Miért engedi meg az Isten?
Mottó:
Mivel az emberi lét szellemi (isteni) eredetű, ezért a következetesen gondolkodó ember nem nyer belső nyugalmat addig, amíg nem talál a kérdéseire szellemi eredetű (isteni értékű) válaszokat.
„Maga a tény, hogy egy gonosztevő teremtmény képes ténylegesen is a rosszat választani – bűnt elkövetni – a szabad akarat tényét tükrözi és teljes mértékben igazol bármely hosszúságú késedelmet az igazságosságnak való érvényszerzésben, feltéve, hogy a kiterjesztett irgalom előmozdítja a megbánást és a jó útra térést.” (54:4.3)
1. Miért engedi meg Isten a testi halált?
A személyiséggel bíró lények esetében Isten a folytonosságot és a szintről-szintre történő fejlődést támogatja. Amíg az evolúciós egyén lelki-szellemi fejlődése nincs azon a szinten, hogy az emberi lélek és a szellemi eredetű Gondolatigazítója már a földi életben eggyé kapcsolódjon, addig a lelket angyal kíséri a lét magasabb szintjére, miután az anyagi test már nem képes tovább szolgálni a lélek fejlődését a bolygón.
Az evolúciós világok szelleminek nem nevezhető korszakaiban, az emberi lélek és a Gondolatigazító külön-külön hagyja el a bolygót, hogy majd a lét valamely magasabb szintjén, a szükséges lelki fejlődés elérését követően váljon eggyé.
De mivel a szellemi fejlődés, az Istennel való kapcsolattartás egyéni, ezért a bolygók anyagias korszakaiban is előfordulhat, hogy az emberben fejlődő lélek és e fejlődést támogató isteni Gondolatigazító már a földi élet során véglegesen eggyé kapcsolódik.
Ezek a korai eggyé válások a csillaghullásnak mondott jelenség fordított formáihoz hasonlítanak. Vagyis a Gondolatigazítójával eggyé vált emberi lélek az anyagi test felizzása és elégése mellett emelkedik fel, hagyja el a bolygót.
A kisebb meteoritok – világűrből érkező anyagrészek – elégnek a légköri súrlódás következében, miközben a bolygónk középpontját célozva, annak felszíne felé száguldanak. Az anyagtörmelékeket az égitestek, az emberi lelkeket az Isten vonzza.
Mivel egy evolúciós bolygó esetében a szellemi fejlődés fokozatos, ezért az „(…) eggyé kapcsolódási villanások sokszor a bolygó légkörében történnek meg(…)” (55:1.6) azokon a világokon, melyeken a fejlettségi szint még nem teszi lehetővé, hogy saját fél-anyagi építésű templommal és hozzá tartozó szentélyekkel bírjon. Ezek a részben energia jellegű építmények, a jelen levő szellemi lények segítségével képesek megvédeni a felemelkedő személyiség családtagjait és barátait attól a ragyogó dicsfénytől, „(…) mely teljesen megsemmisíti azon halandók fizikai testét, akik ott élik meg az isteni Igazítójukkal való végső eggyé kapcsolódást.” (55:1.5)
Az ilyen épület megléte már a fény és élet korszakának beköszöntét jelzi az evolúciós bolygón.
„Mily csodálatos, amikor az így összegyűlt halandók tanúivá válnak annak, hogy az ő szerettük felemelkedik a szellemi lángokban, és mily ellenpontját jelenti mindez azoknak a megelőző korszakoknak, amelyekben a halandók kénytelenek a föld elemeinek átadni a halottjukat!” (55:2.5)
„Amikor egy világ eljut a fény és élet negyedik szakaszába, akkor a halandóknak már több mint a fele ilyen átmenet révén távozik a világból.” (55:2.8)
Az anyagi test halála így vagy úgy, szükséges velejárója a fejlődő emberi létnek. A fejlődési szintek közötti váltást a későbbiekben is megelőzik azok az alvások, melyek során a személyiség még a korábbi testében alszik el, de ébredni már egy új, több lehetőséget biztosító és a lélek személyes sajátosságait jobban kifejező testben fog. A minőségi fejlődést jelző emelkedések, pontosabban átkelési alvások és az ezzel járó testváltások a Paradicsomra való megérkezésig folyamatosak lesznek.
Az első elalvás – melyet mi halálnak mondunk – nem más, mint a húsvér test kötelékeitől való megszabadulás eljárása (55:2.8).
Az egyik kinyilatkoztató érdekességként közli, hogy a halál kiküszöbölése elméletileg lehetséges az anyagi testben élő ember számára, de az ő megfigyelései szerint ilyen még sohasem történt egyik fejlett evolúciós bolygón sem (55:2.8).
Miért engedi meg Isten a testi halált? Hogy amikor az ember még rövid életű, és szellemileg sem fejlett, akkor is nyitva álljon előtte a szellemi fejlődés útja.
2. Miért engedi meg az Isten a szenvedést?
E felvetés folyamatos időszerűségét mutatja, hogy hasonló kérdést már Nátániel apostol is feltett Jézusnak, aki a válaszában elmondta, hogy az idevonatkozó ismeretek hiányában az emberek nem érthetik „(…) hogy e világ természetes rendjét sokszor miként változtatták meg ama bizonyos lázadók bűnös vállalkozásai, akik elárulták az Atyám akaratát.” (148:5.2)
Az első korszakos kinyilatkoztatás idején történt Isten elleni lázadás olyan hatalmi rendet hozott létre a bolygón, amely nem tekintette az embert Isten számára fontos értéknek, így az Isten ellen lázadó hatalmi rendnek nem áll érdekében az, hogy az emberi lét értékére és az ember fejlődési lehetőségeire vonatkozó, korszakonként kinyilatkoztatott ismereteket terjessze.
Azok a földi hatalmak, amelyek az elmúlt kétszázezer évben – tudva vagy tudatlanul – kiszolgálták a főlázadók érdekeit, korlátozták a korszakos kinyilatkoztatások terjedését, illetve azok szellemi jelentéstartalmú közléseit igyekeztek a saját uralmi céljaikra felhasználni.
A mi bolygónkon különösen sok szenvedés van jelen, mivel a Teremtő Fiú volt a negyedik korszakos kinyilatkoztatónk, ami az elmúlt kétezer évben igencsak ádáz küzdelemre ösztönözte az élet rendje ellen lázadókat.
A tapasztalással nem csak szenvedés jár együtt. Azonban egy tapasztalást kísérő szenvedés nagyban függ az ember szabad akaratú választásától, így különösen attól, hogy mennyire akar összhangban élni a mindenséget működtető isteni tervvel, az Isten akaratával.
A saját helytelen döntésünk miatt okozhatunk szenvedést magunknak, vagy szenvedhetünk a társaink magatartásától is. De olyan nincs, hogy az Isten szenvedést küldene ránk a földi életünkben valamely cselekedetünkért. Az élet törvényei az életért vannak, amint a ház falai azért, hogy a ház állhasson. Ezért aki a falnak rohan, és megüti magát, a fájdalmáért nem hibáztathatja megalapozott módon a ház építőjét.
Az „(…) ember szükségtelen szenvedést vesz magára annak eredményeként, hogy következetesen elutasítja az isteni akarat jobb útjain való járást.” (148:5.3)
Ahol a szabad akarat valóságos, ott nagy felelőssége van a választott hatalomnak. Ha ugyanis szolgálja a saját népét, akkor minden olyasmiről tájékoztatni fogja a polgárait, amely fontos ahhoz, hogy az egyének saját magukra nézve és a rájuk bízottak érdekében helyes, jó döntéseket hozhassanak.
Az Isten, mint hatalommal bíró személy így áll hozzá a gyermekei jólétéhez. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás minden olyan ismeretet igyekszik átadni, melyek révén az emberek helyes és jó döntéseket hozhatnak a boldogságuk érdekében.
3. Miért nem akadályozza meg Isten azok működését, akik szenvedést okoznak másoknak?
Egy tévedésnek lehet rossz következménye. Azonban a gonosz nem tévedésből, hanem szándékosan okoz fájdalmat másoknak. Bár tisztában van a cselekedetei következményével, mégis újra és újra megteszi azokat, talán valamilyen önáltató érvre hivatkozva. Az Isten soha nem volt és soha nem lesz ilyen.
Az önző egy idő után az önigazolás kényszerébe menekülhet, és az ilyen személy oly mértékben azonosul egy kitalált téveszmével, hogy már képtelen megérteni más látásmódokat és a saját téveszméjét egyedüli igazságnak tartva, a többi gondolkodó embert mondja tévedőnek vagy megtévesztettnek.
Kérdésként merülhet fel az is, hogy „(…)az olyan lényeknek, mint Lucifer és Sátán miért engedték meg, hogy folytassák a lázadást (…)” (54:6.10)?
Az Isten elleni lázadás egyik fontos emberi tapasztalata az lehet, hogy elnyomást és elmaradottságot eredményez, bár szabadságot és fejlődést ígér.
Isten ugyan világot teremtett, de abban győzelmet csak az ott élő személyek értelmének és szívének megnyerése által kíván. Ugyanis az Isten nem maga akar győzni, hanem a gyermekeit szeretné közös győzelemre segíteni. Ezért szeretné őket új felismerésre vezetni, aminek útja a tények, a jelentéstartalmak és értékek velük való megismertetése.
Az Isten nem tétlen a gonosz működését látva. De mivel nem akar erőszakot tenni a gyermekei szabad akaratán, ezért minden törvényes eszközzel az igazság keresésére ösztönzi őket.
Mivel az Isten működése ismerhető, ezért próbálják az ellene lázadók az elhallgatás, a hazugság és az elferdítés praktikáit alkalmazni. Nincs annál beszédesebb, mint amikor az elkövetők egy kulturális téveszme révén azt terjesztik, hogy az Isten hibás azért, amiért valójában ők a felelősek.
Azonban a gonosz működése nem korlátlan. Ha az emberek nem ébrednek tudatára a gonosz egész bolygónkat uralni akaró hatalmának, akkor az Isten három dolgot tehet és tesz is:
-
igyekszik korlátozni a gonosz tobzódását (pl. megakadályozza a bolygót elpusztítani akaró háborúkat és az ilyen szándékú világjárványokat, illetve szövetségeseket keres az igaz úton való járás győzelméhez az egyének és a nemzetek vezetői között),
-
a szabad akarat befolyásolása nélkül mindent megtesz annak érdekében, hogy az igazság tényeinek megismertetésével új felismerésre segítse az embereket (lásd pl. az ötödik korszakos kinyilatkoztatás közléseit),
-
az isteni család többi tagjával együtt szeretettel várja azokat, akiknek a becsületes életküzdelmei a bolygón véget értek, és nem voltak a gonoszság szándékos szekértolói.
A rossz felelősségre vonásának késedelmességében bölcsesség rejtőzik és egy végtelenül szerető Isten irgalma. „Jézus története a tékozló fiúról jól példázza, hogy a szerető atya miként képes oly sokáig várni a tévelygő gyermek megtérésére.” (54:4.2)
A büntetés későbbre való halasztása a tapasztalások olyan láncolatát teszi lehetővé, amely választásra készteti az egyéneket, és önerőt mozgósít a fejlődéshez.
A büntetés későbbi időre való kitolását olyan összetett meggondolások támogatják, amelyek a gonoszok, a következményeket elszenvedők és más külső szemlélők javára is lehetnek.
A büntetés későbbi időre való kitolása
-
a gonosztevőknek megadja a lehetőséget az új felismerésre térésre. Ennek hiányában ugyanis a létük meg fog szűnni. Annak, aki véglegesen elkötelezte magát a gonoszság mellett, nem lehet örök helye egy jóakaratú személyek által fenntartott és működtetett mindenségben. Az irgalom még a gonosznak is ad időt a szembesülésre és az őszinte megbánásra.
-
próbák, kemény próbák sorozata elé állítja a gonoszság következményeit elszenvedőket, akik dönthetnek arról, hogy milyen értékekkel azonosulva akarnak élni. Előfordulhat, hogy az ebből fakadó hasznok és jutalmak egy része csak később válik nyilvánvalóvá.
-
lehetőséget ad a külső szemlélők számára a szenvedés nélküli okulásra, és találékonyságra is ösztönözheti őket a gonoszság miatt szenvedők támogatásában.
Éppen a fenti szempontok tették szükségessé, hogy engedélyezzék a csillagrendszeri lázadás saját erőből való kifutását.
Talán nem oly hihetetlen, de a kezdeti időkben a lázadók szép szavai, az azonnali eredmények hirdetése, csillagrendszer szerte sok bolygó, sok lakóját megtévesztették. A lázadók iránti együttérzést csak az szüntetheti meg, ha minden szabad akaratú személy számára nyilvánvalóvá válnak a lázadók okozta szörnyűségek.
Ha az égiek védelmi zárlatot vezetnek be a lázadó csillagrendszert övező csillagvilág nagyobb területén, akkor ez befolyásolta volna az ott tartózkodók szabad döntését, egyéni véleményének kialakítását a történtekről és korlátozta volna a már úton levő felemelkedők haladását. A bölcs szellemi személyiségek tudták, hogy legalább háromszor annyi szabad akaratú, fejlődő lény tért volna rossz útra, ha a Lucifer-féle lázadás esetében kísérletet tesznek az 54:5.12 „önkényes vagy rögtönítélő módszerekkel való fellépésre.”
Aki a báránybőrben megjelenő gonoszság működésére nem lát rá – a „gyümölcseit” nem ismeri fel – nem alakíthat ki határozott állásfoglalást a gonoszság megtévesztő hazugságaival kapcsolatban sem.
Sajnos, a család egy tagjának önzése kihat a többiekre is. Ugyanígy, ha a család egy tagja helyesen viselkedik, az a család összes többi tagjának előnyére válik (64:6.3).
Hozzászólások