Újrakezdők – Ádám és Éva története

Újrakezdők – Ádám és Éva története

 

Ebben az írásban azt igyekszem feltárni, hogy mi vezetett Éva és Ádám vétségéhez, ennek következtében milyen veszteségek érték őket és az emberiséget, illetve Ádám és Éva milyen erőforrásokat vett igénybe a küldetésük megváltozott körülmények között való folytatásához.

 

1. Ádám és Éva

A korszakos kinyilatkoztatók szerint, a bolygónk mai történései – működési nehézségei – nem érthetők meg az első bolygóvezető lázadásának és a második bolygóvezető vétkének ismerete nélkül (66:8.3; 67:0.1).

Minden evolúciós bolygó Ádámja és Évája az adott világ emberi fajának értelmi, szellemi és testi fejlesztője. E feladatnak oly módon tesznek eleget, hogy a bolygó Kertjében született és nevelkedett leszármazottaik a szükséges létszám elérését követően elkeverednek az emberi lényekkel. Az ádámi utódok felsőrendű élet-sejtanyagának átadása az evolúciós, állati eredetű adottságok feljavítását, nemesítését eredményezi, jobb értelmi és szellemi adottságokat, a betegségekkel szemben ellenállóbb testet biztosít az emberek számára. Az Ádámok és Évák a helyi világegyetem Teremtő Fiújának anyagi ajándékai minden egyes lakott bolygó számára.

Az Isten elleni lázadás bűnét és a rossz helyzetfelismerésből származó vétkezést elkerülő bolygókon, Ádám és Éva a fény és élet kora fejlett szakaszának eléréséig támogatja az adott világ társadalmát. Ennek érdekében látható módon, korszakokon keresztül vannak jelen a bolygón, amit az életfa eljárás biztosít számukra.

A bolygónkra érkezés előtt a mi Ádámunk és Évánk az anyagi szinthez nagyon hasonló állapotban élt és nemzett utódokat a csillagrendszerünk központján. Innen jelentkeztek a világunkra tervezett fajnemesítő és kinyilatkoztató küldetésre. Ádám és Éva csillagrendszeri központon született és ott élő gyermekei halhatatlanok, azonban az evolúciós bolygón született gyermekeikkel nem ez a helyzet. Az itt világra jött gyermekeik már nem képesek ellenállni a halálnak és számukra is az a felemelkedési út nyílik meg, amelyik az emberek számára áll nyitva. 

Bár a bolygónkra érkezett Ádám és Éva testében szintén vér keringett, azonban isteni energia és mennyei fény is átjárta ezeket a fizikai testeket. Ebből következően Ádám és Éva anyagi teste halványan fénylett. Nyaktól lefelé ez nem volt látványos, mivel a test nagyobb részét ruha takarta. Azonban a fejük esetében a fényhatás látható volt. „Az istenfélőnek és szentnek tartott emberek feje körüli dicsfény hagyománya Ádám és Éva idejéből ered.” (74:6.5) Az utókor ugyanis glóriával a feje körül kezdte ábrázolni azokat az embereket, akikkel kapcsolatban jelentős szellemi fejlődést feltételeztek.

Sokan kezdenek azáltal hinni, ha mennyei eredetű személyeket látnak. Tudja ezt a mennyei Atya is, ezért biztosít minden evolúciós bolygóra az első két korszakos kinyilatkoztatás keretében látható törzskart, illetve látható Ádámot és Évát. 

A kinyilatkoztatók közlik, hogy Ádám és Éva megérkezésének hírére „a közeli törzsekbe tartozók ezrei fogadták el” (74:2.4) azt a tanítást, amit Ádám és Éva látható személye nélkül, az ő megérkezésük előtt nem tettek meg.

Sajnos, a mi bolygónk jelenleg nélkülözi a korszakos kinyilatkoztatás keretében érkezett isteni fiak látható, hitébresztő és hiterősítő jelenlétét.

A rossz helyzetfelismerésből származó vétségük miatt Ádámot és Évát az ember szintjére fokozták le a bolygónkon, bár az eredetileg birtokolt emberfeletti adottságaik következtében így is hosszabb ideig éltek a földön, mint a korabeli emberek. 

„Ádám 530 évet élt; olyasmiben halt meg, amit öregkori elgyengülésnek lehetne nevezni. A testi rendszerei egyszerűen elfáradtak; a bomlási folyamat lassan legyőzte a javítási folyamatot, és az elkerülhetetlen vég bekövetkezett. Éva tizenkilenc évvel korábban, szívelégtelenségben halt meg.” (76:5.5)

Megjegyzem, hogy a sikeres fajnemesítést magukénak tudó, magasan fejlett bolygókon az emberek átlagéletkora ötszáz év körül van (49:4.6; 52:7.5).

 

2. Éva és Ádám vétségének előzményei

Ádám és Éva – mint második korszakos kinyilatkoztatók – a bolygónkra való megérkezésüket követően több olyan hátránnyal is szembesült, amik nincsenek azokon a világokon, melyeknek az első korszakos kinyilatkoztatója végig az isteni fejlesztési rend szerint működik.

A lényeg az, hogy Ádám és Éva 

  • egy szellemi értelemben sötét és értelmileg összezavart bolygóra érkezett, melyen alacsony szintű volt az erkölcs, nem volt magasrendű vallási igazságokat közvetítő központja és mindenki számára elfogadható közös nyelve sem,

  • a fellázadt Bolygóherceg, mint bukott első korszakos kinyilatkoztató viszont nagyon is jelen volt, készen minden isteni eredetű kezdeményezés akadályozására, elrontására,

  • a fentiekből következően az a fajnemesítést előkészítő munka, melyhez Ádám és Éva csatlakozhatott volna, nem volt elvégezve,

  • s mivel az első korszakos kinyilatkoztató lázadása miatt a bolygók közötti közléscsere nem működött, ezért a rendszer központokból és más bolygókról sem érkeztek híradások.

Így Ádám és Éva az elszigeteltségük tudatában kezdte meg a világunkon való működést. Bár a Kert falain belül ők irányítottak, de amint Ádám megbízottjai a Kert falain kívül megkezdték a szervező munkát és a tanító tevékenységet, a bolygó főlázadójának és helyettesének „közvetlen és jól szervezett ellenállásába ütköztek” (74:5.5).

Azok, akik annak idején a Bolygóherceg törzskarából nem csatlakoztak az Isten ellen kezdett lázadáshoz, az idő múlásával egyre kevésbé voltak képesek kitartani. Bár az életfa eljárás révén volt elég életidejük, azonban az emberekre gyakorolt befolyásuk fokozatosan csökkent. Ádámot és Évát ugyan nagy lelkesedéssel fogadták és mindent megtettek annak érdekében, hogy védett és otthonosan előkészített Kert fogadja őket, azonban a hűségesek erőforrásainak lázadást követő csökkenését jól jelzi a következő két adat.

Míg Van, a hűségesek csoportjának vezetője, a lázadást követő ezer év során háromszázötven fejlett, önállóan működő csoportközösséget tudott megszervezni (67:6.6), addig százhatvanezer évvel később, Ádám és Éva érkezése előtt, már csak hatvankét településről tudott összegyűjteni olyan embereket, akik hajlandóak voltak segíteni az első Kert felépítésében (73:2.3).

A bolygót eláruló első korszakos kinyilatkoztató az elmúlt kétszázezer évben folyamatosan azon igyekezett, hogy a soron következő korszakos kinyilatkoztatás hatását gyengítse, semlegesítse. Jelenleg azért is olyan tevékeny, mert az ötödik korszakos kinyilatkoztatás hatását már nem tudná hazugságokkal kivédeni, mivel annak tanításai írásban rögzítve kerültek átadásra.

Bár a kinyilatkoztatók megemlítik, hogy a bolygónkon élt Jézus küldetésének és földi életművének kiteljesítése érdekében sokat tehetett volna a vele és az egymással együttműködő első és második korszakos kinyilatkoztató (51:3.9), azonban én úgy vélem, hogyha a bolygónkon nincs lázadás és vétek, akkor Jézus nem a mi földi világunkat választja ahhoz az alászálláshoz, melyre a világegyeteme fölötti főhatalom megszerzése, illetve a mi nehézségeink ellentételezése miatt volt szükség. Ettől függetlenül el lehet játszani a kinyilatkoztatók által felvetett gondolattal, mert ha tényleg megvan az együttműködés a korszakos kinyilatkoztatók között, akkor a bolygónk már régen a fény és élet korában járna.

 

3. Éva és Ádám vétke

Mivel a Kert falain túl a bolygó főlázadójának egyre erősödő befolyása, vagyis a szétdobálás érvényesült, ezért az ádámi tervek megvalósulása a Kerten kívül mindenhol akadályba ütközött, ami elkeserítette Ádámot. A gondolat, a fejlesztési tervben nem szereplő megoldás szükségességéről, Ádám fejében jelent meg először, aki az erre vonatkozó felvetést többször is megosztotta Évával. „Úgy látszott, hogy a faj jobbá tételének kifejlete előtt még hosszú út áll, és a helyzet oly kétségbeejtőnek tűnt, hogy valami olyasmit igényelt, mely az eredeti tervekben nem szerepelt. Legalábbis ez fordult meg Ádám fejében gyakran, és e gondolatait sokszor megosztotta Évával is.” (75:0.1)

Ádám és Éva képes volt látni a helyi főlázadó szellemi alakját. Az első korszakos kinyilatkoztatás megbukott vezetője többször is felkereste Ádámot és Évát, sőt még a gyermekeiket is, és megpróbálta rávenni őket arra, hogy térjenek el az isteni fejlesztési tervtől. De mivel az ilyen megkeresések nem jártak sikerrel, ezért a főlázadó cselhez folyamodott. Miközben ellehetetlenítette Ádám és Éva Kerten kívüli munkáját, olyan utat kínált fel Éva számára, ami az édeni párt a vétek csapdájába vezette. 

Az emberek számára nem látható lázadó a terve kivitelezéséhez egy olyan embert használt fel, aki vezetőként befolyással bírt a nodfi törzsekre és egyetértett Ádám fajnemesítő és kulturális fejlesztő tervével. E törzsi vezető – Szerapatatia – a főlázadó mögöttes befolyásoló tevékenysége következtében arról kezdte győzködni Évát, hogy az eredeti fajnemesítő terv majdani végrehajtását nagyban segítené az, ha a nodfiaknak vezetője születne Évától, aki felnőve, a népe jövőjét a Kert terveihez igazítaná. S ehhez, Szerapatatia nem magát, hanem egy fiatal és értelmes nodfi férfit ajánlott, Kánót, a vétkes kapcsolat nyomán fogant Káin apját.

Évában nem tudatosult, hogy vétkezni fog. Az volt az elképzelése, hogy az isteni terv mellett a sajátját is végrehajtja. Az isteni terv az lett volna, hogy amint az Ádámmal közös gyermekeik leszármazottainak összlétszáma eléri a félmillió főt a Kert falain belül, elkezdik az evolúciós fajtákkal való fokozatos keveredést. Vagyis az evolúció legrátermettebb emberi egyedeit behívják a Kertbe, ahol az ádámi leszármazottak párt választanak közülük a maguk számára. Amikor Éva vétkezett, az Ádámmal való közös leszármazottai létszáma még csak négy nemzedéket, 1647 főt foglalt magába (74:6.2).

Éva azt gondolta, hogy a tette majd kiegészíti az Isten embereket szolgáló akaratát, azonban a külön utas fejlesztési terve már az indulást követően kudarc lett, és nem csak Isten előtt, hanem az emberek számára is.

Mikor a Kert emberi lakói és munkásai megtudták, hogy az általuk olyannyira csodált Évát, az általuk szintén istenített Ádám párját, egy Kerten kívüli nodfi törzsből származó férfi elcsábította, „(…) irányíthatatlanná váltak; hadat üzentek a közeli nodfi településnek. Kiözönlöttek az Éden kapuin és lerohanták a felkészületlen embereket és mindenestül kiirtották őket – férfi, nő, gyermek, egy sem maradt meg.” (75:5.3) Ez volt a kezdete a hosszú háborúskodásnak Ádám leszármazottai és a nodfiak között, az első korszakos kinyilatkoztató hajdani népe és a második korszakos kinyilatkoztató új népe között. S pontosan ez volt a bolygónk főlázadójának a célja.

Nagyon valószínűnek tartom, hogy a Kertben lakó munkások támadásra ingerlésében a főlázadót kiszolgáló fél-anyagi lények csapata is részt vett. Azonban Pünkösd óta a bolygónk főlázadója és helyettese nem rendelkezik őket szolgáló szellemi sereggel és e két személy embert befolyásoló képességgel sem bír, csak ha valamely ember a szabad akaratából akarja kiszolgálni őket.

Bár az Isten személye és a világegyetem igazgatási rendje ellen nem történt szándékos lázadás, Éva vétke háborúskodáshoz vezetett az emberek között és így az eredeti fajnemesítési tervet már nem lehetett kivitelezni.

Mikor Ádám értesült Éva tettéről, sajnálatot és rokonszenvet érzett iránta, mivel megértette a szándékát. Ugyanakkor Ádám kétségbeesett, ugyanis egy halandónál „(…) erősebb ragaszkodással szerette a feleségét, és az a gondolat, hogy esetleg nélküle, egymagában kell itt maradnia az Urantián, több volt, mint amit el tudott viselni.” (75:5.2) (Lásd még: (828.1) 74:0.1) 

Mivel Ádám az Isten előtt nem akart az Éváétól eltérő sorsot a maga számára, nem akart a társától külön válni, ezért egy nap alatt meghozta a döntését, és ő is elkövette a vétséget egy nodfi asszonnyal Laottával. Ebből az együttlétből született Szansza.

Mivel az Ádámokat és Évákat a párban való működésre teremtették, „(…) úgy tervezték őket, hogy csaknem minden feladatot párban lássanak el (…)” (51:1.3), ezért az a véleményem, hogy Ádám jobban bízhatott volna abban, hogyha nem követi Évát a vétségben, akkor a Teremtő Fiú kielégítő megoldást talál az ő számára és így a mi javunkra is.

A lázadókra való hallgatás, vagyis a kis eltérések politikájának követése odáig vezethet, hogy az isteni tervet fokozatosan a lázadók igényei szerinti működés váltja fel. Éppen ezért nem lehet kicsit sem engedni a minden ember értelmi, szellemi és testi javát szolgáló isteni tervekből.

Teret adni a lázadók ötleteinek azt a látszatot kelti, hogy a lázadó olyasmit tud hozzá tenni az isteni fejlesztési tervhez, ami addig nem volt benne. Vagyis a lázadó képes olyan jó, szép és igaz dolgot felkínálni, amit a Háromság nem tudott, a lázadónak kikiáltott viszont igen. – Ezzel szemben a gyakorlat megmutatta, hogy a bolygónk fellázadt első korszakos kinyilatkoztatója, minden megnyilvánulása által csak a saját hasznát kereste és a saját érdekét nézte, amihez másokat eszközként használt. Amikor a lázadó Évát a vétekre vezette, nem törődött azzal, hogy mi lesz Szerapatatiával, aki miután látta a tanácsának szörnyű következményét, öngyilkos lett. A lázadó azzal sem törődött, hogy a vétek következtében Ádámot és Évát emberré fokozták le és a küldetésüket nem tudták befejezni. S az Isten ellen lázadót az sem érdekelte, hogy az emberiség fejlesztésére irányuló tervek megbuknak, ami később mérhetetlenül sok szenvedéssel fog járni az emberiség számára.

Az első korszakos kinyilatkoztató türelmetlen volt és fellázadt az Isten személye, valamint az ő fejlesztési rendje ellen. Olyan szabadságot hirdetett az embereknek, amit csak másokra is tekintettel levő felelősségtudattal lehet jól használni. Azzal a felelősségtudattal, melynek személyes kialakulását az isteni fejlesztési rend támogatja. Az isteni szabadság olyan mozgástér, amit felkészületlen ember biztosan rosszul használna, azzal mások kárára visszaélne. Az első korszakos kinyilatkoztató szabadságot adott felelősségtudattal nem bíró, önfegyelem hiányos embereknek, és innentől az erősebbnek joga volt elnyomni a gyengét vagy a felkészületlent. A Lucifer-féle lázadás szabadságeszméje mára odáig „fejlődött”, hogy az ebben hívők nem csak az isteni-, hanem az emberi társadalmak alkotta törvényeket sem ismerik el maguk fölött állónak. Kizárólag a másokat is kihasználó önérdek vezérli őket. Amire az Isten- és emberellenes lázadás törekszik, az bűn az Isten szemében.

A második korszakos kinyilatkoztató türelmetlen volt. Jó szándékkal, de törvénytelen módon akarta felgyorsítani a fajnemesítés és a kulturális fejlesztés menetét. Amit Éva és Ádám tett, az vétek az Isten előtt.

Az eredmény mindkét esetben önmagáért beszélt. Az emberek – szembesülve e kinyilatkoztatók isteni tervtől való eltérésével – fegyverrel támadták meg azokat, akiknek a békesség előmozdítójaként kellett volna működniük közöttük.

És innentől ellentmondások, zűrzavar és háborúk jellemzik a bolygónk életét.

 

4. Ádám és Éva vétség következtében elszenvedett veszteségeiről

Ha Ádám és Éva türelmes és kitartó, akkor sikert érhettek volna el a lázadó aknamunkája ellenére is. De Ádám és Éva azonnali eredményeket akart látni: „(…) és így is lett, azonban az így elért eredmények mind az ő számukra, mind pedig a világ számára szörnyűek voltak.” (75:1.6)

Bár Ádámnak és Évának a vétek miatt meg kellett válnia az utódaik egy részétől (75:6.3), de még így is elég lett volna négyezer év ahhoz, hogy elegendő leszármazott álljon rendelkezésre a fajnemesítés eredményes megkezdéséhez (73:7.1-3). Ehhez képest Éva és Ádám 117 évvel a bolygónkra való megérkezésük után elkövette a vétket (74:8.14), eltért a fejlesztési tervtől.

Ha Ádám és Éva helyesen ítéli meg a vétek előtti helyzetét, akkor a jövő nekik dolgozott volna. Mert miközben a Kertben egyre jobban növekszik az ádámi leszármazottak száma, a Kerten kívül óhatatlanul elterjed annak a híre, hogy Ádám és Éva nagyszerű utódai az emberek közül fognak társat választani a maguk számára. Elérkezett volna az idő, amikor az emberi törzsek vezetői – egymással versengve – maguktól keresnek kapcsolatot a Kerttel, hogy a csoportjaik legjobbjait ajánlják és bizonyosan nyitottak lettek volna az együttműködés más módjaira is. Ehhez a kapcsolati csatornák a kereskedelem révén már korán rendelkezésre álltak, mivel a Kertben előállított jó minőségű kézműipari termékekre nagy volt a kereslet a közeli törzsek részéről (74:5.3). 

A Kert terjedő jó híre vonzóvá tudta volna tenni az ádámi tervet az emberek előtt. „A szokások ereje az, ami végül az egész világon elterjeszti az Édenről szóló eszményképeket.” (51:6.3)

Ádámot és Évát nem csak felkészítették a bolygónkon rájuk váró nehézségekre, de minden alkalommal, amikor Ádám és Éva vett annak a növénynek a leveléből, mely képes volt közömbösíteni az anyagi testük öregedését, egy főangyal arra is figyelmeztette őket, hogy a működésük során ne vegyítsék a jót és a rosszat, mert olyanná fognak válni, „mint a teremtésrész halandói” (75:4.4). Ami sajnos meg is történt, Ádám és Éva magát fokozta le.

Mikor Ádám megtudta, hogy a nodfiak nagy serege elindult a Kert ellen, úgy döntött, hogy nem fog háborúzni velük, ezért a leszármazottaival és mintegy ezerkétszáz hű követőjével (75:6.2) kivonult a Kertből, elindultak új hazát, a Kertnek új helyet keresni. Észak felé nem mehettek, mert a támadás abból az irányból volt várható. Mivel nem voltak nagyméretű hajóik, nyugat felé sem indulhattak. Maradt a keleti, délkeleti irány.

Megjegyzem, hogy annak idején már az első Kert helyét sem a Bolygóherceg jelölte ki, mint ahogy ez a legtöbb szabályosan fejlődő bolygó esetében lenni szokott (51:3.1). Bár a kinyilatkoztatók szerint, a Bolygóherceg nélkül is sikerült a Kert céljára legalkalmasabbnak tűnő területet megtalálni, azonban utólag nem tudhatjuk biztosan azt, hogyha egy hűséges első korszakos kinyilatkoztató kezében van a döntés, akkor az ő városához közel, hol látta volna helyesnek a Kert kialakítását (51:6.2-3).

Ádám és Éva vétek utáni személyes terveibe azért nem avatkozott be a mennyei hatalom, mert az ember szintjére való lefokozódásukkal együtt járt az is, hogy a belátásuk szerint cselekedhettek. Ádám és Éva szabadon rendelkezhetett a földön hátra levő életéről.

Azonban, mivel nem váltak lázadóvá, ezért nem volt kérdés számukra, hogy a megváltozott feltételek és körülmények között is igyekeznek majd eleget tenni a második korszakos kinyilatkoztató vállalt feladatainak.

Ádám és Éva vétek utáni személyes helytállása mintaszerű és hősies volt. Ösztönzést mi is nyerhetünk általuk a saját életküzdelmeinkhez. Azonban a korszakos kinyilatkoztatóként való hatásukat nézve – vagyis ha a szabályos működés esetén megjelenő eredményeket összevetjük azzal, ami ténylegesen megvalósult – a vétek utáni, korlátozott idejű küzdelmük sok hiányt hagyott maga után.

Ádám és Éva annyiban személyes győzelmet aratott, hogy a rendelkezésükre álló életidőben a vétkük rossz következményeiből igyekeztek minél többet jóvá alakítani. E téren a szándékuk inkább volt győzedelmes, mint az eredményeik. Ugyanis nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Ádám és Éva a vétek elkövetése után pár száz évvel emberi halált halt. Így az ezt követő évezredekben már nem volt ráhatásuk a leszármazottaik szabad akaratú döntéseire.

Az alábbiakban igyekeztem pontokba szedni Ádám és Éva általunk felmérhető, vétek miatti veszteségeit.

a) Miután Ádám is elkövette a maga vétkét, harminc napra elkóborolt. Sem Éva, sem pedig a gyermekeik nem tudták, hogy merre jár, mit csinál. Ádám minden bizonnyal tanácstalan volt és szégyellte magát. Az, hogy semmit nem tudtak Ádámról harminc napon keresztül, Évát és az idősebb gyermekeket nagyon megviselte, s ez utóbbiak „(…) még ötven évvel később sem lábaltak ki teljesen e megrendítő napok szomorúságából és félelmeiből (…)” (75:5.6). 

b) Ádámot és Évát a tettük miatt bűntudat mardosta (75:7.2) és bizonytalanság töltötte el. Az Éva vétségét követő hetvenedik napig nem tudták, hogy a tettüket miként minősítik majd a mennyei vizsgálók. Ám ekkor átvették tőlük a bolygónk ügyeinek az irányítását, és számukra is nyilvánvalóvá vált, hogy vétkeztek (75:5.8). S ez, még a Kertből való kivonulás előtt történt.

c) Mikor Ádám megtudta, hogy az északi nodfiak sereget gyűjtöttek és indítottak a Kert lakói ellen úgy döntött, hogy nem bocsátkozik fegyveres harcba, elhagyja a Kert területét.

Ezt nagy veszteségként élték meg mindannyian, ugyanis a Kert, a szárazföldhöz csatlakozó részénél kettős fallal védett félsziget volt. Ragyogó természeti adottságokkal, kiegyensúlyozott időjárással, felépített házakkal, kikövezett utakkal, kiépített csatornahálózattal és jól termő földekkel bírt. 

A második Kert folyóközi területére érve, az előbbiek közül semmi nem volt megtalálható. „Az első Kertet részben előkészítve kapták, de a másodikat a saját kezük munkájával és az »arcuk verítékével« kellett megteremteniük.” (76:1.4) Az első Kertben nem kellett tartaniuk az áradásoktól, a másodikban igen (76:1.1). Az első Kert területén olyan ásványkincsek álltak rendelkezésre, melyeket a későbbi fejlődés során lehetett volna hasznosítani. A második Kert területén és annak közelében nem voltak kiaknázható ásványkincsek.

Ádám és Éva már az első Kertből való kivonulás előtt szükségszerűen szembesült azzal, hogy a vétkük sanyarú következményeit a gyermekeiknek, azok utódainak, sőt az emberiségnek is viselnie kell.

d) A Kertből való elindulást követő harmadik napon a vonulóknak két ok miatt meg kellett állniuk.

  • Közölték velük, hogy a húsz évesnél fiatalabb gyermekeiket a csillagvilági központra szállítják, a húsz évesnél idősebbek pedig eldönthetik, hogy akarnak-e a bolygónkon maradni. Ádám és Éva döntésre jogosult, vagyis a huszadik életévüket betöltött gyermekeinek csak az egyharmada maradt a szülők mellett. „Senki sem szemlélhette ezen Anyagi Fiú és Leány és az ő gyermekeik elválását anélkül, hogy meg ne értette volna, hogy a vétkesek útja mily nehéz.” (75:6.3)

  • A másik, részben örömre is okot adó dolog az volt, hogy Ádám és Éva megtudta, a mennyei vizsgálók felmentették őket a világegyetemi kormányzat elleni lázadás vádja alól. Ugyanakkor közölték velük, „(…) hogy ezentúl urantiai férfiként és asszonyként kell élniük, s a világ emberfajtáinak jövője lesz az ő jövőjük is.” (75:7.3) Ez azt is jelentette, hogy elveszítették a bolygónkon eddig élvezett halhatatlanságukat.

„Utazók igencsak szomorú csoportja kerekedett fel újra. Vajon mi lehetett volna ennél megrendítőbb látvány! Eljönni egy világra ily nagy reményekkel, ilyen kedvező körülmények közötti fogadtatásban részesülni és aztán kegyvesztetten kivonulni az Édenből, majd pedig a gyermekeiknek több mint a háromnegyedét elveszíteni még azelőtt, hogy új lakóhelyet találtak volna!” (75:6.4)

e) Az emberré való lefokozódás azzal is járt, hogy Ádám és Éva lassan, de biztosan elveszítette az emberit meghaladó fizikai és szellemi látásképességét. „Ádám és Éva fizikai és szellemi látásképessége messze meghaladta a mai népekéit. Az ő különleges érzékeik sokkal élesebbek voltak, és képesek voltak látni a közteslényeket és az angyali seregeket, a melkizedekeket, valamint a bukott Kaligasztia herceget is, aki több alkalommal eljött tárgyalni e nemes utódjával.” (76:4.5) Bár az érzékelésnek e kifinomult képessége még megmaradt számukra egy ideig a vétséget követően is, azonban száz éve elteltével e korábbi adottságaikat egyre kevésbé tudták használni.

Ádámnak és Évának volt még egy különleges adottsága, mely lehetővé tette, hogy akár nyolcvan kilométeres távolságból is gondolati úton érintkezzenek egymással és az egyenesági gyermekeikkel. Azonban a kinyilatkoztatók szerint, az erre való „(…) képességük működése azon nyomban leállt, amint az elméjük teret engedett a rossz zajának és bomlasztó hatásának.” (74:6.6)

Ez bizonyosan így lehetett, mivel Éva és a gyermekeik már nem tudtak kapcsolatba lépni Ádámmal azt követően, hogy a vétke után harminc napra elkóborolt.

f) Az első Kert elhagyását követően Ádám és a családja rákényszerült arra is, hogy változtassanak a korábban jónak látott, megszokott táplálkozásukon. „Az első kert elhagyásának időpontjáig Ádám és családja mindig is gyümölcsökön, gabona- és dióféléken élt. A Mezopotámiába tartó útjuk alatt fogyasztottak először fű- és zöldségféléket.” (76:3.7) Ez talán nem annyira veszteség, de mindenképp kényszer szülte változtatás, mivel ha ezt látták volna helyesnek, akkor az első Kertben is megtehették volna, hogy fű- és zöldségféléket fogyasztanak. Ádám és Éva bizonyára úgy tartotta, és a gyermekei számára is azt látta a legjobbnak, ha az élő anyagi test élelmiszer által való tisztítását és építését a gyümölcsökre, a gabona- és diófélékre bízzák.

g) A második Kert építési és szervezési munkálatai közepette sem Ádámnak, sem pedig Évának nem volt elég figyelme arra, hogy időben észlelje és megfelelő módon kezelje Káin és Ábel tragédiával végződött szembenállását. Ábel halála a második Kertben való letelepedést követő huszadik év táján, majd Káin önként vállalt száműzetése igencsak a vétekből fakadó, megváltozott körülményekkel járó veszteség volt. Később ugyan Káinnak sikerült szépítenie, azonban ez majd egy másik írás témája lesz.

 

5. Milyen veszteségek érték az emberiséget Ádám és Éva vétsége következtében?

Az emberiség jelenleg meg van fosztva a korszakos kinyilatkoztatóként velünk élő mennyei küldöttek hitet erősítő és eligazító jelenlététől. Azonban az értelmi és szellemi fejlettség alacsonyabb szintjén álló gyakorlatias, de egyben babonás ősemberek számára fontos lett volna az, hogy számukra elérhető módon, folyamatosan létezzen a bolygón az igazságnak egy vagy két látható központja, húsvér testű kinyilatkoztatókkal. 

Jézus is elmondta az apostolának, aki kezdetben nem akarta elhinni, hogy a Mestere feltámadt: „Hittél Tamás, mert tényleg láttál és hallottál engem.” Majd, mivel Jézus tisztában volt azzal, hogy a látható alakban való működését be fogja fejezni a földön, hozzátette: „Áldottak az eljövendő korszakokban azok, akik hisznek, még ha nem is láttak a húsvér test szemével és nem hallottak halandói füllel.” (191:5.5)

Megjegyzem, hogy az írásban átadott ötödik korszakos kinyilatkoztatás is hiterősítő. Nem a szem és a fül egyszerűbb érzékelése által, hanem a válaszokat kereső értelem talál megerősítést és eligazítást az írások révén az Istennel kapcsolatban.

Sajnos, a bolygónkon a lázadás és a vétek okozta veszteségek összeadódtak. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy egy nem vétkező Ádám és Éva, a melléjük álló emberiség nagy részével együtt, mostanra képes lett volna kiegyensúlyozni a lázadás által okozott hátrányokat és késedelmet. 

Egy második korszakos kinyilatkoztató törvényes működését alapul véve, a bolygónk esetében a következő veszteségek, illetve hiányok állapíthatók meg a vétek következtében.

a) Az evolúciós emberfajtákkal való ádámi keveredés számbeli feltétele

Az ádámi vagy más néven ibolyaszín emberfajta rendszerint akkor kezdi meg a bolygó honos lakóival a keveredést, amikor a saját csoportjuk létszáma átlépi az egymillió főt (51:5.2). Azonban már e létszám elérése előtt, a Bolygóherceg által felkészített emberiség egyedei egymással versengve igyekeznek jobbá és alkalmasabbá válni, hogy a fajnemesítő csoport fiai és lányai közülük válasszanak társat a maguk számára. Rendes körülmények között ez a választás a Kertben történik meg. De a bolygónkon a lázadás és a vétek következtében ez is másként alakult. 

Ádám és Éva – még a vétek előtt – a bolygónk lázadás utáni helyzetére tekintettel arra kapott felhatalmazást, hogy a leszármazottaik már a félmillió főt elérve elkezdhetik az emberekkel való keveredést (73:7.3). 

Ehhez képest, Éva egy nodfi férfitól fogant, Ádám pedig egy nodfi nővel nemzett új emberi egyedet, elindítva két új leszármazási ágat akkor, amikor a kettejüktől származó utódok összlétszáma még csak „(…) 1647 egyenes ági leszármazottat foglalt magába.” (74:6.2)

„A szabályszerűen fejlődő világokon a bolygó Ádámja és Évája sohasem párosodik az evolúciós emberfajtákkal. Ezen élőlénytani tökéletesítési munka az ádámi leszármazottak feladata.” (51:5.3)

b) A vétek önzése, az eszközként használt nő halála

Nem tudom, hogy annak idején – vagyis Kr.e. 35.797-ben (74:0.1; 74:8.14) – Ádám tisztában volt-e azzal, hogy veszélynek teszi ki azt a földi nőt, akit teherbe ejtett, miután Évát követte a vétekben. Ugyanis Éva is alig élte túl a más emberfajtához tartozó apától származó Káin megszülését. Szegény Laotta pedig belehalt az Ádám által nemzett kislány világra hozatalába.

Nem tudhatom, hogy a vétek elkövetése előtt Ádám mennyire volt tisztában azzal, hogy a vétkét követő szülési nehézségek egy földi nő életét veszélyeztetik. Az viszont tudható, hogy Ádám az élettan egyik legfelkészültebb tudósaként volt jelen a bolygónkon (74:3.8).

c) Eltérés a fajnemesítés módjában

Az isteni fejlesztési rend alapján fejlődő világokon a kiválasztott evolúciós eredetű embereket viszik a Kertbe párválasztás céljából. Nálunk az ádámi utódok mentek ki az emberek közé. Mivel e csoportok az evolúciós eredetű emberek között élve támogató háttér nélkül maradtak, ezért az adottságaik révén részben emelték az adott közösséget, másrészt leépültek. A lázadás és vétek sújtotta bolygónkon a fajfejlesztés tervek nélkül, esetlegesen zajlott. Ha a kinyilatkoztatók közlését jól értelmezem, akkor Kr.e. 32.500 táján legalább tizenkét, Ádám és Éva leszármazottaiból álló vándorcsoport hatására jöttek létre azok a közösségek, melyek egyikét az utókor cro-magnoni fajtának nevezett el (80:1.7). 

„A fajnemesítési tervek készítője a Bolygóherceg és törzskara, kivitelezője pedig Ádám és Éva. Éppen ez az a mozzanat, ahol az Anyagi Fiútok és az ő társa nagy hátrányban volt az Urantiára való megérkezéskor. Kaligasztia fondorlatosan és hatékonyan szegült ellene az ádámi küldetésnek (…)”. (51:3.4)

Az a működés, hogy nem az emberek jöttek a második Kertbe párválasztás céljából, hanem az ádámi utódok mentek ki a Kertből, bár együtt járt egyes embercsoportok faji és kulturális jobbításával, a Kert erőforrásainak fokozatos kimerülését eredményezte. Mivel nem a Kert irányított, ezért a külvilág fokozatosan elszívta annak emberi erőforrásait és a maga céljára használta azokat. A „(…) fajnemesítés teljes menete az Urantián már korán zátonyra futott.” (51:5.4)

d) Az emberi faj fejlesztésének hiányos, felemás volta

Eredetileg, a „(…) behozott képességek és a felsőbb szintű evolúciós sajátságok nemzés útján való elterjedését követően gyors és nagy lépések sorozata jellemzi a polgárosodást és faji fejlődést (…)” (51:5.6). S bár az emberiség is részesült Ádám és Éva fajfejlesztő ajándékából, azonban ez nem érintett minden emberfajtát, és nem jelentette az emberi fajt leépítő vérvonalak visszafogását és lezárását.

  • Az ádámi örökségből közvetlenül a kék ember és a sárga ember kapott. Többet a kék emberek (64:6.21; 64:6.23), kevesebbet a sárga emberek (64:6.16). A vörös emberek nem kaptak az ádámi örökségből (64:6.9), ahogy a fekete emberek sem (64:6.26). Amiből az emberfajták szélesebb körben részesültek, az andita örökség volt, az ádámi örökítő anyag kevert változata. Azonban ebből sem jutott minden emberfajtának, akik pedig kaptak, igencsak eltérő mértékben részesültek belőle.

A kinyilatkoztatók közlései alapján jól kikövetkeztethető, hogy amikor az ádámfiak elkezdték a nodfiakkal való keveredést, ez utóbbiak között talán csak elvétve volt olyan utód, aki a hajdani törzskar közvetlen leszármazottjának tekinthető.

Ezt az is mutatja, hogy már jóval azelőtt, hogy a nodfiaknak az ádámfiakkal való keveredésére sor került volna, Ádám és Éva egyik fia éppen csak hogy talált a maga számára párnak egy olyan lányt, akinek minden őse a hajdani törzskar leszármazottjának mondhatta magát (77:5.5).

A nodfinak nevezett népek az ádámfiakkal való keveredés megkezdésekor azért számítottak kevert népnek, mert már jóval Ádám és Éva megérkezése előtt keveredtek az evolúciós eredetű andonfiakkal (elsősorban a szíriai nodfiak), és a színes emberfajták általuk választott képviselőivel (főleg a kék emberekkel).

  • Mivel az emberré lett Éva és Ádám korosodásával csökkent, majd elveszett az a képesség, hogy Ádám által nemzett és Éva által kihordott utódok születhessenek, ezért annak érdekében, hogy növelni lehessen a hátrahagyott fejlett utódok számát, az édeni pár új megoldás után nézett. 

Ádám még egyszer elkövette a vétket oly módon, hogy a saját sejtanyagát – nem testi érintkezés által – 1682 fogamzásképes nő méhébe ültették be (76:4.8). Ehhez leginkább nodfi származású nők beleegyezését kérték és kapták meg. Az e célra létrehozott fajnemesítési bizottság vezetője Éva volt. Persze, a vétek ilyen módon való elkövetésének ekkor már nem volt jelentősége. A cél minél több fejlett egyed hátrahagyása volt.

Bár a kinyilatkoztatók azt közlik, hogy az így született gyermekek voltak a kevert andita fajtaváltozat első képviselői, ám ha szigorúan vesszük, akkor az első andita ember a bolygónkon Káin volt, a második pedig Szansza.

„Az Urantián az emberfajták összeolvasztásának szokásos tervét nem sikerült kellő alapossággal kivitelezni, és a faji evolúció terve végrehajtásának sikertelensége miatt csak keveset érthettek meg az átlagos lakott bolygókon élő népek helyzetéből (…)”. (51:4.4)

  • A vétek miatt Ádámnak és Évának csak 105 közös gyermeke születhetett a bolygónkon (74:6.2). E fejlett genetikai adottságú gyermekek egymás között házasodtak. Mivel Ábel fiatalon erőszakos halált halt Káin keze által, így igazából 104 fajnemesítő ádámi gyermekkel számolhatunk. Az ő leszármazottaik voltak az evolúciós emberiség nemesítőinek egyik csoportja. A mesterséges megtermékenyítések következtében Ádámnak volt még 1570, főleg nodfi fajtájú nőktől született gyermeke, akik szintén hozzájárultak az emberi faj nemesítéséhez (76:4.8). Az 1570-es szám azt jelzi, hogy az 1682 született gyermekből 112 nem érte meg a felnőtt kort. S ott volt még az Éva által megszült Káin, akinek Kánó volt az apja. Káin is elindította a maga leszármazási vonalát, ahogy Szansza is, akinek Ádám volt az apja. Lényegében ennek az 1676 (104 + 2 + 1570 = 1676), egészben vagy részben ádámi-évai eredettel bíró gyermeknek a leszármazottai voltak az emberiség ádámi eredetű nemesítői.

Ha Ádám és Éva nem vétkezik, akkor sokkal több közös gyermekük lehetett volna, akiknek az utódai még szélesebb körben nemesíthetik az emberiséget. Mivel az emberfajták nem kaptak elegendő élet-sejtanyagot Ádám és Éva utódaitól, így a fajfejlesztési terv azon része sem valósulhatott meg, „(…) hogy Ádám tisztavérű leszármazottai közül egymillió fogja nemesíteni a két Amerika vörös népeit.” (79:5.9)

  • A lázadás és a vétek, egy további tervet is szinte teljesen kudarcra ítélt. „Az élethordozók a hercegi törzskar együttes utódainak, és Ádám, valamint Éva első nemzedéki leszármazottainak az egyesülését magába foglaló, új halandófajtát terveztek.” (77:2.2) Ebből azonban az ismereteink szerint csak egyetlen kapcsolat jött létre Ádámszon és Ratta révén (77:5.5-6). Hogy ez nem több pár esetében valósult meg, nagyobb részben a lázadóknak, kisebb részben pedig a vétek elkövetőinek tudható be. Mivel az élethordozók által tervezett ezen „(…) vállalkozás csaknem teljesen meghiúsult, sohasem fogjuk megtudni, hogy ez az Urantiát miféle üdvös vezetési és páratlan kulturális nemességtől fosztotta meg.” (77:2.2)

„Mindent egybevetve a bölcsesség ennél lehangolóbban valószínűleg még sohasem vallott kudarcot az egész Nebadon (helyi világegyetem) egyetlen bolygóján sem.” (75:8.6)

e) A részleges fajfejlesztésből fakadó egyik, testi alapú hiányosság

„A Kaligasztia-féle felfordulás világszerte zavart okozott és minden későbbi nemzedéket megfosztott attól az erkölcsi segítségtől, melyet egy jól szabályozott társadalom nyújtott volna. De még ennél is szörnyűbb következményekkel járt az ádámi vétség annyiban, hogy az emberfajtákat megfosztotta attól a magasabb rendű fizikai természettől, mely jobban megfelelt volna a szellemi törekvéseknek.” (34:7.4)

A mai urantiai emberfajták azért tapasztalják meg a szellem és a hústest közötti heves összeütközést, mert az emberi természetük nem részesült elegendő mértékben Ádám és Éva utódainak testi természetéből. 

„Az urantiai halandók arra kényszerülnek, hogy a szellem és a húsvér test között kiélezett küzdelmet éljenek meg, mert a távoli őseik nem váltak teljesen ádámivá az édeni adomány révén. Az isteni terv az volt, hogy az Urantia halandó emberfajtái a szellemre természetesebben válaszolni képes fizikai természetet kapjanak.” (34:7.5)

f) A részleges fajfejlesztésből fakadó másik testi hiányosság

A kinyilatkoztatók azt közlik, hogy a szabályosan fejlődő bolygók esetében, az evolúciósnál magasabb rendű ádámi fajtával való teljes keveredés olyan erős védekező rendszert eredményez, ami biztosítja az emberek testi szervezete számára a gombás, bakteriális és vírusos fertőzések feletti győzelmet (52:5.9). Ezzel szemben a helyzet nálunk az, hogy ádámi forrásunk már nincs és az utódaikkal való részleges keveredés sem tette lehetővé a fertőző betegségekkel szembeni nagyobb ellenállásra való képesség kialakulását.

„A betegségekkel szemben sokkal ellenállóbbak lennétek, ha a fajtáitok több ádámi élet-sejtanyagot hordoznának.” (76:4.7)

g) A részleges fajfejlesztésből fakadó harmadik testi nehézség, a szülés nehezebbé válása

„Éva nem szenvedett fájdalmakat a szüléskor; a korai evolúciós fajták sem. Csak az evolúciós embernek a nodfiakkal és később az ádámfiakkal való egyesüléséből létrejött kevert fajták számára vált fájdalmassá a szülés.” (76:4.2)

Évának nagy szenvedést okozott a nodfi apától származó Káin világra hozatala. Ádám hasonló helyzetből származó leányának, Szanszának a nodfi származású anyja belehalt a szülésbe (76:0.2). Biztos, hogy Káin és Szansza anyjának nem tett jót az sem, hogy a szülésük előtt, több mint hat hónapon keresztül gyalog, később pedig talán hordágyon kellett zötykölődniük a második Kert helyszíne felé.

Véleményem szerint, hogyha az emberi faj fejlesztése az Isten által előirányzottak szerint történik meg, vagyis az emberiség elegendő mértékben részesül Ádám és Éva testi természetéből, akkor az így létrejött emberi faj asszonyai számára a szülés fájdalommentes lenne. Szerintem, egy isteni bölcsességű fajfejlesztés megőrzi azt, ami hasznos és tovább fejleszti. A tökéletlent pedig megszünteti, kizárja.

h) A részleges fajfejlesztésből származó negyedik testi nehézség, az evolúciós eredetű félelemre való hajlam megmaradása

„Az Urantia mai emberfajtáiban azért van még mindig annyi félelem, mert nagyon kevéssé részesültek az ádámi élet-sejtanyagból, ugyanis a fizikai fajnemesítésre kidolgozott tervek korán összeomlottak.” (76:4.6)

Ahhoz, hogy megfelelően tudatosulhasson bennünk az, hogy milyen feladataink vannak a saját életünk és az emberiség sorsának jobbra fordítása érdekében, látom szükségesnek a vétekből eredő hiányok részletes számbavételét.

i) Ádám és Éva vétke, mint a társadalmi testvériség megvalósulásának nehezítője

  • Azokon az evolúciós bolygókon, melyeknek a vezetése nem utasítja el az Isten fejlesztési rendjét, illetve nem akarja kicselezni azt, Ádám és Éva megjelenésével eltörlik a rabszolgaságnak azt a formáját, amely által az egyik emberfajta egy másik, kevésbé fejlett emberfajtát nyom el és zsákmányol ki (51:4.7). Ezzel szemben a világunkon a rabszolgaság még a 19. század második felében is több helyen hivatalosan elfogadott volt. Itt nem a rabszolgaság máig működő rejtett módjairól van szó, hanem az egyik emberfajtának egy másik emberfajta által történő elnyomásáról, rabszolga sorban való tartásáról.

  • Továbbá egy velünk élő, folyamatosan törvényesen működő Ádám és Éva hatására, már régen elfogadott és bolygói szinten gyakorolt lenne a nemek közötti egyenlőség eszméje (49:4.4; 74:7.22).

  • A szellemi ismeretekre alapozott testi, társadalmi és tudományos fejlesztés hiányos volta a bolygói és a világegyetemi testvériség megvalósulását is nehezíti. 

„Ha Ádámotok kitartott volna az Urantia eredeti fejlesztési terve mellett, akkor e szellem-testvériség mostanra már hihetetlen mértékű átalakulásokat eredményezett volna az emberi faj esetében.” (39:5.4)

j) A társadalmi és a tudományos fejlődést segítő bolygóközpontok hiánya

  • Egy szabályosan fejlődő bolygón a fajnemesítés megkezdésével az ádámi-emberi kevert párok a Bolygóherceg és Ádám egymástól nem nagy távolságra levő központjai közelében telepszenek le. Ennek következtében az egymást támogató központok hatóköre egyre nő, míg végül a nemesített, letelepült emberfajtával kitöltve összeér. Így épül fel egy új ország. 

Az ádámi-emberi vegyes párok gyermekeit „(…) a Bolygóherceg tanodáiban oktatják és képezik ki, és ezután megengedik, hogy visszatérjenek az evolúciós szüleik fajtájához, s ott a nemesebb halandók csoportjaiból válasszanak párt maguknak.” (51:5.5) Nálunk nem így történt. A kivándorolt ádámi csoportok vegyes házasságokból született gyermekei az adott törzs képzésében részesültek. Az evolúciós fajták nem annyira a szokásaikat igazították az ádámi értékekhez, hanem az ádámi adottságokat és ismereteket állították a saját érdekeik szolgálatába.

„A lakott világok többségén az Édenkertek megmaradnak fenséges műveltségközpontoknak és korszakokon keresztül tovább működnek úgy, mint a bolygó elvi irányításának és helyes életgyakorlatának társadalmi mintái.” (51:6.1) A mi bolygónkon a Kert-központ először helyileg rosszabb körülmények közé került, majd huszonötezer év alatt fokozatosan megszűnt.

  • De a bolygóközpontok hiánya nehezítette a tudományos fejlődést is, ami így sok találmány jóval későbbi megjelenését és bevezetését eredményezte. Sőt, a szellemi alapú tudományos központok hiánya ma is nehezíti azt, hogy a már meglévő találmányok és fejlesztések mindenki javára hozzáférhetők legyenek.

Egy olyan Kert, melynek Ádámja és Évája támaszkodhat a Bolygóhercegre és annak törzskarára, nagyon gyorsan képes a találmányok, az energiaszabályozás és a gépi fejlődés központjává válni. E központok pedig mindig az egész emberiség javára működnek. Bár egyes mai földi eredetű tudományos központoknak vannak olyan életmentő és életet könnyítő találmányai, fejlesztései, melyekre nagy igény lenne az emberiség részéről, azonban az ezekhez való hozzáférést az önző érdek gátolja. Ilyen fejlesztések például a gyors, hatékony és mellékhatás-mentes rákgyógyító eljárások. 

Az Isten ellenes lázadók akkor hatékonyak, ha az emberek tudatlanok és megosztottak. A lázadók ezért nem adják át a saját tudományos központjaik legjobb eredményeit a Föld bolygó lakóinak, más kutatási eredményeiket pedig szándékosan az emberek megosztására, gyengítésére és egymással való szembefordítására használják.

k) A lázadás és a vétek, mint az atyai működtetésű világegyetem felismerésének nehezítői

A lázadás és a vétek megfosztatta az emberiség eddigi nemzedékeit az egyre magasabb szellemi szintek atyai személyiségeinek létezésére és működési mintáira vonatkozó ismeretektől is. Az egyén nem csak a saját szülei által alapított családnak lehet a tagja. S bár minden egyes létkezdettel bíró személy szellemi atyja az Egyetemes Atya, a világegyetemben a földi apa és az Egyetemes Atya között több olyan igazgatási szint van, melyek élén atyai feladatot is ellátó személyiségek működnek. 

Ugyan előfordulhat, hogy az alacsonyabb igazgatási szintek atyái fellázadnak, vétkeznek, vagy más módon válnak hűtlenné a gyermekeikhez, azonban nem ez a helyzet a magasabb igazgatási szintek atyáival. Jézus – mint a helyi világegyetemünk vezetője – szintén atyai személyiség, de őbenne még egyetlen gyermeke sem csalódott, aki hű maradt az igazság, a jóság és a szépség isteni értékeihez.

A korszakos kinyilatkoztatók – a földi család vezetőjétől a nagy világegyetem vezető és fenntartó személyéig – összesen hét olyan igazgatási szintet neveznek meg, melyeknek legfőbb irányítói apa-atya minta adására is hivatottak. Azonban e személyek között vannak olyanok, akik a lázadás és a vétek miatt nem, vagy nem kellő mértékben járultak, járulhattak hozzá az emberek bizalom és szeretet alapú működésének fejlesztéséhez. Pedig e tapasztalatok az atyai működés teljesebb felfedezését tennék lehetővé. Bár az emberek többsége a saját földi apja révén rendelkezik valamilyen apa mintával, azonban az Isten elleni lázadás és az ádámi vétek miatt valószínűleg minden ma élő ember esetében hiányzik legalább négy szellemi eredetű, atyai mintát is közvetítő személyiség ismerete, s így a velük kapcsolatos tapasztalatok is (51:6.6; 51:6.13).

l) A vétek, mint a zene és a művészet fejlődésének nehezítője

  • Ha Ádám és Éva továbbélő lett volna a bolygónkon, akkor az emberiség mára valóságos zenével rendelkezne. „De ez ne szegje kedveteket; egy napon talán majd megjelenik egy igazi zenész az Urantián, és egész népeket fog magával ragadni a dallamainak fennkölt hangzása. Egy ilyen emberi lény mindörökre megváltoztathatja egy teljes nemzet pályáját, még a teljes polgárosodott világot is.” (44:1.15)

  • De nem csak a zenénk, hanem a művészetünk is magasabb rendű lehetne Éva és Ádám vétke nélkül (48:4.13).

m) Továbbá, az ádámi műveltségközpont hiányában nem válhatott általánossá és egyértelművé az, hogy a vallási és a nemi nevelés otthoni feladat, a szülők dolga (74:7.2).

n) S ha a második korszakos kinyilatkoztatóként működést kezdő Ádám és Éva törekvéseit nem szakítja meg a vétek, akkor az emberek már régen nem kötött imákat mondanának, hanem a lelkük vágyából imádkoznának, és a véráldozatok bemutatása is sokkal korábban megszűnt volna (74:7.21). 

o) Ádám és Éva vétke után tovább folyt a küzdelem az egyének lelkéért a Gondolatigazítók és az angyali segítők részéről, de a harmadik korszakos kinyilatkoztató Melkizedek megérkezéséig „(…) nem hirdettek átfogó terveket a földi halandók számára (…)” (76:5.6).

A fenti pontokban azok az emberi fajt ért késedelmek és veszteségek kerültek felsorolásra, melyek elsősorban Ádám és Éva vétke miatt álltak elő, és az ötödik korszakos kinyilatkoztatás közlései alapján felmérhetők, megfogalmazhatók voltak.

 

6) Ádám és Éva erőforrásai, küzdelem a vétkezést követően kialakult helyzet jobbá tétele érdekében

Ádám és Éva nem omlott össze az őket, valamint az emberiséget ért veszteségek hatására. Onnan kezdve, hogy Ádám is Éva földi sorsát választotta, összefogtak és egyénileg, illetve közösen is elkezdtek jobban bízni a helyi világegyetemünk Teremtő Fiában, Jézusban. 

Ezt a bizalmat több isteni lépés is támogatta, ösztönözte:

  • Még az első Kertből való elindulásukat követően közölték Ádámmal és Évával, hogy nem lázadók, csak vétkeztek (75:7.1-2).

  • Mivel Ádám és Éva nagyon hamar és őszintén megbánta a vétkét, ezért nem sokkal a halandóvá való lefokozódásukat követően Gondolatigazítót kaptak. „A beléjük költözött Igazító felismerése volt az, ami nagymértékben bátorította Ádámot és Évát az életük hátralévő részében (…)” (76:5.2). 

A csillagrendszeri központon, ahonnan Ádám és Éva a bolygónkra jött, az eredeti adottságaik és az ösztönző környezet miatt nem volt szükségük belső tanítóra, Gondolatigazítóra. De miután a második korszakos kinyilatkoztató szerepében kudarcot vallottak a bolygónkon, olyan felemelkedési út és szellemi támogatási rend részesei lettek, melyet az emberek számára alkottak. Vagyis, miután Ádám és Éva számára nyilvánvalóvá vált, hogy mind a ketten Gondolatigazítót kaptak, az is egyértelmű lett számukra, „(…) hogy a világegyetem felemelkedő fiaiként a paradicsomi létpálya még nyitva áll előttük.” (76:5.2) 

  • A második Kert már működött, amikor Ádám és Éva egy személyes üzenetet kapott Jézustól, a helyi világegyetemünk vezetőjétől a következő tartalommal:

„Megvizsgáltam a vétségetek körülményeit, felidéztem a szívetek azon vágyát, hogy mindig hűek maradjatok az Atya akaratához, ezért a halandói alvásból el fognak hívni benneteket, amikor eljövök az Urantiára, hacsak a teremtésrészemhez tartozó alárendelt Fiak még ezt megelőzően nem küldenek értetek.” (76:5.3)

Ebből az üzenetből Ádám és Éva a következőket tudhatta meg:

  • A Teremtő Fiú személyesen foglalkozott az ügyükkel.

  • Ennek során nem csak a vétkük elkövetésének körülményeit vizsgálta meg, hanem az ezt követő magatartásukat is. 

  • Megállapításra került, hogy a vétek előtt és után is hűek akartak maradni az Egyetemes Atya akaratához.

  • S bár a vétek miatt emberként kell élniük és meghalniuk a Földön, azonban fel fognak támadni a halandói alvásból.

  • Jézus arra a bolygóra tervez küldetést, amelyen ők kudarcot vallottak.

  • A halandói alvásból való feltámadásuk pedig vagy egybe fog esni Jézus földi alászállásával, vagy még azelőtt meg fog történni.

Azonban Jézus szavai ennél többet is üzentek Ádám és Éva számára. Tudták ugyanis, hogy minden helyi világegyetem Teremtő Fiúja csak egyetlen evolúciós eredetű bolygóra száll alá, hogy ott, a származásához méltó életet élve és tapasztalatokat szerezve, a világegyeteme feletti főhatalmat elnyerhesse. Ha pedig ez az Urantia bolygó lesz, akkor Ádám és Éva joggal gondolhatta azt, hogy a világunk szerencsés, irigyelt bolygóvá válik a helyi világegyetem többi lakott világa előtt (76:5.4).

Utólag az is látszik, hogy Ádám és Éva feltámadásának időpontja teljes mértékben attól függött, hogy milyen hozzáállással élték végig az emberi sorsú életüket. A kinyilatkoztatók közlései alapján tudjuk, hogy a mennyei ítélők meg lehettek velük elégedve, ugyanis Ádám halálának harmadik napján, a már korábban elhunyt Évával és 1316, első Kertbeli társukkal együtt életre keltették őket egy különleges feltámadás keretében (76:6.2).

Annak idején Ádám és Éva a csillagrendszeri központot „(…) állandó létpolgárokként hagyták el – Istenfiakként; és felemelkedő létpolgárokként tértek vissza – emberfiakként.” (76:6.3)

 

7) Milyen előnyei származtak az emberi fajnak Ádám, Éva és a leszármazottaik működése következtében?

  • a bolygónk emberisége részesült a részleges fajfejlesztésből (78:2.2; 74:7.23; 75:8.1; 75:8.2), 

  • a polgárosodás elősegítése, az emberiség társadalmi, erkölcsi és értelmi fejlesztése új gondolatok és hozzáállások bemutatása által (78:3.1; 78:1.2; 75:8.3),

  • a mai ipar, művészet, tudomány és irodalom megalapozása (76:3.8), 

  • „A mai korban élő emberfajták játékossága és humora nagyobbrészt az ádámi törzstől származik. Az ádámfiak mind nagyra értékelték a zenét és a jó humorérzéket.” (74:6.7)

  • „A nagykövetek egyik törzstől a másikhoz való kiküldésének gyakorlata Ádám idejéből származik. Ez nagy előrelépés volt a kormányzat kialakítása terén.” (74:5.8)

A második Kertből elvándorolt ádámi csoportok a fajtájuk örökségének korlátozott mértékű átadásán túl, sok olyasmire megtanították az evolúciós embereket, amit a földművelés során, az állattenyésztésben, a kézműipar területén és a társadalom szervezésében jól lehetett hasznosítani. Az Ádám és Éva által hozott szellemi igazságok egy része utóbb elveszett, más részüket pedig az evolúciós vallások a saját felfogásuk szerint alakították át.

 

8) Az Isten elleni lázadás és az ádámi vétek hatása a korszakos kinyilatkoztatásokra

Emberré lefokozódva Ádám és Éva törekedett megtenni azt, ami halhatatlanként és törvényesen működve nem csak könnyebb, de eredményesebb is lett volna számukra és gyümölcsözőbb az emberiség javára.

Ma azt tartom, hogy az ádámi kudarcnak inkább csak járulékos nyereségei voltak az emberiség számára. Vagyis több volt a kudarc, mint a nyereség, és a bolygónk emberiségének jelenlegi szintre történő felhozataláért köszönet illeti a harmadik és a negyedik korszakos kinyilatkoztatót is. 

Ádám és Éva több lépcsős működési tervvel érkezett a bolygónkra, hiszen a fény és élet korszakába kellett volna elkísérniük az embereket. Az első lépcső a fajnemesítésre való felkészülés lett volna a Kert falain belül, és a bizalmi kapcsolat kialakítása a Kert falain túl élő emberekkel. A működés második lépcsőjében került volna sor a fajnemesítés lebonyolítására és az ezt gátló vérvonalak kizárásának megkezdésére. Az emberiség fejlesztésének többi lépcsőjéről lehet ugyan beszélni (73:7.4), azonban ennek azért nincs értelme, mert a fajnemesítő terv már az első fejlesztési szakasz idején megbukott (66:8.4), a keveredés esetleges – vagyis terv nélküli – és részleges lett.

Éva, majd pedig Ádám halálát követően a második Kert lakói a saját útjukat kezdték járni. A vétkező Ádámok és Évák kertközpontjának működtetésére nincsen kézikönyv. Bár az ibolyaszín emberfajta képviselőinek többsége megtette, amit meg tudott tenni annak érdekében, hogy a béke hírnöke és építője legyen, azonban a nodfiak maradékaival kezdett keveredésük harcias utódokat eredményezett, ami nem a jószolgálati küldetéseknek, hanem a katonai hódításoknak kedvezett. A hódítók pedig uralkodni és kizsákmányolni szoktak, nem népeket tanítani.

Az ádámi korszak akkor lett volna eredményes, ha sikerül megoldani, de legalábbis előkészíteni „(…) a betegséggel, az elfajzással, a háborúval, a sokszínű fajjal és a több nyelvvel összefüggő nehézségek (…)” (55:3.21) megoldását. A helyzet az, hogy az ádámi korszakban és azt követően, ezek egyikével kapcsolatban sem történt lényeginek mondható előrelépés.

A fajnemesítés célja a kedvező adottságú egyedek párosítása a kívánt testi, értelmi és szellemi képességek megjelenítése és kibontása érdekében. Azonban „(…) az ádámi módszer nem volt képes faji összhangot elérni (…)” (51:5.7), a bolygónk főlázadója pedig jelenleg arra tesz kísérletet, hogy válogatás nélkül keverje össze a különböző emberfajták eltérő fejlettséget mutató képviselőinek vérvonalait. Márpedig „(…) nincs jótékony hatása annak, ha az urantiai halandók fejlettebb fajtái párosodnak a fejletlenebb fajtákkal; az ilyen botor eljárás a világotok összes polgárosodott társadalmát veszélybe sodorná.” (51:5.7)

Ádám és Éva a vétküket követően nagyot küzdött és személyes győzelmet aratott. Kétségtelenül hozzájárultak az emberi faj és a polgárosodás fejlesztéséhez, azonban a lázadók nem lettek leleplezve és kiiktatva, továbbá nem történt meg az isteni fejlesztési rendhez való visszatérés sem. 

Mivel az Isten ellenes lázadás és az ebből eredő nehézségek nincsenek leleplezve, ezért a harmadik és a negyedik korszakos kinyilatkoztatás ellenére a jelenlegi helyzet az, hogy a lázadó mostanra több eszközt használhat a rosszindulatú működéséhez és az emberek megtévesztéséhez, mint korábban. Amíg az Isten igazsága nem győz a bolygón, addig a küzdelem csak fejlettebb körülmények között folytatódik tovább a jó és a rossz között.

Az Istennel való szembefordulás kezdetén, a csillagrendszeri lázadók nem csak olyan bolygók vezetőit nyerték meg a haladónak tartott, de valójában szétdobálást eredményező gondolataik számára, mely bolygók felszínén az ősemberi lét volt a jellemző, hanem olyan bolygók vezetését is, melyeken a fajnemesítés és a polgárosodás már előrehaladott állapotú volt. Vagyis a jobb emberi képességek megléte, önmagában nem biztosítéka a jobb, igazabb dolgok tételének. Ehhez az igazságot kell ismerni és szeretni.

Ha azt mondanám az elmúlt kétszáz év gyarmatosítástól, kizsákmányolástól, társadalmi elnyomástól és háborúktól szenvedő embereinek, hogy a polgárosodás a javukat szolgálta, nem hiszem, hogy ez boldoggá tenné őket. Majd ha lelepleződik az Isten tagadás nevében működő embertelen hatalmi eszme eredete és máig tartó fennmaradásának története, annak kiszolgálóival együtt, és felsejlik a kétszázezer éve eldobott jó jövő bizonyossága, akkor fognak változni az eddigi felfogások és viszonyok.

Van, Amadon és az ő társaik az első korszakos kinyilatkoztató lázadását követően hiába maradtak hűek az isteni fejlesztési rendhez, nem voltak képesek átütő, maradandó eredményeket elérni a lázadók ellenében. Lényegében önvédelemre rendezkedtek be. Ez viszont sorvasztó, leépítő hatású.

A bolygónk, a helyi főlázadó folyamatos, zavaró működése, valamint az ádámi vétek miatt, „(…) egy teljes megítéltetési időszakkal, vagy többel, el van maradva az átlagos bolygói ütemtervhez képest.” (52:3.6)

A fentiek alapján látom úgy, hogy az Ádám és Éva korát követő mindhárom korszakos kinyilatkoztatás veszélyhelyzeti kinyilatkoztatás volt (7:4.5; 35:4.2).

a) A Melkizedeké azért, mert félő volt, hogy az igazság ismerete teljesen elhalványul a bolygónkon és megszűnik az a szellemi alap, amely szükséges a korszakos kinyilatkoztatások fejlesztést szolgáló láncolatának fenntartásához.

b) Jézus alászállásának veszélyhelyzeti jellege hamar kiderült, mikor nyilvánvaló lett, hogy a Mestert a népének vallási vezetői elutasítják, és még az apostolainak, valamint a tanítványainak többsége is félreértelmezte a küldetését és a tanításait, melynek következtében az élete mintájára sokáig kevéssé tekintettek, a szellemi mozgalmát pedig intézményesítették, szertartáskövetővé tették.

c) S szintén veszélyhelyzeti az ötödik korszakos kinyilatkoztatás is. Ezért adták közre írásban és még az új kinyilatkoztatási korszak tényleges kezdete előtt. Írásban jött, hogy a tartalmát ne lehessen megmásítani és korábban érkezett, hogy minél előbb tisztánlátást kínáljon, mivel az igazság fényét az Isten ellen lázadó erők ismét el akarják sötétíteni.

Véleményem szerint, egy szellemi veszélyhelyzet addig áll fenn, amíg az adott bolygó társadalma nem tér vissza az isteni fejlesztési rendhez. A szellemi veszélyhelyzet bolygónkon való fennállását jól jelzi az, hogy az Isten létét és működését tagadók képesek sok mai fiatal megtévesztésére azáltal, hogy az Isten tagadását az értelem helyes döntésének állítják be. Ez a tény felveti az ötödik korszakos kinyilatkoztatás komolyan vételének kérdését a vallás és a tudomány hivatalos képviselői részéről is, tekintve, hogy e korszakos kinyilatkoztatás tartalmai 1955 óta nyilvánosan elérhetők.

Az ádámi utódok hatással voltak ugyan az emberi társadalom fejlődésére, de a magasabb erkölcsükből szinte semmi nem őrződött meg hosszú távon a lázadás bolygói légkörében. A harmadik korszakos kinyilatkoztatónak, egy Melkizedek fiúnak azért kellett eljönnie, hogy az igazság ismerete ne váljon teljesen semmissé a bolygón, s hogy az érkező negyedik korszakos kinyilatkoztató tudjon mihez kapcsolódni. Bár Jézus, a Teremtő Fiú volt a negyedik korszakos kinyilatkoztatónk, a lázadók az ő működésének bolygón tapasztalható eredményeit is próbálták, próbálják gyengíteni, semmissé tenni. 

A bolygónk lakói számára most itt van ötödik korszakos kinyilatkoztatás, mely minden olvasni tudó embernek szó szerint a kezébe adja az igazság értelem által való megismerésének lehetőségét. 

A véteknek, vagyis a második korszakos kinyilatkoztató kudarcának nagy tanulsága az, hogyha nem vesszük komolyan a korszakos kinyilatkoztatások igazságait – a valóságot félremagyarázzuk, vagy elhallgatjuk – akkor az Isten és az emberek ellenségének, a lázadónak engedünk teret. Ne higgyük, hogy a bolygónk főlázadója annak idején megelégedett azzal, hogy a nyilvános működésére készülő Jézust megpróbálta megkísérteni és eltévelyíteni. E gonosz szándékú lény nem csak Jézus földi működése idején dolgozott a Mester ellen, hanem a feltámadása és a mennybemenetele után is.

Ma nem szabadna megengedni, hogy a hagyomány elfedje az igazságot – fölé kerekedjen, helyette működjön. Csak annak a hagyománynak kellene helyet adni, amelyik támogatja a korszakos kinyilatkoztatások során átadott igazságokat, de legalábbis nem fedi el azokat.

Az Isten ellen lázadó alapvetően gyenge. Az erejét onnan kapja, ha az emberek inkább hisznek neki, mint az Istennek. Amíg a menny magasabb értelmű törvényei engedik, hogy a helyi főlázadó a bolygónkon jelen legyen, addig arra fog törekedni, hogy az igazság megismerését gátolja, az Istennek ellene mondjon, az embereket pedig félrevezesse, kihasználja.

Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás hatás nélkül maradna, ha nem születnének elhivatott tanítói. Annak idején Jézus nem egy intézményt képviselt, hanem az Egyetemes Atya akaratát, az Ő jellemét mutatta be és kínálta követésre. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás közléseit pontosan azért tették elérhetővé mindenki számára, hogy az igazság terjedésének mozgalmi jellege ne sérüljön, és az emberiséget ne lehessen megtéveszteni. Az ötödik korszakos kinyilatkoztatás azért nem marad gyenge, mert mindig annyi elhivatott terjesztője és tanítója lesz, ahány ember ismerni és őszintén szeretni fogja az igazságot.

Ma, az Isten elleni lázadás eszméit vallók a bolygónk lakóit több lépcsőben, kényszer útján akarják egy általuk irányított birodalomban egyesíteni. Mivel e lázadók nem szeretik az Isten fejlesztési rendje által megvalósuló egyéni szabadságot és közösségi rendet, megtévesztés és kényszer útján igyekeznek érvényt szerezni az akaratuknak. Ez pedig nem szolgálja az emberiség érdekeit. 

A nemzeteknek szabad akaratukból kell meghozniuk a nagyobb közösségekben való együttműködésükről a döntést, s nem annak következtében, hogy ellehetetlenítik a működésüket. Bizalmat pedig csak az egyetemes igazságok ismeretén alapuló erkölcsös működés teremthet egy nemzeten belül és a nemzetek között is.

Szerző
Bucholcz F.
Év
2021

Címkék

Hozzászólások