyan lenni, mint az Isten. A Mester által gyakorolt istenimádati ellazulás és bensőséges szellemi közösség oldja a feszültséget, elhárítja az összeütközéseket és hathatósan gyarapítja a teljes személyiség erőforrásait. Mindeme bölcselet az országról szóló evangéliummal együtt alkotja az új vallást, az én értelmezésem szerint.” (160:1.10-12)
„Még a testi egészséggel és teljesítőképességgel kapcsolatos fizikai nehézségek is akkor küzdhetők le a legjobban, ha azokhoz a Mester tanításának vallási nézőpontjából közelítünk: vagyis abból indulunk ki, hogy az ember teste és elméje a lakóhelye az Istenek ajándékának, az ember szellemévé váló Isten szellemének. Az emberi elme így az anyagi dolgok és a szellemi valóságok közvetítőjévé válik.” (160:4.9)
„Jézus vallása meghaladja az istenimádati eszmére vonatkozó minden korábbi felfogásunkat annyiban, hogy ő nem csak úgy mutatja be az Atyját, mint a végtelen valóság eszményképét, hanem határozottan kijelenti, hogy az értékek ezen isteni forrása és a világegyetem örökkévaló középpontja igazán és személyesen is elérhető minden halandó teremtmény számára, aki úgy dönt, hogy belép a mennyországba a földön, s ezáltal igazolja az Istenhez fűződő fiúi viszonynak és az emberhez fűződő testvéri viszonynak az elfogadását. Azt állítom, hogy ez a világ által valaha ismert legmagasabb rendű vallásfelfogás, és kijelentem, hogy soha nem létezhet ennél magasabb rendű, lévén, hogy ez az evangélium magába foglalja a valóságok végtelenségét, az értékek isteniségét és az egyetemes teljesítmények örökkévalóságát. Az ilyen fogalom alkotja a legfelsőbb és a végleges eszményelvűségének megtapasztalását.
A Mesteretek vallásának nem csak a tökéletes eszményképei keltették fel a kíváncsiságomat, hanem nagyon is indíttatva érzem magam annak megvallására, hogy hiszek azon kijelentésében, hogy a szellemvalóságok ezen eszményképei elérhetők; hogy ti és én belevághatunk ebbe a hosszú és örökkévaló kalandba az ő azon bizonyságával, hogy végül bizonyosan megérkezünk a Paradicsom kapuihoz. Testvéreim, én hívő vagyok, én már belevágtam; úton vagyok veletek ebben az örökké tartó vállalkozásban. A Mester azt mondja, hogy az Atyától jött, és hogy mutatja nekünk az utat. Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy igazat beszél. Végképp meggyőződtem arról, hogy az örökkévaló és Egyetemes Atyán kívül nincsenek elérhető valóság-eszményképek vagy tökéletesség-értékek.” (160:5.7-8)
„Jézus tanításaiban a legjobb képet alkothatom a vallásról. Ez az evangélium képessé tesz bennünket arra, hogy keressük az igaz Istent és meg is találjuk. De vajon hajlandók vagyunk-e megfizetni a mennyországba való belépés árát? Hajlandók vagyunk-e újjászületni? Újjá alakítottá lenni? Hajlandók vagyunk-e alávetni magunkat a sajátlényeg leépítésével járó lélek-helyreállítás ijesztő, embert próbáló folyamatának? Nem megmondta a Mester: »Aki meg akarja menteni az életét, annak el kell veszítenie azt. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy lelki küzdelmet«? Igaz, miután megfizetjük az árát annak, hogy magunkat az Atya akaratának szenteltük, nagy békét tapasztalunk meg, feltéve, hogy továbbmegyünk az annak szentelt élet szellemi ösvényein.” (160:5.10)
A Mester természetében rejlő isteniséget – vagyis azt, hogy ő az Isten Fia és az Ember Fia egyaránt – Nátániel és Tamás a beszélgetéseik végén az alábbi tények együttesével igazolta Rodan előtt:
- Jézus elismerte az isteniségét az emberek előtt.
- Az apostolokkal megélt közössége az emberi barátság eszményképének példája.
- Sohasem tesz rosszat; nem hibázik.
- A jelleme egyedi, az érzelmi önuralma tökéletes.
- Ismeri az emberek elméjének gondolatait és érti a szívük vágyait.
- Az emberfeletti tudása megnyilvánul.
- Elismeri az emberfeletti voltát; egy isteni tanító tekintélyével beszél.
- Úgy beszél Istenről, mint örökké jelen lévő társról mindenben, amit csak végez.
- Az imaéletében közvetlenül az Atyával érintkezik.
A beszélgetések végére minden hívő előtt nyilvánvaló lett, hogy Jézus a teremtésrész embereként minden felajánlás legnagyobbikát teszi meg Istennek: a saját akaratát ajánlja és szenteli az isteni akarat megcselekedése nemes szolgálatának.
A számmal jelzett hivatkozások forrása az Urantia Írások.
Hozzászólások