Hívők és korszakos kinyilatkoztatások
1) Vallási értelemben hívőnek tartom azt, aki elfogadja az Istentől kapott tanításokat a lét igazságaira vonatkozóan, és a létezésének értelmet adó igazságokkal összhangban akar élni.
Vagyis hívő az, aki az isteni igazságok érvényesülésén dolgozik. Ezt Jézus így fejezte ki imában:
„Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg
A földön éppúgy, miként a mennyben.” (144:3.5-6)
Hogy mely tanítás származik Istentől? Az bizonyosan, melyet olyan küldöttek hoztak, akik a tanításukat az életük által is hitelesítik az emberi értelem számára. Fontos, hogy az isteni igazságoknak korszakról-korszakra legyen olyan külső forrása, akit a kortársak láthatnak és hallhatnak, vagy amelyet olvashatnak.
Az Isten korszakonként ösztönző eligazítást ad a földi gyermekeinek a fejlődésük elősegítése érdekében. Az Istenhez hűséges korszakos kinyilatkoztatók tettei és szavai alapján, az értelmes emberek képesek beazonosítani a küldőt, az átadót és a küldeményt, amennyiben az igazság ismeretére vonatkozó vágyuk őszinte. Az emberi elme képes felismerni a személyek és dolgok Alkotójának létezését és ezen Alkotó értékeit a tanításokban, valamint a kinyilatkoztatók életeit látva.
Mivel az Isten atya és nem uralkodó, ezért az embereknek kínált akarata sem kényszer. Nem is lehet az, mivel a személyes fejlődést, az örök kibontakozást nem lehet kényszeríteni. Az ember vagy szereti önmagát és azt, aki az Isten mellé állva egyre inkább lehet, vagy nem akarja önmaga lényegét, tehát a lelkét jóvá, igazzá és széppé tenni, és ezért az Istenhez sem tud nyitottsággal közeledni.
Az Isten azért is érték, mert ő az igazság, a szépség és a jóság örök forrása és legfőbb személyes kifejezője. A hívő pedig az, aki ebből a forrásból nem csak meríteni akar, hanem egyre inkább olyanná akar válni, mint a forrás. Egyrészt olyanná, aki önkéntelenül is ad, mert belső béke jellemzi, másrészt pedig olyanná, mint aki az isteni igazság, szépség és jóság személyes kifejeződése. Jézus a földi ittléte során bemutatta, hogy az isteni igazság, szépség és jóság, az emberi élet gyakorlatában, az emberekkel való kapcsolatokban is megélhető.
Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás a 196-ból 77 írást szán arra, hogy Jézus földi életét és tanítását jobban megismertesse velünk. Jézus számunkra az Egyetemes Atya földi képe. Aki számára Jézus szerethető, a mennyei Atyát is szeretni fogja.
A mi bolygónkon az egyetemes vallási, bölcseleti, sőt tudományos igazságokat közvetítő korszakos kinyilatkoztatások eddig nem épülhettek egymásra az Isten ellen fordult és jelenleg is a bolygónkon tartózkodó lázadó, valamint az ő emberi kiszolgálói alattomos, hol pedig nyílt működése következtében. Így az elbukott első korszakos kinyilatkoztató után érkezett összes korszakos igazsághozónak a lényeg megfogalmazása tekintetében többé-kevésbé újra kellett kezdenie. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás ezért is törekszik összhangot bemutatni az eddigi öt korszakos kinyilatkoztatás tartalmai között.
A korszakos kinyilatkoztatások fokozatosan törekszenek rávezetni az embereket az egyetlen, igazodásra méltó akarat létezésére és ezen akarat választásának fontosságára. Csak az Isten atyai akarata nézi minden gyermeke javát. Ebből következően, az igazságot meglelni akaró emberek kettős kihívás előtt állnak. Meg kell találniuk maguk számára az Istent atyaként, az összes többi teremtményt pedig el kell kezdeniük a testvérüknek tekinteni. Ez utóbbi arra vonatkozik, hogy a hívőnek határozottan törekednie kell arra, hogy úgy bánjon másokkal, amint szeretné, hogy mások vele bánjanak.
Azért fontos Jézus életének a megismerése, mert a hívő ember gyakorlati szeretetének mintája – tehát az is, ahogy ő szeretné, hogy szeressék – nem lehet más, mint az, ahogy Jézus szeret bennünket. Az a Jézus, aki emberként élt közöttünk az Atya szeretetével. Ez a szeretet úgy támogat, hogy cselekvésre ösztönöz. Nem ajnározó, de hasznos a jellemfejlődés és mások fejlődése szempontjából. Ezt a szeretetet tanulnia kell annak, aki úgy akar szeretni, mint Jézus. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás egyik értéke az, hogy hiteles képet mutat Jézusról, mégpedig követhetőt.
A korszakos kinyilatkoztatók nem csak igazságra vonatkozó tanításokat adtak át, hanem életmintát is – azt, ahogy az általuk képviselt igazságot, a saját meggyőződésüket megélték.
-
Az első korszakos kinyilatkoztatás életgyakorlatának mintaadói a száztagú törzskarból kerültek ki.
-
A második korszakos kinyilatkoztatás személyes mintaadói Ádám és Éva voltak.
-
A harmadik korszakos kinyilatkoztatás mintát adó tanítója Melkizedek.
-
Aztán, a negyedik korszakos kinyilatkoztatástól kezdve, a belső béke megteremtéséhez és az emberekkel való kapcsolatokhoz Jézus adja az örök szavatossággal bíró emberi mintát. Így, az ötödik korszakos kinyilatkoztatás emberi mintaadója is Jézus, amint ezt az írott korszakos kinyilatkoztatás negyedik része, és a többi három rész hivatkozásai is igazolják.
A korszakos kinyilatkoztatások átadói azokat a tanítványaikat – akik hittek nekik és bíztak az Atyában – tovább küldték az emberekhez.
Az első korszakos kinyilatkoztatás idején, a törzsek felkészített képviselőit visszaküldték a népükhöz, azok tanítása, fejlesztése érdekében.
A második korszakos kinyilatkoztatás idején, Ádám és Éva egyenesági leszármazottainak évezredeken keresztül az volt a küldetése, hogy az emberek alkalmas egyedeivel keveredjenek, megosztva velük a fejlettebb kultúrájukat és vallásukat.
A harmadik korszakos kinyilatkoztató – Makiventa Melkizedek – nem csak tanított, de küldte is tanítványait az akkori, emberek lakta világ megvilágosítására, akik el is jutottak sokakhoz Izland és Japán között (93:7.2).
Azonban Jézus volt az egyetlen korszakos kinyilatkoztatónk, aki nem csak elküldte az övéit a világ minden nemzetének tanítására, de azt is kimondhatta örök érvénnyel, hogy „Kövessetek!”
2) Az emberi kíváncsiság és az igazság szeretete segít felfedezni az embernek az Istent. A korszakos kinyilatkoztatások által bemutatott Atyától erednek azok az értékek, vele kapcsolatos az a személyes hozzáállás, mely az embert önmagával és a világgal ténylegesen képes megbékíteni, miközben az egyéni fejlődés örök izgalmát kínálja, aminek csak egyik eleme a jellemfejlődés.
Mivel az Isten végtelen szellemi valóság, ezért a kibontakozás mindig újabb lehetőségét ajándékozza az embernek, ha az ember vállalja, hogy egyre inkább olyan jellemű akar lenni, mint az Isten. Mivel az Isten személy, ezért csak személyek képesek őt megérteni és hozzá közeledni. De mivel az Isten Atya is, ezért a személyeket nem otthontalan értelmeknek teremtette. Az igaz hívő az Atya családjának a tagja. De amint az Isten folyamatos akarati ráhatás által tartja fenn a Mindenséget, úgy az embernek is naponta szükséges a belső célra tartást gyakorolnia ima, olvasás és kitisztázó gondolkodás által, ha nem akarja elveszettnek érezni magát a hétköznapok dolgai közepette.
Az Isten nem gépekkel üzemelteti a Mindenséget, így nem alkalmaz világot fenntartó robotprogramot sem, amely helyette intézné a Mindenség működését, amíg Ő mást csinál vagy pihen. Az Isten – Atyaként – folyamatosan tudatában van a Mindenség működésének, a személyek és a dolgok létének, állapotának. Ő nem csak Teremtő, hanem Fenntartó is.
Persze, az embereknek szükségük van pihenésre, hiszen az emberi létük velejárója a rendszeres megújulás. A test ilyenkor erőt gyűjt, a Gondolatigazító pedig igyekszik az ember lelkével magát megértetni. Éppen ezért, az isteni akarat ismeretének fényében – mely arra vonatkozik, hogy „úgy szeress mint én, legyél olyan mint én” – az ember naponta végezhet módosításokat az élete gyakorlatában, ami szintén megújító hatással lehet rá nézve.
A belső béke az, amit az ember már a bolygón élve elérhet. A belső béke állapota mindig lehetővé teszi, hogy az ember szóba álljon önmagával és olyan döntéseket hozzon, melyek őt a Mindenség központi forrása felé segítik. Bár az ember a földön él, de ha jól, igazul és szépen él, akkor a lelke egyre inkább szellemivé alakul. Az ember nem élhet békében önmagával és a világgal, ha nem él békében az Istennel.
Igen, az egyén képes a béke szigetévé válni a társadalomban. Igen, az egyén képes napfénnyé válni mások számára is, ha megtanulja, hogy miként tudja naponta Istenhez emelni a lelkét. Amint az Isten az akarata által tartja fenn a teremtését, úgy a személyek is csak akarati törekvés által képesek értelmet találni a létüknek. Még a belső elcsendesedésre való törekvés mögött is az a szándék áll, hogy az ember vágyik az Isten ölelésére.
Amit a hívőnek érdemes elérnie – és amit el is tud érni – az, hogy az életét az Istennel való összhangra törekvés által éli. Az élet minősége egyre magasabb szintre emelhető, ha az emberi értelem minden nap foglalkozik Istennel és az ember érzelmileg is megéli azt, hogy az a jó neki, ha elsődlegesen a mennyei Atyához tartozik.
Amint naponta fogyasztok táplálékot, hogy élhessek, úgy naponta szükséges tudatosítanom, hogy kicsoda számomra az Isten és mit akarok vele, általa. A legjobb válaszok e felvetésekre azok, hogy Isten atyai társ a létezésemben, aki a személyiség mindazon értékét birtokolja, melyek az enyémek is lehetnek, és amelyek által a lét örökké élvezhető valósággá válik. Az Isten nem lehet eszköz az önző emberi célok eléréséhez. Az Isten csak az ember útja lehet a valóságba, aki által az ember is egyre valóságosabbá válik.
Lehet utánozni az Isten küldötteinek tetteit, azonban az még nem követés. Az Istenhez hű küldöttek azért cselekedtek úgy, ahogy azt ismerhetjük, mert kapcsolatot ápoltak magukban a valósággal. Ezt ma már minden értelmes ember megteheti, mivel az Atya egy kis szellemi része bennünk és velünk él, és ha tényleg kinyílunk felé, akkor segít a tisztánlátásban. Ezért is nevezik az Atya bennünk élő részét Gondolatigazítónak, szellemi Nevelőnek.
Az emberben lakó Gondolatigazító a biztosíték arra, hogyha az ember keresi az Istent, akkor nem csak az értelmével, hanem érzelmileg is megtalálja Őt, és az ember maga is az isteni igazság képviselője lehet. Akár azok számára is, akik talán még azt sem tisztázták ki önmaguk előtt, hogy van-e olyan jó, szép és igaz, ami-aki örökké a sajátjuk lehet.
Minden Istenhez hűséges korszakos kinyilatkoztató, miközben tanított, szólt arról is, hogy az emberek miként tarthatnak személyes kapcsolatot az Istennel. A korszakos kinyilatkoztatók azért ajánlották a tanulást, az imát – az Atyával való beszélgetést – a rájuk hallgatóknak, hogy ők is megtalálják a saját személyes kapcsolatukat az Istennel, aki az ő számukra is Atya. Azok az érdeklődők, akik kitartottak a korszakos kinyilatkoztatók mellett, látták az ő életüket, hallgatták az ő tanításaikat, kevés kivételtől eltekintve, meggyőződésre jutottak arra nézve, hogy érdemes követniük ezeket az isteni küldötteket a saját életük gyakorlatában is, hívőkké lettek. E tekintetben a naponta fenntartott szándék az, ami értékes, mert ez, az Istennel való bensőséges kapcsolattal együtt a biztosítéka annak, hogy az ember jó úton jár, éljen bárhol a világban.
Az emberek csak az értelmük használata által tudnak felülemelkedni a túlhaladott dolgaikon, naponta tanulva abból, ahogyan aznap éltek.
Hozzászólások