Gyermeknevelési minták Máriától, Józseftől és Jézustól
Mottó: 123:5.8 „Jézus az erkölcsi felkészítést és a szellemi műveltséget főként otthonról kapta. Sok értelmi és istentani oktatásban részesült az előéneklő részéről. Ám az igazi nevelésben – az elméjének és szívének ama felkészítésében, mely az élet bonyolult kérdéseivel való megbirkózást jelentő tényleges próbatételhez kellett – az embertársaival való kapcsolatokból részesült.”
Mivel azokat a rögzült működésmintákat, melyek már nem szolgálják, hanem inkább nehezítik egy felnőtt ember életét, nem könnyű felülírni az egyén gondolkodásában, ezért az ilyen, kisgyermekkorban rögzült, de a felnőttet már nem szolgáló működésmódok kialakulását helyén valónak tűnik megelőzni azzal, ha a gyermek számára már a kezdetektől érzelmi, értelmi és fizikai biztonságot nyújtunk a szükséges fejlesztések kihívásai mellett. Recept persze nincs, csak minták. Legtöbbször az, amit a szülők is magukkal hoznak. Azonban minél többféle nevelési mintát ismerünk meg, szülőként annál könnyebben ismerhetjük fel azt, amit mi magunk is követni akarunk.
Az viszont bizonyosnak látszik, hogy több testvér léte esetén elkerülhetetlen a pártatlanság alkalmazása, mivel csak ez szülhet bizalmat a felnőtt igazságos működése iránt.
A gyermek érzi, ha szeretik és örül, ha egyre jobban érti, hogy milyen a helyes emberi működés. A különböző helyzetekre vonatkozóan megismertetni a gyermekkel azt, amit helyesnek látunk, és így is élni, a legjobb bátorítás a felnövekvő gyermek számára.
A család az a környezet, melyből a gyermek „ki fog nőni”. Éppen ezért a családban megélt tapasztalatok alapvetően hatnak a növekvő gyermek érzelem és értelem világára.
Előbb-utóbb minden gyermek a maga útját fogja járni, akár tetszik ez a szülőnek, akár nem. Viszont a szülőn sok múlik azzal kapcsolatban, hogy a gyermek a saját útját milyen értékek és minták hatása alatt kezdi járni és ezekből az értékekből és hatásokból mit akar megtartani a maga, és majdan a saját gyermekei számára. A hasznos minták, melyek a gyermeket eligazítják és belső megelégedésre segítik, előbb-utóbb arra ösztönözhetik a fiatalt, hogy kifejezze a háláját a szülőjének. Azonban hálára várni nem tanácsos.
Hasznos, ha egy gyermek erkölcsi, értelmi és vallási (szellemi) felkészítése az igazságon alapul, mely által a felkészítés ezen területei összhangba kerülnek egymással. Az ilyen nevelési összhang mondható a gyermek értékekre, tényekre és jelentéstartalmakra épülő felkészítésének is.
A létünk alapvető ténye az, hogy egy szerető Isten által fenntartott mindenségben élünk, isteni értékű és távlatú elhívással. Azonban önálló személyekként szabad akarattal rendelkezünk, ami az igazság ismeretének és a hozzá való hűségnek a hiányában sok felesleges és gyakran ártó cselekedetre ragadtathatja az embert.
A tudatossá vált Jézus úgy élte a múlandó életének hétköznapjait, hogy közben nem feledte a saját örök célját. Azért kínálta mások számára is a saját törekvési útját, mert nagyon is tisztában volt azzal, hogy bár az emberi döntés szabad, de azzal mindig vele jár a következmény is. Jézus pedig a legjobb következményeket kínálta mindenki számára.
Az embernek több érzéke van, melyek ideig-óráig megelégíthetők – és szükséges is, hogy az ember két lábbal éljen a földön – de csak a lelkének Isten felé törő állapota képes olyan megelégedést adni, mely tartós békét és örömöt hordoz magában.
1) Mária és József nevelési gyakorlatából
Jézus 14 éves koráig örülhetett annak, hogy földi anyja és apja is van. Egészen az apja baleset által bekövetkező haláláig.
Mária és József igyekezett felkészíteni Jézust az akkori kor emberi kihívásainak való megfelelésre.
Jézus egy sok gyermekből álló család elsőszülött fiaként látta meg e világot. Bár az 5. korszakos kinyilatkoztatást a XX. században kapta meg az emberiség, azonban ennek közlései nem csak e század emberi ismeretein alapulnak. Jézus több tagból álló apai családjának létezését az evangéliumok írói is megerősítik (Máté 13:55-56; Lukács 8:19-20; János 7:3;).
Valószínűleg, az utókor azért is feledkezett meg arról, hogy Jézusnak voltak vér szerinti testvérei, mert így könnyebb volt az ember Jézust isteni magasságokba emelni, s közben elkerülni az abból eredő zavart, hogy Jézusnak nem csak az áruló apostolát nevezték Júdásnak, hanem az egyik vérszerinti öccsét is így hívták.
a) Mária figyelt az elsőszülött fia igényeire. Jézus 1,5 éves koráig anyatejes táplálást kapott (122:10.4; 123:0.1). Mária ilyen módon is támogatta a fiát az Egyiptomba való megérkezésükig, ahová Heródes elől menekültek.
Az egyiptomi önkéntes száműzetésük alatt Mária nagyon féltette a gyermekét. Ha tehette volna, állandóan maga mellett tartja a fiát. De József, az ottani rokonai segítségével meg tudta győzni a feleségét arról, hogyha nem engedi Jézust az egykorú gyermekekkel játszani, akkor félénkséget alakít ki benne és az önközpontúságot erősíti a gyermekben, Jézus pedig nem fogja megtanulni, „(…) hogy miként alkalmazkodjon a maga korabeli gyermekekhez.” (123:0.2)
Bár Mária ezt az érvelést elfogadta, de azért „(…) mindig úgy intézte a dolgait, hogy ránézhessen a gyermekre, amint az a többi aprósággal játszadozott a ház körül vagy a kertben. Csak egy odaadó anya ismerheti e teher súlyát, mely Mária szívére nehezedett a gyermeke biztonsága kapcsán Jézus csecsemőkora és kisgyermekkora alatt.” (123:0.2)
Jézus már betöltötte a 3. életévét, amikor a földi szülei visszahozták őt Palesztinába, Názáretbe.
b) A kisgyermek kérdez, mert egyszerre szeretne ismeretekhez jutni önmagáról és a körülötte levő világról, ugyanakkor szeretné azt is, hogy az a felnőtt, akit megajándékoz a bizalmával, foglalkozzon vele. A gyermek ilyen igénye nagy lehetőség a szülő számára. Ez a kérdezz-felelek valójában együttgondolkodás és befektetés a jövőbe. A válaszai révén a felnőtt nem csak ismereteket ad át, de maga is ismeretekre tesz szert a gyermekéről, és persze saját magáról.
Már egy öt évesnek is sok mindent el lehet magyarázni. Mikor megszületett Mária és József első kislánya, Jézus ötéves volt. A következő nap estéjén József hosszasan elbeszélgetett a fiával „(…) arról, hogy az élő dolgok különféle csoportjai miként jönnek a világra önálló egyedekként. Jézus első tanulmányainak legértékesebb részét a szüleitől nyerte az ő elgondolkodtató és kutató kérdezősködésére adott válaszok révén. József fáradságot és időt nem kímélve mindig válaszolt a fiú számos kérdésére. Jézus, ötéves korától egészen addig, amíg betöltötte a tízet, egyfolytában csak kérdezgetett. Bár József és Mária nem mindig tudta a választ a kérdéseire, sohasem tértek ki a kérdések teljes átbeszélése elől és minden más lehetséges módon is segítették azon erőfeszítéseit, hogy kielégítő megoldást találjon arra a kérdésre, mely a fürge elméjét éppen foglalkoztatta.” (123:2.3)
József is az a szülő volt, aki felismerte, hogy nem érdemes félrevezető válaszokat adnia, ha nem tudja a helyes választ a gyermeke kérdésére (123:3.3). Ilyenkor kifejezetten hasznos a felnőtt számára is, ha azt mondja a kérdező gyermeknek, „(…) nem tudom, de utána nézek (…)” (123:5.9). Ez a megoldás mintát ad a gyermeknek és a felnőtt tudását is kiegészíti.
c) Egy szerető családban a gyermek a szigorúságot kiszámítható következetességnek éli meg. A család rendjében a gyermek együttműködése az értelmére való ráhatás révén szerezhető meg a legbiztosabban. A családi összhang olyan, mint azok a hangok, amelyek egy időben szólnak, de mivel kiegészítik egymást, ezért kellemesek a fülnek. Ha a következetesség értelmes és hasznos dolgokra vonatkozik, akkor annak értékét a gyermek is fel fogja ismerni. Egy családban mindenkinek együtt kell működnie egymással – és nincs együttműködés feladatmegosztás nélkül.
Később, amikor Jézus kényszerült a kisebb testvérei irányában apa szerepbe, még „(…) az apróságoknak is megvolt a rendszeres feladatuk (…)” (126:5.11).
Fontos tehát, hogy egy gyermek megtanulja a családi együttműködést és azt a fegyelmet, amely a közös otthont élhetővé teszi. Értelmes gyermek esetében az kecsegtet eredménnyel, hogyha nyugodt körülmények között, leülve – vagyis hangsúlyt adva a dolognak – elmagyarázzuk a gyermeknek, hogy mit, miért fontos megtenni vagy éppen nem tenni.
Amikor szükséges volt, József mindig „(…) leült a fiával és teljes körűen elmagyarázta neki a személyes vágyak fegyelmező jellegű visszafogását szükségessé tevő valós és elvi okokat, melyre az egész család jólétének és nyugalmának érdekében volt szükség. Amint a helyzetet elmagyarázták Jézusnak, ő mindig megértőn és önként eleget tett a szülői kívánalmaknak és a családi rendszabályoknak.” (123:3.9) Más gyermek is, ha értelmes és jóindulatú, akkor nagy valószínűséggel képes lesz követni azt, amit helyesnek ismert fel.
d) A szülővel tett közös kirándulások a természetben nagy formáló erővel bírnak a gyermekek esetében. „Jézus a legelső ismereteit, az otthoni tűzhely mellett szerzetteken kívül, a természettel való tiszteletteljes és rokonszenvező viszonyból kapta.” (123:5.14)
Az apjával való kirándulások és utazások nem csak abban segítették Jézust, hogy közvetlenül szerzett tapasztalatokat a tágabb világról és a benne élő emberekről, hanem mindkettőjükre hatást gyakorolt annyiban, hogy az éppen felmerülő témákról szabadabban tudtak beszélgetni.
Jézust az apjával töltött utazási idő segítette abban, hogy meg tudjon nyílni, és őszintén tudjon beszélni az őt foglalkoztató legfontosabb kérdésekről. Jézus 10 éves volt, amikor egy közös utazásuk idején először beszélt az apjának azokról az érzelmekről és gondolatokról „(…) melyek jelezték, hogy kezd tudatosulni benne az életküldetésének szokatlan jellege.” (124:2.1)
e) Több testvér esetén hasznos, ha a nagyobbakat is bevonják a kisebbek gondozásába, a velük való foglalkozásba. Ez persze nem jelentheti azt, hogy a nagyobb gyermek a szülő mellett szülői szerepet kap.
Mária a gyermek Jézust is bevonta a kisebb testvérei gondozási feladataiba (123:2.4), később pedig Jézus segített a testvéreinek az írni és olvasni tanulásban, az ABC-vel való ismerkedésben (123:6.4; 126:1.3).
f) A gyermek számára hasznos, ha a szülei révén tanulja és gyakorolja azokat a nyelveket, melyeket a szülők az anyanyelvük mellett ismernek, használnak. Így tanult meg Jézus a héber nyelven túl a földi apjától görögül, az anyjától pedig arámiul (123:3.1).
g) Jézus földi szülei fontosnak tartották azokat a különórákat is, melyeket a gyermekeik tényleg akartak és amelyeken szívesen vettek részt. A bevételeik függvényében József sokat költött a gyermekei külön képzésére (123:3.7).
h) Azonban József családjában nem volt szokás a gyermekek kényeztetése (127:4.8).
i) A fentiek mellett, Jézus földi szülei hangsúlyt helyeztek arra is, hogy az egymással való vitás ügyeiket ne a gyermekük előtt rendezzék (124:4.5), bár az egy fedél alatt élők számára ezt nem mindig könnyű kivitelezni.
j) Jézus szeretett játszani és a szülei engedték játszani. Azonban az anyja és az apja már 4 éves korától tanítgatta neki azokat a munkákat, melyeket egy család házában és annak környezetében végeznek.
Az édesanyja tanította meg a gyermek Jézust „(…) a szőlő és a kerítés mellett növő virágok fajtáinak felismerésére és gondozására, mely kerítés teljesen körülvette az otthonuk területét. (123:2.14)”
„A cseperedő Jézus, amikor éppen nem a tanodában volt, egyenlően megosztotta az idejét az anyjának a házimunkában való segédkezés és aközött, hogy figyelje apját, amint a műhelyben dolgozik, s közben hallgatta az úti csoportok vezetőinek és azon utazóknak a beszélgetéseit és híreit, akik a föld négy sarka felől érkeztek.” (123:1.6)
Fontos, hogy a gyermekek egyaránt lássanak anyai és apai működési mintákat, akár ugyanazon helyzet kapcsán is.
„József már korán elkezdte megtanítani Jézust a különböző megélhetési módokra, elmagyarázva neki a mezőgazdaság előnyeit az iparral és a kereskedelemmel szemben.” (124:2.9)
7-8 éves korára Jézus már tudott tehenet fejni és szőni. 8 évesen sajtot készít. 10 évesen pedig „(…) már mesterien bánt a szövőszékkel.” (123:5.15)
Jézus 9 éves, amikor először segít „(…) a gabona betakarításában a nagybátyja gazdaságában. Mielőtt elérte volna a tizenhárom éves kort, sikeresen elsajátított valamennyit gyakorlatilag minden olyan munkából, melyet a férfiak és a nők végeztek Názáret környékén, kivéve a fémművességet, de idősebb korában, az apja halála után néhány hónapot eltöltött egy kovácsműhelyben is.” (124:1.11)
Jézusról már 14 éves korában elmondható volt, hogy ügyes járomkészítő, de „(…) jól tudott dolgozni vászonnal és bőrrel is. Gyors fejlődést mutatott azon a téren is, hogy mesteri ács és asztalos váljék belőle.” (126:1.1)
k) A családi együttlét ősi eleme a közös étkezés. Az őseink tüzeket ültek körül, mi asztalokat. A rendszeres közös étkezés az összetartozás, a közös sorsban való osztozás és egymás támogatásának a kifejeződése. A rendszeres közös étkezés – jó esetben közös öröm. Erre régen naponta került sor, manapság jó, ha hétvégén megtörténik.
A közös esti étkezés Jézus családjában a természetes együttlét egyik formája volt. „Később, ahogy az évek múlásával a család létszáma gyarapodott, mindannyian a megnagyobbított kőasztal körül kucorogva fogyasztották el az ételüket, közös tálból vagy edényből véve azt. A tél folyamán az esti étkezés alkalmával az asztalt egy kicsi, lapos cseréplámpával világították meg, melyet olívaolajjal töltöttek fel.” (122:6.3)
2) Jézus gyermeknevelési gyakorlatából
Az apai családját tekintve, Jézusnak 14 éves korától több szerepben is helyt kellett állnia. Egyszerre volt családfenntartó, testvér, nevelőszülő, játszótárs, tanár és Mária fia, hogy csak az apai családjában megnyilvánuló szerepeit említsem.
„Csaknem húsz éven át (amíg meg nem kezdte a nyilvános segédkezését) egyetlen apa sem tudta volna gyöngédebben és hűségesebben szeretni a lányát és jobban gondoskodni róla, mint ahogy Jézus törődött a kis Rúth-tal. Ugyanilyen jó apja volt a családja többi tagjának is.” (126:3.2)
„A gyermekekre csak a felnőtt társaik hűsége van tartósan nagy hatással; a szabálynak, sőt a példának sincs tartós hatása.” (100:1.4)
Valószínűleg, Jézus azért tudott jól kijönni a testvéreivel az idő alatt, amíg egy fedél alatt élt velük, mert bár érdeklődött a dolgaik iránt, de csak nagyon ritkán adott nekik tanácsot kéretlenül. Jézus ezt a módszert alkalmazta más fiatalokkal való kapcsolatában is (129:1.9). Érdeklődni, de nem kioktatni – ez lehetett Jézus bizalom építő működésének az alapja. Az apai családjára vonatkozóan is igaz volt, hogy Jézus az életével is tanította az övéit. Azzal, ahogyan ő maga közöttük élt.
Jézus érdeklődött az emberek iránt, de nem kényszerítette magát rájuk. Ez abból is látszik, hogy még az apai családja körében sem erőltette az ellent nem állás szellemi igazságának elfogadását. A családi munkamegosztásban való részvétel kötelező volt a család tagjai számára, azonban az ellent nem állás alkalmazása a családon kívüli viszonyokban nem volt kötelező szabály.
Jézus tisztában volt azzal, hogy szellemi érettség szükséges annak belátásához, hogy a másik embernek is van elhívása a mennyei Atyától és más emberekben is benne él egy kis szellemi rész az Istenből. Vagyis minden értelmes ember a tudatosan megélendő szellemi testvériség várományosa. Egyszerűbben mondva, kell egyfajta érettség annak felismeréséhez, hogy a másik bántalmazása nem a közös fejlődés ígérete.
Jézus a személyes tanítások során nem akarta senki világképét felborítani. Miközben meghallgatta a másik embert, meglátta azt a tartalmat, melyhez hozzá kapcsolódhatott, mely alapról új tartalmat vagy szempontot bonthatott ki a másik javára. A testvérei pedig mindezt úgy élhették meg, hogy az apa-bátyjuk nem vett el tőlük semmit, miközben ők ráláthattak valami fontosra, amit talán érdemes lenne felvállalniuk.
a) Jézus határozottan alkalmazta a húgai és az öccsei nevelése során a megértést, és a nevelési döntései során mindig figyelembe vette az ő jólétüket és boldogságukat.
Jézus nevelési működése azon a meggyőződésén alapult, hogy mindannyiunk mennyei Atyja szerető és könyörületes, ugyanakkor a mindenkit szolgáló igazság érvényesülésén dolgozik. Jézus már 13 éves korában bizonyos volt abban, hogy a mennyei Atyja nagyobb szeretettel van iránta, mint ahogy őt a földi apja képes szeretni.
Bár Jézus már nagyon fiatal korától fogva dolgozott, mivel ő vált a családfenntartóvá, azonban az összes szabad idejét a húgaival és az öccseivel töltötte (127:1.8).
Amikor a megélhetés nehézségei elérték őket, Jézus ezt mondta az aggódó és szomorú Máriának: „»Mária anyám, a szomorkodás nem segít rajtunk; mi mind megtesszük a tőlünk telhetőt, és az anyai mosoly talán még ösztönzést is adhat nekünk, hogy jobban tehessük a dolgunkat. Az előttünk álló jobb idők reménye nap mint nap erőt ad a teendőink ellátásához.« Jézus határozott és gyakorlatias derűlátása a többiekre is átragadt; minden gyermek a jobb idők és jobb dolgok iránti várakozás légkörében élt. E bizakodó bátorság a szegénységükből fakadó lehangoltság ellenére is nagyban hozzájárult az erős és nemes jellemük kialakulásához.” (127:3.14)
b) Jézus nevelési módszere a jócselekedetre való késztetés volt. Nem a tiltásra tette a hangsúlyt, hanem a helyes dolgok megtételének ösztönzésére (127:4.2). Jézus nem vette el az emberektől azt, amihez ragaszkodtak. Viszont segített nekik felismerni azt a jobbat, amelyre éppen nyitottak voltak. Jézus soha nem akart összezavarni, csak megvilágosítani. Arra a nyitottságra épített, ami a másikban megvolt.
Ha valamelyik öccse nagy bajt csinált, akkor Jézus az elbeszélgetést, a felismerésre segítést és a felelősségét felvállaló személy támogatását választotta.
Valószínűleg Jézus elbeszélgetéseinek célja az lehetett, hogy segítse a testvéreit a többi családtag nézőpontjának megismerésében és a gondot okozó cselekedet hatásának felmérésében, valamint az azzal kapcsolatos választásban, hogy a fentiek ismeretében mi az érintett szándéka. Ugyanis egy családi közösségben a türelem, a megértés, az elfogadás és a támogatás soha nem lehet egyoldalú, csak kölcsönös, amit a gyermekeknek is meg kell tanulniuk.
Júdás testvérükkel a családnak sok gondja akadt. „Bár otthon akart lakni, nem volt elég lelkiismeretes ahhoz, hogy a család eltartásából a rá eső részt megkeresse.” (128:7.3) Volt, hogy Júdás öccsük esetében odáig fajult a helyzet, hogy a családból ketten is amellett érveltek, hogy a fiút „(…) űzzék el a háztól, Jézus azonban nem egyezett bele. Amikor Júdás a türelmüket már komolyan próbára tette, Jézus csak annyit tanácsolt nekik: »Legyetek türelmesek. Legyetek megfontoltak a tanácsadásban és példamutatók az életetekben, hogy az öcsétek előbb ismerje meg a helyesebb utat, és ezzel vegyétek rá, hogy kövessen benneteket.« Jézus bölcs és szeretetteljes tanácsa megakadályozta a család szétszakadását; együtt maradtak.” (128:7.4)
Amikor pedig Júdást a viselkedése miatt a római hatóság letartóztatta, Jézus a következő eljárást követte: „(…) nem beszélt a családnak az öccse jeruzsálemi letartóztatásáról, de hosszan elbeszélgetett Júdással a történtekről nagyjából három héttel a visszatérésüket követően. A Jézussal való beszélgetés után Júdás maga mondta el a dolgot a családnak. Sohasem felejtette el azt a türelmet és elnézést, melyet a bátyja-apja tanúsított végig a nagy megpróbáltatást jelentő élmény során.” (128:6.8) Ugyanis Jézus még azt is felvállalta Júdás letartóztatása idején, hogy amikor a testvérét a vizsgálat kezdetéig lecsukták, Jézus mellette maradt a fogdában. Bizony, ez börtön misszió volt a javából. Feltételezem, hogy ebben a helyzetben Jézus nem szidta és nem győzködte az öccsét arról, hogy milyen nagy bajt csinált. Ez olyan felismerés, melyre Júdásnak magának kellett eljutnia.
Jézus hozzáállása eredményes lehetett Júdás esetében, mivel nem csak Jézust kezdte egyre jobban értékelni, hanem a nősülését követően felelősséget vállalni tudó és akaró személy lett belőle.
c) De Jézus tiszteletben tartotta és segítette Júdás öccse pályaválasztását is.
„Az aratás előtt elvitte Júdást a gazdálkodó nagybátyjukhoz, aki Názárettől délre élt, de Júdás az aratás után nem sokáig maradt ott. Elszökött, és Simon később a tavi halászoknál akadt rá. Amikor Simon hazavitte, Jézus elbeszélgetett a szökevény fiúval és mivel az halász akart lenni, elvitte Magadánba és egy rokonnak, egy halásznak a gondjára bízta; és attól fogva Júdás elég jól és rendszeresen dolgozott a házasságáig, és a házasságkötést követően is halász maradt.” (128:7.8)
d) Miután Jézus apa szerepbe került a kisebb testvérei irányában, önkényesen sohasem fegyelmezte őket. Mivel mindenki esetében pártatlanul járt el, ezért elnyerte a családtagjai bizalmát és szeretetét. De Jézus nem csak igazságos volt a családtagjai irányában, hanem rugalmas és alkalmazkodó is. Nyugodtan mondható, hogy művészi módon ötvözte ezen működéseket (127:4.4).
„Jézus bölcsen már nagyon korán olyan fegyelemre szoktatta az öccseit és húgait, hogy kevés vagy semennyi büntetésre sem volt szükség ahhoz, hogy elérje az azonnali és készséges engedelmességüket. Az egyetlen kivétel Júdás volt, akinek esetében Jézus több alkalommal is úgy látta jónak, hogy büntetést szabjon ki, mert Júdás megszegte az otthoni rendszabályokat. Három alkalommal, amikor bölcs dolognak tűnt Júdás megbüntetése, amiért bevallottan és szándékosan megszegte a család viselkedési szabályait, a büntetését a többi idősebb gyermek egyhangú döntése szabta ki és azt maga Júdás is elfogadta, mielőtt kimérték volna rá.” (127:4.3)
e) Jézusnak sok feladatot adott az öccsei és a húgai esetében az értelmi és az érzelmi életük fejlődésének segítése (128:2.1). Valószínűleg sokszor meghallgatta őket és beszélgetett velük. „Általában véve minden gyermek, különösen a lányok Jézushoz fordultak a gyermekkori gondjaikkal és úgy bíztak benne, mintha a gyöngéd apjuk lett volna.” (127:4.6)
Jézus nagy jelentőséget tulajdonított a családi tanácsnak, melyet rendszeresen megtartottak, hogy a közös dolgaikat megbeszéljék, a családtagok egyéni igényeit egyeztessék, illetve ötleteltek a közös feladatok megoldása érdekében (84:7.29; 128:2.4). A családi tanács lehetőséget adott arra, hogy szabadon és őszintén megvitassanak minden családdal kapcsolatos javaslatot és szabályt. A családi tanács az önkormányzatiság – mint legfejlettebb irányítási forma – legkisebb működő egysége. A családi tanács segíti az egyéni és a közös nehézségek megfogalmazását, kimondását, és az egyént már korán felelősségre és a közösségi létre neveli.
A szülő és a gyermek számára is haszonnal bír, ha egymás számára érveket fogalmaznak meg, ha egymást érvek megfogalmazására késztetik.
A családi tanács célja, hogy a családtagok a valós helyzet ismeretében úgy alakítsák az életkörülményeiket, „(…) hogy a lehető legjobban kielégíthessék az egyéni és közös igényeiket.” (126:5.10)
Az imaidő lényegében a családi tanács ideje is volt Jézuséknál (127:4.2).
f) Jézus gondolkodott azon, hogy az ács szakmája mellé termőföldet is vásárol, amit közösen művelhetnek, azonban erre nem került sor a szükséges tőke hiánya miatt. Ettől függetlenül volt olyan év, hogy Jézus bérbe vett egy nagyobb földterületet, melyet aztán családi kertként osztottak fel. „Az összes nagyobb gyermeknek saját kertje lett, és éles versengés alakult ki közöttük a mezőgazdasági munkában.” (126:5.10) Ezt a hasznos versengést Jézus is támogatta.
g) Bár ennek ma már nincs jelentősége a mi kultúránkban, de nem árt tudni, hogy Jézus a leánytestvéreinek is megadta azt a képzést, amit a fiúknak. Míg a fiúk hivatalosan is járhattak a városi tanodába, Jézuséknál a lányokat otthon tanították.
h) Jézus megismertette az apai családjából származó testvéreivel azokat a dolgokat, melyek emberileg számára is értéket jelentettek, hasznosak voltak a saját gyermekkorában. Éppen ezért gyakran „(…) vitte őket magával hosszú sétákra a hegyre és a környező vidékre.” (128:7.8) „Ha az időjárás megengedte, akkor sohasem mulasztotta el, hogy magával vigye az öccseit és a húgait a szombat délutáni természetjárásaira.” (127:3.8)
Az is nyilvánvalónak látszik, hogy ilyenkor beszélgettek, melynek során Jézus továbbadta nekik azokat a történeteket és ismereteket a világról, a zsidó történelemről és a természetről, melyeket az apjától, Józseftől hallott, illetve amiket az eltelt évek alatt ő maga ismert meg.
Jézus szerint a szépségnek nagy értéke és jelentősége van a gyermekek istenimádatra való késztetésében is. Fontosnak tartotta, „(…) hogy a legmagasabb szintű emberi érzelmek az Istennel való szellemi közösségre irányuló értelmi közeledéssel társulva feléledjenek.” (167:6.6) Erre pedig a természeti környezet kimondottan alkalmas. Jézusnak még felnőtt korában is örömöt okozott, „(…) hogy az Atyát a Teremtő Fiak csillagos tereinek lelkesítő látványán keresztül szemlélheti.” (167:6.5)
i) Jézus tudta, hogy a gyermekek szeretnek játszani, és igyekezett ennek a feltételeit megteremteni. De emellett segítette az érzelmi nevelésüket is azáltal, hogy érzésekkel telített történeteket mesélt nekik (128:6.11). Jézus az utazásairól, az állatokról és a természetről szóló történeteket mesélt a gyermekeknek (128:6.10).
j) 126:3.3 „Az apja halála után Jézus megpróbálta megtanítani az idősebb gyermekeket arra, hogy az imában egyénileg fejezzék ki magukat – sok tekintetben úgy, ahogy ő maga oly szívesen tette – de a gyerekek nem tudták megérteni a szándékát és mindig visszatértek a bemagolt imaformákhoz. Jézus e kísérletének részeként, vagyis hogy rávegye az idősebb öccseit és húgait arra, hogy egyéni imákat mondjanak, megpróbálta ösztönző hatású kifejezésekkel vezetni őket, és később, anélkül, hogy ez a szándékában állt volna, úgy alakult, hogy mindannyian egy olyan imaformát használtak, mely nagyrészt ezen ösztönző hatású útmutatásokból épült fel, melyeket Jézus tanított nekik.”
Hozzászólások