Játék

Játék

 

Mottó: „A játék a kimerült elmének a földön ugyanaz, mint az istenimádat a tökéletessé lett lelkeknek a Paradicsomon.” (27:7.5)

 

A játék és az alkotás között nagyon szoros az összefüggés. Mindkettő feltételezi a szabadság létét. A játék szabadságát és az alkotás szabadságát.

A jelenlegi humorérzékünket és játékösztönünket Ádám és Éva gyermekeitől, vagyis az ibolyaszín emberfajta révén örököltük. Bár az erre való nyitottság a korábbi emberfajtákban is meg volt, azonban „az ádámi fajta emelte e kezdetleges jellemvonást az öröm megnyilvánulási lehetőségének szintjére” (84:8.3).

A játék fontosságát mutatja annak ösztönössége is. A játék az ember gyermekek első művészete, mellyel a létezést teszik élvezhetőbbé. A játék olyan alkotás, amely képes a járást is tánclépésekké, egy darab fát pedig mindig célba találó fegyverré változtatni. A játék a tapasztalás és a fejlődés eszköze is. A „gyermek szert tesz a felnőttkori tevékenységeihez szükséges alkalmazkodó sokoldalúságra kisgyermekkora közösségi és játékos életének megélésén keresztül” (109:0.1).

„Az emberiség első játéka a tartósított köldökzsinór volt. A ráfűzött gyöngyökkel együtt, ahogy gyakorta használták, ez volt az ember első nyaklánca.” (88:1.8)

Egy játék történetét mindig magunkban éljük meg. És ahogy megéljük, az a szórakozás. Még felnőttként is használjuk a következő kifejezést: „eljátszottam azzal a gondolattal, hogy…”.

A játék, az ajándékozás és az öröm nem véletlenül összefüggő tartalmak. Ha felnőttként leülsz társasjátékozni egy gyermekkel, valószínűleg azt fogod tapasztalni, hogy az egyébként általa is értett szabályokat időnként sajátosan kezdi alkalmazni azért, hogy ő nyerhessen – értsd, hogy ő örülhessen.

Egy játék segíthet a traumák feldolgozásában, fejleszthet képességeket és lehet én-erősítő. A jó játékban mindig vannak kiszámíthatatlan elemek is, amelyek kihívás elé állítják az egyént vagy a csapatot. E tekintetben a játék olyan, mint az élet. A játék és az élet is akkor jó és felszabadító, ha élvezzük azt.

Fejlődő lényként az embernek mindig meg kell újulnia, pihennie és töltekeznie kell. Vagyis a minőségi pihenésnek fontos szerepe van. Pihentető és ösztönző megújulás nélkül nincs minőségi alkotás. A munka kötöttsége szinte igényli a játék felszabadító tevékenységét. A munkát általában mások szabályai szerint végezzük a földön, míg a játék megválasztói vagy szabályadói mi magunk vagyunk. A játék által olyan világot teremtünk, amelyben a legteljesebb módon tudjuk magunkat elfogadni.

A játéknak csak a munka és a tanulás viszonyában van értelme. Ha a játék nem segíti az egyén és a közösség fejlődését, akkor öncélúvá, mulatozássá korcsosul.

Amikor megtanuljuk az Istent úgy imádni, hogy ezáltal tapasztalható közelségbe kerülünk hozzá, akkor olyan szabadságszint és élményvalóság nyílik meg a számunkra, amely talán a legkedvesebb vágyott időtöltésünk lesz az örökkévalóságban. De előtte a jövőnk hosszú ideig a következő ritmust követi majd: „munka, fejlődés és játék. Más szavakkal: szolgálat, tanulás és kikapcsolódás.” (46:5.29)

Nem árt tudni azt sem, hogy a „nevetésnek és a kacagásnak megvan a morontiai és a szellemi megfelelője” (48:4.1).

„A társadalmi örökség teszi képessé az embert arra, hogy mindazok vállára támaszkodjon, akik őelőtte éltek, s akik hozzátettek valamennyit a műveltség és a tudás összességéhez. A kulturális fáklya következő nemzedéknek való átadásában mindig is az otthon lesz az alapintézmény. Ezt követi a játék…”. (81:6.23)

Szerző
Év

Hozzászólások