Jézus tanítása a vagyonról
Mottó: „Az örömhír terjesztőinek odaadása nem lehet megosztott. Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátrafelé néz, az nem alkalmas az ország hírnökének.” (163:2.3)
Ez volt az ok, amiért Jézus arra kérte az apostolait és az örömhír más, nyilvános hirdetőit, hogy mondjanak le a vagyonukról.
Bár az anyagi javak birtoklása nincs közvetlen kapcsolatban a mennyországba való bejutással, a vagyon imádása igen. Mert „(…) aki a bizodalmát a vagyonba veti, az aligha juthat el a szellemi életre, mely az örökkévaló fejlődéshez vezet.” (163:3.2)
Jézus nem mondta a követőinek, hogy ne gyűjtsenek vagyont, az apostolainak viszont igen. Pontosabban arra vezette őket, hogy ne a földön gyűjtsenek a maguk számára kincseket, hanem önzetlen szolgálatot vállalva olyan kincsgyűjtő munkába fogjanak, melynek értékei a mennyben gyűlnek a számukra. Mert ahol az ember a kincseit látja, oda fogja őt kötni a szíve rajongása is.
Jézus soha nem beszélt az emberi gyarapodás ellen, viszont nem helyeselte a javak olyan elosztását, mely viszonyok sokak elnyomására és kizsákmányolására alkalmasak. Jézus azért sem beszélt az emberek vagyoni gyarapodása ellen, mivel tudta, hogy a fény és élet bolygói kora felé haladva az emberi fajok egyre magasabb szinten biztosítják az egyedeik szükségleteinek kielégítését, miközben az egyének is megtanulják, hogy mi az, amire ténylegesen szükségük van a szabad és megelégedett földi élethez.
Jézus azért kérte az apostolaitól a földi vagyon elhagyását, hogy a szellemi valóságokhoz való ragaszkodásuk, így azok képviselete, minél magasabb szintű és teljesebb legyen, miután ő – a Mester – fizikai értelemben eltávozik és magukra hagyja őket.
Jézus nem akarta, hogy a hirdetendő ország igazságainak szeretete és az apostolok emberi szívének vágyódásai közé anyagi dolgok vagy más személyek álljanak.
Jézus az apostolok vagyon nélküli örömét és békéjét azok számára is mintául akarta állítani, akik esetleg úgy vélnék, hogy a vagyont és az Istent egyenlő mértékben lehet szeretni. Jézus soha nem a vagyon ellen munkálkodott, hanem azért dolgozott, hogy az emberek felismerjék, az szolgálja a békéjüket és az örök jólétüket, ha az Egyetemes Atya szeretete válik a legfontosabbá az életükben. „Ha a vagyon nem tör be a lélek területeire, akkor annak nincsenek következményei azok szellemi életében, akik be akarnak lépni az országba.” (163:3.3)
Jézus tisztában volt azzal, hogy mely dolgok tartoznak az örök valóságok tárgykörébe és mi az, ami múlandó, amit az egyén nem vihet magával, miután elhagyja a fizikai testét. Sőt azt is tisztán látta, hogy a vagyon szeretete miként vezetheti tévútra az élvezeteket és a belső megelégedést egyaránt kereső embereket. Jézus mondja: „(…) soha ne felejtsétek el, hogy végeredményben a vagyon nem tartós dolog. A vagyon szeretete túl gyakran homályosítja el, sőt semmisíti meg a szellemi látképet. Ne legyetek restek felismerni annak veszélyét, hogy a vagyon nem a szolgátokká, hanem az uratokká válhat.” (165:4.6)
A nagy földi vagyon birtoklása eredményezheti az egyén lelki-szellemi kiüresedését, de okos használata segítheti annak az igazságnak a megismertetését is, amely gyökeres módon képes átalakítani az egyének gondolkodását és az emberi viszonyokat.
Jézus tudja, hogy az ember, ha az örök valóságok részesévé akar válni, akkor szóba kell állnia a saját szellemi fejlődésével, ugyanis nincs más módja a halál túlélésének és az örök boldogságnak.
„A szellemi nagyság isteni hasonlatosságú, megértő szeretetben áll fenn, és nem az önmagunk felmagasztalását szolgáló anyagi hatalom gyakorlásának élvezetében.” (158:6.3)
Forrás: Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás
Hozzászólások