Háborúk, majd béke
Mottó: "A történészek és a társadalomkutatók hiteles adatokat – lényeges tényeket és fontos összefüggéseket – találhatnak az Urantia írásokban az emberiség történelmével és fejlődésével kapcsolatban. Ezt nekem is meg kellett tapasztalnom, hogy elhiggyem."
A béke nem semmittevés. Nem a lét unalmas közömbössége. A béke az ember által igazán még fel nem fedezett létforma, a személyes élet kibontakozásának, az Isten örömteli felfedezésének útja.
Tény, hogy vannak belső és külső háborúk. Az emberben belül zajló és az emberek között dúló háborúk.
Minél fejlettebb értékrendet vallanak magukénak egy társadalom polgárai és minél inkább értik a tények és dolgok jelentéstartalmait, a belső háborúk feszültségei jóra ösztönző erővé alakulnak át, az emberek közötti háborúk pedig a hitelüket vesztik.
A nálunk jóval fejlettebb bolygók társadalmaiban az önmérséklet „(…) elavulttá teszi az emberi viszonyok törvényeken alapuló szabályozását.” (55:5.4) A fejlett bolygókon „(…) a testi küzdelem, mint a faji félreértések tisztázásának módja, már réges-régen hitelét vesztette.” (54:1.10)
Azonban az evolúciós bolygók korai időszakaiban még messze nem ez a helyzet. Az alapvető „(…) társadalmi serkentő hatások – az éhség, a nemi vágy, a hiúság és a félelem – szövetkeznek annak érdekében, hogy az emberiséget belevigyék a háborúba és a vérontásba.” (68:3.4) De a háború korai okai közé tartozhatott még a rabszolga munkaerőre való igény, a bosszúállás, a vallási térítés és a kikapcsolódás is.
A „(…) régi időkben a fiatal férfiak szórakozásnak tekintették a háborút. Ha nem volt valamilyen jó és elégséges ürügy a háborúra, amikor a béke már terhes volt számukra, akkor a szomszédos törzsek gyakran kerekedtek fel egy félig barátságos harcra, örömüket lelték a portyázásban, és színlelt csatákat vívtak.” (70:1.13)
Az emberek háborúi szellemi oldalról nézve testvérharcok.
E háborúkkal hajdan az alábbi hasznok is együtt járhattak, mely hasznokat a józanész és az istenhit frigye manapság már háború nélkül is meg tudja teremteni.
- A támadás és a védekezés segítette a szervezés fejlődését,
- fegyelemre és együttműködésre késztetett, támogatta a közösségi érzést,
- jutalmazta a kitartást és a bátorságot,
- elősegítette a társadalmi rétegek elkülönülését és a munkamegosztást,
- elpusztította a társadalom elfajzott, illetve beteg és gyenge csoportjait (evolúciós-selejtező érték),
- segítette új eszmék elterjedését, új kulturális hatások és műveltség megjelenését,
- újításokra ösztönzött, melyek ilyenformán először katonai felhasználásúak voltak,
-
„(…) még a tánc is a harcnak köszönhető, melynek az egyik korai formája katonai kiképzés volt.” (70:2.2)
A mai háborúk egyetlen haszna – ha egyáltalán ezt haszonnak lehet nevezni – hogy felhívják a figyelmet a polgári lakosság elpusztításának értelmetlenségére.
„A gyilkosság és a háború az erkölcsi megítélést tekintve különbözik, a gyilkosságot törvénytelennek tekintik már a társadalom első napjaitól fogva, míg a háborút az emberiség egésze eddig még sohasem helyezte törvényen kívül.” (71:5.1)
Bár a II. Világháború óta jó pár évtized eltelt, de kishazánkban még mindig találnak fel nem robbant bombákat, gránátokat. Nem ártana minden ilyen robbanóeszköz megtalálásának hírére tudatosítani, hogy nem akarunk újabb bombákat, gránátokat és aknákat elszórni a világban. Sem felrobbanókat sem fel nem robbantakat.
A régi törzsek háborúkat az isteneknek tulajdonított parancsra hivatkozva, „(…) a vezetőik vagy a javas embereik utasítására viseltek (…)”. (70:1.15)
A mai háborúkat politikai hatalom és gazdasági befolyás szerzés érdekében robbantják ki, és jellemzően nem is azok, akik egymásnak esnek. A háború ma ettől nevezhető igazán ördöginek.
Ettől eltérő módon Jézus úgy béketeremtő, hogy az egyes embert segíti abban, hogy megbéküljön önmagával – az Istennel és a világgal – felismerve a lét értelmét és fejlődési célját. A belülről kifelé épülő béke pedig előbb-utóbb társadalmi békét is eredményez, ha elég sokan belátják, hogy a mindenség egyetlen valós hatalma szellemi és ugyanakkor atyai módon személyes is. S pontosan ezért szolgálja örökké a mindennapok létezését a testvériség, legyen az ilyen személyiséglét hústestben vagy szellemi testben.
Jézus szerint a rá hallgató ember „(…) időbeli és örökkévalóságbeli létpályája biztonságban van, mert teljes egészében egy határtalanul bölcs, végtelenül szerető és korlátlan hatalmú szellem-Atya gondjára és felügyeletére van bízva. Ez valóban olyan béke, mely meghaladja a halandó elme felfogóképességét, de amelyet a hívő emberi szív teljes mértékben élvezhet.” (181:1.10)
Úgy néz ki, hogy a vallások közötti szabadság és a népek közötti béke sem teremthető meg az Isten atyai hatalmának elismerése nélkül.
„A vallások közötti egyenlőség (a vallásszabadság) megteremtésének ára a vallási háborúk megvívása, hacsak az összes vallás meg nem egyezik abban, hogy minden vallási főhatalmat egyetlen emberfeletti szintnek adnak át, magának Istennek.” (134:4.5)
„Az Urantia addig nem élvezhet tartós békét, amíg az úgynevezett független nemzetek saját belátásuk alapján és teljesen le nem teszik a főhatalmukat az emberek testvériségének – az emberiség kormányának – a kezébe.” (134:5.10) Amikor ez a „(…) demokratikus világhatalom irányítja a világ szárazföldi és légi erőit, valamint haditengerészeteit, akkor jön el a béke a földön és érvényesül a jó szándék az emberek között – de előbb nem.” (134:5.12) Egy ilyen rendszer működésére az jellemző, hogy a „(…) helyi ügyeket a helyi kormányzatok intézik; a nemzeti ügyeket a nemzeti kormányok; a nemzetközi ügyeket pedig a bolygószintű kormányzat intézi.” (134:6.8)
Aztán van egy másik küzdelem is, amely még nem tudatosult az emberek többségében. Javában zajlik ugyanis a harc a bolygónkon két irányzat között. Az egyik az életet könnyítő tudományos felfedezések ipari hasznosítását, széleskörű elterjesztését szeretné, mellyel szemben állnak azok, akik a jelentős tudományos felfedezéseket igyekeznek visszatartani, mivel azokat nem a „nép” javára akarják használni, hanem akár ellene is készek bevetni. Ez a harc – mint a kinyilatkoztatók mondják – sok szempontból hasonló ahhoz a korszakok közötti küzdelemhez, mely hajdan a pásztor-vadász népek és a gazdálkodók között zajlott (70:2.11).
„Az ember sohasem fogadja el a békét mint természetes életmódot mindaddig, amíg alaposan és többszörösen is meg nem győződött arról, hogy a béke a legjobb dolog az ő anyagi jólétéhez, és amíg a társadalom nem bocsátott rendelkezésre bölcsen olyan békés helyettesítőket, melyek gondoskodnak (…)” (70:2.20) a természetes emberi hajlamok építő jellegű kiéléséről.
Hozzászólások