Jézus viszonya a másokkal szembeni fizikai erő alkalmazásához

Jézus viszonya a másokkal szembeni fizikai erő alkalmazásához

 

1) Jézus megkülönbözteti a személyek és az emberi közösségek másokkal szembeni erőalkalmazását. Ha a támadó erkölcsi belátással és szellemi értelemmel bír, Jézusnál nincs visszaütés, van viszont előrelátó, megelőző, alkotó jellegű okosság és óvatosság. Ugyanis a mennyországban – és akikben mennyország van – a fizikai kényszerítés, a másik akaratával szembeni erőalkalmazás nem szerepel a tevékenységlistán.

Azonban e világ anyagi országai az erkölcsi és szellemi fejlettség jelenlegi szintjén, a közösség jóléte, vagyis a törvények végrehajtása és a rend fenntartása érdekében rá vannak kényszerülve arra, hogy szükség esetén fizikai erőt alkalmazzanak személyek ellen.

Az Isten olyan erkölcsi és működési fölénnyel bír, hogy nincs szüksége mások erővel való rendszabályozására. Ha valaki az Isten országából jön, vagy oda tart, a testét megölhetik ugyan, de az ellenségei nem képesek a személye elpusztítására. A szellemi valóság békét, örömöt és szabadságot adó létrendje olyan működési fölény, amit egy anyagi támadó nem képes semmissé tenni. 

Jézust megölhették, de a követői közül is csak kevesen számítottak arra, hogy harmadnapra feltámad, és egy olyan létsíkról működik tovább, jelenik meg, melyen az ellenségei számára teljességgel elérhetetlen.

Az Isten azért sem alkalmaz erővel való kényszerítést, mert azoknak a hozzá való csatlakozására is számít, akik pillanatnyilag ellene működnek. Az Egyetemes Atya nem egyszerűen az ő csapatába való átállást szeretné elérni a közömbösek és az ellenségei esetében, hanem annak örülne, ha minél többen ismernék fel azt, hogy örökké jól járnak azzal, ha az isteni küldöttek által tanított és bemutatott érték alapú működéssel azonosulnak.

Jézus szándékát félreértik azok, akik szerint a Mester meghajlik az erőszak és a rosszindulat előtt. Az ilyen megnyilvánulásokkal még a foglyul ejtése idején és a kereszten sem értett egyet. Jézus csak azt követően ment az elfogására érkezők elé és kérdezte meg, hogy kit keresnek, miután mindent átadott az apostolainak és azoknak, akik érdeklődtek a tanításai iránt.

Mikor Júdás eldöntötte az árulást, Jézus nem akadályozta ennek kivitelezésében. Júdás árulása egybeesett Jézus azon döntésével, hogy befejezi a hústestben végzett küldetését. Jézus engedte, hogy az ellene irányuló rosszindulat az isteni tervek szolgálatába álljon. Korábban, ha akarták sem tudták elfogni Jézust az ellenségei.

Amíg el nem jött Jézus ideje, az okosság és az óvatosság eszközei révén mindent megtett annak érdekében, hogy ne fogják el, ne száműzzék, vagyis ne iktassák ki.

A nyilvános működése során Jézus okosan és óvatosan kikerülte az ellene irányuló támadásokat. Úgy működött, hogy még az őt megfigyelő, ellene adatokat gyűjtők egy részét is sikerült a pártjára, pontosabban az egyetemes igazság oldalára állítania. Amikor pedig – egy felsőbb idő- és értékszámítás szerint – eljött az ideje annak, hogy a tragikus eltávozás és a dicsőséges visszatérés jeleneteit bemutassa, akkor engedte magát elfogni.

Jézus okosságából és óvatosságából még az apostolai számára is futotta, mégpedig úgy, hogy e társak nem is sejtették, hogy a Mesterük egyes megnyilvánulásai az ő védelmüket is szolgálják.

Jézus ugyanis mindent megtett azért, hogy a halálos önkény, melynek ő elébe ment, a lehető legkevésbé veszélyeztesse az őt kísérők életét:

  • felszólította őket, hogy a tudta nélkül ne menjenek be Jeruzsálembe,

  • nem árulta el, hogy mikor jönnek érte az elfogói,

  • egyedül ment a katonák elé,

  • amikor pedig a társai mégis megjelentek, igyekezett elterelni róluk az elfogására érkezett túlerő figyelmét. („Ha tehát engem kerestek, a többiek hadd menjenek útjukra. Én kész vagyok veletek menni.”) (183:3.6)

Jézus nem csak hősiesen viselkedett a kereszten, de önfeláldozó is volt az elfogása idején.

 

2) Kinyilatkoztatók közlése szerint, még a nyilvános működésének megkezdése előtti időszakban, a felnőtt Jézus két alkalommal lépett közbe, amikor azt látta, hogy a nagyobb és erősebb tettlegesen bántalmazza a kicsit és gyengébbet. 

Az első alkalommal Jézus a részeg támadót a kinyújtott karjával tartotta távol az áldozatától, aki egy fiatal rabszolgalány volt. (130:5.4) A másik alkalommal egy erőszakos suhancot fogott le a kezeivel, amíg a bántalmazott kisfiú elmenekült (133:1.1). 

Ezen közbeavatkozások során Jézus nem bántotta a támadókat, csak hatékonyan, a szükséges mértékű erővel és módon védte a bántalmazottakat.

Az irgalom gyakorlását Jézus az egyén feladatának tekinti, az igazságszolgáltatást pedig közösségi feladatnak tartja. Amint mondta: „(…) az irgalom lehet bőséges, de az igazságnak pontosnak kell lennie.” (133:1.2)

Az emberre támadó állat vagy mesterséges szerkezet, robot ellenében, mely nem rendelkezik erkölcsi belátással és szellemi értelemmel, az ember minden védekező képességét igénybe veheti, függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel jár a támadóra nézve (133:1.4).

Jézus az egyik tanítványa kérdésére elmondta, hogyha őt fizikai támadás fenyegetné egy másik ember részéről, akkor minden találékonyságát latba vetné annak érdekében, hogy e támadást megelőzze, az illetőt a fizikai erőszaktól eltérítse, illetve mérsékelje a támadás következményeit, ha a megelőzés szándéka kudarcba fulladna (133:1.4).

A kinyilatkoztatók szerint – és úgy gondolom, hogy ez Jézus véleménye is – az eszményi emberi társadalom nem érhető el fejlődés által, ha a nemtörődöm emberek vagy a gonoszak tisztességtelen és aljas módon szerezhetnek előnyt azok kárára, akiket elsősorban „(…) az igazság, a szépség és a jóság szolgálata iránti elhivatottság vezérel.” (71:4.16)

A fejlett eszményképekkel bíró társadalmak csak akkor maradhatnak fenn és csak akkor fejlődhetnek, ha „megfelelő szintű védelmet tartanak fenn” (71:4.16) azokkal szemben, akik a kihasználásukra vagy az elpusztításukra törekednek.

Az eszményelvűség nagy megmérettetése az, hogy képes-e egy fejlett társadalom a harckedvelő szomszédai minden támadása ellen védelmet nyújtó katonai készültséget fenntartani anélkül, hogy e katonai erőt önző okból más népek elleni támadásokra használná. A nemzeti túlélés felkészültséget igényel, de csak a vallási alapú eszményelvűség képes megakadályozni, hogy egy felkészült nemzet az erejét igazságtalan vállalkozások erőszakos cselekedeteivé alacsonyítsa. Csak az Isten atyaságán alapuló „(…) testvériség képes visszatartani az erőset a gyenge elnyomásától.” (71:4.17)

Szerző
Év

Hozzászólások