Újrakezdők – Van és követői
E cím alatt olyan emberek helyzetét és magatartását vizsgálom, akiket – nagyjából ugyanazon időpontban – több nagy veszteség is ért, de mégsem adták fel az életküzdelmet, hanem igyekeztek talpon maradni és azt képviselni, amiben hittek. Az első ilyen, nagy veszteséget elszenvedő közösség – melyet vizsgálok – Van és az ő társainak csoportja.
1) Van, a törzsi összhang és a faji együttműködés legfelsőbb tanácsát vezette az első korszakos kinyilatkoztató törvényes működése idején. Ez volt a fellebbviteli bíróság az emberi ügyek felügyeletével megbízott többi kilenc bizottság számára, illetve e csoport minden olyasmivel is foglalkozott, amit nem lehetett a másik kilenc bizottság hatáskörébe rendelni.
Ezeknek a hajdani szakmai bizottságoknak a vezetői és tagjai a földi küldetésük idejére olyan rövid neveket választottak maguknak, melyek a korabeli emberek számára megszokottak, könnyen kimondhatók és megjegyezhetők voltak. Így például a Bon, Dán, Tut, Nod és Van neveket.
Miután az első korszakos kinyilatkoztatás vezetője és az ő közvetlen helyettese csatlakozott a Lucifer-féle lázadáshoz, a törzskarának száz tagja, akik az ősemberek tanítása és a számukra való mintaadás céljából emberi testet kaptak, szintén választásra kényszerültek. Csatlakoznak a bolygó fellázadt vezetőihez vagy továbbra is hűségesek maradnak az Egyetemes Atyához és az emberek felemelkedését segítő tervhez.
Mivel az első korszakos kinyilatkoztató emberi testű törzskarának minden személyéhez rendeltek egy ősember szárnysegédet – akik nagyban könnyítették az ősember csoportokkal való kapcsolattartást – ezért ők is rákényszerültek arra, hogy válasszanak:
-
a lázadókhoz csatlakoznak,
-
hűségesek maradnak az Egyetemes Atyához vagy
-
valamelyik embercsoporthoz szegődnek, feladva a korábbi életüket.
A látható törzskar száz tagja és a melléjük rendelt száz segítő ősember, akik majdnem háromszázezer éven át, az életfa eljárást használva – vagyis a halál kiküszöbölésével – együtt dolgoztak az emberiség felemelésén, a következőképp döntöttek.
A száz törzskari tagból 60 fő csatlakozott a lázadókhoz, 40-en maradtak hűségesek az Egyetemes Atyához.
A száz ősember szárnysegédből 44 fő csatlakozott a lázadókhoz és 56-an maradtak hűségesek az Isten ügyéhez.
A fentiek következményeként, az első korszakos kinyilatkoztatás ügyének 200 fős, emberi testtel bíró támogató csoportjából 104 lázadó Nod-ot választotta vezetőjének, míg a 96 hűséges (40 + 56) Van-t.
A lázadás kitörését követően a hűségesek arra kényszerültek, hogy elhagyják Dalamatia városát, mivel azt tapasztalták, hogy feleslegessé, nem kívánatossá, sőt ellenségekké lettek a korábbi testvéreik szemében. Így a sorsuk a száműzetés lett. Mivel nem egyeztek a lázadókkal, ezért ők is jobbnak látták, ha elhagyják a várost, a korábbi barátaik pedig nem tartóztatták őket.
Az Isten ellen kezdett lázadás kitörésekor a bolygót szellemi értelemben elszigetelték. Ez a zárlat két módját jelentette: a bolygónkat és annak vonzáskörzetét nem lehetett elhagyni, illetve elvágták a hírközlés és a külső kapcsolattartás csatornáit.
A zárlatnak kettős célja volt. A lázadók korlátozása a hazug tanok terjesztésében, illetve lehetőség biztosítása arra, hogy minden bolygón ragadt mennyei személyiség saját, külső befolyástól mentes meggyőződést alakíthasson ki azzal kapcsolatban, hogy az Atya ellen lázadók pártjára áll vagy továbbra is hűséges marad. Mivel a sötétség a fény hiánya, ezért az igazság és a hazugság között nem lehet kiegyezés, amint ezt később a második korszakos kinyilatkoztatás átadói is megtapasztalták.
A csillagrendszer felett álló szellemi igazgatási szintről, vagyis a csillagvilági központból nem érkezhetett külső eligazítás és támogatás addig, amíg a bolygón minden, az első korszakos kinyilatkoztatás átadásában érintett szellemi, anyagi és fél-anyagi lény nem hozta meg a saját döntését arról, hogy lázad az Egyetemes Atya ellen vagy hűséges marad hozzá.
Az Isten úgy tartja tisztességesnek, hogy amikor a lázadás gyakorlati módon jelenik meg azok között, akik addig hűségesek voltak hozzá, akkor ezek a személyek külső befolyástól mentes lehetőséget kapjanak annak eldöntésére, hogy változtatnak-e a korábbi meggyőződésükön.
Önző érdekből, hogy az emberiség fejlődését visszafogják, a lázadók manapság szintén zárlatot alkalmaznak, de már a bolygónk lakóival szemben. Nem engedik nyilvánosságra hozni a más bolygókról származó evolúciós eredetű lények létezésére vonatkozó ismereteket, illetve nem engedik az emberek és más bolygók evolúciós szülöttei között a nyilvános hír- és adatforgalmat.
A hűségesek az első hét évben nem távolodtak el messzire a várostól. Dalamatiától néhány kilométernyire keletre „(…) egy fallal körül nem vett és gyengén megerősített településen rendezkedtek be (…)” (67:3.4). A hűségeseket négy ok is arra késztette, hogy átmenetileg közel maradjanak a történések helyszínéhez és a lázadókhoz:
-
szükségét látták a környezetükben élő, fejlődésükben megzavart emberek felvilágosításának (a),
-
ki kellett várniuk azt az átmeneti időt, amíg a zárlat miatt az összes, bolygónkon ragadt mennyei személyiség meghozza a saját, külső befolyástól mentes döntését a lázadáshoz való viszonyával kapcsolatban (b),
-
a várakozás idejét kihasználva azon kezdtek dolgozni, hogy minél több elbizonytalanított mennyei személyt megtartsanak az Atya mellett (c),
-
illetve mindenképp meg akarták várni a külső forrásból jövő szellemi iránymutatás megérkezését a további teendőkre vonatkozóan (d).
a) Kezdetben nem minden bolygót szolgáló lény tudott dönteni arról, hogy a lázadók oldalára áll vagy kitart az Egyetemes Atya és a helyi világegyetem vezetője mellett. Az Isten ellen kezdett lázadás váratlanul szakadt a bolygónkat szolgáló lények nyakába. Ennek a lázadásnak a kitörését semmilyen külső történés nem indokolta. A lázadást megelőzően a világunk fejlesztése szépen haladt. A rendetlenség azon vezetőktől indult, akik hozzáértés nélkül, hiúságtól hajtva akartak nagy dolgokat tenni a saját dicsőségükre, s kezdetben balgán hitték, hogy mások javára is. Ezt az Egyetemes Atya elleni lázadást a bolygónk korabeli vezetése igyekezett ráerőltetni a törzskarra és az emberiségre is.
A kinyilatkoztatók korábbi „ügyfelei”, vagyis a támogatott ősemberek közül sokan, eleinte nem értették, hogy miért kerültek egymással szembe azok, akik nem régen még velük és értük dolgoztak együtt.
Ezért a hűségesek elérhető közelségben maradtak, hogy az emberek őszinte, érdeklődő kérdéseire választ adhassanak. A városhoz közeli tábor a támogatás lehetőségét kínálta a helyzetet érteni akaró emberek számára. (A város már közel háromszázezer év óta fennállt és a lázadás kezdetén több ezer ember élt a falakon belül és még több annak százhatvan kilométeres körzetében. (66:7.20; 66:7.18)
A hűségesek város közelében töltött időszaka egybeesett a rosszul értelmezett szabadságeszme emberek közötti terjesztésének kezdetével. A hűségesek helyesen gondolták azt, hogy miközben ők maguk is sok gonddal küzdenek, lehetőséget kell adniuk a Dalamatia hatókörében élő embereknek a tisztánlátásra. Mert mint a kinyilatkoztatók írják: „Nagy felfordulás uralkodott Dalamatiában és környékén a lázadásra való felbujtást követően csaknem ötven évig.” (67:5.1)
b) A hűségesek nem kaptak támogatást és iránymutatást a csillagvilágunk központjából – mely a lázadó csillagrendszeri vezetés fölött elhelyezkedő igazgatási szint – míg az első korszakos kinyilatkoztatás átadásában résztvevő, vagy az iránt érdeklődő, bolygón ragadt mennyei személyek mindegyike nem hozott döntést arról, hogy lázad vagy hűséges marad.
„Az edentiai hatóságok mindaddig nem akartak belefolyni az ügybe, nem kívántak közbeavatkozni, és nem is tettek így, amíg az összes érintett személyiség meg nem hozta a maga végleges döntését.” (67:2.6)
c) A lázadás bolygón való kitörésekor megkezdődött a küzdelem az itt ragadt mennyei személyek eltévelyítése és megmentése érdekében, mely utóbbiból Van és a csoportja bőven kivette a részét.
d) A szabad akaratot tiszteletben tartó várakozó álláspont alkalmazása azzal járt, hogy több mint hét éven át a hűségesek el voltak vágva „(…) minden külső tanácstól és útmutatástól.” (67:2.3)
Mivel nem voltak külső tanácsadóik, ezért a hűségesek a korábbi tapasztalataikra és ismereteikre, a józan értelmükre, a saját belső iránymutatásukra és egymásra voltak utalva annak eldöntésében, hogy mi helyes és mi nem, az Egyetemes Atya ellen kezdett lázadás forgatagában.
2) A hűségesek veszteségei az Isten elleni lázadás során
a) A lázadás kitörésekor a mennyei élet minden bolygónkon tartózkodó csoportja hirtelen, figyelmeztetés nélkül szigetelődött el, így a szeráfok, a kerubok és más mennyei lények is állásfoglalásra, választásra kényszerültek (67:2.5).
E személyiségek, a törzskar emberek számára is látható tagjaival együtt azzal szembesültek, hogy az első korszakos kinyilatkoztatás átadásáért és a csillagrendszer vezetéséért felelős vezetők tagadni kezdték a mennyei Atya létezését és szembe fordultak a helyi világegyetem szellemi vezetésével. E tapasztalás elbizonytalanító hatású volt az alacsonyabb szellemi szinten állók többsége számára.
b) És a fenti felismeréssel kapcsolatban senki nem kaphatott külső eligazítást a lázadás vezetése fölött levő igazgatási szintről, mivel a bolygónkat szellemi zárlat alá helyezték.
c) A hűségesek egyik napról a másikra azt látták, hogy a korábbi világuk darabokra esik szét. Az addigi barátaik és testvéreik elhatárolódtak tőlük, sőt megtagadták őket. S ismerve lázadók következetlen gondolkodásmódját valószínű, hogy később a saját rossz döntéseik rossz társadalmi következményeiért is a hűségeseket hibáztatták.
d) A hűségesek veszteség tudatát súlyosbíthatta az is, hogy nem csak azzal szembesültek, hogy a korábbi szellemi közösségükhöz tartozó társaik hátat fordítottak nekik, hanem azt is felmérhették, ami a volt barátaikra vár, ha megmaradnak az Isten- és emberellenes cselekedeteikben.
e) Mivel a hűségesek kénytelenek voltak elhagyni a korábbi otthonukat, ezért kezdetben egy ideiglenes táborban kellett élniük. S bár náluk volt az életfa, azonban a többi szükségletük ellátását újra kellett szervezniük.
3) A hűségesek erőforrásai a kitartásuk és az újrakezdésük időszakában
A hűségeseknek több erőforrása fakadt, következett abból a helyzetből, melybe az akaratuk ellenére kerültek.
a) Végig gondolhatták a saját szellemi fejlődésük útját. A törzskar emberi testet kapott személyei például azt, amit a saját evolúciós bolygójukon szellemi fejlődés gyanánt megéltek, aztán az anyagi testük halálát követő szellemi felemelkedésük lépéseit, melyet megakasztott az a vállalásuk, hogy a mi bolygónkon részt vesznek az első korszakos kinyilatkoztatás átadásában. S ezek alapján láthatták, hogy a mennyei Atyában való hit és bizodalom, illetve a mennyei család addig megismert értékei milyen sokat jelentettek a számukra. S ha ez után továbbra is a mennyei Atya mellett döntöttek, akkor önmagukhoz is hűségesek maradtak.
A korábbi, meggyőződést alakító felismerések, a mennyei Atyával való személyes kapcsolat és a társak kölcsönös, támogató jelenléte ma is rendelkezésére áll minden olyan embercsoport egyénei számára, akik komolyan veszik a negyedik és az ötödik korszakos kinyilatkoztatás tanításait.
b) Az Atya mellett kitartók életének értelmet adott az is, hogy
-
a tanácstalan, érdeklődő emberek mellett támogathatták
-
a bolygón ragadt mennyei személyeket a döntésük meghozatalában és
-
egymást is erősíthették az Atya által kínált fejlődési úton való megmaradásban.
Egyértelműen Van volt a vezetője a hűségesek csapatának és annak a munkának, mely az első korszakos kinyilatkoztatás bizonytalan, bolygón ragadt résztvevőinek a tisztánlátását segítette.
„A Kaligasztia-féle lázadás hét nehéz éve alatt Van teljesen az ő hűséges emberi, közteslényi és angyali serege számára való segédkezésnek szentelte magát.” (67:3.6) Amikor Van és a társai a kétkedőket bátorították, előttük érveket sorakoztattak fel, akkor saját maguk számára is újra és újra átgondolták, hogy miért helyes döntés az Egyetemes Atya és az egyetemes testvériség mellett való kiállás.
c) A hűségesek számára nagy segítség volt az, hogy Van szellemi szempontból tisztán látott és tudta, hogy erkölcsileg mi a helyes. A becsületesség és az önzetlenség az Istenhez való hűség megnyilvánulása. A bölcsesség pedig azt keresi, hogy miként tudja a legjobban tenni a mennyei Atya akaratát.
A kinyilatkoztatók felsorolják azokat a belső erősségeket, melyek együttesen lehetővé tették, hogy Van, a különösen nehéz körülmények között helytálljon, sőt másokat is támogatni tudjon (67:3.6).
A lényeglátásra való törekvés bennünket is segíthet önmagunk és a világ helyzetének megértésében. Véleményem szerint, a lényeglátás elengedhetetlen feltételei manapság:
-
az Egyetemes Atya és az ellene lázadók eltérő céljainak és eltérő működésmódjainak az ismerete,
-
a bolygónk és a szűkebb hazánk megismerhető eseményeinek beazonosítása abból a szempontból, hogy az adott döntés vagy történés a mennyei Atya akaratával van összhangban vagy a nagy megtévesztő, a látszatokra építő tervét szolgálja,
-
őszinte, személyes vágy az Egyetemes Atya akaratának tételére.
A fentiekre azért van szükség, mert a lényeglátás saját magunk számára való biztosítása képes hatékonnyá tenni két másik értelmi működést is: a józan ítélőképességet és a helyes következtetések levonását. Egy biztos, az ember cselekedeteinek gyümölcsei kifejezik a szándékát is. És ez igaz a megtévesztésre játszó, mai Isten ellenes lázadókra és az Egyetemes Atya akaratát szeretőkre is.
Amikor pedig az ember tisztába került azzal, hogy kit és mit érdemes képviselnie, akkor már csak fegyelmezettségre van szüksége ahhoz, hogy a célja érdekében akkor is tenni tudjon, ha éppen nincs érzelmileg feldobva.
4) A korszakos kinyilatkozatók Amadon-t, Van ősember szárnysegédét emelik ki, mint olyant, aki a bolygó és a csillagrendszer magas értelmű és tanult vezetői ellenében hűséges maradt az Egyetemes Atyához. Elismerve Amadon ezen érdemét, a magam részéről a bátorság és a hűség még nagyobb megnyilvánulásaként értékelem annak a tizenhat ősember szárnysegédnek a döntését, akik a közvetlen törzskari társuk ellenében tartottak ki a nem látható Atya személye és rendje mellett. Mert „(…) a hűtlen törzskarhoz tartozó andonfiak közül tizenhatan utasították vissza a lázadásban való részvételt az uruk oldalán.” (67:3.5) Míg Amadon közvetlen törzskari felettese – vagyis Van – hűséges maradt a mennyei Atyához, addig az említett tizenhat ősember szárnysegéd a korábbi törzskari főnöke ellenében is kitartott az Egyetemes Atya és az emberek közös ügye mellett.
Van és a hűségesek további sorsáról itt lehet többet megtudni: 67:6.1-7.
Hozzászólások