Jövendölések

Jövendölések

 

Mottó: „Ennek az országnak a hatalma nem hadseregek erejében vagy kincsek hatalmában fog fennállni, hanem annak az isteni szellemnek a dicsőségében, mely el fog jönni, hogy e mennyei ország újjászületett polgárainak, az Isten fiainak az elméjét tanítsa és a szívét uralja. Ez a szeretet testvérisége, melyben igazságosság lakozik, és amelynek csatakiáltása: béke a földön és jó szándék minden embernek. Ez az ország, melyet hamarosan hirdetni indultok, minden korszak jó embereinek vágya, az egész föld reménye és minden próféta bölcs ígéretének beteljesülése.” – mondta Jézus az apostolainak. (140:1.3)

 

1) A jóslat vagy jövendölés, idegen szóval prófécia. Egy jövendölés akkor igaz, ha biztos háttérismereten alapul, és akkor hasznos, ha segít fenntartani a szellemi fejlődést és az abba vetett hitet. De ki tudhatja előre, hogy milyen események fognak megvalósulni száz százalékos bizonyossággal a jövőben?

Mivel az Istennek van örök célja és ennek megvalósításához terve (2:1.4), ezért az Isten törvényeinek olyanoknak kell lenniük, amelyek lehetővé teszik az Egyetemes Atya akaratának megvalósulását. A szellemi törvények, az energiákat fenntartó, valamint az anyagra vonatkozó törvények összhangban vannak egymással, és lehetővé teszik a célirányos fejlődést.

Az isteni természetű személyek közül az egyetemes Teremtők és a helyi világegyetemi Teremtők tisztában vannak azzal, hogy a létező törvények, az összehangolt szellemi törekvésekkel együtt milyen jövőbeli megvalósulásokat fognak eredményezni.

Az emberi természettel bíró személyiség, ha nyitott az Isten vezetésére, képes jól közvetíteni az isteni forrásból eredő, jövőbeli történésekre vonatkozó tartalmakat – már ha kap ilyet. A köztünk élt Jézusnak isteni természete is volt, így ő hozzáférhetett az általa közölt, jövőben megvalósuló tartalmakhoz, képes volt azokat előre látni. Ilyen ismeret birtokában jövendölhette meg Jézus, hogy Péter hamarosan többször is meg fogja őt tagadni, még a kakaskukorékolások befejezése előtt. S ilyen ismeret birtokában szólhatott arról is, hogy vissza fog térni a bolygónkra, de már nem emberi testben, hanem szellemi hatalommal és dicsőségben.

Azonban Jézusnak olyan jóslata is volt, amelyet a saját erejének és képességeinek ismeretére alapozva mondhatott. Jézus azért jósolhatta meg a saját feltámadását, mert tisztában volt azzal, hogy ezt a saját erejéből képes megtenni, s mert a halála után való jelenései összhangban vannak az Atya akaratával.

De léteznek hamis jövendölések is. Az ilyenek kétszeresen is megtévesztőek, ha azok közlői nem csak valótlan dolgokat jövendölnek, de mindezt az Istenre hivatkozva teszik. Például, hamisan hivatkoztak az Isten akaratára és támogatására azok, akik mellé aztán odaállt a korabeli zsidó vezetés is, kirobbantva azt a népfelkelést, ami nem csak Jeruzsálem pusztulását, hanem a zsidó államiság megszűnését és a nép szétvándorlását is eredményezte. Háborúk akarásába belerángatni az Istent, az Egyetemes Atya ismeretének a hiányát jelzi.

Pedig a zsidók azt tartották prófétának, aki az „(…) Isten akaratát tanítja vagy az igaz élet szükségességét hirdeti.” (135:5.6) Nagyon fontos tehát, hogy a korszakos kinyilatkoztatások megismerésén keresztül igyekezzünk megérteni, hogy milyen az Isten, mi az ő akarata. Jézus ilyen, az Egyetemes Atya személyét és akaratát bemutató korszakos kinyilatkoztató, csak hát nem volt nagy becsülete a saját hazájában és a saját népe között. Ebből is látszik, hogy a negyedik korszakos kinyilatkoztató személyének és tanításának, vagy az ötödik korszakos kinyilatkoztatás esetleges elutasításának dolgát nem lehet az Isten szemére vetni.

Jézus nem tagadta az előtte élt zsidó prófétákat. Ami jó volt az általuk közölt tartalmakban, azokat kiemelte. Ami az Atya üzenete szempontjából nem volt használható, azt nem említette.

Annak idején Jézus tett eligazító kijelentést arra nézve, hogy mi tartozik bele az Isten törvényébe és mely prófétai tartalmak tekinthetők igaznak:

„Csak egy parancsolat van, és az a legnagyobb mind közül, és ez a parancsolat: »Halld, ó Izráel, az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr; és szeressétek az Úr Isteneteket teljes szívvel és teljes lélekkel, és teljes elmével és teljes erővel.« Ez az első és nagy parancsolat. A második parancsolat az elsőhöz hasonló; valójában közvetlenül abból fakad, és ez pedig: »A szomszédodat magadként szeresd.« Nincs ezeknél nagyobb parancsolat; e két parancsolaton függ az egész törvény és minden próféta.” (174:4.2)

A fentieknek azért is van jelentősége, mert Jézus e régi nagy parancsolatokra alapozva közölte a saját igazság üzenetét, az Isten Atyaságára és az emberek testvériségére vonatkozót.

A korabeli zsidóknak – éppen a tanult elvárásaikhoz való ragaszkodás miatt – nem volt könnyű Jézust megérteniük. Kezdetben biztosan nem. Ha Keresztelő János képes lett volna megérteni, hogy Jézus üzenete mire vonatkozik, akkor, de csak akkor, csatlakozhatott volna a Mesterhez. Azonban Jézus tudta, hogy János nem értheti meg az ő egyetemes üzenetét. Keresztelő János a zsidókat szólította meg, tőlük kért bűnbánatot és Istenhez térést, hogy az érkező Messiás által megalapítandó ország polgárai lehessenek.

Keresztelő János tudta, hogy Jézus nagy ember, sőt még azt is hinni akarta, hogy Jézus az Isten küldötte. De azt már nem tudta volna a Mesterrel együtt képviselni, hogy Jézus mindenkihez jött az Egyetemes Atya békeüzenetével, mely az Isten-ember és az ember-ember közötti alapviszonyokra vonatkozik, az atyaságra, a fiúságra és a testvériségre. S hogy mindez ne csak pusztába kiáltott szó maradjon, Jézus szellemi fejlődésre is hívta a rá hallgatni akarókat – a vallási hovatartozásuktól függetlenül – hogy a fiak is olyan tökéletesek lehessenek minden dolgukban, mint amilyen tökéletes az Egyetemes Atya az ő minden dolgában.

Mivel Jézus tisztában volt a kortársai gondolkodásmódjával, ezért nem erőltette, hogy a Keresztelő csatlakozzon hozzá, amit egyébként János sem kért tőle.

Jézus nem gátolta János működését és az utókor is átvette Keresztelő Jánostól a magunkba nézés fontosságát, az azt követő bűnbánattal, valamint a megtérésre való felszólítást.

 

2) Minden igazságon alapuló tanítás, mely a szellemi fejlődés irányára és állomásaira vonatkozik, egyben jövendölés is, amik a fejlődni akaró, cél felé haladó személyek törekvései által valósulnak meg. A Mesternek több olyan, jóslatszerű tanítása is van, melyeknek beteljesülését feltételhez, a személyek döntéséhez kötötte. Például: „(…) aki hisz bennem, bár meghal, mégis élni fog.” (168:0.7)

Az Istentől eredő jóslatok nem csak bátorítóak és reményt keltőek, de ezeken túl bizonyosan meg is történnek, amikor a megvalósulásuk feltételei már fennállnak.

Mivel Jézus megjövendölte, hogy vissza fog térni a bolygónkra szellemi hatalommal és dicsőségben, ezért igaznak fogadható el az ötödik korszakos kinyilatkoztatásban írt következő közlése is: „Nem számít, hogy az embertársaitok miféle szamárságokat csinálnak a világuk mai irányításában, egy eljövendő korban az általam nektek mondott örömhír fogja uralni ugyanezt a világot.” (143:1.4)

Jézus majdani visszatérése, az ezt értékelni képes emberi fejlődés igazolása is lesz.

A mi bolygónkon azért volt annyi jövendölés és azért vannak még függő, nem beteljesült jóslatok, mert a világunk fejlődési pályája az Egyetemes Atya elleni lázadás következtében letért a törvényes útról. Azokon a világokon, ahol az emberfeletti, isteni küldöttek jelenlétének látható jele is van, vagyis ahol a Bolygóherceg nem lázadt fel, a bolygó Ádámja és Évája pedig nem vétkezett, ott a törvényes előrehaladás várható történései kiszámíthatóak és köztudottak.

Mivel a lázadó első korszakos kinyilatkoztatónak és a vétkező második korszakos kinyilatkoztatóknak a bolygónkon nem maradtak meg az igazgatási központjaik, így különösen nagy teher hárult az utánuk jött korszakos kinyilatkoztatókra, az igazság ismeretének ébren tartása és a szellemi fejlődés biztosítása érdekében.

Miután a Melkizedek, mint harmadik korszakos kinyilatkoztató, teljesítette a földi küldetését, „(…) a következő ezerkilencszáz éven át folytatta az együttműködést számos prófétával és látnokkal, így próbálva életben tartani a sálemi igazságokat addig, amíg el nem érkezik az idő (…)” (93:10.4) Jézus földi megjelenéséhez. De van hasonló feladata a Jézus által küldött Igazság Szellemének is: „(…) elküldöm nektek az Igazság Szellemét. Ő elvezet majd titeket a teljesebb igazságra (…)” (193:0.5).

A szellemi igazságok nem csak összhangban vannak egymással, de az Egyetemes Atya akaratát is kifejezik.

 

3) Az igaz vallás Jézus szellemi látásmódját követi és kevéssé függ sok ismeret elsajátításától.

Jézus több volt, mint a kora egyik prófétája. Ő az Egyetemes Atya egyik Teremtő Fia, korszakos kinyilatkoztató, az Ember Fia és az Isten Fia, tökéletes ember, hű barát, Mester és a világ Tanítója, aki egyben a tanítványainak testvére is.

A Jézus által teremtett helyi világegyetemben sok olyan, magasan fejlett evolúciós bolygó van, amelyeken a Mester szellemi látásmódja képezi a közös vallás alapját. Egyetemes vallást csak szellemi látásmódra lehet építeni. Az erre épülő vallás egyetemes igazságokat és magas erkölcsi értékeket képvisel.

Bármely vallásnak, amely felvállalja, hogy keresi az Isten akaratát, nyitottnak kell lennie a legmagasabb értékekre, ha nem akar a saját legfőbb céljával – az igazság képviselésével – ellentétbe kerülni.

Vagyis a bolygónk igazságot kereső és hívő embereinek meg kellene vizsgálniuk a korszakos kinyilatkoztatások, így az ötödik korszakos kinyilatkoztatás szellemi értékét, és szellemi értelemben vett használhatóságát.

A szellemi látásmód – ami a gyakorlatban az Isten Atyaságának az elfogadását jelenti és minden más, személyiséggel bíró teremtmény testvériségének a megvalósítására irányul – eszményi módon foglalja magába az atyaságot, a fiúságot és a testvériséget, vagyis az összetartozás és az együttműködés Isten-ember viszonyait.

Az igaz vallás mindig is a személyes döntése és felelőssége marad az embereknek, mivel a személyek Istenhez való viszonya gyermeki/fiúi, az Isten családjában való közösségi kapcsolatok pedig testvériek. E viszonyok alapozzák meg az örök jogainkat és kötelességeinket.

Amint a negyedik korszakos kinyilatkoztató, Jézus is jövendölt, úgy az Isten családjának tagjai is teszik ezt az ötödik korszakos kinyilatkoztatásban:

„Előbb-utóbb egy másik és még nagyobb Keresztelő Jánosnak kell megjelennie, aki hirdeti majd, hogy »közel az Isten országa« – értve ez alatt a visszatérést Jézus magas szellemi felfogásához, aki azt hirdette, hogy az ország az ő mennyei Atyjának a hívő szívében meghatározó és minden másnál magasabb rendű akarata – és mindezt úgy fogja tenni, hogy semmilyen formában nem utal sem a látható egyházra a földön, sem Krisztus elvárt második eljövetelére.” (170:5.19)

Jézus második eljövetelének időpontja azért nem lehet közlés tárgya, mert Jézus visszatérése a bolygónkra feltételhez kötött, tőlünk függ. Olyan fejlődési feltételhez, melyet csak mi, emberek tudunk megvalósítani.

Azonban a legutóbbi korszakos kinyilatkoztatók az emberiség szellemi fejlődéséhez vezető utat is közlik: „Az Urantia jövőjét kétségkívül a vallási igazság – az Isten Atyasága és az összes teremtmény testvéri viszonya – tanítóinak megjelenése fogja jellemezni. De csak remélni lehet, hogy e jövőbeli próféták buzgó és őszinte törekvései nem annyira a vallások közötti korlátok erősítésére fognak irányulni, hanem inkább a szellemi istenimádás vallási testvériségének erősítésére (…)”. (92:5.16)

A szellemi istenimádás személyesebbé tehető, ha rákészülünk azzal, hogy elkezdünk így is imádkozni: „miben kell változnom, hogy a Te akaratod valósulhasson meg az életemben?”

Szerző
Év

Hozzászólások